[Stray Kids] Hwang Hyunjin x [ATEEZ] Kang Yeosang

Utána évekig nézegethetsz

Halvány napsugár szökött be a falevelek közt, madarak énekeltek kellemesen, hullámok sodortak a partra különböző kagylókat, miközben a fű a part végénél lengedezett. Nyugodt és csendes nap volt. A távoli messziségbe néha hajók suhantak el, s a pelikánok szálldostak a móló környékén. Azt hozzá lehet tenni, hogy a hideg ellenére is, az idő kellemes volt. Faágak reccsenése szakította félbe az idilli hangulatot. Két fiú lassan de biztosan jött ki az erdő sűrűjéből, majd ezek után csak a homokban tapicskoltak tovább. A magasabb erősen fogta a másik kezét, mely biztonságot nyújtott a kisebbnek, hisz nehezen tájékozódott az ismeretlen terepen. Mikor Hyunjin talált egy megfelelő Gyepesebb részt, megfogta Yeosang derekát és segített leülni neki, ki kezével tapogatta ki újdonsült helyét. A Fekete, ezek után védelmezően mellé ült s továbbra se engedte el a kezét. A koreai fejét a másik vállára tette és szorosan hozzábújt, már amennyire lehet, vastag kabátok között.

-Jinnie, elmeséled milyen a táj? Kíváncsi vagyok.-hallatott pár apró hangot a vékonyabikk.

-Most ugye a tenger ilyen kékes-zöldes, hullámzik is.-kezdett el ringatózni, s átkarolja a derekát.-Rengeteg madár száll az égen. Tehát minden kellemes és nyugodt.-Fújja ki a levegőt Jin, miközben karja pihen a szőkén.
Ez a pillanat volt a tökéletesség definíciója, hisz minden a legnagyobb rendben volt. Yeosang sose érezte magát ilyen jól, az erősebbikk védelme alatt.

-J-Jinnie, kicsit fázom.-mondta ki, miközben ajkai bíbor lila árnyalatot vette fel, s párja kacsóira fogott. A magasabb ráemelte szemeit, kedvesen elmosolyodott, amit persze a kisebb nem látott. Sohase láthatta, hogy vigyorog, vagy éppen sír. Sohase vehette figyelemre hogyan néz ki, milyen az arca, milyen a testalkata, ezért is szerette őt annyira Hyunjin, hogy őt nem a kinézetéért szereti, hanem a lelkéért, a kedvességéért, az odaadó hűséges típusa miatt.

-Mit szólnál, ha bemennénk a tánctermembe, nincs innen messze, de csak ha szeretnéd és persze nem gond.-mondta a félszigeti. Yeo lassan a hang irányába fordult, s halványan pirulva bólintott. Az aszfalton két sétáló árnyék tükröződött vissza, kik épen úti céljuk felé haladtak. Kevés ember ellenére a szőke nem érezte magát biztonságba, ám párja karjai, mely falakként védték őt, enyhített ezen az érzésen. Tornacipője, mely már koszosan festett kopogtak a föld mezején, közben barátja cipellője érték utol.

-Hyunjin, tudod.-vett egy mély levegőt, s  felé fordult.- Sokat gondolkodtam, téged tényleg nem zavar, hogy vak vagyok?-suttogta már szinte a végét félve, hisz tudja, miszerint barátja csak mérgesen inti le ezeket a kérdéseket.-Nem tudom, hogy bánt-e téged ez, mert sohase mondod, de szeretném ha kimondanád. Ha valami, bármi bánt azt sohase beszéled meg velem. Tény, hogy törékenyebb vagyok a szemeim miatt, de ez nem ad okot arra, hogy kivonj mindenből. Ha nem tetszik valami, kommunikáld le velem és megpróbálok változtatni.-darálta le a koreai. Mindig is piszkálta a gondolat, hogy miért nem diskurálnak semmi ilyes fajta témában. Átlagosan Yeosang felhozza, de a Hwang gyerek azon nyomban tereli, mintha titkolná. Egy fa mellet lelassított a mozgásban, barátja karja után kapott, s vállánál fogva maga felé fordította. Lenézett, amit persze a kisebb nem láthatott, eközben kavargó dühét próbálta lenyugtatni. Ajkait benedvesítette nyelve végével, miközben a fiatalabb kézfejét simogatta ujja begyeivel.

-Sangie, lehetek veled őszinte?- tette fel a kérdés az idősebb, mire azonnali bólogatást kapott válasznak.- Sohase zavart, sőt szeretem bizonyos helyzetben.- ment hozzá közelebb.- Imádlak, úgy ahogy vagy. A szőke hajad, a pisze orrod és az egész személyiségedet. Édes szíved, nyugtató hangod, kedves lelked, odaadó jellemed, azt, hogy mindenkin  segítenél, magadat helyezed háttérbe. Egy szóval.- hajolt füléhez, - Szeretlek, hogy mondjam el máshogy?-vigyorodott el, mire a koreai is ezt tette. A híresség mancsai fonták körbe a másikat, úgy indultak tovább az épületbe. Nem is tudja senki mikor, de már a kulcsok hangja szakította félbe a csendet az emeleti táncteremben.

-Hova tegyem a kabátom?-erre pedig a fekete elvette tőle és a fogasra akasztotta. A kicsi már ismerte erre fele a mozgást, nem ez az első, hogy itt jár. Tudta , hogy a kanapé merre van, leült rá, felhúzta járókáit, s hátradőlve elkényelmesedett, emellett várta mikor csendül fel a zene.-Nem gyakorolsz?- szolt feléje.

-De, pillanat, csak átveszem a gatyámat.-vett ki a szekrényből egy márkás bemelegítőt. Yeosang elvörösödött, hisz ha belegondolt, nagyon szerette volna látni már. Csak úgy az arcát, vagy a testét, akár úgy. Bárhogy. Bármit megtett volna, hogy lássa. Lélektükrei ám ezt nem engedték neki. S újra felébredt benne a rossz érzést. Rengetegen mondták már Hyunjin-nak, hogy hagyja el, hisz egy fogyatékos vakkal senki se lenne együtt, nem lehet megbaszni és ehhez hasonlók. Természetesen a fekete sohase vette komolyan, igaz szívből szerette a Kang gyereket. Ám azt érezte, nem tud neki megadni mindent. Nem látta magát, lehet csúnya, lehet csak azért van mellette mert sajnálja.

-Yeosangie, figyelsz te rám?- ébresztette, fel gondolataiból a másik.- Annyit mondtam, hogy lenne- e kedved mellém feküdni.- kérdezte meg gyengéden, a magasabb. A szőke csak pironkodva ült vörös kanapé szélén, s azon tanakodott, mit tegyen. Végül felállt és hang irányába elindult.

-Hol vagy?- próbál informálódni az alacsonyabb. Miután közölte vele kedvese, merre fele van négykézlábra állván kitapogatja hol van Hyunjin. Lábaival, s könyökével hajlatába férkőzött, majd mackósan, komótosan mellé feküdt. Bal végtagját átlendítette partnere testén, fejét nyaki részéhez fordította. Orrával mandula illatát szagolgatta, ujjaival pólója korcát piszkálgatta, másik kacsójával fekete tincseibe túrt Sang.

-Babu, olyan rég feküdtünk így. Mostanában olyan sokat kell gyakorolnom, nem megy ez az új koreográfia.- fújta ki levegőjét, mely elvegyült a többi közé.- Ráadásul nem vesznek figyelembe Chan-ék. Hiába mondok nekik ötleteket, hiába, meg se hallgatnak.-szomorodott el. A félszigeti kíváncsian fordult arca felé, fülét rá szegezte, s kíváncsian kérdezte meg, milyen elképzelései vannak.- Tudod mióta Felix és Jisung is bevallotta nekem a biszexualitásukat, Chan meg azt, hogy pán, gondolkodtam, lehet nyitni kéne még jobban az LGBTQ+ közösség felé. Arra gondoltam, lehetne egy melegekhez szóló dalt kreálni. Meg is írtam a dalt Jisung-al, a címe; Gay bar. Mutattam is Changbin-nak és azt mondta neki oké lenne, de a menedzserünk leállította  a folyamatot. Szerinte hatalmas pénzveszteség lenne. Szóval ja.- fejezte be beszédét. Ám ekkor hirtelen nyílt az ajtó, s nemvárt személyek érkeztek.

-Hallod bazdmeg Hyunjin, hova a gecibe tetted a-szakadt félbe mondatába Minho. A mögötte lévő Seungmin és a legfiatalabb sokkolva nézték a parkettán fekvő, összebújt párt. Jin gyorsan felült, a látássérült elé állt, védelmezően, ki csak vállába kapaszkodva rejtőzködött.

-úristen, te vagy Yeosang? -Kérdezte Jeongin, hisz csak ő volt az egyedüli aki tudott a kapcsolatukról.

-Mi- Mi várjál már! Ki ez az ember Jin, és Innie baba miért tudja, és Sese baba miért nem?-erre csak felnevetett a fekete, mire az októberi furcsán nézett rá.-Mi van ember?- tette fel azt a bizonyos kérdést.

-Először is, miért is hívod Seungmin-t és Jeongin-t babádnak? Másodszor is.- röhögött a fekete újra.- Ha az óvszereteket nem hagynátok mindig az ágy mellett, nem buknátok le. Mindenki tudja srácok, hogy ti mit műveltek hármasba.-kacsintott, mire mindenki lefagyott. Minnie vörösödve kirohant, Jeongin pedig utána szaladt, Minho pedig hol rá- hol a tárva nyitva lévő bejáratot nézte és kiment.

-Minnie baba, várj már!- hallatszódott egy kiabálás messziről. Hyunjin felnevetett, majd a másik felé fordult, aki valószínűleg elbambulhatott a gondolataiban.

-Yeoyeo, min agyalsz ennyire?-mosolyodott el a fekete, mire a kisebb visszatért az élők sorába. Felé nézett majd ujjaival kitapogatta a másik arcát, majd az ajkait. Jin persze hagyta neki, nagyon imponáló volt a számára párja kezdeményezése, még ha vakon is csinálta. Óvatosan össze érintette ajkaikat, amiből több percig tartó csókcsata lett. A magasabb megragadta a kisebb derekát, majd ölébe húzta, mire a szöszi elpirult.

-Jinnie.-vált el Sangie, majd a koreai nyaka köré tekerte kezeit. Yeosang érezte barátja meleg leheletét saját bőrén, a kellemes tapintásokat a derekán, hátán és karján, nagyon idillikus pillanat volt. Szeme elött lebegett a kép, mégis, hogyan festhet ki szerelme, milyen lehet a teste, milyen lehet bele nézni a szemébe, milyen lehet a különleges haja, ruhái. Hiába voltak nyitva a szemei, sajnos nem látott vele csak a nagy feketeséget. Szüleitől örökölt betegsége volt a vakság születése óta. Hyunjin évekkel ezelőtt botlott bele a fiúba, ugyanis neki ment az utcán, majd bocsánat kérésül elhívta egy kávéra, az akkor még barna, már szőke fiatalembert. Jin, miközben nézte a másikat, gondolkozott el azon, vajon milyen lenne, ha a másik láthatná őt, mennyire boldog lenne tőle, bármit megadna érte. Gondolatai közepette nézett le kicsire, kinek rendesen állt már tagja, erre el kellett, hogy mosolyodjon. Még sohase feküdtek le, így teljesen új volt neki, de tetszett párja reakciója. Hirtelen közelebb is húzta magához, mire a másik kéjesen felnyögött, de el takarta száját rögvest is.

-Engedd ki cicám azt a sok elfojtott vágyad.-suttogta füleibe. A kisebb erre, bólintott, majd a másik vállára támasztotta fejét.-Baba, ha még nem állsz készen, nekem okés, de akkor most kell le állnom, mert nem fogok magammal bírni.-nézett verejtékező fejéra, és álló tagjára, ami ugyancsak neki is merev volt.

-Akarlak Hyunjin, érted. Nem láthatlak, de érezni akarlak. érezni akarom minden egyes porcikádat kívül belül.-szuszogta ki magából Yeo. Hyunjin-nak nem kellett több, rámart a világos ajkaira, falta őket, a másik sem volt rest, bele túrt szerelme hosszú, puha tincsi közé, meg is húzogatta azt. Percekkel később a kanapén kötöttek ki, Egyikükön se volt már ruha. Jin rámarkolt a kisebb farkára, ki nyomban karmolni kezdte a sötéthajú hátát. Először csak hozzá ért, majd később húzogatni kezdte a bőrt rajta, ettől a kisebb felnézett és sóhajtozva nyögdécselni kezdte szerelme nevét. Hyun benyálazta ujjait, majd meglepetésként feldugta neki egy ujját. Yeosang ekkor váltott át egy ijedt fejre, abba hagyta eddigi élvezkedését, és levegőért kapkodott. Jin persze ijedten kihúzta azt, félt fájdalmat okozott barátjának.

-Baba mi a baj? fáj valahol? Ha igen, nyugodtan szólj, semmi baj nem lesz.-mosolyodott rá, és közelebb bújt hozzá.

-hyunjin.-vált csendessé.- A-Az ujjad, mikor ott volt, és láttam valami fényt.-mondta halál komolyan. Jin tátott szájjal merengett rá, majd kezére fogott, támadt egy nagyon jó ötlete. Vissza dugta kacsóit, ám egyből kettőt is. A szőke persze egyből érezte újra a váladék termelődést, és persze újra sóhajtozott. A magasabb elkezdett körözni, majd ollózni, mire a kisebb hol a csupasz testnek, hol a levegőbe dőlt.-Ji-Jin és látok fényt nem tudom mi ez.-suttogta és sóhajtva beleharapott az előtte lévő kulcscsontjába. Hwang gyorsított, három ujjal kutatta a kisebb prosztatáját.

-Mit látsz?-kérdezte zihálva a fekete.

-É-Én látok valamit de olyan homályos érted, olyan-nyögött fel az ingerre.

-Megvagy baba, na most sikolts.-mondta ravaszan Jin. Középsőujj ingerelte a prosztatáját a kicsinek. Az pedig visítva kiabálta, hogy lát valamit, de nem tudja mi az. ahogy forgatta a fejét, más más paca foltok jelentek meg. Mintha a világot látná homályosan. Hyunjin nem várt többet, előhúzta szerszámát, majd egy kis nyál segítségével magára húzta szerelmét.

-j-Jin ez fáj.-nyöszörgött, tudta, hogy ez ilyen. Egy idő után elkezdte mozogni, ezáltal a rajta lévő test ringatózott vele. Minél gyorsabb volt a mozgás, annál jobban élesedett Yeosang szeme.

-baba, a szemed!-kiáltotta el magát Jin, miközben megállt a mozgással. Yeosang szeme eddig fehéres volt, semmi sötét írisz vagy bármi alakzat nélkül. Most ott volt egy fekete pont a szeme közepén körülötte pedig egy barnás-szürke csík.

-Jin én....Olyan mintha ahogy mozogsz, egyre jobban látnék.-sírta el magát a kisebb. Hyunjin-nak kellett egy perc mire felfogta, de ekkor cselekedni kezdett. Őrült tempóba mart rá a csípőjére és húzta fel és le a kicsit, hogy az sírva könyörgött, már maga se tudja kihez és mit. A nagy figyelte minden rezzenését, és elképedve figyelte ahogy a szeme egyre normális kinézetűvé kezd el válni, sokkolja szinte. Egy nagyobb lökésnek köszönhetően pedig Yeo falfehérré válik. Csendben törli szemét, mintha csipát szedne ki belőle. Rátekint párjára és elképedt.

-Yeosang?-suttogja a hosszúhajú. nem tudott hinni már semmiben, sokkolva figyelte párját, aki elsírja magát.

-Jin, te olyan... gyönyörű vagy úristenem.-lesz könnyes a szeme. Yeosang látta Jin-t, teljes önarcképét. Közelebb hajol és megcsókolta lágyan, immáron az első látható másodperceben.-A szemed, az ajkaid, a bőröd.-suttogja miután szétszakadnak. Lenéz, és ekkor szembesül a ténnyel, hogy mekkora nyúlvány található jelenleg is az alfelében. Jin erre csak elneveti magát.

-Ha nem bánod, hadd fejezzem be, utána évekig nézegethetsz.-vigyorogja a domináns.-Most már legalább a nézésemmel is meg foglak tudni ölni.

[Félix-2023.01.15]