-A kezelőorvosával mindenképpen beszéljen. Egy hét múlva lesz a varratszedés, arra feltétlen be kell jönnie. Ez a kenőcs segít a hegek gyúgyulásában, így bár látszani fognak, de nem olyan nagy mértékben. A kötést igazából leveheti, de véleményem szerint nem lenne túl komfortos a varratokat szabadon hagyni. Vigyázzon a sebekre. Ha bármilyen probléma felmerülne, csak szóljon. -sorolta a doki.

-Rendben, mindent betartok. Még valami? -kérdezte unottan.

-Szerintem ennyi. További szép napot. Viszlát! -köszönt el a doki, majd a nővérrel a sarkában kiment a szobából.

-Végre elmehetünk. Már majdnem hülyét kaptam. Gyűlölöm a kórházakat. -sóhajtott egy nagyot.

-Én sem bírom őket túlságosan. -húztam el a szám.

-Mehetünk akkor? -kapta fel a sporttáskát.

-Húzzunk innen. -összekulcsoltam az ujjainkat és kimentünk a kórházból.

-Lehetne hogy hozzád megyünk? Egyenlőre nem tudok hazamenni. -nézett rám bociszemekkel.

-Én is így gondoltam. -húztam magamhoz és gyorsan megcsókoltam.

Reggel tíz óra volt, de kint körübelül -15 fokok uralkodtak. Gyorsan szedtem a lábaimat, mert azon kívül, hogy rohadtul fáztam, alig bírtam a barátommal lépést tartani. Ilyenkor nagyon nem örülök a fejnyi magasságnak köztünk.

-Nem fázol? -kérdeztem vacogva a pulcsiban lévő fiútól.

-Nem nagyon. Te igen? -karolta át a vállam.

-Befagy a seggem. -vontam vállat és egy picit jobban hozzábújtam. Hirtelen elkezdett szállingózni a hó. Először apró pelyhekben, majd egyre nagyobbakban és sűrűbben.

-Tornádó nem lesz? -grimaszolt.

-Rémesen ünneprontó vagy. -biggyesztettem le az ajkaimat.

-Mennyi idő mire hazaérünk? -terelte a szót, miközben a havat rázta ki a hajából.

-Negyed óra talán. -válaszoltam némi fejszámolás után.

-Kibaszott lusta vagyok. -sóhajtott egy nagyot. Nevetve öleltem át a derekát.

-Ezt mindig tudtam. Lusta vagy sétálni, angolra bejárni... mekkora szerencséd van hogy én is ennyire lusta vagyok. Különben nagyon megszívtad volna.

-Pontosan miért is? -húzta fel a szemöldökét.

-Gondolj bele, ha hiperaktív lennék. Folyton sétálgatni akarnék menni, túrázni, sportolni, mindenféle programokat szerveznék... -soroltam.

-Már a gondolatba is elfáradtam. -borzongott meg Charlie.

-Dettó. De szerencsédre kifogtad a város leglustább emberét. Természetesen magadon kívül. Lehet hogy veled nehezen vetekednék. -cukkoltam.

-Olyan rémesen én sem vagyok lusta. Én mondjuk kijárok a tóhoz, elviszlek vandálkodni... nincs kedved mostanában elmenni? -húzogatta a szemöldökét.

-Amíg nem mentél el az agyturkászhoz, nem. Utána beszélhetünk róla.

-Nem akarok elmenni. Folyton jön az idióta kérdéseivel. Mit érzel? Mit gondolsz erről? Mit látsz ebben az alaktalan tintapacában? -parodizálta ki ezek szerint az orvost.

-Sosem meséltél a dokidról. Egyáltalán férfi vagy nő?

-Nő. Christina a neve, huszonhat éves és általában heti egyszer kínoz. De ezek után biztosan többször fog. -fancsalodott el.

-És... szép? -kérdeztem, miközben próbáltam a féltékenységemet leplezni. Nagyon hülye vagyok, de huszonhat éves... jól van na, nem vagyok normális.

-Aha. Hosszú szőke haja van, barna szeme, E kosarat hord...

-Menj a francba. -ütöttem a mellkasára.

-Jól van, nyugi. Mondjuk az mind igaz amit elmondtam... -szívatott.

-Ilyenkor nagyon szívesen kiherélnélek. -vetettem rá egy gyilkos pillantást.

-...De te sokkal szebb vagy nála, ráadásul őt utálom, téged meg imádlak. -fejezte be, az arcán a szokásos, halálosan idegesítő és helyes félmosoly ült.

-Megtarthatod a golyóidat. -legyintettem, mire röhögve belepuszilt a hajamba. -Amúgy komolyan E kosaras?

-Nem. De nagyon jó volt látni a féltékeny pofidat.

-Látom magam előtt a fejedet, miután ki leszel herélve. -merengtem. -Azt a szenvedő arckifejezést, és a felismerést, hogy nem lesznek gyerekeid...

-Oké, leállhatsz. Felfogtam. -lecsúsztatta a kezét a vállamon, a derekamig, onnan pedig a fenekemig, amibe nagyon udvariasan belemarkolt.

-Hékás! Ez nem így működik! -háborodtam fel, de persze nem komolyan.

-Bee. Te az enyém vagy. Mindenestül. Ebbe pedig a csinos kis feneked is beletartozik. -duruzsolta a fülembe. -Ráadásul te mondtad hogy befagy a segged, én csak segítek rajtad. -mosolygott rám jófiúsan.

-A végén még Apucinak kell hívjalak. -forgattam meg a szemeim.

-Azt nem kell. Ilyen gondolataim nincsenek. -röhögött ki. Újfent beleboxoltam a karjába, majd a derekáról lecsúsztattam a kezem a fenekéig, és a kezemet a farzsebébe raktam.

-Jó érzés, hogy nem csak akkor szereted a fenekem amikor részeg vagy.

-Csak a fenekedért tartalak. Azt mindig szeretem. -incselkedtem.

-Mindig tudtam. Elnyom a seggem. -sóhajtott drámaian. -Megjöttünk.

-Akkor sajnos le kell akadnod a seggemről. Így nem tudok felmászni.

-Hát, ha előttem mászol föl, akkor minden meg van bocsájtva. -megeresztett egy perverz mosolyt.

-Még mindig kanos vagy? -röhögtem ki, miközben a lépcsőn mentem felfelé.

-Tudod, ha veled vagyok, állandóan. -vallotta be és éreztem a hangján hogy vigyorog.

Amíg be nem másztunk az ablakon, többet nem szólt egyikünk sem. A havazásban lényegében eláztunk, mivel a hó elég gyorsan elolvadt. Amint beértem a meleg lakásomba, amiből a srácok szerencsére már elhúztak, nekivetkőztem. Ledobtam a gatyámat, a pulcsit, a zoknit, időközben átmászkáltam a szobámba és felkaptam egy piros és fehér csíkos térdzoknit, így már pólóban, bugyiban és zokniban sétálgattam. Fel-alá mászkáltam a lakásban és felszedegettem a földről az üres üvegeket.

-Khm... bár a kilátás nagyon bejön, nem ártana egy gatyát is magadra kapnod, mert ebből könnyen tényleg apucizás lesz. -szólalt meg vigyorogva a kanapéról, amit teljes egészében elfoglalt.

-Egy perverz állat vagy. -jelentettem ki, majd a kezemben lévő üvegeket letettem a földre és a kanapéhoz sétáltam. Amikor odaértem, mivel máshol nem volt hely, ráültem a csípőjére.

-De te szereted a perverzségemet. -a karjait a tarkója alatt összekulcsolta és elégedetten nézett rám.

-Attól még rémes vagy. -a két kezemet a mellkasára raktam és azokra támaszkodva hajoltam közelebb hozzá.

-Dehogy vagyok... -suttogta. A szánk már majdnem összeért, mire én felpattantam róla.

-De igen. -vigyorogtam rá. -Elmegyek fürdeni, addig szórakoztasd magad. -seggriszálva mentem a fürdő felé, mert tudtam hogy néz. Mielőtt becsuktam az ajtót, hallottam egy elfolytott nyögést, én pedig felkuncogtam.

A hajamat felkontyoltam a fejem tetejére és lekaptam magamról a ruháimat, majd beálltam a zuhanyzó alá és elkezdtem a vizet magamra folyatni. Éppen élveztem ahgyan a víz felmelegíti az átfagyott végtagjaimat, amikor halkan kinyílik az ajtó.

-Csatlakozhatok? -hallottam meg Charlie hangját a fürdőben. A zuhanyzó üvege szerencsére homályos, így ő sem láthatott be.

-Jézusom, a frászt hozod rám. Mit akarsz? -elállítottam a vízcsobogást.

-Már mondtam. Veled fürdeni.

-Ne, kérlek. Tudom hogy mi lenne a vége a közös zuhanyzásnak, és nem akarom. -nyögtem ki magamból nagy nehezen a szavakat. Lehajtottam a fejem ahogyan elöntött a bűntudat. Tisztában vagyok vele, mennyire a lelkébe taposok ezzel.

-Baj van? -kihallottam a hangjából az aggodalmat. A kezét az üvegnek nyomta és szinte láttam magam előtt az arckifejezését.

-Nem. Vagyis igen... nem tudom. -haraptam az ajkamba.

-Hallgatlak.

-Én... belegondolva egy ribanc vagyok. -böktem ki.

-Mi van? -kérdezte élesen. A hangja dühös volt és meglepett, de nem a jó értelemben.

-Konkrétan egy hónapja sem vagyunk együtt, de azt sem tudom hányszor feküdtünk le. -csóváltam a fejem. Tényleg eléggé ribancnak éreztem magam.

-Hétszer. -suttogta halkan és meggyötörtem.

-Tessék?

-Eddig hétszer. -Ismételte meg hangosabban és idegesen. -Bejöhetek?

-Adj be egy törölközőt. -kértem. Pillanatokon belül kinyílt a zuhanyfülke ajtaja és Charlie lépett be egy szál boxerben. Kivettem a kezéből a törölközőt és villámgyorsan magamra tekertem.

-Ne kezdd ezt megint. Nem tudom honnan szeded ezeket a dolgokat. Múltkor azt mondtad, kihasznállak. Most lényegében kijelentetted hogy megbántad hogy együtt voltunk. -nagyon megbántott fejet vágott, és látszott hogy nem színészkedik.

-Én nem azt mondom, csak... -nem tudtam befejezni a mondatot.

-Figyelj ide. Nem szimplán lefeküdtem veled, megdugtalak vagy akárhogy hívod. -az arcomat a két keze közé vette. -Szeretkeztem veled. Mert szeretlek. -szóhoz sem jutottam.

-De ha szeretnéd, legközelebb akkor leszünk együtt, ha te szeretnéd. Nem fogok kezdeményezni, rendben?

-O-oké... De most nem leszel ettől más, ugye? -a kezemet az övére helyeztem, amit az arcomon tartott.

-Dehogy leszek. Én ígyis úgyis szeretlek. -csókolta meg a homlokom. -Nem vagy ribanc. És ha mégegyszer ezt mondod magadra, nem tudom mit csinálok veled.

-Rendben. De tudod... ha csak fürdeni szeretnél, benne vagyok. -villantottam meg egy pimasz vigyort.

-Teljesítettem a célom. De azt hiszem, erre nem leszszükséged... -odahajolt a fülemhez és úgy duruzsolta bele, miközben a kezeivela törölközőt bontogatta le rólam.