Mindent beleadok, hogy a lehető legbájosabb, legártatlanabb mosolyommal nézzek szembe a felvont szemöldökű, minden bizonnyal magyarázatra váró osztályvezető boszorkával. Mindössze néhány másodpercem van arra, hogy összeeszkábáljak egy megalapozott, igazán ütős kis mesét. Időhúzásképp sóhajtok egyet, aztán közelebb lépek Mrs. Bornws asztalához, és ujjaim hegyeit összeérintve szólalok meg.
- Érdeklődni szerettem volna néhány varázsló felől, de amikor bejöttem – mutatok a vállam fölött az ajtó felé -, maga az asztalon fekve bóbiskolt. Gondoltam, nagyon fáradt lehet, ezért vissza is fordultam, hogy talán majd később...
Az asszony fejét rázva kuncog, mire elnémulok, és mozdulatlanná dermedve meredek rá. Kicsit szétcsúszott erősen összecsatolt kontya, és mintha egész halvény tintafolt éktelenkedne az arcán. Határozott pillantást vet rám, de tekintetében nyoma sincs dühnek, ami eléggé megnyugtató. Meggyőztem volna?
- Maga nagyon ügyes.
Zavartan tátogok egy röpke pillanatig, aztán felhúzott szemöldökkel várom a folytatást.
- Ezt meg hogy érti?
Mrs. Browns hátradől foteljében, vesz egy jó mély levegőt, és a még mindig nyitott fiókjára pillant.
- Azt hiszem, nem én voltam az első, aki a mai reggelen belépett ebbe az irodába – mondja. Hangja teljesen nyugodt, sőt, mintha kissé el is mosolyodna. Csendben várom, hogy folytassa; nem hinném, hogy különösebb sikert aratnék azzal, ha vad tiltakozásba kezdenék. Összehúzott szemekkel fordul felém, bal kezét felemelve egy intéssel jelzi, hogy foglaljak helyet. Lassan a vele szemközti fekete fotelre ereszkedek, hogy aztán az asztal rejtekében tartott ujjaimat tördelve várjam a folytatást. – Lehetne egy kérdésem magához, Ms. Granger?
Ennyit arról, hogy talán nem tudja a nevem. Még csak a feltételezés is nevetséges volt.
- Persze.
Néhány másodpercnyi habozás után aztán az mondja:
- Mondja csak, valóban olyan pletykásak a minisztériumi kislányok, mint azt hallottam?
Egyáltalán nem erre számítottam, így meglepettségemben egy szót sem tudok kinyögni. Most erre mit kéne felelnem?
- Fogalmam sincs – vonom meg a vállam lassan. – Az az igazság, hogy elég elfoglalt vagyok, ezért aztán nem töltök túl sok időt...
- Ugyan már! – csap az asztalra. – Mendemondákat azért csak hall maga is!
Bólogatni kezdek, mire szélesen elmosolyodik:
- Na. Akkor rendben van.
- Mármint...?
- Gondolom, a legtöbben már tudják, hogy iszom ezeket a vackokat – bök a fiókja felé.
- Meglehet.
- Tökéletes – vigyorodik el, aztán egy határozott mozdulattal helyére tolja a fiókot. Hallom, ahogy összekoccannak a dobozba helyezett üvegek. Kissé előredől, könyökeivel az asztalra támaszkodik, és összehúzott szemekkel pillant rám. – Azt is meg tudja mondani, mennyire nyűgözte le őket a változás?
Van esély rá, hogy valóban szenilis kissé, és megfeledkezett ittlétem körülményeiről?
- Nos, ami ezt illeti, eléggé látványos... - Halvány mosolyt erőltetek az arcomra, minden erőmmel azon vagyok, hogy határozott képet mutassak, holott meglehetősen összezavarodtam. – Nézzen csak magára! – kiáltok fel aztán a boszorkára mutatva. – Ön csodálatosan néz ki!
Elneveti magát, megrázza a fejét, majd kérdő pillantással fordul felém.
- Ha hiszi, ha nem, elég unalmas hellyé válik ez a Minisztérium 25 év munka után.
- Valóban?
- És tudja, mi a rosszabb az unalomnál?
Több ötletem is van, de inkább magamban tartom a véleményem, és várok. Mrs. Browns oldalra dönti a fejét, egy percig némán fürkészi az arcomat, aztán megszólal:
- A szánakozó tekintetek.

Értem, mire gondol. Vannak emberek, akiket rossz időkben csak a másokból áradó sajnálat éltet, míg másoknak ez csak újabb terhet jelent. Tovább szeretnének lépni, vagy legalábbis arra vágynak, hogy a körülöttük élő emberek szemében égő sajnálkozás ne emlékeztesse őket nap mint nap a fájdalmukra.
- Miért mondja ezt el nekem?
A boszorka sóhajt egyet, majd benyúl a fiókjába, hogy a doboz tetejét felpattintva előhúzzon belőle egyet a benne rejtett üvegcsék közül. Ujjai között forgatva szorongatja, majd az asztallapra állítja, és szórakozott tekintettel figyeli.
- Azért, mert úgy gondolom, maga egy olyan ember, aki megérthet – pillant fel rám. – És ezt ugyebár nem mondhatom el akárkiről. - Óvatosan bólintok egyet, mondván, folytassa csak. Kettőnk közé emeli az aprócska fiolát, megforgatja a levegőben. Látom, ahogy a zöld egy undorító árnyalatán megcsillan a függönyök között beszökő kora reggeli napfény. – Jobb szeretem a házsártos banya szerepét, mint a szegény öregasszonyét, aki elveszítette a férjét. Hála az égnek, mostanra letért a napirendről a veszteségem, sőt, ha minden igaz, sikerült egész más képet festenem magamról. Így van, Ms. Granger?
- Igen.
- Örülök. Na és, mit gondol, milyen irányba fordultak volna a mesék, ha azon a reggelen, amikor Ruby felfedezte, hogy iszom ezeket a vackokat, nem állok elő a csodálatos fogyasztókúra ötletével?
Összehúzott szemöldökkel meredek az üvegre.
- De akkor mit tart benne?
Elgondolkodom a lehetséges válaszokon, s bár lenne néhány ötletem, amiből ilyen förtelmes folyadékot lehetne keverni, de egyiknek sem lenne hasonlóan erős illata. Leteszi az asztalra az üvegcsét, majd összefonja karjait a mellkasán, és rám néz.
- Ez a gyógyszerem, Ms. Granger.

Elkerekedett szemekkel nézek a boszorkára. Kíváncsi vagyok, rettentően kíváncsi, és ezt tükrözi tekintetem is, melyben aligha fedezhető fel a sajnálatom, melytől a boszorka annyira irtózik.
- Rendszeresen iszogatnom kell ezeket a vackokat, hogy talpon tudjak maradni – bök a fiola felé. – És látja, milyen undorítóak! Azt hiszem, a sors tréfálkozik velem – mosolyodik el. Nincs ebben semmi szomorúság, vagy fájdalom. Ami azt illeti, egészen jókedvűnek tűnik a boszorka arcára húzódó görbület. Még mindig csodálkozom, hogy csak úgy elmondja nekem a titkát. Úgy érzem, valami nincs rendben.
- Ezek szerint minden pletyka furfangos hazugság.
- De még milyen! – neveti el magát az asszony. – Rendkívül jól szórakozom az utóbbi napokban. Ruby egyenesen megszállottjává vált a hóbortjaimnak. Minden délután eltűnök néhány percre, hogy nyugodtan ellenőrizhesse, elfogyasztottam-e a napi adagomat. Természetesen nagyon értékes dologról van szó, és ha akarna se tudna elcsenni egyet sem az orvosságaim közül, de a bámészkodással nincsenek problémáim. Egy idő után természetesen megkezdődött a találgatás, hogy hol tölthetem azt a fél órát, és számos kreatív ötlet után előálltak a szerintük legmegfelelőbb válasszal: Mr. Rowlivin. Egy férfi, akit még csak nem is ismerek. És véleményem szerint nem is létezik! – nevet fel Mrs. Browns.
- Szóval nincs barátja – állapítom meg összehúzott szemekkel. Magam is meglepődök a reakciómon – hiszen szinte minden más fontosabb ennél-, így aztán a torkomat köszörülve normalizálom arckifejezésemet.
- Természetesen sosem lennék hűtlen a férjemhez!
Érzem, hogy gombóc kerekedik a torkomban. Egy szót sem szólok.

- Azt hiszem, nem csak azért mondta el nekem ezt, mert megértésre vágyott – jegyzem meg, mire Mrs. Browns elmosolyodik.
- Mint mondtam, maga elég okos teremtés.
- Akkor...?
- Reménykedtem benne, hogyha megosztom magával a titkom, maga is hajlandó lesz elmesélni az önét – feleli kissé felhúzott szemöldökkel. Hátradőlök a fotelben, és mérlegelem, mennyit szabad elmondanom. – Nem kell tartania tőlem – rázza meg a fejét a boszorka. – Tudja, nem hinném, hogy túl sokáig jelentek veszélyt – vigyorodik el. Veszek egy hatalmas levegőt, és beszédre szánom magam. Már miért ne szövetkezhetnék valakivel, aki ennyire bátor? Persze csak mértékletesen.
- Szerettem volna információt szerezni néhány varázslóról – mondom lassan. – Gondolom hallott az eltűnésekről. – Bólintás. – Gondolkodtam, és arra jutottam, hogy talán lehet néhány ötletem a bűnösöket illetően. Most pedig lesz egy találkozónk, és...
- Ezek szerint ellenőrizné az egykori bűnbanda élő tagjait.
Bárcsak valóban egykori lenne! Azért bólintok.
- Gondolom, részben meg is tette már – pillant hátra az ajtó felé. Kifejezéstelen ábrázattal követem a tekintetét, aztán igent jelzek, amikor újra rám néz.
- Tudom, hogy Blaise Zabini ereje teljesen rendben van – nyögöm ki hirtelen, és ez igaz is. Ami azt illeti, szemtanúja voltam.
- Rendben – feleli a szemben ülő. Nyilván tudja, hogy egynél több varázsló ellenőrzésére aligha lehet ideje az embernek ennyi idő alatt, rutintalanul. – De számos varázslócsaládnak vannak leszármazottai – húzza össze a szemeit. – Miért pont ezzel a fiúval kezdte?
Na, most fogok lebukni. A Malfoy név egyértelműen befolyásosabb, de ha nem is Dracóra gondolt, akkor is válogathatnánk a veszélyesnél veszélyesebb alakok közül.
- A B betű volt a legközelebb.
Mrs. Browns felnevet, aztán elővesz egy darabka pergament, majd pennáért nyúl, és kíváncsian rám pillant.
- Mondjon nekem neveket, Ms. Granger.
- Miért? – kérdem oldalra döntött fejjel.
- Segíteni szeretnék magának.
- De hiszen gyakorlatilag betörtem az irodájába! – Na, most nyíltan bevallottam. Rendkívül szép volt, Hermione! – Ezek után hajlandó lenne szabályokat szegni miattam?
- Minden vágyam, hogy megkoronázzam valamivel a pályafutásomat – mosolyodik el. – Mindazonáltal kétlem, hogy maga rosszban sántikálna. A titkos dolgok nem mindig gaztettek, igazam van?
Hirtelen elmosolyodok, aztán kimondom az első nevet, amely az eszembe jut. És utána még sok másikat, egymás után, sorban. Ujjaimon számolgatom a lehetséges gyanúsítottaim számát, és azokét, akik után mindenképpen érdemes kutakodnom egy kicsit. Az utolsó nevet teljesen véletlenül, a gondolataimban elmerülve mondom ki:
- Clary Clarkson.

Miután visszatérek az irodámba, gondosan bezárom magam mögött az ajtót, és az íróasztalomhoz rohanok. Bűntudatom van, amiért nem osztottam meg Mrs. Brownsszal, hogy valójában Malfoy miatt mentem a raktárba, de tudom, hogy teljesen értelmetlen húzás lett volna beavatnom, miután gyakorlatilag kiürítettem a szőke dobozát. Lehuppanok a fotelembe, és kirántom az íróasztalom egyik fiókját. Keresnem kell valamit, amiben elrejthetem a zsebem tartalmát. Valamit, ami teljesen ártalmatlannak tűnik kívülről. Papírok, pennák és apró, iratokat összetűző kapcsok után bukkanok arra a teásdobozra, melyet még hónapokkal korábban kaptam Ginnytől. Kiveszem a fiókból, az asztalomra teszem, és elmosolyodva figyelem a színes mintákkal díszített tárolót. Tökéletes.

***

Az Abszol úton még a szokásosnál is többen vannak, így aztán ha Ginny nem szorítaná erősen a karomat, simán elhagynánk egymást. Sietős léptekkel haladunk a tervbe vett üzletek felé.
- Harry el fog utazni – mondja Ginny. Teljesen váratlanul, az út közepén jelenti ki, én pedig megtorpanok meglepettségemben. Összevont szemöldökkel nézek a karomat rángató lányra. – Gyere már! Nem állhatsz meg csak úgy!
Bemegyünk egy édességekkel teli polcokkal rendelkező üzletbe. Tömény cukorillat vesz körbe minket. Minden van itt, amit csak el tud képzelni az ember a már-már mindennapi pattogó cukroktól kezdve az ízesített drazsékon keresztül a hatalmas csokoládé szökőkútig, melyben apró marcipánfigurák perdülnek táncra. Ginny a színes cukrokkal megtöltött kosarakhoz lép, és elgondolkodva fixírozza a választékot.
- Hová megy? – kérdem kíváncsian, még az előző megszólalásához visszatérve. Valamiért rossz előérzetem támad, és csak reménykedem benne, hogy túlzottan paranoiás lettem az utóbbi időben.
- Á, csak valami buta vizsga. Azt mondja, az utolsót vidéken kell letennie – legyint, majd a pultoknál álló fiú felé fordul, és elmondja, miből és mennyit kér. – Három nap az egész.
- Három nap? Egy vizsga?
- Hát ez olyan aurorrá avató dolog! – magyarázza Ginny. – Mint egy terepgyakorlat. Leszerelnek valami bűnözőt délen, aztán hivatalosan is munkába állhatnak.
- Bűnözőt?
- Ezt úgy mondod, mintha féltenéd Harryt – vonja össze a szemöldökét.
- Miért, te nem?
Ginny elmosolyodik, miközben elveszi a kiszolgáló srác kezéből a fehér papírba csomagolt édességet, és a következő tálca felé mutat ujjaival.
- Harry legyőzte Voldemortot! – mondja visszafogott hangon. – Őszintén szólva kétlem, hogy egy bugyuta kis varázsló kifogna rajta. Még abban sem vagyok biztos, hogy három napig eltart majd.
És az én agyam is csak azért borult el, mert túl sok információ van benne.
Bólintok egyet, aztán a harmadik csomag édességre nézek, és oldalra döntött fejjel figyelem, ahogy Ginny azt is a kosarába teszi.
- Ennyire kikészít a baba?
Ginny elkerekedett szemekkel néz rám, aztán körbefordul, hogy megbizonyosodjon róla: senki sem hallott minket.
- Csak halkan, ha kérhetem – mondja, majd a csomagokra néz. – Amúgy meg ezt nem magamnak veszem.
- Hát kinek? – mosolyodok el.
- Tegnapelőtt találkoztam Mrs. Tonksszal az Ínycsiklandozó Varázsfűszerboltban. Valami furcsa keleti sütihez vásárolt hozzávalókat, ami amúgy egészen finomnak tűnik, szóval mindenképpen ki fogom próbálni valamikor – hadarja, miközben fizet a felvásárolt édességekért. – Lényeg a lényeg, elmesélte, hogy a barátnői hangulatidéző vacsorát csinálnak, mivel a hétvégén háromhetes Kelet-Európai túrára indulnak. Ő azonban csak a vacsorán vesz részt, mivel senkire sem tudja rábízni Teddyt ilyen hosszú időre, egy ötéves kisgyerekkel pedig mégsem indulhat útnak. Ezért hát megmondtam neki, hogy szívesen vigyázok rá, amíg ő elutazik.
Elmosolyodok, amikor kilépünk az üzletből. Jó ideje nem láttam már Teddyt, így örülök, hogy találkozhatok vele, bár ha jobban belegondolok, nem a legjobb az időzítés.
- Biztos vagy ebben? Így is eléggé le vagy terhelve – jegyzem meg, ahogy bemegyünk a következő helyre. – Egy kisgyerek pedig nem könnyíti meg a dolgokat.
- A cikkedhez már nem hiányzik sok, a következő számban megjelenik – bök a karomba vigyorogva. – Igaz, bőven van mit elintéznem, de Anyu segít nekem, ha nagy gubanc van. Meg aztán... Igaz, hogy Teddy már ötéves, de egy kis tapasztalatszerzés csak a hasznomra válhat, nem igaz? Gyakorlatilag a keresztanyja vagyok! Jól fogunk szórakozni.
- Remélem – mondom, és el sem tudja képzelni, mennyi mindent sűrítek bele ebbe az egyetlen szóba.

- Figyelj, akkor a fekete ruhát vedd fel, jó?
- Oké – mondom a szemeimet forgatva.
- És átjöhetnél, hogy megcsináljam a hajad – folytatja óvatosan. Sóhajtok egyet, aztán megrázom a fejem.
- Sajnos nem fog menni. Hihetetlenül sűrű napom lesz, így is kész káosz az egész. Ne aggódj, kicsípem magam a kedvedért – vigyorgok oldalvást ránézve, aztán óvatosan a hasára pillantva. – Ennyi jár az alkalomnak.
- Született zsarnok vagy, Hermione.

***

Egy hatalmas papírzsákot szorítok a mellkasomhoz, amikor az előszobába érkezve kilépek a cipőimből. A konyhába megyek, hogy a pultra borítsam a beszerzett cuccokat. Malfoy az egyik bárszéken ülve lapozgat egy hatalmas könyvet. Sötétkék ingének ujját feltűrte, nyakánál begombolatlanul hagyta. Igazán jó dolog, hogy végre süt a nap.
Előtte három pohárban gyanús színű folyadékok vannak – egy tűzpiros, egy fehér és egy fekete. Kíváncsian figyelem, ahogy hullámzó felszínükön megcsillan a fény. Ez a lassú mozgás olyan érzést kelt bennem, mintha élő anyagot látnék.
- Hát ezek meg mik? – kérdezem, mire Malfoy meglepetten pillant fel rám. Mintha észre sem vettem volna, hogy megérkeztem.
- Kell lennie valami megoldásnak arra, hogy feltöltődjek.
- Mondtam, hogy segítek visszaszerezni az erődet! – rázom meg a fejem, mire türelmetlenül az asztalra csap.
- De nekem most azonnal szükségem van rá! Ez az este hatalmas lehetőség! Muszáj ott lennem. Nem várhatok, míg sikerül elintézned, érted? Ki kell készítenem őket – mondja elszántan.
Fogalmam sincs, miért, de hallgatok az irodámban pihenő dobozról.
- Elrejtőzni el tudok, de hoppanálni, vagy támadást indítani... Kétlem, hogy mindkettő menne – teszi hozzá dühösen. Elő kéne rukkolnom a híreimmel, de nem teszem. Valamiért olyan érzésem van, hogy túlságosan mérges – bár fogalmam sincs, miért pont most-, és ez rettentően elvakíthatja. Ha visszaszerezné az összes erejét, most azonnal eltűnne a szemem elől, és ki tudja, mikor látnám újra. Ki tudja, látnám-e még valaha.
- Megoldjuk – mondom végül, bár egyelőre még fogalmam sincs, hogyan. – Mi van ezekkel a bájitalokkal? – pillantok a poharakba töltött folyadékok felé.
- Bob hozta őket a boszorkánktól, de nem tudom, melyik lenne a legjobb. Azt üzente, az egyik néhány óráig részlegesen megoldhatja a problémáimat.
- Nos, semmiképp se válaszd a feketét – húzom össze a szemöldököm. – Úgy néz ki, mint az Élő Halál Esszenciája.
- Ha hiszed, ha nem, épp erre gondoltam én is – jegyzi meg, aztán mindketten felnevetünk. – Mi van a csomagban? – pillant a pultra helyezett papírzacskó felé. Odalépek, hogy áttegyem a konyhaszigetre, és előpakoljak belőle néhány hozzávalót.
- Ideje lenne felfrissíteni a bájitalkészletemet.
- Bölcs gondolat.

Így aztán kiválasztok néhány gyorsan elkészíthető főzetet, melyek hasznosak lehetnek a közeljövőben. Malfoy a saját italaival kínlódik, míg én elkészítek néhányat a féltve őrzött receptjeim közül. Két órával később az utolsó üvegcse fedelét is lecsukom, amikor Malfoy végez az olvasással, majd miután még egy növényen teszteli az italokat, azt mondja:
- Na, jó, végeztem – és a piros löttyért nyúl, hogy határozottan felhajtsa az egészet.
Kíváncsian figyelem, ahogy kifejezéstelen arccal mered maga elé. Kicsit megmozgatja a vállait, aztán pislog néhányat, de nem mond semmit.
- Valami változás? – kérdezem felhúzott szemöldökkel.
Megrázza a fejét, aztán dühösen feláll a székről, és olyan lendülettel indul el, hogy leveri a fehér löttyel töltött poharat. Egyenesen az ingére ömlik, amely megfakul a bájital érintette helyeken. Malfoy mutatóujjával megböki a világoskék foltot.
- Fúj! Ez ragad – állapítja meg, aztán két ujja közé csípi a textilt, és elhúzza a hasától. – Ami azt illeti, egy kicsit csíp is – teszi hozzá szórakozottan.
- Vedd le! – kiáltok fel, mire meglepetten néz rám, és megfogja az inge alsó szegélyét. Pont, mint amikor valaki egyetlen mozdulattal megszabadul a felsőjétől. – De ne itt! – hadonászok kétségbeesetten a fürdő felé. – Érdemes lenne lemosnod – mondom, aztán egy pillanatig a szemébe nézek, hogy végül túlságosan gyorsan forduljak vissza a már elrendezett bájitalaimhoz. Muszáj leellenőrizni, hogy minden megvan-e, nem igaz?
Malfoy felsóhajt, aztán sietős léptekkel elhagyja a konyhát, és a nappalin keresztül a kis folyosóra lép, hogy aztán magára zárja a fürdő ajtaját. Amikor meghallom a zuhanyrózsából feltörő víz hangját, összeszorított szemekkel hasalok a pultra, hogy néhányszor a bútorlaphoz üssem a fejem. Minden jel szerint amúgy is megbuggyant a tartalma, hát mit számít még egy-két koppanás?

- Hermione!
Ginny hangjára kapom fel a fejem. Összehúzott szemekkel nézek körbe, először azt hiszem, csak képzelődöm, de aztán:
- Hermione! – kiáltja újra. – Fürdesz?
És aztán a lépteinek zaja egyre csak halkul...
Te jó ég!
Szabályosan kirobbanok a konyhából, eszeveszett sebességgel rohanva, hogy még időben elkapjam Ginny vállát. Már a fürdőbe vezető ajtó előtt van, amikor utolérem, és magam felé fordítom.
- Hermione! – mosolyodik el. – Hát megvagy. Egész délelőtt kerestem azt a kék sálamat, amit még februárban vettünk, de sehol sem találtam. Nem hagytam itt véletlenül?
- Biztosan nincs a fürdőben – mondom hirtelen.
Saját szavaimon csodálkozva szorongatom a karját, de ő észre sem veszi, csak értetlen képpel bámul.
- Aha – bólogat, és szabad kezével a füle mögé tűr egy tincset. – Hát akkor megnézhetnénk a gardróbban – pillant a szobám felé.
- Pontosan! – vigyorodok el, és a háló felé lökdösöm barátnőmet. – Menj csak, mindjárt megyek én is!
Amikor Ginny eltűnik az ajtó mögött, halkan bekopogok a fürdő ajtaján, de nem érkezik válasz. Pedig muszáj szólnom Malfoynak! Idegesen toporgok az ajtó előtt, aztán a szemeimre szorítom az egyik kezem, míg másikkal kissé kinyitom az ajtót, és lassan behajolok a helyiségbe.
- Ginny itt van, szóval... Hagyd, hogy folyjon a víz, és meg ne merj szólalni!
Aztán bevágom az ajtót, még mielőtt bármit is felelhetne.
A szobám felé indulok, de mire belépnék, Ginny megjelenik az ajtóban. Egyik tenyerét a homlokára szorítja, miközben megrázza a fejét, és fáradtan felsóhajt.
- Már tudom, hová tettem – jelenti ki hunyorogva, aztán a hasára csúsztatja a kezét. - Basszus, totál kikészít ez a helyzet– mondja szuszogva, én pedig némán rázom a fejem, és a fürdőszobában lévő Malfoyra gondolok.
- Nem hinném, hogy ezt most kéne megbeszélnünk – jegyzem meg halkan, de Ginny továbbra is érzelmi viharban szenved. Megfogom a karját, és lassan a nappali felé terelem.
- Mondja ezt az, akiből nem fog kipottyanni egy gyerek kilenc hónap múlva!
- Csodálatos – sóhajtok, és azért fohászkodom, hogy a folyóvíz zaja miatt Malfoy ne hallja a beszélgetésünket.
Ginny zavartan bámul rám, aztán pólójába kapaszkodó ujjaimra pillant, mire gyorsan visszahúzom a kezem, és összefonom karjaimat a mellkasomon.
- Talán zavarok? – kérdi gyanakodva.
Meglepetten nézek rá, már amennyire tőlem telik. Ma már annyit színészkedtem, hogy lassan betársulhatok valami Varázslatos Mágiszínházba részmunkaidős munkatársnak.
- Zavarni? Dehogy! – legyintek, aztán megköszörülöm a torkom. – Csak a kikészülés határán állok, mert még van egy kis dolgom, mielőtt készülni kezdek az estére, és nem kaptam választ egy levélre, ami mindent felboríthat, szóval...
- Úúú.
- Pontosan – mosolyodok el halványan. – De bizonyára minden megoldódik. Legalábbis remélem.
Hogy mostanában mennyi mindent remélek!
- Úgy lesz – böki meg a karom Ginny, mire felnevetek. Aztán összezavarodott arckifejezéssel mered rám, majd jelentőségteljesen a fürdő felé pillant. – Úristen! Van nálad valaki?
- Dehogy! – rázom meg a fejem. – Úgy felejtettem a csapot.
- Aha... - mondja elkerekedett szemekkel, majd várakozó pillantást vet rám.
- Mi van? – rázom meg a fejem értetlenül.
- Nem akarod elzárni?
Tehetetlenül vonogatom a vállam.
- Nem – mondom, bár fogalmam sincs, ennek így mi értelme van.
- Hermione... - vigyorodik el Ginny.
- Csak egy külföldi barátom, ne kombinálj! – kiáltom el magam, mire barátnőm elneveti magát.
- Akkor miért tagadtad le? – vonja fel szemöldökét végül.
Na, ezzel megfogott.
- Hát azért, mert... - bólogatok meggyőző arckifejezéssel – Mert mindig kombinálsz – hadarom, aztán megfogom a karját, és a nappali felé húzom. - Mi a helyzet a sállal?
Ginny túlságosan is széles vigyorral néz rám. Értetlenül pislogok felé, mire leguggol, és felkapja a kanapé mellé ejtett sötétkék inget.
- És ez a külföldi barát honnan származik? – neveti el magát. – Kíváncsi vagyok, melyik nép tagjainak bevett szokása széthagyni a ruhaneműit, míg csak barátságban állnak a vendéglátóikkal.
- Add ide! – veszem el az ujjai között szorongatott ruhadarabot. – És ne gondolj semmi rosszra.
- Elkéstél.
- De Ginny!
- Most mi van?
- Teljesen félreérted – rázom meg a fejem. Lehetséges, hogy Malfoy hallgatózik, így aztán szépen kell megoldanom a helyzetet, ha egyiküktől sem akarok célozgatásokat hallgatni a következő napokban.
- Egy ing. A nappali padlóján. Egy zuhanyzó férfi. Mi a francot lehet ezen félreérteni?
Ginny kíváncsi tekintettel mered rám, míg én egy valamirevaló ötlet után kutatok.
- Te jó ég! Ő az, aki miatt nem találkoztál Jeremyvel, igaz? – kérdi, én pedig legszívesebben ott helyben megszűnnék létezni. - Látnom kell – mondja izgatottan, aztán visszafordul a fürdő felé. – Csak bekukkantok, ígérem! – vigyorog, miközben elé vágok, és az ajtó elé lépek, így megakadályozva, hogy benyithasson.
- Nem lehet.
- De miért?
- Mert szégyenlős! – rázom meg a fejem jobb ötlet híján.
- Na és akkor? Nem kell tudnia róla! Észre sem fogja venni!
Nem tudom, ezt hogy gondolja, miután minden jel arra utal, hogy Malfoy már kiszállt a zuhanyzóból.
- Tudom – mondom halkan, kicsit közelebb húzódva Ginnyhez, mintha csak egy titkot szeretnék megosztani vele. – De ő... nos, ő nem igazán szereti a lányokat – mosolyodok el halványan.
Ginny pislog néhányat, aztán bólint egy hatalmasat, és zavartan az ajtóra pillant.
- Te beleszerettél egy meleg fiúba?
- Mi? Nem! Dehogy! Ő csak egy barátom!
- Értem – suttogja, majd elgondolkodva felém fordul. – Gondolod, hogy neki is kerítenem kéne valakit?
- Már van párja – hadarom, aztán a kandalló felé irányítom barátnőmet.
- Ó – húzza el a száját. – Várj – torpan meg a kanapé mellett. – Akkor ki tetszik?
- Senki! – vonom meg a vállam.
- Na persze!
- Ginny... Csak le akartam rázni Jeremyt!
- És ezért hazudtál nekem?
- Hogyne – mosolyodok el, de nem úgy néz ki, mint aki hisz nekem.
- Na majd meglátjuk – húzza össze a szemeit.
- Ezt hogy érted?
- Furcsán viselkedsz mostanában, úgyhogy nem hiszek neked. Ó, és bosszúra szomjazom! – fonja össze karjait a mellkasán. És komolyan is gondolja.
– Viszlát este, Ginny! – lököm a kandalló felé.
Ő pedig eltűnik a zöld lángok között.

A kanapé karfájának dőlve várom, hogy a szőke megjelenjen előttem. Próbálok tekintélyes képet vágni, vagy legalábbis nem úgy festeni, mint akinek épp most pecsételődött meg cseppet sem fényes jövője. El sem tudom képzelni, mit talál ki Ginny, de egészen biztos vagyok benne, hogy kreatív lesz.
Dühösen pillantok a kinyíló ajtó felé, aztán még bosszúsabb leszek, amikor meglátom, ahogy a szőke törülközővel a nyakában lép ki a kis folyosóra. Felpattanok, és hozzávágom a gombóccá gyűrt ingjét, figyelmen kívül hagyva, hogy semmi sem takarja el előlem felsőtestét.
- Ne hagyd szét a cuccaid! – mondom a mellkasomon összefont karokkal, aztán sóhajtok egyet, és gondterhelten a hajamba túrok. – Gondolom, mindent hallottál.
- Természetesen – vigyorodik el gúnyosan. – Több kérdés is böki az oldalamat, de igyekszem visszafogni magam.
- Hihetetlenül hálás vagyok érte – jegyzem meg a szemeimet forgatva.
- De azt hiszem akad valami, ami még ezeknél is fontosabb jelenleg.
- No és mi lenne az? – kérdem kíváncsian, mire Malfoy mosolyogva a dohányzóasztalhoz sétál, hogy felvegye róla a pálcáját. Úristen, még jó, hogy Ginny azt nem vette észre! A szőke elmormol néhány varázsigét, mire a pálcája vége fénybe borul, én pedig elnevetem magam.
- Úgy tűnik, a piros lötty mégsem volt teljesen hasztalan.
Elgondolkodva harapom be az alsó ajkam, aztán Malfoyra nézek, és azt mondom:
- Gondolod, hogy egy Százfűlé-főzetet is kibírnál?