Vajon pontosan mit jelenthet a hajnal egy őrült szőke számára? Kettő, három... öt, vagy esetleg hét órát?

Igazság szerint fogalmam sincs. Abban viszont biztos vagyok, hogy semmiképp sem szeretném szembe találni magam Malfoyjal a párnáim között – még a hideg is kiráz ettől a fejemben megjelenő képtől, pedig a piszkos gondolatok messziről kerülik a fantáziámat. Egész egyszerűen nem akarok arra ébredni, hogy a hálószobám ajtaján beosonva hozza rám a frászt.
Ezért aztán egy körül, másfél óra fölösleges forgolódás után lerúgom magamról a takarót, és bevetem magam a gardróbba. A ruháim gondosan összehajtogatva pihennek a polcokon. Elsétálok a kosztümök és a csinos szoknyák mellett – melyeket természetesen főképp Ginny kifogástalan ízlésének köszönhetek -, és egy olyan polc mellett állok meg, melyre kényelmesebb darabokat pakoltam. Kirángatom a legalsó sötét színű, csőszárú farmert, felkapok egy levendulaszínű pólót, valamint egy sötétkék pulcsit, és leváltom rájuk a pizsamámat.
A fürdőszobában szoros copfba kötöm a hajam, megmosom a fogam, aztán a nappaliba megyek, hogy a fotelben üldögélve töltsem az időt. Lábaimat törökülésbe húzom, magamra terítek egy vékonyka, vörös pokrócot, és a karfának dőlve pihenek – titokzatos alakok fogadására készen.

Még sötét van, amikor kinyitom a szemeimet, de nem tudom, hogy az égen sorakozó, borús időt ígérő felhők okozzák a félhomályt, vagy még mindig korán van. Hunyorogva nézek az ablak felé, melyen szürke fény szökik be a nappaliba. A házunk előtti fa ágait szél csavarja, halk koppanások hallatszódnak, ahogy a levelek az ablaküvegnek ütköznek. Álmosan szakítom el tekintetem az esőfelhők szomorú színétől, és a jobb kezemmel a nyakamat masszírozva fordulok a dohányzóasztal felé. Aztán megfagyok, de nem a hűvöstől, hanem a meglepetéstől.
Malfoy a kis asztalon ül, könyökeivel a térdeire támaszkodva, kezeit összekulcsolva. Érdeklődő szemekkel figyel – így előrehajolva, egészen közel van hozzám. Elkerekedett szemekkel bámulok vissza rá, mire gonoszul elvigyorodik, és megköszörüli a torkát.
- Már azt hittem, sosem ébredsz fel.
Felhúzott szemöldökkel engedem, hogy karom az ölembe essen, összegyűrve a már amúgy is megtekeredett pokrócot.
- Mióta vagy itt?
Malfoy megrázza a fejét, és sóhajt egyet.
- Ne a múlton rágjuk magunkat – mondja nagy bölcsen. – Inkább tegyünk valamit a jövőért – folytatja, arra utalva, hogy ideje lenne indulnunk.
- Ezen a két másodpercen nem múlik túl sok.
Halkan felnevet, majd összehúzott szemekkel, de még mindig mosolyogva rám néz.
- Ezt gondold át még egyszer. Ha nem ismernélek, még a végén azt hinném, nincs túl nagy tapasztalatod háborúzásban.
- Jobb lenne, ha nem lenne – motyogom halkan. Kíváncsi szemekkel figyeli az arcomat. – Semmi – köszörülöm meg a torkom.
- A semmiről nem szoktak motyogni – húzza össze a szemöldökét. – Már ha normális elmeállapotú emberekről beszélünk – teszi hozzá a száját húzogatva.
- Ez esetben megbolondultam – teszem félre magam mellé a pokrócot cseppet sem barátságos mozdulattal. – Ami azt illeti, valószínűleg lenne alapja. Nézz csak rám. Itt ülök a nappaliban, te pedig az asztalomon. Ez cseppet sem normális dolog.
Megint elmosolyodik.
- Üldögélni?
- Nekünk üldögélni.
Egy percig csendben farkasszemet nézek vele, aztán elfordítja a fejét, és felpattan a dohányzóasztalról.
- Nos, nagyon örülök, hogy megbolondítottalak, Granger, de tényleg ideje lenne indulnunk.
A szemeimet forgatva sóhajtok egyet, és felállok a fotelből, hogy kövessem Malfoyt a kijárat felé. Aztán összehúzott szemöldökkel torpanok meg. Valami nincs rendben.
Malfoy hátrapillant a válla fölött. Apró mosoly bujkál a szája sarkában, de ha nem töltöttem vele annyi időt mostanában, biztosan figyelmen kívül hagynám, olyan halvány.
- Komolyan az ajtón keresztül mész ki?
Most már láthatóan elvigyorodik.
- Úgy gondolod? – húzza fel a szemöldökét, és megfordul. Megrázom a fejem, mire elneveti magát, majd a bejárat melletti szekrényhez lép, és felkapja a rádobott könyvet. Megfordul, jobb karját felém nyújtja, és várja, hogy megérintsem. Egy pillanatig tétován álldogálok, aztán, megnyalom az alsóajkam, és felemelem a kezem. Lassan az ujjai után nyúlok, hogy dehoppanálhassunk végre. Amikor megérzem meleg bőrének tapintását, érzem az ismerős rántást és a szokásos módon hányingerkeltő érzést. A világ megcsavarodik körülöttem, magába szippant, hogy egy másodperccel később valami ismeretlen helyen érjek talajt.

Durván a földhöz csapódok, megremegnek a lábaim, miután a sportcipőm hozzáér a betonhoz. Malfoy a könyökömet szorongatva rángat vissza normális álló helyzetbe. Miután visszanyerem az egyensúlyomat, kicsit távolabb húzódok tőle, karjaimat magam előtt összefonva. Elég hűvös van, valószínűleg tanácsosabb lett volna vastagabb pulcsit választanom.
Egy sikátorban vagyunk – fogalmam sincs, pontosan hol -, a járdán terebélyes tócsák formájában hagyott nyomot az előző napi eső. Még jó, hogy sikerült száraz helyen landolnunk. Lassan körbefordulok, felmérve a terepet. Két, meglehetősen magas, téglaépítésű sorház között állunk egy szűk utcán. Napfényes időben sem lehetne kiesnek nevezni a kilátást – még akkor sem, ha nagyon jószívűek vagyunk -, ilyen borús napon pedig egyenesen rossz érzést kelt bennem. Na de láttam én már ijesztőbb dolgokat egy elhagyatott utcánál.
- És most? – fordulok Malfoy felé, széttárva karjaimat, mondván, fogalmam sincs, merre tovább.
- Kövess – mondja vigyorogva, majd megfordul, és elindul az utcán.
Kíméletlenül gázol át a pocsolyákon, összezavarva az addig nyugodt vízfelszíneket. Én mindegyiket átlépem vagy kikerülöm, így egészen más látványt nyújtok mögötte haladva, egyik oldalról a másikra ugrándozva.
Elhaladunk három üresnek tűnő ház mellett, majd minden jel szerint lakott épületek következnek. Ezeknek az ablakain keresztül látni lehet néhány függönydarabot, vagy valami sötétítőszerűt. Megjelennek a házak közé kifeszített szárítókötelek, rajtuk néhány ifjúkorában minden bizonnyal fehér, mára azonban beszürkült pólóval, sötét nadrágokkal és nem túl jó állapotban lévő talárokkal. Az alsó szinteken sötét kirakatok vannak, olyasmik lehetnek, mint a Piszkos Köz feketeboltjai. Néhány helyen halványan üstök körvonalait fedezem fel, máshol varázsgömbök és különböző mágikus eszközök sorakoznak.
- Erre – mondja Malfoy, majd befordul egy még szűkebb útra. Ha kitárnám a karjaimat, valószínűleg gond nélkül meg tudnám érinteni mindkét épület falát. Kíváncsian követem, ezúttal normálisan, ugyanis az itt lévő macskakövekkel kirakott járdáról elfolyt az esővíz a házak melletti csatornákba. Malfoy arrébb lök néhány megereszkedett kötélen függő ruhadarabot, majd egy kis ajtó elé lép.
- Kösz – motyogom, félresöpörve a szabadjára engedett talárt. Nagyon udvarias.
- Mit piszmogsz már megint? – morogja Malfoy. Legszívesebben megint rávágnám a sztenderd válaszomat, de visszafogom magam, és beharapott ajkakkal, némán figyelem, ahogy kinyitja az ajtót. – Megérkeztünk.
- Nem gondoltam volna – rázom meg a fejem összehúzott szemöldökkel.
Félreáll az útból, negédesen mosolyogva tessékel maga elé.
- A lábad járjon, ne a...
- Jaj, fogd már be! – lépek be az ajtón a fejemet rázva.
Malfoy követ, majd kilincsre zárja a bejáratot. A helyiség, ahova beléptünk, annyira zsúfolt, hogy ha akarnék, se tudnék mindent elő pillantásra leltározni a berendezésből. A szőke vigyorogva áll meg mellettem, körbenéz, miközben zsebre dugja kezeit.
A plafonról szélfogók és furcsa, színes – narancssárga, sötétlila és vörös – szalagokra akasztott talizmánok lógnak. A falak mellett sorra polcos szekrények állnak, rogyadozva attól a rengeteg cucctól, melyeket rájuk zsúfoltak. Legalább egy tucat füstölő van működésben, olyan a levegő, mintha a benne lévő összes nitrogént tömény virágillatú összetevőre cserélték volna. Ha nem lenne ez a bukóra nyitott kis ablak a bal oldali fal tetején, valószínűleg egy lélegzetvételbe bele lehetne fulladni.
- És most? – nézek Malfoyra.
- Megvárjuk az eladót – vonja meg a vállát. Megnyugtató a gondolat, hogy nem olyan tanácstalan, mint én. De komolyan.
Lassan az egyik közelebbi polchoz lépek. Széles üvegek állnak rajta, legalább akkorák, mint amelyekben Mrs. Weasley azt az irtózatosan finom varázscsipkebogyó-dzsemet tartja, melyet minden évben csak augusztusban lehet elkészíteni, mert abban az egy hónapban megfelelően érett, de még nem túlérett a gyümölcs. Luna egyszer magyarázott nekünk valamit a beéréssel és a csillagok együttállásával kapcsolatban, de nem sikerült megjegyeznem, mert Ron éppen idegesítő szavakat suttogott mellettem, miközben a kis bogyókat rakosgatta a kosarába.
Ezekben az üvegekben minden bizonnyal nem dzsemet tárolnak. Különböző színű folyadékok vannak bennük, néhányban szabad szemmel kivehetetlen apróságok úszkálnak, a többiben pedig furcsa alakú kis... akármik vagy növénydarabok.
Ajtócsapódásra kapom fel a fejem. Malfoy hirtelen megfordul, a túloldalon egy meglehetősen idős boszorka áll, hosszú, barna talárban. Fogalmam sincs, honnan került elő. Talán van egy másik bejárat a falra akasztott textildarabok mögött...
- Emlékszem ám magára – néz hunyorogva Malfoyra.
- Üdvözletem – vigyorog a szőke, bal kezében a könyvet szorongatva.
- Minek köszönhetem a látogatást? – kérdezi, majd bizalmatlanul felém fordul, és végigmér. Arcát idős korát igazoló ráncok díszítik, de ha nem itt lennék, egész egyszerűen akár egy békés nagyihoz is hasonlíthatnám.
- Lenne néhány kérdésem – mondja Malfoy, mire a boszorka újra felé fordul. – Kérdésünk – javít, miután megpillantja meglehetősen bosszús ábrázatomat.
A boszorka egy fal melletti polchoz lép, és pakolászni kezd rajta.
- Kíváncsian várom – mondja, mire Malfoy elvigyorodik.
- Előző alkalommal arról a keresőbájitalról érdeklődtem, és ezt a könyvet adta nekem – lóbálta meg a kezében tartott kötetet. A néni rá felhúzott szemöldökkel pillantott felé, majd bólintott egyet, hogy folytassa, mert erre nincs mit mondania. – Nem ért semmit!
- Hogy mondja?
- Jól hallotta – bólint Malfoy. – Valami baj van vele, vagy félretájékoztatott az elkészítést illetően. Azt mondta, hozzá kell adnunk a vérünket is– magyarázza, ezúttal ügyelve a többes számra, ami halvány mosolyt bújtat a szám sarkába. A világért se hagynám, hogy a szőke észrevegye, így egy pillanatig lehajtott fejjel tanulmányozom a cipőm orrát.
- És valóban – rázza meg a fejét értetlenül a boszorka. – Ez indítja be az elkészítést. Ahhoz, hogy megtaláljunk valamit, amit elrejtettek előlünk, elszántság szükséges. Ez pedig egyénenként változik, így aztán szükség van valamire, ami a magáé. Valóban a magáé – mondja nyomatékosan.
- Tisztán emlékszem rá, hogy azt mondta, a bájital akkor készül el, ha teljesen fehérré válik.
A boszorka bólint.
- De hát befeketedett!
- Már majdnem fehér volt, amikor hozzáadtuk a vérünket – veszem át a szót Malfoytól, sokkal barátságosabb hangon. Nem túl goromba, de jobbnak látom, ha bekapcsolódok a beszélgetésbe. – És aztán legalább olyan sötét lett, mint egy tökéletes halálesszencia. Mi lehet az oka? Rosszul időzítettünk, vagy valamilyen jelentősége van a színváltozásnak?
A boszorka rám néz, és elmosolyodik.
- Értesz a bájitalokhoz – állapítja meg. Büszkén figyelem a nőt, válaszra várva, míg Malfoy hol engem, hol a néni ráncos arcát bámulja. – Ha eljön az idő, tökéletes főzetet kapnak – mondja végül.
- És ez mikor fog bekövetkezni?
- Amint mondtam, a siker érdekében elszántság kell. De az elszántság épp úgy lehet megfontolt, mint elhamarkodott, hirtelen indulat – magyarázza lassan. – A bájital kapcsolatban áll magukkal, és segíteni fogja útjukat, ha nem csak elhatározottak, de készek is lesznek megtalálni az illetőt, akit keresnek.
Csendesen állunk a kis helyiség három különböző pontjától. Malfoy szóra nyitja a száját, de mielőtt mondhatna valamit, gyors léptek zaja szűrődik be a fenti kis ablakon. Mindannyian a nyílás felé fordítjuk a fejünket, a közeledők hangja után fülelve.
- Hihetetlen, hogy ilyen lehetetlen időpontban kell idejönnünk – morogja valaki rekedtes hangon. – Még fél hat sincs. Hajnal van! Pffff!
- Az éjszaka valóban testhezállóbb lenne, de az álcánk előbbre való, mint a stílusos betoppanásunk – mondja egy rettenetesen ismerős hang. – Egyszer annak az ideje is eljön, Alexander – kuncogja. Elkerekedett szemekkel fordulok Malfoy felé, aki összehúzott szemöldökkel lendül az ablak felé. Elkapja párkányát, mely épp a homlokával egy vonalban van, majd ujjaival erősen a szürke betonba kapaszkodva felhúzza magát, hogy kilessen az utcára. Karjaiban megfeszülnek az izmok egy pillanatra, aztán a földre huppan, és felém fordul.
- Túl közel vannak – rázza meg a fejét. – Esélyünk sincs észrevétlenül kiosonni.
Az ajkamat harapdálva nézek a szőkére, aztán a textíliákra pillantok, majd a boszorka felé fordulok. A cipők kopogása egyre hangosabb, a raktárban már látott lány hangja is jobban kivehetővé válik. Nem lenne jó megoldás pálcát forgatni, még egy jól elvégzett exmemoriam sem segíthet mindig. Az minden bizonnyal feltűnő lenne, ha valami furcsa helyen ébrednének, talán még a boszorkára is bajt hoznánk, így próbálok békés megoldást találni. Malfoy mellé ugrok, megragadom a karját, és éppen akkor rángatom a ruhaanyagok mögötti kis lyukba, amikor lenyomják a bolt ajtajának kilincsét.
A helyiség sokkal kisebb, mint gondoltam. Az ajtó szerencsére befelé nyílik, így gond nélkül nyitva hagyhatjuk, hogy halljuk az eladói részben folyó beszélgetést. Malfoy hátával a falnak támaszkodik, és összehúzott szemekkel bámul. Értetlenül rázom meg a fejem, mire elvigyorodik.
- Nem volt rossz ötlet – suttogja, körülnézve a sötét lyukban. – kezdesz hasonlítani egykori önmagadra, Granger.
A szemeimet forgatva fonom össze karjaimat a mellkasomon. Tenni akar valami bugyuta megjegyzést, de a szájára tapasztom a kezem, amikor meghallom, hogy a lány – ha jól emlékszem, Kate – közli, mit szeretne. Papírcsörgést hallok, aztán további bájital- és hozzávalóneveket.
- Ezek mindenképpen szükségesek – teszi hozzá végül.
- Megnézem, mit tehetek önökért – feleli az eladó, aztán matatni kezd a polcokon. Biztos leszűrte, hogy nem vagyunk túl jóban újonnan érkezett vendégeivel. Lassan pakolászik, én pedig azért imádkozok, hogy megtudjunk valamit – akár egy egészen apró információt.
- Ma este jön az utolsó csapat? – kérdi a férfi elgondolkodva.
- Igen – feleli Kate, aztán megköszörüli a torkát. – Örülnék, ha ezt nem itt beszélnénk meg.
- Innen egy szót sem fognak visszahallani – jegyzi meg a boszorka. – Rég a szakmában vagyok, pontosan tudom, hogy többre megyek, ha a titkokat megtartom magamnak.
Kate felnevet, aztán halk, csikorgó hangot hallok – mint amikor egy rég kinyitott ajtót ránt fel valaki.
- Szóval most meg kell jönnie Renauldnak.
- Ha nem futamodott meg, itt lesz. Bár, őt ismerve nem mernék megesküdni rá, hogy látni fogjuk.
Malfoyra nézek, aki kíváncsian néz rám, aztán még mindig a száján tartott kezemre pillant. Zavartan engedem le a karom, és az alsó ajkam harapdálva a függönyök felé fordulok. Adja az ég, hogy ne vegye észre a pírt az arcomon! Képtelenség elég távol húzódni tőle ebben a bosszantóan kicsi helyiségben.
- Hozzánk jönnek?
- Aha. Csatlakoznak, aztán beindul a buli – mondja Kate szórakozottan. – Az a kék lötty biztosan kell!
- Ez?
- Igen.
- De hát nincs a listán!
- Nem baj, tegye csak hozzá.
A boszorka tovább pakolászik, míg ezek ketten érdeklődve járkálnak. Lélegzetvisszafojtva várom, hogy egyikük arrébb lépjen az ajtót eltakaró textilek elől. Valószínűleg a nő van itt, a cipője által keltett zajból legalábbis úgy tűnik. Dermedten állok a függöny előtt, érezve, hogy a másik oldalon, pontosan velem szemben ott van Kate. Megmozdul a ruhaanyag, lassan himbálózva közelít felém, a leleplezés nevű penge élén táncolva. A függöny szélét ujjak markolják meg, látom a sötétre lakkozott hosszú körmöket. Malfoy az enyémhez hasonló ábrázattal figyeli a kezet, miközben a könyökömet megragadva hátrébb húz. Hátam egy egy falba mélyesztett polcnak ütközik, az oldalam Malfoyéhoz préselődik. Valamiért megnyugtatóan hat rám a közelsége, annak ellenére, hogy nem sokkal korábban még zavartan húzódtam el a hoppanálás utáni érintése elől.
- Nincs téglaporral elkevert különleges fűszercsomagom.
A boszorkahangja éles késként hasít a besűrűsödött, füstölőszagú levegőbe. Az ujjak visszahúzódnak, magára hagyva az óvatosan táncoló függönyt. Hagyom, hogy a visszatartott levegő kiáramoljon a tüdőmben, aztán Malfoy kezére pillantok. Azt hinné az ember, hogy erre majd zavartan elhúzódik, de ő vigyorogva szorongatja tovább a karomat.
- Még a végén összeesel egy kis balhé gondolatától – suttogja. A szája pont egy magasságban van a fülemmel, így leheletnyi erősségű hangját is tisztán hallom. – És ne forgasd a szemeidet – teszi hozzá, mire elmosolyodok -, mert egyszer fennakadnak.
- Hogy nincs?
- Efféle varázslatokhoz nincs minden összetevő a birtokomban. De ajánlhatok valakit, aki segíthet, ha az megfelel.
- Rendben van – mondja ezúttal a férfi.
- Akkor becsomagolom ezeket.
Újra papírcsörgés zaja csendül– ezúttal hangosabb.
A boszorka megmondja az árat, majd érmék csörgésének zaja tölti be a helyiséget.
- Tartsa meg a többit – mondja Kate. – Remélem, jó címet kaptam – jegyzi meg. – Ha átvág, nagyon megbánja.
- Mint mondtam, a vevők az elsők.
A két sötét alak elhagyja a helyiséget, mire kibújunk a függöny mögül. Hálásan pillantok a boszorkára, aki titokzatos mosollyal figyel minket, majd a polcok felé fordul, és újfent pakolászni kezd.
- És még köztük is van egy alapos rangsor.

- Komolyan nem értem, miért mondtad, hogy a boszorka mentalitása a tiédre hajaz – jegyzem meg szórakozottan, miközben kikerülök egy pocsolyát. Malfoy átgázol rajta, majd összehúzott szemekkel pillant rám.
- Ezt hogy érted?
- Nekem egyáltalán nem tűnik gonosznak – vonom meg a vállam.
A szőke megtorpan. Én is megállok, tanácstalanul nézek vissza rá, majd felé fordulok, és felhúzott szemöldökkel figyelem az arcát.
- Szerinted én az vagyok?
Az alsó ajkam harapdálva bámulom összetéveszthetetlenül szürke szemeit. Furcsa érzés rázza meg a gyomromat, majd a megbánás szelét jelző szorítás telepszik a tüdőmre. Vajon megsértettem?
És akkor elmosolyodik. Apró nevetőráncok húzódnak a szeme sarkába, melyeket ilyen közelről tisztán látok. Ahogy a bőrét, a megnőtt, szőke, szemébe hulló tincseket és érdekes ívű száját. Elakad a lélegzetem, pontosan tudom, hogy olyasmire gondolok, amire nem szabadna. De... Miért is?
- Inkább ne válaszolj – rázza meg végül a fejét. – Van viszont valami, amire azóta kíváncsi vagyok, hogy megláttalak reggel a fotelodban.
- Mi lenne az? – lehelem halkan.
Malfoy elvigyorodik, mélyen a szemembe néz, aztán teljesen összezavar, ugyanis tekintete hirtelen a föld felé vándorol.
- Te mindig sportcipőben alszol?   

Ha tetszett a rész  kérlek jelezd komment vagy ☆ formájában! 😘