Taehyung pov.

Ágyamban ülve ölembe helyezem kis párnámat, míg a mellettem lévő feketeségre pillantok. A kis kalandunk után már eltelt  két óra hossza is, de ő még mindig alszik. Nem értem az égeszet. Egy hatalmas sóhajtva jobban felé fordítóm fejem, de ahogy ezt megteszem nyakamnál szúrást érzek. Fájdalmasan összezárom szemeimet és sebre helyezem ujjaimat, ami még mindig ég és szúr, sőt lüktet is. De nem csak a nyakamnál érzek fájdalmat. A vállaimon lévő karmolás nyomok is fájnak, ahogy az ajkaim is, amiket úgy megharapdált. Nem értem mi ütött belé!  Miért harapott meg? Miért ájult el a végénél? Egyáltalán miért mászott rám, mikor ezt eddig soha nem tette?! Nem értek semmit...csak annyit tudok, hogy ha egyszer lefekszünk, akkor egy igazi vadmacska lesz az ágyban. Meg, hogy legközelebb tennem kell rá szájzárat, kezére pedig kesztyűt, hogy ne karmoljon. Elveszem ujjaimat a nyakamtól és megnézem azokat. Számat húzva rájövök, hogy még mindig vérzik, már nem annyira, de még nem teljesen állt le a vérzés. Ezek után dobhatom ki a fehér pólómat a kukába, hisz nem hiszem, hogy kijönne belőle a vérfolt. Gondolataimból halk kopogás szakít ki, ami az ajtó felől jön, ezért gyorsan betakarom Jungkookot.  Igaz, hogy már rendbe raktam, így nem látszódik ki semmi, de jobb félni mint megijedni. Magamon is végig nézek, de én is rendben vagyok, ha leszámítsuk azt, hogy véres lett a pólóm a nyakamnál, meg, hogy kicsit összekentem magam az én, vagy Jungkook élvezetével. A párna, majd elrejti, mert csak a pólóm alja lett olyan. 

-Igen? - Szólalok meg végül rászegezve tekintetem a nyílászáróra, ami lassan ki is nyílik, de csak résnyire. Jimin bedugja a kis résen fejét és szétnéz a szobába, majd végül megállnak szemei rajtam. 

-Bemehetek? - Kérdezi halkan, kicsit bátortalanul, amit nem tudok hova tenni. Bólintok párat, amire végre belép a szobába és becsukja háta mögött az ajtót. Kicsit előrébb jön lehajtott fejjel, hátra tett kezekkel, mintha egy kölyök lenne és rosszat tett volna. 

-Baj van? - Megrázza fejét és a mellettem fekvőre pillant, ezért én is oda nézek, de Jungkook még mindig alszik. - Beszélni akartál vele? - Mutatok rá vissza nézve rá, de ő csak száját rágva elnéz. 

-Azt hiszem rosszat tettem...

-Mit tettél? - Meglepve nézek rá, de ő csak közelebb jön és a feketeségre mutat. 

-Jungkook nem rég bejött a szobámba és kibékültünk. Tanácsot kért tőlem valami miatt, de én még mérges voltam rá, ezért megakartam büntetni...túlzásba estem. - A végén elhalkul a hangja és bűnbánóan lesüti szemeit. Csak annyit értek, hogy kibékültek, de mérges volt még rá, ezért csinált valami olyat amit nem kellett volna, de mit? Lehet van köze ahhoz ami nem rég történt köztem és Jungkook között? 

-Mit csináltál? - Feszülten leteszem a párnát ölemből és felkelve puha ágyamból Jimin elé állok. Szőkeség rémülten nyel egyet és felnéz rám, de szemem helyett nyakamra esik a pillantása. 

-Csak meg akartam tréfálni, épp ezért mondtam neki, hogy csak egy felet vegyen be! - Magyarázkodik félve, kezeivel össze-vissza kalimpálva. - Tudhattam volna, hogy úgy sem hallgat rám! - Morogja az orra alatt elnézve rólam. Nem értem pontosan miről beszél,  túlságosan zavarosan és gyorsan mondja. - Tök vicces lett volna, ha követi az utasításaimat.

-Nem érzem viccesnek a dolgot. - Mindketten lefagyva egymásra nézünk, majd lassan megfordulok, míg Jimin mellém jön. Jungkook az ágyon törökülésben ülve néz ránk, kicsit sem szépen. 

-Sajnálom! - Jimin hirtelen meghajol maga mellé vágva a karjait, amin én jobban meglepődök mint Kook, mert az csak rezzenés nélkül figyeli a szőkeséget.  

-Gyere ide. - Mutat maga elé, mire Jimin félve nyel egy nagyot, majd kiegyenesedve, bátortalanul felmászik az ágyra és ráülve sarkaira, szemezik a feketeséggel. Kíváncsian figyelem a fejleményeket, de egy ideig, csak szemeznek, majd egy idő után Kook felemeli a kezét és pofon vágja Jimint. A szőkeség feje oldalra csuklik az ütés után, de gyorsan vissza fordítja fejét Kook elé és újra meg hajol. 

-Sajnálom! - Kiabálja határozottan, várva egy kicsit Jungkookra, de ő nem válaszol, sőt helyette újra felemeli a kezét. A kisebbik összeszorítja szemeit és várja a következő ütést, amiért már kezdem sajnálni. Mielőtt Kook újra meg üthetné maga elé emeli a kezét.  - Én nem akartam rosszat, de ahogy látom nem is volt olyan rossz. - Emeli le a kezeit arcától és rámosolyog a mérges fiúra. Jimin rám pillant, ezért Jungkook is rám néz, de csak pár másodpercre mert elfordítja a fejét tőlem. - Igazam lenne? Hát persze, hisz látom rajta a nyomod. - Önelégült mosolyra vált az édes ártatlan helyett, ami nem sokáig marad arcán, mert Kook újra meg üti. 

-Takarodj innen! - Ordít rá teljes erejéből, amitől összerezzenek és Jimin helyett is meg hátrálok. Meglepetésemre a kisebbik nem ijed meg, sőt felemeli fejét és nevetni kezd, miközben arcához teszi kezét.  

Kimászik az ágyból és a hasát fogva az ajtóhoz megy, de mielőtt kimehetne rajta vissza néz Jungkookra, aki már méregtől kipirosodott arccal figyeli a kisebbet. 

-Látnod kéne magad Kookie! - Kuncogva végignéz a feketén, majd felemeli mutatóujját és megcsóválja. - Legközelebb megtanulod, hogy hallgatnod kell az idősebbre, mert ha csak egy felet veszel be, úgy ahogy mondtam akkor egy kis hőhullámmal meg úsztad volna. Bár...- Leengedi kezét maga mellé, majd rám pillant. - Te soha nem  tanulsz a hibáidból. - Megcsóválja a fejét és az ajtóhoz fordulva kinyissa azt. - Örülök, hogy kibékültünk, majd még beszélünk. - Intve egyet elhagyja a szobát. 

Összezavarodva megvakarom a fejem és rápillantok a feketére, aki még mindig mérgesen morog valamit magában, miközben a takaró huzatát gyűrögeti. Nem értettem valami sokat az elhangzottak közül, de egy valami megragadta a figyelmemet. Amit Jimin mondott utoljára, hogy egy fél valamitől, csak hőhullámai lettek volna. Ez azt jelenti Kook bevett valamit? Mondjuk az magyarázná a nem rég történt támadását is, mert magától soha a büdös életbe nem mászott volna rám. Inkább szaladt volna el sikítva, minthogy magától ilyeneket tegyen. Rosszul esik, hogy egy hülye gyógyszer miatt közeledett felém ilyen mondón, nem pedig azért mert ő is akart volna engem. Szarul esik és hülyének érzem magam. Tudtam, hogy valami nem stimmel még sem állítottam le, bár az igazság szerint nem is akartam. Most biztos kínosan, sőt megalázva érzi magát, de nem tud zavarni a dolog, mivel járunk ennek természetesnek kéne lennie. Ezért sem fogom azzal vigasztalni, hogy csak azért nem álltam le, mert nem tudtam a gyógyszerről, mivel ha tudtam volna róla se hagytam volna abba. Ő az enyém és azt teszek vele amit, csak akarok. 

-Szóval bevettél valamit? - Megtörve a köztünk lévő kialakult csendet, közelebb lépek hozzá. Nem válaszol, csak idegesen harapdálja mézédes, kipirosodott megtépázott ajkait. Nemcsak az én számat, de még a sajátjait is szétharapdálta a gyors menetünk közben. Odaérve az ágyhoz meg állok és továbbra is figyelem őt. - Miért tetted? - Kérdésemre sóhajt egy nagyot és végre rám vezeti tekintettét.

-Mostanában nagyon stresszes vagyok, ezért kértem tőle valamit nyugtatás képen, de ahogy hallottad megszívatott. 

-Mitől vagy az? 

-Miattad. - Motyogja halkan, lehajtva fejét nem nézve többet a szemembe. Nem hazudok teljesen másfajta válaszra vártam, nem pedig erre. - Mindig annyira idegesítő vagy...annyira erőszakos. - Mondja halkan még mindig nem véve fel velem a szemkontaktust. Nem értem miért mond nekem ilyeneket, mert én nem éreztem azt, hogy erőszakosan viselkedtem vele bármikor is. Egyáltalán tudja milyen vagyok mikor bedurvulok? Ha tudná akkor nem mondana ilyeneket, inkább befogná a száját és összetenné a kezét. 

-Én vagyok az erőszakos? Akkor te mi vagy? - Pólóm nyakához nyúlva elhúzom oldalra, megvillantva nyakamon ékeskedő harapás nyomot. Iriszeit a sebre vezeti, miközben idegesen nyel egyet. Szemeibe bűntudatot látok, míg testtartása egyre görcsösebbé válik. 

-Nem akartam...- Mondja ki nehezen többször is eltátva ajkait, hogy folytatni tudja, de látom rajta nem tudja mit is kéne mondania. Megelégelve béna próbálkozásait elengedem pólóm anyagát és feltérdelve az ágyra elé kerülök. 

-Figyelj Jungkook tudom, hogy nem akarsz beszélni múltadról, se pedig semmi másról ami veled kapcsolatos, de mivel járunk azt hiszem ideje lenne kitálalnunk egymásnak. 

-Nem akarok.- Nyögi ki lesütve szemeit, de arcára téve kezem vissza néz rám. 

-Nekem se könnyű, de bízom benned annyira, hogy elmondjak neked mindent amit, csak tudni szeretnél rólam. Kérlek biz meg bennem te is. -  Próbálok minél gyengédebben, biztatóbban beszélni, de nem sokat érek el vele, mert még mindig kételkedve néz rám. Nem tudom, hogyan kéne rávennem, hogy ne csak Jinnek öntse ki a kis szívét, hanem nekem is. Jó p segít neki helyre hozni a romokba dőlt kis elméjét, de velem jár, sőt velem is fog összeköltözni nem pedig azzal  a majom orvossal. Meg amúgy is nekem sokkal nehezebb kitárulkoznom előtte, mivel soha nem beszéltem senkinek sem a múltról, se pedig semmi másról. Ezért is nekem kéne hisztiznem nem pedig neki. Párperces hosszabb szemezés után eszembe jut valami, amivel kitudnák szedni belőle párdolgot. -Mi lenne ha játszanánk? 

-Játszani? - Ijedten rám néz, miközben hátra próbál kúszni az ágyban, de megragadom mindkét vállát. Rögtön rosszra gondol a kicsike. 

-Nyugi ez nem egy olyan játék, amiben a testedet kell használnod. - Megkönnyebbülve ellazítja izmait és kíváncsian néz tovább. Tudom, hogy imád játszani és utál veszteni épp ezért tetszeni fog neki a dolog. - Játszunk olyat, hogy én kérdezek valamit neked pedig válaszolnod kell, ha nem teszed büntetés jár és ez persze vissza felé is érvényes. - Mondom a játék szabályokat, talán kicsit nagyobb beleéléssel a keleténél, de engem is nagyon felcsigázott a dolog. 

-Mi a büntetés? - Néz rám felhúzva egyik szemöldökét, gyanakodva nézve a szemeimbe. 

-Nem tudom, mi legyen? - Kérdezem inkább magamtól, mint tőle, mert ezt még én sem találtam ki. Kicsit gondolkodva felnézek a plafon felé, majd mikor eszembe jut egy jó ötlet, akkor vissza kapom rá a tekintetem. - Ha nem válaszolsz, akkor meg kell csókolnod! - Mondom közelebb hajolva arcához, amitől ijedten elakarna húzódni, de mivel még mindig fogom a vállait nem megy neki, mégis a fejét sikerül hátrébb tolnia.  - Ne félj veled ellentétben nem harapok. - Engedek az ajkaimra egy gúnyos mosolyt, amitől elhúzza szája szélét és kihívóan visszahajol hozzám, de úgy, hogy majdnem összeér az ajkunk. 

-Jó, de ha te nem válaszolsz a kérdésemre pofon váglak. - Most rajtam a sor, hogy húzzam a számat ezen a kijelentésén. Nem szívesen hagynám, hogy meg üssön, de máshogy nem menne bele, így bólintok egyet. 

-Oké kezdjed cicám. - Mosolyodok el újra, de mielőtt elhajolnék az ajkaitól adok rá egy gyors puszit. Megszeppen tettem miatt, de ahogy elhajolok tőle végre reagál valamit és vállon üt. Nevetve ülök én is törökülésbe előtte, várva kérdését. Gondolkodva mered rám, míg egy kosza tincset szeméből füle mögé tűri.  Olyan szép és nem is tud róla. 

-Mitől lettél ilyen? - Kérdése közben az "Ilyennél" leragad és inkább végig mutat rajtam. Néha elég dühítő a viselkedése, bár ha kis szelíd lenne, akkor lehet most nem itt tartanánk. Nagy levegőt véve gondolkodok, hogyan is kéne elkezdenem az egész történetet, arról, hogyan is aláztak szét az iskolában. Nem szeretnék neki hazudni, ezért jól át kell gondolnom, hogyan is volt. 

-Olyan tizennégy éves körül lehettem, mikor elkezdődtek az iskolában a zaklatások. Mivel elég csöndes, kedves, szelíd gyerek voltam, aki még a légynek sem ártott, épp ezért szálltak rám a suli nagy menői. Minden nap megvertek, megszégyenítettek. Nem volt olyan nap mikor nyugtom volt tőlük. - Meg kell állnom egy pillanatra, hogy megnyugodjak. Már az idegesít, hogy beszélnem kell róla. -A szüleimnek hiába szóltam nem tettek semmit sem, még az iskola területére sem másztak be soha sem. Mindig azt mondták, hogy erre ők nem érnek rá és ha annyira rosszul érint az egész, akkor mondjam el őket a tanárnak.  Ez az egész egészen tizenöt éves koromig tartott. Mikor azok a fiúk a földre löktek, akkor éreztem azt, hogy ebből elegem van. Felálltam és kegyetlenül elvertem őket, de ez az egész nem múlt el utána, inkább rosszabb lett, ahogy te is láthatod. - Mutatok magamra úgy ahogy nem rég tette ő is. Azt hittem majd mond valamit rá, de csendben bólogatott. Lehet ezt még meg kell emésztenie. - Én jövök. Miért haraptál meg? Vámpír vagy? - Kérdezem az utolsót már elviccelve, amire el is mosolyodik.  

-Ja eltaláltad, most én jövök. - Szórakozótan ingatja a fejét, majd nyitná a száját, de közbe szólók. 

-Most komolyan. Én is őszinte voltam veled, ezért elvárom, hogy te is az legyél velem. 

-Jó nyugi, csak vicceltem. - Forgatja meg szemeit, miközben kezeit ölébe helyezi. - Tudod a fóbiám mellett van más dolog is. Nem tudom, hogyan kéne ezt elmagyaráznom mert elég bonyolult. -Megvakarja tarkóját, míg szemeit elveszi rólam és inkább maga mellett lévő ablakon néz kifele. - Mikor tizennégy éves voltam volt egy nagyon jó gyerekkori barátom, akivel egy iskolába is jártunk. Nagyon szerettem vele lenni, mert mellette eltudtam felejteni azokat a dolgokat amik otthon folytak, nem is örökre, de egy ideig igen. Ő volt az egyetlen akinek beszéltem azokról a dolgokról amit apa tesz velem. Sokat voltam vele a suliba és náluk is gyakran aludtam, mikor nem akartam hazamenni. Olyan volt ő nekem mint egy menedék, ahova nyugodt szívvel mehetek, ha már nem bírom tovább az otthon létet. Úgy szerettem mint egy testvért lehet és azt hittem ő is így érez velem kapcsolatban, de tévedtem. Egyik este mikor náluk voltam szerelmet vallott, én pedig hiába nem viszonoztam érzéseit, mégis belementem a járásba. Túlságosan naiv voltam, szeretet hiányos és nagyon gyáva. Féltem, hogyha nem viszonozom érzéseit, akkor nem fog többé velem lenni. Egyedül leszek és nem fog megvédeni senki sem. 

-Nem értem, akkor még tizennégy évesen nem volt meg a fóbiád? - Szólók közbe, mikor mondata végén elhalkul.  -Nem apád miatt jött elő? - Nézek rá összezavarodva, próbálva összerakni a képet, de nem értem. Ha nem az apja miatt jött elő a fóbiája, akkor attól a fiú miatt, akiről most mesél? 

-Nem apa miatt jött elő, vagyis nemcsak miatta. -Sóhajtva elszakítja tekintetét az ablaktól és inkább lehajtsa a fejét.  - Mikor járni kezdtem azzal a fiúval, akkor kezdődött minden. Majdnem fél évig jártunk, úgyhogy pár hónapig nem is csináltunk semmit a csókon és az ölelkezésen kívül. Egyszer sem esett jól az ahogyan hozzám ér, sőt inkább irritált, mondhatni undorodtam tőle. Annyira undorító volt, mégsem szóltam neki egy szót sem róla, inkább hagytam hadd tegye azt amit, csak akar, mert tudtam úgy sem menne a csóktól messzire. Ahogy mondtam akkoriban még csak tizennégy éves voltam, ahogy ő is, így kevés tapasztalattal nem tudott mit tenni, én pedig hiába voltam tapasztalt hozzá képest, nem tettem semmit. Ez így tartott hónapokig, míg végül, mikor náluk voltam rám mászott. Féltem és nem akartam, de nem ellenkeztem, nem mertem. Utána elég sokszor megtörtént, hogy lefeküdtünk, de egyáltalán nem élveztem az együttléteket. Hiába volt gyengéd, óvatos, mégsem váltott ki belőlem semmit, de egyszer egy nap, mikor szeretkezés közben véletlenül megcsikartam a karját és az vérezni kezdett, valamit furát kezdtem elérezni. Ezért újra és újra kárt tettem benne, addig míg nem adott hangot fájdalmának. Azon az éjszakán elsőnek élveztem el vele együtt én is. - Újra elhalkul a hangja és behunyja szemeit, mintha elképzelné újra az egészet. Nem szólók semmit, csak csendben várok, hogy folytassa, amit nem sokkal később meg is tesz. - Onnantól kezdve nem volt megállás, minden egyes együtt létünkkor bántottam őt. Egyre durvábban, a csikarások és a harapdálások helyett, volt mikor megvágtam őt. Mikor ez megtörtént megijedt tőlem és sírni kezdett, majd ordibálni. Haza küldött én pedig nem tettem semmit, nem vigasztaltam meg, egyszerűen otthagytam. Haza felé sétálva emlékszem nem értettem miért kezdett el olyan hirtelen sírni. Úgy gondoltam nem voltam hozzá annyira durva, hogy így viselkedjen velem. Apa sokkal durvább velem, mégsem sírok sosem, akkor ő miért zokogott egy kis semmiségtől? Nem értettem semmit. Párnapig nem jött suliba, ezért aggódva érte elmentem hozzá, de mikor kinyitotta az ajtót és meglátott újra kiabálni kezdett velem. Azt mondta őrült vagyok, ahogy az apám is. El kellene mondanom valakinek mit is tesz velem az apám, mert ha ez tovább is folytatódik olyanná fogok válni mint ő. És végül is igaza volt.

- Nem igaz! - Megragadom mindkét kezét és közelebb ülök hozzá. - Nem vagy olyan! - Mondom őszintén, de nem nagyon hatom meg szavaimmal. Üveges tekintettel néz rám, miközben kezeit próbálja kihúzni enyém közül, de én ezt nem engedem. 

-Apám egy szadista ember volt és én is az vagyok. Nem okoz örömet a szex, ha közben a partnerem nem szenved eléggé, szerinted ez normális? Néz már magadra! Téged is bántottalak..- Sikeresen kirántsa a kezét enyéimből, majd mászna le az ágyról, de hátúról elkapom derekát és magamhoz húzom. 

-Még nem fejezted be a mesélést, na még a játéknak sincs vége. 

- Nem akarok többet játszani. - Mocorog karjaim között, kezeivel próbálva szétveszíteni karjaimat maga körül. - Taehyung! - Felemeli hangját és hátra néz rám mérgesen, amitől csak el eresztek egy halvány, de elégedett mosolyt. Imádom mikor mérges. 

-Én pedig játszani akarok! Tudni akarom a meséd végét, sőt sok mindent akarok még tudni rólad. - Bele puszilok hajába, míg hasát kezdem el simogatni. Abbahagyja a mocorgást és elnéz rólam, vissza előre, így már nem láthatom arcát. 

-A történet vége az, hogy mikor haza mentem és emészteni kezdtem az amit mondott apa is megérkezett haza. Mérges volt és nagyon részeg, leakarta vezetni rajtam minden idegét, amit meg is tett. Mikor végzet és elment aludni nagyon furán kezdtem magam érezni. Akkor jöttem rá, mi is történik körülöttem, hogy amit apa tesz nem normális és hogy én sem vagyok az. Undorító vagyok és mocskos. Mikor erre rá jöttem a szívem összeszorult és nem kaptam levegőt, hányingerem lett és szédültem. Sírni kezdtem hosszú idő után elsőnek, míg a szívem olyan szinten dobogni kezdett, hogy azt hittem kiugrik helyéről. Az volt az első pánikrohamom. Utána már egyre többször előjött, még kórházba is kerültem miatta párszor. Addig folytatódott ez az egész, míg már a házat nem tudtam elhagyni, mert attól féltem valaki hozzám érne. Egész nap a szobámba voltam bezárkózva, étel, ital nélkül, rettegve nehogy apa rám törje az ajtót. Sokáig volt így, míg a rendőrök egyszer csak beállítottak hozzánk, mondván, hogy valaki beszólt, hogy molesztálás folyik nálunk.  Apát elvitték, engem pedig árvaházba raktak addig, míg nem vizsgálták át az ügyet. Senki sem mondta el kiadta a fülest, de én sejtettem hogy ő volt az. Csak ő volt az aki mindenről tudott. A tárgyalások lassan véget értek és apát bizonyíték hiányába elengedték engem pedig bedobtak ide, mondván, hogy őrült vagyok. Apa azt mondta nekik, hogy mikor anya meg halt én fura dolgokat kezdtem el mondani róla, kitaláltam dolgokat, törtem zúztam. Mindent rám kent, hogy menteni tudja a bőrét. Ő most szabadon járkál odakint, míg én idebent rohadok. 

Elhallgat, de érzem a teste megvan feszülve karjaim között. Én sem mondok semmit, csak ringatom őt, arcomat nyakába fúrva.  Nem húzódik el tőlem, sőt kicsit oldalra dönti fejét, hogy kényelmesen elférjek nyakhajlatánál. Eddig is tudtam, hogy szörnyű gyerekkora lehetett, de most már tudom, hogy még annál is rosszabb volt. Az apja bántotta őt nap mint nap és ezt szavaiból kivéve fel sem tűnt neki, hogy talán ez rossz lenne. Kicsi volt mikor az apja molesztálni kezdte, így nem tudhatta, hogy ez nem normális dolog, az apák nem tesznek ilyet. Az első olyan fiú akivel járni kezdett sem volt jó hozzá, bár ő ezt nem említette. Az a srác ráerőszakolta magát, pedig tudta, tudnia kellett, hogy a másik nem akar tőle semmit.  Megakarta védeni, mégis ugyan olyan rohadék volt mint Jungkook apja, segítség helyett, csak bántotta őt. Azt hitte amit tesz azért van, mert segíteni akar, pedig ő is csak saját magára tudott gondolni. Jungkook érzéseivel nem törődőt, mert nem is akart. 

Hosszas csönd után, abbahagyom a ringatását és elveszem a kezeimet tőle. Tettem miatt felém fordítja a fejét, majd nem sokára felém is fordul egész testével.  Szemei olyan szomorúan csillognak, még sem látnám rajta, hogy mindjárt elsírná magát. Ajkai le vannak biggyesztve, amitől olyan aranyos akár egy kis kölyök lenne. Ritkán látszik rajta milyen kölyök még, pedig az, hibába próbál idősebbként mutatkozni, mert nem az.  Ő még csak egy gyerek. 

-Most te jössz. - Töröm meg a csendet, utalva a játékra, amibe belekezdtünk. Meglepve elnyitja az ajkait, gondolom nem ilyen fajta megnyilvánulásra vált tőlem, mikor elmesélte történetét. Nincs mit mondanom, mivel még  mindig ugyan úgy kell nekem mint előtte. 

-Én nem tudom mit kéne kérdeznem... - Zavarodottan néz, amire kuncogni kezdek. Rosszallóan vállon üt , amitől csak jobban kiszakad belőlem a nevetés. 

-Bármit kérdezhetsz. Pl nekem volt-e valakim mielőtt ide jöttem, vagy mi volt otthon. Bármit! - Mosolygok rá és megsimogatom arcát. 

-Kérdés nélkül is tudom, hogy senkid sem volt, mivel elég bénán csókolsz. - Húzza el szája szélét. Sértetten elveszem tőle mancsom és elfordítom tőle a fejem. Milyen pimasz lett hirtelen az idősebbel. Hallom ahogy halkan felkuncog, ezért visszanézek rá a szemem sarkából és látom milyen édesen is nevet. Vissza fordulva hozzá meg ragadom az állát és közelebb hajolók arcához, amitől abbahagyja a nevetést. Szemei kikerekednek, míg ajkai szétnyílnak résnyire, amitől megnyalom sajátjaimat. 

-Ha bénán csókolok, akkor taníts meg normálisan! - Érzékien halkan ejtem ki a mondatokat a számból, még közelebb hajolva ajkaihoz. - Gyerünk taníts! - Egyik szemébe nézek, majd a másikba, de meglepődés mellett nem látok semmi újat bennük. Miért nem jött zavarba? 

-Nem vagyok büntetésben, ezért nem muszáj megtennem. - Mosolyodik el pimaszul, majd ujjait az ajkaimhoz teszi, úgy tolva el magától. - Ha még játszunk, akkor a szabályok élnek, igaz? - Kérdezi elgondolkodva, míg ujjait elveszi tőlem. - Kérdés: Miért pont engem szemeltél ki? Mert mielőtt elmondtam volna neked mit is érzek, te már előtte is letámadtál. Mi tetszett neked bennem  annyira, hogy végül ezt tedd? 

Kérdése meglep és el is gondolkodtat, mert nem tudom mit kéne rá válaszolnom. Tényleg nagyon megtetszett nekem már az elején, de nem tudom miért. Elsőnek mikor találkoztunk, akkor legszívesebben megvertem volna, mikor meg rúgott, vagy mikor elvette a kajámat az ebédlőben. Sokszor felidegesített, mégsem bántottam, sőt még védelmeztem is. Miatta oltottak le általában, jó mondjuk nem mindig, de párszor miatta történt. Egyáltalán mikor kezdett el tetszeni? Nem tudom a kérdésére a választ. 

-Nem tudom. - Mondom ki végül, amire jutottam.

-Ha nem tudod rá a választ, akkor meg kell üsselek. - Vigyorodik el izgatottan, majd közelebb kúszik hozzám. Lehet ez a kölyök még nálam is szadistább. Bólintok bele törődve a pofonba, hatalmas sóhajt engedve ki magamból.  Lehunyom a szemeimet felkészülve az ütésre. - Mehet? - Hallom meg hangját elég közelről, amitől összerezzenek, de azért bólintok.  

Kezet meg érzem hozzá simulni arcomhoz, amit egy ideig ott tart, majd elveszi én pedig megfeszülve várom a pofont. Akaratlanul is lejjebb hajtom fejem, kezeimet ökölbe szorítom magam mellett. Nem szerettem a fájdalmat és hagyni se szeretem magam, ezért hatalmas önfegyelem kell, hogy ne emeljem fel a kezem és védjem magam vele. Újra megérzem kezét, de most a mellkasomnál, ahogyan ott simít vele végig. Nem értem mit csinál. Kinyitom szemeimet résnyire és meglátom milyen közel is van hozzám. Az ajkai szinte súrolják az enyéimet, míg kezével tovább simogatja mellkasom. A szemei furán ködösek, pont úgy mikor nem rég letámadott. De már nincs benne a gyógyszer nem? Nem értek hozzá. 

Gondolataimból ajkai szakítanak ki, amik hozzá nyomodnak enyémhez. Érzésre megborzongok és újra lehunyom szemeimet, átadva maga édes puha ajkainak. Lassan mozgatni kezdi, én pedig követve példáját szintén mozgatni kezdem sajátjaimat. Olyan mennyei érzés, ahogy egyre vadabbul falja ajkaimat, hogy szédülni kezdek.

 Kezeivel megtámaszkodik vállaimba, míg feltérdel az ágyban, ezért hátrébb kell hajtanom a fejem, hogy elérjem ajkait. A csókja hasonló, mikor kényeztettük egymást, akkor is ilyen vadsággal mozgatta őket. Nyelvét kérdezés nélkül dugja át az enyémhez, párszor végig simítva rajta, majd őrült táncba hívja. Párperc vad smárolás után, már nem kapok levegőt, ezért nehezen elhajolok tőle és elfordítom a fejem, míg próbálok levegőhöz kapni. Mi jött rá ilyen hirtelen? Hallom ahogy ő is kapkodja levegőt nyakamnál, amitől rossz előérzetem támad. Mikor nem rég a nyakamnál volt, akkor megharapott és az nem volt valami jó élmény. Összerezzenek mikor meg érzem ajkait nyakamon, ami nagyon jó érzés, de közben még is ijesztő. Elakarok húzódni tőle, de mégsem teszem, nem akarom elbátortalanítani, se pedig kedvét szegni a dologtól. Ezért inkább, csak sóhajtozva várom, hogy belém mélyessze újra fogait, de hiába várok, ajkain kívül nem érzek semmit. Pár puszi után elhajol tőlem, amire végre odatudok fordulni hozzá. Látom ahogy gyorsan véve a levegőt plafon irányába emeli fejét, míg szemeit résnyire nyitva tartva néz maga elé. Mellkasa gyorsan mozog, kezei pedig görcsösen kapaszkodnak vállamba. Egyik kezem felemelem és derekára teszem, de ő ahogy megérzi mancsom rám kapja tekintetét. Még mindig ködösek és látszik mennyire is vágyakozik értem, de mintha vívódna magában. Ajkaimat szólásra nyitom, de mielőtt megszólalhatnék elenged és lemászik az ágyról, neki hátrálva a szemközti falnak, annak döntve hátát. 

-Sajnálom...úgy látszik még maradt bennem egy kicsi. - Hangja rekedtes és nagyon izgató, főleg mikor meg is remeg az egész teste beszéd közben. Combjait összeszorítja és egy kicsit előre görnyed, halkan felnyögve. Látványától ajkaimba harapok, míg a kis Tae lüktetni kezd a nadrágomban. Annyira izgató, hogy az már fájdalmas. 

-Semmi baj. - Az én hangom is rekedtes és elég mély a kelleténél. Nem csinált valami sokat, még is annyira felizgatott, hogy kezd ködössé válni tekintetem. Lassan én is kimászok az ágyból és közelebb lépek hozzá remegő lábakkal, amit ő végig követ, miközben többször is végig nyal kiszáradt ajkain. Elég közel kerülve hozzá csípőjére fogok mindkét kezemmel és közelebb húzom magamhoz. - Majd én segítek..- Suttogom füléhez hajolva, nem palástolva izgalmamat. Nyelvemet kidugva ajkaim közül füle mögötti kis részt veszem célba, amitől halkan felsóhajt és megvonaglik a kezeim között. 

-Neh..- Nyögi belekapaszkodva pólómba mellkasomnál, de azért félre fordítja fejét, hogy jobban hozzá tudjak férni. Elég gyengén próbál ellenkezni, eltolni magától, míg inkább jobban hátra dönti fejét, mikor már a nyakát kezdem el csókolgatni,szívogatni. - Taehyung, neh..- Mocorogni kezd, amitől nem tudom mit tegyek. Nem tudom, hogy most tényleg nem akarja, vagy csak szórakozik. Döntésképtelenség miatt inkább abbahagyom a nyaka kínzását és a szemeibe nézek, amik már inkább sötétek nem is barnák. 

-Nem akarsz engem? - Neki nyomom csípőmet az övének, jól hozzá dörgölődzve, amitől megérzem vágyát az enyémnek dörzsölődni. Fejét hátra dönti annyira, hogy halkan koppan neki a falnak, amitől inkább arrébb húzom, nehogy még egyszer beüsse oda buksiját. Fordítok magunkon egyet és ledöntöm az ágyra,de mielőtt fölé mászhatnék felül. Ijedten felhúzza lábait, hogy még véletlenül se tudjak felé mászni. 

-Félek! - Rémült íriszeit enyéimbe fúrja, amitől megfagyok a mozdulataim közben. Kérdően pillantok rá, nem értve mit rontottam el, mitől ijedt meg. -Ne mássz rám, ijesztő. - Válaszol a némán feltett kérdéseim közül az egyikére. Szóval nem szereti ha alul van, de miért nem szereti? Jó szadisták szeretnek irányítani, durván báni a párjukkal, de ezt alul is meg teheti. Frusztráltan felsóhajtok és leülök inkább mellé, amit végig követ. Nem értem őt, ami nagyon dühítő. 

Eldőlök az ágyon, párnákra dobva fejem és lehunyom szemeimet. Csalódott vagyok, amiért nem kaphattam meg amit akartam és mérges is, amiért nem értem meg őt. Össze vagyok zavarodva és rosszul is érzem magam, amiért újra megijesztettem. A régi exéről gondoltam azt, hogy milyen önző is volt vele, de az igazat megvallva én is az vagyok. Én is csak bántom, ráerőszakolok, olyan dolgokat, amiket nem akar. Nem vagyok jobb nála. 

Párperc néma fekvés után, érzem, hogy végre kezdek lenyugodni. Már a kis Tae sem áll olyan stabilan mint nem rég, lehet rájött ő is, hogy ebből most nem lesz semmi és inkább elvonult aludni. Elmosolyodok a hülye gondolataim miatt, de mikor megérzem, hogy megmozdul a matrac alattam, eltűnik a mosolyom. Megfeszülnek izmaim és nem tudom rávenni magam, hogy kinyissam szemeimet. Megérzem, hogy a másik felém mászik és meg támasza kezeit a fejem mellett. Nagyot nyelek, mikor megérzem leheletét arcomon, majd nem sokára ajkait enyéimen. Lassan csókol, gyengéden amit nem tudok hova tenni, utoljára akkor csókolt így mikor ráerőszakoltam a csókot Jimin ajtaja előtt. Lassan én is vissza csókolok, követve őt közben. Azt mondta bénán csókolok szóval legalább most tudok gyakorolni. Résnyire kinyitom szemeimet, meglátva arcát, ami olyan szexi. Szemeit velem ellentétben lehunyva tartja, bele élve magát a csókba. Kezemet lassan felemelem és a csípőjére teszem, majd gyengéden lejjebb húzom, hogy derekamra ültessem, amit meg is tesz. Elfoglalja helyét és lejjebb hajolva, rám engedve súlyát rám fekszik. Alkarján támaszkodik tovább, tartva magát azért egy kicsit, míg én hátát kezdem simogatni, vissza csukva szemeim. Nyelvét megérzem ajkaimon, amiket végignyal, majd lassan közéjük nyomja, amit én szíves örömest hagyok. Aktiválom magam és én kezdem el nyelvemmel ingerelni az övét. Belenyög a számba, amitől újra felpezsdül a vérem és éledezni kezd a tagom, pedig nem kéne. Nem akar tőlem most semmit a csókon kívül, érzem rajta. Kezemet levezetem a hátáról és pólója végéhez érve benyúlok rajta, hogy közvetlen érinthessem puha bőrét. Tettem miatt remegni kezd teste és bele harap az alsó ajkamba, amitől felszisszenek.

-Ez fáj. - Morgom, miközben elválok tőle és ránézek. Sötét ködös szemekkel méreget, megnyalva véressé vált ajkait, amitől arra tudok következtetni, hogy vérzik a szám. Elégedetlenül felmordulok és kapok derekához mindkét kezemmel. Ezzel a mozdulattal fel is ülök, ő pedig meglepődve nyög egyet és kap a vállaimhoz, miközben ölembe pottyan. -Ne szórakozz velem, mert megfoglak dugni. -Mondom komolyan, amitől megrezdül és ijedten néz rám. 

-Engem? - Kérdezi halkan, félelemmel a hangjában. Bólintok határozottan, jobban rászorítva ujjaimmal csípőjére. Beharapja alsó ajkát, de már nem tűnik ijedtnek, inkább izgatottnak. - És ha én dugnálak meg téged? 

Kérdésétől tátva marad a szám, szemeim pedig hatalmasra nyílnak. Meglepettségemet láva önelégülten elmosolyodik és ajkaimhoz érinti ujjait, letörölve onnan kisercent vérem, odaérintve azt sajátjához. Nem bánnám azt, ha ő lenne felül, mert nem ragaszkodok annyira a domináns szerephez, de én akarok előtte benne lenni. Az elején el sem tudtam volna képzelni, hogy egyszer ő is felül fog lenni, de most már igen. Bár nem biztos, hogy az jó lenne nekem. Mivel szadista, így rohadtul megszenvedném azt, ha hagynám kibontakozni, lehet a végén sírva rohannék el, úgy mint a régi barátja. Jobban járok, ha nem engedem irányítani, addig míg ki nem gyógyul ebből.  

-Édes vagy. - Mosolyodok el gúnyosan, amire felhúzza egyik szemöldökét. - Hagyd ez a nagyobbakra. - Alá nyúlva megragadom fenekét és jól belemarkolok, csak hogy lássa ki is köztünk a dominánsabb. Érintésemtől megugrik és inkább kimászik ölemből, amit hagyok, had menjen csak. Vissza eldőlök az ágyba, mivel eléggé szarul érzem magam. Azt hittem az izgalom miatt szédülök, de nem így van. Még nem érzem magam túl jól a hülye megfázásom miatt. 

-Majd meg látjuk! - Mondja határozottan és az ajtóhoz megy, annak kilincsét megragadva, de nem megy ki rajta, ha nem inkább vissza fordul hozzám. - Szólók az egyik ápolónak, hogy lázas vagy, mindjárt jövök. - Ezzel el is hagyja a szobámat. 

Ezek szerint tudta, hogy lázas vagyok, lehet az elején ezért is akart visszautasítani, de mivel elég rámenős voltam nem ment neki. Édes, hogy aggódik értem, közben pedig kínozni akar. De örülök, hogy ma ilyen sok mindent meg tudtam róla, betekintést engedett a múltjába. Én is meg könnyebbültem mikor meséltem az enyémről, végre megnyílhattam valakinek. Lehet mégis elgondolkodom azon, hogy elmenjek-e Jinhez vagy sem. Nem mondta, de tudom nem sokáig marad már mellettem, én pedig minél hamarabb követni akarom.  A hülye fóbiája és fétisei mellett is ugyan úgy vele akarok maradni, szeretni akarom őt. Szükségem van rá, ahogy neki is rám, ami boldogsággal tölti el szívem. De még mindig félek, hogy nem azért marad mellettem mert szeretne, hanem mert nem akar egyedül lenni. Hiába mondja az ellentétét, nem tudok hinni neki, pedig annyira szeretnék mégsem megy. 

Erre szokták mondani, hogy túl szép, hogy igaz legyen. 

Sokat kellett rá várni, de meg érkezett. :D Köszönöm, hogy elolvastad.