Először nem is gondoltam rá, hogy a világon bármi baja lehet. Mondjuk nagyon furcsa volt, hogy előbb keltem fel mint ő, de annak tudtam be, hogy biztosan a napok óta tartó kétórás alvások miatt van szüksége egy maratoni pihenésre.

Mikor felébredtem, még néztem egy kicsit az alvó fiút, majd nyomtam egy csókot az arcára és kimentem a konyhába reggelizni. A színes műanyag müzlimet vettem elő és hangosan ropogtatva eszegettem, mialatt a mai napon gondolkoztam. Érdekelt, Charlie mégis mit fog mára kitalálni.

Amint befejeztem a reggelim, lefőztem egy adag fekete kávét és bevittem az álomszuszéknak, hátha az majd felkelti. Letettem mellé a bögrét, hogy aztán beülhessek mellé. Hason feküdt, a fejét a párnába fúrta. A takaró teljesen a lába köré tekeredett, szinte nem is látszott, hogy van rajta alsónadrág.

-Ébresztő! -suttogtam a fülébe. Nem igazán reagált semmit, ezért hátrasimítottam a tincseket, amik belelógtak az arcának azon részébe, amit éppen nem a párnába temetett. -Csináltam neked kávét.

-Mmmm. -morgott, majd egyszerűen átfordította a fejét a másik oldalra.

-Gyerünk, kikelni! Túl sok a varázslatos dolog a világban amit kihagysz, ha nem emeled meg a formás hátsód. -feltápászkodtam és ráültem a csípőjére, majd a kezemet végigfutattam a hátán.

-Hagyj. -motyogott halkan és alig érthetően. Szóval legalább ébren van. Jó tudni.

-Charlie. -szólongattam, de csak dörmögést kaptam válasz gyanánt. -Ki fog hűlni a kávéd, pedig tudom hogy melegen szereted. -mosolyodtam el. Ő és a hülye kis rigolyái, mint egy vénembernek.

-Bee, menj már.

-Mi a baj? -vontam össze a szemöldököm. Lemásztam róla, majd odabújtam mellé.

-Hogy szarul vagyok. -dörmögte. Közelebb férkőztem hozzá, igyekeztem az arcunkat egy vonalba hozni, de nehéz volt, tekintve hogy az övé a párnában volt.

-Kicsim. -simítottam végig a nyakán. -Nézz ide. -kértem finoman, mire nagy nehezen kiemelte a fejét a sötét anyagból és fél szemmel rámpillantott. -Mi történt?

-A fázisok, Bee. Felhangolt és lehangolt. Tudod hogy bármikor változhat. -suttogta lesütött szemekkel -Sajnálom.

-Mégis mit?

-Ha nem szeretnéd, nem kell itt maradnom. Tisztában vagyok vele, milyen nehéz ezeket a hangulatingadozásokat elfogadni és alkalmazodni hozzájuk. -olyan hangon beszélt, mintha gyónna és éppen a bűneit ecsetelné, nem a betegségéről beszélne.

-Szégyenled?

-Mi mást tehetnék?

-Pedig nem kell. -ingattam a fejem. -Én ezzel együtt szeretlek. Egyáltalán nem befolyásol semmit.

-Dehogynem. Ez mindent befolyásol.

-Mit szeretnél ma csinálni? -tereltem el a szót. Nem volt hangulatom megvívni most ezt a vitát vele. Nem fogom tudni meggyőzni, mert biztosan nem hagyja magát, amilyen makacs.

-Semmit. Ki sem akarok kelni innen. -nyöszörögte. Lehunyta a szemeit és eltakarta a kezével az arcát.

-Ne bújj el előlem. -nyúltam azonnal a karjai után, hogy elhúzzam őket. -Ha nem akarsz, nem kell ma az égvilágon semmit sem csinálnunk. Szombat van, lazulunk egyet. Akár nézhetünk filmeket vagy olvashatsz is. Mit szólsz?

-Biztos hogy te ezt akarod?

-Igen. -bólintottam határozottan.

-Akkor még aludnék egy kicsit. Rohadt fáradt vagyok, te meg felkeltettél. -biggyesztette le az ajkait, mire muszáj volt egy csókot nyomnom rájuk. -Nem kell velem maradnod amíg alszom. Felőlem áthívhatod Rachelt vagy elmehetsz hozzá.

-Megvárom míg elalszol. Utána lehet hogy áthívom, de lehet hogy csak nézlek alvás közben.

-Szeretlek Rebecca Addams. Annyira szeretlek. -szép lassan lecsukódtak a pillái, majd miután kapott mégegy csókot, átfordult a másik oldalára, hogy hátulról magamhoz ölelhessem. Magunkra igazítottam a takarót, az arcomat a hátának döntöttem és figyeltem, ahogyam perceken belül elnyomja az álom.

-Én is szeretlek Charlie. -simítottam végig a vékony karján. Rohadt életbe, ha most magába zuhan, megint fogyni fog pár kilót, pedig éppen kezd visszajönni az egészséges súlyába. Ez a mélypont most nagyon nem jött jól.

Sóhajtva kimásztam mellőle és visszatakargattam, majd megkerestem a telefonomat és hívtam Rachelt.

-Hali, nincs kedved átugrani? -támaszkodtam a falnak.

-De, átmehetek. Charlie? -érdeklődött.

-Előjött a depressziója. Most alszik, de nagyon maga alatt van. Kellene az optimizmusod meg a kicsattanó jókedved. -mosolyodtam el, közben pedig a matracon szendergő fiút fürkésztem. Édes volt, meg kell hagyni.

-Már repülök is. Addig főzz nekem egy teát kérlek. -csivitelte.

-Mindenképpen. Szia Rach. -nevettem el magam halkan, nehogy felkeltsem, majd kinyomtam a telefont. Miután feltettem a teát, átvettem a pizsamámat egy bő pólóra, amiből még a vállam is kilógott meg egy fekete rövidgatyára. Mire kiöntöttem a teát egy csészébe a hippinek, már hívott is hogy engedjem be. Megnyomtam a kapunyitó gombot, utána a bejárati ajtót is kitártam, így vártam rá. Pár perccel később megjelent a buksija, amire egy fejkendőt kötött és a nyakamba vetette magát.

-Mennyire van oda? -halkította le a hangját, mikor becsuktam mögötte az ajtót.

-Igazából nem tudom, mert felébredt, beszéltünk pár mondatot és visszaaludt, de ránézésre eléggé. -húztam el a számat.

-Jujj. Az szívás. -húzta el a száját.

-Eléggé. De menjünk át a konyhába, ne itt ácsorogjunk. Csak halkan, mert itt alszik. -biccentettem a nappali felé. Óvatosan átvágtunk a nappalin, majd letelepedtünk az asztalhoz, miután Rach megkapta a teáját. Sőt, Charlie tegnap sütött valami eszméletlen finom kekszet, szóval azzal is megkínáltam.

-Versek? Nem is gondoltam, hogy vannak költői gondolatai. -hökkent meg Rach, miután beszámoltam neki a barátom kreatív rohamairól.

-Zseniálisak. Ráadásul piszok gyorsan írja őket. Mikor először bepörgött, negyvenet írt. Pár óra alatt! Négy nap alatt pedig több mint kétszázat. -meséltem neki.

-Mi a franc? Ez egyáltalán hogyan lehet? -meredt rám a barátnőm, mire megvontam a vállam.

-Felhangolt. Hiperaktív és alig alszik. Ha jól emlékszem, két vagy maximum három órát aludt az elmúlt napokban. Szerintem most pótolja be az elmaradt alvását. -pillantottam a nappali felé. -Félek, hogy megint elkezd fogyni. Ha éppen a depressziós periódusa van, sokkal kevesebbet eszik és nem hallgat rám. A múltkor elsírta magát, mert lecsesztem emiatt. Ha most is ilyen lesz...

-Megtanulod kezelni. Higgy nekem, rá fogsz jönni, mivel hathatsz rá legjobban. -vigasztalt Rachel.

-Mondjuk egy serpenyővel. Néha fejbe kéne kólintani vele. -ingattam nevetve a fejemet.

-A légköri nyomást helyre kell állítani odabent. -kuncogott.

Annyira jó érzés volt, hogy Rachel velem van! Átragasztotta rám a jókedvét, ráadásul már egyáltalán nem láttam olyan rettentőnek ezeket a lehangolt szakaszokat. Nagyon jól eldumáltunk, egy idő után már teljesen más irányt vett a beszélgetésünk. Én esküszöm, mi igyekeztünk halkak lenni, de olyan szinten fulladoztunk már a röhögéstől, hogy szinte kirobbant belőlünk. Sírva nevettünk egymás hülyeségein. Egy idő múlva, mikor már lecsillapodtunk, a szépfiú tántorgott be boxerben és fáradt arckifejezéssel hozzánk.

-Felkeltettünk? -pillantottam fel rá, mikor lehajolt egy csókért, amit szívesen meg is adtam neki.

-Már félig magamnál voltam, de a röhögésetek miatt jöttem ki. -ásított. -Mizu Rach? Hogyhogy itt?

-Becca áthívott. -vont vállat, miközben a barátom átsétált hozzá és nyomott egy puszit a hajába.

-Helyes. Nem csak az antiszociális barátjával kell lennie és őt pesztrálnia. -mosolyodott el, majd átsétált a pulthoz és ahogyan kivettem, kávét kezdett készíteni magának.

-Nem zavar hogy reggel csináltam neked?

-Az már kihűlt.

-Meg lehet melegíteni. -forgattam meg a szemeimet. Hallottam, hogy a kávéfőző elkezdi készíteni a koffeinnel teli italt, egy pillanattal később pedig már az ajkait éreztem a homlokomon.

-Úgy nem finom. -motyogta a bőrömre, mire felkuncogtam.

-Dilis vagy. -csóváltam a fejem. A gép jelzett, hogy kész az üzmanyaga, úgyhogy otthagyott érte. Viszont fél perc múlve törökülésbe telepedett le a mellettem lévő székre, kezében az egyik bögrémmel. Amint felfogtuk milyen bögre, Rachből és belőlem egyszerre szakadt ki a nevetés.

-Mi az? -ráncolta a szemöldökét, miközben belekortyolt a sötét italba.

-A bögre. -vihogtam.

-Miért, milyen... Ó. -akadt el a szava, mikor megnézte. A porcelántárgyon egy szivárvány futott végig a babarózsaszín háttér előtt és azt hirdette, Szeretem rózsaszínt és az unikornisokat. ", a máősik oldalán pedig: „Egy hercegnő vagyok."

-Illik hozzád. -vigyorgott Rachel.

-Szerintem is. Örülök, hogy valami kifejezi a személyiségemet. -bólogatott komoly arccal. -Apropó. Bee, nem láttad a tiarámat és a rózsaszín tütümet?

-De, a strasszköves topánod meg a varázspálcád mellé tettem.

-Na végre! Olyan rosszul éreztem magam eddig, hogy nem tudtam hol vannak! -panaszkodott. Kész kabaré volt az egész, mi pedig szakadtunk a röhögéstől. -Bolondok vagytok mind a ketten. -ingatta a fejét mosolyogva, majd felkapta a maradék kávéját és visszavonult a nappaliba, mi pedig tovább beszélgettünk.

Miután pár óra múlva Rach elment, lehuppantam Charlie mellé a kanapéra, a fejemet a vállára hajtottam. A bögre előttünk állt az asztalon, természetesen üresen.

-Jobban vagy? -tettem a kezem a combjára.

-Annyira nem. Egy világi nyomoréknak érzem magam. -sóhajtott. -Megint nem látom az élet értelmét. Szívem szerint csak feküdnék és gyűlölném magam, de miattad nem akarom ezt. Tudom hogy neked fáj, amikor elkezdem az önmarcangolást.

-Nézz rám egy kicsit. -emeltem fel a fejem, ő pedig felém fordította a szomorú szemeit. -El fog múlni. Tudod hogy nem marad örökre ez az állapot. De addig is kérlek, vedd be a gyógyszert. Rendben? -simogattam meg a lábát.

-Igen. -bólogatott ártatlan arccal. Halványan elvigyorodtam, majd átültem az ölébe. Charlie meglepve pillantott rám.

-Szeretnéd hog felvidítsalak? -vontam fel kacéran az egyik szemöldököm.

-Nem igazán vagyok abban a hangulatban. -húzta el a száját.

-Lehetetlen alak vagy.

-Na már. -simított végig a lebiggyesztett ajkaimon. -Ne nézz így rám. -nevette el magát, mikor bevágtam a tipikus durcás arcomat. -Szeretlek. -döntötte a homlokát a vállamra, majd átölelte a derekam és közelebb húzott magához.

-Elég bújós vagy ma. -kuncogtam fel, miközben Charlie méginkább a vállgödrömbe fúrta a fejét.

-Isteni az illatod. Mondtam már? -motyogta a nyakamba olyan halkan, hogy alig hallottam.

-Akkor ezt most úgy, hogy meg is értsem. -mosolyodtam el. Charlie lassan felemelte a fejét és már készült volna újrakezdeni, de beléfojtottam a szót egy csókkal. Óvatosan kóstolgattam az ajkait, míg magához nem tért és vissza nem csókolt. Beletúrtam a hajába és finoman meghúzogattam a tincseit, mire megharapta az alsó ajkamat.

-Megölsz. -szívta be élesen a levegőt, mikor a szájáról letértem az állára, onnan pedig a nyakára. Óvatos, lágy puszikkal szórtam tele a nyakát, majd finoman megszívtam a puha bőrét. Erre halkan felnyögött, amitől muszáj voltam elvigyorodni.

-Na látod, máris felvidítottalak. -suttogtam a fülébe.

-Imádlak. -pillantott rám hálásan. Közelebb hajoltam és összedörgöltem az orrunkat, ő pedig mélyen sóhajtott egyet. -Akarsz még filmezni?

-Persze. Mit néznél?

-Kapcsold be a tévét, aztán ami van. Annyira nem izgat, mit nézünk. -vonta meg a vállát. Nyomtam még egy csókot a szájára, majd leszálltam róla és magamhoz vettem a távirányítót. Ahogyan benyomtam a készüléket, Charlie eldőlt és a fejét az ölembe hajtotta.

-Megint fáradt vagy? -fésültem át a haját, miközben folyamatosan mosolyogtam. Lehet hogy rosszul érzi magát lelkileg, de ha egyszer ennyire édes! Mint egy kiscica, úgy bújt.

-Egyfolytában. Én esküszöm szeretnék ébren lenni és az időmet veled tölteni, de borzasztóan kimerültem. -dörgölte meg az arcát.

-Nincsen semmi baj. Aludj egy picit. -nyomtam egy puszit az ajkaira.

-Olyan rosszul érzem magam emiatt.

-Ne szórakozz. Nyugodtan pihenj. -mosolyogtam rá. Betömködtem a feje alá egy párnát, mire lehunyta a szemét és ásított egy óriásit.

-Nagyon imádlak. Mondtam már?

-Én is imádlak. Szép álmokat. -cirogattam meg a meztelen oldalát, ő pedig felmordult és közelebb bújt. Egyszerre nyomkodtam a távirányítót és simogattam a barátomat, amíg be nem dobta a szunyát. Mikor már vagy fél órája aludt, kiszöktem alóla és berohantam a szobámba a vázlatfüzetemért meg egy ceruzáért. Ha már ennyire imádnivalóan alszik, kihasználom és lerajzolom.

Több mint két órán át rajzoltam az alvó barátomat, mialatt ő meg sem mozdult, csak egyenletesen szuszogott. Készítettem egy vázlatot, majd egészen addig tónusoztam és finomítottam a testén, amíg fel nem ébredt. Amikor elkezdte nyitogatni a szemét, félretettem a füzetet és vigyorogva figyeltem az imádnivalóan ébredező fiút.

-Sokat aludtam? -kérdezte rekedten.

-Röpke két és fél órát. -rántottam meg a vállamat. -Nem vagy éhes?

-Nem, de ha hozol valamit akkor eszek. -ült fel lassan. Egy óriási vigyorral a fejemen pattantam fel és rohantam át a konyhába. Megragadtam egy tányért és telepakoltam a sütivel amit sütött, aztán visszavittem neki. A tarkóját dörzsölgetve meredt maga elé, mikor a kezébe nyomtam a tányért.

-Örülök hogy eszel. -futtattam végig az ujjaimat a hátán, Charlie pedig komótosan elkezdett nyammogni.

-Mit csináltál amíg aludtam? -kérdezte teli szájjal.

-Lerajzoltalak. -tűrtem a füle mögé az arcába lógó tincseit.

-Bárcsak én is tudnék rajzolni. Lefogadom, hogy te sokkal édesebben alszol, mint én. Sőt, nem is édes vagy, hanem gyönyörű. -pillantott rám, mire halványan elpirultam és lesütöttem a szemem. -Nem is értem, hogyan tudlak még zavarba hozni. -ingatta a fejét, mialatt egy újabb sütit nyomott be a búrájába. Szerencsére legalább eszik és ezen nem kell veszekednünk.

-Néha nem is értem, miért vagyunk együtt. Sokkal jobbat érdemelnél. -tekergettem egy kék hajtincsemet, és igyekeztem minnél jobban kerülni a tekintetét.

-Mi van? -röhögte el magát. -Teljesen kész vagy. Kettőnk közül én vagyok az őrült, nem te, szóval nekem kellene úgy viselkednem és végképp nem neked.

-Most miért? -ráncoltam a szemöldököm, mire letette a tányért a földre, végigfuttatta az ujjait a haján és felém fordult.

-Azért vagyunk együtt, természetesen azon felül, hogy kurvára beléd vagyok zúgva és reményeim szerint te is belém, mert a lehető legjobbat hozod ki belőlem. Sokat javultam azóta, hogy velem vagy és rengeteget köszönhetek neked. Te vagy a legcsodálatosabb teremtés a világon, én pedig egy kibaszott nagy mázlista vagyok, hogy találkoztunk. Amúgy meg egyáltalán nem vagyok egy főnyeremény, szóval a kérdés inkább fordítva értelmes. -vont vállat teljes nyugalommal, mialatt én a könnyeimmel küszködtem.

-Szerintem sírni fogok.

-Micsoda? Rosszat mondtam? -a szemében aggodalmat fedeztem fel, mintha valóban félne attól, hogy megbántott. De hogyan is ilyen gyönyörű dolgokat mondd nekem?

-Annyira szeretlek. -borultam a nyakába, a lendülettől pedig mindketten hanyatt vágódtunk a kanapén. Egy apró hajszál választott el attól, hogy zokogni kezdjek. Olyan komoly hanghordozással mondta, hogy nem bírtam az érzelmeimmel.

-De ezt eddig is tudtad. Semmi újat nem mondtam tudtommal. -simogatta meg a hátamat.

-Mintha te nem örülnél, amikor szerelmet vallok neked. -morogtam a nyakába, mire felkuncogott.

-Rendben, igazad van. -sóhajtott. -Akarsz valamit csinálni?

-Téged ölelni.

-Valami mást? Nem mondom hogy sok az életkedvem, de ha esetleg van ötleted, nem tiltakozok. -túrt a rövid hajamba. Hümmögve gondolkoztam, mivel tölthetnénk el a napunk maradékát.

-Mondjuk ezt? -csaptam le a puha ajkaira hevesen, hátha felfogja a szándékaimat. Kicsit leblokkolt, de hamarosan viszonozta a csókomat. Felültem a derekára, az arcá a kezeim közé vettem és szenvedélyesen faltam az ajkait.

-Bee, mit csinálsz? -nyögte a számba, mikor finoman körözni kezdtem a csípőjén.

-Na vajon mit? -suttogtam alig pár centire a szájától, miközben a mellkasán támaszkodtam a karjaimmal.

-Tudod mit mondtam az előbb. -sóhajtott, nekem pedig lekonyultak az ajkaim.

-Kérlek. Szépen kérlek. -motyogtam kétségbeesetten. Láttam rajta a tépelődést, de lehunyta a szemeit, sóhajtott egyet, majd felült és vehemensen megcsókolt.

-Némber vagy. -szívta be az alsó ajkam, ezúttal pedig rajtam volt a sor hogy felnyögjek. Szinte téptem a haját, mialatt Charlie a pólómat piszkálta, majd áthúzta a fejemen és messze dobta.

»»»

Órákkal később összebújva feküdtünk a kanapén, a testünket csak egy pokróc fedte. A fejemet a mellkasára hajtva pihegtem, Charlie pedig a hajamat piszkálgatta. Mosolyogva táncoltattam az ujjaimat a hasán.

-Szerintem ezt sosem fogom megunni.

-Micsodát? -pillantottam fel az elégedett arcára.

-Ahogyan rajtam fekszel egy ilyen délután után. -vigyorodott el, majd lesimította a kezét a meztelen hátamra.

-Pedig hogy ellenkeztél te majom. -böktem az oldalába, mire felnevetett és egy csókot nyomott a hajamba.

-Egyszer azt mondtad, hogy kihasznállak, szóval... -sután megvonta a vállát. Megforgattam a szememet, majd felvezettem a kezem az arcára és lágyan megcsókoltam. -Ezzel még nem győztél meg.

-Az csak kicsúszott. Ideges voltam rád és ezt tudod jól. -suttogtam az ajkaira.

-De már nem csinálom egy ideje. Nézd csak. -nyújtotta ki a karját, amin egy újabb sebhelyet sem fedeztem fel, szerencsére.

-Büszke vagyok rád. -mosolyodtam el.

-Boldog vagy? -kérdezte halkan.

-Igen, az vagyok. Melletted igen. -bólintottam komolyan. Charlie szélesen elvigyorodott, egy mozdulattal maga alá fordított, majd lassan játszadozni kezdett az ajkaimmal. -Baszki. Annyira imádom a szád. -nyöszörögtem.

-Csak azért tartasz, mi? -kuncogott édesen.

-Nem. A fenekedért tartalak. -markoltam bele az említett testrészébe, mire ha lehet, még szélesebb lett a mosolya. -Durván beléd zúgtam, tudod?

-Hidd el, én is beléd. Elég súlyosan. -húzta el a száját. -Hozok vizet. Kérsz te is? -mászott le rólam, majd visszaigazgatta rám a pokrócot és félresimította a hajamat a szememből.

-Ha már így felajánlod...

-Akkor hozok. -fejezte be a mondatomat, utána nyomott egy csókot a számra és átsétált a konyhába. Közben felkapta a boxerét a földről és nagy nehezen felhúzta. Amíg el nem tűnt a szemem elől, vigyorogva stíröltem, de amikor már nem láttam, lehunyt szemmel hátradőltem. Atya ég, hogy lehetek én ilyen szerencsés?