Jungkook pov.

Gyűrögetve takaró huzatát, nézek szét barátom szobájában, ami még mindig olyan rendezetten és otthonosnak tűnik. Mióta beadta nekem a hülye vágyfokozóját azóta nem jártam itt, túlságosan is mérges voltam rá, de most félre kell tennem sérelmeimet. Muszáj vagyok beszélni valakivel, aki nem orvos vagy Taehyung. Most egyikőjük előtt sem tudnék meg nyílni. Barátomra van szükségem, az ö tanácsaira. A biztató szavaira, amik mindig segítettek nekem rosszabb időszakomban. Neki magyarázkodnom sem kell, mert ö nála senki sem ismer jobban, még Tae sem. De nem tudom, hogyan kéne elkezdenem, mit is mondhatnék neki mi bántja szívem. Napok óta annyira össze vagyok zavarodva, hogy már én sem értem saját magamat. Ideges vagyok a nem sokára haza költözés miatt, ami már itt van a nyakamon. Ideges vagyok Taehyung miatt, mert még nem javult semmit, ezért nem is merem elmondani neki a távozásom időpontját. Félek rosszul érintené a dolog, bár tudom nem sokáig  húzhatóm el, mert utána azért lesz mérges rám. Az utóbbi időben így is nagyon ingerült, hiába jár fel Jinhez a helyzete nem változik, sőt még rosszabbodik. Folyton kiabál velem minden hülyeség miatt, ami kezd nagyon idegesíteni. Eddig vissza fogtam magam előtte mert nem akartam még jobban felcseszni az agyát, de már elértem tűrés határom végét. Ha még egyszer nekem esik, tudom már nem fogom tudni vissza fogni magam. Hiába fog még mérgesebb lenni, vagy talán meg ütni, nem fog érdekelni. Kinyitom a szám és elküldöm melegebb éghajlatok felé. Engem nem rettegésben tartani nap mint nap a hülye hangulat változásai miatt. Olyan szinten elegem van már mindenkiből, hogy a Jintől kapott nyugtatok sem segítenek már. Esküszöm ha már nekem nem segít oda adom inkább Taehyungnak, hátha lenyugszik végre és befogja azt a hatalmas pofáját. 

-Ingerültnek tűnsz...történt valami? - Töri meg barátom a szoba csendjét, aggódva nézve rám. Kezében lévő könyvet, amit eddig olvasót félre teszi, majd teljesen felém fordul testével, lábait törökülésbe rendezve. -Adjak valami nyugtatott? - Vállamra teszi kezét, biztatóan nézve rám, amitől csak jobban elkap a szorongás. 

-Megtanultam egy életre, hogy tőled soha többet ne fogadjak el gyógyszert. - Morgom ellökve mancsait magamról. Barátom az előbbi mondatom miatt felnevet és helyeslően bólint. 

-Jó tanárod voltam. - Megvonja vállait, majd rendezi arcvonásait, komolyra váltva. - Na lökjed mi nyomja a lelked? Talán a babámmal van gond? 

-A babád egy idegbeteg pöcs! - Kellek ki magamból rácsapva egyet combjaimra tenyeremmel, jobban előre hajolva hozzá. - Mióta elment Jinhez nem bírok vele! Folyton kiabál velem, na meg nem szedi be azokat a hülye gyógyszereket sem. Mikor meg rá szólók nekem támad és ugatni kezd velem mint egy megvezet állat. Lassan már torkig vagyok a babáddal! - Idegesen összefonom karjaimat mellkasom előtt, míg szusszanok egyet, hisz egy szuszból mondtam el mindent, ami csak a számra jött. Jimin meglepve pislog párat, majd állához teszi ujjait, meg simogatva azt a részt gondolkodva. 

-Elvonási tünetek lennének? - Gondolkodik hangosan, míg tekintettét plafon irányába emeli. - Lehet neki is kéne adnom valamit a varázsszeremből? 

-Ha az a varázsszer altató, akkor igen kérek belőle egy maréknyival. - Szólók közbe az eszme futtatása közben. 

-Nem akarom meg öletni. - Elhúzza szája szélét, míg szemeit enyémbe fúrja. - Téged ismerve lehet beadnád neki az összeset, mert neked is hiába mondja az ember, hogy csak egy felet vegyél be, mert te az egészet bekapod. - Rosszallóan megcsóválja fejét, míg egy kis mosoly kerül ajkaira. - Nem csak Tae az egyetlen, aki miatt ilyen ingerült vagy igaz? - Kérdésére meg rázom fejem, míg hatalmasat sóhajtok. 

-Jövőhéten hétfőn haza megyek Jimin. - Nézek szemeibe szomorúan, erősebben markolászva mellettem lévő puha anyagot. Kijelentésre elnyílnak ajkai, míg szemei hatalmasra nőnek. Teste meg feszül, míg kezeit ökölbe szorítja. Nagyot nyelve folytatom tovább. -Rettegek a gondolatától is. Mit kezdek én magammal Jimin? Nincs semmim a házon kívül, mindent kezdhettek a nulláról. Le kell tennem az iskolát, mellette dolgoznom kell, hogy legyen enni való az asztalon, na meg Jin szerint még nem ártana továbbra is pszichológushoz járnom. Azt ne is említsem, hogy lehet apám otthon fog rám várni, mivel nem találtak még mindig semmit ellene! - Minden mondatom után érzem, hogy a gyomorgörcsöm egyre nagyobb és nagyobb lesz, míg pulzusom az egekbe repül. Ha továbbra is így folytatom olyan szintű pánikroham fog rajtam perceken belül végig menni, hogy azt még Jimin se tudja megállítani. Hiába nem volt már lassan egy hónapja, érzem nem sokára elfog kapni. Rá se merek gondolni, mert már érzem is ahogy fojtogat a légszomj. 

-Nyugodj meg. - Jimin megfogja kezeimet és közelebb kúszik hozzám. Lehet észre vette, hogy elkezdtem szaporábban venni a levegőt? Ö nagyon sok rohamomnál ott volt már, így a legkisebb jelnél rájön a dologra. - Ne gondolj semmi rosszra. Minden rendben lesz, apád nem fog ott lenni már mire te haza mész, hidd el nekem. A börtönbe fog megrohadni, csak idők kérdése, szóval ne aggódj. A sulival meg nem lesz semmi gond, aranyos fiú vagy gyorsan összefogsz barátkozni a többiekkel. A pszichológushoz meg nem kell járnod, hisz Jin úgy sem  tudja meg. 

-De még nem gyógyultam meg teljesen! - Pánikolok újra, míg jobban rászorítok védelmet nyújtó kezeire. - A szadista féltisemet nem sikerült teljesen elmulasztani, sőt egyáltalán nem sikerült! Mi van ha-.  - Szőke barátom nem engedi befejezni mondandómat, mert mutató ujját ajkaimhoz emeli, belém fojtva a szót. 

-Ne parázz már annyit! Kell egy kis izgalom szex közben. - Mosolyodik el huncutul, amitől leesik az állam, de pármásodperc múlva elkap a nevetés. - Taehyung amilyen rossz mostanában, meg érdemli a durva bánás módot. - Vonja meg vállait nem törődöm stílusba, amitől a nevetésem nagyobbra nő. - Hidd el egy idő után, már észre se veszi, hogy vért veszít minden együtt létnél. - Nevet már ö is, saját hülyeségén. 

Nagyon jól esik ez a kis nevetés testemnek, lelkemnek, hisz olyan régóta nem eresztettem el mosolyt sem. Három napja vagyok már ilyen idegállapotban, amitől már aludni sem tudok rendesen, sőt enni sem, ez pedig meg látszik a ruhatáramon. Már az összes lóg rajtam, a gyomrom meg annyira ki van készülve, hogy lassan gyomorsavat köpök. Az a gondolat, hogy elmegyek annyira ijesztő, hisz itt éltem le az életem nagy részét. Mikor ide kerültem 15 éves voltam, most meg 18 éves fejel olyan másnak tűnik az egész "otthon" jelentése. Én itt nőttem fel, itt vannak a barátaim, a párom, akit most jelenleg ki nem bírok állni. Legszívesebben megfojtanám egy kanár vízben is, ha lenne egy kanalam. Annyira bosszantó, hogy kezd izgatni az a gondolat, ami Jimin mondott. Lehet tényleg ráférne egy kis fájdalom arra a majomra, hadd tudja milyen is az, amikor bántanak és rettegésben tartanak egész nap. Főleg ha az csinálja ezt veled, aki szeretsz. 

-Köszönöm Jimin. - Hálásan rámosolygok, míg lassan kimászok az ágyából. - Jössz vacsorázni? - Kinyújtom felé kezem bátorítóan mosolyogva rá, amire ö is mosolyt enged ajkaira, de fejét nemlegesen rázza meg. 

-Talán máskor. Neked most kettesben kéne lenned Taeval és meg beszélned vele a dolgot. 

-Jó kifogás. - Szórakozottan ingatom meg fejem, miközben mutató ujjamat megcsóválom előtte.

-Menj már. - Az ajtó felé mutat szigort tettetve, de látom rajta mennyire is jó kedve van. 

Az ajtóhoz menve intek neki egyet búcsúzás képen, majd elhagyom szobáját. Mostanában Jimin is gyógyulásnak indult. Már nem szed be semmit sem, nem fekszik le senkivel és végre normálisan eszik. Nem sokat, de legalább eszik valamit és ez meg is látszik rajta. A bőre sokkal szebb és az arca se olyan sápadt amilyen szokott lenni, haja is fényesebb. Többet is mosolyog, többször jön ki a levegőre és mozogni is azért már mozog. Tegnap cigánykerekezett az udvaron, majd még viccből spárgázott is, amitől nagyon meg lepődtem, mert nem tudtam, hogy ilyen hajlékony. Mondjuk nem csinálta sokáig mert gyorsan elfáradt és bement lepiheni, én pedig még kint maradtam egy kicsit. Meg is bántam gyorsan, mert jött Tae hatalmas fejjel és elkezdte a szokásos cirkuszt. Igazság szerint meg tudom öt érteni, mert biztos nehéz ez most neki. Eljárni Jinhez, miközben benne van az, hogy én bármikor leléphetek, ö pedig itt marad. Engem is frusztrál a dolog, mert nem akarok nélküle sokáig távol lenni, de engem vigasztal az a dolog, hogy nem sokáig kell kibírnom nélküle. Ha én elmegyek párholnap múlva úgy is követni fog, bár ö ezt nem tudja, nem mondhattam el neki. Meg ígértem, hogy nem teszem, pedig annyira elszeretném neki mondani, csillapodnának tőle a kedélyek. Megnyugodna és nem kiabálna velem többet...de ha ez meg tenném, akkor már nem igyekezne annyira, hogy meg gyógyuljon. Úgy lenne vele úgy is kifog szabadulni, szóval minek járjon el Jinhez, miért szedje be gyógyszereit. Szeretném ha a dührohamai elmúlnának és normálisan viselkedne, ha mással nem is, de velem igen. Félek attól amit Jin mondott, azt hogy talán bántana engem. Mikor mondta nem hittem neki, de mikor nem régiben nekem eset, kezdtem el hinni. Mi van ha megint történik valami és újra ez történik? Vagy sokkal rosszabb, mondjuk meg is üt? Nem erősebb nálam, de mikor elmegy az esze, még én sem bírok vele. Még mindig fáj a csuklom, olyan erősen meg szorította, hogy azt hittem ketté tőri. Abban a pillanatban nagyon meg ijedtem tőle. Úgy éreztem magam, mint mikor még nem ismertem annyira és láttam ahogy szétveri azt a fiút az udvaron. Olyan ijesztő volt, mint egy meg veszett állat. Rettegtem mikor bezártak vele egy szobába az eset után. Akkor még nem gondoltam azt, hogy valaha is együtt fogok lenni vele. Azt hogy leszek ilyen hülye. Bedőltem a báránybőrbe bujt farkasnak. 

Lefordulva az ebédlőhöz vezető úton, zsebre teszem kezeimet, míg tekintettem az előttem lévő fiúra vezetem, ami nagyon messze van tőlem, így nem látom rendesen arcát. Mikor közelebb érek hozzá, meg állok. Arcát nézve lever a víz és érzem elsápadok, míg testem üvölteni kezd velem, hogy meneküljek el a közeléből. Mark groteszk vigyort húz ajkaira, majd közelebb jön hozzám, amitől levegő tüdőmbe reked,szívverésem felgyorsul, szédülni kezdek. Elém érve meg áll tőlem egy lépés távolságra, majd felhúzza egyik szemöldökét, incselkedve nézve nagyra nyílt szemeimbe. Miért kell vele mindig összetalálkoznom? Egyáltalán honnan jön neki az a bátorság, hogy zaklasson engem azok után, hogy Taehyung szétverte a mocskos képét? 

-Szia Kookie. - Nevemet mézes mázosan ejti ki, míg kezével felém nyúlva arcomat veszi célba, de elhajolok érintésétől. - Annyira gonosz vagy, én csak a barátod akarok lenni. - Csóválja meg fejét, míg beletúr hajába. 

-Hagyj békén. - Próbálok fenyegető hangsúlyt felvenni, de egyszerűen annyira félek, hogy nem megy.

 Legutóbbi találkozásunkkor, elérte, hogy a nevét is csak féltve ejtsem ki ajkaim közül. Előtte nem féltem tőle, bár akkor még nem is volt rá okom. Soha nem szolt hozzám, rám sem nézet hosszú időig, de mikor Tae meg jelent, ez meg változott. Persze nem az ö hibájából, ha nem az enyémből, mert mikor a mosdóban bántani akarta Taet és én ezt nem hagytam, azóta le se száll rólam. Na meg mikor meg ütöttem, ott elvágtam magam mindentől. Onnantól kezdve én lettem a célpontja. Mikor vissza jött nem mertem elmondani Taehyungnak nehogy balhét rendezzen és emiatt hosszabbodjon meg az itt léte, mert akkor még nem tudtam arról, hogy anélkül is elfogja hagyni az intézményt. Miután meg tudtam, akkor sem szóltam neki, azt hittem egyedül is képes vagyok elzavarni öt, de tévedtem. Folyton piszkál engem, lökdös, fenyegetőzik, én pedig túlságosan is félek tőle. Volt mikor bejött az éjszaka közepén a szobámba, hogy jó éjt kívánjon, majd elment, én meg úgy meg ijedtem, hogy átkellet mennem Jiminhez aludni. Féltem egyedül maradni a szobába, ahova bármikor bejöhet. 

-Aranyos vagy. - Elmosolyodva közelebb lép, megszakítva azt a kis távolságot is, majd derekamra fog, amitől összerezzenek és megpróbálom ellökni magamtól. - Annyira fogsz hiányozni mikor elmész. - Sóhajt egy nagyot, tetetve szomorúságát, majd fülemhez hajol. - Kénytelen leszek vissza térni Taehyunghoz. - Suttogja fülembe ördögi nevetéssel meg spékelve, amitől szívem torkomba kezd el dobogni. Elhajol fülemtől és szemeimbe nézve vigyorogni kezd, még nagyobb félelmet kiváltva belőlem. Szabad kezével meg ragadja államat, majd ajkaimra tapasztja undorító száját, amitől felfordul a gyomrom. Agyamban meg szólal a vészcsengő és lassan magával ragad a pánik.Ráharapok ajkaira, míg kezem hirtelen mozdul és arcába vágódik, amitől megtántorodik és elenged. Kihasználva tétlenségét meghátrálok, majd futásnak eredek. 

Nem tudom merre kéne futnom, hova kéne menekülnöm előle, ahol nem találhatna meg. Rögtön Tae jut eszembe, hogy talán hozzá kéne sietnem, az ö védelmező karjaiba, de mikor hátra nézve látom, hogy utánam ered elvettem ezt az ötletet.Nem akarom veszélybe sodorni, se pedig bajba keverni, hisz nem érek annyit, hogy újra baja essen miattam. Így céltalanul futok tovább úgy ahogy, csak bírok, miközben az egyre növekvő pánik teljesen eluralkodik rajtam. Könnyeim égetik szemem, elhomályosítva látásomat, míg pulzusom az egekbe repül, tüdőm az értékes oxigént elzárja előlem, elérve hogy kapkodjam a levegőt.  Kezemet a mellkasomhoz kapom, oda ahol a szívem is van, meg érezve lendületes dobogását, mintha kiakarna törni bordáim védelmező öleléséből. A futásom lelassul és kapkodni kezdem a levegőt, pánikolva nézve magam mögé, ahol az üldözöm is van, nem messze már tőlem, amitől tudom elfog kapni. Elkap és bántani fog, amiért meg ütöttem öt, talán meg is erőszakol. A gondolatra felzokogok, ezzel azt a kis levegőt is kipasszírozva magamból, amit eddig még kaphattam. 

-Kookie jobban jársz ha abba hagyod a futást, ne akarj ennél is jobban felmérgesíteni. - Meg áll mögöttem és már nyugisabban sétál felém, míg én továbbra is próbálok gyors léptekkel haladni. Tudom semmi értelme az egésznek, hisz úgy is elkap, ezért nincs értelme jobban károsítani a mostani állapotomat a futással. Feladva meg állok és felé fordulok, miközben próbálok mély levegőket venni, ezzel segíteni valamit a légszomjamon. 

-Maradj ott! - Mutatok rá, amire meg áll, de párperc múlva nevetve újra elindul. - Ha bármit is mersz velem tenni én...én..- Elhalkulva gondolkodom a lehetőségeken, de nem találok semmi jót. Nem tudok tenni vele semmit, hiába is ütne agyon, nem tudnám meg torolni. 

-Mit csinálsz meg mondasz a halott anyádnak? Vagy inkább a pedofil szadista apádnak? - Nevetése fülsüketítő és idegesítő. - Talán TaeTaenak? - Kérdően felhúzza szemöldökét, míg egy gúnyos mosoly kerül ajkai szélére. 

-Azt hiszed jobb vagy nálam? - Emelem fel hangom, teljesen kikelve magamból, nem törődve szavaim súlyával. - Te is beteg vagy mint ahogy én is, de te még nálam is jobban! Semmire kellő élőlény vagy, akinek semmi haszna nincs, csak elszívja mástól az értékes levegőt. A szüleid biztos büszkék lehetnek rád. Ha nekem lenne ilyen fiam, már rég felakasztottam volna magam. 

Kiejtve szavakat, mindent az arcába vágva a lelkem meg könnyebül és a levegőt is rendezettebben szedem, de csak addig míg nem látom meg eltorzul arcát, vérbe úszó szemeit.  Ezt látva meghátrálok, de már késő. Hatalmas lendülettel indul meg hozzám, elérve meg ragadja vállaim, majd nagy lendülettel csap a falhoz. Szemeim kipattannak, míg ajkaim szétnyílnak a hirtelen jött fájdalom miatt, ami végig cikázik egész testemen, összepontosítva a fejemen ért ütés helyén, hátamban. Feldolgozni nincs időm az előbbi támadását, mert jön a következő, ami az arcomat éri. Hatalmas ütése miatt érzem felszakad szám széle, míg szemeim előtt csillagok repkednek. Következő ütése a gyomromba érkezik, amitől reflex szerint görnyednék össze, de szorosan falnak passzíroz, ebben meg gátolva. Felköhögve hajtom le fejem, míg kezemet a hasamhoz teszem, védve azt a következő ütésétől. 

-Több ilyet nem akarok hallani. - Mondja szigorúan, míg ujjai hajamba fúródnak, erősen megragadva azokat.  Fejemet felrántva kötelezi, hogy a szemeibe nézek, amik még mindig ördögien csillognak. - Most elengedlek, de legközelebb nem úszod meg Kookie. - Jobban hátra rántsa a fejem, amitől összeszorítom szemeimet, magamban imádkozva, hogy engedjen el végre. Imám nem talál meghallgatásra, mivel megérzem újra ajkait enyéimen, amiket nem kímélve falni kezd. Érzésre a gyomrom felfordul és mérhetetlenül hányingerem lesz pillanatok alatt, míg könnyeim újra hullani kezdenek, végig folyva sebes arcomon. Küzdeni akarok, de nincs annyi erőm, hogy felemeljem karjaimat magam mellől, vagy csak annyi, hogy legalább elfordítsam fejem. Nem tudok tenni semmit sem, csak sírni és könyörögni, hogy legyen végre vége, ne érjen hozzám többször. 

Végre elszakad ajkaimtól és elenged, majd el is hátrál tőlem, amitől térdre esem. Még utoljára hallom önelégül nevetését, de utána elmegy. Meg könnyebbülve döntöm neki falnak hátam, míg fejemet is annak döntöm. Lábaimat kinyújtom, kezeimet magam mellé ejtem. Semmi erőm sincs, pedig leakarom törölni undorító nyálát véres ajkaimról, addig míg nem kap el jobban a hányinger. Nem kellett volna hazudnom  Taenak múltkor...ha talán nem teszem, akkor most nem történt volna ez meg. De nem mertem elmondani, olyan mérges volt, féltem, hogy valami baromságot csinálna. Én annyira gyáva vagyok, csak játszani tudom a fejem, azt hogy én nem félek senkitől, semmitől...miközben a saját árnyékomtól is megijedek. Folyton hazudok, soha nem mondok igazat, de én elvárom, hogy nekem mindenki az igazat mondja. Szánalmas vagyok. Siralmas nyomorék. 

Nehezen megemelve kezemet ajkaimhoz teszem és dörzsölni kezdem az ottani területet, de olyan vadul, hogy a rajta lévő seb jobban szétszakad. Érzem ahogy végig kenem az arcomon, sőt egész kézfejemen, amitől öklendezni kezdek. Egész nap egy falatot sem ettem, még is úgy érzem a belemet is kitudnám hányni ebben a pillanatban. Undorító, büdös, ragacsos. Kezemet vissza téve a földre, feltornászom magam két lábra, majd a falnak támaszkodva elindulok a mosdó felé. Ha most rögtön nem moshatóm le magamról ezt az egészet, én nem tudom mit fogok csinálni magammal. Szerencsére nincs messze a mosdó így gyorsan oda találok és bemegyek. Szétnézve nem látok senkit, ezért oda megyek a csaphoz és meg engedem a vizet. Kezemet alá téve, feljebb pillantok, megpillantva a tükörben tükörképemet. Az arcom piros, szemem alatt pedig egy kis lilás foltot vélek felfedezni, amitől tudom hatalmas monoklim lesz. Ajkaimon lévő seb nagy és nagyon vérzik, nem segített rajta az, hogy meg dörzsöltem. Undorodva szakítom el tekintettem a tükörtől és inkább megmosom arcom. Az egész csap piszkos lett mire végeztem tisztálkodással. Újra belenézek a tükörbe, de az eredmény már sokkal jobb mint előtte. De még mindig nagyon szembe tűnő...nem is tudom hogyan kéne ezt elmondanom Taehyungnak. Szívesebben kerülném inkább, minthogy elmondjam, de már csak négy napom van hátra, ennyi idő alatt meg nem fog meggyógyulni. Vele akarom tölteni ezt a kis időt, hisz utána már nem láthatom sokáig. Bár az is lehet, mire kijut innen engem elfelejt és már nem akar velem lenni. Én várni fogom, míg ö boldogan él valahol máshol, valaki mással. 

Megszorítva a csap szélét lehajtom fejem, míg friss vércsepp lehull a fehérnek már nem mondható felületre. Egyik ujjam ajkaimhoz emelem, de nem érzek rajta vért, így nem értem honnan jöhetett. Bele nézek tükörbe és meg látom halántékomon lefolydogáló vércsíkot. Nagyot nyelve, remegő ujjakkal túrok hajamba, végig simítva fejbőrömön, keresve a hibát, amit meg is találok. Fogamat összeszorítva húzom végig fejem hátulsó részén lévő seben ujjaim, ami lehet olyan kétcenti hosszú. Mikor neki vágott a falnak és bevertem a fejem, talán akkor került rá a seb. Nem érzem mélynek, de elégé vérzik ahhoz, hogy megijedjek. Hátul a hajam is olyan lett és összeragadt. Elfintorogva húzom onnan kezem, vissza rakva a másikhoz, ami még mindig szorítja a csap szélét. Így nem mutatkozhatok előtte...pedig annyira látni akarom most, hogy már fáj. Szükségem van ölelőkarjaira, nyugtató szavaira, finom csókjaira, amik talán elmulasztanák ezt a nagy undort. De mit mondanék neki? Azt hogy hazudtam amikor azt mondtam Mark, csak bocsánatot akart kérni, mikor meg látott minket? Így sem bízik bennem, ezek után annál jobban nem fog. Lehet még meg is utálna, amiért hazudtam neki ismét. Mert nem ez az első hazugság, ami elhagyta számat és nem is ez lesz az utolsó. Akaratlanul is hazudok, de nem azért mert akarok, csak egyszerűen így egyszerűbb. Neki is és nekem is. Hisz sokkal szebb a gyönyörű hazugság, mint a fájdalmas igazság. 

Elengedve a csap szélét az ajtó irányába nézek, miközben a számon lévő sebet harapdálom. Annyira nagyon látni szeretném. Hiába tudom, hogy kiabálna velem amiért hazudtam neki, akkor is vele akarok lenni. Az ajtóhoz menve elhagyom a mosdót és szobája felé megyek, lassú határozatlan léptekkel, néha a fejemhez kapva, enyhítve ezzel szédülésem. Már vége a vacsorának, ami csak azt jelentheti, hogy a szobájában lehet. Kérlek legyél ott. Letörölve előjött könnyeimet, megyek tovább néha meg állva piheni. Nagyon szédülök, levegőt is alig kapok, míg egész testem remeg. Tudom ezek mit jelentenek, minek a jelei és azt is tudom miért van ez. Félek Tae szeme elé kerülni, talán jelenleg jobban félek ettől mint Marktól. Sokkal, sokkal jobban. Legszívesebben a takarom alá bújnék zokogva, minthogy Tae elé álljak..de szükségem van rá. Addig nem nyugodhat meg szívem, míg nem láthatom angyalokat meg szégyenítő arcát. Azt akarom, hogy megvigasztaljon, megvédjen ha kell. Nem érdekel ha leszid, vagy ha meg üt, mert megérdemelem. 

Csak könyörgöm ölelj utána szorosan és ne engedj el. 

Köszönöm, hogy elolvastad. :)