Már majdnem elaludtam, mikor hangokat hallottam. Mozdulatlanúl űltem a helyemen, egy nagy szekrény mögött. Pár perc múlva hallottam ahogy beindítják a búszt. Ez azt jelenti hogy elindúltunk. Kicsit féltem mert nem tudom, hogy mit reagálnak majd ha kiderül hogy a buszon vagyok. Meg persze ha anyáék rájönnek, hogy mit tettem. De másrészről nagyon izgatott is vagyok.

-Ez is jó koncert volt. -hallottam Tré hangját

-Igen. Rengetegen voltak, fantasztikus volt a közönség. -mondta Mike is.

-Jöhet a következő egyben utolsó elötti megálló! -ezt a hangot ezer közül is felismerem. Ez Billie Joe. Örömömben majdnem felsikítottam, de szerencsére észbekaptam és csendbe maradtam. A beszélgetéseket hallgattam mikor eszembe jutott hogy írok anyának...

Emi: Anya. Miánál alszok pár hétig.

A válasz azonnal érkezett is...

Anyu: Rendben.

Hát ezt megbeszéltük. Eltettem a telefonom és gondoltam kilesek. Előre hajoltam, de nem láttam semmit. Ekkor hirtelen valaki a szekrény mellett ment el, amitől annyira megijedtem hogy ahogy visszahajoltam bevertem a fejem a szekrénybe. Jaj ne. Most fogok lebukni. Már vártam hogy benézzen valaki a szekrény mögé, de nem....

-Mike gyere már. Kész a kaja! -szóval Mike volt itt. Nagy levegőt vettem amit addig bent tartottam amíg el nem ment a szekrénytől Mike.
Lassan közeledett az éjfél. A sofőr kivételével mindenki aludt. Ja meg persze én is fentvoltam.
Mivel egy idő után kényelmetlen lesz egy szűk helyen ülni, arra gondoltam hogy másik helyet keresek. Halkan kimásztam az eddigi rejtekgelyemről és nagyot nyújtóztam. Szinte hallani lehetett ahogy megroppannak a csontjaim. Nagyon lassú léptekkel haladtam, egy kis kanapé felé.

-Oké. Keressünk egy másik jó helyet. -mondtam halkan. Fel akartam kelni, de olyan kényelmes volt a kanapé. Meg már nagyon álmos is voltam. Talán nem lesz baj ha egy kicsit lefekszek ide aludni. Csak pár percig.
Abból a pár percből lett pár óra.
Reggel mikor kinyitottam a szemem, a kezem egyből az arcom elé tettem mert a reggeli nap fénye egyenesen a szememve világított.
Hirtelen felkeltem és bepánikoltam. Én este elaludtam? Jézusom! Biztos nemsokára felkelnek. Hova menjek?!
Végül inkább visszabújtam a tegnapi helyemre ami a szekrény mögött volt.
Gyors visszamásztam, majd eszembe jutott valami amitől még levegőt is elfelejtettem venni. A napszemüvegem. Jaj ne. Ottmaradt. Ha észreveszik, ezer százalék hogy lebuktam. Nekem végem....

-Hát ez? -kérdezte Mike a magasba emelve a napszemüvegem.

-A tiéd? -kérdezte Tré

-Neki rózsaszín van. -mondta Billie. -De komolyan. Hogy kerül ez ide?

-Nem tudom. De....mivan akkor ha van valaki a buszon, rajtunk kívül? -tette fel a kérdést Mike.

-A soför. -válaszolta Tré.

-Hülye. A RAJTUNK KÍVŰL-be ő is beletartozik. -hangsúlyozta ki az a két szót Mike.

-Szerintem nézzünk körbe, nem mintha találnánk valakit. -csapta össze a két tenyerét Billie.

A szivem hevesen vert. Az izgalomtól levegőt is alig vettem. Most fogok lebukni. Kidobnak a búszból. Vagy kinyírnak.
Szerencsém volt, hogy a szekrény mögé nem néztek be, de nem rejtőzhetek itt mindvégig. Előbb vagy utóbb észrevesznek.
Mikor nem hallottam ahogy beszélnek kilestem. A búsz ajtajánál van pár asztal, azok körűl ültek. Nagy levegőt vettem és kimásztam onnan. Kiegyenesedtem és lassú léptekkel közeledtem feléjük. Próbáltam megfogalmazni egy normális indokot amiért a buszon vagyok. Olyanok jutottak eszembe, hogy ,,egy buliba bedrogoztak és reggel itt találtam magam"..de ez hülyeség mert ha így lett volna, mármint hogy reggelre itt ébredek mondjuk a kanapén akkor észrevettek volna. Akkor legyen az hogy ,,megtámadtak az utcán és ide bújtam." Igen ez már sokkal hihetőbben hangzik.
Minél jobban közeledtem annál jobban izgúltam. Már nagyon közel voltam, de nem láttak mivel háttal űltek nekem. Még pár lépés és ott is lettem volna, de a busz hirtelen jobbra kanyarodott én meg mindenre számítottam csak erre nem, ezért bevágódtam az egyik ágyra.

-Úristen meghalok!. -kiáltottam fel rémültem miközbe az ágyra estem. A három személy egyszerre furdúlt meg, majd keltek fel a székekről. -Ööö...Sziasztok.

-Hali. -integetett Tré.

-Ő meg..? Ez hogy...? Te mit...? -kezdte Mike de nem nagyon tudta befejezni.

-Szia. Te hogy kerülsz ide? -kérdezte Billie és a kezét nyújtotta felém amit persze meg is fogtam. Segítteni akart, de ez nehezen ment mert még egyszer kanyarodott a búsz és visszaestem, Billie meg rám esett. Máskor örülnék, hogy ilyen közel vagyok életem szerelméhez, de ez egyszerre volt ciki és egyszerre volt fájdalmas, mert majdnem összemyomott.

- Öö..leszálnál rólam, mert kilapulok.

-Ja, persze. -mondta majd mellém űlt és a többiekkel együtt várták a magyarázatom.

-Szóval? -kérdezte Billie.

-Az úgy volt hogy...-kezdtem de nem tudtam mit mondjak. -Izé...

-Eddig nagyon izgalmas történet. -mondta Mike.

-Na gyere. Majd reggeli közbe elmeséled. -mondta az ötletet Tré aminek kicsit örültem is mert már kezdtem éhes lenni.

Miután megettük a reggelit, tovább ültünk még az asztaloknál és várták hogy kezdjek magyarázkodni amiért itt vagyok...

-Na oké. Agusztus óta imádlak titeket és miután megtudtam, hogy nálunk koncerteztek a legjobb barátnőmmel vettünk jegyet. Alig vártam hogy lássalak titeket élőben és hogy találkozzak Billie-vel. Én már napokkal a koncert elött elterveztem hogy feljövök a buszra hogy lássalak titeket és koncert után hátrajöttem a parkolóba. És most itt vagyok. -hadartam el az egészet.

-Hogy jutottál fel ide mikor őrök voltak a buszoknál? -kérdezte Billie.

-Nem volt ott senki. -emlékeztem vissza.

-Gondoltam. -csapott az asztalra Tré. -Ez a George is csak a hasára tud gondolni. Biztos valahol tömte magába a hamburhereket.

-Sajnálom. -hajtottam le a fejem.

Hirtelen csend lett, csak azt lehetett hallani ahogy Tré dobol az asztalon. Mike és Billie maga elé nézve gondolkodtak. Én az ablakon néztem a kinti tájat, mikor Billie szólalt meg.

-Itt nem maradhatsz. -mondta Billie én meg rá néztem. -Szólok a sofőrnek hogy áljon meg, te itt kiszállsz.

-Mivan!? Ember normális vagy? Nem teheted ki itt! -szólalt meg Mike is.

-De velünk se jöhet. -mondta Billie.

-Nem tehetsz csak ki a semmi közepére egy 15 éves lányt.Már rég elhagytuk az országot is. -mondta Tré.

-Hé! nemsokára 18 leszek. -javítottam ki, de csak legyintett.

- Majd hazamegy valahogy. -mondta Billie és felkelt az asztaloktól, majd hátra ment.

-Én megértem és nem akarom hogy miattam legyen veszekedés. -mondtam alig hallhatóan majd felálltam.

-Oké. -jött vissza Billie és megállt közvetlen elöttem. -A következő turnéállomáson elviszünk egy reptérre és hazamész. -mondta végig a szemembe nézve. Így sikerült élőben is megnézhettem, hogy milyen szépek a szemei. Megráztam a fejem majd válaszoltam.

-Rendben. -mondtam. Haha..persze kamuztam, nem fogok még hazamenni.

-Mikor érünk Washingtonba? -kérdezte Billie.

-Ha a busszal nem történik semmi, akkor max 3 nap. -válaszolta Tré.

Billie bólintott majd visszament hátra a kanapékhoz. Én és Tré maradtunk ketten elöl, mert Mike kicsivel késöbb hátra ment.
Eleinte csak szótlanul űltem, majd Tré kérdezett. Egy csomó dolgot elmondtam neki. Majd ő is mesélt pár vicces dolgot. Tök rendes volt. A viselkedése olyan volt mint egy gyereknek, amin mindig nevetni kezdtem.
Délután még mindig hátul ült a kanapén Billie egy gitárral. Hátra mentem hozzá, hogy még egyszer bocsánatot kérjek amiért csak úgy feljöttem a búszra de nem hallgatott meg. Igazából nem is nagyon figyelt rám.

-Már ezredszerre mondom, hogy sajnálom. Belehalnál ha rámnéznél miközbe neked beszélek és esetleg érdekelne is amit mondok?! -lettem kicsit dühös, mert már sokadszorra kezdtem bele a mondandómba de mindig elkezdtett gitározni... -És hagyd már abba legalább egy percre a gitározást!

-Bocs, hogy azt csinálok a SAJÁT buszomon amit akarok. -tette le a hangszert és végre felém fordúlt. -Nem kell elnézést kérned. Megtetted ezelött vagy negyvenszer.

-Jolvan. Legalább rendes voltam és bocsánatot kértem amiért felszöktem ide. -mondtam. Oké hogy imádom őt, de nagyon fel tud idegesítteni. -De te persze nem akarsz mondani semmit ugye?!

-Mit kéne mondanom?! -kérdezte és kezdett ő is mérges lenni. -Azt hogy jaj de nagyon örülök, hogy felszőktél ide?!

-Talán hogy ELNÉZÉST AMIÉRT KIAKARTALAK DOBNI A SEMMI KÖZEPÉRE! -emlékeztettem, de csak kinevetett. -Mi olyan vicces?!!

-Tök cuki amikor mérges vagy.-mondta nevetve.

-Nem vagyok Cuki! -mondtam. -Tudod, mikor beléd szerettem nem gondoltam volna, hogy ennyire bunkó is tudsz lenni az emberekkel. -mondtam majd felkeltem a kanapéról
Nem vártam meg amíg bármit is válaszol inkább visszamentem a búsz elejéhez. Vissza leültem az asztalokhoz és dühösen néztem magam elé.
A velem szemben ülő Tré és Mike a nevetésüket visszatartva néztek rám.

-És ti minek örültök ennyire?! -kérdeztem, de válasz helyett csak hangos nevetésbe kezdtek.

-Te....bele...belesze...beleszerettél Billie-be? -kérdezte Mike mire már majdnem félig letudott nyugodni.

-Baj?

-Neeeem...de ugye tudod, hogy kicsit öreg hozzád?-kérdezte Mike

Valahogy így telt el az egész délelött. A két hülye rajtam nevetett. Billie egész végig idegesített a megjegyzéseivel én meg mindig megütöttem amikor beszólt.
Már délután volt, amikor rezegni kezdett a telefonom és drága barátnőm neve jelent meg a kijelzőn. Megnyitottam az sms-t és olvastam az úzenetét.

Mia: Na mivan? Élsz még?

Emi: Igen. De Billie ki akart dobni a semmi közepére, de mégse tette meg. A következő állomásnál felakar tenni egy repülőre ami hazavisz. Álmodj csak életem mert én még nem megyek haza. Most meg folyton beszól.

Mia: Ahaa...:/

Emi: És ott mivan?

Mia: Az én szüleim nem tudnak semmiről és anyud meg úgy tudja hogy ittvagy nálam.

Emi: Remek. Imádlak. ♡

Mikor leírtam az utolsó üzenetet valaki vékony hangon kezdte el mondani amit az elöbb írtam Miának. Hátrafordúltam és dühösen néztem Billie-re.

-Mond te ezt élvezed? -kérdeztem.

-Igen. -válaszolta.

-Örülök hogy jól szórakozol. -duzzogtam tovább ami neki is feltünt és leült mellém.

-Naaa...Ne haragudj. Csak hülyülök. -mondta és átkarolt. -Amúgy még a nevedet sem tudom.

-Emili Coleman. -mondtam és felé fordúltam.