FIGYELEM! Mindenkinek felhívom a figyelmét, amennyiben valamelyik olvasónk nem szimpatizál a címben olvasott személlyel, teljes mértékben tiszteletben tartjuk az álláspontját, viszont kérem, haladjon tovább egy másik fejezethez, vagy kérem szépen a kommentszekcióban normális, kulturált magatartás formában megfogalmazott, saját érvekkel alá támasztott véleményt hagyjon ott! Amennyiben a fenti kérés nem teljesül, következményekkel fogja szembe találni magát az illető. Amennyiben az olvasóink közül maradást gyakorol valaki, annak további jó olvasást kívánunk!- Az írók, Félix és Melinda.

Felnőtt tartalmat tartalmazó, eddigi leghosszabb történet, melyben a szexualitás kevésbé foglal helyet, a szerelem és az érzelmeké a főhangsúly. 16+-os besorolást azért érdemel, mert a benne levő cselekmények okot adnak erre.

[Stray Kids] Bang Christopher Chan (CB97) x [EX-Stray Kids tag/szóló] Kim Woojin

Titok

„Kedves naplóm

Hogy nagyon őszinte legyek, kezdem feladni, olyan, mintha felemésztene a tudat, hogy örökre ebbe a helyzetbe maradok. Bármikor elmegyek Chan mellet, sírni tudnék, gyakran úgy fáj mással látni. Persze Tudom, nem meleg, csak én vagyok ilyen eltorzul, de olyan nehéz azzal a szőke lánnyal látni őt. Ahogyan hozzá ér a karjához, le tudnám tépni, de tudom, ez nem megoldás. Én elfogadom, hogy hetero, én teljesen megértem, sőt! Sok boldogságot neki, igazán örülök már csak annak a tudatnak is, hogy boldog valaki mellet. Csak nekem is van szívem, és az nem szereti ezt a helyzetet.

Ráadásul, Minchang se szállt le rólam, ma is megtalált a JYP parkolójában. Újabb pénzt kért a hallgatásért. Muszáj voltam, nem tehettem tönkre a bandát, amit oly nehezen kapirgáltunk közösen össze. Őszintén, félek. Nagyon is. Félek, hogy miattam fognak bajba kerülni, félek, hogy nem tudom sokáig bírni ezt. Nem adhatom fel. Érted? Nem adhatom fel. Már csak a társaimért se. Értük a halálba is bemegyek, inkább én, mint ők. Nagyon szeretem őket. Ők az igazi családom.

Szeretlek Chan, sajnálom, hogy nem tudom megadni neked azt, amire te vágysz. Ígérem, nem hagyom, hogy a ti álmaitok tönkre menjen.

Woojin
2019.09.12."

A barna lassan haladt ki a bolt bejáratán keresztül az utcára. Kormos, piszkos idő volt aznap. Karórájára lesett, s vette észre, hogy már lassan hét óra, ideje lenne hazatérni, kelteni a többieket, hozzá látni a reggelihez. Cipőjében el is indult. Fekete farmerjában lassan tudod haladni, mivel nem volt annyira kényelmes, hisz mosásban volt a kedvenc bemelegítőe. Kabátját összehúzta magán, melyen volt már egy szakadás is, de úgy gondolta, majd megvarja, minek vegyen újat, úgyse kap ennél jobb anyagú dzsekit sehol se. Ezt még anno, két évvel ezelőtt vette neki Chan, születésnapjára. De rég is volt már, ugye? Mikor még Felix a koreai felsőfokú nyelvvizsgáját tette le, amikor Hyunjin először kezdett Changbin iránt érdeklődni, mikor a legfiatalabb sírva mondta el hyung-jának, hogy bántották az iskolában. Minden még régen. Ez a kabát őrzi az ő kis emlékeit. A maga kávé foltja, a szakadás, a tönkrement cipzárja. Sohase venne fel új pufajkát. Mikor befordult az oly ismerős utcába, majdnem ledermedt. Piros bakancsok, barna melegítő, fehér pulóver. Jin lassan kezdett hátrálni, nehogy észre vegye a magasabbik, kitől rettegett, ám nem volt ilyen szerencsés. Min megfordulván vette észre az alakot, kit keresett, mosolyogva intett neki. Woo hezitálva, de félénken elindult a fiúhoz. Kimért léptekkel közeledett felé, de egy méter távolság meg volt köztük. Tartott tőle, nagyon is. Koszos lábaival lépett a pocsolya elé, mely ketté választotta az aszfaltot.

-Hát szerbusz, te erőszakoló, hogy vagy? Remélem jól, képzeld ő is jól van, köszöni, hogy kérded.-Lépett felé egy lépést, a sáros vízben. Az alacsonyabbik automatikusan lépett egyet hátra.- Nos, szerintem tudod miért jöttem.-nézett rá szigorúan, mire a koreai elővette a telefonját, hogy megkezdje az átutalást, ami már rutinosan ment neki, nem ez az első alkalom. Viszont a kínai elé lépett, s a telefonját kiverte a kezéből. Ijedten kapott volna utána a barna, viszont már az rég a latyakban volt. Értetlenül, de haraggal tele bámult rá, mire Chang csak felnevetett.

-Mit akarsz Minchang?- tette fel a kérdést, szinte már majdnem elsírta magát, annyira rosszul esett neki ez a bánásmód.- Értem én, hogy utálsz, és a pokolban égetnél el, de meg kell értened, nem erőszakoltam meg Taewont, de hiába mondom neked, hogy ő vitt fel a lakásába, úgysem hiszel nekem. Nem én csaltalak meg, hanem ő, csak menti a búráját, nehogy szakíts vele, mert kell neki a pénzed.-mondta idegesen, ere a nyakán szinte kidudorodtak, ám aggodalma fellegekbe szál mikor hirtelen fellöki, egyenesen a csúszós aszfaltra, mely miatt, átázik a ruhája. Chang belerúg egyszer, majd még egyszer, ám a kihalt utcán senki se akad, aki segítene megállítani a vadállatot, aki csak előre képes nézni, s kiállni igaza mellet. Sohase hinné el, hogy a barátja megcsalná, Taewon egy édes fiú, a maga szőke hajával, rózsaszín ajkaival vonzza az emberek figyelmét.

-Te kis semmire kellő, csak azért lettél idol, mert csalással jutottál be. Semmi tehetséged nincs, egy darab szar vagy, meg is értem, hogy miért utálnak ennyien. Semmit nem érsz. Nem hiába szeret Chan se téged, egy kupac senki vagy. Haza mész a dorm-ba, csak sírsz, ráadásul a hangod is pocsék. Chan csak azért visel el, mert sajnál. Undorító vagy.- ám a kicsinek csak dühbe lángol a szeme.-Na de, térjünk a lényegre.-guggolt le hozzá majd a pólójánál fogva nekirántotta a falnak, az összerogyott fiút. Fájt a bordái, a feje, az orrából csurgott ki a vörös nedv. De a legjobban a szíve fájt. Tudta, hogy igaza volt. Egy senki. Egy nagy senki, Chris is utálja, sőt lenézik szerinte.

-Elvettél tőlem lassan mindent, mit akarsz még?-sziszegte konkrétan alig halhatóan, a sós könnyeit pedig útnak engedte a poros arcán. A szájában már érezte is a fémes olvadó anyagot, mely fentről ömlött le kissé a száj üregébe. Szemeit alig bírta nyitva tartani, annyira lüktette a feje. Elől, hátul, mindenhol. A magasabbik ajkait vigyorra húzta, Lehajolt a verejtékes testhez, nedves kabátjára fogott, arcaik közt alig volt távolság, érezték egymás leheletét.

-Jelentsd fel magad a rendőrségen, mint Taewon megerőszakolója.-nevette el magát, mint egy nem normális. A koreai köpni-nyelni nem tudott. Először nem is tudta mit válaszoljon.-Ha nem teszed meg, tudod jól, hol dolgozom, szépen felnyomom Chan-t, és a két meleg párt, ja meg persze azt, hogy Felix prostituált volt mielőtt sztárrá vált volna. Meg vannak a bizonyítékaim, tudod jól.-vett újabb mosolyt az arcára. Minchang így csalta csapdába, hisz ha feljelenti magát, azzal a banda hírnevét tönkre teszi, mint egy erőszakoló, ami igazából nem is igaz, de az egy másik kérdés. Viszont, ha nem teszi meg azzal vége az egész bandának. Mind a két esetben, a társai járnak rosszul. Ekkor jutott valami az eszébe, ami megváltoztatott minden eddigi döntését.

-Rendben, megteszem, csak akkor adj két hetet, amíg elhagyom a bandát.- nézett kérlelően a kínaira, aki bólintott, majd sarkon is fordult egy aranyos köszönés után. Otthagyva Woojin-t, akinek az egész élete tönkrement. Tudta, hogy csak így mentheti meg. Nem volt más választás, persze nem volt hülye, nem fogja feljelenteni magát, csupán megelőzi azt, hogy bárkinek bármi kára legyen miatta.

-Srácok, Woojin-hyung azt mondta jön, de én aggódok. Már nyolc óra, de sehol sincs.- mondta Jeongin, miközben torna csukáját húzta fel magára, mint mindenki más, ugyanis indulnának, már a kocsi is a ház előtt van, ami szállította őket. Az ausztrál a kisebbre nézett, majd biztatáskép megveregette a vállát, hogy ne aggódjon, biztos hazajön mindjárt. Ám ekkor megcsörren a telefonja, egy ismeretlen számmal a kijelzőjén. A telefonját a füléhez emelte, s várta, hogy ki szól bele.

-Chan induljatok el nélkülem, szólj a menedzser-hyung-nak, hogy nem leszek ma, lebetegedtem.-suttogta a vonalban, egy rideg hang, amit egyből fel is ismert. Arcán kétely fej jelent meg, hisz megvolt neki Woo száma.

-Woojin, jézusom, hol vagy? Miért nem a telefonodról hívsz? Miért nem vagy itt?- hadarta el a kérdéseket a vezető, aki csak aggódva hallgatta a választ. Neki dőlt a falnak, mellette pedig a bejárati ajtó foglalt helyet.

-Egy telefonfülkében vagyok, kérlek, tedd, amit mondok. Vigyázz a srácokra. Egy ideig nem jövök haza, hazudd a többieknek, hogy családi problémák miatt Bucheon-ba kellet jönnöm. Majd még hívlak.- Rakta le a telefont, mielőtt Chris tudott volna bármit is mondani. Eközben a barna is letette a telefonkagylót, s elindult a nyirkos utcákat járni, s gondolkodni.

-Na? Mondott valamit?-kérdezte Hyunjin, a barna haját arrébb seperve szeméből. A vezér, mindenkire szegezte a tekintetét.

-Azt mondta, az anyukája miatt el kellet menni a szülői házába, pár nap is jön.-vett ajkaira egy keserű mosolyt. Persze ő nem hitt ennek a sztorinak, nem volt vak se süket. Hallotta a hangján, nincs valami jól. De csak azért falazott neki, mert neki volt egy nagy titka, amit persze senki se tudott. De nem volt egyedül a titkolózásokkal. Seungmin feszengve állt a fehérre mázol szobába, Felix-szel az oldalán. A szeplős szinte csak megkérte, hogy segítsen neki bealapozózni az arcát, hisz a szoba társa volt, neki ez csak egy mindennapos dolog volt. Viszont a koreai remegő kezekkel csinálta végig ezt. Ahogyan pár centi választotta el a kicsitől, Min szíve kalapálni kezdett, arca halvány piros árnyalatot kezdett felvenni. Mindig is gyönyörűnek tartotta a másikat, a szeplőit, a pisze orrát, a kicsi mancsait, a szép testét, mindenét szerette. A személyiségéről pedig nem is akart beszélni. Szinte az első pillanattól fogva megfogta valami. Talán a mély hangja, vagy a kedves, odaadó lelke. Nem is tudta pontosan.

-Seungmin, figyelsz rám? Hahó!-nézett a szőke rá, egyenesen a szemébe. Hirtelen, a pár nappal fiatalabb felébredt elbambulásából.

-Te-Tessék?-kérdezett vissza egyből a barna, mire a foltos arcú elvette a kezéből a sminkes tubust, s le is rakta az asztalra. A nagyobbik kérdően leste a kisebbet.

-Tudod, kurvára unom, hogy semmibe nézel, most is másra gondolsz, legalább ilyenkor figyelhetnél rám egy kicsit.-lépett elé Lix, miközben lélektükreit a nála jóval magasabbra vezette.-Nem veszed észre mennyire is.-akadt félbe.-Ajh, mindegy hagyjuk, indult volna el, miközben táskáját vette volna fel, ám egy kar megállította ebben.

-Igen, nem figyelek rád? Tudod, mennyire szeretlek? Fogalmad sincs milyen régóta.-azzal az ingjére fogott, s magához rántotta, miközben ajkaikat össze érintették. Derekára fogott a szőkének, s lassan falta a mézédes párnáit. A kisebb se tétlenkedett, Seungmin nyaka köré tekerte kezét, úgy bújt közelebb hozzá, miközben vissza adta neki a hirtelen tettét. Az ausztrál ujjait a magasabbik hajába fonta, miközben az mindent bele adott, hogy átadhassa azt a több évnyi érzést, melyet elnyomott folyton magában. Mikor elváltak nyálcsík húzódott köztük, csak pár centi választotta el őket. Lixie csak lihegett, miközben az előtte lévő szempárt tanulmányozta.

-Fiúk gyertek, mindenki rátok vár.-hallatszik Chris hangja a nappaliból, mire azonnal szét rebbennek. A koreai megigazította vonásait, csak úgy, mint a kisebb, kiindulván érte el a folyosót, viszont a kutya arcú útól érte, ujjait a másik kézfejéhez dörzsölte, utalva arra, hogy fogja meg.

-Se-Seungmin, szerintem-nem tudta befejezni, mert már ráfogott, és esze ágába se volt elengedni. A szőke beletörődve hagyta neki, miközben ketyegője erősen vert. Christopher mikor arra nézett kérdően vizsgálta a párost, majd miután elszólta volna magát közbe avatkoztak.

-Meg ne merj szólalni, mert kibelezlek.-nézett a kisebbre Min, mire a szintén ausztrál srác vigyorogva bólintott, majd elfordult, s az eleje elindult a kocsihoz. A kocsiban természetesen Felix egyből a dominánsabb mellé voksolt helyet magának, majd bekötvén neki dőlt, s kókuszos illatát szagolta végig, miközben a nyakhajlatába fúrta feje búbját. Nem kellett szavak, nem kelletek mondatok, csupán finom érintések, kellemes illatok, semmi más. Miután beért a csapat elkezdődött a megszokott nap, a rendes megszokott kerékvágásban. Mindenki ment a stúdiójába, vagy a táncterembe elfoglalni a helyét. A fekete hajú is így tett. De mielőtt el indult volna, még megállt a mosdóba. Ám az ajtót kinyitván egy nem várt személy fogadta őt.

-Woojin?-szólalt meg azonnal, ám nem is tudta, hogy hallucinál-e, vagy sem. A megtépázott a tükör előtt állt, s csak azt nézte, míg nem a másik érkezése félbe szakította.-Hyung, mit keres itt? Mi ez az egész?-csukta be az ajtót miközben csak a másikra tudott fókuszálni. A barna lassan fordult felé, közben pedig ajkait rágcsálta. Nem tudta mit tegyen. Ha elmondja neki, valószínűleg lenézi és megsajnálja.

-Tudod Channie, nem mindenkinek jár ilyen jó élet, tudod?-mosolygott rá, s próbálta takarni a sebét az arcáról, viszont mikor elindult volna kifele, a magasabbik elállta az útját.-Chris, ne nehezítsed meg a dolgom, hamarosan úgy is vége.-suttogta elhallóan, ám a fekete nem értette.

-Mégis miről beszélsz, milyen vége? Jin, ilyet nem játszunk.-mondta idegesen, közben egyre közelebb ment Woo-hoz, aki csak hátrált, és hátrált, egyenesen, amíg a falnak nem ütközött.-Kurvára unom, hogy semmibe nézel. Régen a legjobb barátom voltál, hova tűnt az az életvidám Woojin? És mi ez a seb?-lett agresszívabb. Tudni akarta végre. Ám a koreai meg se mukkant, hol a nyakát leste, hol a plafont, bármit, csak ne őt keljen néznie.-Figyelsz te rám? Honnan van ez a seb?-emelte kacsóit a másik álla alá, miközben a sebet nézte.

-Hagyj békén.-lábadt könnyebe a szeme, majd el is illant az izmos karok alól, s kirohant. Az ausztrál, pedig csak ott bambult ki a fejéből, hogy mit rontott el. De ez nem volt másképp két nappal később sem. Mikor nyílt este fele a bejárati ajtó, a tagok éppen a konyhába társosoztak, valami értelmetlen manós játékkal. Jin nehezen, de belépett a kellemes atmoszférába, miközben mindenki őt nézte. Jeongin volt az első, ki hang nélkül odaállt, majd egy mély ölelésbe vonta. Ezután Hyunjin, Changbin, Minho és így tovább érkeztek a tagok. Nem kellettek szavak, tudták, valószínűleg nincs erejében a legidősebb. Ám Christopher az asztalnál maradt, csak bámult egyenesen maga elé. nem tudta oda merjen-e állni a keddi incidens után. A fiatalok kínálták a barnát frissen elkészült levessel, de megköszönvén elutasította. Komótosan belépkedett a szobájába, és köszönte most a fentieknek, amiért egyedül van egy szobába. Ledőlt az ágyára, neki a falnak, miközben zsebeiből kihalászta a telefonját. Na, nem a régit. Vett egy újat magának, ugyanis az előzőt mindenki tudja, hol végezte. Szerencsére, az esemény után elvitte az átázott készüléket, amiről még az adatokat le tudták nyerni. Így történt, hogy Woojin háttere még mindig egy szőke hajú, alvó Chris, amit titokban fotózott le magának.

-Jin, bejöhetek?-hallott kintről egy neszt, de végül egy igen válasz után, belépett rajta. A magas izmos fiú megállt előtte nem messze.-Hol voltál? Taeseob-nál, ugye?-tette fel a kérdést.

-Mit érdekel az téged. Egy ölelésre se méltattál.-suttogta alig hallhatóan. Chan-nak itt szorult össze a szíve. Tudta, hogy ez nagyon rosszul esett a másiknak. Mégis tehetetlenül állt a sárgára mázolt helyiségben. Erre csak óvatosan odébb állt, majd ő is az fekhelyére fészkelődött, le egyenesen mellé. Fekete pulóveréből előhúzta mancsait, majd félénken, de ujjaikat összekulcsolta. Jin értetlenül leste a történéseket. Kezeikre nézett, majd a magasabbikra.

-Mit csinálsz Chris?-morogta a kisebb, miközben az ausztrál halvány mosolyt ejtett. Helyette csak még közelebb került, oldalaik össze értek. Fogalma se volt a barnának, hova fel ez a viselkedés a másiknak.-Chan, barátnőd van.-közli vele, de a fekete nem foglalkozik vele.

-Igen, tudom. Köszönöm, hogy megemlítetted.-mondta mosolyogva, miközben farkas szemet nézett a koreaival.

-Kezdesz megijeszteni. Baj van Chan?-kérdezi, s próbál elválni a nagyobbtól, de nem sikerül neki. Érzi, ha nem megy arrább, akkor a másik észre fogja venni kipirult arcát.

-Látom, hogy ki vagy pirulva, Jin, tudok róla.-suttogta elhallóan a levegőbe. Az arca nem látszódott a halvány fénynek köszönhetően. Woojin lélektükre kikerekedtek, szinte tál nagyságúakra. Nem érett semmit. A fiatalabb csak bódultan, mámorozva mosolygott a levegő hamujába. Lassan görbítette vicsorát.-Szerinted nem láttam a háttérképed? Undorító vagy, te mocskos buzi.-suttogta mélyen. Kacsói lassan csúsztak fel az idősebb felkarjára, melyet nem fedett semmi, egy pamut anyagon kívül. Hirtelen megrántotta, ezzel lekerül a sötét a földre. Lomhán rávetette a tekintetét, majd felállván az ajtó felé indult.- Hagyd el a bandát, egy hetet adok neked. Nem fog mindenki karriere rámenni, te mocskos erőszakoló.-közölte a banda vezér, mire a kicsinek a gyomra összeállt. Hirtelen felkelt, és szembe fordult vele.

-Chan, micsoda?-kérdezte félénken.-E-Ezt honnan szeded?-szól keskeny hangszálon, a koreai. Ám mielőtt válaszolni tudott volna, Woo felnyitotta szemhéjait. Megijedve ült fel az ágyon. Ám a felkelő nap miatt láthatta, hogy ez csak egy álom volt. Ránézett a fali órára, mely hajnali fél négyet ütött. Szerencséje volt neki, hisz ma tervezte a hivatalos kiköltözését. Már este össze pakolt a motyóit egy bőröndbe. Nem sok ruhái voltak, ami nagy helyet foglalt, azok a zenei eszközei, de sikeresen megoldotta. Felkelt, az íróasztalához lépett, s a komódból előhúzott nyolc kis levelet, melyeket személyenként voltak címezve, minden egyes csapattársának. Ezek mellett írt egy levelet, melyet az ajtóra szeretne ki ragasztani, hogy tudják, ő többet már nem teheti be a lábát. Felállt, felvette meleg pulóverét, majd óvatosan kilépett a szobából. Még utoljára benézett, majd bezárta azt a kaput, melyen minden nap belépett. Csendben kivitte táskáit, majd gyorsan összedobott egy reggelit. Ezt amolyan utolsó ajándéknak szerette volna. A kész ételeket lerakta a pultra, s lefedte, nehogy kiszáradjanak, vagy elhűljenek. Ezek után belopózkodott minden szobába, s mindenkinek szét osztogatta az irományokat, majd a bejárathoz ment. Könnyezve nézett vissza arra a helyre, ahol felnőtt. Felhúzta bakancsát, majd egy cetlit szigszalaggal rá ragasztott a falapra.

"Sziasztok. Tudom, nem ez a legalkalmasabb, hogy elbúcsúzzak tőletek, sajnálom, de el kell mennem, örökké. Köszönöm azt a rengeteg szeretetet, melyet adtatok nekem az elmúlt években, nagyon szeretlek mindannyiótokat. Sose gondoltam volna, hogy ilyen lesz a búcsú, de mind értetek teszem. Mostantól nagyon vigyázzatok magatokra. Én mindig figyelni foglak titeket a háttérből, mindig is az angyalaim lesztek mind.
Woojin"

Azzal be csukta az ajtót. Ezzel párhuzamosan jött érte a barátja, ki segített neki bepakolni a kocsiba.

-Jinnie, most már sokkal könnyebb lesz, bíz bennem.-simított a vállára, a szürke hajú, miközben elindultak az utcákon.

-Hiányozni fog az ölelése. Meg úgy mindene.-suttogta maga elé Jin, mire letörölte könnycseppét.

Minho egy sírásra ébred. Kinyitja csipás szemeit, s látja, hogy Jeongin a mellette lévő ágyon sír. Torkaszakadtából üvölt. Nem értette mi történik, gyorsan felállt, majd hozzá sietett.

-Mi a baj Jeongin?-suttogta neki, miközben àt karolta. A kezében egy lap volt melyet fekete festék csíkok borítottak be. Kivette a kezéből, ám el is el ejtette miután elolvasta a címet. Ekkor látta meg a borítékot az ő ágyán is érintetlenül. Hirtelen felállt, és kirohant a nappaliba, ahol egy zokogó ausztrált és egy néma Changbin-t látott, ujjait között a búcsúlevéllel. Gyorsan visszaszaladt a folyosóra, hogy elkiáltsa magát hogy baj van, nem is kevés. Egy húsz percen belül mindenki a nagyszobába foglalt helyet. Ki sírt, ki némán gondolkodott, valaki csak egy másik ölelésébe burkolózva pityergett. Miután a vezető, Chan, áttanulmányozása az összes írást, tanácstanul meredt maga elé. Úgy érezte egy darabot kitörtek belőle, mint mindenkiből.

-De hát ez érthetetlen. Nem mutatta soha semmi jelét annak, hogy itt akarna hagyni minket, és miez a "értetek teszem ezt"?-idézte a szöveget Hyunjin, aki a kanapén gubózott össze.

A fekete hajú éppen aláírta a szerződését felbontó papírt, mikor egy rossz gondolat villant fel előtte, de próbálta az elhesegetni maga elől. Egy kerek széken ült, vele szembe pedig a főnök gubbasztott.

-Rendben, tehát akkor ki is pakoltál a lakásotokból?-tette fel a kérdést , miközben elvette a papírt a fiatalabbtól.

-Igen, mindent, és van hol laknom.- mondta halkan Jin, mire bólintott az idős. Egy pár aláírást követően fel is állt, majd kisétált az üvegajtós teremből. A folyosón barátja várta, ki azonnal meg is ölelte az összeroskadót. Taesob ölelése mindig is jól esett neki, így szívesen bújt hozzá. Ezzel párhuzamosan Chan lépett be a főépületbe feldúltan, mögötte Hyunjin próbálta vissza fogni, közben Changbin loholt utánuk.

-Chan, az nem megoldás, hogy bemész és feldúlsz mindent. Gondolkozzál már egy kicsit.-vágta a fejéhez Jin a mondatokat, miközben a folyosón próbálta húzni a karját. A vezető ettől csak idegesebb lett, majd mikor rá fordult volna a főnöki sorra, nekiütközött valakinek, így mindketten a földön kötöttek ki. Mikor állt volna fel, vette csak észre kinek is ment neki.

-Woojin? Te mi a faszt keresel itt?-kérte számon őt, miközben felállt a kisebbel együtt.-Van fogalmad arról, hogy mégis mi a faszom megy a dormban? Felix egy órája sír nekem, mert te voltál a mindene, jisung pánikrohamot kapott, mikor meglátta a kurva leveledet és Minho nem győzi őt nyugtatni. Hyunjin-nek be kellett venni két fejfájás csillapítót, Jeongin ki van készülve, Changbin pedig lemondta a mai fotózását is, mert ő is kivan, akárcsak én. Érted, és amíg te itt jól elvagy a haveroddal, én addig kikészülök, mert mindenkinek a faszságait kell hallgatnom, mert a kis Woojin úgy döntött, hogy ír egy kis levelecskét aztán elhúz a picsába, érted? Ez a kibaszott nagy baj bazdmeg.-vett egy nagy levegőt.- Van fogalmad arról, hogy mit éltem át ezalatt a pár óra alatt?Éppen darabokra hullunk, de te meg itt pihengetsz. Akkor tudod mit? Maradj is itt. Sőt, menj el innen, meg se érdemled, hogy velünk-ám ekkor nem tudta folytatni, mert az éppen már síró Jin mellé lépett Tae, aki lekevert egy diszkrét pofont Chris-nek. Mindenki csak állt, és bámult a sokkhatás miatt.

-Neked fogalmad sincs, milyen áldozatot hoz értetek ez az ember, úgyhogy maradjál csendben Bang, ez a legkevesebb ami történik veletek jelenleg.- nézett a szemébe a magasabb, majd karon fogta barátját. Changbin elképedve förmedt rá a legidősebbre, hogy mégis miért mondta ezeket.

Egy hónap telt el az idősebb távozása óta. Tae épp a konyhába dobott össze egy kis rizset pár szelet hússal kettejüknek. Miközben a húst pirította meg, Jin lesétált a lépcsőn a kis nyuszi a mamuszában. Fehér pólóját megigazítva ült le a bár pulthoz, majd álmosan nézte, ahogy a barátja főz.

-Tessék, ezt meg kell enned, napok óta alig eszel és ez nem tetszik Woo.-tette le elé a tál gőzölgő étket, majd leült szintén az énekes. A sötét csak bólogatva fogta pálcikás közé a falatokat, s lassan ette. -Holnap megyek tízre fotózásra, tudod, amit a helyi queer klub szervez. Nem akarsz velem jönni? Jót tenne a társaság, olyanok akik elfogadnak.-kortyolt bele a vizébe Taeseob.

-Nem tudom, nem hiszem, hogy a legjobb ötlet lenne. Aztán lehet még valaki fel is ismerne. Seobbie, tudod, hogy imádlak, de ez nekem nem, most pláne nem. Én még mindig szeretem Chris-t.-zümmögött elhallóan Jin, majd felállva fordult meg. Hogy miért nem ment utána a barátja? Tudja milyen ez a helyzet. Amikor előbújt a nagyvilág előtt, mint Holland, a nagy meleg énekes, hasonlóan szarul érezte magát, attól függetlenül, hogy a másik más problémával küzd. Hagyta, hogy Woojin felvegye a kabátját és távozzon. Az elmúlt hetekben gyakran kijár este, néha elszív egy piros marlborot, ezzel vezetve le a feszültséget. Most is ezt tette. A méreg rúd végét meggyújtván tette ajkai közé a szálat, majd be és kifújta. Fel-alá járkált, hol egy csendesebb részen, hol egy kihalt a részen.

-Lám lám lám, kit látnak szép szemeim.-hallott meg egy hangot nem messze mögüle. Minchang vigyorogva nyomta el a saját csikkjét cipője sarkával.-Nem hittem, hogy látni foglak még drága Woojin. Itt az ideje, hogy vége legyen mindennek.-Jin megrezzent, majd hátra fordulva vette szemügyre, ahogy a zsebéből előhúz egy pengeéles bicskát, mire neki végig fut a szőr a hátán.-Ma láttam Taewon-t, ahogy egy hasonló pasival megcsal. Rájöttem, hogy az életem romok a hever, így megöltem őt.-nevette el magát, miközben a falon húzta végig a kést, melyet ujjaival kinyitott. Woojin ledér medve hallgatta mit tett az az ember.-És elhatároztam, hogy megölöm magam is.-suttogta a nyirkos levegőbe.

-És én mire kellek?-tette fel a kérdést a főszereplő, majd szemei halványan becsukta.

-mielőtt én meghalok, először téged foglak kinyírni.-piszmogta, majd egy nevetés kíséretében elindult felé. A feketének ideje se volt levegőt venni, futni kezdett, céltalanul. Lihegve mögötte a támadójával. Mikor be akart fordulni, Chang megragadta, majd a földre lökte a korom sötét betonra, melyet épp megvilágított a közvilágítás. Út közbe elhagyta a kabátját, így egy szál pólóban a piszokba fetrengett, felette a gyilkosával.

-tudom, hogy nem te tehetsz róla, de akkor is meg kell öljelek, hisz te vagy a tanú mindenre.-nézett a fekete szempárba. Mikor szúrni akart, a kisebb oldalra fordította a fejét, majd tökön rúgta a magasat, kid fájdalmába felsikított, de így is sikerült Woojin karját megsebesíteni. Ezt kihasználva bújt ki alóla, majd eszeveszetten futni kezdett. Kezére nézett, amiből folyt a vére így pólója aljával próbálta elállítani. Ekkor vette észre hol is van éppen; a volt lakónegyedében. Először el akart innen menni, hisz nem akart meg véletlenül se bárki ismerősének találkozni, de Min utána eredt, így Jin elindult szélsebesen a Dorm felé, hisz a zárt lépcső házban el tud bújni. Mikor nem látta az őrültet, beírva a kódot fél kézzel nyitott be az épületbe, majd elbújt a lépcső mögé.  Ám a világítás felkapcsolódott, ezzel meglátva rejtekhelyét. Minchang egy kő segítségével betörte az ajtón lévő üveget, mire a kisebb jajveszékelve futott fel a lépcsőn. Ekkor eszmélt rá , hogy most fog egy hónap után bekopogni a szeretteihez piszkosan, véresen, átázva és fázva. Lépcsőfokokat szelve borította el a folyosón az ott lévő szekrényt, ezzel akadályozva a mögötte futót. A negyedikre érvén loholt az ajtóhoz, majd dörömbölni kezdett, közben pedig a könnyei is el eredtek, szíve pedig ezerrel vert. Tudta, ha most nem nyílik ki az ajtó, akkor vége mindennek. 

-Hallod Chan, Seungmin már megint csalt, nézd meg hány plusz négyese van, hát ez mi!-fogta a fejét nevetve Han, mire a többiek nevetni kezdtek volna, ha nem hallottak volna egy nagy csattanást kintről.

-Ez mi volt?-kérdezte Minho, miközben a teájából kortyolt. Senki se tudta megmondani, de nem szenteltek nagy jelentőséget neki, ám ekkor valaki el kezdett dörömbölni az ajtón, mire Changbin Chan-re nézve felállt, majd gyorsan kiment az előszobába, mögötte a többiekkel. Nem tétovázva húzta el kukkolót, de fal fehérré vált. Chirs nyitotta ki az ajtót, s ekkor látta mag a tőle alacsonyabbat egy rózsaszínnek már nem mondaható bemelegítőben, zokniban, és egy rongyos-koszos fehér pólóban. A karjából ömlött a vér, valahol már rá is száradt. Haja kócos volt, arca pedig megtört. Habozás nélkül ragadta meg a vezető karjait, majd bemenve zárta be az ajtót, miközben kint Minchang üvöltözte a nevét. Lerogyott a földre, és sírni kezdett torkaszakadtából. Talán a vízhiány és a sokk keverékéből. Ekkor értek ki a többiek is, akik sokkolva látták az eseményeket. Bang az ijedthez leguggolt, s átölelte, miközben Jeongin futott oda, hogy rá tegyen a karjára egy ideiglenes kötést. Chan óvatosan felemelte, de nem engedte el a síró fiút, ki készségesen bújt hozzá. Felkapta ölébe, majd kikerülve a többieket vitte a kanapéra, ahol ölébe ültette Jin-t, s intett a többieknek, hogy jöjjenek be és segítsenek. Hyunjin elment neki csinálni egy meleg teát, Felix pedig elrohant Jeongin-nal az elsősegélydobozért. Changbin közbe egy plédet terített a fekete hátára. A többiek helyet foglaltak nem messze a párostól. Woojin eközben abbahagyta a sírást, a legidősebb vállára tette a fejét, ki óvatosan húzta magához. Megérkezett Hyunjin is a meleg itallal, amit óvatosan itatott Jin-nel. Pár perc néma csend után megszólalt az domináns.

-elmagyaráznád Woojin, hogy mégis mi történt veled? Nem csak most, az elmúlt két hónapban. Már akkor fura voltál, amikor elmentél szó nélkül három napra.-mondta, majd megemelte a kisebb állát.

-Sajnálom srácok, nem akartam, hogy ez legyen belőle. Én csak titeket akartalak megóvni attól a hibától, amit én csináltam.-suttogta, de mindenki számára hallható volt.

-Mégis miről beszélsz, Hyung?-kérdezte Felix, aki idő közbe a magas karját kezelte le.

-Minden ott kezdődött, hogy szerelmes lettem egy hetero srácba. Nem tudtam ezt elfogadni, így barátommal elmentünk inni. Ez régebben volt.-szisszent fel a fertőtlenítőtől.- az este olyan részeg voltam, hogy sikerült lefeküdnöm egy random csávóval. Az a csávó be hazudta nekem, hogy nincs senkije, ám később a barátja megtalált. Nem hitte el, hogy megcsalta, és engem hibáztatott mindenért.-halkult el. -megfenyegetett, hogy kiszivárogtat mindent rólam és rólatok a Dispatch-nek, ha nem fizetek havi váltság díjat. Ez ment egy jó évig. Aztán megunta és azt mondta, hogy adjam fel magam, mint erőszakoló. Így kiléptem a bandából, de nem adtam fel magam. Erre most meg akart ölni, mert megölte a pasiját. Ennyi röviden.-mondta, mire a szobában lévők megfagytak. Valaki csak rá nézett, valaki pedig a fejét fogta.-Utólag visszagondolva cselekedhettem volna máshogyan is, de akkor így döntöttem, sajnálom.-fejezte be, s újra visszadőlt a nagyobbra és elaludt. Mikor felébredt az elszunyókálásból, vette észre, miszerint egy ágyon fekszik, rajta egy paplannal. Az ágy végén pedig a falnak dőlve ült Bang, miközben a kezében lévő könyvet lerakta a felkelő fiúra.

-Jó reggelt Woo.-suttogta, mire a kisebb felült, de észrevette hogy valaki át öltöztette.-Szeretnék bocsánatot kérni tőled, mind azért amit tettem és amit nem tettem.-zümmögte, majd folytatta egyenesen a fekete íriszébe.-Jobban oda kellett volna rád figyelnem, nem szabadott volna ennek megtörténnie. Sajnálom, hogy nem voltam jó hozzád, és mindannyian hálásak vagyunk neked.-fogta meg a vállát és megpaskolta. Woojin halványan elmosolyodott. Értékelte a szavakat, de nem tudott örülni teljesen

-Megértelek, és semmi baj.Értetek tettem mindent, remélem tudod.-sóhajtott, de nem mert rá tekinteni, a barna szempárba. Chan közelebb hajolt hozzá, majd a fülébe mormolt.

-Lehetek veled őszinte?-kérdezte, de a választ meg sem várva mart rá az ajkaira. Ezzel megszüntetve a több éven át tartó misztériumot, melyet nem csak ő, hanem ketten őriztek, melyből egy közös titok forrt ki.

[Félix-2022.07.20]