FIGYELEM! A következő történet keresztény valláson alapuló tartalmat, valamint sátánista eszméket tartalmaz, melyek egyes olvasóink számára nem elfogadható információkat közvetíthet. Nem áll szándékunkban megsérteni eme vallás tanait, ez egy fiktív történet, tele olyan elemekkel, amik "meghamisított" világképpel rendelkeznek. Köszönjük! -Az író Félix, és Melinda.

[Stray Kids] Bang Christopher Chan (CB97) x [Stray Kids] Yang Jeongin

Sátán szolgálatában

-Milyen órával kezdünk, Jeongin?-kérdezte padtársa az imént tőle. Ráemelte tekintetét Yugyeom-ra, majd elmondta neki, miszerint matematika, majd hittan lesz. Sóhajtva, fáradtan dőlt előre, egyenesen a pad csillogó felületére. Miután kipakoltak mindketten, elbeszélgették a maradék perceket is, majd a tanár érkezése szakította félbe a pillanatot. A szokásos unalmasan telt órát a szünet váltotta fel. Ugyanis az osztályfőnökük bejött, egy fontos megbízatást átadni az osztálynak.

-Gyerekek, holnap kell leadni az összes tartós tankönyvet. Ne felejtsétek el!- ismételte el újra, majd Jeongin ülőhelyéhez vánszorgott.- El tudod hozni Seungmin könyveit?-tette fel a kérdést, mire a kisebbe nagy nyomás helyezkedett. A temetés óta nem járt a magas házába, szüleivel se igen találkozott már fél éve. Feleszmélve bólintott, mire a tanár mosolyogva megköszönte, s kiment a helyiségből. Ám In azóta is parkettát nézte mereven. Hiába ment el a mennybe Legjobb barátja, hiába dolgozta fel Isten segítségével elhunyását, valahogy mindig is ott a marad a temérdeknyi űr szívében.

-Minden okés, Innie, nyugi.-tette kezét a másik hátára az idősebb nyugtatásképp. Nehezen, de sikerült gondolatait elterelni, s a következő tanításra tudott fókuszálni.

-Áldás békesség gyerekek.- Lépett be mosolyogva a terembe Mr. Hwang tanár úr. Mikor a figyelem rá szegeződött, a diákokkal közösen elmondtak egy imádságot.- Na szóval gyerekek, mint tudjátok, ez az év utolsó órája amiben istennel foglalkozhatunk, így úgy gondoltam, beszélgessünk kicsit közösen egymásról, utána lehet szabad foglalkozás.- beszélt , miközben a padokat arrébb tolván alkottak egy szép, hatalmas kört, szélén a tanítóval. Az óra jól telt, sokat nevettek a fiatalok, még maga Hwang tanár is meglepően jó érezte magát a huszonegy fős társaságban. Tárgyaltak vicces történetekről, melyek szentmisén folytak, vagy épp ki, mikor, hogyan szokott imádkozni szüleivel.

-Hát kívánom, hogy kellemesen töltsétek el a nyarat, jövőre, tizenkettedikbe találkozunk, Isten vigyázzon rátok, szervusztok!-köszönt el a növendékektől, s halvány mosolyt ejtvén távozott a kijáraton. Az órák lassan teltek, többségükbe filmeket vetítettek. Irodalom órán Dante poklát nézték meg, s Jeongin rájött, mit jelent az, hogy ha bűnös valaki. A pokol kapujába fog jutni és onnan nincs kijut, soha többet, így meg kell mindent tenni annak érdekébe, hogy ne kelljen gyónni menni az egyik paphoz.

Kicsengetéskor sok hallgató kapkodta ruháit és táskáit, s már itt se voltak, csak szokásos pár diák lézengett a folyós medrében. Ez volt a kicsi Innie-vel is. A lóca előtti ülőalkalmatosságon terült el, agyában milliónyi emlékkép, arról a napról, arról a hétről, mindenről. Csak úgy kavarogtak, célt nem tűzvén ki maguknak. Lassan úgy érezte, hallucinálni kezd, mikor megérzett egy érintést bal vállánál. Egyből oda fordult, s a mellette lévő, kopottas padnak súrlódott egy szék. Azon pedig egy világos barna hajú fiú foglalt helyet. Arca magáért beszélt. Szemei alatt nagy karikák ültek, ajkai vérvörösek voltak, arca mintha kicsit besüppedt volna. Karjai nem voltak csontsoványak, ám a rajta lévő barna, rövidujjú ing nem ezt mutatta. Kormos, fekete farmerjáról pedig esett, hogy piszkos, s lábát csupaszság fedte be. Nyakán pedig különböző motívumok voltak megtalálhatók, kódok, írásjegyek, de nem csak oda tetováltatva. Bele voltak a bőréve vésve szinte. Kósza tincsei, pedig még mindig ugyanolyanok voltak.

-Se-Seungmin?- ejtette ki az egyetlen szót ami kijött belőle. Az illető csak mosolyogva ráemelte tekintetét, majd megszólalt.

-Szia Jeongin, látom te is Isten szolgálatába szegődtél.-nevette el magát, mire a fiatalabb nem értett semmit.- És milyen a földi paradicsomban az élet, Innie? Jó? Igen?- tette fel sorra kérdések az idősebb, mire a kisebben csak félelem keletkezett. Egy amolyan megmagyarázhatatlan nyomás keveréke. Ketyegője gyorsabbra vette az iramot, homlokán megjelentek az izzadság cseppek, karján a szőr felállt. A halottnak hitt közelebb hajolt a fiatalhoz, mosolyogva arrébb seperte kósza tincseit ujjaival, majd azt mondta neki; -Ugyanúgy te is pokolba fogsz meg rohadni, mint én. Meg se próbáld tagadni, hogy kavartál Jisung-al, mikor együtt voltunk.-lehelt rá egyet, a pokoliasan csípős leheletével a sötét, karon ragadván a másikat, aki azt se tudja hova nézzen.- Attól még, hogy eljársz Isten színe elé, az nem azt jelenti, hogy innentől kezdve ez elvan felejtve, illetve, hogy hetero leszel. Mindig is mocskos buzik voltunk, hiába rejtegeted. Ő, a nagy ő, nem fog segíteni.-rángatta meg kissé, s elengedvén, vigyorogva felállt. Hátat fordított a kicsinek, aki szinte az ájulás szélén állt, annyira bűnösnek érezte magát.-Találkozunk a pokolban, Yang Jeongin.- köpte a szavakat, azzal egy csettintésre eltűnt. In még valószínűleg percekig ott ült, leesvén a székről, kikötődött cipővel. Gondolatképekkel a fejében próbált felkelni a kőről, közben a lóca előtti széket bámulta.

Este fele járt már az óra, lassan csepergett kint az eső. Miután megtörtént az incidens, azonnal összepakolt, majd miután elment a tankönyvekért, ahova igazából szabályosan félt bemenni, haza ért. Keskeny ágyának szélén ült, már otthoni viseletben, ugyanis az egyenruháját összepiszkolta egy csésze kávéval, melyet a remegés miatt borított saját magára. A szobájában, ahol volt, halvány fény lepte be. Nem volt semmi érdekes a helyiségben. Fehér falak, barna tölgypadló szegélyekkel. Bal oldalon egy krém komód, azon anime figurák kiállítva, mellette egy világos gardrób, melyben öltözékei lapultak. Jobb oldalon a sarokban egy halvány íróasztal, rajta a könyv stócokkal, ceruzákkal, az előtte lévő guruló szék, pedig rakoncátlanul megakadt a középen elhelyezkedő franciaágy melletti szőnyegbe. Egy kis éjeli szekrényen pedig egy kislámpa tartott helyet magának. Az ablakon beszűrődő kinti világítás pedig csak hangulatosabbá tett mindent. Innie úgy döntött, megspórolja a reggeli munkát, leszedi a könyvborítókat az elhunyt tárgyairól. Biológia, matematika, fizika, történelem, földrajz, szinte mind meg volt, kivéve kettőt. Ahogy nyitotta ki az irodalmat, bizsergés futott végig a nyakán, mintha valaki figyelné. Ekkor hirtelen egy rossz mozdulat miatt kiesett belőle egy lap. Egy fehér kockás kitépett lap, melyen pirossal és fekete tintával írtak. Felvette e földről, hogy megnézze, de nemvárt írások fogadták. A lapon különböző sátánista motívumok voltak vésve, szinte átlyukasztották a vékony felületet. Halandzsa nyelven írt kódok, jelek, formációk, melyet nem lehetett kiolvasni. Ahogy kinyitotta a tanfüzetet, úgy lapozgatott az egyre bizarrabb sorok közt. Voltak olyan részek melyet el lehetett olvasni. Még az ötödik oldalon normális koreai betűk álltak, addig a 78. oldalon irka-firkák. Yang idegesen, de félvén nézte meg a hittant is. Az első oldal groteszkebb volt mint a többi.

„Vér. Szeretem a vér ízét. Mióta találkoztam az ördöggel, megmutatta, mennyire jó is a világ alja. Mindenki furcsán néz rám iskolában, de nem érdekel. A sátán tudja csak megadni számomra azt, amit egy halandó nem. Vágyat a vörösborban, kéjt a felvágott aortáimban, szenvedélyt az agyamban, eufórikus érzetet, amikor megraknak, mámort a fuldokolásban, hosszúra nyúlt tüzelést a forróságban, szomjúságot a halál mardokában, nyögéseket a lüktető farkával. Mindent. Aki földöntúli élményt akar, az hozzáfordul. Mágiákkal játszik, melyek, finomabbak, mint hinnéd. Lelkedért cserébe bármit megkapsz, amit csak szeretnél. Találkozunk a perzselő lávafalnál, sátánom.Önts egy tálba sós vizet, benne három cseppet az ereidből, majd egy mező közepére tedd azt ki napnyugtakor. Szórj köré állati csontokat, majd mikor hallasz, egy hangot borulj hát le a földre, de fel ne nézz, bármi történik. Három perc múlva nézz fel. Ha az ég vörös, borulj hát újra le, ha az égbolt ugyanolyan, idd meg a folyadékod, s menj haza, de csak a sötétbe, gyertyával.

-K.S. to - Hongjoong„

Ijedten rogyott le a padlóra, a gyomra liftezni kezdett a tudattól hogy ez a betűk legjobb barátja kezei közül szabadultak. Szabályosan kiestek a kezéből. Szemeivel újra a sorokat fürkészték. Volt egy furcsa érzése. Közelebb hajolt hozzá, megszagolta, majd undorodva fordult el tőle. Az a fémes szag, az az undorító hullaszag, melyet még egy temetőben sem érzett. Rohadó, elszáradt, kifakult piros fémes emberi vér bűz. A mondatokat valaki, valószínűleg Seungmin, nem tintával vagy cerkával írta. Grimaszba torzult Jeongin arca. Nem akarta elhinni, se amit olvasott, se azt, hogy ez barátja tanulói könyvéből esett ki. Tanácstalanul, de egyben sokkos állapotban nézte a parkettán heverő hittan könyvet benne a levélnek nem mondható szöveget. Tüdejében nyomás keletkezett. Egy olyan nyomás, mintha egy kar szorítaná, s alig kapna levegőt. Viszont amit nem értett végkép, hogy mit keres a legvégén egy másik név. Hongjoong.

-De hisz ő a halott osztálytársam. Mégis mi a faszért írt Seungmin a tankönyvbe egy ilyen szöveget, ráadásul, Hong-nak, aki két éve maghalt egy autóbalesetben, majd később egy évvel Min is?- tette fel a kérdéseket sorával. Nem bírta az agya feldolgozni ezeket. Túl sok volt neki ez az információ tömkeleg. Ám később se volt jobb a helyzet. A kisebb az ágyában forgolódott. Nem tudott aludni egyáltalán. Hol macskás pizsamáját, hol a meleg, gyapjú takaróját gyűrögette a hidegre mázolt vakolatok közt. Remélte el tud lazulni, ezzel elaludni.

Lucskos padlózaton kopogtak a bakancsok. A feketeség szinte belepte a hosszúra nyúlt folyosót. A fekete-fehér pipettás csempén elterülő sár, kosz olyan volt, mintha ezer éve ott lett volna. A falakon fehér máz volt, rajta piros, kifakult pacákkal, hol üreges lyukak, valahol pedig más a festék is lejött róla. Jeongin csak lépdelt a fojtogató légtengerben. Undorító szag járta körbe a térséget, mintha egy rothadó maradványok álltak volna az alagútnak végébe. Szemei már vörösek voltak, nem tudni miért. Miközben járkált, észrevett egy halvány fényt az út végén. Örvendezésében futni kezdett, ám sajogtak a lábai. Mintha rajtuk lett volna fél kiló mázsa. Hirtelen hangokat hallott. Mintha valaki, vagy valami evett volna, csámcsogott, szinte ide érezte, hogy csorgott a nyála kifele. Kicsit ijedten, de tovább indult. Egy pár perc múlva elérkezett egy kapuig, rajta egy táblával és egy vas kilincsel, mely ontotta magából a fényt. Vöröses fényt. Táblán pedig egy szó volt írva. „NE BÍZZ BENNE". A hang, melyet hallóján vett észre, erősebb volt. Hátulról halott egy neszt, mely csak annyit mondott „Ments meg Jeongin".Végül remegő kezekkel, de ráfogott a falap vasára, s nyitotta. A nyikorgás, mely hangosabb volt az átlagosnál, sértették a füleit. Belépett, majd körülnézett. Egy kis szoba volt. Falain vér csordogált le a földre, ami szétfolyt teljesen. A piros váladék még az ő csupasz lábát is megfogták. A piros folyadékok közül akasztók látszottak ki. Több mint 11, mely szabályosan voltak elhelyezve a kocka helyiségben. Minden oldalon három, kivéve az ajtónál, ott csak kettő. Rajtuk pedig emberek lógtak. Testek, melyekből már a lélek kiszállt. Körbe nézett, beljebb sétált, száját eltátotta. Mindenki ott volt, akit elveszített. Seungmin a legjobb barátja, Hongjoong a volt padtársa, Felix az örökbe fogadott testvére, Donghun az exe, Hoseok a C osztályból, Changbin az internetes barátja, Subin az iskola első diák, Soobin a drogszállító, Kevin a külföldi cserediák, Taehyun a gyerek a játszótérről, Jinyoung a korrepetáló fiú, s Édesapukája volt barátja, Chanyeol. Arcaik fehérek, szemeik csukódottak, ajkaik lilák. Mindannyian lefele hajtott fejjel meredtek. Mindenki normális öltözetet viselt. Azt a pólót, nadrágot, pulóvert, cipőt, amiket haláluk napján hordtak.

-Csak nem ismerősek, Jeongin?-kérdezte valaki mögülle. Azonnal hátra fordult, így vette észre a túlvilágít, világos barna hajával. Ajkait mosolyra görbítette, úgy nézett farkas szemet a másikkal. A fekete köpni -nyelni nem tudott volna, a meglepődöttség színvonalában.

-Te-Te mégis mi a francot csinálsz itt? Mi a faszért lógsz ott a falon? Mi ez a hely?-sziszegte az obszcén szavakat nyelvével, fogai rácsába.

-Tudod Jeongin, naív vagy, de megfogod érteni miért választottam ezt az utat.-mosolygott rá beesett arcával, majd így folytatta, miközben rá simított a kiesebb vállára, és állára.-De az egész emberiség egy elbaszott faj. Tudod Innie, mialatt együtt voltunk, jól éreztem magam. De amikor láttalak Jisung-al csókolózni, legszívesebben megöltelek volna. Majd rátaláltam az igazi örömre ezek után. De nem csak én hidd el.- vigyorgott pszichopatán.-Míg az emberek szeretnek egy ideig valaki, aztán elhagyják, addig itt, itt a földi paradicsomnál jobb helyen, örökkön örökké szeretni fognak, ugye Chan?-nézett jobb oldalra, mintha egy embert figyelt volna. Először nem hitte el, hogy van ott valaki, de amikor látta, hogy a vékony csípője besüpped, mintha valaki megszorítaná, elkerekedett szemekkel bámulta őt.

-Se-Seungmin? Mégis mit jelentsen ez?-leste a barnát, kinek haja vizes is volt.

-Látom lassú felfogású vagy.-vicsorgott.-Tudod, két féle módon lehet a paradicsomba jutni, a te nyelveden pokolba.-mondta gúnyosan.-Ha elkövetsz egy bűnt, legyen az bármi, vagy ha megkéred a sátánt, hogy a lelkedért cserébe szeressen, törődjön veled.-zümmögte el, mire In meghökkent."

Ijedten riadt fel a fiatal. Reggel volt, egy szép szerdai reggel, a madarak csicsergésével. Szabályosan rosszul festett. Szemei alatt karikák voltak. Miután felkelt, összepakolta a megfelelő tanszereket, majd egy vászontáskába pakolta a végzetes tárgyakat. Kimosott egyenruháját felvette, fogat mosott, majd el is indult. A napja, hogy kellene kifejezni, nagyon furcsa volt. Szinte olyan volt, mintha figyelnék őt. De nem csak a diákok, mintha a tárgyak, melyek feléje néztek beszéltek volna. Padtársa Yugyeom ráadásul ma Jacob mellett ült, mondván nem fog egy furi gyerek mellett ülni. Ami aggasztotta az az volt, hogy eddig mindenkivel kijött, nem tett semmit ezért a viselkedésért. Szorongva érezte magát. Egy haverja se jött azon a napon oda hozzá. Padja pedig teli volt megvető írásokkal. Mintha tett volna bármit is. A nap végén felsóhajtva lépett ki. Sötét Converse cipőjében szedte lábait haza. Nem akart iskolába menni, egyáltalán. Úgy érezte, megvetik a semmiért, figyelik, csúfolják azért, amit nem is tett meg. Miközben haza tartott, hangokat hallott. „Senki vagy". „Egy kupac szerencsétlenség vagy". „Mindenki lenéz és utál". „Halj meg". A szavak lassan fájdalommá váltak. Tüdeje sajogott, Feje fájt, hasa csikart. Mikor haza ért, berontott a lakásba, szerencsére szülei nem voltak otthon. Megelégelve ezt a temérdeknyi negatív gondolatot, ment a konyhába. Elővett a kést, a tálat, a sótartót. Kezdte megérteni mit is mondott neki Min az álmába. Egy idő után maga fogja kérni a másik dimenzióba való jutást. A sós vizet letette a márványpultra, a szúrós eszköz végével ujjából csepegtetett párat, elkeverte, majd a kertbe szaladt, hogy kiássa a halott kutyája csontjait, amit szépen eltemettek a tiszteletére. Táskáját felvitte, zakóját letette, nyakkendőjét szintén. Mire feleszmélt egy szántóföld mellett haladt el. Este nyolc volt. Halvány lenyugvó napfény keskenyen cirógatta a kukoricatáblákat, miközben a fémtálat tartotta a kezében, nehogy kiboruljon.

-Hol a faszba van a kanóc?-sziszegte, mint egy kígyó, annyira félt a teljes sötétségben, a fűben. Miután megtalálta, egy gyufával megperzselte a szálat, ezzel fényt adva magának. Felállt, körül nézett. Semmi sem történt. Bakancsába haladt a város fele. Mivel az út kihalt volt, csend volt. egyedül a tücsök ciripelt gyengéden. Az út során többször elgondolkodott mi értelme ezt csinálni, ám ekkor a kisördög megszólalt a vállán, miszerint jól csinálja, csak így tovább. Utcájukba beérve látta, hogy a világítás égett a szobájába, amiért kissé megijedt. A szülei üzleti úton vannak. Rohanva jutott be a kapun, miközben a kulcsot kereste. Bedugva a lyukba, bejutott, ám az ajtó nem volt bezárva. Félelem kerítette magába. Kacsói remegtek, mint a kocsonya. Lassan haladt át az előszobán, miközben a lépcsőn fel ment. Csend lepte körül. Talán itt a vég? Hisz ez csak egy hülye szertartás volt, ugye? Keskeny falépcsőn felérve látta a világítást lekapcsolták már. Nagyot szippantott a levegőből, lassan lenyomta a kilincset. Lábát áttette a küszöbön. Az utcafénynek köszönhetően vette észre egy fekete alakot a székébe ülni, háttal neki. Sokkolva hátrált, mire a valaki csettintett, azzal az éjjeli lámpa felkapcsolódott. A kigyúlt tűz, mely üvegbe volt megvilágította Őt. Megfordult, szépen lassan. Magas volt. Felállt, mire a kisebb eltátotta a száját. Egy férfi volt előtte. Barna haja, göndör volt, benne piros csíkokkal, enyhén vizes hatással. Arca helyes volt, szemeiben vöröslő fény volt, mint a vámpírokénak, ajaki vérvörösek, megtépázottak voltak, orra kis pisze, melynek két lyukéból hat darab karika fénylett meg, lélektükre alatt motívumok, fülkagylói hegyesek voltak, minta a fantazi lényeknek, melyeket megszámlálhatatlan fülbe való és hegyes tárgy szegte körül. Lejjebb haladván nyaka teli volt vésve. Testét egy fekete nadrág és egy szétnyitott sötét ing volt jelen, ujjai leszakadtak. Karjai izmosak voltak, felsőtestén kockahas csillogott, nagy kigyúrt mellei vonzották a figyelmet, melyen láncok lógtak, egyenesen a nyaka köré. Lába csupaszság fedte. Mancsain bőrkesztyű volt található. Bőrén látszottak a kidagadó erek és karcolások tucatjai. Ahogy elvigyorogta magát fogait meglátva vette észre, hogy tűhegyesek voltak. Abban a pillanatban megfagyott, mint a jéghegy az északi sarkon. Hiába hátrált volna, nem tudott, bokái a földbe gyökereztek.

-Szia Jeongin, most már személyesen is találkozhatunk.-nyalta végig vágó csontjait, a ketté vágott nyelvével, mintha egy hüllő lenne.- Hé, látom, hogy reszketsz, nem kell félned.-tette vállára kezét, mire a kisebb ijedten seperte le magáról. Félt. Nem tudta, hogy most hallucinál, álmodik, netalántán elájult volna.

-Ki-Ki vagy te?- tette fel riadtan a kérdést. A sírás határán volt. Párnái remegtek, akárcsak a liftező gyomra, a pulzusa se lehetett valami alacsony.

-A ti nyelvetekbe csak a Sátán szót használják rám, ami eléggé sértő, ugyanis nem olyan vagyok, mint akinek leírnak.-beszélt nyugodtan.-Tudod pici Innie.-sóhajtott fel.-A földön mindenki azt hiszi, a rossz én vagyok, még Krisztus, a jó.-Fordult az ablak felé, hogy kinézhessen rajta.-Csak kevesen tudják az igazságot. Én vagyok a ti istenetek testvére. Mikor megteremtettek bennünket, angyalok voltunk mind a ketten, az én hajam is szőke volt akkoriban.-kuncogta el magát.-Mind a kettőnk neve Chris volt. Egy nap, a testvérem rájött arra, hogy ketten nem uralhatjuk az emberek hitét, így hazugságokkal bemocskolta a nevemet. S mindenki hitt neki. Száműztettek egy rücskös helyre, ahol mindig sötétség volt, és láva tenger. Megtiltották, hogy a nevemet használjam, így lettem Chan. Egy idő után, akik a túlvilágra kerültek, a rosszakat hozzám küldték, mondván, a rosszakat a rosszakhoz, a jókat a jókhoz tömörítsük. Így alakult meg a pokol.-sóhajtott kétszer fel.-Azóta megfogadtam, segítek azoknak a halandóknak, akik hasonló helyzetben hagytak hátra. Akik pedig a sátánisták, azok nem rossz emberek, csupán nekem hisznek nem a másik Chris-nek.- fordult vissza másikhoz, aki megszeppenve nézte őt. Ha ez igaz, és az előtte álló férfi jó, nem kell mitől tartania.- Akik pedig hozzám fordulnak, segítségért, nem haltak meg. Csupán az én világomban élnek tovább boldogabban.-zümmögte, mire a koreai nem merte levenni a másik testéről íriszeit.

-És-És most mi lesz?-tette a fel a mondatot. Ami a legjobban zavarta, hogy nem undorodott a sátántól, egyenesen tetszett neki mind az, amit látott a horizontján.

-Tudod Innie, csak úgy nem idéznek meg.-lépdelt hozzá közelebb, egyre és egyre közelebb, mire csak pár centi választotta el az egyedeket egymástól.-Tudom, mire vágsz, tudom jól, hogy nem egy kapcsolatra vágsz, hanem egy kiadós baszásra. Olvasok a gondolataid között.-húzta végig a nyirkos kézbelivel bőrét, mire a másik megbizsergett.- Megadom neked azt, amire vágysz.-ért kezei a másik már látszó tagjára, mire a kisebb hátra vetette fejét. Nem is tudja, mikor értek hozzá így.

-Ké-Kérlek, mégh.-habzott a szája, szemei újra fent akadtak, amikor ráfogott. Chan mosolyogva leste, tettei következményét. Nyelve két végével végig nyalt a másik nyakán, keresztül a gége darabjain. Ám ekkor a vészvillogó hevesen jelezni kezdett a fekete agyában. El is tolta magától a nagyobbat, aki értetlen pillantások helyett nyugodt tekintettel ajándékozta meg a fiatalabbat. Ám nem sokáig maradt ez így. A sátán képű In dereka köré vette mancsait, majd ölébe húzta őt, miközben pólóját szedte le a vergődő diákról. Ezek után heves csókba kezdtek, Chris azonnal elmélyítette a csókot, majd párnát kezdte tépni, amire egy sóhaj szaladt ki a félszigetiből. Percekkel odább már nyelveik találkoztak. Jeongin-nak nagyon imponáló volt szájüreg túra, az éles fogak és kettévágott nyelv miatt. Levegő hiányába azonban hevesen, nyálcsíkot maguk után húzva szétrebbentek. In számára tényleg csodálatos volt a túlvilági jelenléte.

-Nos mond picikém, van-e Nyakörvecskéd?-suttogta mézédes pirosló szájára, aki megszeppenve, nemet mondott.-Nos még jó, hogy nekem van.-húzta ki zsebéből a textilt, miközben már rá is aggatta az ölében fetrengőre. Nyakából kiakasztott egy láncköteget, amit egyből rá is tett a kampóra.-Állj fel az ágyra, most!-parancsolta, s mintha hangja mélyebb lett volna. A kicsi nem is mert ellenkezni, felkelt, majd a matrac két helyen be is süppedt. A több ezer éves egy csettintéssel le is vette Innie nadrágját majd alsóját is. Alábujt, és terpeszbe feszítette a csinos combokat.

-Méghis mit fo- áhh Cha-an!-érték az impulzus jelei tagját, ahogy az alatta lévő bekapta először golyóit szopogatta, ketté vágott nyúlványával pedig kínzó lassúsággal mozgatta rajta, kacsóival pedig a fenekét markolgatta, ezzel dupla ingert kapott, amire persze fel is nyögött In. A plafont szugerálta, és próbált nem kínosan viselkedni, de nem ment neki. Az érzések, melyek a test déli tájékán érték, nem volt felérhető egy sima érintéssel. Eközben a nagyobb kiengedte a golyóját majd átment a másikra, amire ugyanolyan visszajelzést kapott, mint az ezelőtti cselekedeténél.  In agyavesztetten kapkodta a levegőt, de mindhiába, lihegést kompenzálva adta a másik tudtára élvezeti faktorjának szintjét. Hol bele-bele markolt az izmos vállaiba, hol a vakolatot tartotta fontosabbnak. Mikor az idősebb abbahagyta tevékenységét, egy mozdulattal leültette a kisebbet.

-Térdelj a földre.-zümmögött a fülébe, aki azonnal cselekedett is, térdeit a faparketta érintette. A magasabb leült a lepedő szélére, majd egy jól irányzott mozdulattal magára húzta a kisebbet, aki pislogni se tudott az ingertől. Életében nem tett ilyen mágikus dolgokat, ám meglepően jól kezelte. Először nyelvével ízlelgette, majd később fejét is mozgatni kezdte, miközben a túlvilági élvezte a kellemes meleg valóságot, ám amikor megunta, tépve fogott kócaira Jeongin-nek, aki bele is nyögött a fordulatba. Innentől kezdve ő irányította a menetet egészen addig, amíg már el nem élvezett volna, de elengedte a kicsit, ki lihegve borult a padlóra. Láncát kezébe vette Chan, majd maga felé húzta a kis súlyt. Rá fogott a koreai derekára, s rányalt a szája szélére.

-Szeretnél lovagolni?-nézett vörös szemeivel az alacsonyabbra, aki elveszett a bordóságban. Teste azonban reagált, és bólintott. A nem evilági levette a még rajta maradt falatnyi anyagot, majd magára húzta. ujjait benyálazván dugta fel a kisebb ánuszába, aki meglepően jól fogadta az iméntit, meg se moccant. Christopher a harmadikat is feldugta, erre már jött egy bizonytalan lihegés, de egy pillanat múlva már mozgottak szinkronosan, ami az ázsiainak hihetetlen jól esett. Chan nem várt sokat, kihúzta nyúlványait, majd lassan tenyerébe köpött, s rákente a folyékony anyagot a tagjára. Jeongin-nek ideje se volt felkészülne, a hatalmas méret szinte becsusszant, tövig, mintha az oda lett volna teremtve, úgy töltötte ki. Innie ribancokat megszégyenítően nyöszörgött a másik karjai között, ki izmaival fogták a hátát védelmezően.

-Te vhagy az elsőmh, akivel igazánh élhvezem.-nyögte fel, mintha utolsó szuszanatot is kipréselte volna magából. Az idősebb eközben rámart az ajkaira, s két csók között suttogott a másik véresre tépett párnáira.

-És az utolsó is.-Vigyorgott, majd mozgatni kezdte a kisebb csípőjét, aki meg is jutalmazta hangokkal. Lassúból gyorsba váltott egyből, fenekét egyre lejjebb nyomta, Jeongin pedig egyre magasabb oktávokon nyögött fel. Ujjain lévő körmökkel hol Chan láncait húzogatta, hol körmével szántotta fel a magasabb hátát. Hirtelen a másik felemelkedett, mire a nagyobb értetlenkedve nézte In-t, aki leszárt róla, majd elfeküdt hasára, majd pucsítva és mámorosan nézve a nem e világira kacsintott. Bang értette a célzást, felé mászott és be is türemkedte magát, aki egy nyöszörgést hallatott. Két kezével a másik nyaka két oldalára állt , majd lihegve csókolt a kisebb fülcimpájára.

-Egy kis büdös kurva vagy baba, velem fogsz megrohadni a pokolba.-mondta a mocskos szavakat hallójába, aki felsóhajtva lökdöste felfelé a csípőjét, még többet kérvén a másikból. Egy pillanat alatt állatias tempó alakult ki köztük, majd egyenesen el is találta a pici pontját, ki egy magas hanggal adta a másik tudtára a történteket. Elkezdte döfni azt a pontot, egy perc múlva pedig a sátán nevét ajkaira véve élvezett el, majd a másik szintén. Chan még nem húzódott ki, mikor a másik füléhez hajolt, s rákérdezett.

-Emlékszel mi volt az ajtóra írva?-zümmögte, mire Jeongin-be megfagyott a vér is.

[Félix-2022.06.06]