A kijárat felé vettem az irányt ahol reméltem, hogy Jeant találom. Ki léptem a kapun, majd meg pillantottam drága barátomat egy padon ülve. Oda siettem hozzá és szorosan magamhoz öletem.

- Mi a baj Yume mi történt? -
A könnyeim folyni kezdtek. Éreztem ahogy el áztatom Jean pólójának egy kisebb felületét. Még így maradtunk pár percig, majd mikor felemeltem a fejem Levit pillantottam meg. Mire egyből el indultam a park felé. Nem örülök hogy Levi látta ezt a jelenetet ugyan is bent még elég nagy volt a szám. Habár amennyit tudok róla valószínűleg hidegen hagyja a dolog. Viszont az én egómnak nem tesz jót...

- El mondanád hogy mi történt?-
Elmeséltem Jeannak a történeteket, azt is hogy Levi segített nekem.
- Basszus ha akkor nem hagylak ott!
- Nem a te hibád... Most meg már úgy is mindegy.

*** /Jean szemszög/

Másnap írtam egy üzenetet Yumének hogy ma egyedül megyek suliba, aminek látszólag nem örült. De beszélnem kellett Levivel. Meg kell köszönnöm neki. Habár ez gyerekesen hangzik és valószínűleg csak hülyét csinálok magamból meg akarom tenni. Yume nagyon fontos nekem és én nem tudtam megvédeni.

***

- Levi! Rá érsz egy percre? - Kérdeztem kicsit bizonytalanul.
- Ha azért jöttél hogy meg köszönd, hogy meg mentettem a kis barátnődet feleslegesen jártatod a szád.-
Erre nem tudtam mit mondani csak ki kerekedett szemekkel bámultam rá mint egy idióta.
- Nem miatta tettem egyszerűen csak, még nekem is bűntudatom lett volna ha hagyom hogy megtegye az az kanos pöcs fej.-
Azzal sarkon fordult és ott hagyott. Fura egy srác.

/Yume szemszög/

A nap fele szépen lassan el telt. El is érkezett az ebédszünet, boldogan tömtem magamba az otthonról hozott sonkás szemdvicsemet. Jean velem szemben ült és csak bámult rám.

- Ember elég szarul nézel ki.- Vetettem oda neki.
- El ugrom az orvosiba.-
Azzal el is tűnt. Úgy érzem egy unalmas hétnek nézek elébe drága beteg barátom nélkül...

***

A délutáni órákat már Jean nélkül kellet átvészelnem, viszont meglepetten konstatáltam hogy Keyl sincs ma iskolába amitől sokkal jobb lett a közérzetem. Hirtelen Hanji ugrott az arcomba elég izgatott fejét vágva.

- Yumeee! Képzeld az eggyik tizenkettedikes srác szervez egy házi bulit és minket is meghívott... Nos igazából a kilencedikeseken kívül mindenkit. Ugye eljöszzzz?!-
Egy pillanatig egyből rá akartam vágni hogy persze viszont... Beugrott hogy Keyl és Levi is tizenkettedikes.
- Figyelj Hanji nem hiszem hogy ez jó..
- Ugyan már kérlek ilyen nem történik minden héten- Azoknak a boci szemeknek amivel rám nézett még lány létemre se tudtam ellenállni így bele mentem.
Miután megbeszéltem Hanjival a részleteket haza felé vettem az irányt. A telefonomat nyomkodva igyekeztem kifelé mikor neki mentem valakinek.

- Tck már megint te? Nem tudsz vigyázni taknyos?!-
Amint megláttam Levit elvörösdtem és le sütöttem a szememet.
- B-bocsánat- Hebegtem mint egy kis óvodás akit most szidott le az anyukája. Utoljára egy éve történt ilyesmi azóta egyszer sem. Nem értem. Egyszerre rémít meg de kíváncsivá is tesz. Vajon mindig ilyen rideg?
- Hé taknyos el tünnél végre az utamból?- kicsit fel néztem hogy a szemébe pillantsak, mert hiába lehetett körülbelül százhatvan centi még így is magasabb volt nálam egy kicsivel. Hát igen nem nőttem valami nagyara.
- Levi te is ott leszel hétvégén? - Őszintén legszívesebben elsülyedtem volna. Hogy tudtam ezt meg kérdezni?! Kicsit meglepetten nézett rám aztán ismét vissza tért a szokásos rideg és unott arckifejezése.
- Mit érdekel ez téged taknyos?-
- S-semmit bocsánat.- Hadartam el ezt a két szót aztán igyekeztem minél hamarabb le lépni onnan. A tervemben azonban meg akadályozott egy erős kéz.
- Igen megyek.- Kaptam a rövid ám mégis kielégitő választ. Majd csak simán el ment. Meg akarom, meg kell hogy ismerjem. Túlságosan is kíváncsi vagyok ahhoz hogy ezt most elengedjem.

Sziasztok! Itt is van a kövi rész. Kicsit rövidebb lett mint terveztem de így alakult😅. A következőt megpróbálom hosszabbra írni. ❤️❤️