A hétvégén arra keltem hogy senki nem volt a lakásban amit azért furcsállottam nagyon mert anyu és Lara majdhogynem mindig itthon töltik az idejüket. Elképzelésem sem volt hogy hová mehettek főleg azért sem mert anyu tolószékben nem igazán tud egyedül közlekedni. Körbe néztem a konyhában hogy van-e esetleg valami nekem szóló üzenet hagyva valahol szerencsémre volt a konyhapulton. Az állt a kis üzenetben hogy apa elvitte anyut a vizsgálatra Lara pedig velük ment. Hát ez valami fantasztikus. Azt írta hogy nem tudja mikor fognak érkezni és hogy legyek kedves kinyitni a kávézót ugyhogy mehettem készülődni. A kávézóhoz érkezve még mindig jobb ötletnek gondoltam azt ha apa eladja. Egész nap nulla forgalmas a hely nem is értem hogy apa miért nem hajlik az eladásra. Na mindegy is. Kicsit sem jókedvvel nyitottam ki. Ami még volt azt elmosogattam azután pedig egyszerűen nem volt mit csinálnom. Csak álltam egy helyben és amugy konkrétan bámultam ki a fejemből. Egyébként el is felejtettem hogy anyunak ma van a vizsgálata. Ma fog kiderülni hogy megműthető-e a lába vagy pedig élete végéig tolószékben marad. Azért mindannyian abban reménykedünk hogy azt mondja az orvos hogy meg lehet műteni anya lábát mert azért mégsem kellene hogy abban a rohadt tolószékben ragadjon. Valamikor délután épp a raktárban pakolásztam mikor meghallottam a kis csengőt ami azt jelezte hogy valaki betévedt az üzletünkbe.
- Hahó! Van itt valaki? - hallottam a hangot. Azonnal tudtam ki az. Az a vagánykodó Ricsi. Megmondom az őszintét hogy abszolút semmi kedvem nem volt hozzá de azért most mégis csak egy vendég volt akit muszájból ki kellett szolgálnom így hát ennek okául kimerészkedtem a raktárból.
- Igen, van itt valaki! Mit akarsz?! - néztem rá a pult mögül.
- Na hát te minden vendéggel ilyen vagy törpilla?
- Ha lennének vendégek akkor velük nem. De te kivétel vagy pöttyös! Tudod azon emberek körébe tartozol akik ezt a fajta bánásmódot érdemlik.
- Miért gondolod azt hogy ezt érdemlem?
- Inkább azt mondd meg minek jöttél ide! - néztem rá kissé ingerülten.
- Kávét inni.
- Nem szeretnélek elkeseríteni de ha normális kávéra vágysz azt sajnos nem itt fogod megkapni. - szóltam majd eközben leült és nézegetni kezdte a választékot.
- Pedig egész jó a választék.
- Nagyon kérlek ne idegesíts! Kicsit nézzél már körbe amúgy! Az égvilágon senki sincs itt, le van pukkanva ez az egész Istenverte kávézó! - kezdtem kiabálni mérgesen közben a kezemmel vadul hadonásztam.
- Törpilla megnyugodnál egy kicsit? - szólt nyugodt hangon.
Leültem hozzá.
- Az egy dolog hogy nagyon jó a választék, viszont forgalmunk abszolút nincs. Szinte fent sem bírjuk tartani ezt a kócerájt. Hiába mondtam apának hogy adja el, sokkal jobban járnánk vele de nem hajlandó ezt a lépést megtenni. És ezt azzal indokolja hogy ez a patkánylyuk családi örökség és akkor sem fog megválni tőle ha valaki milliókat fizetne érte. A családból mi ketten vagyunk azok akik igyekeznek ezt a helyet fenntartani. De mint látod én kezdem elengedni mert látom hogy semmi értelme nincsen ennek az egésznek. - hadartam kábé egy szuszra.
- Azt hiszem értem. Talán van megoldás rá.
- Nem, nincs. Na most pedig távozz! - szóltam rá.
- Addig nem amig meg nem kaptam a kávémat. Ha te nem vagy hajlandó megcsinálni akkor majd elkészítem én magamnak! - pattant fel és megindult a pultba.
- Hé! Mit művelsz?! - mentem utána.
- Szerinted? Megcsinálom amiért idejöttem ha már az itt dolgozó hölgy nem hajlandó rá. - kacsintott és azonnal feltalálta magát.
Amíg ő próbálkozott a kávéja elkészítésével addig én bámultam az ablakon kifele. Arra lettem figyelmes hogy egy fekete autó leparkol a kávézó előtt és kiszállt belőle konkrétan egy egész tévé stáb.
- Richárd! Muszáj volt idehívni a tévéseket?! - kiáltottam.
- Te meg miről... - nem fejezte be mert megfordult és teljesen lefagyott. - Ó basszus! Ezek honnan a francból tudták meg hogy itt vagyok?
- Fogalmam sincs de gyere! - rángattam be a raktárba. - Itt maradsz! Ha ki mersz jönni meghalsz! Világos?! - igen mivel én is igy gondoltam.
Idegbetegen bevágtam magam után az ajtót. Ekkor lépett be a stáb az ajtón.
- Szép napot! Miben segíthetek? - tettem fel a kérdést.
- Bodnár Richárdot keressük! - szólalt meg az egyik fazon.
- Ne haragudjanak de fogalmam sincs ki az és mint látják egyáltalán nincs is itt.
Jómagam sem tudom miért védtem meg Ricsit de úgy éreztem hogy ezt kell tennem. A tévések kissé furán kezdtek engem méregetni.
- Ez furcsa, ugyanis a telefonjába épített nyomkövető egyértelműen azt mutatta hogy itt tartózkodik. - mondta egy másik fickó.
- Igen, ez valóban furcsa mivel nem tudom hogy ki az akit keresnek és magukon és rajtam kívül senki nincs itt. Esetleg lennének szívesek elmenni?
Ezután egy kis csend következett ami pont elég volt arra hogy az az idióta valami zajt csapjon a raktárban.
- Mi volt ez? - szólalt meg egy hölgy.
- Csak patkányok. Vagyis csak egy patkány. Egy óriási nagy ember méretű patkány! - szándékosan kiabálva mondtam hogy Ricsi is hallja hátul.
- Esetleg megengeded hogy megnézzük?
- Sajnálom de nem lehet. Nagyon veszélyes patkányról van szó. Néha még én is félek hátramenni megetetni. Biztosan csak szökni próbál a ketrecéből. Mindig ezt csinálja. - mosolyogtam. - Annak a hangját hallották. Szóval felkérem önöket a távozásra.
Nagy nehezen sikerült kipaterolnom a  tévéseket. Ezután hátramentem Ricsihez.
- Mit borítottál le te nagyon hülye?! - néztem rá mérgesen.
- Mittudomén! Valami dobozt! De visszatettem. Inkább az a fontos hogy miért is vagyok patkány.
- Minek mondjam ha magadtól is tudod?
- Mindegy. Kösz hogy megmentettél. Ideje menni mielőtt visszajönnek.
Miután Ricsi elment csak két ember tévedt be. Este bezártam majd elindultam haza. Nagyon bíztam abban hogy a tévések nem vették komolyan az ember méretű patkányos mesémet mert ha ebből hír születik nekem tutira annyi.