Anyát valóban elvitte egy orvos asszisztens a vasárnap folyamán, én pedig megköszönve a segítségét és anyától elbúcsúzva -már amennyire ínyére volt-, engedtem őket útjukra. Akármennyire fájt a látvány és akármennyire össze szorult a szívem miatta tudtam, hogy neki ott sokkal jobb helye és dolga lesz, mint itt valaha. Én egyedül kevés vagyok ahhoz, le tudjam szoktatni az ivásról, valamint nem tudok null huszonnégy mellette lenni, hogy azt nézzem mégis mikor veszi kezébe az üveget.

Távozásuk után kitakarítottam a lakást, majd a kanapéra ülve gondolkodtam azon, hogy mégis mi a jó büdös francot kezdjek magammal? Nem tudtam, hogy mégis hova mehetnék, nem tudtam volna megoldani egyedül az ellátásom, semmire sem lettem volna képes egyedül. Magatehetetlen voltam és ez mindennél jobban zavart, mindennél jobban maga alá gyűrt.

Akármennyire is utáltam a helyzetet tudtam, hogy rá kell írjak Jiminre. Nem volt más választásom, s hiába nem akartam, hogy ő legyen az egyetlen menedékem..Ő volt. Legalábbis szállás szempontjából, nyilván.

Jungkook: Elvitték anyát.

Jimin: :((
Jimin: Hogy vagy?

Jungkook: Kissé üresnek érzem magam
Jungkook: De tudom, hogy jó helye lesz ott és vigyáznak rá.

Jimin: Ez természetes
Jimin: Jól érzem, hogy érted kell menjek?

Jungkook: Kérlek..

Jimin: Azonnal ott vagyok!!

Miután leadtam a címet, hogy hova kell jönnie; elkezdtem pakolni. Ha már van olyan kedves és el jön értem, ráadásul be is fogad, akkor ne az ő dolga legyen már az is, hogy helyettem is pakol. Így is eléggé szarul éreztem magam -nem mellesleg még kínosan is-, hogy rajta kell élősködjek. Nem hiszem el, hogy komolyan idáig fajultam. Én Jeon Jeongkook 18 évesen egy olyan embernél kell éljek, akit alig ismerek négy hete. Hát nem fantasztikus?

Körülbelül egy óra telt el, mikor is meghallottam a csengőt, én pedig ajtót nyitottam neki. Szokásos mosolyával köszöntött, s gyorsan beljebb is engedte magát.

-Hoztam mekit, hogy együnk mielőtt elindulunk, ugyanis van egy olyan érzésem, hogy nem sokat ettél ma.-Döntötte oldalra fejét egy pimasz mosollyal, én pedig válaszul bólintottam egyet.-Jól van szépfiú, látom ma nem vagy beszédes.-Ütögette meg gyengéden a mellkasom, majd maga után húzva az asztalhoz ültetett, hogy neki lássunk az evésnek.-Arra gondoltam, hogy egyik nap majd benézhetnénk valami boltba, ahol lehet kapni szoba dekorációkat. Tudod, hogy kicsit feldobjuk a szobád.-Magyarázta hevesen, én pedig úgy gondoltam, hogy mostmár igazán ideje lenne megszólalnom, ugyanis ezidáig egyetlen egyszer szóltam hozzá, akkor is csak köszöntem. S ha már úgy alakult, hogy együtt kell éljünk, akkor lehet, hogy nem ártana nyitnom is felé egy kicsit.

-Persze, de nem szükséges annyi minden.

-Ugyan! Azt akarom, hogy komfortosan érezd magad, és ki tudja? Talán a ház nem lesz neked szimpatikus lehet, hogy egyáltalán nem fogod jól érezni magad. Én pedig szeretném ha legalább abban az egy helyiségben jól éreznéd magad, ha már máshol nem.-Rántotta meg vállát lazán, majd a kukát meg keresve kidobta a szemetet, aztán vissza ült elém.-Tudom, hogy kurvára kényelmetlenül érzed magad, ez látszik rajtad.-Döntötte oldalra fejét, míg én szégyenlősen hajtottam le fejem. Nem akarom, hogy azt hidje, hogy hálátlan dög vagyok. Egyszerűen csak nekem ez nagyon új és kissé kínos, szégyenteljes.-De nem kell magad rosszul érezned azért, mert segítségre szorulsz. Mindenkinek szüksége van néha egy kis támogatásra, ezt ne szégyelld Jungkook!-Mosolyodott el halványan, majd' mikor látta, hogy kissé kezdek elérzékenyülni -mert valóban így volt-, felállt helyéről, s szorosan magához ölelt.

Két kezét nyakam köré fonta, bár nem volt nehéz dolga, hisz' kivételesen neki kellett "lehajolni", én pedig sajátjaimat dereka köré fontam. Fejemet mellkasának döntöttem, s halkan szipogva hallgattam egyenletes szívverését. Meglepően nyugodt volt, míg az enyém szokatlanul zakatolt mellkasomban. Nem igazán értettem mi történt hirtelen, de betudtam annyinak, hogy felzaklattam magam az elmúlt percek leforgása alatt. Azért reméltem, hogy nem akarja ezt rendszeresen csinálni.

Jimin segített a még megmaradt cuccaim össze pakolni -ugyanis egy kevés mégis maradt-, aztán együtt levittünk a kocsijához. Meg kell hagyni szép autója van.

》《

Az agyam majdnem eldobtam mikor megtudtam, hogy Jimin a Gangnam negyedben él, ráadásul a Lotte World közelében -szinte majdnem mellette. Hatalmas szemekkel néztem a mellettünk elsuhanó tájat, s szinte rátapadtam az ablakra, úgy hajoltam volna kifelé. Konkrétan el sem akartam, sőt, el sem mertem hinni, hogy itt fogok egy ideig élni.

A kis fekete hajúék lakása egyébként eléggé nagynak bizonyult, sőt, elkönyveltem magamban, hogy tuti gazdagok. Egy egész szint az övék volt. Muszáj voltam mindenhol körbe nézni, nem bírtam ki, hogy legalább egyszer ne nézzek meg mindent, s ami olyan volt; ne fogjam meg. Én egész életemben csak álmodni mertem volna egy ilyen gyönyörű és letisztult lakásról, nemhogy a lábam be tegyem egybe. Az agyam szó szerint semmit sem volt már képes befogadni ezen a ponton, s el sem akartam hinni, hogy én komolyan itt tartózkodom. Innen szó szerint látni az egész vidámparkot. Hogy is mondta Jimin? Lehet nem érzem jól magam? Ohh, emiatt nem kell aggódnia, tökéletesen megleszek.

-Ő az édesanyám, ő pedig az édesapám.-Jelent meg a semmiből, mikor is megálltam egy családi képet tanulmányozni, amin négyen voltak.-Ő a bátyám, Jihyun.

-Hol vannak?-Kérdeztem rá, s reméltem, hogy kérdésem nem volt tapintatlan.

-Jihyun Japánban dolgozik, anyáék pedig mindig máshol.-Rántotta meg vállát nem törődően, ám látszott rajta, hogy kissé elszomorította az amit mondott.

-Egyedül élsz itt?-Döntöttem oldalra fejem miközben felé fordultam, hisz' nem igazán akartam elhinni, hogy komolyan egyedül lakik ebben a kéróban. Ez konkrétan egy kastélynak felel meg. Rendben, erősen túlzok, nem egy királyi palota, de tényleg nagy.

-A házvezető nő rám szokott nézni naponta, de egyébként igen.-Bólintott kimérten, majd sóhajtva hajtotta le fejét, közben zsebre dugta kezeit.-Remélem érted már, hogy mire utaltam azzal, amikor azt mondtam neked, hogy tudom milyen, mikor egyedül vagy.-Ejtett egy szomorú félmosolyt, majd magamra hagyott a kép előtt. Elképedve néztem utána, életemben először láttam ennyire fancsali képet vágni. Az a sok-sok mosoly amit ejt valószínűleg mind hamis, s az egész lénye egy álca mögé van rejtve. Az igazi énje valószínűleg mélyen el van szigetelve a világ elől, s minden bizonnyal belül rettentően szenved. Mit sem ér a gazdagság, ha nincs melletted olyan aki szeret.

S ekkor esett le. Jimin nem a kavargatás adta izgalmakat szereti, hanem szeretetre vágyik. Szeretné..Ha valaki szeretné.

2022.06.18.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💗

Hibákért elnézést!🥺

Remélem, hogy nem tartjátok laposnak a részeket, igyekszem a tőlem telhető legtöbbet nyújtani<3