Nyúzottan keltem fel hajnalban a telefonom csörgésére. Soha nem hív senki, miért most kellett rájönniük az embereknek a létezésemre? Hunyorogva tapogatóztam utána és anélkül, hogy megnézném felvettem de a nyivákoló hangra kipattantak a szemeim. Gyors pillantást vetettem a mellettem békésen szuszogóra majd sietve kimentem a szobából. Magamra kaptam egy pulóvert ami a kezembe akadt és mezítláb kimentem a teraszra nehogy felkeltsek valakit.

- Miért hívogatsz az éjszaka közepén? Egyáltalán honnan tudod a számomat? - morogtam idegesen. Nem volt elég problémám, ennek is most kell rájönnie, hogy amúgy van egy lánya.

- Hol a francban vagy?

- Semmi közöd nincs a hol létemhez!

- Már hogyne lenne! Az anyád vagyok! Mi az, hogy kirúgtak? Hol járkálsz te amikor tanulnod kellene? Biztos annak a kis aranyos srácnak az ágyában fekszel most is!

- Neked jelenleg ki vár az ágyadban? Fogadjuk még csak a nevét sem tudod. Nem kell a felelősség teljes szülőt játszanod, azzal elkéstél úgy hat évet! 

- Ne merészelj így beszélni velem amíg az én házamban laksz!

- Hidd el én sem repdesek az örömtől amiért veled kell egy levegőt szívnom!

- Kis drogos csitri! Te üldözted el az apádat is! Jó lenne ha észre vennéd mennyi gondot okozol és nem csak magadra gondolnál!

- Rohadj meg! - ezzel kinyomtam és elhajítottam a telefonomat. Az elmémet teljesen ellepte a vörös köd. Tombolni kezdtem, erőteljesen a közeli fába vertem az öklömet majd üvöltözve tépni kezdtem fekete tincseimet. Érthetetlen szavakat kezdtem hadováltam, amikor már elszállt minden erőm csak lerogytam a földre és sírtam. Nem miattam tette ezt apa. Nem lehettem én az oka, szeretett engem. Egy pokróc landolt a vállamon majd egy vékony alak ült le velem szemben. Yongguk nem szólt egy szót sem, türelmesen megvárta míg megnyugszom magamtól. Mindenem remegett az idegességtől, képtelen voltam értelmesen gondolkodni.

- Mennyit hallottál? - kérdeztem meg suttogva, féltem a választól.

- Az egészet. Ha nagyon utálsz vele élni miért nem költözöl el? 

- Nincs elég pénzem hozzá. Még egy lepra telep is többet követel mint amennyit én képes lennék szánni rá. 

- Figyelj, van egy ötletem, költözz hozzám. Elég nagy az a lakás, a másik szobát úgyse használom semmire. - értetlenkedve megráztam a fejem és újra lejátszottam magamban amit mondott hátha félre hallottam valamit. Tágra nyílt szemekkel néztem rá és ellenzőn ismét rázni kezdtem a fejemet.

- Így is rengeteget élősködök rajtatok, főleg rajtad. Nem költözhetek hozzád!

- Nem azért vannak a legjobb barátok, hogy segítsenek egymásnak? Meg akkor többet is találkozhatnál ezzel a tök fejjel, nem kellene az anyáddal élned, ott nem találna rád egy beteg állat sem... Soroljam még vagy ennyi érv elég meggyőző?

- Sokkal jövök neked Yongguk, nagyon sokkal. Biztosan nem zavarna ha velem kéne megosztanod a lakást?

- Dehogy! Ha haza megyünk innen átvisszük minden cuccodat utána pedig keressünk egy normális sulit. Na most menjünk vissza aludni mert állati hideg van itt kint és fáradt is vagyok. - tápászkodott fel majd engem is felhúzott. Átöleltem a derekát és elmormoltam egy halk köszönöm-öt. Zelo még mindig aludt mikor visszamentem. Hálát adtam az égieknek amiért őt nem keltettem fel. Visszabújtam az ágyba szorosan mellé mire karjait körém fonta. 

- Hol voltál? - kérdezte rekedt hangon amitől megborzongtam. 

- Azt hiszem szükségem lesz egy úgy telefonra. Kérdezhetek valamit? - elsuttogott egy igen amíg én szembe fordultam vele - Mi van köztünk? - kinyitotta egy kicsit a szemét majd ismét lehunyta őket s végig simított a hajamon.

- Én személy szerint azt szeretném ha a barátnőmként dicsekedhetnék veled, az már egy más kérdés te mit érzel és mit szeretnél. 

- Még két kérdésem lenne utána hagylak aludni. Téged zavarna ha a legjobb barátodhoz költöznék? - erre már kinyitotta szemeit és csillogó szemekkel nézett rám.

- Yongguk-hoz költözöl? - aprót bólintottam - Hát kissé féltékeny vagyok amiért nem hozzám de mivel nem egyedül élek így ez jogos. Majd segítek összepakolni. Mi lenne a másik kérdés?

- Milyen barát az aki még csak egy puszit sem ad a barátnőjének? - kérdeztem meg mosolyomat visszafojtva. Zelo halkan felnevetett majd a homlokát az enyémnek támasztotta s ajkait az enyéimre illesztette majd lágyan mozgatni kezdtek őket. Apró sóhaj szakadt fel belőlem miközben behunytam a szemeimet. Úgy éreztem mintha megszűnt volna körülöttünk a világ, teljesen kikapcsolt az agyam csak élveztem a pillanatot.