- Rendben, ide muszáj bemennünk!
Ginny úgy sétál végig az Abszol úton, mint egy húsvér díva. Tegnap reggel végleg búcsút intettünk a napok óta felettünk pihenő esőfelhőknek, most igazi tavaszi időjárás uralkodik, fényes napsütéssel, kellemes szellővel és az évszak jellegzetes illataival. A Mágipékség kirakatában kis mákos sütik tekeregnek, felpattannak, körbefordulnak, aztán visszazuhannak a tálcákra. Az ajtón kiáramló levegőt beszívva érzem, ahogy megkordul a gyomrom, de Ginnynek esze ágában sincs olyasféle dolgokat helyezni a tavaszi shopping elé, mint például reggelizés. Pedig az fontos! Biztos vagyok benne, hogy ezt még Mrs. Weasley is így gondolja.
Mindegy, ha Ginny belelkesedik, akkor még egy fúriafűz se lenne képes lecsapni őt.
A csuklómat szorongatva húz be maga után az egyik üzletbe, és rögtön a szoknyák felé vezet. Két percen belül a következő sorba fordul, miközben hat lebegő ruhaköltemény követi őt. Én az ingekhez fordulok, talán vehetnék néhány újat. Éppen eltennék egy halványkéket, amikor Ginny elveszi tőlem, mosolyogva megrázza a fejét, és rám uszít három vállfát, melyek egészen a jobb oldali fal mellett álló próbafülkékig követnek.
Az első dolog, melyet mindenképpen el kell intézni egy ehhez hasonló reggelen, az egy nyugtató tea. E nélkül semmiképp sem érdemes vásárolni Ginny társaságában - nekem legalábbis biztosan nem. Ma valószínűleg két bögrével kellett volna innom belőle, mivel nem csak az jár a fejemben, hogy fölöslegesen áldozunk ilyen sok időt erre, hanem az is, hogy ma este megérkezik a boszorkányfű, és én biztosan jelen leszek, amikor átveszik. A ruhához fordulok, és nagyot sóhajtva nekilátok, hogy felpróbáljam.
- Ginny, ez egyáltalán nem az én stílusom – mondom a tükör előtt forogva. A ruha a combom közepéig sem ér, vállpánt nélküli. Mell alatt meghúzott, a szoknyarésze kicsit buggyos, és az egész nagyon... piros. Borzasztóan feltűnő darab, nem hiszem, hogy bárki végig bírna menni benne egy utcán anélkül, hogy legalább egy ember jó alaposan megbámulná.
- Előzőleg hagytam, hogy megvedd azt a barna rémséget, most nem leszek ilyen kegyelmes! – csicsereg a közeli polcok mellől. Megigazítom a ruhát, próbálom úgy húzogatni, hogy jobban érezzem magam benne, de sehogy sem sikerül. – Gyere, mutasd, hogy áll!
A számat húzva lépek ki a fülkéből. Épp olyan messzire megyek, hogy csak és kizárólag Ginny láthasson. Végignéz rajtam, oldalra döntött fejjel elmosolyodik, aztán visszazavar a fülkébe, és lelkesen megdörzsöli tenyereit.
- Tökéletes! Felvehetnéd a hétvégi partira – mondja. Intek a pálcámmal, mire leszalad a ruha hátulján lévő cipzár. Összehúzott szemekkel figyelem a tükörképem, miközben kibújok modernkori, meglehetősen alulöltözött-Piroska jelmezemből.
- Lemaradtam volna valamiről? – kérdezem sóhajtva. – Nem tudok semmiféle hétvégi partiról.
- Csak szép sorjában – mondja Ginny, és benyomja hozzám a következő ruhát.
- Figyelj csak, ez pont ugyanolyan, mint az előző, csak más színű – dugom ki a fejem a függönyön, mire elszörnyülködve bámul vissza rám.
- De hiszen nem is ugyanabból az anyagból vannak!

Két órán át jártuk az üzleteket, Ginny kezeiben már jó néhány szatyor lóg. Néhányat hazaküldött, de ezeket magánál tartotta. Azt mondja, jó érzés velük együtt végigsétálni az utcán. Ez biztosan valami vásárlói szokás: ha megkaparintja a ruhadarabot, akkor diadalittasan magánál tartja ahelyett, hogy rábökne egyet, mire az a nappalijában kikötve várná, míg hazaér.
Mindent be kellett vetnie, de végül sikerült rábeszélnie három ruhára és két, a mostaniaktól (főleg a sarkak méretében) eltérő cipőre. Ez csak azért érint a szokásosnál rosszabbul, mert eddig is vele vásároltam cipőket, és nem vagyok biztos benne, hogy szegény lábaim kibírják, ha minden alkalommal emeljük a centiket.

Leülünk a Mágipékség teraszán. Ginny lepakolja a széke köré szatyrait, aztán mosolyogva megnézi a kínálatot, és másodpercekig fontolgatja, mit válasszon. Én eredetileg mákos sütit akartam enni, de a pultra kirakott, isteni illatokat árasztó barackos bukta befúrja magát a toplistám első helyére, így végül azt választom.
- Oké, egy málnás kosárkát kérek – mondja Ginny.
Felállok, és a pulthoz megyek, hogy rendeljek magunknak. Elég sokan állnak sorba, így mielőtt a pincérfiúhoz jutok, van időm még egyszer, ezúttal közelebbről megvizsgálni a sütiket. A pulthoz hajolok, egészen közel az üveghez, úgy figyelem a barackos, málnás, almás, ananászos és csokis édességeket. Utóbbiból olyan sok van, hogy akár új szekrényt is készíthetnének nekik. A sor elején valaki végez, mire mindenki előrébb lép. Anélkül mozdulok a megfelelő irányba, hogy elszakítanám pillantásom a süteményektől, így aztán nekiütközök az előttem álló férfinak. Fura kabátja van, egészen ismerős, de sosem láttam még. Barna haja van, nagyon magas és vékony. Olyan gyorsan lépek hátra, hogy majdnem elesek, de megragadja a karom, és stabil helyzetbe ránt.
- Sajnálom – mondom karjaira nézve.
- Hónap végén küldöm a számlát – mondja halkan, mire elkerekednek a szemeim, de nem felelek semmit. Akármennyire is szeretnék jó hangosan meglepődni, mindenképp vissza kell fognom magam. – Semmi gond – teszi hozzá normális hangerővel, aztán odafordul a pulthoz, mikor sorra kerül, és rendel egy tökös derelyét. Még mielőtt megszólítanám, megfordul, és elhagyja a pékséget. Esküdni mernék rá, hogy...
- Mit adhatok? – néz rám mosolyogva a pult mögött álló lány, mire gyorsan a sütik felé fordulok, és kinyögöm a rendelést.

- Csodás! – lelkendezik Ginny, mikor megérzi az édes illatot. Elé csúsztatom a kistálat, ő pedig rögtön lecsap a sütire. Élvezettel harap bele a málnás kosárkájába, míg én hasonló érzésekkel csípem le a barackos buktám sarkát.
- Ha már van egy kis időnk, mesélhetnél nekem arról a hétvégi partiról.
- Tényleg! – mondja hirtelen, én pedig kíváncsian várom, hogy folytassa, de beszéd helyett megnyalja ujjait, aztán beletúr piros oldaltáskájába, és hosszú másodpercekig kutat benne. Végül aztán hüvelyk- és mutatóujja közé csípve egy fehér lapot húz ki belőle, és elém tolja az asztalon. – Kész van a cikkem vázlata – mosolyodik el. A papíron egészen hosszú felsorolást olvasok. A legfelső, egyes szám mellett az ominózus lánybulira vonatkozó feljegyzések állnak, alatta pedig a szombati dátum mellett egy számomra ismeretlen név.
- Ez meg ki? – kérdezem összevont szemöldökkel, miközben gyorsan végigfutom a lista többi elemét.
- Nem ki, hanem mi – mondja titokzatos mosollyal az arcán. Továbbra is sötét marad a dolog, így értetlenül figyelem, mire legyint egyet, és magyarázni kezd. – Beszéltem Emilyvel, hogy hová kéne mennünk. Mindenképpen trendi helynek kell lennie, olyannak, melyet ismernek az emberek, jól lehet szórakozni ott, ilyesmik. Ez pedig – mutat a listájára -, nos, ez a leghíresebb szórakozóhely.
- Azt hittem, az a Kék Liliom, itt, az Abszol úton.
- Le vagy maradva, édesem – rázza meg a fejét, és újra a papírjára néz. – Ugye, milyen klassz? Merlinre, annyira élvezni fogom ezt! Végre rávehetlek néhány dologra, amiket magadtól soha nem tennél meg – nevet diadalittasan. – De most már add vissza – nyújtja ki a kezét. Elveszi a lapot, én pedig megvonom a vállam.
- Egy részét még így is homály fedi.
- Nagyon remélem, nem gondoltad, hogy meglepetések nélkül hagylak a következő egy hónapra – mosolyodik el, aztán a tányérjához fordul, hogy elpusztítsa az utolsó fenséges falatokat is.

***

Ginny az összes edzőcipómtól megszabadult. Az a szerencsém, hogy a lapos talpat nem sorolta egy kategóriába a cipőfűzőkkel, így legalább a magas sarkaktól megszabadulhattam. Most egy barackszínű topánka van rajtam, oldalán apró virágokkal mintázva. Bevetésre méltó darab...
A raktár, melynek címét Alice feljegyezte a barna jegyzettömbbe, csendesnek tűnik. Ami azt illeti, sötét is van, bár nem is számítottam tökéletes megvilágításra. Este van, a nap majd' két órája eltűnt az égről, csak csillagokat lehet látni helyén. Óvatosan lépkedek a hatalmas, vízparti helyiségben. Két fal mellett kartondobozok sorakoznak, a harmadikra polcokat szereltek, a negyediknél pedig semmi sincs. A dobozok felé megyek, akad néhány magasabb torony, talán elrejtőzhetek valamelyik mögött. Minden lépésnél alaposan körülnézek, nehogy meglepjen egy vérszomjas állat, aki szépen elhurcol, és ki tudja, talán meg is öl. A legnagyobb dobozkupachoz megyek, az utolsó métereket már háttal teszem meg, hogy szemmel tarthassam a raktár bejáratát. Amint takarásba érek, nekimegyek valaminek. Meglepetten ugrok előre, miközben megfordulok, hogy azonosítsam a tárgyat. Ó, ha tárgy lenne! Te jó ég, ez egy ember! A szívem olyan gyors tempóban dübörög a mellkasomban, mint amikor éjszakánként felébredek a rémálmokból. Ijedten figyelem a dobozok árnyékában álló alakot, aki lassan felemeli kezét, és pontosan a két szemem közé szegezi pálcáját. Hátrálni kezdek, próbálom elkerülni a dobozokat, nehogy felbukjak, mégis beleakad a lábam valamibe, és szépen hátraesek. A pálcám métereket gurul, még csak védekezni se tudok. Kétségbeesett pillantást vetek a közelgő alakra, akit már csak néhány lépés választ el attól, hogy megvilágítsa a raktár ablakán beszűrődő holdfény. Még mielőtt meglátnám, szorosan lehunyom pilláimat, és oldalra fordított fejjel várom a varázslatát. Legyünk túl rajta gyorsan. Igen, úgy lesz a legjobb.
Hosszú másodpercek telnek el, de nem érzek semmit. Csak néhány puha léptet hallok, és halk szuszogást. Ami azt illeti, egészen közelről.
Kinyitom az egyik szemem, hogy felmérjem a helyzetet. Az előbb még árnyékban álló alak most előttem guggol, felém hajol, és felvont szemöldökkel néz rám. Először a szemeit látom meg, és azonnal felismerem őt. A félelem olyan gyorsan száll el belőlem, mint amilyen gyorsan érkezett; hirtelen elönt a nyugalom, és hatalmasat sóhajtok. Merlinre, sosem örültem még ennyire Malfoynak!
- Te tényleg bolond vagy – rázza meg a fejét. Összehúzza szemeit, és még egyszer jó alaposan megnéz magának. – Mi a francot keresel itt?
Ez biztosan költői kérdés, nyilván tisztában van a válasszal. Minden bizonnyal csak azért tette fel mégis, hogy utána megjutalmazhasson ezzel a lesajnáló pillantással. Nagyon jól megy neki.
- Épp annyi jogom van itt lenni, mint neked – mosolyodok el negédesen, aztán oldalra döntött fejjel hozzáteszem: - Sőt, talán egy kicsit több is.
- Jaj, ne prédikálj a munkádról! – nyög fel unott hangon. – Az aktatologatásnak nem sok köze van ehhez.
- Nem a munkám miatt vagyok itt! – vágom hozzá sértődötten, és talán egy kicsit hangosan is. Beharapom az alsóajkam, és reménykedem benne, hogy nem éppen ebben a pillanatban érkeznek az embereink.
- Akkor mégis miért? – kérdezi Malfoy.
Egy pillanatig csendben üldögélek, karjaimon támaszkodva. A doboztornyok közötti rés felé fordulok, melyen keresztül pont rá lehet látni a raktár bejáratára.
- Mondjuk, a barátaimért – vonom meg a vállam. – Mindenkinek jó irányba terelődött az élete, épphogy csak továbbléptek a sok veszteség után! Mind boldogok... - mondom halkan, és visszafordulok Malfoyhoz. – Nem szeretném, hogy ez megváltozzon.
Malfoy összehúzott szemekkel méreget, aztán vonásai ellágyulnak egy pillanatra. Úgy néz ki, olyasmit készül mondani, amit tőle nem várnék. Végül aztán sóhajt egyet, és kicsit közelebb hajol hozzám.
- A célunk ugyanaz, csak a motivációnk különbözik – mondja határozottan a szemembe nézve. – Örülnék, ha hagynád, hogy megoldjam a helyzetet, és nem akadályoznál folyton ezekkel a meglepetésszerű megjelenésekkel.
- Ezt én is mondhatnám – vágok vissza, mire mérsékelt hangerővel felnevet, majd azt mondja:
- Persze az is lehet, hogy más okból találkozunk mindig.
- Más okból?
- Ja – bólint vigyorogva. – Talán azért követsz, mert tetszem neked? – vonja fel egyik szemöldökét.
Dühösen lököm el magam a földtől, jobb kezemmel távolabb taszítom Malfoyt, aki röhögve pattan fel, és hátrál néhány lépést. Én is feltápászkodok, aztán oldalra döntött fejjel ránézek.
- Ne is álmodj róla!
- Klassz. Most egy életre megszabadítottál a rémálmoktól – jegyzi meg, majd komolyra vált tekintettel a raktár bejárata felé fordul. Felé lépek, de jelez, hogy álljak meg, mutatóujját a szája elé emeli, mire visszatartott lélegzettel várom, hogy mi fog történni. Megindul felém, és a dobozok felé tol, hogy tökéletes takarásban legyünk. Mindketten leguggolunk, hogy ki tudjunk nézni egy másik kis résen. Innen majdnem tökéletesen rálátunk a helyiség közepén lévő kis térre, melyet a halvány holdfény és a raktár előtti lámpák egy része világít meg.
Több ember lépteit hallom. Egyikük ahhoz a falhoz megy, melyre polcokat szereltek, keresgél valamit, majd néhány perccel később a raktár közepére megy, ahol a többiek várják. Amikor meglátom az arcát, Malfoyra nézek, aki csak összehúzott szemekkel figyeli. Zabini, ki más. Egy kis doboz van a kezében, azt szorongatja, majd átadja az egyik férfinek, aki háttal áll nekem. Furcsán ismerősnek tűnik, de igyekszem nem foglalkozni ezzel.
- Az előző csoport megérkezett már, Tom? – kérdezi.
- Tegnap éjjel csatlakoztak – szól egy ismeretlen, mély hang. Sosem hallottam még, bár ez valószínűleg nem meglepő. Malfoy összerándul, keze ökölbe szorul. Úgy fest, nehezére esik a mozdulatlanság, mintha legszívesebben azonnal felpattanna, hogy kilépjen az árnyékból és szembenézzen velük. Fogalmam sincs, mi váltotta ki belőle ezt, egy pillanatra megijedek, hogy talán tényleg elindul. Megbököm a karját, kérdő pillantással figyelem. Felém fordul. Egy pillanatig mozdulatlanul néz rám, aztán megrázza a fejét, és kicsit leereszt. Hála az égnek!
- Minden rendben megy? – szól újra Zabini.
- A dolgok tökéletesen alakulnak.
Ez egy nő. Ugyanolyan talárt visel, mint a többiek, így korábban nem tűnt ki közülük. Most előrelép, lehúzza csuklyáját, és a dobozt szorongató férfira pillant.
- Csak őt találtátok? – méri végig undorodó tekintettel.
- Kate! Emlékeztetnélek, hogy erre a feladatra bárki megfelel – mondja Zabini.
- Majdnem – lép közelebb a nő a dobozoshoz, aki merev háttal áll, egyetlen apró mozdulatot sem tesz. – Hihetetlen – hajol az arcához. – Fel sem tűnik neki, hogy itt vagyok – kacag, majd mutatóujját a férfi orrára nyomja, aki nem reagál érintésére. Kate elfordul, visszaáll társai közé, csuklyáját a helyére igazítja, és újra beolvad a társaságba.
- Megszereztétek a lányt? – kérdi egyikük rekedt hangon.
- Természetesen. Igaz, Alexandernek nem sikerült feltűnés nélkül boldogulnia...
- A lényeg, hogy megvan! – szólal meg újra Kate, mire mindenki felé fordul, ő pedig lehajtja fejét, és csendben várakozik a továbbiakban.
- Nos, az biztos, hogy nem fogják megtalálni. Szerencsére annyi esze volt ennek a marhának, hogy ne hagyjon nyomokat a sikátorban.
Biztos, hogy Claryről beszélnek! Tágra nyílt szemekkel fordulok újra Malfoy felé, aki dühösen néz rám. Mintha legalábbis ő teljesen érzelemmentesen kezelné a helyzetet! Hahó! Az előbb majdnem közéjük vetetted magad, te barom! Összeszorított szájjal pillantok újra a raktár közepe felé.
- Mikor ölhetjük meg? – kérdi egy újabb ismeretlen hang.
- Várnunk kell – mondja Zabini. – Először mindenkinek meg kell érkeznie, mindenekelőtt az öt fő csoportnak.
- Ó! – kiált fel Tom, és beletúr a zsebébe. – Azt hiszem, jobb, ha ezt már most odaadom – dünnyögi, és elővesz egy kis tasakot. Nem látom, mi van benne, de Zabini hülye vigyorából ítélve biztosan nem boszorkányfű.
- Csodálatos!
- Biztos, hogy nem végezhetünk a lánnyal hamarabb? Mi lesz, ha keresni kezdik?
- Türelem, Kate – rázza meg a fejét Zabini. - Először meg kell szereznünk a többieket...
Ez a mondat éppen elég ahhoz, hogy beindítsa az agyamban azt a hülye folyamatot, melynek hatására képtelenné válok a levegővételre, a kezeim remegni kezdenek, és a normális gondolkodás olyan messzire kerül tőlem, mint az Új-zélandi színváltoztató pillangók.
Mintha csak egy hasonló méretű, ámde teljesen üres raktárba kerültem volna, ahol minden oldalról neveket kiáltoznak felém. Hangosan, kíméletlenül ordítják ezeket az ismerősen csengő szavakat. Fáj, hogy már nem ejtem ki őket olyan gyakran, mint régen. A gondolat, hogy én akármilyen hangosan is kiáltom a neveket, a hozzájuk tartozó arcok soha többé nem fordulnak felém, éles karmokkal támad rám, újra és újra belém marva. Elveszítem a kapcsolatot a külvilággal, akármennyire is szeretnék észen maradni nem sikerül. A levegőt kapkodva kétségbeesetten forgatom a fejemet, aztán hátraesek, meglökve a mögöttem lévő dobozt. Malfoy először dühösen, aztán meglepetten néz rám, majd a dobozok közötti rések felé fordul, és összeszorított szemekkel gondolkodik a folytatáson.
A raktár közepén álló alakok mind felénk fordulnak. Hála az égnek, csak ezt az egy dobozt találtam el, így az előttünk tornyosulók mozdulatlanok maradnak. A hang viszont ránk irányította a figyelmet, így most elég nagy bajban vagyunk.
- Mi volt ez?
Egy férfi megindul felénk. Arrébb csúszok, hogy többet lássak a raktárból. Csak néhány méter választja el a pasast attól, hogy megpillantson minket. Még mielőtt ez megtörténne, Malfoy rám néz, és kezembe nyomja a pálcáját.
- El ne hagyd! – mondja figyelmeztető hangon. – És maradj mozdulatlan – teszi hozzá, aztán felpattan, és kiugrik a dobozok közül. Elképedve, és azt hiszem, kissé aggódva nézek utána, ami eléggé meglep.
Bizonytalan, kanyargó léptekkel halad a társaság felé, a nyakát dörzsölgetve hunyorog.
- Ó! – kiált fel meglepetten. – Bocs a zavarásért, itt sem vagyok – dörzsöli meg a szemeit, és magabiztosan a kijárat felé indul. Mi van? Ezt mégis hogy képzelte?
Összeakadnak a lábai, egy hajszálon múlik, de végül sikerül talpon maradnia.
- Te meg mit keresel itt, Malfoy?
- Ha te azt tudnád! – rázza meg a fejét vigyorogva. Jézusom, ez úgy csinál, mint aki teljesen kiütötte magát! Agyatlan, bolond, marha! Komolyan gondolja, hogy ezt beveszik?!
Olyan szorosan markolom a pálcáját, hogy ujjaim teljesen elfehérednek. Mi a fenéért nem vitte magával? Mit fogok csinálni, ha kinyiffantják???
- Biztosan hallgatózott, öljük meg! – mondja Kate.
Úgy fest, ez a lány öldöklés-fetisiszta. Zabini felemeli karját, leinti Kate-et, és oldalra döntött fejjel néz végig Malfoyon.
- Csodásan festesz – vigyorodik el. – Mióta vagy itt?
A szőke megnyalja ajkát, és fura képpel bámul maga elé.
- Lássuk csak... - mondja. Úgy tesz, mintha számolna. Ez tényleg őrült. – Tegnap este végeztem, aztán találkoztam azzal a bombanővel, és... hm... talán tizennégy órája – vakarja meg a fejét, aztán felnevet. – De csak az utolsó tizenkettőt töltöttem alvással.
- És hol az a... bombanő?
Nagyon remélem, hogy nem akar bevenni ebbe a kis színjátékba. Inkább dugom trolltrutyiba a fejem, minthogy azt higgyék, lefeküdtem Draco Malfoyjal egy raktárban. És ezt nem a raktár miatt gondolom így.
- Könnyes búcsút vettem tőle – vonja meg a vállát Malfoy. – Rájöttünk, hogy más az érdeklődési körünk.
- Nem értem, miért nem nyírod ki, Blaise! – nyafog Kate. Jesszusom...
- Fogd már be! – ordít rá Zabini, aztán megrázza a fejét, és hatalmasat sóhajt. – Rég találkoztunk – fordul újra a szőkéhez. Ezek szerint jól sikerült az a bizonyos exmemoriam a hajón. – Olyan jó barátok voltunk! Csak aztán kiderült, hogy gyáva féreg vagy – fintorodik el. – De! – emeli fel a mutatóujját. – Hajlandó lennék megbocsátani neked, és mondjuk, hagyni, hogy csatlakozz.
Malfoy oldalra dönti a fejét, mintha fogalma se lenne róla, miről beszél Zabini. Nagyon jól megy neki ez a „rohadtul nem tudom, miről beszélsz" játék.
- Ne csináld már – nyög fel Kate.
Zabini figyelmen kívül hagyja, tesz néhány lépést a szőke felé. Amikor elég közel ér hozzá, meglöki, mire Malfoy hátrálni kezd.
- Csak sajnos nem mennék veled semmire.
- Az érzés kölcsönös – feleli Malfoy, idióta vigyorral az arcán.
- Kate megölne – mutat hátra Zabini a lány felé. – Én viszont szívesen nézem, ahogy egyre mélyebbre süllyedsz a muglik között. Szar ügy lehet mágia nélkül élni – húzza fel az orrát undorodva.
- Egy idő után meg lehet szokni – vonja meg a vállát a szőke. – Már ha akad néhány rendkívüli élvezetet nyújtó...
- Persze. Ez a sok szer biztosan azt a tévképzetet kelti benned, hogy szánalmas kis életed nem is olyan rossz. Mégis, jobb ha tudod, hogy ez nem ment meg téged. Pont olyan vagy, mint az apád, és pontosan ott fogsz kikötni, ahol ő – mondja halkan, de olyan határozottan, hogy véleményem szerint a raktár minden egyes pontján ugyanolyan érthetően hallanám. – Sok sikert, Draco! – veregeti meg a vállát. – Találsz a polcon néhány elég ütős anyagot – mutat a raktár másik oldalára. – Ha szerencséje van a világnak, kiütöd magad annyira, hogy újabb tizenkét órán át megfosztod magadtól.
Ezután figyelmen kívül hagyják Malfoyt, aki az ajkát harapdálva dől neki egy oszlopnak.
Zabini visszamegy az embereihez. Először a dobozt tartó fiúhoz fordul, aki még mindig ugyanabban a pózban áll.
- Indulhatsz. Minden rendben ment, a szállítmányt átvetted, a többit elfelejtheted – veti oda neki, mire az megfordul, és elindul a kijárat felé. Ahogy belép a lámpák fénye alkotta kis körbe, meglátom az arcát. Te jó ég, ez Timothy! Egyenesen előre néz, még csak nem is pislog; szinte biztos vagyok benne, hogy nincs magánál. – Mehetünk. Mindenki a megbeszélt útvonalon halad, egy óra múlva találkozunk – mondja a többieknek. Mindenki mocorogni kezd, néhányan elindulnak, de Tom mozdulatlan marad.
- Biztos vagy benne, hogy életben hagyod? – kérdi Zabinitől, és Malfoyra pillant.
- Úgyse hinne neki senki. Ez egy szánalmas csődtömeg. És nem utolsó sorban, teljesen egyedül van – állapítja meg. – De ha már lúd, legyen kövér – teszi hozzá, és Malfoyra szegezi a pálcáját. A szívem a torkomban dobog, legszívesebben azonnal odarohannék, de nem teszem. Malfoy rám néz a dobozok között, miközben úgy tesz, mintha egyre kevésbé lenne észen, és olyan pillantást vet rám, mely megállít.
- Crucio! – kiáltja el magát Zabini. Malfoy az oszlopnak csapódik, majd a földre csúszik, és ott vonaglik néhány másodpercig. – Viszlát, féreg – nevet a volt mardekáros, aztán bezárul a raktár ajtaja, és a holdvilágon kívüli fények megszűnnek.

Úgy rohanok a helyiség közepe felé, hogy majdnem felborítom az utamba kerülő dobozokat; ha egy mugli mesefilmben lennék, biztosan gőzölne utánam a talaj. Térdre vetődöm Malfoy mellett, és aggódva hajolok fölé. Soha sem fogom elfelejteni, milyen érzés követi ezt az undorító szót, és az általa idézett varázslatot.
- Nincs semmi baj, Granger – mondja rekedt hangon. – Mindjárt rendben leszek.
Én pedig mindjárt elsírom magam. A francba! Legszívesebben leordítanám a fejét, amiért bevállalta ezt, mégis... Én sem tudtam volna jobb megoldást találni.
- Köszönöm – mondom halkan, és bátortalanul megszorítom a földre ejtett kezét. Rám néz, de nem fordul felém. Halványan elmosolyodik, és azt feleli:
- Szívesen.   

Ha tetszett ne habozz kommentelni vagy ☆-olni!😘