-Biztos vagy benne hogy nem mennél inkább haza? -kérdezte Charlie a rendelő előtt már vagy nyolcadszorra. Megforgattam a szemeimet.

-Még mindig nem akarok hazamenni.

-De tényleg? Én nem kényszerítenélek. -karolta át a derekam.

-Most már látni szeretném az agyturkászodat. Meg az állítólagos E kosarát. -vigyorogtam.

-Nem hiszlek el. -csóválta a fejét. -Megcsókolhatlak? -simított végig az arcomon. Olyan ártatlan és aranyos arcot vágott, mint egy kisfiú.

-Eddig sem kellett engedélyt kérned. -röhögtem ki. Mosolyogva hajolt felém, és finoman megcsókolt. A karjaimat a nyaka köré fontam, az ujjaimmal a puha tincseit simogattam.

-Este megnézünk egy filmet? -döntötte a homlokát az enyémnek. A szeme csillogott, és most a whiskeyre emlékeztetett, nem a borostyánra. Apró sötétbarna foltokat vettem észre az íriszeiben. Ahányszor a szemeibe nézek, mindig valamilyen új dolgot fedezek fel. Gyönyörűek.

-Inkább kezdjünk el egy sorozatot. -nyomtam egy apró csókot a szájára. Halkan felkuncogott.

-Már van is ötletem mit fogunk nézni. -mondta felvillanyozva. -Amúgy... elmondhatok valamit?

-Ez nem is kérdés. -ahogy az arcát néztem, most nem egy rossz hírt szeretne közölni. Nagyon fel volt dobva és folyton mosolygott.

-Hallottam amit Rachellel beszéltetek. -mondta ragyogó mosollyal a fején. -Mögöttetek jöttem a folyosón.

-Mindent hallottál? -enyhén elvörösödtem.

-Az elejétől a végéig.

-Hát... nem tudom mit mondjak. -nem hittem hogy meg fogja tudni. Persze, simán a szemébe mondanám, és a dolgok nagy részét már mondtam is a szemébe, de akkor is.

-Neked semmit sem kell. De nekem igen. Borzasztóan szeretlek. És köszönöm. -szorosan magához húzott, és a fejét a nyakhajlatomba temette. Én csak lehunytam a szemem, a karjaimmal mégjobban magamhoz láncoltam és mélyen belélegeztem az illatát.

-Be kellene menned. -súgtam a fülébe, mire felnyögött.

-Akkor te tanulj. -elhúzódot, de a karját a derekamon tartotta.

-Nem akarok. -biggyesztettem le az ajkam.

-Megegyeztünk. -vonta fel az egyik szemöldökét. Hirtelen kinyílt a mellettünk lévő ajtó, én pedig ijedtemben vagy fél méterrel arrébb ugrottam. Az ajtóban egy szőke hajú lány állt. A haja hosszó volt, majdnem leért a derekáig. Egy sötét kötött pulóvert, egy farmert és egy divatos csizmát viselt.

-Tudom hogy mindig később jössz be, de boldog lennék ha ezentúl nem fél órát késnél. -vetett egy szúrós pillantás a barátomra.

-Jól van, megyek. -forgatta meg a szemeit.

-Mi még nem ismerjük egymást. Christina vagyok, az orvosa. -nyújtotta felém a kezét.

-Becca vagyok, Charlie barátnője. -fogadtam el a kezét.

-Nem bánod ha elrabolom? El kellene mondania néhány dolgot. -jelentőségteljesen Charlie-ra nézett, majd vissza rám. A háta mögött Charlie a kezéből pisztolyt formált, majd a fejéhez emelte, és eljátszotta hogy elsüti. Halkan felkuncogtam.

-Csak nyugodtan. Nekem tanulnom kéne. -mosolyogtam rá, amit azonnal viszonzott.

-Akkor kérlek fáradj be. -tárta ki az ajtót. Charlie gyorsan adott egy apró csókot, majd durcásan bevonult. Amint belépett, Christina behajtotta az ajtót.

Ledobtam magam a rendelő előtt álló vörös kanapéra, majd elővettem a spanyol könyvemet. Ebből a nyelvből egyszerűen csapnivaló vagyok, úgyhogy azonnal a könyv legelejére lapoztam, és nekiálltam az alapoknak.

Charlie

Unottan és szenvedve vonszoltam be magam Christina rendelőjébbe, majd ledobtam magam a színes kanapéra.

-Örülök hogy látlak. -helyezkedett el Christina az egyik fotelben.

-Sajnos én nem érzem át ezt az örömöt. -vetettem oda szúrósan. -Sokkal jobb dolgom is lenne, mint itt poshadni, abszolút feleslegesen.

-Tudod, Charlie, ezt csak magadnak köszönheted. -dőlt hátra.

-Ne hívj így. -szűrtem az összeszorított fogaim közül. Fél pillanat alatt felbaszta az agyam. Új rekord.

-A barátnőd is így hív.

-De ő a barátnőm! -csattantam fel idegesen.

-Nem is mondtad hogy van barátnőd. -jegyezte meg halványan mosolyogva.

-Nem kérdezted. -vontam vállat.

-De igen. Minden alkalommal megkérdezem.

-Hát ilyet! Rémes alak vagyok. Elmehetek már? -érdeztem szenvedő hanggal. Semmi kedvem nem volt itt rohadni, főleg hogy ezúttal várt rám kint valaki.

-Nem értelek. Magad alatt vágod a fát, tudod?

-Na mesélj, mivel? -ülőhelyzetbe tornáztam magam és úgy figyeltem. Inkább beszéljen ő, legalább azzal is megy az idő.

-Javult az állapotod. Vidámabb votál, kedvesebben viselkedtél. Szerintem kezdtél kimászni a gödörből. Ha így folytattad volna, a heti egy helyett csak kéthetente egy ülés lett volna. Erre mi történik? Először félholtra versz valakit, amiről az eset után egy hónappal értesültem csak. Utána pedig öngyilkossággal próbálkoztál. Úgyhogy most a kéthetente egy ülés helyett heti három lesz, és kapsz mellé egy rakat új gyógyszert. A kérdés az, miért? Hiszen van egy barátnőd, akivel gondolom elég jól kijöttök, és mint mondtam, javult az állapotod. Úgyhogy hallgatlak. -a karjait a mellkasa előtt keresztbe fonta, és elég csúnyán nézett rám.

-Mit vétettem? -a karjaimat drámaian az ég felé emeltem, majd színpadiasan visszahanyatlottam a kanapéra.

-Ha elmondod hogy mi vitt erre, elmehetsz. -alkudozott.

-Kihagyhatom a következő ülést is. -fűztem hozzá.

-Ha elmondod és megígéred hogy szeded a gyógyszereket is.

-Jó, megígérem.

-Akkor el is kezdheted mondani. -a kezébe vette a kis fekete noteszét, amibe mindig leírja a fontosabb történéseket.

-A barátnőm exe kétszer megcsókolta őt, előszőr egy játék keretein belül, utána viszont a szobájában, Bee akarata ellenére, aki ahelyett, hogy megköszönte volna, hogy leszedtem róla azt a barmot, még le is cseszett. Megvertem a köcsögöt, utána hazamotoroztam, ahol a drágalátos szüleim vártak egy fantasztikus hírrel. -a hangomból csöpögött a gúny, főleg mikor a szüleim szót mondtam. -Elmesélték hogy adoptáltak, és még csak nem is szeretnek. Úgyhogy úgy éreztem, ezek után nincs helyem ezen a világon. -foglaltam össze röviden. A doki végig hevesen jegyzetelt.

-Nos, ezek alapján nagyjából felfogtam a dolog miértjét. Odaadom a gyógyszereket, és legközelebb már csak jövő héten találkozunk.

-Nem nekem kellene kiváltanom őket? -szaladt fel a szemöldököm.

-Elvileg igen, de majd a szüleid kifizetik. Tessék, ezek azok. -tett elém hét dobozt. Volt négy köztük rendes papírdobozos is, benne több levélnyi bogyóval, és három jól ismert narancssárga kis hengeres is.

-Ez sok.

-Nem, ennyinek kell lennie. Ezek, -elkülönített két papírdobozosat és egy simát- az altatók. Ez a kettő majdnem ugyanaz, csak egy kicsit más a hatóanyag. Minden este beveheted, de csak öt-hat órán át hat. Ez pedig, -vette a kezébe a sárga műanyagot, -egy elég erős fajta. Ezt ne vedd be gyakran és egynél többet sem, mert ez akár tizenkét órára is kiüthet. Akkor ezek, -elvett egy újabb papírt és egy sárgát -a nyugtatók. Ebből, -felemelte a papírosat, ami elég vastag volt, -minden reggel vegyél be egyet. Mivel eléggé agresszív tudsz lenni, ahogyan észrevettem, ezt muszály bevenned. Ez a másik erősebb, ezt szintén ne gyakran használd, csak ha nagyon feszült és ideges vagy.

-Miért nem elég mindenből egy... -morogtam magam elé, de olyan halkan, ogy a doki tuti nem hallotta meg.

-És végül ezek az antidepresszánsok. Ezt is minden reggel be kell venned, -mutatott a műanyagra- ezt pedig ha az átlagnál levertebb, rosszabb hangulatú vagy. Ennyi. Mehetsz. -felállt a fotelből, majd a szoba másik felében lévő íróasztalhoz sétált. Szó nélkül felvettem a gyógyszereket, besüllyesztettem a táskámba, felkaptam a kabátom és a táskát a hátamra dobtam, majd az ajtóhoz siettem.

-Szép napot doki. -nyomtam le a kilincset.

-Neked is Charlie. -köszönt el. Most nem szóltam be neki a név miatt, mivel a rendelőn kívül egy sokkal fontosabb személy várt.

-Végeztél is? -kérdezte Bee meglepve. Az ölében a spanyolkönyve feküdt, és mindkét oldalt apró, de fantasztikus kis tollrajzok díszítették. Apró figurák, néhány élethű hihetetlenül szemrajz és természetesen Spongyabob figurák.

-Kompromisszumot kötöttünk. Elmondtam néhány dolgot, amit általában négy-öt alkalom után szokott kihúzni belőlem, ezért elmehettem. -vállat vontam, majd a kanapé elé guggoltam, vele szemben.

-Akkor mehetünk? -gyorsan bepakolta a könyvét a táskájába, majd az egyik kezével finoman a hajamba túrt.

-Persze. Majdnem hülyét kaptam attól a nőtől. -fújtattam, ő pedig édesen felnevetett.

-Inkább induljunk. Majd otthon ecseteled mennyire utálod. -fejcsóválva

-Oké, jó ötlet. Akkor sorozatot nézünk? -néztem ahogyan feláll, kinyújtózik, magára vette a és felkapta a táskáját.

-Nézhetünk. És mit szeretnél? -a kezét az enyémbe csúsztatta, az ujjait pedig összefűzte az enyémekkel, nekem pedig bizseregni kezdett a bőröm.

-Meglepi. Én örülni fogok neki. -vigyorogtam rá. Megforgatta a szemeit, én pedig elkezdtem kihúzni az épüleből, egyenesen a hóesésbe.

-Esik a hó! -ujjongott boldogan és abszolút feldobottan.

-Esik a hó. -montam fintorogva, és vele ellentétben eléggé lelombozva.

-Tök romantikus a hóesés. Nem is értem mi a bajod vele. -lebiggyesztett ajkakkal nézett rám.

-Romantikát akarsz? -kérdeztem mosolyogva, majd megragadtam a derekát és magamhoz húztam. Egy apró mosollyal a szája sarkában egy puszit nyomott a számra. Legalábbis puszinak tervezte, de én nem elégedtem meg ennyivel. Szenvedélyesen csókoltam meg, ő pedig ugyanolyan szenvedéllyel viszonozta. A kezeivel a hajamba túrt és az alsó ajkamba harapott, mire felmordultam. Még közelebb húztam magamhoz és szinte már kapaszkodtam belé.

-Oké, elég, mert már nem kapok levegőt. -húzódott el hangosan zihálva. Az arca kipirult, és nem csak a hidegtől.

-Miért nem veszel az orrodon? -pöcköltem meg az orrát.

-Tudod, ilyenkor valahogy nem jut eszembe. -a hosszú szempillái alól nézett fel rám, én pedig szinte belevesztem a kék szemeibe. Egyszerre hideg, mint a jég, de közben olyan melegség árad belőle... egyszerűen gyönyörűek.

-Hé, itt vagy? -a kezét a szemem előtt mozgatta össze-vissza, amitől hirtelen feleszméltem. Tényleg sikerült belevesznem a szemeibe.

-Bocsi, csak elbambultam. -ráztam meg a fejem.

-Húzzunk haza. Kezdek fázni. -picit valóban didergett, úgyhogy elkezdtem a karjait dörgölni. Nem is értem. Annyi ruha van rajta mint a rohadt élet, de még ígyis fázik.

-Rendben, menjünk. -gyorsan megpusziltam az orrát, majd a motoromhoz húztam.

-Úristen, rémesen hideg volt kint. -amint belépett a meleg lakásba, ledobta magáról a fölösleges ruháit és bement a szobájába, majd átöltözve jött vissza. A szokásos otthoni ruhájában volt, vagyis az egyik lenyúlt pólómban, bugyiban és egy térdzokniban.

-Pedig rengeteg ruha volt rajtad. Egy fél gardróbnyi. -lerúgtam a bakancsom és gyorsan ledobtam a kabátom és a farmerom.

-Szerencse hogy itt mindig meleg van. Megpusztulnék ha itt is hideg lenne. -lekucorodott a kanapéra és beburkolózott az ott lévő pokrócokba.

-Akkor ma én intézem a dolgokat. -sóhajtottam. Bee halkan felkuncogott, én pedig átmentem a szobájába a laptopjáért, amit odaadtam neki, ő pedig bekapcsolta. Átmentem a konyhába, majd kinyitogattam a szekrényeket, hátha találok valamilyen kaját. Szerencsém volt, az egyik polc tele volt mindenféle hülyeséggel. Kivettem pár zacskó csipszet, gumicukrot, ropit, meg hasonlókat, és felkaptam egy nagy üveg ásványvizet is, majd visszamentem a nappaliba.

-Imádlak. -amint meglátta a tömérdek kaját, felcsillant a szeme.

-Tudom, ne is mond. De valahogy el kellene helyezkedni. -a földre dobtam minden zacskót és az üveget is. Bee beljebbb csúszott, én pedig bemásztam mellé, és az ölembe vettem a laptopot.

-Mit nézünk? -kérdezte kíváncsian. Gyorsan beírtam a sorozat nevét, majd egy elégedett vigyorral a fejemen elindítottam az első évad első részét.

-Trónok harca. -vigyorogva átkaroltam a vállát.

-Cseszd meg. Ezt nem mondhatod komolyan. -az ujját az oldalamba fúrta, mire felüvöltöttem és majdnem kiejtettem a kezemből a gépét.

-Horrorfilmeket szeretsz nézni, de ilyen fajta öldöklést nem? -vontam fel az egyik szemöldököm.

-Oké, nézzük. -adta be a derekát, majd a fejét a mellkasomra hajtotta, a kezével pedig átkarolta a derekam. -De kérek kaját. Gumicukit és chipset is.

-Éhenkórász. -motyogtam, de persze odaadtam neki két zacskó chipset és egy csomag gumicukrot.

-Köszi. -gyorsan egy puszit nyomott az arcomra, majd hangosan zörögve kinyitotta a zacskókat és egy nagy maroknyit tömött a szájába, amit hangosan csámcsogva kezdett el rágni.

-Rémesen gusztusos vagy.

-Te pedig rémesen gonosz. Inkább egyél te is egy kicsit. Gumicukit? -nyújtotta felém a zacskót, ami tele volt színes és savanyú gumicukor kígyókkal. Szemforgatva nyúltam bele, majd vele ellentétben egyesével ettem meg a kígyókat.

-Nem rossz. Amúgy... jól érzem hogy ez az egyetlen polc, amit mindig újratöltesz? -kérdeztem az arcomon egy visszafolytott mosollyal.

-Megeshet. -nyammogta. -De neked nem éppen ezt kellene nézned? -bökött a képernyőre.

-Oké, hagylak enni. Látom a kaja fontosabb nálam. -drámaian szipogtam egyet, majd sértődöttséget tettetve a figyelmemet a sorozatra irányítottam.

-Ne legyél hisztis. Nem áll jól. -a kezével finoman megpofozgatta az arcomat, de direkt figyelmen kívül hagytam, mert tudom hogy idegesíti.

-Na már. -valamennyire felült, egy az arcunk egy vonalba került. Még mindig nem figyeltem rá, de még akkor sem, amikor elkezdte az arcomat puszilgatni, az ujjaival pedig az arcomat cirogatni.

-Nem vagy vicces. Ez a durcás arckifejezés elcsúfítja az édes pofidat. -mormolta a bőrömre, én pedig halványan elmosolyodtam. Elfordítottam a fejem, így az arcom helyett a számat csókolgatta, mire felkuncogott.

-Egy kis boszorkány vagy. Egy gonosz, minyon méretű boszorkány. -puszilgattam a puha ajkait, Bee pedig édesen hasba vágott, mire fájdalmasan nyögve elhúzódtam.

-Nem ér a magasságomon viccelődni. Tudod, a jó dolgokból kevés jár. -vigyorgott pimaszul.

-Mekkora szerencséd van velem. -összekócoltam a felfogott haját, majd visszahúztam magamra.

-Hogyne. Komolyan, inkább nézem az öldöklést meg a rakatnyi meztelen embert. -újra a mellkasomhoz bújt és átölelt, én pedig egy gyors mozdulattal kibontottam a haját, majd nekiálltam a tincseit birizgálni.

-És így veszlek rá arra, hogy megnézz velem egy ilyen sorozatot. -jegyeztem meg halkan. A fejét csóválva felröhögött.

-Akkora hülye vagy.