A távolodó léptek zaja elhalkul, míg lassan kifújom a levegőt a számra szorított ujjak között. Mocorgást érzek, Malfoy megfordul, és kikukucskál a helyiségbe, hogy felmérje a terepet. Mindenki kirohant az ajtón, valóban okos dolog volt kinyitni, mielőtt elrejtőztünk. Lassan leengedi a kezét, én pedig észbe kapok, és eltaszítom magam tőle. Kilépek a helyiségbe, meg sem állok a szoba közepéig, ahol körbefordulok, majd Malfoy irányába nézve fékezek le. Kinyújtott karral jelzem, hogy egy lépést se tegyen felém, de nem érdekli a gesztusom, lazán kilép az árnyékból, és zsebre dugott kezekkel méregeti a falakat.
- Tartsd távol magad tőlem!
Igyekszem figyelmeztető hangot megütni, de nem sikerül túl jól. Felém fordul, oldalra dönti a fejét, majd az ajkát beharapva megrázza, és halkan felnevet.
- Mit ne mondjak, egészen egyedi módszereid vannak hálád kifejezésére.
Túl gyorsan akarok válaszolni, így torkomra akad a szó. Fogalmam sincs, miért, de lesimítom a szoknyámat, majd a zakómat is, hogy eltüntessek róla minden apró ráncot és foltot.
Malfoy leguggol az egyik fal mellett, egy a sarokba dobott lécet figyel. Kezébe veszi, egyik végétől a másikig végigkíséri pillantása, majd jobb kezében tartva a bal tenyeréhez csapja, mire apró porfelhő száll fel róla. Gyanakodva fordul az ajtó felé, majd lassan néhány lépéssel közelebb araszol hozzá.
- Honnan tudjam, hogy nem csak színjáték volt?
Sóhajt egyet, miközben a nagydarab beszállító mellé lép. Elgondolkodom, vajon mennyire helytálló ez a megnevezés. Valószínű, hogy nem ez az elsődleges munkaköre... Malfoy tetőtől talpig végigméri, megtapogatja a zsebeit, majd a hóna alá nyúl, megragadja, és a falhoz vonszolja. Az egymáshoz illesztett deszkáknak támasztja, aztán feláll, és tenyereit összecsapva néz le rá. A férfi feje oldalra billen, pontosan úgy néz ki, mintha túlzásba esett volna a Lángnyelv Whiskyvel. Malfoy előhúzza fekete kabátja zsebéből a pálcáját, a férfi homlokára bök vele, és elmotyog egy varázsigét.
- Ne komplikáld túl a dolgokat, Granger – felel végül, jóval azután hogy feltettem a kérdést.
- Mindent számításba kell vennem – fonom össze karjaimat a mellkasomon -, és figyelembe véve, hogy sosem volt rózsás kapcsolatunk, nem lehetek elfogult veled szemben.
Felhúzott szemöldökkel fordul felém, szélesen elvigyorodik, és kissé lesajnáló pillantást vet rám.
- Egyáltalán nem volt köztünk kapcsolat.
Ha zavarba akar hozni azzal, hogy kiforgatja a szavaimat, hát rossz ajtón kopogtat, mert nem fog neki sikerülni! Még hogy a szürke szempárról ismertem fel! Találóbb lett volna, ha első gondolatként mondjuk olyasmi fut át az agyamon, mint arrogáns, mocsok, rosszindulatú kis...
- A jó öreg Blaise – áll meg volt háztársa mellett, miután befejezi a másik eszméletlenen végzett varázslatot. Cipője orrával óvatosan megböki az arcát, mire Zabini feje a másik oldalra fordul. Malfoy leguggol, bal kezével megragadja a fiú állát, és maga felé fordítja. Néhány végeláthatatlan másodpercig szótlanul bámulja az arcát, aztán erővel ellöki, és felpattan. A nagydarab férfi mellé viszi, és hasonló helyzetbe állítja. Rajta is elvégzi a varázslatot, majd felém fordul, és az ajtó felé bök.
- Nagyon örültem a találkozásnak.
Burkolt célzás, hogy ideje lenne lelépnem. Úgy nézek ki, mint aki csak úgy, mindenféle magyarázat nélkül hátat fordít, és kilibben a helyiségből?!
- Miről beszélt Zabini? – kérdezem a fiúra pillantva. Malfoy maga mögé pillant, aztán nagyot sóhajt, és megrázza a fejét.
- Jobban jársz, ha kimaradsz ebből – mondja figyelmeztetően, de nem tágítok, továbbra is várom a választ korábban feltett kérdésemre.
- Az én feladatom a beszállítás megszervezése, és ezúttal az ellenőrzése is. Nagyon úgy tűnik, hogy valami probléma adódott, így kénytelen vagyok megoldani a helyzetet. Sokat segítenél, ha magyarázatot adnál erre – tárom szét a karom a helyiségre mutatva.
- Azt hiszed, ez a japán porladó tulipánról szól? – kérdi összehúzott szemöldökkel.
- Nem ezt mondtam...
- Engem nem érdekel, milyen baki csúszott be az üzletedbe – szakít félbe. – Egy csomó munkám van ebben az ügyben, és az előbb majdnem sikerült mindent tönkretenned.
- Senki sem mondta, hogy meg kell mentened – felelem kissé sértett hangon.
- Merlinre! – nevet fel hitetlenül, miközben újra kezébe kapja a sarokban talált deszkát.
- Minek neked az a bot? – kérdezem, de figyelmen kívül hagy.
– Valóban át kellett volna gondolnom – jegyzi meg szórakozottan. – Akkor legalább nem jártatnád állandóan a szád.
Némán hápogok, de ha képes lennék válaszolni, akkor sem lenne alkalmam, ugyanis valaki beront a helyiségbe. Malfoyra árnyékot vet a helyiség, én azonban épp az ajtóval szemben állok, így mikor az teljesen kinyílik, a beáramló fény egyenesen rám vetül. A szemem hozzászokott a sötétséghez, arcomhoz kapom a kezem, s hunyorogva pillantok az érkező alakra ujjaim között. Csak a körvonalát látom: egészen magas, meglehetősen széles vállai vannak, és nem mondanám, hogy törékeny testalkattal szánta meg a Sors. Pálcát ránt, határozott léptekkel közelít felém, én pedig addig hátrálok, míg a falnak nem ütközök. A léceknek dőlve lecsúszok a fal mentén, és várom, hogy eltaláljon egy átok. Fel sem merül bennem, hogy esetleg elsüthetnék egy hatástalanító bűbájt, vagy húzhatnék védőpajzsot...
Az ismeretlen alak megsuhintja pálcáját, és akkor... bumm.
Malfoy mögé ugrik, és olyan erővel vágja fejbe a deszkával, hogy az hangos reccsenés kíséretében kettétörik, a férfi pedig térdre rogy, majd elterül a padlón. Elkerekedett szemekkel figyelem Malfoyt, aki vigyorogva ráz ki egy szőke tincset a szeméből.
- Ha lehet, mellőznöm kell a pálcahasználatot – vonja meg a vállát, miután észreveszi értetlen pillantásom. – Az előbbi kis párbaj és a kis bűbájok kitették a mai adagot – magyarázza, majd felém nyújtja jobbját.
Pislogok néhányat, az arcát nézem. Felét megvilágítja az ajtón beáramló fény, míg a másik oldala sötétben marad. Akárhogy is, tényleg segített rajtam.
- Köszönöm – motyogom halkan, de érthetően, és biztosnak tűnő tenyerébe csúsztatom ujjaim, hogy segítsen talpra állni.
- A pálcádat – veszi el ujjait az enyémek elől. Persze, így már érthető. Bizalmatlanul figyelem, aztán adok neki egy esélyt, és odaadom neki a pálcát, melyet amúgy nyugodtan használhattam volna magam is korábban. Igen, erre való, Hermione! Ezt máskor ne felejtsd el...
Malfoy kikapja kezemből, a földön elterült férfi felé hajol, és megint csak homlokát veszi célba az áldozatnak.
- Exmemoriam!

Megtántorodok, miután kilépek az ajtón. Még mindig érzem a tarkómon folydogáló izzadságot, és az igazat megvallva a szívem se csendesedett le teljesen. Apró pontok jelennek meg a szemeim előtt, miközben lassan végigsétálok a kikötőn. A pálcám a zsebemben van, a tulipánt tartalmazó kis dobozt pedig kezeimben tartom. Olyan érzésem van, mintha bezártak volna egy dobozba, melyet hirtelen oldalra fordítanak, én pedig egyensúlyomat elveszte inogok meg. A világ balra dől, a lépteim egyenetlenné válnak. Próbálom visszaterelni őket normális ritmusba, valószínűleg úgy festek, mint aki rendesen felöntött a garatra.
- Na, jó, állj meg.
Óvatosan megfordulok, és újra megpillantom a szőkén csillogó tincsekkel rendelkező fiút – ezúttal természetes fényben. Igaz, vaskos esőfelhők pihennek az égen, így is jobb fényviszonyok vannak a szabadban, mint a hajó sötétjében. Malfoy tetőtől talpig feketében van. A nadrágja, az ingje – melynek felső gombját szabadon hagyta -, hosszított szövetkabátja, mindene csupa sötét. Még a szemei is acélszürke színben csillognak, csupán a haja világos.
- Nem festesz túl jól – jegyzi meg elgondolkodva, aztán egy a part melletti pad felé bök jobb kezével. – Ülj le, és várj meg.
Hihetetlen, de szót fogadok. Biztosan a fejemben kavargó zűrzavar az oka, hogy helyet foglalok, és a hullámzó folyó aprócska örvényeit bámulva várok Malfoyra. Pár pillanattal később megáll mellettem. Nem ül le – hála az égnek -, csak felém nyújt egy üveg vizet és egy kék csomagolású... nos, nem tudom mit.
- Mi van benne? – kérdezem, gyanakvó pillantással méregetve a csomagolást.
- Ma másodszor, pontosabban harmadszor segítek neked, és te még mindig pofátlanul bizalmatlan vagy velem szemben. Azt hiszem, ideje lenne megsértődnöm – fonja össze karjait a mellkasán.
- Tudom, csak...
- Ne szabadkozz, Granger.
Az ajkam harapdálva forgatom ujjaim között a kék papírba tekert valamit, és mély levegőt veszek.
- Legközelebb óvatosabb leszek – mondom, inkább magamnak, mint neki.
Halkan felnevet, úgy tűnik, menni készül. Még mielőtt elfordul, felém hajol.
- Nem lesz legközelebb – rázza meg a fejét lassan. – Csokoládé van benne – bök a kék papírra mutatóujjával. – Valószínűleg sokkot kaptál, jót tesz majd a cukor.
- Nem kaptam sokkot! – kiáltok fel tiltakozva, de Malfoy-t nem igazán érdekli, csak vigyorogva elfordul, és vissza se nézve azt mondja:
- Hello, Granger!

Fél óra késéssel esek be a Szombati Boszorkány szerkesztőségének ajtaján. Útközben egy kis mágiával rendbe raktam az öltözékem, és felkötött hajam is eredeti formájára igazítottam. Átvágok az otthonosan berendezett kis előszobán, és rögtön a lépcső felé veszem az irányt. A recepciós lány azonnal felismer, így nem kell bejelentkeznem. Már rég felfelé lépkedek, amikor hallom, hogy az érkezésemről szóló cetli felröppen az emeletre.
Egy szűk folyosóra érek. A jobb oldalon lévő harmadik ajtóhoz kell mennem. Benyitok a helyiségbe, sietősen az íróasztal felé lépkedek, miközben meghúzom vállamon lógó táskám pántját.
- Sajnálom, hogy késtem – szólok, miután köszöntöm a boszorkákat. Legfőképp Alice-nek szánom, de úgy tűnik, remekül szórakozott, míg távol voltam. Bizonyára akadt bőven közös témája a lányokkal.
- Semmi probléma – mosolyodik el az asztal mögött ülő Carly. Öt évvel idősebb nálam, ő a boszorkadivat rovat főszerkesztője. Elég híres a tini lányok körében, többségük úgy tekint a lapra, mint én anno a bájitaltankönyvemre. Leülök Alice mellé, ölembe veszem kisméretű, de meglepően sok cuccot tartalmazó táskámat, és várakozón pillantok Carlyre. – Gondolom, kezdhetjük – mondja, mire bólintok egyet. Minél hamarabb nekiugrunk, annál hamarabb vége lesz. – Először is, mikorra tervezitek a kollekció beszerzését?...

Majd' egy órán át válaszolgatok az egyre vadabb kérdésekre. Valószínűleg mindenki azt hiszi, hogy szakértőnek számítok, ha divatról van szó. Nos, mindannyian tévednek. Ginny az igazi zseni, én csak felveszem a cuccokat, melyeket gondosan kiválaszt nekem. Miután felvázolom az évszakokra vonatkozó terveket, és megpróbálok kisütni valami értelmes választ a domináns színekre vonatkozóan, szerencsémre Alice bekapcsolódik a beszélgetésbe. Lelkesen fejti ki a véleményét egy-egy tippel vagy témával kapcsolatban, míg én mosolyogva figyelem. Carly pennája szorgosan dolgozik, sebesen firkantja a szavakat, szűnni nem akaró sercegés kíséretében.
- Köszönöm az interjút – mosolyog ránk a lány.
Alice teljesen kivirult, csillogó szemekkel figyeli a főszerkesztőt. Megfordul a fejemben, hogy talán nem megfelelő munkahelyet választott magának. Az efféle világ sokkal jobban illene hozzá, és ezt mindenféle előítélet nélkül gondolom így.
- Arra gondoltam – folytatja Carly -, hogy a következő, vagy az azutáni számban lehozhatnánk egy cikket rólad – néz rám elgondolkodva. Pennája megáll, csend telepszik a szobára, mely meglehetősen kellemesnek tűnik a folyamatos zaj után.
- De hát a mostaniban is benne leszek! – nevetem el magam zavartan, és hátra dőlök a székben. Egész idő alatt kihúzott háttal ülve felelgettem a kérdésekre, ideje lazítanom kicsit a testtartásomon. Még a végén elzsibbad valamim.
- Nem, nem ilyesmiről van szó – rázza meg a fejét az asztalán turkálva. – Az az írás Rólad szólna.
- Rólam?
- Igen – feleli lelkesen. – Mondjuk... - gondolkodik -, lehetne... Egy hónap Hermione Grangerrrel – csettint jobb kezével, aztán óvatosan az asztalra csap. Pennája újból munkába áll, megszűnik a rövid ideig tartó csend.
- Mégis mi értelme lenne? – kérdem értetlenül.
- Híres vagy, Hermione – mondja kedvesen. – Még akkor is, ha nem igazán szeretnél az lenni. Sőt! A lányok imádnak téged! És jó néhányan irigykednek rád, ami köztünk szólva igazán jó dolognak számít – kacsint ránk, mire Alice halkan kuncogni kezd.
Csak tudnám, miért! Irigynek lenni... rám? Olyan ez, mintha becsapták volna szegényeket. Miért nem mondja el nekik senki, hogy Hermione Grangernek lenni nem nagy kunszt?
- Nézz csak magadra! – mutat végig rajtam. – Mindig kifogástalan a megjelenésed, a stílusod tetszetős. Komoly vagy, de közben divatos, és nem utolsó sorban egy hős lakozik benned. Túlélted a háborút, ott voltál az élbolyban. Rengeteget köszönhetünk neked – nevet fel halkan. – És akkor még indiai varázstextilt is hozatsz nekünk – vonja meg a vállát.
A Háború... Nagy levegő be... és ki. Ne gyorsulj, szívverés, ez csak egy buta szó, az istenit!
- Nem én hozatom – rázom meg a fejem végül -, csak tárgyaltam a szállítókkal.
- Lényegtelen! – legyint amolyan nemtörődöm stílusban, majd az asztalra könyökölve néz rám. – Mégsem írhatok a százhetedik emeleti lyukban ülő kisegérről, aki elküldte az első kérvényt Indiának – húzza össze szemöldökét, miközben halvány mosoly ül ki arcára.
- Pedig első sorban neki köszönhetik...
- Nekem a menő lány kell – mondja, jó erős nyomatékot téve a menő szóra. – A híres, de titokzatos, divatos fiatal hölgy, akit mindenki ismer, a ruhatárát leszámítva mégsem tudunk róla semmit.
- Én nem akarok... menő lenni – fintorodok el.
- Hatalmas bevételt hozna a cikk – mondja a pennájára pillantva. Felemeli jobb kezét, s tekergetni kezdi egy világosbarna tincsét.
- Nincsenek pénzügyi problémáim – mosolyodok el tettetett kedvességgel. – És, őszintén szólva nem igazán tudna miről írni szegény munkatársad. A legtöbb időt munkával töltöm, nem hinném, hogy az olvasóid erre kíváncsiak
- Mindent meg lehet oldani.
- Ezt hogy érted? – húzom fel szemöldököm kíváncsian.
- Szólhatna a reggeli rutinról, az étkezési szokásokról... Diétákról, mágikus kalóriagyilkos sütikről, alakkarbantartásról, vásárlásról. Mit tudom én! Végigjárnátok néhány boltot, készítenétek képeket, aztán a végén mesélhetnél egy kicsit a magánéletedről is. Szerelem, tervek, család... bármi, amiről szeretnél.
Szerelem? Tervek? Család? Úgy istenigazából egyikkel sem rendelkezem. Persze, a család... nos, a baráti körünkre rá lehet fogni, hogy valami hasonló, de egyértelmű, hogy nem erre kíváncsiak. Hogy házasságról és gyerekvállalásról beszéljek? Pont én?
- Nem hiszem, hogy alkalmas vagyok ilyesmire – felelem végül. – Köszönöm, hogy gondoltál rám, de...
- Mesélhetsz a szabadidős programjaidról! Utazásról, barátnőkről... Nagyon izgalmas lenne.
Ebbe jól beletrafált. Barátnők. Ginny. Ginny és a tervei. Mert neki vannak! És én most közelebb tolhatom őt a megvalósításhoz. Másodpercekig rágcsálom az alsóajkam, győzködöm magam, hogy igenis megéri beáldozni néhány elvemet. Annyi mindent köszönhetek Ginnynek! Ő áll a legközelebb hozzám, muszáj megragadnom ezt a lehetőséget.
Carly várakozó pillantással méreget. Nyilván feltűnt neki, hogy meginogtam. Alice is izgatottan kémlel, én pedig hosszú, üres másodpercek elteltével határozottan bólintok egyet.
- Egy feltételem van – mondom, miközben elönt az ismerős „ezt még meg fogom bánni!" érzés.

***

Vasárnap este mind Harryéknél vacsorázunk. Ginny Mrs. Weasley-éhez hasonló tehetséggel rendelkezik a sütésfőzés terén, és ezt rendszeresen bebizonyítja nekünk.
Harry az asztalfőnél foglal helyet, a hozzá legközelebbi, jobb oldali szék Ginnyé. Mellette Luna lógatja a lábát, a másik asztalfőt pedig Neville birtokolja, aki általában el tud szabadulni néhány órára vasárnap esténként a suliból.
Ginny hajlamos jól megrugdosni a bokám vacsora közben, így a Lunával szemközti hely az enyém, az utolsó szék pedig Ron ritka látogatásait leszámítva folyton üresen áll.
- Jó étvágyat! – lebegtet az asztal közepére egy nagy tál csirkét Ginny.
A reakciók nem maradnak el, mindenki egyszerre kezd beszélni:
- Hű, de jól néz ki! – dörzsöli össze tenyerét Neville.
- Csodás vagy, drágám! – csókolja arcon Harry a séfasszonyt, miközben Luna a tál felé hajolva kémleli az ételt:
- Ugye elvégezted a húsevő pöttömszárnyasokat irtó varázslatot, amit mutattam a múltkor?

- Mi a helyzet az iskolában?
Általában sorra kivesézzük mindannyiunk napjait, már amennyire lehetséges, figyelembe véve mondjuk engem, akinek sokak szerint nem túl mozgalmas az élete. Úgy értem, munka, munka és... ó, igen, munka!
- Ígéretesnek tűnik a mostani generáció – feleli Neville, miután lenyeli a szájában lévő falatot. – Csupa tehetséges lurkó!
- Valóban, látszik a béke hatása – bólogat Luna egyetértőn. – A levegőben kevesebb negatív energia és félelem vibrál, így a szorongató kis zümmögők nem maradnak túl sokáig életben.
Elmosolyodom, miközben leszelek egy darabkát a csirkéből, és a villámra szúrom.
- Minden bizonnyal ez lehet az oka – dönti oldalra fejét Neville, mire Luna kedves kifejezéssel fordul felé. Úgy néz ki, azt hiszi, Neville komolyan mondta.
- Ha már az iskolánál tartunk! – csillan fel a lány szeme, miközben hosszú, világos szőke fürtjei előre csúsznak a válla mögül, ahogy az asztalra könyököl. Szórakozottan jegyzem meg magamban, mennyire hasonlít ez az árnyalat... Merlin gatyájára, miket beszélek! – A minap bejött egy csapat lány az üzletbe, hogy hajnövesztő csillámport vegyen, és arról beszéltek, hogy a Griffendél néhány héten belül megkapja az új házvezetőjét.
Neville szégyenlősen mosolyogva turkál a tányérján, aztán leteszi kezéből az evőeszközöket, összekulcsolt ujjait az asztalra engedi, és bólint egyet.
- McGalagony úgy gondolja, itt az ideje csak és kizárólag igazgatói poszton lennie – vonja meg a vállát.
- Te leszel a Griffendél házvezetője? – kérdezi Ginny elkerekedett szemekkel.
- Úgy tűnik, megfelelek a posztra – neveti el magát Neville, mire Luna titokzatosan mosolyogva pillant rá, míg Ginny felpattan, és a fiúhoz szalad, hogy hatalmas öleléssel gratuláljon neki. Harry vigyorogva emeli meg a poharát, boldogan koccintunk Neville-re és az iskolára, ahol mindannyian felnőttünk.

Harry percekig mesél az aurorvizsga menetéről. Két hónap múlva mindennel meglesz, ha az összes teszten jól teljesít. Azt mondja, nem tart tőlük, egész jók az eredményei a próbadolgozatokon, a gyakorlatokon pláne, de ez nem meglepő.
- És mikor lesz a ramazuri? – vigyorodik el Neville, Ginny eljegyzési gyűrűjére pillantva. Barátnőm elpirul, miközben gyors pillantást vált szerelmével, aztán felénk fordul, és megvonja vállait.
- Én nemsokára megleszek a sulival – simít végig Ginny kézfején Harry -, ha Ginny is befut, hivatalossá tesszük a dolgokat.
- Jaj, de izgalmas! – lelkesedik Luna.
- Igen, az lenne, ha százötvenezer éven belül sikerülne – húzza el a száját Ginny kissé csalódottan. Egyre gyorsabban ver a szívem, alig várom, hogy előrukkoljak a nagy hírrel.
- Nem közölték a cikkeidet? – vonja össze szemöldökét Neville.
- Nem ismerik a nevem. Úgy értem, mint íróét. Szükségem lenne egy ugródeszkára, de egyre reménytelenebb a helyzet.
Mindenki csendben marad, és a tányérját fixírozza.
- Akkor is a feleségem leszel, ha egy lap se méltó rá, hogy megjelenjen benne a neved – mondja Harry kedvesen, mire Ginny közelebb húzza hozzá a székét, és óvatosan nekidől.
- Biztos vagyok benne, hogy Harry vizsgái után szerezned kell nekem egy koszorúslányruhát – mutatok barátnőmre a villám hegyével, mire felhúzott szemöldökkel válaszol. Óvatosan elmosolyodok, a tányérom szélére támasztom az evőeszközt, állam összekulcsolt ujjaimra támasztom, hogy oldalra döntött fejjel folytassam. – Ugródeszka kell? – vonom fel szemöldököm. - Szereztem neked egyet!

***

Az asztalomon egy hatalmas katalógus hever. Ginny totálisan belelkesedett, miután állást kapott a Szombati Boszorkánynál. Lehet, hogy nem pont ilyesfajta írásokban szeretné megcsillogtatni tehetségét, de a lap elég híres ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, és ne csak Harry Potter jegyeseként emlegessék. Carly szerint kettőnk barátsága csak még tovább emeli majd az olvasottságot, így aztán örömmel fogadta munkatársnak Ginnyt. Mindünknek kedvez ez a helyzet. Carly megkapja, amit akar, barátnőm közelebb kerül a céljához, én pedig... nos, mivel ő írja a cikket, képes leszek itt-ott befolyásolni majd. Határozottan jobb, mintha egy vadidegen közölne rólam fájdalmas tényeket.
Szóval, Ginny rászánta magát, hogy miközben kidolgozza a cikk főbb elemeinek vázlatát, kiválasztja a színeket az esküvőre. Szerinte ez az egyik legkritikusabb dolog – a ruhát leszámítva persze -, és érdemes most megcsinálnia. Adott nekem egy bődületesen vastag lefűzős mappát, mely tele van különböző árnyalatokkal meg szalvétatervekkel, bár ott szerencsére még nem tartunk. Fogalmam sincs, miért sóz rám ilyesmit, nagyon jól tudja, hogy nem vagyok túl jó benne. Na meg aztán eléggé különböző a stílusunk, míg én inkább valami visszafogott koncepciót választanék, ő biztosan feltűnőt. Kis pergamendarabokat tűzött a szerinte esélyes oldalakhoz. És... itt van a probléma. A mappából ugyanis minimum százötven lapocska sarka áll ki, jelezve, milyen döntésképtelen a szentem.
Akármennyire is izgalmas lenne, sajnos nincs időm végiglapozni a kötetet. Muszáj megírnom néhány jelentést, el kell intéznem a kanadai export papírjait, és át kell ütemeznem egy görög szállítmányt. Néhány perce üzentek, hogy javítsam ki az iratokat. A mappa már az asztalom szélén hever, miután befejezem a kanadait, magam elé húzom, és kinyitom. A cetlin az áll, hogy a szállítmány más úton érkezik. Újabb mágiával nem szállítható rakomány, ami ha engem kérdeznek, elég gyanús. Firkantok néhány sort a pennámmal, aztán hátradőlök a székemben, és a plafont bámulva gondolkodok.
Zabini elég egyértelmű célzást ejtett el szombaton, ha nem lenne lehetetlen, azt hinném... Nos, jobban belegondolva nem is tűnik olyan lehetetlennek.
Vissza akar jönni? Elégtételt venni? Mégis miért? Na meg aztán, mire megy a kis csapatával? És miért szükséges ehhez megbolygatni a szállítások lebonyolítását?
Az asztalra támaszkodok, fellapozom a mappát, hogy megnézzem a szállítmány érkezési helyének címét, aztán felpattanok, belebújok a dzsekimbe, és elhagyom az irodám. Lehet, hogy nagy butaság ilyesmire szánni magam, ha még abban sem vagyok biztos, hogy újra sikerül legalább egy valamirevaló kábító átkot elsütnöm veszély esetén, de úgy érzem, nem számít.
Akárhogy is, Blaise Zabini minden bizonnyal tervez valamit, és muszáj kiderítenem mi az. 

Ha tetszett ne habozz véleményt írni vagy ☆-olni! 😘