Az idő folyamatosan telik, de néha úgy érzem, túl gyorsan. A pillantokat alig tudjuk kiélvezni, olyan iramban rohannak tovább. Fél éve ismertem meg Charlie-t, pedig mintha tegnap lett volna. Annyi közös emlékünk van, mint a tenger. De az idő rohan, a jelenből múlt lesz, mi viszont egyre jobban összekovácsolódunk.

Ilyenekkel nyugtattam magam, miközben az ajtó előtt toporogtam. Letelt az a két hét, én pedig frissen tértem vissza a fodrásztól, alig vállig érő hajhosszal és kék hajszínnel. Nagyon feldobva és boldogan ültem be a fodrászszékbe, de olyan halálravált arccal álltam fel, minta legalábbis koporsóból szöktem volna. Mármint nem a hajam miatt, mert az hihetetlenül tetszett és egy pillanatig sem bántam meg, csak hát... Charlie arcát már előre láttam magam előtt.

Idegesen tűrtem vissza egy kósza kék tincset a sapkám alá. Annyira a fejembe húztam, hogy konkrétan nem is látszott semmi a hajamból, főleg miután még alaposan be is tűrködtem. Féltem bemenni, mert nem akartam felidegesíteni. Amúgy azt sem tudta, hogy fodrászhoz mentem, mert azt mondtam neki, hogy Rachelt kísértem el vásárolni.

Erőt vettem magamon és lenyomtam a kilincset. Halkan nyitottam be, de felesleges volt, mert amint beléptem, egy mosolygó arcű Charlie jött elém. Becsuktam magam mögött az ajtót, ő pedig nekidöntött a fának és erőteljesen megcsókolt.

-Szia. -mosolyodott a csókunkba. Átkaroltam a nyakát és mégjobban lehúztam magamhoz.

-Szia. -suttogtam. Vigyorogva nyomott egy puszit a számra, aztán összefutottak a szemöldökei.

-Miért van rajtad sapka? És hol a hajad? -simított végig a nyakamon, ahol általában a hajam terül el, de most csupaszon árválkodott.

-Megígéred hogy nem akadsz ki?

-Bee, mi a francot csináltál? -húzta el a száját.

-Van két hírem is, amiknek én személy szerint nagyon örülök. -kezdtem óvatosan.

-De én nem fogok. -vonta le a következtetést.

-Nem feltétlen. Lehet hogy fogsz. Csak nem valószínű. -vontam vállat. -Ígérd meg nekem, hogy nem fogsz kiakadni, üvöltözni vagy begurulni. -simogattam meg az arcát. -Kérlek.

-Megígérem. -sóhajtott. -Szóval?

-Nos... az első és kevésbé súlyos az ez lenne. -ragadtam meg a csöves sapimat, majd lerántottam a fejemről, és előbukkant alóla a rövid kék hajam. Charlie arca szabályosan semlegessé vált. Nem tudtam kitalálni, mi járhatott a fejében, pedig általában úgy olvasok benne, mint egy nyitott könyvben.

-Nem mondasz semmit? -pislogtam rá.

-Azt mondtad, ne akadjak ki. -felelte halkan.

-Ennyire szörnyű? -görbült le a szám. Azt mondtam, nem érdekel, ha nem tetszik neki, de ugyan már. Kit áltatok? A világon ő az egyetlen ember, akinek többet adok a véleményére, mint a sajátomra, és ha azt mondja, hogy rettenetes, valószínűleg elsírom magam.

-Nem... nem tudom. -harapott az ajkába, majd hátrébb lépett egy kicsit és végigmért. Nagy szemeket meresztve néztem rá. -Annyira nem vészes.

-Szóval tetszik? -vidultam fel. Válasz helyett csak egy amolyan 'ne feszítsd túl a húrt' pillantást kaptam.

-Ha ez a könnyebb hír, szerintem innom kell a következőre. -motyogta, majd kiment az előszobából, gondolom át a konyhába. Lerúgtam magamról a bakancsom és ledobtam a felesleges téli ruháimat, aztán követtem őt az említett helységbe. Éppen egy micimackós bögrébe töltött whiskeyt, amit egy húzással leküldött. Még csak meg sem rándult az arca.

-Mondhatom a másikat? -ültem fel a konyhapultra.

-Essünk túl rajta. -tette le a bögrét.

-Ez az egyik oka, hogy mindenképpen be akartam festetni a hajam. Kaptam egy levelet.

-Kitől? -ráncolta a szemöldökét.

-Az Aranyecset pályázat vezetőjétől. Ugye mondtam, hogy nagyon sok pályázatra küldtem be festményeket, és ez volt az egyik. Na, és az a helyzet, hogy megnyertem. -húztam be a nyakam. Charlie egy pillanat alatt előttem termett és magához húzott.

-Úristen. Ezt nem mondod komolyan. -szorongatott, mire kuncogva bújtam a nyakába. -Hihetetlenül büszke vagyok rád. -csókolt a hajamba. -De ez miért ok arra, hogy bekékülj?

-Hát... ugye ez egy nagyon nívós verseny, és az országban az egyik leghíresebb és fontosabb. Na és hát a díj egy kiállítás. New Yorkban. -húzódtam el.

-Valami random lúzer miatt? -akadt ki.

-Tudod hogy hívják azt a random lúzert? -fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt sértődötten.

-Nem. -ingatta a fejét.

-Rebecca Addams. -öltöttem ki rá a nyelvem. Ha az előbb meglepődött, hát most nem is tudom mi lenne a jó kifejezés rá. Az álla szinte a padlót súrolta.

-Lesz egy saját kiállításod New Yorkban? -foglalta össze tömören.

-Igen. -vigyorodtam el.

-Ez... azt sem tudom mit mondjak. Bee, ez elképesző. -nevette el magát. -Az én nagyszerű és tökéletes barátnőm megnyert egy országos versenyt, és saját kiállítása lesz. Ez... nem találok szavakat. -mosolygott rám, majd közelebb lépett, átkarolta a derekam és magához húzott egy csókra.

-Tényleg örülsz neki?

-Hogy a francba ne örülnék? El nem hinnéd milyen büszke vagyok. -döntötte a homlokát az enyémnek. -Megmutatod a képet, amivel nyertél?

-Csak fotóm van róla.

-Szeretném látni. -nyomott egy puszit az arcomra, miközben a kezét levezette a fenekemhez. Mielőtt lecseszhettem volna, kivette a farzsebemből a mobilomat és feloldotta.

-Add ide, megkeresem. -csentem el a kezéből, majd megnyitva a galériát kiválasztottam a sok fénykép közül azt az egyet. -Tuti látni akarod?

-Igen. -jelentette ki határozottan, és visszacsórta a telefont. Mikor ránézett a képre, összefutott a szemöldöke. -Ez... én vagyok?

-Hát, igen. -sütöttem le a szemem. A kép, amit beküldtem, egy beállított kép volt. Charlie egy széken ült, a lábait terpeszben tartva, az állát a kezében támasztva. Halvány mosoly játszódott az arcán, a haja a szemébe lógott. Hihetetlen, de tökéletesen sikerült még a szemét is visszaadnom.

-Mi volt a pályázat szövege?

-He?

-Tudod, amit meg szoktak adni. Szlogen vagy mi a tököm.

-Ja, hogy az. A... a jövőm. Az volt a cím. -túrtam a hajamba. -Nyálas meg minden, de... legalább igaz. -magyaráztam halkan.

-Nagyon szeretlek. -ölelt magához. -Sőt, nem is szeretlek. Imádlak. -mormogta a nyakamba, a meleg lehelletétől pedig kivert a libabőr.

-Charlie, egy hétre el kell utaznom. -böktem ki hirtelen.

-Micsoda? -kérdezett vissza halkan.

-New Yorkba megyek egy hétre. A kiállítás most lesz, nekünk pedig össze kell állítanunk a katalógust, kiválasztani a képeket, berendezni a kiállítást, ráadásul nyilván nekem is ott kell lennem a megnyitón. Sok fontos ember lesz ott a művészek világából.

-Mikor?

-Egy hét múlva. Szerdán reggel indul a gép. -hajtottam le a fejem.

-Akkor veled megyek. -jelentette ki határozottan, de csak a fejemet csóváltam.

-Nem jöhetsz. Egy repjegy van, a szállást is egy főre foglalták. Ráadásul neked most nagyon fontos a suli, így is rengeteget hiányoztál, és nem is éreznéd ott jól magad. Egész nap egy csapat művésszel... hidd el, jobb ha itthon maradsz. -csúsztattam fel a kezem az arcára. Látványosan elszontyolodott, az ajkait enyhén lebiggyesztette, a szemei szomorúan csillogtak. -Ne haragudj.

-Mit fogok csinálni egy hétig, ha nem vagy velem? -kérdezte kétségbeesetten. -Én megőrülök nélküled. Szükségem van rád. -kezdett bepánikolni.

-Hé, hé, hé, nyugi. Egy hét. Az nem a világ vége. -nyugtattam.

-De nekem igen.

-Charlie... -simogattam az arcát. -Simán elmegy az a pár nap. Addig pedig van időnk, amit együtt tölthetünk, nem is kevés.

-Ez nem ér. -harapott az ajkába, aztán fogta magát és kiviharzott a konyhából. Meglepve pislogtam utána. Most komolyan megsértődött?

-Mi a baj? -támaszkodtam az ajtófélfának. Ez a majom a matracon feküdt, a hátára fordulva, szétterülve, és a plafont szuggerálta. -Bedurciztál?

-Nem engedlek el egyedül.

-Nagyon kérlek, ezt ne kezdjük most el. Nagykorú vagyok, és voltam már New Yorkban. Ne legyél ilyen. -sétáltam hozzá. Ledőltem mellé a matracra, majd az oldalamra fordulva kezdtem mustrálni az arcát. -Kérlek. -kúsztam mellé. A fejemet a mellkasára hajtottam, a felsőtestemet szorosan az oldalának préseltem és a szívverését hallgattam.

-Féltelek. -fordult szembe velem.

-Nem kell. -a pólója picit felcsúszott és kilógott a hasa alja, én meg óvatosan megcirogattam a bőrét, majd felcsúsztattam a kezem a derekára.

-Így hogy nem leszek ott, kicsit olyan érzés, mintha kimaradnék az életedből. Hiszen lényegében ez lesz a legfontosabb dolog, ami eddig történt veled, és én nem állhatok melletted. -szakadt ki belőle.

-Tudod melyik volt az a dolog, ami a legfontosabb volt az életemben? -kérdeztem, mire csak megrázta a fejét. -Amikor megismertelek. Az volt a legfontosabb az életemben.

-Most próbálsz benyalni, hogy könnyebben elengedjelek? -vonta fel a szemöldökét.

-Aha. -vigyorogtam rá. -Hatásos?

-Nem nagyon. Túl könnyen átlátok rajtad. -öltötte rám a nyelvét. -Hazudni sem nagyon tudsz. Bár addig örülj, amíg nem kaplak rajta, hogy hazudsz nekem. Akkor aztán lesz nemulass! -nyomott egy puszit az orromra.

-Nem is akarnák hazudni neked.

-Ne is tedd. A hazugságokból soha semmi jó nem sül ki. -suttogta.

-Hát, mi már csak tudjuk. -sóhajtottam mélyen. Charlie élete szinte hazugságra épült, mert nem mondták meg neki, hogy örökbefogadták. Az én életem pedig... szintén hazugság. Folyton tagadok és kitalálok dolgokat, mert nem akarom, hogy az emberek megtudják az igazi okot, amiért egyedül élek.

-Szar dolog hazudni. Egyszer mindenre fény derül, és csak magadra hozol vele bajt. Nézd meg, a szüleim hazudtak arról, ki vagyok igazából, és bár elmondták, de jóval később a kelletténél. Majdnem megöltem magam miattuk. -hunyta le a szemét. Az emléktől elszorult a torkom. Az ujjaimat a csuklója köré fontam, majd úgy emeltem az arcom elé, hogy láthassam a karja belső felét.

-Ne. -pattantak ki a szemei, és el akarta kapni a csuklóját, de az ujjaim még mindig szorosan fogták, és nem engedtem. A hüvelykujjammal finoman végigsimítottam a hegeken. Néhol nem simult a bőrébe, csúnyán kidudorodott. -Hagyd őket.

-Maradj nyugton egy kicsit. -csitítottam, és mielőtt ellenkezni kezdett volna, finom puszikkal kezdtem behinteni a hegeket.

-Bee...

-Felejtsük el. -suttogtam a sebhelyekre.

-Ha nem jutna minden alkalommal az eszembe, amikor a kezemre nézek, akkor boldogan megtenném. -sóhajtotta.

-Szeretném ha szeretnéd magad.

-Jelenleg még a kék hajadat is jobban szeretem mint önmagamat. -mormogta.

-Őszintén, mégis mi bajod van a kék hajammal?

-Hogy te természetesen vagy szép, nem azért, mert valamit megváltoztatsz magadon. Így pedig, hogy mégis befestetted a hajad... érted mire célzok, nem? -csúsztatta le a karját a csípőmre.

-De nekem így tetszik. -biggyesztettem le az ajkaimat.

-Oké, akkor neked így tetszik, én meg majd megszokom. -forgatta meg a szemeit. Mosolyogva nyomtam egy puszit a szájára. Tudom hogy tetszik neki, csak túl makacs hogy bevallja.

-Mit szeretnél abban az egy hétben csinálni, amíg még itt vagyok?

-Minnél több időt veled tölteni. -vigyorgott rám.

-Konkrétabb ötlet?

-Elviszlek randizni. -dőlt a hátára, én pedig meglepve néztem rá. Elvisz randizni? Mi a franc?

-És hova? -feküdtem a mellkasára.

-Ki tudja? -sóhajtott drámaian. -Mondjuk, hogy szombaton egész nap randizni fogunk. Elviszlek moziba, kajálni és talán... egy művészellátóba? -pilllantott rám.

-Komolyan? -csillant fel a szemem.

-De csak ha jó leszel. -kuncogott, én pedig a nyakába vetettem magam. -Meg akarsz folytani? -borzolta össze a hajam.

-Igen. -szorongattam.

-Akkor hogyan vigyelek el akárhova is? -ült fel velem együtt.

-Úgy ahogy most. Felkapsz és elviszel. -nevettem, miközben Charlie ténylegesen a fenekem alá nyúlt és felállt velem. A lábaimmal átkaroltam a derekát, ő pedig halkan röhögött. Csüngtem rajta mint egy maki. -Amúgy hova megyünk?

-Enni. Éhes vagyok. -ért be velem a konyhába. Letett az étkezőasztalra, aztán egy rövid csók után otthagyott és a hűtőben kezdett turkálni.

-Mit eszünk? -kíváncsiskodtam.

-Amit találok a rendkívül alaposan felszerelt konyhádban. -jegyezte meg gúnyosan.

-Annyira izgatott vagyok New York miatt. -hagytam figyelmen kívül a beszólását, majd áradozni kezdtem. -Gondolj bele. Egy hét egy rakatnyi művész között, akik segítenek a kiállítást szervezni. Előre várom már, mennyi mindent tanulhatok tőlük.

-Kezdesz túlpörögni. -kuncogott.

-De ha egyszer be vagyok zsongva! -tártam szét a karjaimat. Már a gondolattól, hogy milyen őrült hetem lesz, a szívem a torkomba dobog az izgalomtól. Leugrottam az asztalról, mellé sétáltam és folytattam a szófosást. -El kellene kezdenem pakolni. Szerinted milyen idő van ott? Tuti havazik. Egyáltalán milyen ruhákat vigyek? Nem akarok gáznak tűnni. -kezdtem bepánikolni. Atya ég, ebbe nem gondoltam teljesen bele.

-Nyugi már. -húzott magához.

-Ez még rosszabb, mint amikor a szüleidnek kellett bemutatkoznom. Mi van, ha nem leszek szimpatikus nekik? Lehet hogy megpróbálják szabotálni a kiállítást. -sápadtam le. Oké, túlgondoltam az egészet. Csak nem tennének ilyet. Vagy...

-Nézz ide. -vette az arcomat a két tenyere közé. -Ne görcsölj ezen. Elbűvölő vagy. Imádni fognak.

-Biztos? -motyogtam.

-Száz százalék. -nyomott egy csókot a homlokomra.

-El sem hiszem hogy ennyibe tellett lenyugtatnod. -dünnyögtem, miközben a mellkasára dőltem. Halkan nevetve karolt át.

-Olyan bolond vagy Bee. -csókolt a hajamba, majd éreztem, hogy beszippantja az illatát. Felemeltem a fejem, lábujjhegyre álltam és az orromat összedörgöltem az övével. -Hát ez mi volt? -kérdezte meglepve.

-Eszkimópuszi. -vigyorogtam rá, mire ő is megismételte. Meglepő, hogy egy eszkimópuszi, ami lényegében az orrok összedörgöléséről szól, milyen intim és bensőséges tud lenni.