Furcsa dolog szombaton hajnali hétkor arra felkelni, hogy teljesen egyedül vagy, márpedig velem pont ez történt. Nem is tudom mire riadtam igazából fel, de hogy Charlie nem volt mellettem, az holtbiztos. Először arra gondoltam, kiment a fürdőbe, vagy a konyhába egy pohár vízért, de a lakás csendes volt. Ekkor felálltam, körülnéztem, majd elkiáltottam magam.

-Charlie! -szinte vízhangzott a hangom az üresen kongó lakásban. Lelépett.

Előkaptam a telefonomat és rögtön felhívtam, de pár pillanat alatt megvilágosodtam, mivel a csöndbe belehasított a csengőhangja. Eltűnt, telefont sem vitt magával és üzenetet sem hagyott. De mégis hova tűnt és miért?

Héttől nyolcig idegesen járkáltam a lakásban és közben többször el is sírtam magam. Nem tudtam hol van, mit csinál, mi történt. Amiben viszont biztos voltam, hogy egyetlen ember van, aki tényleg tudja, mi a franc ütött belé. Vártam egy kicsit, míg emberi nem lett az időpont egy szombathoz mérve, utána tárcsáztam.

-Jó reggelt Rebecca. Hogy vagy? -érdeklődött Samuel.

-Sam, Charlie eltűnt. Nincs a lakásban, a telefonját itthagyta és egyszerűen felszívódott. Mit csináljak? -kérdeztem teljesen bepánikolva.

-Elsőnek is nyugodj meg. Másodszor pedig hidd el nekem, nincsen a világon semmi baja. Úgy látszik, nálad most csinált ilyet először. -magyarázta halál nyugodtan.

-De... de miért ment el?

-Mert ilyen, ha felhangolt. Hiperaktív, nem alszik, szórja a pénzt és baromságokat csinál. Lehet, hogy beállít hozzád egy kanapéval, amit egy csövestől vett meg tíz dollárért, de akár egy új motorral is. Megjegyzem, ez a két eset már megtörtént velünk. -nevette el magát, de én nem tudtam boldogan nosztalgiázni a fia időnkénti meghülyülésein.

-Mikor jön vissza? -tettem fel a számomra legfontosabb kérdést csendesen.

-Estére szerintem otthon lesz. De ne ijedj meg ha nem, akkor sincs baj. Többször volt már, hogy három napra elcsavargott. -Szóval ezért mondta az első portyázásunk után, hogy nem aggódnak érte! Néha csak úgy lelép, idiótaságokat csinál és ennyi? Valahogy nehezemre esett feldolgozni. Hajnali hatkor reggeli, aztán héttől este nyolcig felhangolt leszek, végül hazamegyek és megnézek egy filmet. Így néz ki a napirendje, vagy mi?

-Nagyon féltem. Ugye nem esik baja? -haraptam az ajkamba.

-Ne izgulj. Nagyfiú, meg tudja védeni magát. -nyugtatott meg.

-Köszönöm Sam. Remélem hamarosan visszajön, hogy a két kezemmel fojthassam meg. -motyogtam, aztán elköszöntünk egymástól és letettem. Innentől pedig kezdődött az egész nap tartó idegeskedés.

Kitakarítottam a fürdőszobát és a konyhát. Felporszívóztam a lakás minden szegletét. Színsorrendbe tettem a bögréimet, majd a festékeimet. Kihegyeztem az összes ceruzámat, kimostam minden ecsetet, rendet tettem a mappák, rajzok és vásznak közt. Beindítottam egy mosást, majd kiteregettem a vizes ruháinkat. Ábécé szerint rendszereztem a könyveinket és a lemezeimet, bakeliteket, filmeket és cédéket külön-külön.

Ezeket mind megcsináltam, amíg haza nem jött. Életemben nem volt még ilyen hosszú és feszült napom, mint a mai, és életemben nem takarítottam még ennyit. Minden pillanatban az ajtót lestem, mikor támolyog be rajta az a hülye, hogy megüthessem, aztán megöleljem és megcsókoljam, majd újra megüssem.

Csak vártam, vártam, vártam és vártam. Időközben elszenderültem, és csak az ajtó csapódására riadtam fel. Feltápászkodtam a kanapéról, hogy kimenjek az előtérbe, de hirtelen lánynevetés ütötte meg a fülemet, majd Charlie-é.

-Bee! Bee, Bee, Beeeeee! -szólt nekem a barátom, pillanatokon belül pedig megjelent a nappaliban. -Annyira hiányoztál kicsim. Atyaég, szerintem még soha senki nem hiányzott ennyire, mint te. -ölelt magához. Csak a szokásos illatát éreztem, semmi alkoholt. Józan volt. De akkor meg miért ilyen lökött?

-Hol voltál? -szegeztem neki a kérdésemet.

-Itt, ott, amott. -vigyorgott rám, és hajolt volna, hogy megcsókoljon, de elhúzódtam.

-Ki ez a lány? -sziszegtem, miközben az említett besétált a nappalimba. Khm, 'kicsit' alulöltözött volt, ráadásul szőke. Jó, ez hülyén hangzik, de tartok a szőkéktől, ha mondjuk Charlie-ról van szó. Valahogy mindig ők nyernek a barnákkal, de akár a kékekkel szemben is.

-Ő itt Susie. Susie, ő a csodálatos és gyönyörű barátnőm, Bee. -mutatott be minket egymásnak. A lány barátságosan mosolygott és intett egyet, de nekem csak egy vicsorra futotta.

-És mit keres itt?

-Tudod, Susie elszökött otthonról. Kicsit ketyósak a szülei. -tárta szét a karjait. -Ezért arra gondoltam, meghúzhatná magát nálunk. Hát nem lenne fantasztikus? Lakótársak lennénk! -lelkesedett.

-Te felhoztál egy vadidegen lányt a lakásomra, a beleegyezésem nélkül? -kérdeztem élesen.

-Gondoltam...

-Ez az én lakásom! Nem fogsz random picsákat felhozni ide, csak mert megsajnálod őket! -kiáltottam el magam. -Susie, húzz innen!

-Ne már, csak egy éjszakát. -próbált alkudozni a csaj, de hajthatatlan voltam.

-Kérj bocsánatot a szüleidtől, menj más rokonokhoz vagy a híd alá, vagy érdekel is engem, de takarodj a lakásomból!

-Jóvanna, higgadj le. -grimaszolt, mire majdnem nekimentem. Egyedül Charlie tartott vissza, a szó szoros értelmében, ugyanis hátulról átölelt és magához szorított. -Puszi szépfiú, remélem még találkozunk. -cuppantott egyet neki, majd kisétált a lakásból.

-Te mégis mi a francot képzelsz magadról? -üvöltöttem rá, és kitéptem magamat a karjaiból. -Kora reggel lelépsz egy büdös szó nélkül, aztán felhozod ide az egyik ribancod? Kurvára végigaggódtam a napomat miattad te pöcs!

-Hé, ne csináld. Nem akartam rosszat. -fogta az arcomat a két keze közé. -Csak segíteni akartam neki. Ne haragudj. -biggyesztette le az ajkait. Egy rohadt pillanat alatt lenyugtatott, csak annyi kellett hogy megérintsen. Hogy... hogy fulladna meg.

-Ti ketten... csináltatok valamit? -sütöttem le a szemem, előre félve a választól.

-Micsoda? Dehogy! Nem tennék ilyet veled. -dörgölte az orrát az enyémnek. Halkan sóhajtottam, miközben az járt a fejemben, miért nem csókol végre meg.

-Annyira megijedtem, mikor reggel nem voltál mellettem. -suttogtam.

-Én mindig itt vagyok neked. -simította ki az egyik kék hajtincsemet az arcomból. -De tudod mit kéne csinálnunk? Rádiót hallgatnunk.

-Ez most hogy jött? -ráncoltam a szemöldököm fintorogva. Utálom a rádiót, mert egy kezemen meg tudnám számolni, hány olyan zenét játszanak általánosságban, amit kedvelek.

-Táncolni akarok. Veled. -villantott rám egy harminckét fogas vigyort.

-Bolond vagy.

-Ugyan. -legyintett, majd egyszerűen megragadta a kezem és berángatott a konyhába. Furán néztem rá, mikor megállt a kis helység közepén és elkezdte a telefonját nyomogatni. -Csak megfelelő rádiót keresek. -válaszolta meg a fel sem tett kérdésemet.

-A rádióban szar számok mennek. -ültem fel a konyhapultra.

-Nem is igaz. Vannak egészen jók is, amikre tökéletesen tudunk táncolni. -motyogta a telefonjának, egy percen belül pedig felcsendült valami pop-szám dallama. Felhangosította, letette a konyhapultra, majd beállt a két lábam közé. Pár másodperc után leesett, hogy ez egy ABBA szám, a Lay All Your Love On Me.

-Ne már. Komolyan? -szörnyülködtem.

-Az ABBA még mindig jó. -nyújtotta ki a nyelvét, miközben a csípőmön tartotta a kezét.

-Ez nem tánc. -billentettem oldalra a fejem.

-Mert először meg akarlak csókolni. -suttogta. Előredöntötte a fejét és újból öszedörgölte az orrunkat, mire gyorsan az ajkaira tapasztottam az enyémeket, mielőtt tovább húzza az időt. Lassan kóstolgatott, miközben a zene egyre erőteljesebb és gyorsabb lett. Egy idő után már nem is csókolt, hanem a homlokát az enyémnek döntötte és halkan dúdolgatott.

Mosolyogva figyeltem, ahogyan átadta magát a zenének. Lassan eltávolodott, mialatt a fejét mozgatta és a dalszöveget énekelte. Viszont amikor elkezdte rázni a csípőjét, muszáj volt elnevetnem magam, olyan édes volt. Ekkor a tekintetét az enyémbe fúrta és már nekem énekelte a nyálas sorokat.

-Nem igaz, hogy szereted a pop zenét. Hogyan lehetünk mi együtt? -fogtam a fejem.

-Úgy, hogy nagyon szexin táncolok. -tárta szét a karjait.

-Persze. -röhögtem el magam. Természetesen az istenért sem árultam volna el neki, hogy valóban szexin táncol. Egyáltalán mi az amit nem szexin csinál?

-Ó, nem hiszed el, hogy dögösen táncolok? -vonta fel a szemöldökét, én pedig nemet intettem a fejemmel. Amolyan kihívás elfogadva fejet vágott és folytatta a csípőringatás, de közben az egész testével is ringatózott és a hajába túrt. Én elbűvölve figyeltem minden felszabadult mozdulatát, amit észre is vett, éppen ezért szépen lassan lehúzta a pólóját és nekem dobta.

-Ez nem ér. Elcsábítasz a testeddel. -kiáltottam oda neki, mire elvigyorodott. Imádom a mosolyát.

-Bevallod hogy szexin táncolok?

-Bevallom. -biccentettem, Charlie pedig elindult felém. Újból befurakodott a két lábam közé, de most nem tökölt, elkapta a derekamat, magához húzott és durván megcsókolt. Esélyt sem adott egy lélegzetvételre, a nyelvével utat tört a számba és elkábított. Fél kézzel a tarkóját ragadtam meg és húztam közelebb magamhoz, míg a másikkal az arcát simogattam és a lábammal átkulcsoltam a derekát.

-Mondtam ma már, hogy mennyire szeretlek? -motyogta a számra.

-Még nem. -sóhajtottam. Újból meg akartam csókolni, de megint énekelni kezdett, mialatt a száját az arcomon tartotta és a bőrömre duruzsolt, néha egy puszit nyomva rá.

-Szeretlek. -túrt a hajamba, és újból megcsókolt. Kicsit megbolondult, az biztos, mert időnként csak úgy rájött a dalolhatnék és a számtól pár centire énekelgetett, ezzel megőrjítve.

-Nem vagy te egy kicsit felpörögve? -nevettem el magam.

-Nem is értem, miért mondod ezt. -harapott az alsó ajkamba, majd megragadta a combjaimat és felemelt. Szorosabban kulcsoltam a lábaimat a keskeny csípője köré, de legnagyobb meglepetésemre nem a kanapéhoz vagy a matrachoz cipelt, hanem csak nevetve pörgött maga körül, velem a mellkasán.

-Tegyél le, te hülye! Le fogsz ejteni! -sikonyáltam.

-Úgy érzem, meg tudnám váltani az egész világot! -kiáltotta el magát.

-Az enyémet már megváltottad. -öleltem magamhoz. Befejezte a forgást és óriási szemekkel nézett rám.

-Tényleg?

-Tényleg. -döntöttem homlokomat az övének, majd egy csókot nyomtam a felduzzadt ajkaira.

»»»

Bár nagyon imádom ezt a feldobott, életvidám énjét, hajnali fél háromkor, mikor még mindig pörgött, egy kicsit kezdett idegesítő lenni. Én már hullafáradt voltam, de Charlie egyszerűen képtelen volt leállni a pörgéssel. Csak beszélt, beszélt, beszélt és beszélt, folyamatosan izgett-mozgott és egyszerűen nem dőlt ki.

-Kicsim, aludjunk már. -dünnyögtem lehunyt szemekkel.

-De Bee, annyira sok mindent kell még tennünk! Jó ég, tele vagyok energiával! -áradozott.

-Charlie... ha nem szeretnél bebújni mellém, akkor kérlek szépen hagyj békén, mert hihetetlenül kimerültem. -motyogtam a párnába.

-De nem szeretnék nélküled semmit sem csinálni. -sóhajtott, majd végigsimított az arcomon. -Meg akarlak csókolni.

-Ha nem zavar, hogy én közben alszom, akkor nyugodtan.

-Na már. Az úgy nem élvezetes, ha nem csókolsz vissza. -duruzsolt a fülembe.

-Charlie, -könyököltem fel, miközben a szememet dörzsölgettem. -imádlak és bármikor megcsókollak, mert imádom a szádat és ezt te is tudod, de meghalok a fáradtságtól. Kérlek szépen.

-Szeretlek. -hajolt rám hirtelen és csak azért is megcsókolt. Megadóan hátrahanyatlottam, amit ez a lüke kezdeményezésnek vett, ezért szenvedélyesebben falta az ajkaimat.

-Na már, elég. -löktem el magamtól finoman. -Álmos vagyok.

-Oké, békén hagylak. -gördült le rólam. Az oldalamra fordultam és úgy figyeltem, mit csinál. -Nagyon szeretlek Bee. -simogatta meg a hajam, majd nyomott egy puszit az arcomra.

-Ha mégegyszer elmondod, megütlek.

-Aludj szerelmem. Vigyázok rád. -mosolygott rám, én pedig lehunytam a szemem és átadtam magam az álomnak, miközben még valamiről magyarázott nekem.

Én őszintén nem tudom mikor keltem fel, de az mindenesetre durva volt, hogy Charlie már réges rég talpon volt, ugyanis mikor betámolyogtam a konyhába, mindenféle kaja tárult a szemem elé. Tágranyílt szemekkel néztem körbe, hiszen a pult és az asztal is tele volt tömve tányérokkal, amin sorakoztak a különféle ételek.

-Jó reggelt. -karolta át hátulról a derekam, mire majdnem felsikítottam. Most vagy benne veszett el egy macska, vagy nekem kell hallókészülék, mert egyszerűen nem veszem észre, mikor lopakodik mögém.

-Neked mikor volt időd ennyiféle ételt idevarázsolni? -kérdeztem még mindig leesett állal.

-Már vagy négy órája ébren vagyok. Simán összehoztam. -nevetett fel.

-Hány órát aludtam?

-Kilencet. -csókolt a fülembe.

-És te mennyit? -fordultam felé megrökönyödve.

-Kettő és felet talán. -ráncolta a szemöldökét. -De nem csak főztem meg sütöttem, ezt alig másfél órája kezdtem el. Hihetetlenül megszállt az ihlet az éjszaka.

-Micsoda?

-Menj ki a nappaliba és nézd meg, addig összeszedek neked reggelit. -nyomott a számra egy gyors csókot, majd a fenekemet megpaskolva kikerült és egy tányérra kezdte pakolni a finom falatokat. Én áttotyogtam a nappaliba, majd szinte arconcsapott az ihlete. Hogy nem vettem észre, mikor felkeltem?

A kanapémon és mellette a földön minden tele volt papírlapokkal, amik pedig végig szöveggel voltak borítva. Egyet kettőt felvettem és beleolvastam. Versek és novellák sorakoztak a szemem elé, ráadásul lenyűgözőek. Az összeset kézzel írta, néhol alig bírtam kibogozni a kacskaringós betűit. Összeszedtem mindet és megszámoltam, mert túl soknak tartottam. Negyvenhárom papírt tartottam a kezemben.

-Charlie... ezt hogyan? -léptem be a konyhába, miközben még mindig a köteget szorongattam.

-Annyi gyönyörű dolog van a világon! El sem hinnéd, milyen varázslatos apróságokat hagysz figyelmen kívül, de én megláttam őket és szavakba öntöttem.

-Nem is vagy fáradt? -fürkésztem az arcát.

-Dehogy vagyok! Jobban érzem magam, mint eddig bármikor! -nevetett fel. -Az asztalon van a reggelid. Csináltam helyet a tányérnak. -mutatott az említett helyre.

-Hihetetlen vagy. -csóváltam meg a fejem, majd átléptem a köztünk lévő távolságot és megcsókoltam. Mikor elkapta a derekamat és visszacsókolt, kiejtettem a kezemből a papírjait, amik szanaszét szálltak a padlón.

-Te meg balfasz. -sóhajtott a számra, mire felkuncogtam. Éppen készültem volna felszedni őket, mikor megállított és egy újabb csókot nyomott az ajkaimra. -Hagyd, majd én. Egyél addig.

-Egy isten vagy. -simítottam végig a nyakán, majd otthagytam és leültem az asztallhoz. Előttem egy óriási tál feküdt, rajta rántottával, tükörtojással, baconnel, palacsintával, pirítóssal, valamilyen csokis sütivel és egy rusztikus bagettel. -Ennyi kaja nem fog belém férni. -sóhajtottam, majd megfogtam a villámat és elkezdtem eltüntetni az embertelen méretű adagot.

-Annyit eszel, amennyi jól esik. -puszilta meg a fejem búbját.

-És a többi?

-Passz. Elosztogatjuk. Még van hely a hűtőben. -vonta meg a vállát, miközben leült a mellettem lévő székbe. -Ha megetted, nincs kedved festeni?

-Azt hittem zavar, ha melletted festek. Múltkor azt mondtad, nem szereted, mert elhanyagollak.

-Amíg te festesz, én írok. Mit szólsz? -simított végig a karomon.

-Rendben. Befejezem és mehetünk. -vigyorogtam rá, majd fojtattam a finom reggelimet. Istenem, fantasztikus, hogy ilyen kajákat csak úgy összedob.

Pár perccel később, mikor végeztem ezt az embertelen adagot, Charlie segített átcipelni a festőállmányomat a nappaliba. Amíg én az ecseteimet, a festékeket és a bakelitlejátszómat pakoltam be, addig Charlie keresett egy üres füzetet, amibe írhat.

Eszméletlen volt, hogy miközben Jimi Hendrixet hallgattunk, én szabadon festhettem a barátom, ő pedig egyre csak teleírta a lapokat. Nem kellett egymáshoz szólnunk, anélkül is tökéletesen inspiráltuk a másikat. Időnként, mikor valamelyikünk egy kicsi szünetet tartott, rögtön a másikat kereste. Én befészkeltem magam az ölébe és figyeltem, ahogyan sebesen ír, ha pedig Charlie keze görcsölt be, akkor mögém jött és hátulról átölelt.

Négy nap alatt több mint kétszát vers és novella került ki a kezei közül. Alig aludt, iszonyat mennyiségű energiája volt és hihetetlen hatással voltunk egymásra. Viszont a felhangolt állapota csak egy hétig tartott, utána zuhanórepülésbe kezdett és képtelen volt megállni.

Szervusztuk drágáim!

Nem meglepő módon megint várnotok kellett a részre (tegye fel a kezét, aki mégis meglepődött. Ó, várj, senki sem tette fel?). viszont ha már itt van, örüljünk :D

Remélem jól vagytok, élvezitek ezt a rohadék meleget és várjátok már a szünidőt. Esküszöm igyekszem gyorsabban hosszú részeket hozni, de néha csak ilyen szarkupacra futja :P

Kíváncsi vagyok milyenre sikerült a rész annak tekintetében, hogy kicsit betekinthettetek egy felhangolt bipoláris életébe. Igyekeztem valósághűen írni, de nyilván nem lett száz százalékos, mivel nekem nincs ilyesféle mentális betegségem.

Élvezzétek az életet gyerekek, hamarosan itt a nyár, nyugalom!

Csókoltatlak titeket!