Beköszöntött a december. Hó, Mikulás, még több hó... na meg persze Charlie szülinapja. Hetek óta gyomorgörcsöm van emiatt.

December tizenharmadika reggel izgatottan ébredtem fel. Péntekre esett, de úgy döntöttem ma nem megyek be a suliba, de Charliet elküldtem. Annyi dolgom volt, hogy azt képtelen lettem volna alig egy óra alatt elintézni, úgyhogy inkább rászántam az egész napot.

Először is elmentem egy cukrászdába. Rendeltem Charlie-nak egy tortát, úgyhogy taxiba ültem és odaautóztam. Mikor a sofőr megállt, gyorsan kifizettem és kipattantam a sárga kocsiból. A kis épület, ahol a cukrászda helyet kapott, világosra volt festve, a tetőn vörös cserepek ültek, az ajtó felett pedig egy tortás tábla függött. Amint beléptem az ajtón, megcsapott a bent uralkodó meleg. Vidám kis helység volt, bézs falakkal, világos bútorokkal és egy sötét pulttal, ami mögött egy vörös lány állt.

-Szia, mára rendeltem egy itt tortát, azért jöttem. -sétáltam oda hozzá. A lány unottan rágózott.

-Mi a neved? -kérdezte egy listát böngészve.

-Rebecca Addams.

-Egy epres csokitortát rendeltél? -nézett fel rám kérdőn.

-Igen. És ha lehet kérnék hozzá gyertyát is. Egy egyest és egy kilencest. -mosolyogtam rá. Nem zavart, hogy a lánynak nincs túl jó kedve, én borzasztóan fel voltam dobva.

-Akkor azokat is hozzászámolom. Együtt egy huszas lesz. -csattogtatott. Kivettem a zsebemből egy gyűrött papírpénzt és a pultra tettem. A vörös elvette és betette a pénztárgépbe. -Hozom a tortát és a gyertyákat. -kiment a hátul lévő ajtón, majd két perccel később visszatért, kezében a dobozzal.

-Köszi szépen. -vettem át tőle.

-Szép napot. -mondta kelletlenül, majd minden figyelmét egy magazinra szentelte.

Szerencsére a cukrászda nem volt annyira messze a lakásomtól, de még be kellett mennem egy papírboltba dekorációért. Vettem mindenféle füzért, lampiont meg lufit, plusz egy „Szülinapos fiú" feliratú koronát. Egyik kezemben a tortával, a másikban egy óriási zacskóval indultam haza.

Huszonöt perc sétával később már a lábammal rúgtam be a lakás ajtaját. Mivel a tortát nemdobálhattam, ezért a konyháig el kellett mennem, hogy lepakolhassak. A dobozt a hűtőbe, a nagy szatyornyi díszt pedig a földre tettem.

És innen jött a dolog nehezebbik része. Ugyanis fel kellene díszítenem a nappalit mindenféle vacakkal. Először is valahogyan felhelyeztem a füzéreket a plafonra és a falra. Volt amin háromszögek voltak, volt amin tizenkilencesek vagy lufik. Majdnem egy órán át álltam a széken és szenvedtem vele, de végül sikerült. Fáradtan dőltem le a kanapéra, majd pihenés gyanánt elkezdtem a piros lufikat felfújni. A végére már kiköptem a tüdőmet, de csak meglett vagy húsz lufi.

Utána már csak a lazább dolgok voltak hátra. Odahordtam a kanapéra egy nagy halom párnát és több takarót. A kanapé mellé egy három fokos létra félét tettem, és minden fokára néhány tálat, tele mindenféle kajával. Mellé egy üveg whiskeyt és egy üveg gyerekpezsgőt dugtam és néhány poharat.

Mikor az órára néztem, ledöbbenve állapítottam meg, hogy már majdnem két óra van. Elképzelésem sem volt, mégis hogyan cseszhettem el ennyi időt. Charlie háromkor végez a suliban, viszont nem kizárt hogy ellógja az utolsó óráját. A számat rágcsálva vettem elő a mobilom, és egy gyors sms-t küldtem neki.

Merre vagy?

Fél percen belül már jött is a válasz.

Még itt rohadok, de mindjárt lelépek. Megint hiányolsz?

A szememet forgatva írtam a választ. Hülye majom.

Hogyne. Hazamész?

Melyikre gondolsz? Ami a személyimen van otthonom, ahol mindenkit utálok, vagy az a lakás, ahol otthon érzem magam?

Az első.

Inkább hozzád megyek.

Kivételesen használhatnád az ajtót. Hideg van kint, és kihűl a lakás.

Sietek.

Mosolyogva raktam le a telefonomat a konyhába, majd átmentem a szobámba átöltözni. Mivel a lakásban kellemes idő volt, egy passzos fekete cicanadrágot és egy vörös trikót vettem fel. Oké, az utóbbiból egy kicsit szinte kiesett a mellem, de kivételesen nem érdekelt.

Még éppen az utolsó simításokat végeztem a dekoráción, megigazgattam a lampionokat, amikor megszólalt a csengő. Hirtelen összerezzentem, mert rémesen nem szoktam meg ezt a hangot. Az ajtóhoz siettem és gyorsan megnyomtam a lenti ajtó nyitóját. Gyorsan végignéztem még magamon, majd kinyitottam az ajtót.

Az ajtófélfának dőlve vártam a barátom, aki egy perccel később megjelent a lépcsőn. A hajában frissen hullt hópelyhek csillogtak, szokás szerint a bőrkabátja volt rajta, és mosolyogva lépdelt felém.

-Szia. -lépett elém. Megragadta a derekam, magához húzott és hosszasan megcsókolt.

-Tényleg hiányoztál. -kulcsoltam a kezemet a nyaka köré.

-Elküldtél anyámékhoz. Magadat okold. -simított végig az oldalamon.

-Néha ők is láthatnak. De nem akarsz bejönni? -biccentettem a lakás felé.

-Dehogynem. -vigyorgott rám, majd elindult befele. De előtte még visszahúztam, nehogy elrontsa magának a meglepit.

-Be kell csuknod a szemed. -paskolgattam meg a arcát.

-Fura vagy. -vonta össze a szemöldökét, de hagyta hogy befogjam a szemét. A másik kezemmel behúztam az ajtót magam mögött, utána viszont már segítettem neki tájékozódni.

-Meglepetés. -vettem el a kezem a szeme elől. Abszolút ledöbbenve nézett körbe.

-Mi a...

-Boldog szülinapot. -mosolyogtam rá.

-Úristen. Te feldíszítetted az egész nappalit miattam? -kérdezte meglepve.

-Ma van a szülinapod. Szerettelek volna meglepni. -vontam vállat.

-Annyira imádnivaló vagy. -ölelt át. Szorosan magához húzott, én meg nevetve hagytam hogy megemeljen.

-Várj, még nincs vége. -bontakoztam ki a karjaiból, majd a kanapéról felvettem a koronát. -Ez is a tied. -nyomtam a fejébe.

-Ez csak egy vicc, ugye? -tapogatta meg a műanyag fejdíszt.

-Még mindig nem végeztem. Gyere a konyhába. -megragadtam a kezét és magammal húztam. A konyhában kikaptam a tortát a hűtőből és az asztalra raktam. A tortán már rajta volt a két gyertya, úgyhogy kivettem egy öngyújtót az egyik fiókból és gyorsan meggyújtottam.

-Nem hiszlek el. -röhögve a kezébe temette az arcát, én pedig letettem elé a tortát.

-Pedig el kellene. Nem kevés munkám van ebben az egészben. -mutattam a nappali felé, majd leültem vele szembe.

-Kapok egy kést, vagy villát vagy akármit?

-De hülye vagyok. -röhögtem el magam, majd felpattantam és az egyik fiókból elővettem egy konyhakést és egy villát, majd a polcról levettem egy tányért is. Visszaszökdécseltem az asztalhoz és letettem elé.

-Milyen ízű? -már emelte a kést, de a kezemmel megállítottam.

-Először fújd el a gyertyát és kívánj valamit. Utána csak nyugodtan.

-Felesleges. Már mindenem megvan, amit csak kívánhatnék. -nézett rám komolyan.

-Azért... kívánhatnál valamit. Hátha mégsincs meg mindened. -sütöttem le a tekintetem és éreztem hogy elpirulok. Nem csak attól, amit mondott. Az a tekintet... tetőtől talpig libabőrös lettem.

-Ha szeretnéd. -vont vállat, majd pár másodperccel később elfújta a gyertyákat. -Most már felvághatom?

-Persze. -mosolyogtam rá. Belevágott a kis tortába, és az egynegyedét kiszedte a tányérra.

-Még mindig nem tudom milyen ízű. -jegyezte meg villával a kezében.

-Eper és csoki. Ez jutott először eszembe. -a villájára szúrt egy falatot, de mielőtt megette volna, rámnézett.

-Te sütötted? -kérdezte gyanakodva.

-Örülök hogy ennyire bízol a sütési tudományomba. Amúgy meg egy cukrászdából rendeltem. -fontam össze a karjaimat a mellkasom előtt, és duzzogva húztam fel az orrom.

-Ez kibaszott finom. Honnan tudtad hogy az eper a kedvencem? -kérdezte tele szájjal.

-Ráhibáztam.

-Megkóstolod? -nyújtotta felém a villát, amin egy nagy darab torta csüngött. Nevetve kaptam be a sütit.

-Tényleg finom. -bólogattam helyeselve.

-Gyere egy kicsit ide. -intett magához.

-Minek? -kérdeztem összevont szemöldökkel, de azért felálltam és mellé sétáltam. Amint odaértem, az ölébe rántott és átkarolta a derekam.

-Tudod, lehet hogy a torta édes... -búgta a fülembe -de te sokkal édesebb vagy. -harapott a fülcimpámba.

-Erre nem tudom mit reagáljak. -motyogtam.

-Nem kell semmit. Csak jó ha tudod. -duruzsolta a nyakamra. Bizsergett a bőröm ahol hozzámért, és hirtelen azt sem tudtam mit tegyek.

-Elfelejtettem valamit. -jutott eszembe.

-Mit?

-Egy utolsó meglepetésem van számodra. -nyögtem ki nehezen, mivel elkezdte a nyakamat puszilgatni.

-Jelenleg te sokkal jobban érdekelsz.

-De mindenképpen oda akarom adni. -kiszakítottam magamat a karjaiból és gyorsan a szobámba rohantam. Ott felkaptam a már előre becsomagolt cipősdobozt és visszasiettem a nevető barátomhoz.

-Nem kellett volna semmit venned. Már ez is több, mint amennyit igényelnék. -csóválta mosolyogva a fejét.

-Ne szórakozz. Sokat dolgoztam vele. -nyújtottam át a barna csomagolópapírba bújtatott ajándékot. Remegett a kezem, annyira ideges voltam.

-Nem tudom mi van benne, de tényleg nagyon köszönöm.

-Charlie, nyisd már ki. Basszus, borzasztóan izgulok hogy mit fogsz szólni. -tördeltem a kezem.

-Nyugi. -vigyorgott rám, majd elkezdte bontogatni a papírt. Amikor meglátta a cipősdobozt, értetlenül nézett rám. A kezemmel mutogattam, hogy nyissa ki. Amikor felnyitotta a doboz tetejét és meglátta a benne lévő cipőket, nagyon ledöbbent.

-Mi a franc... -emelte ki az egykor fehér tornacipőt. Most már sárkányok, címerek és Trónok harca szereplők díszítik és egy milliméternyi szabad hely sem maradt rajta.

-Tudom hogy elég fura ötlet, de képet külön nem akartam adni, pólót sem, mert azt tuti lenyúlnám, és Rachel ötlete volt, hogy mi lenne ha cipőt festenék és végül is nem olyan nagy hülyeség... -hadartam zavartan.

-Hé, mondom nyugi. -állt fel.

-De nem reagálsz semmit. Baszki, az arcodról sem tudok semmi reakciót kiolvasni és most rohadtul parázok. A francba, tudtam hogy valamilyen értelmes ajándékot kellett volna vennem. Nem igaz hogy ennyire szerencsétlen vagyok. -túrtam hisztérikusan a hajamba. Komolyan, a hülyeségemet már egyetemen kellene oktatni.

-Most már tényleg fejezd be. Nincs semmi gáz. -fogta meg a kezem.

-De...

-Nincs de. Nyugodj meg. Mindjárt elájulsz itt nekem. -mosolygott rám.

-Még mindig nem mondtál semmit. -haraptam az ajkamba. Félve pillantottam fel rá, de annyira ragyogott az arca, hogy rögtön enyhült a szorító érzés a mellkasomban.

-Mert nem találok szavakat. Ez eszméletlenül állat. Annyira élethűek... köszönöm. Ez az eddigi legszebb ajándék amit kaptam. -a kezét felcsúsztatta a karomon az arcomig, majd finoman megcirogatta.

-Hülye bunkó. Ezt hamarabb is kinyöghetted volna. -motyogtam lesütött szemmel, majd a fejemet a mellkasának döntöttem.

-Szeretlek te kis majom. Honnan vetted hogy nem fog tetszeni? Mindent imádok ami veled kapcsolatos. -simogatta a hátam. Válasz helyett csak átöleltem a derekát, szorosan hozzábújtam és magamba szívtam az illatát. Imádom.

-Mi lenne, ha a tortával együtt bemennénk a kanapéra?

-Csak még egy kicsit akarlak ölelni. -néztem fel rá.

-Odabent is tudsz. -csókolta meg a homlokom.

-Oké, menjünk. De te hozod a tortát. -sóhajtottam.

-El vagyok nyomva. Lassan már nekem kell főznöm, mosnom, takarítanom, kutyát sétáltatnom... -sorolta drámai hangon.

-Nincs is kutyám. -ráncoltam a homlokom.

-Pedig lehetne. Imádom a kutyákat. Egyszer lesz egy huskym, gyönyörű kék szemekkel. -ábrándozott. -Pont olyan szemei lesznek mint neked.

-Miért, nekem milyenek a szemeim?

-Ha bejössz velem a kanapéra, elmondom. Sőt, akkor nyugodtan feltehetsz akármilyen kérdést, én válaszolni fogok. -duruzsolta a fülembe.

-Amúgy nem válaszolnál?

-Vannak kérdések amikre nem szívesen válaszolok. -húzta el a száját.

-Oké, menjünk be. Elfáradtam az ácsorgásban. -adtam be a derekam. Charlie rámvigyorgott, majd felkapta a tortát és a derekamnál fogva bevezetett a nappaliba.

-Szóval, -huppantam le a kanapéra -miért is olyan fontos, hogy egyezzen a szemszínünk?

-Mert nagyon szépek a szemeid. -ült le mellém. A tortás tányért letette a földre, a lábait törökülésbe húzta.

-Egyszerű kék. Nincs benne semmi különleges. -dőltem a vállának.

-Ez hülyeség. Szerintem kifejezetten rendkívüliek. -ölelt át.

-Neked sokkal szebbek a szemeid. Irigylem is őket. Mondjuk, így legalább egyszerűen lefesthetem. -gondolkoztam.

-Én akkor sem így gondolom, de mindegy. Ebben biztosan nem fogunk megegyezni. -nevetett.

-Lehet hogy ebben igazad van. Viszont, azt mondtad akármit kérdezhetek. -a fejemet az ölébe hajtottam, a lábamat átvetettem a kanapém karfáján.

-Hallgatlak.

-Lássuk... mit gondoltál rólam, amikor először megláttál? -tettem fel a legalapabb kérdést. Ennyit a kreativitásomról.

-Amikor megérkeztem a suliba, te akkor sétáltál a parkoló felé. Még nem vettél észre, de én téged igen. És első látásra kibaszottul tetszettél. -piszkálgatta a hajamat.

-Akkor miért nem akartál velem dolgozni irodalmon? -kérdeztem érdeklődve. Még emlékszem mennyire nem volt kedve velem párban lenni.

-Ne felejtsd el, előtted nem volt túl sok barátom. Megfogott a külsőd, és nem akartalak megismerni.

-Nem?

-Túl nagy csalódás lett volna, ha valamilyen üresfejű cicababa lettél volna. Úgyhogy nem akartalak jobban megismerni. -vont vállat.

-És a rajzszakkör?

-Mondjuk oda miattad mentem el. Ne kérdezd miért.

-Miért? -kérdeztem azonnal.

-Nem tudom. Látni akartam mi van a mappádban. Aztán hazavittelek, mert a közeledben akartam maradni, ha csak pár percre is. -lehunyta a szemét, majd pillanatokon belül újra kinyitotta. Mintha csak maga elé képzelte volna azt a napot.

-Ez... azta. Most letaglóztál. Én azt hittem utálsz. -nevettem el magam.

-Téged sosem tudtalak. Oké, volt néhány pillanat, amikor elküldtelek volna a francba, de akkor tényleg rohadt ideges voltam. -vetett rám egy enyhén szigorú pillantást.

-Már bocsánatot kértem Mark miatt. Nem is egyszer. És megmondtam, hogy ilyen soha többet nem fog előfordulni. -a kezemmel megkerestem a kezét és összefűztem az ujjainkat. Még mindig nagyon bánt az az eset, pedig nem is az én hibám volt.

-Nem haragszom. De mégegyszer tényleg ne történjen meg. Komolyan mondom, ha ez újra megesik, Markkal vagy mással, nem fogom vissza magam. Azt a srácot a hullaszállítók viszik el. -mondta komoly arccal. Egy röpke pillanatra, tényleg, csak egy fél másodpercig félelem futott át rajtam. Láttam Charlie-n hogy képes lenne rá.

-Nem lesz rá szükség. Mondom, nem lesz ilyen. -mondtam lassan és megszorítottam a kezét. -De tényleg nem voltak előttem barátaid?

-Oké, kicsit túloztam. Mielőtt ideköltöztünk, abban a kisvárosban éltünk, ahol nagyjából az egész családom. Az unokatesóimmal nagyon jól kijöttünk, és elég sok közös barátunk lett. Mondjuk az utolsó egy évben kicsit eltávolodtam tőlük.

-És csak fiúk voltak, vagy...? -puhatolóztam.

-Voltak lányok is. Jess, Emily, Georgie... azt hiszem ennyi. -gondolkozott, engem pedig hirtelen elkapott a féltékenység.

-És milyen volt velük a kapcsolatod?

-Hát, Jess és Emily csak a barátaim voltak. Georgie meg egy kicsit több. -tekergette a hajam, de bennem hirtelen megállt az ütő. Kicsit több?

-Hogy érted azt hogy... kicsit több? -próbáltam leplezni a hangomban a féltékenységet, ami most már tényleg jelen volt.

-Hát... mindkettőnknek voltak szükségleteink, Georgie pedig... gondolom nem kell tovább részleteznem. -vont vállat. Olyan lazán beszélt erről, mintha az időjárásról lett volna szó.

-Várj egy kicsit... szóval neked volt lényegében egy szexpajtid? -akadtam ki. Eddig bírtam magamban tartani a féltékenységi rohamomat.

-Oké, ez kicsit durva volt.

-Durva volt? Baszki, hónapok után tudom meg hogy volt egy szexpajtid? -ültem fel.

-Most mi a bajod? Igen, nem egyszer feküdtünk le. És akkor mi van? Majdnem egy éve volt már. -tárta szét a karjait.

-De ez akkor is... és tudnom kéne még valakiről? Korábbi barátnők? -álltam fel.

-Én komolyan nem tudom, mi ütött beléd. Voltak barátnőim előtted, le is feküdtem velük és igen, volt olyan lány is, akivel nem jártam, mégis sokszor lefeküdtünk. De ez nem most történt. -ismételte meg önmagát.

-Én beszarok. Ilyen nincs. -túrtam a hajamba. Nem tudom hogyan jutottunk el idáig, de idegállapotban voltam.

-Figyelj rám. Már nem is tartom velük a kapcsolatot. Nem érdekelnek. Engem csak te érdekelsz. -lépett mellém. Megpróbálta elkapni a karom, de nem hagytam.

-Mennyire... mennyire szeretted őket? -kérdeztem félve. Nem hittem hogy valaha erről fogunk beszélni, vagy inkbb emiatt veszekszünk. Pontosabban én hisztizek.

-Muszáj erről beszélnünk?

-Igen, muszáj. Szeretném tudni. -haraptam a számba.

-Én... persze hogy szerettem őket. Nem azért jártam velük, hogy kihasználjam őket. -most ő túrt idegesen a hajába. Tisztában vagyok vele hogy elég kellemetlen szituációba hoztam, de valahogy nem hat meg.

-Oké. Értem. -sütöttem le a szemem.

Persze, természetes hogy előttem is volt élete és barátnői is. Az lenne a fura, ha még senkije sem lett volna, hiszen csak rá kell nézni. De akkor is, valamilyen szinten fáj. Valószínűleg az előző barátnői gyönyörűek és okosak voltak, olyan lányok, akik nálam fényévekkel jobbak és jobban illettek hozzá.

-Nem tudom ez miért érint ilyen rosszul. -újra megfogta a karom, és finoman végigsimított rajta. -De mondok valamit. Lehet hogy szerettem őket. Lehet hogy együtt voltam velük. De annyira egyikőjüket sem szerettem soha, mint téged. -az arcomat a két tenyere közé fogta és felemelte, így kénytelen voltam ránézni.

-Soha nem akarok az exeiddel találkozni. -motyogtam. Őszintén, szerintem nem bírnám ki, ha látnom kellene őket.

-Felejtsük ezt el, oké? -suttogta.

-Rendben. -lehunytam a szemem, pillanatokon belülpedig megéreztem az ajkait