- Elég sok oka lehet egy rablásnak. Nem kell rögtön az ördögöt a falra festeni!
Összefont karokkal állok a pultnak dőlve. A társaság, akivel Sarahék ebédelni szoktak, egy az egyben betömörült a recepciósok zugába. Legszívesebben visszamennék az irodámba, de túlságosan kíváncsi vagyok a részletekre, na meg aztán Saraht sem szeretném megbántani, így inkább maradok. Timothy csitítja le a megrémült boszorkákat. Nem csodálkozom, hogy mindenki egyből sötét szervezkedésekre asszociál egy elrablás hallatán: nyilván a nemrég történt események utóhatása ez a reakció. Nincs okom túlzott paranoiával vádolni szegényeket.
Idegesen kapargatom egyik körmömről a lakkot, melyet Ginny kent rá tegnap este. Egészen szép színe van, de muszáj valamivel lefoglalnom magam, és ez a legkevésbé feltűnést keltő dolog, amit tehetek. Malfoyra gondolok, és arra, hogy miket láttunk a hajón meg az erdőben. Legszívesebben homlokon csapnám magam, de olyan érzésem támad, hogy beszélnem kéne vele. A gond csak az, hogy fogalmam sincs, hogy érhetném utol.
- Tudjuk, csak... annyira borzasztó ez az egész – simít végig Sarah hullámos tincsein Alice. Sarah megtörli kivörösödött szemeit egy kék zsebkendővel, aztán mély levegőt vesz, bent tartja egy pillanatig, majd kifújja. Egy pillanatig úgy tűnik, jobban érzi magát, de miután az összes oxigén elhagyja tüdejét, újra rátör a zokogás.
- A kishúgom! – mondja remegő hangon. Alice fájdalmas arckifejezéssel öleli át, továbbra is kitartóan csitítva őt.
- Nem lehet, hogy csak eltévedt? – kérdi az egyik lány egy osztállyal lentebbről. Nem tudom a nevét, de láttam már néhányszor.
- Nem – válaszol Jenny szomorúan rázva a fejét. Ő is ott volt nálam tegnap, a veszélyelhárító osztályon dolgozik, egészen normális lánynak tartom. – Egy kocsmáros látta, ahogy karon ragadták őt az egyik sikátorban, aztán dehoppanáltak vele.
- De biztosan megtalálják! – mondja Alice reményteli hangon. Nem tudom eldönteni, hogy valóban ennyire optimista, vagy csak fél, hogy Sarah még jobban szétzuhan. Ha tippelnem kéne, valószínűleg a másodikat választanám, ugyanis miközben ezeket a felettébb bíztató szavakat mondja, szemeiben aggodalmat és egy kis félelmet látok.
Mindenki csöndben marad - ha Luna egyik zümmögője megcsapná apró szárnyait, nos, valószínűleg azt is hallani lehetne ilyen körülmények között.
Akármennyire is értelmesnek találom Timothy feltevését, nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Zabini társaságának talán köze lehet az ügyhöz. Ők nem tudnak róluk, de én láttam, amit láttam, és ez bőven elég a gyanakvásra. Mégsem rohanok az aurorokhoz, hogy azon nyomban tájékoztassam őket. Mindenképpen meg kell tudnom, mi folyik itt, mielőtt belerángatom a többieket is. Ha idő előtt a kelleténél több embert avatok be, annak nagyon súlyos következményei lehetnek, és nem tudnám elviselni, ha túlbuzgó lelkemen száradna egy sor rettenetes következménnyel járó esemény. Ez megint csak ahhoz az átkozott szőkéhez vezet...
- Nem találtak pálcát a sikátorban – mondja Timothy. – Ezek szerint nála maradt! Biztosan megvédi magát, ha olyan helyzetbe kerül – állapítja meg, mire Sarah elkerekedett szemekkel néz rá, aztán egy másodperccel később még keservesebben ordít fel.
Alice bosszús pillantást vet Timothyra, mire a srác értetlenül kitárja karjait.
- Jól elintézted, te barom! – mondja magához szorítva Saraht. Szerintem szegény lány már nem is tudja, mi folyik körülötte, csak a könnyeit látja, és az jár a fejében, hogy mi lehet a testvérével. Gombócot érzek a torkomban, igyekszem elnyomni a rám törő rossz érzéseket, de nem megy túl könnyen. Kicsit agresszívabban kapargatom a lakkot a körmeimről, mire apró, világosan csillogó darabkák száguldanak a föld felé.
Timothy csak sóhajt egyet válasz gyanánt, aztán a falnak dőlve áll tovább, és inkább csendben marad.
- Szerintem haza kéne menned – szólalok meg néhány perccel később Sarah-ra nézve. – Jót tenne neked egy forró tea és egy zuhany, hátha sikerül megnyugodnod egy kicsit. És ki tudja, talán híreket is kapunk délután – teszem hozzá, a lehető legtöbb pozitívumot belesűrítve reményeimbe. – Nyugodtan kísérd haza, Alice – fordulok a másik recepcióshoz. A többiek mind összeszedik magukat, és lassan szétszélednek. Alice is feláll, újabb zsebkendőt nyújtva Sarahnak, aki elveszi, majd erősen megdörzsöli vele szemeit. Alice lesimítja felgyűrődött sötétkék szoknyáját, aztán meghúzza copfját, és megragadja Sarah karját.
- Nem marad itt senki – néz körül a recepción, mire csak legyintek egyet.
- Irányítsd a baglyokat és a többi üzenetet közvetlenül az irodámba, a többit majd én elintézem.
Hálásan pillant rám, gyorsan elvégzi feladatát, aztán összeszedi mindkettőjük cuccait, és kivezeti barátnőjét a helyiségből. Behunyom a szemem, amikor végre egyedül maradok. Remegés fut végig rajtam, de sikerül erőt vennem magamon. Felkapok egy köteg papírt Alice asztaláról, és az irodámba megyek, hogy belevessem magam a munkába.

Annyit gondolkodtam nap közben, hogy mostanra egy rakat lehetetlen összeesküvés-elméletet szőttem. Miközben kitöltöttem az asztalom szélére tolt papírokat, végig azon a néhány aprócska részleten töprengtem, melyeket sikerült elkapnom a napokban. Akárhogy is, mindenképpen bővítenem kell az ismereteimet, mivel ennyiből nem tudok megélni.
Próbálom érzelemmentesen kezelni a helyzetet, mégis, ha egy pillanatra a kelleténél jobban elmerülök a gondolataimban, érzem, ahogy valami összerándul bennem. Ilyenkor rögtön elhessegetem a fejemben visszahangzó mondatokat, hogy az iroda békés csendjét hallgatva elöntsön a nyugalom. Pontosan tudom, hogy félnék, ha csak egy aprócska utalást is találnék arra, hogy a múlt esetleg megismétli önmagát. Félnék? Rettegnék!
Rettegnék, ezért muszáj beszélnem valakivel.
Késő délután úgy döntök, beugrok Harryhez. Ginny még a Szombati Boszorkánynál van, neki viszont csak délelőtti órái voltak ma, így biztos vagyok benne, hogy otthon találom. Azt hiszem, ő az egyetlen, aki alkalmas erre a témára. Óvatosan kopogtatok az ajtón. Ginny adott nekem egy kulcsot a lakásukhoz, de elrejtettem otthon, csak vészhelyzetekre tartottam meg, minden más esetben normális módon állítok be hozzájuk: a folyosóra hoppanálok, aztán bekopogok.

- Azonnal nyitom – hallom Harry hangját, majd egy másodperccel később halk kattanás kíséretében az ajtó kitárul. Barátom a nappaliban ül, pálcáját a kilincsre szegezve. – Szia! – mosolyodik el, mikor észrevesz. Feláll, miközben belépek a küszöbön, és leveszem a dzsekimet.
- Bocs, hogy csak így rád török.
- Ugyan már, Hermione! – rázza meg a fejét kedvesen. – Tudod, hogy mindig szívesen látunk.
- Persze – bólintok mosolyogva.
- Kérsz valamit?
- Egy kávé jólesne – felelem, mire a konyha felé int pálcájával, és az italok rögvest készülni kezdenek. Már hat óra van, de tudom, hogy úgyse kerülök egyhamar takaró alá, így aztán minden vágyam, hogy elszürcsöljek egy feketét.
Leülök a világosbarna kanapéra. Ez az árnyalat tökéletesen passzol a nappali színeihez, a fal kávéra emlékeztet, a bútorok sötétebb tónusúak. A berendezés nagyon otthonos, Ginny gondosan választotta meg a cuccokat. Mindig csodáltam, hogy ilyen jól ért az ilyesmihez; akárhányszor náluk voltam, azon töprengtem, hogy lehet annyi fantáziája, hogy maga találjon ki minden apró vonást. Én készen vettem a lakásomat. Egy csapat designermágus néhány óra alatt berendezte nekem, aztán beköltöztem. Sokkal egyszerűbb volt, bár valószínűleg jobban sajátomnak érezném, ha kivettem volna a részem a munkából.
- Itt is van – röpül felém a gőzölgő kávéval teli csésze. Megfogom, mivel Harry bűbájának köszönhetően egyáltalán nem forró. Kicsit fújogatom az italt, aztán belekortyolok.
- Nagyon finom! – mondom mosolyogva, mire Harry csak bólint egyet, és ő is iszik egy kicsit. – Hogy haladsz a vizsgákkal? – kérdezem, miután eszembe jut a vasárnapi vacsora. Mégsem hozhatom fel rögtön Sarah testvérét!
- Minden jól alakul. A próbatesztek jól sikerültek, hamarosan élesben megy a dolog.
- Gondolni fogok rád.
- Köszi – mondja mosolyogva.
- Ginny már nagyon izgatott az esküvő miatt – jegyzem meg a teliposztolt mappára gondolva.
- Nekem mondod? – nevet fel a szemeit forgatva. – Minden este kitör nálunk a csipke VS tüll háború.
- Lehet, hogy én jól jártam a háromszáz oldalas Színminták Trendi Boszorkáknakkal?
Mindketten jót nevetünk, aztán újra iszok egy kortyot a kávémból.
- Tudsz valamit Ronról? – kérdezem végül, még mindig nem arról érdeklődve, amire a leginkább kíváncsi vagyok.
- Romániában van – feleli bólogatva. – Néhány napja kaptam tőle levelet, üdvözöl téged! Sárkányokat tenyésztenek Charlie-val, azt írta, nagyon jól érzi magát. Van egy olyan érzésem, hogy nem tér vissza egyhamar.
- Csodás – mondom mosolyogva, aztán zavartan az amúgy felkötött hajamba túrok. – Úgy értem az, hogy jól érzi magát.
- Gondoltam – bólint Harry. – Hiányzik neked?
- Mi? – kerekednek el rögtön a szemeim. – Dehogy! Mármint, nem úgy. Az csak... Tudod, hogy nem működött.
- Persze, hogy tudom. De egy barátod is éppúgy hiányozhat, mint a szerelmed.
Egy percig csendben maradok, csak azt hallani, ahogy a kanalam a csésze falához koccan. Aztán megiszom a maradék kávét, megvonom a vállam, és válaszolok.
- Ha jól érzi magát Romániában, akkor ott a helye – mondom. Lehet, hogy úgy tűnik, kitérek a válasz elől, de nem szeretnék túl mélyre menni a témában.
Az ajkam rágcsálva próbálok dönteni, hogy mi legyen most. Szegény, csoda, hogy még nem sebesedett ki, amennyit harapdálom idegességemben!
- Nem ezért jöttél, igaz? – néz rám Harry kíváncsian a szemüvege fölött. Vagy süt rólam, hogy mondani akarok valamit, vagy szimplán túl jól ismer. De az is lehet, hogy mindkettő, nem számít.
- Igaz – mondom lassan.
- Hallgatlak.
Nagy levegőt veszek, és Sarah-ra gondolok. Aztán a sötét sikátorra, mely a Próféta címlapján virított, és a munkatársaim szomorú pillantásaira.
- Hallottál a roxmorts-i emberrablásról?
Harry arca megkomolyodik, megköszörüli torkát, és tarkóját vakargatva válaszol.
- Igen, elég sokan beszélnek róla.
- Az egyik munkatársam testvére tűnt el – mondom gyorsan, mire szája széle lefelé görbül.
- Sajnálom – feleli együtt érzőn.
- Tudnak már valamit az ügyről?
Szorosabb kapcsolatban áll az aurorokkal - érthető okokból kifolyólag -, így akármi is van, ő biztosan tud róla. Nincs szerencsém, ugyanis szótlanul megrázza a fejét, mire reménytelenül sóhajtok egyet, és ölembe ejtett kezeimet figyelve gondolkodok el.
- Rossz érzésem van – mondom halkan. – És ez... furcsa.
- Elrabolták a munkatársad testvérét! Nincs abban semmi furcsa, hogy szomorú vagy – rázza meg a fejét összevont szemöldökkel.
- A rabláson túl... a körülmények. Ez mind... nos, elég gyanús, nem gondolod? Történt már ilyen, nem is olyan rég, és az rettenetes volt. Mi lesz, ha újra jön valaki, aki...
- Egy eltűnésnek számos oka lehet – mondja Timothyhoz hasonlóan. Pontosan tudom, hogy igaza van, de ha a hajóra gondolok, azonnal kételkedni kezdek. – Voldemort öt éve halott - sóhajt-, és nem fog vissza jönni. Persze, gonosz emberek mindig élnek, de kevesen jutnak ilyen messzire, és a statisztikák szerint őket sem lehetetlen legyőzni. Mi egy életre kipipálhatjuk az efféle küzdelmet, nem gondolod? – mosolyodik el halványan. – Minden visszazökkent a normális kerékvágásba, az emberek... folytatják.
Mintha a háború csak egy kis kitérő lett volna. A házak kiürültek és elcsendesültek, mint amikor nyaralni megy az ember. Az már más tészta, hogy sok lakba kevesebben tértek vissza, mint ahányan elhagyták.
- Bármikor jöhet valaki más, aki Voldemorthoz hasonló őrültségekkel tömi tele az emberek fejét! – folytatom mégis. - Szerinted van esély rá, hogy...
- Ne gondolj ilyesmire, Hermione! – mondja kedvesen, de szomorúan. – Szörnyű dolgok történtek, de annak már vége. Mindez fájdalmas, és valószínűleg sosem fog eltűnni az emlékeinkből, bár ha engem kérdezel, nem is szabad megfeledkeznünk róla – magyarázza minden bizonnyal elesett barátainkra gondolva. Egy halom arc cikázik át lelki szemeim előtt. Szorítást érzek a mellkasomban, de úgy teszek, mintha nem lenne ott. – Azonban ez nem azt jelenti, hogy nem kell továbblépnünk.

Egy egész mappát a Minisztériumban felejtettem. Mielőtt hazamennék, beugrok az irodámba, hogy elhozhassam a cuccaimat, ugyanis este biztosan bőven lesz időm írogatni. Szokatlan módon beúsztam kicsit a papírmunkával, így van mit pótolnom. Kilépek a zölden fénylő lángok közül, aztán a lift irányába fordulok, hogy elszállítson a megfelelő osztályra.
Mielőtt az irodámba megyek, belépek a recepcióra. Nem hallani a folyosón a megszokott zsivajt, egy-két kattanáson kívül csend honol mindenütt. Út közben találkozok Bill-lel, aki épp hazafelé tart.
- Ilyen későn, Hermione?
Bólintok egyet, de aztán rájövök, hogy valószínűleg csak udvariasságból kérdezte, ugyanis egyáltalán nem vagyok szokatlan látvány az esti órákban. Sem. Tulajdonképpen sosem. Juj...
- A többiek már hazamentek, ha jól tudom, nincs senki az osztályon, szóval...
- Értem, jó éjszakát, Bill! – mosolygok, és belépek végre a kis recepciós szobába.
Felkapok egy bögrét a teás kanna mellől, megtöltöm a kancsóban lévő, már kihűlt itallal, és gyorsan felmelegítem a pálcámmal. A kanál magától kevergetni kezdi, míg én az irodám felé lépkedek.
Az ajtó szinte hang nélkül csukódik be mögöttem. A csészét az asztalomra teszem, miközben megállok mellette, és az egyik mappatoronyra vetem magam. Átnézem a felsőket, az ellenőrzésre várókat külön kupacba teszem, aztán felkapom a teát, hogy igyak egy kortyot.
- Meg sem lepődöm, hogy ilyenkor itt talállak.
Úgy megijedek, hogy kicsúszik szorításomból a csésze, és a benne maradt tea mind a papírokra folyik. Malfoy lép ki a könyvespolcom mellől. Úgy tűnik, nagyon jól szórakozik rajtam.
- Hogy képzeled? – hápogok hitetlenül. – Mit keresel az irodámban? Most nézd meg az aktáimat! – bökök az elázott papírok felé. Fölösleges ez a hűhó, egy aprócska varázslat, és már vissza is nyerik eredeti formájukat, mégis minden haragomat a szőkére zúdítom. És sajnos jobban élvezem, mit hittem volna.
Gúnyosan mosolyogva, totálisan lazán az asztalomhoz sétál, előre hajol, pálcája végével a dokumentumokra bök, miközben végig a szemembe néz, a pergamenek pedig száradni kezdenek.
- Probléma megoldva – mondja összehúzott szemöldökkel, aztán megfordul, és hátsó felével az asztal szélének támaszkodik. Karjait összefonja mellkasán, fejét pedig oldalra fordítja, hogy rám nézhessen. – Segítened kell, Granger.
Kíváncsian nézek rá. Ha egy perccel ezelőtt meg kellett volna tippelnem, mit fog mondani, biztos, hogy erre nem gondoltam volna. Ő mégiscsak Malfoy...
- Segítenem? – kérdezem hunyorogva. – Nekem?
- Ja.
- És miért kéne megtennem? – vonom fel szemöldökömet. – Hiszen épp most törtél be az irodámba.
- Úgy nézek ki, mint aki kopogtat, mielőtt bejön? – rázza meg a fejét mosolyogva, aztán elkomolyodnak vonásai, és folytatja. – Emlékeztetnélek, hogy titokban intézem az ügyeimet.
- Persze – bólintok. – Nem feltételeztem rólad, hogy tisztán dolgozol.
- Oké, nincs időm ezekre a badarságokra. Keress valaki mást, akivel vitatkozhatsz! – dönti oldalra a fejét. – Nekem pedig adj néhány tippet.
- Tippet?
Az asztalon tornyosuló mappákra néz, és bólint egyet.
- Biztosan van köztük olyan, amelyikben az előzőekhez hasonló szállítmányokról írnak. Az informátorom lelépett, a többieknek pedig fogalma sincs a folytatásról. Az idő telik, és fogalmam sincs, hol van a bázisuk. Ki kellett alakítaniuk egy helyet, ahol elrejtőzhetnek, és ha meg akarom tudni, mi a pontos tervük, meg kell találnom őket.
Gyanakodva méregetem Malfoy arcát. Ha csak a múltat tartanám szem előtt, valószínűleg meg sem fordulna a fejemben, hogy segítsek neki. Most azonban, miután többször is kihúzott a csávából, talán megtehetném. Előtte viszont mindenképpen meg kell győződnöm róla, hogy szándékai cseppet sem... piszkosak.
- Ó, ez a gyanakvó tekintet! – sóhajt fel drámaian, és szórakozottan nézegetni kezdi a papírokat. – Felismerem, elég sokszor találkoztam vele az elmúlt években – pillant rám.
- Sajnálom, biztosra kell mennem – vonom meg a vállaimat.
- Rendben, mondok valamit, ami meggyőz – fordul felém, félretolva a mappákat.
- Hallgatlak.
A szemembe néz, és nagyon-nagyon halvány, féloldalas mosoly ül ki arcára. Akármilyen hihetetlen is, eszembe jut az a buta Szombati Boszorkány, és az a bizonyos lista...
- A munkatársad testvérét elrabolták.
Azonnal észhez térek, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör hidegvízzel. Kíváncsian bámulom Malfoy arcát, várom, hogy folytassa, de úgy tűnik, magától nem teszi meg.
- Szóval tudsz róla.
- Persze, hogy tudok! – rázza meg a fejét, mintha teljesen abszurd gondolat lenne, hogy esetleg akad olyan információ, mely nincs a birtokában.
- Oké, tegyük félre a mérhetetlen egódat, és beszéljünk inkább említésre méltó dolgokról – rázom meg a fejem, mire elmosolyodik, aztán bólint egyet, én pedig meglepetten várom, hogy mondjon valamit.
- Ott voltam – jelenti ki pár másodperccel később. – Roxmortsban, aznap este. Valaki elkotyogta magát, és eljutott hozzám a támadás híre, de lecsúsztam róla. Ennyin múlott, hogy megragadjam Alexander Rotenblau csuklóját, mielőtt dehoppanál, de elvétettem – mutat úgy öt centit a hüvelyk- és mutatóujja között, meglehetősen bosszús ábrázattal figyelve a távolságot.
- Hol van Clary? – kérdezem azonnal. Talán Malfoy segíthet megtalálni! Akkor Sarah végre megnyugszik, és nem lesz olyan az arca, mint... mindenkié öt évvel ezelőtt.
- Szerinted itt lennék, ha tudnám?
Beharapom az alsó ajkam, és nagy levegőt veszek.
- Szeretném megtalálni őt... – mondja a szemembe nézve. Valamiért biztos vagyok benne, hogy nem hazudik, ugyanakkor olyan érzésem van, hogy valószínűleg nem Clary épségére megy ki a dolog.
- Mert akkor rábukkansz Zabiniék búvóhelyére – mondom oldalra döntött fejjel, mire bólint egyet.
- Ez nagyon fontos, Granger – mondja komolyan.
- Miért? Mit akarsz tőlük?
- Megbízatásom van. Meg kell szabadulnunk tőlük, mielőtt újra szervezkedni kezdenek.
- És ki bízott meg egy ilyen fontos feladattal, Malfoy? – kérdezem, karjaimat összefonva a mellkasomon. Nem igazán értem, miért pont neki kell ezzel foglalkoznia. Azt meg pláne nem, miért vállalta el.
Malfoy közelebb lép, jó alaposan megnézi azt a buta hajtincset, mely kiszabadult a kontyomból. Legszívesebben visszasimítanám a helyére, de ha most felemelem a kezem, biztosan nekiütköznek ujjaim a mellkasának, az pedig nem lenne jó, mivel... Hát, fogalmam sincs.
- Az aurorok – mondja végül, és a fülem mögé igazítja az elszabadult hajszálakat. Zavartan lépek hátra, és az asztalomhoz fordulok.
- Az aurorok? – vonom fel szemöldököm kérdőn. – Miért választanának pont téged?
- Mert rám senki sem gyanakodna – vonja meg a vállát. – Főleg ők nem.
- És miért fordulnál a barátaid ellen?
- Ők nem a barátaim.
- Oké, akkor a csapatod. Mit tudom én! Jó hosszú ideig egy oldalon álltatok, most pedig kész vagy az aurorok kezére adni őket. Még ha nem is vagytok jó viszonyban... mi az ellenségeid voltunk. Miért segítenél nekünk?
- Az legyen az én titkom – mondja összehúzott szemekkel. – Hidd el, nagyon jó okom van rá.
Egy percig szótlanul nézem őt, aztán lehunyt pillákkal sóhajtok egyet, és keresgélni kezdek az akták között.
- Van ötleted, vagy tűt keresünk a szénakazalban?
Közelebb lép, ő is a papírok felé hajol, és komoly tekintettel bámulja őket.
- Azt hiszem, viszonylag fontos szállítmányról van szó. Talán valami olyasmiről, ami nélkülözhetetlen, de nem szigorúan ellenőrzött a behozatala.
Gyorsan végiglapozok egy köteg pergament. Orvosságok, könyvek, különböző textíliák...
- Ez új – bökök az egyik pergamen tetejére hirtelen.
– Boszorkányfű keletről? – kérdi Malfoy.
- Miért kéne onnan hozatnunk? – húzom össze szemeimet, és kicsit alaposabban átnézem a cím alá firkantott sorokat. – Szerintem ez jó lehet nekünk – állapítom meg halkan. – A kutya se figyel oda rá, mindenkit lefoglal, hogy ne csempésszenek be több illegális szert a nagy szállítmányokba. Ez pedig minden bizonnyal egy emberes munka.
- Hová érkezik? – kérdezi Malfoy kíváncsian.
Az asztalom melletti fiókos szekrényhez lépek, kutakodni kezdek az egyik rekeszben. Mosolyogva húzom ki a sárga cetlit, melyre Alice leírta a pontos adatokat. Malfoy elkerekedett szemekkel lép felém, és már el is venné tőlem a papírdarabot, de hátra húzom a kezem.
- Á-á-á! – rázom meg a fejem. – Előbb meg kell ígérned, hogy mindenről tudni fogok.
- Ne csináld már! Add ide! – mondja, majd megindul felém.
- Nem! - A hátam mögé nyúl, és elkapja a karomat, de eltaszítom magamtól, és határozottan nézek rá. – A szavadat kell adnod, hogy visszahozod Claryt. És azonnal szólsz, ha megtudsz valamit!
Még közelebb lép, annyira, hogy arcát csupán néhány centi választja el enyémtől. Úgy érzem magam, mint amikor az erdőben a falhoz préselődve vártam, hogy dehoppanáljanak a fekete ruhás alakok. Malfoy elmosolyodik, úgy néz rám, hogy képtelen vagyok elfordítani a fejemet. Most el tudnám képzelni, hogy...
- Egyedül dolgozom – suttogja, kitépi meggyengült ujjaim közül a cetlit, és hátrébb lép. – Hello! – int üres kezével vigyorogva, aztán köddé válik.
Értetlen kifejezéssel bámulok magam elé. Ebben a pillanatban legszívesebben homlokon vágnám magam. Már megint.


Olyan sötét van, hogy ha nem világítana a pálcám vége, az orrom hegyét se látnám. Mezítláb lépkedek a macskakövekkel kirakott, hideg úton, mégsem koccannak össze a fogaim. Fehér hálóinget viselek, melynek kis fodorral díszített szegélyét a lágy szellő ide-oda sodorja a levegőben. Az ég felé nézek, de egy gonosz felhő az összes csillagot és a holdat is eltakarja. Körbefordulok, megvilágítva a szűk utcát közrefogó téglafalakat. Óvatosan továbbmegyek, talán ha máshol is szétnézek, találok valamit, itt ugyanis semmi sincs. Ahogy közeledek az ismeretlen felé, elhaladok egy utcai lámpa mellett. Sötétnarancssárga fény kúszik az útra, mely sokkal többet megvilágít a pálcámnál. Leengedem a kezem, és tanácstalanul összehúzott szemöldökkel fordulok körbe újra. Dulakodás hangjait hallom valahonnan a közelből. Néhány méterre tőlem van egy kis kocsma, mellette pedig újabb utca nyílik. A sarokra futok, a falhoz lapulok, és benézek a sötét sikátorba. Néhány méterre tőlem hatalmas betonfal magasodik, előtte három szemetes áll, mindenféle kartondobozokkal körülvéve. Ezek előtt áll egy hosszú fekete hajú, talárt viselő lány. Kisírt szemekkel néz a vele szemben elhelyezkedő alakra, megrázza a fejét, és sikítani készül, de nem jön ki hang a torkán. Hatalmasakat pislog, miközben újabb könnycseppek gördülnek végig az arcán. A férfi meglendíti a kezét, tenyere élesen csattan a lány könnyáztatta bőrén. Lábai meggyengülnek, a földre zuhanna, ha a nekem háttal álló ember nem ragadná meg a karját. Durván megrántja, mire a lány csak halk nyögéssel válaszolva csuklik össze. Hosszú tincsei előreomlanak, már nem is látom az arcát. A támadója újra megrángatja, úgy igazítja, hogy a szemébe nézhessen. Biztos vagyok benne, hogy még egyszer meg akarja ütni, és abban is, hogy képtelen vagyok végignézni. Aztán valami gyanúsan megcsillan a férfi magasra emelt kezében, én pedig vadul dobogó szívvel lépek ki a kocsma falának takarásából.
- Azonnal hagyja abba! – kiáltom el magam. A férfi keze megáll a levegőben, lassan felém fordítja csuklyás fejét. Semmit nem látok az arcából, de nem is érdekel, ki ő. A lényeg, hogy segítsek ennek a szegény lánynak, aki minden bizonnyal halálra rémült. Aggódó szemekkel figyelem arcát, pálcámat a karját szorongató férfira szegezem, aki idő közben oldala mellé ereszti másik kezét, melyben azt a kést tartja. – Engedje el!
Halk nevetést hallok, a férfi minden bizonnyal jól szórakozik rajtam. A lányra nézek, aki bizonyára hatalmas lélekjelenléttel rendelkezik, ugyanis sikerül abban az egyetlen másodpercben kirántania karját támadója szoros fogásából, melyben nem összpontosul rá minden figyelme.
- Nem szökhetsz el! – ordítja el magát a férfi mély, hátborzongatóan ismerős hangon. A lány orra bukik valamiben, a mögötte álló pedig utána kap. Ahogy előre hajol, lecsúszik fejéről a csuklyája, így tökéletesen látom vonásait, amikor összevont szemöldökkel felnéz rám.
Zabini gonosz vigyorral figyeli az arcomat, elfehéredő ujjakkal markolva a lány karját. Olyan szorosan tartja, hogy akkor is nagyon kockázatos lenne támadnom, ha nem remegnének így az ujjaim.
- Két legyet egy csapásra – dönti oldalra a fejét Zabini, aztán jobbra fordítja, és értetlen arccal néz a sötétbe. Fogalmam sincs, mi zökkentette ki, így kíváncsian követem tekintete útját, de nem látok semmit a kartondobozok körvonalain kívül.
- Vigyázz, Hermione! – hallom mögöttem a mély, rekedt, ugyancsak ismerős hangot. Azonnal Zabini felé fordulok, és a lehető legpontosabban célozva kiáltom el magam, mire vakító fénycsóva hagyja el a pálcámat. Valaki erősen megragadja a karom, és megrántja, míg Zabini a lányt szorongatva, gonosz vigyorral az arcán dehoppanál. A föld felé zuhanok, egy másodperccel később már érzem is a hideg, nedves követ a hátamnál. Fehér hálóingemen egyre szélesedő sötét folt éktelenkedik. Zabini gyorsan lelépett, de arra még volt ideje, hogy felém dobja ezt a buta kést, mely kíméletlenül a hasamba fúródott.

A hálóingem legalább olyan nedves, mint álmomban volt, igaz, ezúttal az izzadság az oka, nem a macskaköves utat beborító vízcseppek. A plafon felé fordulok, próbálok normális tempóban lélegezni, de amint lehunyom szemeimet, azonnal beugrik Zabini gonosz vigyora és Clary félelemmel teli pillantása. Felülök, lelököm magamról a takarómat, és a nappaliba sétálok. Képtelen vagyok aludni, muszáj csinálnom valamit. Akkor talán lefáradok annyira, hogy álmok nélkül szundítsak néhány órát. Leülök a kanapéra, hátradőlök, és újra végiggondolok mindent, miközben a dohányzóasztalon tornyosuló papírköteget bámulom. A felét végigolvastam, mielőtt aludni mentem, de nem találtam semmit. Az asztal fölé hajolok, és gyorsan végigszaladok az olvasatlan mappák címein. Mielőtt az utolsóhoz érnék, az egész torony a földre borul, ahogy megemelem az utolsó előttit. Egy vékonyka, piros borítású jegyzettömb van előttem, emiatt csúsztak le a papírok. Jóval kisebb, mint a mappáim, valószínűleg csak azért nem vettem észre, mert meglehetősen vékony darab. Sosem láttam még, kíváncsian nyúlok érte. Egy másodpercig habozok, talán Alice asztaláról vettem el reggel. Mi van, ha az övé? Talán olyan dolgokat tart számon benne, melyek csak rá tartoznak.
Végül rászánom magam, hogy belekukkantsak. Csak egy másodperc az egész, ha nincs benne hasznos infó, be is csukom. Az első oldalra lapozok, majd tovább és tovább. Egy komplett listát írt bele Alice. Minden oldalon három oszlop szerepel: egy dátumokkal teli, egy a termékekről és egy harmadik helyszínekről, egy-egy névvel megtoldva. Gyorsan odalapozok, ahol abbamarad a lista. Az utolsók között kell lennie annak a sornak, melyre szükségem van.
Egy név, egy dátum, egy helyszín. Merlinre, csodás, hogy Alice vezeti a beosztást!   

Ha tetszett ne felejts el kommentelni vagy ☆-olni! 😘