Taehyung pov.

Vacsorámat fogyasztva nézelődök az ebédlőben, keresve a feketémet, de sehol sem látom. Ebéd előtt kicsit össze kaptunk és utána nem is láttam. Azt hittem most előjön és tudok vele beszélni, de ezek szerint nem éhes. Annyira nem akar látni, hogy inkább enni se jött le, se pedig a gyógyszereiért. Ennyire meg haragudott volna rám? Nem érzem azt, hogy annyira meg bántottam volna öt bármivel is, hisz én csak az igazságot vágtam a képébe. Mert tényleg mostanában nem tölt velem elég időt, nem mond el nekem semmit sem. Folyton hazudik nekem, titkolózik a hátam mögött ezt meg nem szerettem. Tudom én se viselkedek mostanában túl jól, sőt már lassan magamat sem tudom elviselni. A gyógyszer hiánya miatt egy kicsit agresszív vagyok és ezt rajta vezetem le, de nem tehetek róla. Nem merem bevenni őket, mert félek nem tudok majd felmászni az emeletre Jinhez. Jungkook-ot sem piszkálhatom folyton, hogy ugyan már vigyen fel az emeletre, mert az egyenesen menés se megy. Olyan szinten beállok azoktól a fránya bogyóktól, hogy egy igazi drog függő is meg irigyelné. Bár néha a gyógyszerek mellett is elég aktív vagyok, van mikor felpörgetnek. Főleg mikor mellettem van Jungkook. Mindig az érintésére vágyok, testére. Újra hallani akarom azokat az édes nyögéseit, mert mióta meg ízlelhettem, folyton ez jár a fejemben. Gyötrelmes érzés, hogy nem kaphatom meg újból. 

Sóhajtva leteszem a maradék vajas kenyeret a tányéromra és felállok helyemről. Már nem fog eljönni, így nincs értelme tovább várnom rá. Leakarok feküdni végre. Elhagyom az ebédlőt és végig megyek a folyóson azon gondolkodva miért kellett ilyen messzire tenni ezt a helyet a szobámtól. Többet sétáltam az utóbbi időben mint bármikor is otthon. Talán ha egy kicsit javul az állapotom, akkor áttesznek egy másik szintre, mondjuk oda ahol Kook is van. Akkor nem kéne olyan messzire mennem, ha látni akarom. Az ö szintje sokkal csöndesebb és nyugisabb mint az enyém. Az enyémen mindig van valaki aki ordibál éjszaka, vagy a falat kaparja, járkál. Nem győznek az ápolok ide jönni csitítani az embereket, dobálni az altatókat, hogy kuss legyen végre. Igaz a mellettem lévő szoba csendes, sosem hallok semmi mozgolódást. Lehet Mark abba a szobában van? Mert biztos vagyok benne, hogy az én szintemen van valahol. Ö betegsége és az enyém majd nem ugyan az, csak én dühkitöréseim miatt vagyok itt ö meg a pszichopata hajlamai miatt. 

Oda érve a szobám ajtajához megragadom a kilincset és bemegyek oda. Magam után becsukom az ajtót és az ágyamhoz menve ledobom magamról a cipőt, majd lefekszem a kényelmetlen ágyra. Magamra húzom a vékony takarom, míg szemeimet lehunyva próbálok elaludni. Mivel nagyon fáradt vagyok így pillanatok alatt megérzem az édes álmok kapuit, de járkálást hallva a folyóson kinyitom pilláimat.  Már megint nem bír magával valaki? Felhorkantok egyet és átfordulok a másik oldalamra az ablak felé, jobban magamra húzva a védelmet nyújtó takarót. Léptek hangjai egyre hangosabbak lesznek, míg végül el nem halkulnak az ajtóm előtt.  Idegesen markolok bele takarom huzatába, szorosabban szorítva össze szemeimet. Szívem hevesen kezd verni, mikor meg hallom ahogy valaki lenyomja a kilincset, majd kinyitja az ajtót, ami a nagy csendben hatalmasat nyikorog. Torkomba dobog a szívem, míg a pulzusom a mennyekig felugrik. Senki sem mer bejönni ide, kivéve Mark...remélem nem ö jött be. Az idegen csöndben van, nem hallok tőle mozgást sem, amitől csak jobban megijedek. Hatalmasat nyelek, majd nehezen rá veszem testem a mozgásra, hátha elmegy az idegen mikor észre veszi, hogy fent vagyok. Hatalmas gyomor görccsel felülök és nehezen rá véve magam az ajtó irányába fordulok. Nagyon sötét van, de a kintit fények meg világítsák öt hátúrólról, így láthatom alakját. Az ajtóban áll és engem figyel, de mikor észre veszi, hogy én is öt nézem hatalmas lendülettel indul meg felém, amitől ijedten hátrébb húzódok az ágyban. Ajkaimat elnyitom és majd nem felkiáltok mikor felmászik ágyamba, de mikor nyakamba ugrik belém folyik a szó. Ledermedek és összezavarodok. Nem értem mi folyik itt, miért ölelget ez a valaki. 

-Taehyung...- Zokog fel jobban átkarolva nyakam, míg arcát is oda rejti el. A hangját halva meg nyugszik a szívem, míg izmaim amik eddig megfeszülve voltak elerjednek. Jungkook hangját bármikor feltudnám ismerni...de miért sír? Átkarolom derekát egyik kezemmel míg a másikat hajába vezetem és meg simogatom fejbőrét. Tettemre felszisszen, ezért elhúzom onnan ujjaimat, megérezve rajtuk valami nedveset. A sötét miatt nem látom mi lehet az, de ragad és az illata olyan mint a vérnek. 

-Meg sérültél? - Megragadom vállait és elhúzom magamtól annyira, hogy láthassam arcát, de semmit sem látok. Túl sötét van, nem látom gyönyörű orcáját. Párat szipogva kezét mellkasomhoz teszi, megragadva az ottani anyagot. - Kérdeztem valamit! - Förmedek rá, de ezzel csak azt érem el, hogy újra zokogásban törik ki. Egyre jobban aggódni kezdek, miközben a tehetetlenség érzése szívembe költözik. 

Nyugtalanul nézek a villany felé, majd tolom el magamtól, hogy feltudjak kelni és világítást tudjak csinálni. Ahogy meg mozdulok ö újra utánam kap és vissza húz az ágyra, amire már kicsit indulatosan sóhajtok fel. Megragadva kezeit leszedem magamról és nehezen kimászok az ágyból, ezzel rögtön a villanyhoz sietek. Felkapcsolva a világítást égetni kezdi szemeimet az erős fény. Muszáj vagyok pislogni párat, míg hozzá nem szokok a fényhez, de mikor ez már meg van rá nézek a feketémre. Ö még mindig az ágyban ül, miközben kezeibe temeti arcát és sír. Becsukom a nyitva maradt ajtót és vissza megyek sírdogáló fiúhoz, jól magamhoz ölelve törékeny testét. Viszonozza ölelésemet, jól hozzám bújva, arcát elrejtve mellkasomban. Nem tudom mi történt vele, de elégé nagy baj lehet mert ö nem szokott, csak úgy sírni. Az egyik kezemet felemelem, hogy láthassam mi is került rá nem rég, de mikor meg látom rajta a piros nedűt, rémülten kapok vállaihoz és tolom el annyira, hogy rálátásom legyen arcára. Könnyáztatót arccal, kisírt szemekkel néz rám, míg  ajkain szélén egy csíkban folyik le vére. Egyik szeme alatt lilás foltok látok, amitől a vérnyomásom meg nő és érzem ahogy düh végig megy az egész testemen, apró remegést kiváltva belőlem. 

-Ki volt az? - Szűröm ki nehezen fogaim közül a szavakat, jobban rá szorítva vállaira mérgembe. Fájdalmasan elnyitja ajkait, majd kezemhez kap, de olyan méreg kerít hatalmába, hogy már rendesen látni se látok. - Ki volt?! - Ordítok rá megrázva öt, teljesen kikelve magamból. 

-Ez fáj..- Sziszegi összeszorított szemekkel, amikből több könny is kiszökik és végig gurulnak arcán. 

-Márk volt? - Kérdezek rá a nyilván valóra, mivel más nem szokta öt bántani. Vagyis inkább úgy mondom senki se meri bántani öt, kivéve az a rohadék. Ha tényleg ö tette én meg ölöm, torkán keresztül húzom ki a szaros beleit. 

Nem válaszol kérdésemre, csak lehajtsa fejét és párat szipog még. Hiába nem mondja ki tudom, hogy Mark tette, mivel kérdésemre nem mondta azt, hogy nem ö volt. Nem értem miért védi azt a rohadékot, de ma meg döglik. Ezzel az elhatározással engedem el Kook vállait és lökök rajta egy jó nagyot, amitől elfekszik én pedig gyorsan kimászok az ágyból. Az ajtóhoz siettek megragadva a kilincset,  de ahogy azt kinyitom meg hallok egy koppanást a hátam mögül. Megfordulva látom ahogy Kook a földön térdelve a fejét fogja. Arca fájdalmas grimaszban van, miközben ujjait kihúzva sötét színű hajából, amiket befest saját vére.. Vérzik a feje? Tétovázva de elengedem a kilincset és elé guggolok. Óvatosan lehajtom a fejét, majd a haját elsöpröm az útból, hogy jobban láthassam a sérült részt. Elhúzom a szám, mikor meg látom a sebet rajta, amiből még mindig szivárog vére. Mark ennyire elbánt volna vele? Esküszöm meg ölöm. Ha örök életemre bezárnak ide, akkor is kinyírom. 

-Tae. - Elhúzódva tőlem könnyáztatót arccal rám néz, amitől szívem megszakad. Jobban szerettem édes nyuszi mosolyát látni, mint így. - Megcsókolsz? - Kezét ajkaihoz teszi és kézfejével meg dörzsöli, felsértve az ottani sebet. Elhúzom onnan kezét és pulcsim ujjával letörlöm vérét, ami kibuggyant sebéből. Nem tudom miért kér rá erre hirtelen, de ha ezt szeretné akkor meg teszem. Elveszem tőle kezem és oda hajolok puha párnácskáihoz, lassan mozgatva rajta sajátjaimat. Ö is viszonozza csókjaimat, míg közelebb kúszva hozzám átkarolja karjaival nyakamat. Kezeimet csípőjére teszem és ha lehetne még közelebb húznám magamhoz, de már így is összeér mellkasunk. Annyira rég csókoltam már édes ajkait, hogy már majd nem el is felejtettem milyen édesek is. Többre vágyom, mindenhol érinteni akarom, miközben élvezet miatt hullajt könnyeket. 

Jobban felé hajolok, amitől érzem elveszíti egyensúlyát és hátra esik fenekére, míg háta az ágy szélének nyomódik. Nem bírva vágyaimmal térdeit szétfeszítve közéjük férkőzök, nagyobb szenvedéllyel csókolva öt. Alig győzi viszonozni hevességemet, ami nem lehet ellenére, mert ujjait hajamba fonja, jobban magához rántva.  Utoljára akkor volt ilyen szenvedélyes mikor bevett valamit, remélem most nem ugyan az a helyzet. Azt akarom, hogy ö is annyira akarjon mint ahogy én akarom öt. Csak ne lenne az a hülye féltise. Most is érzem, ahogy már tépi hajamat, miközben egyre jobban elveszti eszét a csók miatt, úgy harapdálja ajkaimat is. Kisebb fájdalom miatt akaratkanul is felszisszenek, ami csak jobban tetszik neki és belém mélyeszti fogait. Hiába nem akarom meg szakítani a csókot érzem muszáj leszek, mert sebesre harapdál a végén.  Rossz száj ízel el is válok tőle és ködös szemeibe nézek, amik olyan gyönyörűen ragyognak. Kiengedve nyelvét szájából végig nyalja duzzadttá vált ajkain, ami olyan szexin sikerül, hogy muszáj vagyok felnyögni. Túlságosan is felizgat, pedig tudom nem szabadna ezt hagynom, mivel meg van sérülve. Na meg a végén én is meg leszek. Múltkor is elbánt velem elég csúnyán, még mindig nem gyógyult meg a nyakamon lévő harapás nyoma. Amit ö is észre vehet, mert tekintette szemeimről az említett részhez terelődik, de nem látszik rajta megbánás, vagy bűntudat, sőt olyan éhséggel nézi azt a területet, hogy már kezdek megijedni. Még nem volt alkalmam szajkótőt keresni, se pedig kötelet amivel meg kötözhetném, hogy ne karmoljon, harapdáljon össze. 

-Pihened kéne. - Nyögöm ki nehezen a szavakat, tekintettem elvéve róla, nehogy rosszat tegyek vele a végén. Halom ahogy csalódottan felsóhajt, majd meg érzem ujjait amiket kihúz hajamból. Tudom hatalmas hibát követek el éppen, mert ilyen alkalmam soha többet nem lesz. Többet nem fog karjaimba ugorni és arra kérni csókoljam meg újra, de a hülye lelkiismeretem nem hagyja kihasználni helyzetet. Meg van sérülve, sőt még mindig nem gyógyult ki a féltiséből sem, ami neki nem gond, de nekem az. Nem izgulok a fájdalomra, nem vagyok én mazochista. Bár ha okoz nekem sérülést, még az sem lenne akkora baj...majd utána kb kiengesztelne.

-Nem akarod? - Félénken lehajtsa fejét, míg kezeit maga elé emeli, mintha takarni akarná testét. Elmosolyodok édes látványán, óvatosan simítva arcára, amire felemeli fejét és rám pillant. 

-Te szeretnéd? - Kérdezem lágyan duruzsolva füléhez hajolva, oda ejtve egy apró puszit. Tettemre elereszt egy halk sóhajt, míg fejével bólint párat. - Nem félsz? - Arcára hintek egy puszit, majd aranyos pisze orrára. Kérdésemre rázni kezdi a fejét, miközben kezeivel ismét átkarol. 

-Te félsz? - Mosolyogva adok egy csókot ajkaira, majd derekához nyúlva elkezdek felállni, húzva öt magammal. Ahogy lassan fel áll eldöntöm az ágyamon, de mikor felé akarnék mászni hirtelen fel ül. -Ne így...ne mássz rám. - Motyogja félve, miközben ujjait tördeli ölében. Nem régiben is mondta már ezt nekem, de akkor azt hittem leakarja fújni az egészet. Lehet ez is a fóbiához tartozik? Vagy inkább a féltiséhez? Nem tudja elviselni azt, ha alul van, ezért tenné ezt? De ahogy láttam nincs ellenére a passzív szerep...lehet az apja miatt van? Gondoltam, hogy nehéz lesz az első alkalmunk, dehogy ennyire. 

-Akkor hogyan szeretnéd? - Értetlenül nézek rá, amire harapdálni kezdi alsó ajkát. Gondolkodva elnéz, majd egy kis idő múlva megragadja vállaimat és ölembe mászik, úgy mint legutóbb is. Úgy látszik ez a legkényesebb póz számára. 

Nem vacakolva tovább átkarolom derekát és ajkaira hajolok, türelmetlenségemet félre téve lassan csókolva öt. Velem ellentétben ö sokkal gyorsabb tempót szeretne diktálni, amit engedek neki, sőt elkezdem én is követni öt. Már egyre jobban megy a csókolózás, amit neki köszönhetek, meg a gyors tanulási készségemnek. Csók közben kezeivel végig térképezi egész felsőtestem, addig míg pólóm aljához nem érve megragadja azt és feljebb nem húzza. Elválva tőle egy pillanatra felemelem karjaimat, segítve neki leszedni az anyagot, de utána gyorsan vissza térek az édes ajkaihoz. Újra elkezd durván csókolni, ami csak jobban felizgat és majd hogy nem letépem róla a pólóját. Hevességemre elégedetten nyög fel, míg mellkasomra tapasztva tenyerét lenyom az ágyra, ezzel a mozdulattal combjaimra ül, miközben rám fekszik. Nem hittem volna, hogy ilyen lesz első alkalmunkkor. Azt hittem sokkal félénkebb lesz, visszahúzódóbb, de örülök, hogy ennyire tetszik neki a dolog. Ezzel csak engem is fellángol. Elváll megtépázott ajkaimtól és lejjebb hajol nyakamra, telehintve az ottani bőrfelületet csókjaival. Hátra vettem fejem élvezetemben, hagyva hadd tegyen ott amit csak akar, addig is fenekére simítok, majd jól megmarkolom kerek idomjait. Halkan belenyög nyakamba, míg kezeivel fejem mellett bele markol párnákba, azokba engedve körmeit. Nem akar bántani, aminek nagyon örülök, mert nem hiányoznak a körmei nyoma vállaimon. 

Lassan beakasztom ujjaimat nadrágja szegletébe, majd lassan lejjebb húzom. Érzem ahogy meg remeg és abba hagyja nyakam kényeztetését, ami miatt meg állok. Talán még fél egy kicsit. Feltornászom magam ülésbe, elhúzva öt nyakam hajlatából, hogy láthassam arcát. Szemeibe félelmet látok, amitől összezavarodok és nem tudom mit kéne tennem. Szívem azt mondja hagyjam abba, míg a farkam könyörög, hogy csináljam úgy mintha nem láttam volna semmit és folytassam. Ez a kettős érzés összezavar, tehetetlené tesz. Észre véve aggodalmaim elereszt egy kis mosolyt, ezzel meg nyugtatva szívemet. Már sokkal magabiztosan húzom le rajta a vékony anyagot, amire enyhét felemelkedve segít.  Bokszerét még rajta hagyom, mivel nem akarom ennél jobban megijeszteni. Lassan akarok hallani, minden egyes percet kiélvezve. lejjebb pillantok alsójára, ami alatt már egy kis dudor van, amire elégedetten elmosolyodok, hisz ez azt jelenti sikerült felizgatnom. Oda is nyúlok a kis sátrához, hogy érezhessem vágyát, de ahogy meg érintem összerezzen, körmeit pedig a vállamba mélyeszti. Hirtelen érint a fájdalom, így elhúzódok tőle, de mikor rá jövök mit is csinálok gyorsan átkarolom és meg csókolom. Nem akarom, hogy azt higgye nem akarom öt, ennyit fájdalmat eltudok még viselni. Kezemet vissza teszem ágyékához és tovább simogatom öt ott, amitől belenyög a számba. Édes nyögése zene füleimnek, már azt hittem soha nem halhatom újra. Tagja is tökéletesen merev már, ahogyan az enyém is, készen állunk a desszerthez. Már alig várom, hogy végre benne lehessek. 

Leveszem róla utolsó ruhaanyagját, meg látva ékességét hozzá csapódni alhasához, amitől a nyál termelésem elindul. Valami fantasztikus látvány. Izmos, kidolgozót felső teste, felduzzadt piros ajkai, merev tagja, ami miattam áll ilyen mereven, ami hatalmasat dob egomon. Legszívesebben ledönteném az ágyra és magam alá szorítanám, de nem akarom, hogy véget érjen a buli, így muszáj vagyok legyőzni ezt az erős ingert. Nyálamat nyelve nadrágomhoz nyúlok, hogy minél előbb leszedhessem magamról az egyetlen anyagot, ami még közénk állhat, de mivel rajtam ül így nehézkesen megy a művelet. Kicsit leszedem magamról, míg ledobom magamról a nadrágot, de ahogy ez meg van vissza rántom ölembe kívánatos testét, ami úgy remeg mint a kocsonya. Remélem csak az izgalomtól. Nem figyelve teste remegésére számba veszem két ujjamat és jól benedvesítem őket, de mielőtt oda illeszthetném a nyílásához meg állít kezeivel. Szemeibe nézve meg látom a bizonytalanságot, amitől ideges leszek és csalódót. Ezek szerint nem bízik mennem? Érzem ahogy agyamat elborítja a düh, amit nem akarok kimutatni, de elrejteni sem tudom. Kitépem kezemet övéi közül és vállaira téve kezeimet lenyomom az ágyra, miközben lábai között elhelyezkedve felé tornyosulok. Rémülten néz rám, míg ajkait elnyitja egymástól, kezeit a mellkasomhoz teszi. Miért nem tud bennem meg bízni? Hisz én nem akarom bántani, szeretem öt miért nem érti meg? Pillanatok alatt elönt a méreg, pedig tudom nem kéne teret adnom neki, most nem. Ha ezt meg teszem örök életére meggyűlöl. 

-Tae..- Ejti ki halkan nevemet, mocorogva alattam, fejét ide-oda dobálva kínjában. - Ne így! - felakar ülni, de vissza nyomom az ágyba, amire felnyüszít míg könnyek újra meg jelenek szemeiben. Idegesen összezárom szemeimet, míg nagy levegőt veszek, hátha letudom győzni indulataimat. 

-Nem bántalak. - Kinyitva íriszeimet övéibe nézek, amik könnyesek, félelemről árulkodnak. Sóhajtva egyet arcához hajolok és adok rá egy puszit, majd lejjebb menve nyakára is. - Bíz bennem. - Abba hagyja a mocorgást, de érzem nagyon gyorsan veszi a levegőt. Mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed, amitől megijedek, hisz nem akarom, hogy be pánikoljon. 

Elengedem és inkább felülök, de ö fekve maradva elfordul tőlem. Magzatpózba helyezkedik el, arcát a párnák közé fúrva. Most nagyon meg ijeszthettem. Minden elszúrtam. Káromkodva elnézek róla, majd megragadva a takarót rá dobom, elfedve egész testét. Hallom ahogy szipog a takaró alatt, amitől rosszul kezdem érezni magam. Annyira elcseszett hülye vagyok, hogy az már nekem fáj. Kiülve az ágyszélére nézek vissza rá, de meg sem mozdul. Lehet Jinnek igaza van, sokkal jobb lenne neki nélkülem. Felállva a villanykapcsolóhoz megyek és lekapcsolom azt, sötétben menve vissza hozzá. Befekszem mellé és átölelem öt hátulról, míg telehintem fedetlen tarkóját puszikkal. Nem húzódik el tőlem, amit jó jelnek veszek, ezért jobban hozzá bújok. 

-Sajnálom.- Mondja sírás miatt eltorzult hanggal, amire elmosolyodok. Még ilyenkor is édes. 

-Én is sajnálom. - Lassan felém fordul és mellkasomhoz bujtatja fejét, amire adok egy puszit. - Legközelebb nem leszek ekkora seggfej. - Simogatom hátát takarón keresztül, ami elég hatásos, mert abba hagyja a sírást. 

-Nem a te hibád, ha nem az enyém. Azt hittem készen állok rá, de még nem megy. Félek...- Kiszedi karjait takaró alól és átkarol velük. - Sajnálom. - A hangja újra sírásról árulkodik, ezért nagyot sóhajtva államat feje búbjára teszem. 

Nem kell el siettetni semmit, hisz egyszer úgy is az enyém lesz. 

Köszönöm, hogy elolvastad. :) Nem volt időm át olvasni, így ha van benne helyesírási hiba akkor sajnálom.