Malfoy elmosolyodik, már-már lelkesen fest, miután közli velem, hogy hozzájutott néhány hasznos információhoz. Annyi mindent szeretnék kérdezni tőle, hogy nem is tudom, mivel kezdjem. A fülem mögé tűrök egy már majdnem száraz hajtincset, és sóhajtok egyet.
- Kérsz egy kávét? – kérdezem, a legegyszerűbbet választva. Már besötétedett, de kétlem, hogy egyhamar a párnáim között fogom találni magam.
- Jólesne – feleli, mire felállok a fotelből, és a konyha felé veszem az irányt.
- Bőven van megbeszélnivalónk – jegyzem meg a pulthoz érve. Kiválasztok két csészét, és intek a pálcámmal.
Malfoy is feláll, ellép a kanapétól, és meg sem áll a nappalival egybenyitott étkezőasztalig. Letelepszik az egyik székre, ahonnan jobban be lehet látni a konyhába, és rám néz.
- Ahogy mondod – bólint. Megkönnyebbülök, tartottam tőle, hogy néhány apróságot leszámítva továbbra is titkolózni fog. – Előtte azonban meg kell ígérned, hogy nem beszélsz.
- Azt hittem, ezen már túl vagyunk – vonom össze a szemöldököm, háttal a konyhapultnak támaszkodva.
- Nem árt a megerősítés – vonja meg a vállát. – Senkinek sem szabad tudnia rólam, szóval óvatosnak kell lennem.
- Rendben – bólintok, aztán kíváncsian nézek rá. – De az aurorok...
- Csak néhányuk tud rólam. Ez titkos dolog.
- El sem hiszem, hogy mégis beszélsz róla – rázom meg a fejem hitetlenül. Furcsán kellemes érzésem van, mintha valami bizalomféle kezdődne köztünk. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet.
- Jó okom van rá – mondja az ajkát harapdálva. – Azt hiszem, hasznomra lehetsz. Na meg aztán kár lenne tagadni, hogy jobb vagy nálam kotyvasztásban – fintorodik el, mire felnevetek. Átvágok a konyhán, és leülök az egyik székre. Ő az asztalfőn foglal helyet, míg én a konyhához közelebb eső oldalon, közvetlenül mellette. Elé csúsztatom a kávéval teli csészét, aztán intek a pálcámmal, mire elénk lebeg egy tálka édes keksz.
- Mi a helyzet ezzel a bájitallal?
Megvakarja a tarkóját, majd iszik egy korty kávét, és beszélni kezd.
- Elég bonyolult a dolog. Vagyis inkább kiszámíthatatlan, azt hiszem. Megvan a receptje, de ebben a könyvben nem részletezik túlságosan a dolgokat. Valami olyasmit mondott a boszorka, hogy nem tudni, pontosan mikor készül el.
- Nem tudni? – vonom fel a szemöldököm.
- Időre. Látszani látszik; azt mondta, akkor jó a főzet, ha teljesen kifehéredik.
- Értem – bólintok. – És mikor csináljuk?
- Amilyen hamar csak lehet. Amúgy sem akartam sokáig húzni, most azonban úgy tűnik, tényleg iparkodnunk kell.
Elvesz egy kekszet. Egy ideig bámulja, forgatja ujjai között, aztán beleharap.
- Mit tudtál meg Zabiniékről? – kérdezem. Azt hiszem, jobb, ha először túlesünk a beszélgetésnek ezen a részén. Későbbre tartogatom a személyesebb jellegű kérdéseimet.
- Nem a csomagokon van a hangsúly – mondja, és úgy néz, mint aki hatalmas felfedezést tett. – Igaz, sejtettem, hogy nem a boszorkányfű a kulcs – húzza össze a szemöldökét -, de ez mellékes.
- Mit csinálnak pontosan?
Átragadt rám a lelkesedése, alig várom, hogy megtudjam, mi folyik itt. Szeretném, ha elkapnák Zabinit, visszahoznák Claryt, és gond nélkül folytatódna az életünk. Azt akarom, hogy Harry és Ginny nyugodtan összeházasodjanak, hogy Luna kiszélesítse a boltját és hogy Neville sikeresen építhesse a karrierjét. Bármire képes lennék azért, hogy a barátaim élete a továbbiakban is egyenesen a cél felé tartson.
- A lényeg az emberekben van. Sokan menekültek el az országból, miután Voldemort meghalt – mondja óvatosan, én pedig azon gondolkodom, hogy egy ideig ők is közéjük tartoztak. Valószínűleg eszébe jut, mert egy pillanatra elhallgat. Végül keserűen felnevet, és folytatja. Úgy csinálok, mint aki észre sem vette a szünetet. – Azóta szigorúbban ellenőrzik az embereket; mint azt te is tudod, minden számon van tartva, hogy elkerüljék a lehetséges katasztrófákat.
- Igen, erős a biztonsági rendszerünk.
- Ők mégis kijátszották – bólint Malfoy. Elkerekednek a szemeim, hagyom, hogy az összes levegő távozzon a tüdőmből, és némán várom a folytatást. – A külföldről érkező hoppanálásokat megfigyelik, illetve azt is lefülelhetik a Minisztériumban, ha valahol a szokásosnál erősebb a mágiahasználat. – Bólintok egyet. – Hajóval, vonattal, szekerekkel jönnek az országba, és papír szerint csak és kizárólag olyan dolgokat hoznak, melyek eltörpülnek a tiltott szerek mellett, így nem rajtuk összpontosul a figyelem.
- Te jó ég! – csapok a homlokomra. – Visszajönnek, és még csak észre sem vesszük őket!
- Az auroroknak feltűnt, hogy valami nincs rendben, de nem akarták, hogy Zabiniék tudják, van valamiféle sejtelmük erről az egészről. Szükségük volt valakire, aki megfigyeli őket. Itt jöttem a képbe én, akinek épp nem volt semmi dolga – vonja meg a vállát.
- Mennyien vannak?
- Nem tudom pontosan, egy részük átlagos ember álcájával is visszatérhetett – rázza meg a fejét. – Csak a felismerhetőbb, veszélyesebb és fontosabb személyeket csempészték be. Az viszont biztos, hogy jó néhányan akadnak, többségük hamis személyazonossággal.
- Mit kell tenned? – kérdezem halkan.
- Meg kell találnom a főhadiszállásukat – feleli rögtön.
A következő kérdés előtt habozok, de végül úgy döntök, felteszem.
- Mit kapsz cserébe?
Malfoy halványan elmosolyodik, és megrázza a fejét.
- Azt nem kötöm az orrodra, Garnger. – Lemondóan sóhajtok. Legszívesebben harcolnék a válaszért, de nem akarom, hogy emiatt elmenjen, és több dologról ne tudjam megkérdezni. Beáldozom ezt az apróságot, később majd visszatérünk rá.
- Oké, tovább – legyintek. Kicsit meglepettnek látszik, de aztán bólint egyet.
- Van valami tervük, de még nem állt össze a kép. Az biztos, hogy terveznek még emberrablást, de nagy valószínűséggel nem sokat. És nem véletlenszerűen választják meg az áldozataikat.
- Szóval ki kéne derítenem, van-e valami, amiben Clary átlagon felüli – állapítom meg, mire megint csak bólogat. Ki kell találnom valamit, hogy beszélgethessek erről Sarahval. Talán Alice is segíthet. Sőt, az is lehet, hogy az előző fényképes trükköt folytathatom.
- És itt minden elhomályosul – dől hátra a székben Malfoy.
A kávéscsészémet bámulom. Annyi gondolat kavarog a fejemben, hogy úgy érzem, perceken belül hasogatni fog. Erősen megdörzsölöm a halántékom, aztán homlokommal a kezemre támaszkodva sóhajtok egyet. Oldalra nézek, pontosan Malfoy irányába. Felkapcsolhattam volna a világítást az étkezőben, de a nappali lámpájából épp elég fény jut ide is. Na meg aztán egy ilyen jellegű beszélgetéshez passzolnak a mostani fényviszonyok. Úgy, ahogy Malfoy sejtelmes, elgondolkodott kifejezést felöltő arcához is.
- Mi van a családoddal? – kérdezem hirtelen. Malfoy felhúzott szemöldökkel fordul felém, úgy tűnik, meglepte a kérdésem. – Úgy rémlik, Mr. Malfoyt nem ítélték halálra... Zabini szavai szerint azonban...
- Már nincs köztünk – vágja rá Malfoy teljesen normális hangon.
- Hogy értette Zabini, hogy mágia nélkül élsz? – Inkább hagyom ezt a család témát. – Hiszen van pálcád!
- De nem mindig volt – dönti oldalra a fejét szórakozott arckifejezéssel.
- Nem mindig volt? – ismétlem meglepetten. Elvették volna a pálcáját? Mi? Miért? Mikor???
- Nem, Granger – nevet fel, és felkap egy újabb kekszet a tálról. – Ha hiszed, ha nem, a nagy Draco Malfoy majd' két évig muglisorban vesztegelt.
Elkerekedett szemekkel bámulom, képtelen vagyok megszólalni. Szavaiból legalább annyira süt valami negatív vélemény, mint az egoizmus. Nem tartom valószínűnek, hogy problémái lennének magával, mégis különös érzésem van vele kapcsolatban.
- Ne bámulj így – mondja. – Amint látod, gond nélkül túléltem.
- Én...
- És még tanultam is – állapítja meg a vállát vonogatva.
- Hihetetlen! – nevetem el magam.
- De sosem leszek muglipárti – sóhajt lemondóan, figyelmen kívül hagyva a reakciómat. – A mágia... mindig is nyerő marad.
- Ez csak természetes, Malfoy – helyeslem, jól kihangsúlyozva a nevét. A mágia egy dolog – én is ezt választanám -, a vér azonban egy másik. Szívesen megkérdezném, erről is megmaradt-e régi álláspontja, vagy netalán új útra terelődtek az elképzelései, de nem merem. Azt hiszem, tartok tőle, hogy még mindig olyannak tart, mint régen.
- Nem szeretném, ha a mostani béke megtörne – mondom néhány perccel később. – És hajlandó vagyok cselekedni az ügy érdekében. Ha tényleg egy a célunk, akkor segíthetünk egymásnak. Bármiben.
Malfoy rám néz, megfontolja a szavaimat, majd határozottan bólint.
- Rendben van, Granger. De ez még nem jelenti azt, hogy barátok vagyunk – vigyorodik el.
- Nem. Hát persze, hogy nem.

***

Luna boltjában a levegő összetétele egészen más, mint a szabadban. Míg az Abszol út macskaköves járdáján haladva szinte érezni lehet a friss oxigént, a lila falak közötti erőteljes illatok egészen más benyomást keltenek. Mintha füstölőkből rakott fáklyát égettek volna el. Az ajtó fölötti kis csengő vidám hangon dalol, miután belépek a helyiségbe. Senkit sem látok az előtérben, Luna minden bizonnyal a hátsó kis szobában van. A falra szerelt polcokhoz lépkedek a sötétbarna padlón, és végignézem a szélükre ragasztott cetliket. Egy sor furcsa repülő állat nevére bukkanok, aztán különleges biobájitalokat találok, meg egy rakat biztonsági felszerelést Luna módra. Olyasmi, mint például a Zavaró Röppencsek, melyek a cetlin álló leírás szerint néhány másodperc alatt hatásosan bevethetők az ellenségünk ellen.
- Nagyon érdekesek, igaz? – lép mellém Luna mosolyogva. Nem is hallottam, hogy belépett a helyiségbe. – Ha szabadon engeded őket, beröppennek a támadód fülébe, és olyan frekvencián zümmögnek, melytől jó ideig elmegy az illető esze.
- Hűha! – fordulok felé az alsóajkamat harapdálva. – Nagyon klassz lett – nézek körül. – Szép ez a lila szín.
Luna is körbekémlel, néhány másodpercig elidőzve a falakon, és a rájuk festett fekete, apró csillagokon meg a foszforeszkáló, hupilila pontokon. A polcok a padlótól egészen a plafonig tartanak, és mind jól meg vannak rakva dobozokkal, üvegcsékkel és egyéb apróságokkal. A bejárattal szembeni pulton is jócskán akad kínálat, erre helyezte Luna ezt az erőteljes illatot létrehozó füstölőhadsereget. Mögöttük egy állványon nyakláncok sorakoznak, különböző amulettekkel. Akad még egy kosár is, telis-tele kövekkel és kristályokkal.
- Mi járatban vagy? – kérdi Luna kedvesen.
- Egy kristályt keresek – pillantok az asztal felé. Luna megfordul, és a kosárhoz vezet.
- Mi a neve?
Megrázom a fejem.
- Annyit tudok róla, hogy csak északi hegységekben lehet megtalálni, sötétlila színe van, és valamilyen virágporral egyesítve szerencsét hoz, valamint elvezeti az embert a céljához – sorolom fel a Malfoy könyvében olvasott információkat. Kész rejtvény az egész, biztosan olyanoknak írták, akik kívülről fújják az összes varázsnövény és egyéb bájitalokhoz használatos összetevő nevét. Előbbivel valószínűleg nekem se lenne problémám, utóbbiaknál azonban hajlamos vagyok akadályba ütközni. Akármilyen sokat tanultam, legtöbbször a pontos tudományokra koncentráltam, ezek a misztikus dolgok a nem bizonyított elméletekről kevésbé kerültek előtérbe nálam.
Luna felemeli a mutatóujját, jelezve, hogy várjak egy percet, majd eltűnik a pult mellett nyíló faajtó árnyékában. Hallom, ahogy kutakodik a kis helyiségben. Végül újra megjelenik, kezében egy apró kristállyal, mely a fényben halványlilán csillog, alapjában azonban valóban sötétlila színt mutat.
- Ez lenne az – mondja, és a pult túloldalára állva leteszi kettőnk közé a kis kövecskét. – Nincs túl sok belőle, szóval külön dobozban tárolom. Meglehetősen ritka darab.
- Gyönyörű.
- Szerintem is – mosolyodik el, aztán előhúz az egyik fiókból egy kis papírtasakot, és becsomagolja nekem. Kíváncsi vagyok, megkérdezi-e, miért van szükségem rá. Út közben egy sor lehetséges füllentést kitaláltam, de reménykedtem benne, hogy egyiket sem kell bevetnem. Nem szeretek hazudni a barátaimnak.
- Reggel érkezett egy egész doboz különleges japán tea – néz rám mosolyogva. – Nincs kedved megkóstolni?
Szeretnék beszélni vele – már réges-rég függőben van az a bizonyos kérdésem Neville-lel kapcsolatban -, így rögtön bólogatni kezdek. Az egyik sarokban kis asztalt helyezett el, mellette három székkel. Leülünk egymással szemben, előttünk forró teával teli bögrével, és percekig beszélgetünk. Luna elmeséli, milyen új felfedezéseket tett egy fura fajjal kapcsolatban, aztán a felújításra terelődik a szó.
- És a Minisztériumban mi újság? – kortyol a teájába, miután megvitatjuk a berendezés jelentőségét. Szerinte nagyon fontos, hogy tudatosan helyezzük el a bútorokat, így pozitív energiákkal ellátva a szóban forgó helyiséget. Én a magam részéről épp olyan boldog vagyok, ha a kanapém a sarokban, illetve a fal mellett áll, de biztosan csak én vagyok túl földhöz ragadt. Már amennyire a varázsvilágban az lehet az ember.
- Csak a szokásos – vonom meg a vállam. – Papír, papír és még több papír. A legtöbb ember számára tömény unalom – húzom össze a szemöldököm, és megrázom a fejem, mire Luna elneveti magát. Eszem ágában sincs megemlíteni, hogy épp ezért az unalomért fohászkodom, ugyanis nem szeretném, ha az emberek megint harcolni kezdenének körmölés helyett. – Hallottál valamit Neville-ről? – kérdezem hirtelen, hogy eltereljem a témát. Luna zavartan néz rám, kissé mintha el is elpirulna.
- A minap beszéltem vele – feleli végül. – Egyre jobban élvezi a Roxfortban – mosolyodik el.
- Tudod, a múltkor, azon a fergeteges lánybulin... - kezdem lassan, de félbeszakít.
- Lebuktam, igaz? – Beharapom az alsóajkam, és kíváncsian nézek Lunára. – Láttam, hogy kiszúrtál magadnak.
- Gondoltam, megkérdezlek – vonom meg a vállam. – Nem kezdtem rögtön találgatásba. De azért... van egy alapos gyanúm – nevetek fel.
Luna bólogat, és egy ideig csak bámul maga elé nyugodt arckifejezéssel.
- Nem beszéltem vele. Úgy értem, erről – mondja végül a teáját figyelve. – A háború után nagyon jó barátok lettünk, és nem szerettem volna, hogy ez megváltozzon. Na meg aztán, eléggé különbözőek vagyunk, ha érted, mire gondolok.
Valószínűleg a furcsa szokásaira és az apró lények iránti rajongására utal. Míg a Roxfortba jártunk, volt köztünk néhány rosszindulatú varázslótanonc, aki előszeretettel vette célba a cseppet sem hétköznapi Luna Lovegoodot, és akármennyire is figyelmen kívül hagyja valaki bizonyos emberek véleményét, nem minden esetben feledkezik meg róluk.
- Szerintem Neville igazán kedvel téged.
- Nem tudom – mondja Luna elgondolkodva. – De azt igen, hogy míg ő a Roxfotban van, addig én itt, a boltomban. És valószínűleg jó ideig maradunk mindketten a mostani helyünkön.

Egy ideig még beszélgetünk, összevissza ugrálva a témák között, aztán rájövök, hogy ideje lenne mennem. Mielőtt kilépnék az ajtón, Luna a polcok felé pillant, és felhúzott szemöldökkel méregeti az üveget, mely mellett korábban álldogáltunk.
- Érdemes lenne meggondolnod a Zavaró Röppencseket – mondja mosolyogva. – Lehet, hogy manapság ritka nyugalomban élünk, azért sosem árt egy kis biztosíték.

***

Malfoy megígérte, hogy szombaton este nyolckor beugrik, hogy beszélhessünk a bájitallal kapcsolatban. Ginnyvel pedig fél kilencben állapodtunk meg, így a két találka között pontosan fél órám lesz. Azt azonban nem tudom, meddig tart Malfoy beszámolója, így inkább felöltözök, még mielőtt megérkezne. Hosszú percekig nézem a ruharepertoárt, aztán a nemrég vásárolt piros darab felé fordulok, és elfintorodva végigsimítok az anyagán. Ginny megöl, ha nem ezt veszem fel. Ha mégis, akkor talán saját magam fojtom meg egy kanál vízben – vagy alkoholban, ami még rosszabb. Lemondóan felkapom a ruhát, és átöltözök, miközben szórakozottan azon gondolkodom, a választásom oka vajon a Ginny iránti szeretetemből ered, vagy sokkal inkább a félelem alapozza.

A hálószobámban elhelyezett fésülködőasztal tükréből egy furcsa arckifejezésű lány bámul vissza rám. Teljesen megértem szegényt, ugyanis nem szokott ehhez a piros csodához hasonló ruházatot viselni. Azon gondolkodom, mit kezdjek a hajammal. Végül fogok egy csatot, és feltekerem tincseimet egy kontyba a fejem tetejére. Csak néhány szálat hagyok szabadon, hiszen mégis csak egy szórakozóhelyre vagyok hivatalos. Vagy mi. A sminkem pont a határra igazítom. Nem akarom, hogy Ginny elégedetlen legyen, de tiszteletben tartom a korlátokat, melyeket az ízlésem szerint szabtam. Egy barnás árnyalatú, enyhén füstös variáció mellett döntök, mely nem túl kevés, de a soktól is épp elég távol áll.
- Malfoy-riadó! – hallom a folyosóról a szőke hangját, majd közeledő lépteit. Felállok a székből, és lesimítom a ruhámat, miközben az ajtó kinyílik, és a szövetségesem belép a helyiségbe. Szokásává vált rám törni, de legalább figyelmeztet, mielőtt megteszi. Igaz, általában egy másodpercnyi időt kapok arra, hogy fogadásképes üzemmódba váltsak, azért mégis haladunk.
Kinyitja a száját – bizonyára mondani akar valami hülyeséget, mielőtt az ügyünkről beszélnénk -, de aztán becsukja, és oldalra döntött fejjel végigmér. Elkerekedett szemekkel bámulom, a fésülködőasztalra dobva a szájfényt, melyet eddig a jobb kezemben szorongattam.
- Khhhhhm – morog végül.
- Megszereztem a kristályt – lépek az ágyam szélére helyezett táskámhoz. A büszkeségemnek nincs szüksége Draco Malfoy véleményére, nem igazán vágyik rá, hogy egy csípős megjegyzés most jól seggbe rúgja. Bőven elég átvészelni ezt a mai estét, így inkább elterelem a témát a ruhámról. – Luna szerint ritka darab. Nem lepődtem meg – mosolyodok el halványan, és előhúzom a kis tasakot, majd Malfoy felé fordulok. Még mindig ugyanott áll. Átvágok a szobán, és felé nyújtom a csomagot. Elveszi tőlem, bár úgy tűnik, nem igazán figyel rám. – Mire van még szükségünk?
- Már csak egy-két hozzávaló – vonja meg a vállát hirtelen. – De ezeket hamar beszerzem...
- Csodálatos! – csapom össze a tenyereimet. Ez azt jelenti, hogy egész hamar rátalálhatunk Claryre. És ha ez megtörténik, Zabini meg a bandája felszívódnak, a nyugalmam pedig visszatér. Azt hiszem.
- Valóban - köszörüli meg a torkát Malfoy.
Nem igen láttam még ilyen bizonytalannak, fogalmam sincs, mi a fene lelte.
- Mi történt veled? Úgy festesz, mint aki egészen máshol jár.
Felkapja a fejét, egy percig zavartan bámul, aztán elneveti magát.
- Én? Ugyan miért?
- Nem kérdezném, ha tudnám.
- Néhány percig még biztosan itt leszek – állapítja meg.
- Oké – mondom. Annyira nem tudom, mit kéne felelnem. Akárhányszor találkoztunk mostanában, dőlt belőle a szarkazmus, a poénkodás, valami csípős megjegyzés vagy komoly témákról tárgyaltunk. Most azonban olyan érzésem van, mintha csak úgy lebegnék a semmiben. Teljesen megnémulok, és ez zavarba hoz, de nem akarom, hogy észrevegye, így igyekszem titokban tartani.
- Szólni fogok, ha minden készen áll – mondja végül, és óvatosan elmosolyodik. – Addig szedd össze magad, mert ha valamit elrontasz, és tönkre teszed a bájitalt, annyi az egyezségünknek.
Áhá, szóval mégsem veszett el. Jó tudni.
- Mintha el tudnék rontani egy bájitalt! – vágok vissza a szemeimet forgatva. – Ne felejtsd el, hogy Hermione Grangerről beszélsz, nem magadról.
Malfoy felnevet, aztán megrázza a fejét, és közelebb lép hozzám. Kíváncsian nézek rá. Felemeli a kezét, és a fülem mögé tűr egy tincset.
- Jobban áll, ha leengeded a hajad – mondja elgondolkodva. – De örülök, hogy kontyban hordod – teszi hozzá. – Magadhoz képest egész jól festesz, Granger – állapítja meg végül, aztán dehoppanál, földbe gyökerezett lábakkal magamra hagyva.

Ez mégis mi a fenét jelent?
Már több mint fél órája ülök Ginny mellett a híres-neves szórakozóhely egyik ablak melletti asztalánál, és még mindig azon töprengek, hogy gondolta Malfoy ezt a kijelentést. Egyáltalán nem értem, de biztos vagyok benne, hogy nem fogok rákérdezni. Abban meg pláne, hogy nem áll neki magyarázkodni, amikor legközelebb egy légtérbe kerülünk.
Legalább tizenöten üljük körbe az összetolt, előre lefoglalt asztalokat. Rengeteg pohár sorakozik rajtuk, különböző, csillogó koktélok, üdítők, valamint némi rágcsa. Csak mozdulatlan ételeket szolgálnak fel, a pattogó cukrok és a mászkáló édességek ugyanis elkószálhatnak, és ha egy kellőképp csúszós kreáció a táncparkettre vándorol, az veszélyeztetheti a szórakozók biztonságát. Szerintem mulatságos ez a szabály, de tény, hogy van benne valami. A helyükben én sem szeretnék arra eszmélni, hogy hanyatt vágódtam, miután egy csokibéka settenkedett a talpam alá. Arról már ne is beszéljünk, hogy ilyen cipőkkel, mint amilyet most viselek, akár meg is ölhetném szegényt.
A társaság egy részére már hatottak a koktélok. Miután megérkeztünk, Ginny rögtön elment, hogy gondoskodjon az italokról, ugyanis kikötötte, hogy ezt ma este csak és kizárólag ő teheti meg. A többiek belementek, mint kiderült, jól tették. Senki sem csalódott a pohara tartalmában, még én sem, mivel Ginny akármilyen erőszakos tud lenni néha, ismeri a határokat. Barátok vagyunk, pontosan tudja, hogy csak rosszul érezném magam, ha még több dolgot erőszakolna rám ma este. Bevet két koktélt, de a többi italom teljesen ártalmatlan a józanságomra nézve. Ő maga egy narancssárga italt kortyolgat egész este. Fogalmam sincs, mi az, de úgy tűnik, nagyon ízlik neki.
Eredeti tervek szerint újra lányos bulit csaptunk volna, de egészen másképp alakult. Mire megérkeztem, a társaság fele mellett üldögélt valaki az ellenkező nemből.
- Kiszélesítettük a listát – mondta Ginny fél órával ezelőtt. – Őszintén szólva mélységesen reménykedem benne, hogy ilyen körülmények között rád tapad valaki, akit képtelen leszel levakarni magadról.
Fogalmam sincs, mit tervez ez a nőszemély, de egyelőre biztosan nem jött be, ugyanis szerencsémre a gondolataimmal vitázom, míg a többiek az egyik srác szavain nevetnek. Teljesen elkalandoztam, megint a hálószobám bizonytalan légkörében találva magam. Aprót rázok a fejemen, és iszok egy kortyot a koktélomból, aztán a többiek felé fordulok, és próbálom felvenni a fonalat. Sokáig nevetgélünk, Ginny továbbra is kezeli a poharakat, kommunikál a pincérrel, néha pedig eltűnik egy-két percre. Végül a társaság egy része megcélozza a táncparkettet. Csak lányok maradunk az asztalnál, nagy részünk kissé spicces, de ez egyáltalán nem zavar.
- Játsszunk! – mondja Angelina. Mindenki bólogat, kíváncsian figyeljük a Szombati Boszorkány dolgozóját, várva, hogy elmagyarázza, mégis mire gondolt. – Néhány hete írtam egy cikket arról, hogyan közelíthetjük meg a kiszemeltünket. A lehető leghatásosabb módszerek – mondja nagy karmozdulattal kísérve szavait, mely egyértelműen jelzi, hogy nem töklevet iszogatott az elmúlt percekben. – Szóval kiválasztunk valakit, és megmondjuk, milyen dumával elegyedjen szóba az illetővel. És így tovább...
- Ez tök jó! – nevet fel Emily. Mindenki benne van, aztán felém fordulnak. Ginny szúrós szemekkel méreget, mire bólintok egyet, és azon kezdek gondolkodni, hogy oldjam meg a helyzetet.
- Te kezded, Emily – mutat a boszorkára Angelina, aztán körbefordul, alaposan végigmérve a vendégsereget. – Ott van! – kiált fel, de a hangos zene miatt csak mi halljuk. – A pult melletti fiút, farmerban és piros pólóban. Barna hajú, magányosan üldögél szegény. A téma pedig... hm... kérdezd meg, mit ajánl az itallapról.
Emily elgondolkodik, aztán feláll, és a pult felé indul. Mind őt bámuljuk. Mielőtt leülne a fiú mellé, hátranéz a válla fölött, és elvigyorodik. Öt perc múlva egy sárgás színű koktéllal a kezében lépked a táncparkett felé a piros pólós srác után.
- Úgy tűnik, Emilyt elvesztettük – nevet fel Ginny, újra belemarkolva az asztal közepére helyezett sós süteménybe. Egész este ezt eszegette, erősen gondolkodom rajta, hogy én is megkóstolom, ugyanis bizonyára finom lehet, ha ilyen sokat befalt belőle. Mi kuncogunk egy sort, majd megkezdődik a vita a következő áldozatról. Sandra indul útnak, kicsit nehezebb feladattal, de sikerül megoldania, ő azonban Emilyvel ellentétben hamarosan vissza is tér az asztalunkhoz.
Ginny hirtelen feláll, közli, hogy azonnal jön, és elrohan a mosdó felé. Szüneteltetjük a játékot. Megpillan-tom a narancssárga italt, melyet Ginny egész este iszogatott. Latolgatom, hogy belekóstoljak-e, aztán már úgy is mindegy alapon a számhoz emelem a poharat. És aztán hirtelen én is a mosdó felé rohanok.

A helyiség falain csak részben hallatszik át a zene, így viszonylag csendesebb térben találom magam. A bejárat melletti falra hatalmas tükröt erősítettek, ezek alatt találhatók a kézmosók, a sarokba pedig nagy, cserepes növényt helyeztek. Igényes mosdó, bár számítottam rá, hogy ilyen lesz, ugyanis kint is hasonló jellemzőket állapítottam meg a klubról.
- Itt vagy, Ginny? – kérdezem az ajtók előtt állva.
- Ige...- mondaná, de nem sikerült befejeznie. Hallom, ahogy öklendezik, majd köhög egy sort. Aggódva rohanok a szélső mosdó felé, és feltépem az ajtaját. Ginny a vécé mellett áll, a haját oldalra hajtva, mélyeket lélegezve, nehogy újra rájöjjön.
Ha mást nem is, azt biztosan tudni kell Ginnyről, hogy mindig határozott, erős lány, aki a legtöbb esetben pontosan tudja, mit kell tennie. Most azonban kétségbeesett tekintettel fordul felém, lassan vörös hajába túr, és összeszorítja szemeit. Gondolom nem meglepő, hogy ez a látvány megrémiszt.
- Csodálatos – leheli lemondóan. – Nem terveztem, hogy ilyen lehengerlő körülmények között osztom meg veled a nagy hírt – nevet fel, aztán a mosdókhoz lép, megnyitja a csapot, és bevizezi az arcát. Farkasszemet néz a tükörképével, míg én a falnak támaszkodva bámulom. És elmosolyodok. Megnézi magának az én tükörképemet is, aztán látom, ahogy könnyek gyűlnek a szemébe. Teljesen összezavarodok, gyorsan mellé lépek, és óvatosan átölelem.
- Hé! Ginny! – mondom, miközben homlokát a vállamra támasztva felzokog. – Hiszen ez csodálatos!
- Tudom – szipogja, mégis tovább itatja az egereket.
- Akkor meg miért sírsz?
Felemeli a fejét, elkerekedett szemekkel néz rám, aztán végigsuhan az arcán egy könnycsepp, újabb fekete csíkot hagyva maga után a szemfestéke miatt.
- Hogyhogy miért sírok? – kérdi kétségbeesetten. – Nem akarom, hogy Harry egy hordót vegyen feleségül!!!
Elnevetem magam, miközben ő újra felordít. Megrázom a fejem, és mondom, hogy nyugodjon meg. Megmossa az arcát, nagy nehezen erőt vesz magán, és abbahagyja a sírást.
- Tudja már?
- Senki – rázza meg a fejét.
- El kell mondanod! – ripakodok rá rögtön.
- Jó, jó... csak...
- Nincs csak!
Összefonja karjait a mellkasán, és oldalra döntött fejjel felém fordul.
- Annak ellenére, hogy rendszeresen panaszkodsz a megrengethetetlen akaratosságom miatt, most pontosan úgy viselkedsz, mint én – állapítja meg.
És valóban. Egy percig szótlanul bámuljuk egymást, aztán mindketten felnevetünk.
- Miből jöttél rá? – kérdi felvont szemöldökkel.
- Nagyon jól kitaláltad, hogy egész este te intézed az italokat. Majdnem sikerült titokban tartanod, hogy órák óta narancslevet iszogatsz...
A sós süteményről érthető okokból nem mondok semmit.
- Kitalálunk valamit, hogy ne legyél hordó, rendben? – kérdezem barátságosan. Butaságnak tartom ezt a hordó dolgot, de nem áll szándékomban vitatkozni vele. Inkább mellé állok, ugyanis most valószínűleg ez az egyetlen, ami segíthet.
- Oké – mosolyodik el halványan. – Menjünk vissza.
Bólintok, és elindulunk az asztalunkhoz.

- Nem láttátok Emilyt? – kérdik a lányok, mikor lehuppanunk a székekre. Mindketten megrázzuk a fejünket, majd egymásra nézünk. – Ez esetben minden bizonnyal csodálatos éjszakája lesz azzal a tagadhatatlanul jóképű álompasival!
Mindenki nevet, én pedig a narancslére pillantok, és elmosolyodok.
Rossz volt Ginnyt sírva látni – alapjában véve kellemetlen érzésem támad, ha könnyező emberekkel vagyok körülvéve -, de titokban örülök egy kicsit, ugyanis a lefolyt szemfestéke feketébe borította a ruhám szegélyét. Reménykedem benne, hogy nem lehet eltüntetni. Egy foltos ruhát még Ginny sem erőltetne rám, én pedig nagyon szeretnék megszabadulni ettől a szörnyűségtől. 

Bocsánat a késlekedésért,nyaralni voltam, de most már itt vagyok!  
Ha ez a rész is tetszett kérlek jelezd komment vagy ☆ formájában! 😘