Csütörtökön reszketve vártam iskola után, hogy Jimin végezzen a zuhannyal, s elinduljunk. Azt írta előző este, hogy öltözzek kényelmesen, de azért utcai ruhába, mert nem csak beszélgetni akar velem, hanem kicsit sétálgatni. Alapjáraton ezzel semmi bajom sem volt, de nem tudtam, hogy mégis merre akart vinni, s milyen cél érdekében tekintve, hogy az én fejemben annyi él, hogy beszélő viszonyban vagyunk. Mármint nem is tudom..Nekem olyan érdekes, hogy keresi a társaságom néha, és előszeretettel van velem. Lehet, hogy nekem is kéne kezdeményeznem, mert úgy látszik, hogy ő nem csak rövidtávú barátságot akar tőlem. Márpedig ha ez így van, akkor nekem is tennem kell ezért, mert bár eleinte nem akartam egy közös alkalomnál többet, egészen megkedveltem. És én nem akarom, hogy miattam vesszen egy új barát, akivel tényleg jól érzem magam. Jimin aranyos, és nyugodt környezete van, mellette minden olyan egyszerűnek tűnik. Feszültség csökkentő, mégis néha úgy érzem, hogy meghűl a vér az ereimben, de egyszerre el is önt a forróság. Valahogy így tudnám jellemezni a közelségét, a közvetlen környezetét.

-Szia! Remélem nem kellett sokat várj rám, de nem akartam büdös lenni egész délután.-Nevetett jóízűen, de természetesen ő már úton is volt, így sietnem kellett utána, ha nem akartam lemaradni. Még mindig nem tudtam megérteni, hogy egy ilyen alacsony ember mégis hogyan lehet ennyire gyors. Varázsló cipője lenne netán?

-Nem, nyugi! Észre se vettem, hogy majd' fél óráig áztattad magad.-Jegyeztem meg szarkasztikusan, de közben mosolygtam is, hisz' csak az agyát akartam húzni. Tettetett felháborodással csapott egy kisebbet a felé eső karomra, de közben vigyorgott mint a vadalma. Örültem, hogy vette a "poénom'', s nem vette magára, valamint nem sértődött meg.-Egy szálat?-Nyújtottam felé cigarettás dobozomat, ám ő csak szemöldökét ráncolva nézett fel rám, majd vissza a járdára.

-Dohányzol?-Húzta fel szemöldökét, s hangjában az őszinte érdeklődést véltem felfedezni, vagy legalábbis a kíváncsiságot.

-Társaságban szoktam leginkább, valamint ha kissé már kívánja a szervezetem. Esetleg még ha feszült, vagy pedig ideges vagyok. Zavar?-Utaltam arra, hogy esetleg rossz neki ha a közelében szívom, ám ő megrázta kis buksiját.

-Csak nyugodtan, mások is szoktak mellettem. Engem nem zavar.-Mosolygott. Még egyszer felé nyújtottam a dobozt, ám ő kissé habozva nézte azt.-Nem kéne. A tánc miatt káros, tudod.-Mondta végül, én pedig bólintva egyet eltettem azt, s sajátomat meggyújtva pöfékelni kezdtem azt.-Mióta szívod?

-Kilencedikben egyszer kaptam egy szálat, s annyira nem volt rossz mint ahogyan én azt gondoltam.-Meséltem, ő pedig hevesen bólogatott, miszerint érti.-Aztán még talán kétszer szívtam abban a tanévben. Tizedikben kissé már többször volt rá példa, de nem olyan eget rengetően sokszor. Idén pedig szokásommá vált napi két-három szál, s azok az alkalmak amiket felsoroltam neked.-Mondtam.

-Megesik, hogy a napi két-három szálnál több is megy?

-Nagyon max. négy vagy öt. Annál több nem, így sem kéne ennél jobban rá szokjak.-Mosolyodtam el, s dobtam ki a kukába a megmaradt szűrőt. Viszonozta gesztusom, majd kezem után kapott, hiszen egy hirtelen jobbost vett.

-Szereted a mekit?-Indult meg a gyorsétterem felé, nekem pedig felcsillantak a szemeim a név hallatán, s a látvány végett.-Látom igen.-Nevette el magát, míg én is ezt tettem, s utána siettem.

Jimin elvitelre rendelte mindkettőnk ételét, s megint járult mellé egy apró kis vita is, miszerint ki fizet. Természetesen megint én vesztettem, ám megegyeztünk abban, hogy este bepótolhatom egy fagyival.

-Hogyhogy nem itt esszük?-Vettem át tőle a két csomagot kifelé menet, s táskámba tettem őket, hogy egyikünknek se kelljen kézben cipelnie.

-Titok.-Mosolygott aranyosan, míg én hihetetlenül felnevettem, de azért mentem utána.

Út közben apró kis semmiségekről beszélgettünk, s őszintén meglepődtem, hogy hétköznapi dolgokról is mennyire jól el lehet Jiminnel beszélgetni. Nem állt be a szája egy pillanatra sem, mindenhez volt valami hozzáfűznivalója, minden témához volt valami logikus vagy pedig értelmes véleménye. Természetesen humorérzéke is volt szerencsére, úgyhogy nem unatkoztam mellette egy cseppet sem. Egyébként meglepően okos is. Félreértés ne essék, nem gondoltam, hogy hülye lenne, csupáncsak úgy gondoltam, hogy a tánc miatt kevesebb ideje van tanulni, s ebből kifolyólag van amiből eléggé butácska. Ehhez képest úgy vettem észre, hogy van ám esze jócskán. Például azt is megtudtam, hogy matekból szín ötös már általános első óta, és osztály első is. Milyen agya lehet ennek a fiúnak? Én örülök, ha a hármas szintet megütöm matematikából.

Utunk a hegyekbe vezetett, bár megmondom őszintén kissé össze fostam magam mikor Jimin letért a túrázóknak készített ösvényről, s egy teljesen másik irányba indult meg. Elképzelésem sem volt, hogy mégis merre akar menni és egyáltalán minek, ám hamar kiderült, hogy csak ismert egy elkerülő utat, ami a városi kilátáshoz vezetett.

Elképesztően gyönyörű volt egyébként a látvány, s állam is az alattunk lévő sziklát súrolta. Alig akartam elhinni, hogy Seoul ilyen csodálatos lenne kora este.

-Reméltem, hogy nem vagy tériszonyos és tetszeni fog a látvány, de úgy látom, hogy sikerült a tervem.-Terített le egy pokrócot, amin helyet is foglaltunk azonnal.-Majd naplementekor lesz igazán gyönyörű, de egyébként a városi fények is nagyon szépek.-Mosolygott aranyosan, míg én is így tettem, s közben kipakoltam magunknak a mekiben vett kajákat, hogy neki kezdjünk a falatozásnak.

-Hogy fedezted fel a helyet?-Kérdeztem a tájat nézve, ő pedig kuncogva törökülésbe helyezte magát.

-Egyszer édesanyám elhozott túrázni, de annyira belemélyedtünk a beszélgetésbe, hogy eltévedtünk. Emlékszem, hogy étel darabokat szórtunk szét, hátha használni fog bármit is. Megették a madarak.-Nevette el magát jóízűen, míg én is hirtelen félrenyeltem a kacagás miatt.-Addig bolyongtunk az erdőben, hogy már besötétedett, s akkor találtunk ide. Aztán ő valahogy felismerte a helyet, fogalmam sincsen honnan és hogyan, de innentől tudta az utat.-Rázta fejét mosolyogva ahogyan vissza emlékezett erre az aranyos kis történetre.

-Lehet, hogy járt már erre azelőtt, nem?

-Minden bizonnyal.-Bólintott egyet, majd arrébb pakolta az üres zacskókat, s az egyik oldalsó fának dőlt. Én is helyet foglaltam vele szemben, ő pedig élete leghülyébb kérdését tette fel.-Felelsz vagy mersz?-Hihetetlenül felnevettem, s fejemet rázva jeleztem, hogy nem akarom, de annyira aranyosan nézett rám az édes kis mosolyával, hogy mégis belementem.

-Legyen! De én kezdek! Felelsz vagy mersz?-Kérdeztem magabiztosan.

-Hűha, de belevágtál szépfiú.-Mosolyodott el féloldalasan, de azonnal válaszolt is, miszerint felelni szeretne.

-Mi lett a tegnapi randid végkimenetele?-Arcán helyet foglalt a meglepettség, s látszott rajta, hogy nem igazán tudja, hogy miért érdekel ez engem ennyire. Az igazság az volt, hogy magam sem tudtam, de valamiért úgy gondoltam, hogy mégiscsak tudni akarom, s ha már játszani akar, akkor ki is derítem.

-Miért érdekel?

-Én kérdezek! Egyébként ez a játék célja, nem? Megtudni minél több dolgot a másikról.-Adtam egy hihető választ, aminek látszólag be is dőlt, ugyanis bólintott párat, miszerint igazam van.

-Igazából semmi érdekes. A végén megcsókoltam, de nem tetszett, úgyhogy...-Rántott vállat, míg én elkönyveltem magamban, hogy Jiminnek is van rossz tulajdonsága, vagy legalábbis rossz oldala. Neki az, hogy mindenkivel kavargat, de dobja is őket eléggé hamar. Ember legyen a talpán aki majd megmarad mellette.-Te jössz! Felelsz vagy mersz?-Biccentett.

-Felelek.

-Hol volt a legextrémebb hely ahol csináltad?-Ledöbbenve néztem rá, el sem akartam hinni a kérdést, az agyam még csak feldolgozni sem tudta. Ő viszont nagyon büszkén nézett rám vissza, tudta, hogy ezzel a kérdéssel most igazán megfogott.

-Egy házibuliban, a házigazda szüleinek szobájában.-Vallottam be pipacs vörös fejjel, míg ő elismerőn hümmögött.-Te jössz!

-Felelek.

-Segítenél anyámmal kapcsolatban?-Egy pillanatra nem is kapcsolt, csak arcomat vizslatta, hogy vajon le tudja-e olvasni róla a poénom bármilyen jelét, ám mikor látta, hogy nem viccnek szántam a kérdést; bólintott.

-Persze Jungkook!-Mosolyodott el biztatóan, majd közelebb csúszva hozzám kezei közé vette az enyémet, s egy szomorú mosollyal nézett szemeimbe, ám mégis hálás tekintete volt, hogy őt kértem meg. Büszke volt rám amiért képes voltam segítséget kérni. És őszintén szólva én is magamra.

2022.06.15.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💗

Hibákért elnézést!🥺