Futok, futok, de hova? Alig kapok levegőt, szúr az oldalam, de nem állok meg, futok tovább egy kihalt folyóson. Nem hallok semmit és senkit, csak a zihálásomat, ahogy lüktet a fülem, a szívem pedig hevesen ver. Érzem, ahogy a félelem végigjárja a testem és, hogy az arcomat áztatja a könnyeim. 

-Segítség! - Kiabálom kétségbeesve, zokogva, de nem jön segítség...teljesen egyedül vagyok. Senki sem rohan segíteni, senki sem jön....egyedül maradtam. 

Akár egy maghéj....

Mint akit áramütés ért, úgy ülök fel az ágyban, nehezen véve a levegőt, teljesen leizzadva. Körbe nézek, mint aki nem tudja hol is van valójában. Még mindig itt vagyok...és egy ideig itt is maradok. 

Idegesen beleborzolok az izzadt tincseimben és visszadőlök az ágyba. Az álom olyan valóságosnak tűnt, hogy a szívem még mindig hangosan dübörög a mellkasomban. Sokszor álmodtam már erről. Erről a régi emlékről amit mélyen magamban zártam.

-Öltözz, reggeli. - Az ajtóban álldogáló ápolóra nézek,aki neki van dőlve az ajtó félfának. Észre sem vettem, hogy bejött ide. 

-Nem vagyok éhes. - Elfordulok a fal felé és szorosan lehunyom a szemeimet. 

-Mondom öltözz! Vagy hozzam az injekciót? - Megrezzenek és kipattanok az ágyból. 

-Megyek. - Gyorsan kikapom a tatyómat az ágy alól és már kapom is magamra a ruháimat. Nem akarom, hogy újra megszúrjanak. Tegnap kis incidens után is kaptam egy kis nyugtatót és még mindig zsibbad tőle az egész testem. 

Csak egy fekete pólót és egy kék melegítő nadrágot kapom magamra, na meg persze a cipőmet és már siettek is az ápoló után. Azért kíváncsi vagyok milyen kaját fognak elém rakni, mert sokszor láttam már a tv-ben hogy moslékot adnak a börtönökben. Jó ez nem börtön, de hasonló hely. 

Beérve az étkezőben, meglátom azt a hatalmas sort, amitől még a lélegzetem is megáll. Az ápoló beállít a sorban, majd otthagy, de előtte szól, hogy figyelni fog. Unottan várok és csak várok, de olyan rohadt lassú a sor, hogy szerintem soha nem kerülök sora. Meg unva a várakozást betolakszom előre. 

-Hé! - Meglök az egyik nyomi, aki elé álltam. Mérgesen odafordulok hozzá és visszalököm, de ő nem folytatja tovább a lökdösődést, helyette kifut a sorból. 

Rájött nem szabad velem szórakozni, de ezt nem sokára mindenki ráfog jönni, mert mire én itt hagyom ezt a helyet,addig én hírnevet szerzek. Elkapok egy tálcát és hagyom, hogy a konyhás nő rárakja a rántottát, majd gyorsan leülök egy üres asztalhoz a sarokba. Meg kell mondanom nem néz ki rosszul, sőt elég jól néz ki. 

-Szabad? - Meghallom, hogy előttem levő székre ül valaki és gyorsan rávettem az íriszeimet dühösen. Kimerészel zaklatni evés közben? Meglátom újra azt a fiút tegnapról, kedvesen mosoly előttem. -Hali.

-Mit akarsz? 

-Nem tudnád megadni. - Vigyorodik el és elhúzza előlem a tálcámat, amin a tojásom van! 

-Mit csinálsz? - Megragadom a tálcát és vissza akarom húzni, de ő nem engedi. Mi a francot akar tőlem ez a kis rohadék? 

-Tartozol nekem, amiért tegnap segítettem neked. - Morogja és a kanállal ráüt a kezemre. Fájdalmasan visszahúzom a kezemet.  

-Nem is segítettél! 

-Dehogy nem! Mondtam, hogy vigyázz. 

-Az nem segítség! 

-Tőlem az. - Kuncogni kezd, miközben lapátolja be a tojást, amit én csak tátott szájjal nézek végig. Pár másodperc múlva már el is tünteti az ételt és feláll a helyéről. -Hát, akkor szia. 

Mérgesen nézem, ahogy megindul az asztaltól. Na nem! Ezt már nem! Utána akarok kapni, de mintha megérezte volna, mert hirtelen a háta mögé dugja a kezeit. Rám néz és megvillantja a mosolyát, majd az egyik kezét az ajkaihoz teszi és dob egy puszit. 

-Köszi a kaját. - Hátrálni kezd, miközben kecsesen felemeli a kezeit és kinyújtsa a középső ujját. - Seggfej! 

Döbbenten nézem, ahogy kisétál az étkezőből. Mi a fene volt ez most komolyan? Tegnap még teljesen másképp viselkedett. Olyan kis szende volt és hideg, de most meg....olyan élettel teli és gonosz. Egy gonosz nyuszi. 

-Látom végeztél, akkor most irány a zuhany. - Megfogja az ápoló a kezem és felhúz a székből, majd lökdösve kilök az ajtón. 

Megyek utána a fejemet lógatva...éhes vagyok és szomorú. Már annyira felkészültem arra a kajára és most, hogy elvették tőlem, úgy érzem magam, mint egy baba akitől elvették a cumiját. Ki lehet az fiú és miért szállt így rám? Tegnap, ha úgy nézzük megvédtem őt. 

-Öt percet kapsz. 

Bólintok és belépek az ajtón. Rögtön egy öltöző féleségben találom magam, ahol vannak padok és szekrények is. Nem túl nagy, inkább elég szűkös, szóval örülök hogy nincs itt még senki. Gyorsan levetkőzök és bemegyek az előttem lévő ajtón, ahol már a fürdő található. Kis fülkék vannak egymás mellett elhelyezkedve, be is lépek az egyikben és elhúzom a zuhany függönyt. 

Nem látok sehol sem tusfürdőt vagy szappant, szóval csak eresztem magamra a meleg vizet. Nagyon jólesik lemosni magamról a mocskot és az izzadságot. Hallom ahogy valaki belép a fürdőbe és elhúzza a mellett lévő fülke függönyét.  Azt hiszem ideje indulni. 

-Van nálad szappan? - Rögtön felismerem az idegen hangját és frusztráltan felsóhajtok.

-Már megint te? -Mondom nem túl kedvesen és lezáróm a vizet. 

-Szóval? 

-Nincs. -Motyogom és már lépnék ki a fülkéből, de meglátok egy kezet ami átnyúl a zuhany függönyön át. 

-Ma még elveszed? - Habozva, de kiveszem a kezéből. 

Nem köszönnöm meg, csak elkezdek szótlanul mosakodni. Nem tudom hová tenni ezt a hirtelen jött kedvességet, hisz az előbb még ellopta a kajámat. Mérgesnek kéne lennem rá, de nem vagyok az, inkább vigyorgok mint egy őrült, pedig csak egy szappant adott. Lehet a nyugtató miatt érzem magam ilyen nyugodtnak? Hallom ahogy elzárja a vizet és kilép a kabinból, én is gyorsan elzárom a vizet és siettek utána. 

-A szappan! -Odanyújtom neki, de nem veszi el, csak mosoly rám, miközben végignéz rajtam. Nekem is megesik a szemem az izmos testén, a formás alakján. Nem is értem miért hagyta tegnap, hogy bántsák őt, hisz olyan erősnek tűnik. 

-Megtarthatod. -Megfog egy törülközött és odadobja nekem. Na basszus! El is felejtettem, hogy pucér vagyok előtte, bár azt hiszem ez nem számít, mert ő is férfi. Magamra tekerem a törülközött és követem őt az öltözőbe. 

Némán öltözünk fel, nem néz rám, de én nem tudom levenni róla a szemeimet. Végig nézem ahogy felveszi azt a szar anyagú pólóját és nadrágját, majd ahogy a hajába túrva megigazítja. 

-Ne nézz már. -Motyogja és hátat fordít nekem félénken. Szóval ő ilyen is tud lenni? 

Nem szólok semmit, csak megforgatom a szemeimet és én is felhúzom az utolsó ruhadarabomat is. Nem vagyok hozzászokva, hogy idegenekkel beszélgessek, soha nem voltak barátaim, még a szüleimmel sem beszéltem, ha nem volt muszáj. 

-Taehyung remélem tudod, hogy megint tartózol nekem? - Ijedten ránéztem és egyet hátra léptem. 

-Megint el veszed a kajám? - Nevetve nekidől a falnak. 

-Nem, most megtarthatod. - Megtörli a szemeit és leül a padra. -A pulcsidat akarom, amelyiket otthagytál tegnap a mosdóba. 

-Azt már lehet elvitték. 

-Nálam van, szóval ne aggódj nem kell megkeresned. Ne érts félre nem akartam el lopni, visszaakartam adni, de már nem számít, igaz? Mert már enyém. 

Rám kacsint és feláll a padról, én pedig leeset állal nézek rá. Ez a fiú egy igazi túlélő. Vagy inkább tolvaj? Ellopta a kajám, most meg a pulcsimat...Mit fog még a mai nap ellopni tőlem?  Hmm...Várjunk, csak! 

-Honnan tudod a nevemet?! 

-Mindent tudok TaeTae.- Vigyorog rám megvillantva a fogait, amitől úgy néz ki, mint egy gonosz nyuszi. Nem emlékszem, hogy megengedtem neki, hogy becézzen...na de mindegy. Megindul a kijárathoz én pedig követem, továbbra is hűségesen. 

Kilépünk az ajtón, de nem látom sehol a vérebemet, talán megunta, hogy rám kell vigyáznia és lelépet a picsába? Visszanézek a feketeségre, aki engem figyelt, de ahogy észre vette, hogy én is őt nézem elkapta a tekintettét, majd otthagyott. Pedig még úgy beszéltem volna vele...még a nevét sem tudom és ez nem igazságos.

Lassan megérkezik az ápoló és húz magával továbbra is, én meg csak megyek akár egy kutyus. Nem tudom hova megyünk, de nem is érdekel, fáradt vagyok és éhes, haza akarok menni...Mire feleszmélek már kint vagyunk az udvaron. Hatalmas udvar tárul elém, pár fával, zöld fűvel és virágos kertel.  Az udvart egy magas kerítés keríti el a kinti világtól, amitől fájdalmasan megdobban a szívem. Úgy érzem magam, mint egy börtönben...vagy mint a javítóban. 

-Majd érted jövök. addig foglald el magad. - Morogja a kis fehér ruhás kaszás és otthagy egyedül, a sok bolonddal. 

Pár percig még álldogálok ott ahol hagyott, majd ezt megunva leülök a fa alá, behunyom a szemem és élvezem a nap sugarait, amik égeti az arcomat. Olyan rég élveztem a madarak csiripelését, a szelet, ami játékosan borzolja össze a hajam, a nap sugarait. Milyen nyugodt, milyen gyönyörű. 

-Hé, honnan szerezted azt? - Hallom, hogy valaki beszél valakivel, de nem nyitom ki a szemeimet. -Sokat kellett érte térdelned? - Undorító nevetés miatt kinyitom a szemeim és a hang irányába nézek. Meglátom a feketémet a földön ülve a pulcsimban, ami nagyon jól áll neki, mintha rátervezték volna. 

-Húzz már innen! - Egy kis szőke kerti törpe áll fel mellöle és a nála sokkal nagyobb fiúval kezd kiabálni. 

-A barátaim miatta sérültek meg! Az a fair, ha ő is ugyan úgy megsérül mint ők. - Félrelöki a kis szöszit és leguggol a feketéhez. Nem is ő bántotta a barátait, hanem én. Akkor meg, miért őt akarja bántani? Talán azért mert gyenge, nem védekezik, könnyebb falat mint én? 

"-Miért mindig én?! "

"-Mert gyenge van!"

Megrázom a fejem, ahogy meghallom ezeket a hangokat a fejemben. Miért jut eszembe ez pont most? Miért kínoznak ezek az emlékek? Hogy tudnám őket elnyomni? Azt hiszem tudom a választ...

Felkelek a fűből és elindulok feléjük, elsőnek lassan sétálva, de közelükbe érve egyre gyorsabb tempóba kezdek. Ahogy elérem őket, olyan erővel rúgom fejbe azt a kis mocskot, hogy párszor megpördül a földön. A látványtól halkan felkuncogok, majd felnevetek a hasamat fogva. Olyan isteni érzés! Többet akarok látni a szenvedő arcából, többet érezni a kínját, 

Érezni akarom, hogy élek...

Nem akarok egy üres héj lenni, nem akarom, hogy a világ kidobjon magából és csak egy legyek a sokból, nem akarok egy olyan ember lenni, aki nem ér semmit, és nem ismeri senki. Nem akarok elrohadni. Érezni akarok és azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy én igen is élek és itt vagyok.

Nem akarok egyedül lenni... 

Remélem tetszett nektek a rész. 😊