-Bee, ébresztő! Kicsim, kelj fel. -simogattam az arcát. Enyhén grimaszolt, majd kinyitotta a szép szemeit.

-Mennyi az idő? -dörzsölte meg az arcát, majd kiegyenesedett. Az íróasztalán aludt el valamelyik rajza felett, már sokadszorra.

-Reggel nyolc óra. Mikor dőltél ki?

-Nagyjából... -számolgatott. -Hajnali ötkor.

-Bee, ez rettentően késő. Alig aludtál három órát. -csóváltam a fejem. -Még jó, hogy szombat van. Gyere, lefekszünk. -nyújtottam neki a kezem, de csak a fejét rázta.

-Ezt még be kell fejeznem... -motyogta, de beszéd közben a pillái lefelé csukódtak.

-Nem. Most aludni fogsz. -jelentettem ki határozottan, majd egyszerűen az ölembe kaptam. Nem volt ereje ellenkezni, álmosan simult a karomba, miközben a szobából lépkedtem ki vele. A nappaliba érve finoman letettem a matracra, majd bevetődtem mellé. A matracot egyébként én könyörögtem ki, hogy költöztessük át ide, mivel egyre többször alszom itt, van hogy hetekig, és ilyenkor rohadtul nem szeretem este a temperát meg az olajfestéket szagolgatni. Mármint Bee-n igen, mivel az illatával keveredik a tempera szaga, de nagyobb dózisban hányhatnékom van tőle.

-Nem is vagyok álmos. -suttogta, de azért közelebb bújt hozzám.

-Hát persze. -forgattam meg a szemeim. -Tiszta grafit vagy. -cirogattam meg az arcát, amin több apró szürke folt éktelenkedett.

-Majd megfürdünk. -vezette fel a vékony ujjait a hasam aljától a mellkasomig, majd a nyakamra simította őket, belőlem pedig kiszakadt egy mély sóhaj.

-Szeretem hogy többesszámot használsz.

-Szeretem hogy hagysz aludni. -fúrta a fejét a mellkasomba.

-Azt hittem, nem akarsz aludni. -kuncogtam, de válasz helyett csak lepisszegett, majd perceken belül már halkan szuszogott.

Szerintem úgy két hete már, hogy Bee teljesen felborította a dolgokat. Ezalatt az életvitelét és a bioritmusát értem. Suli után és hétvégén folyamatosan csak fest és rajzol, és azon kívül, hogy kissé szétcsúszott, kurvára elhanyagol. Egész nap mellette vagyok, de hiába imádom nézni, nyolc órán keresztül bámulni ahogyan fest, egy idő után idegesítő, mindkettőnknek.

Vagy fél órája alhatott már, mikor kimásztam mellőle. Kicsit nyöszörgött, de nem kelt fel. Csupán alsógatyában voltam, de meleg volt a lakásban, így felesleges volt más ruhát felvenni. Reggel nyolchoz képest mondhatni éber voltam, de azért vettem egy gyors zuhanyt. Bee olyan mélyen aludt, hogy még halknak sem kellett lennem.

A fürdés után teljesen felfrissültem, szinte kicsattantam. Enyhe túlzás, de fel voltam teljesen dobva. Annyira tipikus, hogy ilyenkor érzem magam faszán, amikor a szépség alszik. Ötletem nem volt mit csináljak, így nekiálltam az első dolognak, ami eszembe jutott.

Átcsoszogtam a konyhába, ahol kinyitottam a hűtőt és megnéztem, miből tudok dolgozni. Hát, Bee sem a felkészültségéről híres, ha nem művészetről van szó, mivel konkrétan teljesen üres volt. Idegesen megdörzsöltem az arcom, becsaptam az ajtót, és elindultam felöltözni.

>>>

Egy óra múlva teljesen kész voltam, mindent megvettem, hogy normálisnak mondhassam a hűtő tartalmát. Mikor ránéztem a barátnőmre, még mindig ugyanúgy feküdt és aludt. Szívesen befeküdtem volna mellé és bedobtam volna a szunyát, de egy cseppet sem voltam fáradt. Elég gyorsan bepakoltam a hűtőbe, majd szedhettem is ki a cuccokat, mert a főzéshez kellett. Valami egyszerű kaját akartam összeütni, így egy tésztának kezdtem neki. Feltettem puhulni, majd a szószhoz egy külön lábast vettem elő. Halkan dúdolgattam, közben dobáltam bele a hozzávalókat. Amikor már csak főnie kellett, letakartam és átnéztem a nappaliba. Volt pár szabad percem, így beültem mellé a matracra és a puha tincseit kezdtem simogatni.

-Annyira gyönyörű vagy. -suttogtam. Hason feküdt, az arca a párnájába nyomódott, amitől hihetetlenül édes volt.

-Ne molesztálj már. -motyogta. Pillanatnyi szívroham jött rám, mert azt hittem még alszik.

-Nem is tudtam hogy ébren vagy. -simítottam a hátára a kezem, majd egy apró csókot nyomtam a szájára. Amikor elhúzódtam, halkan felnyöszörgött.

-Ez nem volt tisztességes reggeli puszi.

-Kérsz egyet? -mosolyodtam el. Csukott szemmel bólogatni kezdett, mire odahajoltam és rendesen megcsókoltam. A végére valahogyan fölé kerültem, a kezem a derekát markolgatta, Bee pedig a fenekemet.

-Így akarok minden reggel felkelni. -sóhajtotta. Vigyorogva gördültem le róla. -Ne, most fázni fogok.

-Én viszont oda fogom égetni a kaját. -nyomtam egy puszit a kócos fejére, majd felálltam és visszamentem a konyhába. Alig fél perc múlva ásítozva totyogott utánam.

-Mit csináltál? -karolta át a derekam, a fejét a hátamba fúrva. Mosolyogva kevergettem a szószt, majd elzártam a tüzet, miközben majd felrobbantam a boldogságtól. Az apró kezeit a hasam előtt kulcsolta össze, majd egy puszit nyomott a lapockámba.

-Valamilyen tésztát. Nem is tudom mi van benne. -nevettem fel.

-Kis konyhatündérem. -kuncogott.

-Kis művészem. -simítottam a kezem az övére. -Ígérd meg, hogy ma nem fogsz eddig fentmaradni. Alig alszol.

-De be kell fejeznem a rajzokat.

-Bee. -fordultam meg az ölelésében. -Tudod mennyire imádom, hogy ilyen szenvedéllyel csinálod azt, amit szeretsz. De teljesen felborult az életviteled, és engem is elhanyagolsz. Itt vagyok már mióta, és csak annyi időt töltesz velem, amíg alszunk. -biggyesztettem le az ajkam.

-Én... ne haragudj. Nem szeretném, ha emiatt rosszul éreznéd magad.

-Csak egy kicsit vegyél ebből vissza. Kérlek. -simítottam a füle mögé egy kósza tincset.

-A baj az, hogy most nekem szakadtak a nyakamba a dolgok. Sok a pályázat, kellenek a felvételihez a pontok, és nagyon szorosak a határidők. Nem akarom nélküled tölteni az időm, de nincs más választásom, mert beúszok. -hajtotta a mellkasomnak a fejét.

-Nincs ezzel semmi baj. Csak ne nyolc vagy tíz órán át fess megállás nélkül, mert nem eszel, nem iszol és alig alszol, csak ülsz és megállás nélkül alkotsz. Elképesztően néznek ki, de túl nagy áldozatot hozol értük. Szerintem nem vetted észre, de pár kilót még le is fogytál. -csúsztattam a kezem a pólója alá, majd végigsimítottam a gerince mentén. Éreztem a csigolyáit.

-Te is nagyon vékony vagy, én mégsem csesztetlek.

-Bee, ne akard hogy ideges legyek. -szóltam rá kissé ingerülten.

-Figyelj, én jól érzem magam így. Nem vagyok sem éhes, sem álmos. Előtted ugyanígy éltem, és nézd meg, most itt vagyok, épen és egészségesen. -pillantott fel rám azokkal a nagy, gyönyörű szemeivel.

-Azért azt az egészség dolgot cáfolnám. Komolyan mondom, minden alkalommal, amikor kiülsz a hidegben egy takaróval, azért izgulok, hogy ne most kapj tüdőgyulladást. Le fog gyengülni a szervezeted, ha ezt folytatod. -magyaráztam halkan.

-Aggódsz értem? -vonta fel az egyik szemöldökét.

-Folyamatosan.

-Ez aranyos. -kuncogott. -De felesleges. Ismerem a határaimat, és biztosan nem leszek beteg. -vigyorgott rám.

-Biztos? -fürkésztem.

-Megígérem. -pipiskedett lábujjhegyre, majd egy csókot nyomott a számra.

1 héttel később

-Rebecca, úgy néz ki enyhe tüdőgyulladásod van. -tette le Camille a sztetoszkópot mellém, nekem pedig összeugrott a szemöldököm.

-De... mi? Hogyan? -értetlenkedtem.

-Kicsit gyengécske vagy, most pedig vírusszezon van, így biztosan benyeltél egyet. Szerencsére nem kell kórházba menned, de mindenképpen maradj otthon. Ahogy látom, legalább két hétig pihenned kell, de lehet hogy több is lesz. -húzta el Camille a száját. Akartam mondani valamit, de elkapott egy köhögőroham, amibe a tüdőm is belesajdult.

-Hazaviszlek. -szólalt meg Charlie az anyja mögül. Félve néztem rá, az arckifejezése pont olyan volt, amire számítottam. Dühös volt és aggodalmas, és csúnyán méregetett.

-Írok recepteket, ha már otthon van, ugorj be egy patikába. -intézte a szavait a mérges barátomnak. -Te pedig öltözz fel drágám jó alaposan. -mosolygott rám, majd kiment a szobából. Rutinból már becsukta az ajtót, Charlie pedig azonnal letámadt.

-Nem leszel beteg, mi? -kérdezte gúnyosan.

-Most komolyan leállsz velem veszekedni? -dörzsöltem meg az arcom. Majd széthasadt a fejem, és rettenetesen fáztam, hiába volt rajtam egy vastag pulcsi.

-Szarul vagy? -guggolt le elém.

-Eléggé. -húztam el a szám. -Mindjárt megfagyok.

-Nem hiszlek el. Soha többet nem hallgatok rád. -ingatta a fejét. -Figyelj, öltözz fel jó rétegesen, ha kell az én cuccaimat húzd fel. Mindjárt indulunk, készülődj. -simogatta meg az arcom, de halkan felszisszent, amikor hozzám ért. -Tűzforró az arcod.

-Ne haragudj. -biggyesztettem le az ajkaimat.

-Most már cseszhetjük. -sóhajtott, majd felállt és átsétált a szekrényéhez. Nem tudom honnan találta ki, hogy nem fogok felállni, ugyanis annyira fájt mindenem, mintha legalábbis sportolnék valamit és izomlázam lenne. Charlie kivett a cuccai közül egy hosszúujjút, majd az én ottmaradt ruháim közül egy trikót. -Tessék, ezeket húzd alá. -dobta nekem. Nagy nehezen elkaptam őket, de esküszöm kifáradtam benne.

-Hova mész? -kiáltottam utána, mikor kiment az ajtón.

-Elveszem Camille-tól a recepteket, és hozok neked fájdalomcsillapítót. Addig öltözz át.

-Rendben. -motyogtam. Hallottam, hogy Charlie letrappolt a lépcsőn, én pedig elkezdtem vetkőzni. A pulcsi alatt, ami amúgy nem az enyém, csak egy sportmelltartó volt rajtam. Nagy nehezen és erősen reszketve felvettem a trikót, ráhúztam Charlie sötét hosszú ujjú felsőjét és visszavettem az ő pulcsiját. Sokkal jobb volt, hogy több réteg van rajtam, így elégedetten ásítottam egyet.

Charlie nagyjából két perc elteltével ért vissza, és mikor látta, hogy felvettem a ruhadarabokat, büszkén mosolygott rám, miközben egy pohár vizet és egy kis tablettát hozott a kezében.

-Vedd be ezt. -nyújtotta felém a poharat és a bogyót is, én pedig örömmel vettem be és küldtem le mellé a vizet. -Fázol még?

-Annyira nem.

-Gyere, megyünk haza. -nyújtotta felém a kezét, majd miután megragadtam, könnyedén felhúzott az ágyról. -Amint beértünk, azonnal húzz lefeküdni. Tuti lázas vagy. -csókolt meg a homlokomon. Nagyon hűvösnek tűntek az ajkai, tiszta libabőr lettem.

-Szeretlek. -suttogtam.

-Mondjuk haragszom rád, de én is téged. -ragadta meg a derekam, és kivezetett a szobából. Szépen lassan lementünk a lépcsőn, majd rögtön az előszobába mentünk. Jött a szokásos cipő és kabátfelhúzás, Charlie betekert egy nagy sálba, és egy sapkát nyomott a fejembe, végül szorosan fogva kimentünk a hidegbe. Őszintén, majdnem elsírtam magam, amikor megcsapott az a tipikus mínusz tíz fok. Fájt a fejem, fáztam, a tüdőm minden jeges lélegzetvételnél sikított, én pedig haldokoltam.

-Szállj be. -simított végig az arcomon, mikor az autóhoz értünk. Rohadt gyorsan pattantam be, Charlie pedig azonnal beindította a fűtést és benyomta az ülésfűtést. Még kabátban is fáztam, ami szerintem neki is feltűnt, mivel jóval a megengedett sebességhatár felett vezetee, a kezét pedig végig a combomon tartotta és a lábamat simogatta.

-Kezdem elég rosszul érezni magam. -jegyeztem meg, mikor leparkoltunk a lakás előtt.

-Fáj valamid?

-Úgy mindenem? -nevettem el magam, de nem volt túl jó ötlet, ugyanis egy újabb száraz köhögőrohamhoz vezetett.

-Élsz még? -csúsztatta a kezét az állam alá, majd a fejemet az aggódó tekintete felé fordította.

-Még. -krákogtam. Kifejezetten vonzó lehettem, kétségtelen.

-Csinálok neked egy teát. -jelentette ki Charlie.

-Feltéve ha addig nem nyúlok ki. -fűztem hozzá. Próbáltam egy kicsit hozni a formámat, de rémesen éreztem magam. -Nem akarok felmenni a lépcsőn.

-Muszáj lesz. -húzta el a száját, majd kiszállt a kocsiból. Egy nagy lélegzetvétel után kinyitottam az ajtót, és minden erőmet összeszedve követtem őt a házhoz. Konkrétan berontottunk az ajtón, utána pedig kezdődött az igazi tortúra. Amíg felértünk a lakásomig, háromszor kellett megállnunk, mert nem kaptam levegőt vagy mert köhögőrohamot kaptam. Közben fáztam, de ki is melegedtem, így folyt rólam a víz, mialatt rázott a hideg. Mondhatom isteni érzés.

-Szerintem valahol félúton elhagytam a tüdőm. -nyöszörögtem a falnak dőlve, miközben Charlie a zárral szarakodott.

-Egy pillanat és lefeküdhetsz. -nyugtatott. Végre sikerült kinyitnia az ajtót, úgyhogy szélesre tárta és hagyta hogy betotyogjak előtte. Olyan meleg volt a lakásba, hogy habár az előbb még nagyon fáztam, most szívem szerint az összes ruhadarabomat ledobtam volna. Szépen komótosan szétszórtam a cuccaimat, először a kabátomat, majd a sálat és sapkát, a cipőmet, a pulcsit, a felsőt, a nadrágom, és ha Charlie nem állít le, a trikóm is ott végezte volna.

-Most mit csinálsz? -nyafogtam, miközben a karjai között ficánkoltam.

-Lázas vagy, erre nekiállsz itt vetkőzni. Szerinted mégis mit csinálok? -dünnyögte mérgesen, és a kanapéhoz vezetett. -Bújj be, hozok még takarót. -intett a kanapé felé a fejével. Duzzogva ültem le, de nem takaróztam be.

-Muszáj hoznod még egyet? -húztam el a szám.

-Igen. -ragadta meg a kanapén lévő pokrócot, majd rámterítette. Már panaszkodtam volna, hogy meghalok, amikor a matracról felvette a rendes, vastag takarókat és rám igazgatta őket.

-Megsülök. -rúgtam le magamról a három takarót, viszont Charlie azzal a lendülettel visszahúzta rám.

-Oké, állj le. Most elmegyek a gyógyszertárba és kiváltom a cuccokat. Te maradj itt, a takarók alatt, és próbálj meg mondjuk aludni. Vagy tévézz, olvass, tudom is én, de pihenj. Hamarosan itt leszek, rendben? -simogatta meg az arcom.

-Ne menj el. Meg fogok halni. -nyüszítettem.

-Mid fáj?

-Ha nem számítjuk bele, hogy minden egyes izmom, a hátam nagyon. Meg a tüdőm. És a fejem is. -panaszoltam.

-Aludj egyet, attól jobb lesz. -mosolygott rám.

-De nem tudok elaludni. -biggyesztettem le a szám. -Itt maradsz mellettem addig?

-Bee, el kell mennem a gyógyszerekért. -sóhajtott.

-De biztosan jobb érzés lenne úgy elmenni, hogy tudod hogy alszok. -dobtam be az aduászt, Charlie arca pedig a feladást tükrözte. Tudtam én, hogy mi kell.

-Mint egy kislány. -kuncogott a fejét csóválva. -Na, told arrébb a segged. -lökött befele, mire nevetve elhúzódtam. A fiú nevetve befeküdt mellém, átkarolta a derekam és a mellkasának húzott. A hajamat simogatta, időnként pedig egy puszit nyomott a fejemre. -Van itthon fájdalomcsillapítód?

-Elvileg kell lennie. -motyogtam.

-Ugye tudod hogy rémesen szarul festesz?

-Úgy is érzem magam, hidd el. -fúrtam a fejem a mellkasába. -Ne haragudj rám. Nem akartam lebetegedni. Igazad volt.

-Most próbálj meg elaludni, ne beszélj. -pirított rám aranyos hangon.

-Persze... -hagytam rá, majd lehunytam a szemem. Teljes mértékben biztonságba éreztem magam a karjai között, és meg mertem volna esküdni, hogy egy kicsit kevésbé fájt már a tüdőm. Próbáltam Charlie szívverésére koncentrálni, megnyugodni. Tényleg olyan volt nekem, mint egy drog. Azonnal kiütött és pillanatok alatt elaludtam.

>>>

Ami legelőször feltűnt, hogy nem volt, aki melegítsen. Hiába tapogatóztam, nem éreztem magam mellett senkit. Mikor tényleg tudatosult bennem, kinyitottam a szemem. Bágyadtan pislogtam, de rettenetesen rosszul éreztem magam. A fejem széthasadt, annyira fájt, a tüdőmet meg mintha egy baseball ütővel verték volna szarrá.

-Charlie? -nyöszörögtem, de nem kaptam választ. Párszor még szólongattam, de egyértelmű volt, hogy nincs a lakásban. Sírni akartam.

Nagy nehezen, sok szenvedés árán feltápászkodtam a kanapéról. Folyt rólam a víz, de fáztam. Annyi rossz inger ért, hogy kénytelen voltam a vécé felé venni az irányt. Hányingerem volt a kínzó, erőteljes fejfájásomtól, nyilván a fájdalomcsillapító hatása elmúlt. Leroskadtam a hűvös csempére, átöleltem a vécécsészét és kiadtam a gyomrom tartalmát.

Még akkor is öklendeztem, mikor már csak a keserű epe jött fel a torkomon. Szánalmasnak éreztem magam, habár nem tehettem arról, hogy beteg vagyok. Mégis, a könnyeim lecsorogtak az arcomon, csukott szemmel sírtam.

Charlie így talált rám, mikor visszaért. Amikor benyitott a fürdőbe, aggódva nézett végig rajtam, majd azonnal lekucorodott elém. Hiába látott már részegen, másnaposan, kisírt szemekkel vagy éppen lázasan, szégyelltem magam. Nem akartam, hogy így lásson, gyengén és szétcsúszva, viszont annyi erőm sem volt, hogy a kezemmel eltakarjam az arcom.

-A francba is. -szitkozódott Charlie, majd felállt, és amikor visszatérdelt elém, egy törölköző volt a kezében. Óvatosan a homlokomhoz érintette az anyagot, ezzel felitatva a verejtéket a homlokomról. -Fel tudsz állni? -kérdezte, de már a kérdés közben ráztam a fejem. Olyan szinten elhagyott az erőm, hogy egy mondatot nem bírtam kinyögni. -Csurom víz vagy. -csóválta a fejét.

Charlie

Ott volt előttem, szinte magatehetlenül. A gyönyörű barátnőm, aki mindig életerős, láztól izzó testtel ült előttem. A sápadt arca két oldalán óriási tűzrózsák jelezték, hogy tényleg beteg, amit a csillogó szemei is alátámasztottak. A bőre csillogott a rajta gyöngyöző izzadtságtól, amit hiába töröltem le, olyan forró volt a teste, hogy felesleges volt törölgetnem.

-Kicsim, figyelj rám. -vettem az állát a kezembe, majd nehezen, de elértem hogy rám nézzen. -Most veszünk egy hideg zuhanyt, rendben?

Válasz helyett csak nyöszörgött, de nem ellenkezett, amikor lehúztam a teljesen átázott trikóját. Egy kevés szenvedés árán lekerült a fehérneműje is, majd a karomba vettem és beemeltem a zuhanytálcára. Kapkodva boxerre vetkőztem, hogy megkönnyítsem a fürdetést. Beszálltam mellé, levettem a zuhanyrózsát és megengedtem a jéghideg vizet. Leguggoltam a bágyadt lány mellé, és kíméletlenül lelocsoltam a jeges vízzel.

-Ne. Ne, ne. Hideg. -sírta. Majdnem elzártam a csapot, de ez szükséges volt. -Kérlek. Hideg. Nagyon hideg. -rángatózott. Gyorsan leültem és az ölembe húztam, de közben ugyanúgy fürdettem. Folytak a könnyei, az arcát a vállamba temette, a mellkasát az enyémnek nyomta, a kezeivel a nyakamba próbált kapaszkodni. Nem volt a legjobb ötlet, mert így lényegében magamat locsoltam.

-Semmi baj. Mindjárt vége. Csak egy picit bírj még ki. -puszilgattam a haját. Az egyik kezemmel a vízsugarat kilövő rózsát tartottam, a másikkal a vékony testét öleltem magamhoz, ami a hűvös víz ellenére meleg volt. Pár perccel később elállítottam a vizet.

-Látod? Csak ennyi volt. Vége is. -csitítgattam, mert még mindig nagyon sírt. Óvatosan kicsúsztam alóla, kiszálltam a kabinból és elvettem egy óriási törölközőt a mosógépről. Rögtön vissza is léptem a zuhanyzóhoz, majd beleügyeskedtem Bee-t a fehér anyagba, amivel alaposan bebugyoláltam a törzsét. Nagyon vigyázva kiemeltem a kabinból, és kivittem a nappaliba.

Sokkal lázasabb volt, mint amikor eljöttem. Nem is tudtam, mit csináljak, csak azt, hogy minnél előbb száraznak kell lennie és le kell feküdnie.

Becipeltem a nappaliba, de most a kanapé helyett a matracra tettem finoman le. Gyors és alapos mozdulatokkal megdörgöltem a lányt, majd mivel nem volt semmilyen ruhája a nappaliban, a szobájábol hozam ki neki néhány darabot. Felügyeskedtem rá, a kanapéról ráemeltem a takarókat, leültem mellé és az ölembe húztam a felsőtestét.

-Utállak. -szipogta halkan.

-Sajnálom. -simogattam a haját. -Muszáj volt hidd el, segített. Máris jobban nézel ki.

-Olyan vagy, mint egy orángután. -motyogta.

-Be tudsz venni néhány gyógyszert?

-Asszem igen. -bólogatott. Előrehajoltam, hogy egy gyors csókot nyomjak a szájára, de elfordította a fejét, így az arcára sikerült. -Ne legyél hülye, az előbb hánytam.

-Hozom a gyógyszereket. -sóhajtottam. Kikecmeregtem Bee alól, és átsiettem a konyhába. Töltöttem egy nagy pohár vizet, és kivettem a gyógyszereket, amiket hoztam. Inkább vettem fájdalomcsillapítót is, amiből ki is pattintottam egy szemet, hozzá egy lázcsillapítót és a kezembe vettem a köptetős üveget. A vízbe beleöntöttem az antibiotikumot, és ezt mind visszavittem neki.

-Ülj fel kérlek. -ültem le törökülésben a matrac elé. -Bee, szépen kérlek.

-Jól van már. -dünnyögte, miközben feltornázta magát. A kezébe adtam a bogyókat, amiket leküldött a víz egyik felével. Amikor ránézett a köptetőre elfintorodott. -Undorító ez a cucc. -tekerte le a kupakot, majd teletöltötte a sűrű folyadékkal és lehúzta. Egy grimasz után felkapta a poharat és kiitta a maradék tartalmát.

-Ügyes vagy. -cirogattam meg a kezét. -Nem vagy éhes?

-Egy falat nem menne le a torkomon. -rázta a fejét. -Most mit csináljak?

-Pihenj. -vontam vállat, miközben az ujjaival játszottam.

-Nem akarok. Unalmas.

-Nézzünk valamit a tévében? -ajánlottam fel. Ez a zuhany remek ötlet volt, mert hiába esett szarul neki, remekül lejjebb vitte a lázát és kitisztította a fejét. -Amit szeretnél. Akár még azokat a régi horrorfilmeket is.

-Tényleg? -derült fel az arca.

-Érted bármit. -hajoltam előre, majd a tiltakozása ellenére egy apró puszit nyomtam az ajkaira.

-Miért vagy még mindig egy átázott boxerban? -vonta össze a szemöldökét, majd köhögött egy kicsit.

-Észre sem vettem. -nevettem fel. -Mindjárt jövök, kicserélem. Maradj itt.

-Hozd ki a laptopom, légyszi! -kiáltott utánam, mikor már a szobájábaan voltam. Levettem a vizes alsógatyát, helyette pedig egy mackónadrágot húztam fel. Felkaptam a fehér gépet, és kényelmes tempóban kisétáltam. -Imádlak. -mosolygott rám angyalian, mikor visszaültem mellé.

-Nem kérsz egy forró teát? -a számítógépet letettem a sima padlóra, majd a lányt pásztáztam. Még betegen is káprázatosan fest.

-Csak téged akarlak, és hogy ölelj át. Kellesz. -pislogott rám édesen. Átöleltem, magamra rántottam és hátradőltem vele a matracon. Bee kuncogva bújt hozzám.

-Nagyon imádom amikor ilyeneket mondasz. Hihetetlenül jó érzés. -szórtam be kisebb puszikkal a halántékát.

-Forró vagyok még? -kérdezte kicsit álomittas, bágyadt hangon.

-Sokat segített ez a zuhany. Szerintem ha felmegy a lázad, akkor ezt fogom alkalmazni.

-Ne... -biggyesztette le az ajkait. -Soha többet nem akarok jeges zuhanyt venni.

-Kicsim, ez kell. Higgy nekem, ha utálod, ha nem, tényleg szükség van rá. Nem tudom hogy vagy vele, de még mindig jobbérzés téged vacogni és sírni látni, mint olyan állapotban, amilyenben rádtaláltam.

-De csak ha nagyon lázas leszek. -egyezett bele vonakodva. -Mesélj nekem valamit.

-Mit? -játszadoztam a vékony, festékfoltos ujjaival.

-Valamit amivel többet megtudhatok rólad. -vont vállat a lány.

-Mintha nem tudnál eleget. -nevettem fel.

-Kérdezhetek?

-Csak rajta. -mosolyodtam el.

-Miért nem vagy tudatában annak, mennyire helyes és tökéletes vagy? -vágott a közepébe, nekem pedig lefagyott az arcomról a vigyor.

-Mert egyik sem vagyok. -motyogtam halkan. Oké, a helyes jelzőt még rám foghatja valaki, aki félig vak és bandzsa, de hogy tökéletes... ugyan. -Nem vagyok helyes, a tökéletestől pedig még távolabb állok.

-Miért, te hogy látod magad? -ráncolta össze édesen a szemöldökeit.

-Egy szerencsétlen srác, aki arcra éppen hogy elviselhető, túlnőtt hajjal és túl vékony testalkattal. Ja, meg több tucat heggel.

-Tudod én mit látok? -nemlegesen ráztam a fejem, majd folytatta. -Egy eszméletlenül jóképű fiút. Határozott álkapoccsal, egy édes pisze orral, káprázatosan szép szemekkel, egy tökéletes ívű szájjal és gyönyörű mosollyal. Ráadásul ennek a fiúnak tökéletes a testalkata is, hiába kritizálja magát, ugyanis nem a kigyúrt srácokra, hanem a szálkás alakra bukom. -suttogta, mialatt az arcomat pásztázta, az ujjait pedig végigjártatta a felsorolt testrészeken.

-És a hegek? -kérdeztem halkan.

-Nem érdekelnek. Ott vannak, ott is maradnak. Nem izgat, hogy csúnya, hogy rondán forrt össze vagy hogy mennyi van. Nekem ugyanolyan gyönyörűk, mint te magad. -ezúttal a vékony és vastag sebhelyeken táncoltatta az ujjait, ezzel apró, bizsergető érzést okozva.

-Férfiakra nem mondják hogy gyönyörűek.

-Hidd el, egy művész szemével gyönyörű vagy. -pillantott fel rám. -Hibátlan fehér a bőröd, mintha márvány lenne, a karodat leszámítva. Tökéletes kontrasztot alkot a sötét hajaddal, -túrt a fürtjeim közé -és az íriszeiddel. Komolyan mondom, egyszer készítek rólad egy festményt, hogy lásd, milyennek látlak.

-Legalább akt lesz?

-Azt még meggondolom. -kuncogott fel halkan, majd óvatosan az ajkait az enyémekre helyezte. Olyan finoman és lágyan csókolt meg, amitől azonnal el akartam hinni mindent, amit a gyönyörű ajkain kiejt.

Igen, megint gigászi résszel jöttem :D

Tudom hogy volt már a mi szeretett Beccánk beteg, de annyira rámjött, hogy most egy ilyet akarok írni, hogy szembemegyek a saját hülyeségeimmel és igen, megismétlem ugyanazt, amit vagy 30 résszel ezelőtt csináltam :D :D :D

Remélem tetszett nektek ez a szemétkupac is, amit mára hoztam. Esküszöm, igyekszem gyorsabban írni a részeket :D :D

Addig is csók, ölelés, szenteltvíz meg ilyenek, gyermekeim. Áldás rátok!