-Nem akarok bemenni.

-Egyszer muszáj lesz.

-De pont ma? Olyan nyomorék idő van. Esik a hó, be van borulva... -nyafogott. Letettem magam mellé a rajzmappámat és átkaroltam a nyakát.

-Ne legyél már ilyen. Valahogyan csak túléljük. -mosolyogtam rá bíztatóan.

Az iskola melletti parkban álltunk, alig pár méterre az épülettől. Minden fehér volt, a hó befedett mindent. Mindketten alaposan fel voltunk öltözve. Reggel amint kinéztem az ablakon, elhatároztam hogy inkább eszkimó leszek, mint hóember. A farmerem alá felvettem egy harisnyát és két zoknit húztam a lábamra. Sőt, a pólóm alá felvettem egy trikót, majd ugye rá egy husszúujjút, arra egy vastag kötött pulóvert, majd kabát, sapka és egy óriási sál. Szerencsére a bakancsom télen-nyáron tökéletes, lényegében mindennek ellenáll.

-Akkor sincs kedvem. -biggyesztette le az ajkát.

-Ma lesz rajzórám. És azt nem vagyok hajlandó kihagyni. -pusziltam meg az orrát. Hangosan sóhajtott egyet, majd a sapkás fejét a vállamra hajtotta.

-Inkább menjünk mielőtt meggondolom magam. -forgatta a szemét. Oké, nekem sincs egy cseppnyi kedvem sem suliba menni, de már túl sok rajzórát és rajzszakkört hagytam ki. Adtam neki egy rövid szájrapuszit, majd megragadtam a kezét és elkezdtem a suli felé húzni. Ma gyalog jöttünk, amihez én ragaszkodtam. Imádok a hóban ugrándozni, amit valamiért nem érez át. Bár lehet hogy a hozzávágott hógolyó sem segített.

Az iskolához érve szerencsére senki sem bámult minket, gondolom nem jutott el hozzájuk hogy Charlie kórházban volt. Hála istennek.

Besiettünk az épületbe, ahol kellemes meleg fogadott. Azonnal nekiálltam volna levenni a több tonnányi ruhát, de az egyik kezemben a mappám volt, a másikat pedig Charlie szorongatta. A lehető leggyorsabban vágtam át a tömegen, mert majdnem megsültem a rohadt kabátomban.

-Úristen, azt hittem meghalok a melegtől. -gyömöszöltem be a cuccaimat a szekrényembe, amint odaértünk. Már csak a pólóm és a trikóm maradt rajtam, a pulcsit és a kabátot is levettem.

-Miért öltöztél ilyen rétegesen? -kérdezte a mellettem lévő szekrénynek dőlve Charlie. Vigyorogva nézte a szenvedésemet. Seggfej.

-Mert kint hideg van. Milyen órád lesz?

-Spanyol. -levette a sapkáját és a hajába túrt. Nem hiszem el hogy nincs melege.

-Azt szereted? -kérdeztem összevont szemöldökkel.

-Sí. -bólintott.

-Látom nagyon megy. -kivettem a töri cuccomat a szekrényből és hangosan becsaptam, de a folyosón lévő hangzavarban fel sem tűnt senkinek.

-Ötös vagyok belőle. -mondta halálosan komoly fejjel. Vártam mikor röhögi el magát, de még csak meg sem rándult a szája.

-Miből állsz még ilyen jól? -vontam össze a szemöldököm. Sosem tartottam Charlie-t hülyének, sőt, szerintem kifejezetten intelligens. De hogy ötös spanyolból? Nem is tudtam.

-Spanyol, francia, amerikai töri, biológia... -sorolta, nekem pedig leesett az állam.

-Tuti kamuzol. -húztam össze a szemem.

-Mi hasznom lenne belőle?

-És a többiből hogyan állsz? -a szekrényemnek dőltem és úgy hallgattam. Elég nehéz felfogni hogy ennyire jól áll.

-Ezekből ötös vagyok, rajzból hármas, a többiből pedig négyes. Kivéve az angolt. Abből valaki miatt nem állok túl fényesen. -vetett rám egy szemrehányó pillantást, de utána rögtön mosolyogni kezdett.

-Te mikor tanulsz? -kérdeztem felháborodottan.

-Megjegyzem órán az anyagot. -tárta szét a karjait. -Na, gyere ide. -húzott magához.

-Esküszöm hülyének érzem magam melletted. -döntöttem a homlokom a mellkasának.

-Ugyan már. Jól írom meg a teszteket, ennyi. Nem nagy dolog. De ennyi erővel én érzem magamat szarul, mert konrétan egy pálcikaembert sem bírok lerajzolni. Erre te meg kész Da Vinci vagy. -puszilta meg a homlokom.

-Első nap mit rajzoltál a szakkörön?

-Összefirkáltam egy lapot. Én azt nem nevezném rajznak. -röhögött fel. -Megyek órára. Vigyázz magadra. Következő szünetben találkozunk? -egy kicsit eltolt magától és gyorsan megcsókolt.

-Persze. Akkor megyek én is. Majd figyelek. -gúnyolódtam nevetve. Charlie röhögve megcsóválta a fejét, majd kaptam még egy puszit a számra és otthagyott. Sóhajtva indultam el a terem felé.

Amikor beértem, levágódtam az egyik üres padba, kinyitottam a füzetemet és elkezdtem firkálgatni. Oda sem figyeltem rá, csak mozgott a kezem, de az agyam máshol járt.

-Nagyon szépen rajzolsz. -szólalt meg mögülem egy lányhang, én pedig ijedten ejtettem el a ceruzám.

-Köszi. Azt hiszem. -motyogtam.

-Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Rachel vagyok. -ült le mellém, én pedig gyorsan megnéztem magamnak. A haja világosbarna, az alját vizont feketére festette. Szép arc, kedvesen csillogó zöld szemek, széles mosoly. Kinyújtotta felém a kezét.

-Becca. -fogadtam el a kézfogást és megráztam a kezét.

-Ideülhetek ma? Nincs padtársam és nem igazán jövök ki a többiekkel. -nézett körbe a már bentlévőkön.

-Dettó. És nyugodtan, legalább lesz kivel beszélnem. -mosolyogtam rá.

-Köszönöm. Mesélj valamit. -a kezeit összekulcsolta az asztalon, majd rátámasztotta az állát.

-Mit meséljek? -kopogtattam a ceruzával az asztalon.

-Magadról. Az életedről. Akármiről.

-Hát... imádok rajzolni. Szeretem a filmeket és a sorozatokat... utálom ezt a lepratelepet. -fintorogtam, Rachel pedig felnevetett.

-És hogy állsz a fiúkkal? -húzogatta a szemöldökét.

-Van barátom. -vontam vállat, neki pedig felcsillant a szeme.

-És ki az? -pattogott.

-Az évfolyamra jár. Charlie. Charlie Harper.

-Aki megverte azt a nagyképű barmot? -vonta össze a szemööldökét, én pedig vonakodva bólintottam. -Máris bírom. Megérdemelte. -vigyorgott.

-Azt hittem most fogsz elmenekülni. -nevettem fel.

-Ellenkezőleg. Egyre szimpatikusabb vagy.

A töriórát végigbeszéltük, bár csak halkan. Rachel rávett, hogy ma együnk vele Charlie-val, én pedig a megkérdezése nélkül azonnal belementem. Azalatt a negyvenöt perc alatt rengeteg mindent tudtunk meg egymásról. Rach zenél, szaxofonozik, zongorázik és gitározik, ráadásul a zenei ízlésünk teljesen egyezik. Szabadidejében még jógázik is. Nagyon aranyos, végtelenül pozitív és folyton mosolyog, amitől nekem is egyből jobb lesz a kedvem. Miután csengettek, még akkor is beszéltünk, főleg mert a következő óránk, francia is együtt lesz.

-Szóval ezért kellett megennem egy egész focicsapatra való hamburgert. -fejezte be Rach a történetet. Már fájt a hasam a röhögéstől mire a szekrényemhez értünk, ahol a telefonáló Charlie várt.

-Beszarok tőled. -fogtam a fejem.

-Szia. -mosolygott rám a barátom, gyorsan a zsebébe süllyesztette a mobilját, majd egy gyanakvó pillantást vetett Rachelre. Gyorsan eléléptem és lehúztam magamhoz egy csókra, ő pedig erőszakosan a derekamba markolt és közelebb vont magához.

-Hiányoztam? -kérdeztem nevetve, miután elváltunk.

-Te mindig. -egy apró csókot nyomott az orrom hegyére, én pedig kuncogva húzódtam el.

-Charlie, szeretném bemutatni Rachelt. Rachel, ő itt Charlie, a barátom. -mutattam be őket egymásnak.

-Szia! Becca már sokat mesélt rólad. -intett vidáman Rach.

-El tudom képzelni miket mondhatott. De én még nem igazán hallottam rólad. -összevont szemöldökkel meredt a barátnőmre, aki még mindig mosolygott.

-Törin barátkoztunk össze. Először halálra ijesztett, utána pedig beült mellém és végigbeszéltük az órát. -magyaráztam Charlie-nak

-Ennyit arról hogy figyelsz. -a száját egy játékos félmosolyra húzta, a karját pedig a derekamra fonta.

-Rachel érdekesebb mint az amerikai történelem. -vontam vállat.

-Akkor ma eszünk együtt? Áltlában nem megyek le a menzára, mert ki nem állhatom a sok idiótát, de ha lesz társaságom, akkor biztosan jobb lesz. -vigyorgott Rach. Charlie ma már nem is tudom hányzor lepődött meg, nekem pedig, amilyen aranyhal vagyok, kiment a fejemből.

-Elfelejtettem mondani hogy ma együtt eszünk. Remélem nem baj. -megpróbáltam aranyosan mosolyogni, de a szememmel jeleztem hogy ne merészeljen nemet mondani, különben elbúcsúzhat a golyóitól. Ahogy láttam, vette a lapot.

-Felőlem. És nyugodj meg, én sem bírom ezeket a seggfejeket. És ők is eléggé utálnak. Tudnánk beszélni egy percet négyszemközt? -a hangszíne enyhén aggodalmas volt, engem pedig egy pillanatra elfogott a pánik, de próbáltam nem rögtön a legrosszabbra gondolni.

-Én addig elmegyek a cuccomért. A teremnél találkozunk. -ölelt meg gyorsan, majd vidáman szökdécselve elment.

-Baj van? -szegeztem neki a kérdést azonnal.

-Hívott a doki. -rágcsálta a száját. A két szemöldöke között megjelent egy apró ránc, amit eddig nem is vettem észre.

-Mit akart? -halkítottam le a hangom.

-Ezentúl hetente háromszor kell mennem hozzá. És... teljesen úgy gyógyszereket kapok. És többet. -idegesen a hajába túrt, és az egész lényéből áradt a feszültség. Köszönőviszonyban sem volt az előbbi vidám sráccal. Mióta színészkedik ilyen jól?

-Milyen fajtát?

-Az antidepresszáns mellé jön még altató és nyugtató. És elvileg mindegyik kibaszott erős. -motyogta lehajtott fejjel.

-Baszki. -megdörzsöltem az arcom. Ez nem jó hír.

-Elvileg beszélt vele az igazgató, és elmondta hogy megvertem azt a srácot, ezért kell a nyugtató. Úgyhogy ma délután mehetek hozzá, utána meg kiváltani azokat a szarokat. -a keze ökölbe szorult. Óvatosan rácsúsztattam a sajátomat, és éreztem ahogyan kicsit ellazul.

-Figyelj, nem lesz semmi gáz. Megoldjuk,oké? Menjek veled? -a másik kezeet az arcára tettem és lágyan megsimítottam.

-Szeretnél másfél órán át várni rám egy rendelő előtt? -kérdezte felvont szemöldökkel.

-Szeretnéd hogy megvárjalak? -kérdeztem vissza.

-Ha kérhetek valamit. -átkarolta a derekamat,és egy pimasz mosollyal az arcán közelebb húzott magához.

-Mit szeretnél?

-Amíg a rendelő előtt ülsz, tanulsz. -hajolt közelebb, de a mondata hallattán elfintorodtam.

-Szerencséd hogy ennyire szeretlek. -csókoltam meg szépen lassan. Ugyanolyan gyengéden viszonozta, de az éles hangú csengő félbeszakított minket.

-Akkor ebészszünetben a rajzteremben? -simított végig az arcomon.

-Igen. Hozom Rachelt is, oké?

-Felőlem. Egyenlőre nem sikerült véleményt kialakítanom róla. Majd kajálás közben eldől. -egy gyors puszit még nyomott a számra, majd elsietett, gondolom a következő órájára. Gyorsan én is magamhoz vettem a francia cuccomat a szekrényemből, utána pedig rohantam a terembe. Kivételesen nem volt kedvem szidást kapni, csak mert kések.

Gyorsan bespuriztam a terembe, ahol a tanár nem volt bent, de Rachel igen. Vigyorogva várt a padban, előtte a szépen elrendezett francia felszerelésével. A szeme csillogott és vidáman integetett.

Széles mosollyal a fejemen mentem hozzá és bevágódtam mellé a padba. Én vele ellentétben csak lecsesztem a cuccomat a padra.

-Na, mi volt az az irtó fontos dolog amit meg kellett beszélnetek? -kérdezte szinte sziporkázva, én viszont hirtelen lefagytam.

-Ne haragudj, de nem mondhatom el. Tudod... vannak... gondjai. Nem is kevés. De nem szeretnék a beleegyezése nélkül beszélni erről. És nem azért mondom, de nem egyezne bele. Nekem sem akarta elmondani, csak lebukott. Mondhatni. -fancsalin elhúztam a szám, mikor eszembe jutott az az eset.

-Rendben, akkor nem firtatom. -mosolygott rám megértően. -És sikerült megbeszélnetek?

-Teljes mértékben. -viszonoztam a mosolyát.

-Elfelejtettem mondani hogy nem a menzára megyünk. A rajteremben szoktunk kajálni Ms. Davidsonnal. Bírjuk egymást, úgyhogy néha lemegyünk hozzá kajálni, ilyenkor pedig viszem magammal Charlie-t is. -meséltem neki, miközben a rajzterem felé tartottunk. Előtte már kivettem a kajámat a táskámból, úgyhogy kezemben egy papírzacskós szendviccsel sétálgattam.

-Az elég menő. Mondjuk a rajztudásodat nézve nem csoda. Meg Ms. Davidson nagyon rendes. Én is bírom. -ugrándozott mellettem Rachel. Az ő kezében egy doboz volt, benne mindenféle zöldséggel meg egy tojásos szendviccsel. Mint kiderült, Rachel vega, amin nagyon meglepőtem.

-Figyelj, ha lehet, Charlie előtt ne említsd azt amiről beszéltem vele. Eléggé kényesen kezel bizonyos témákat.

-Rendicsek. Amíg nem érünk oda, mesélsz róla? Nem igazán ismerem. -kérlelt mosolyogva.

-Hát... leginkább azzal tudnám leírni, hogy számomra tökéletes. Egyszerűen imádom őt. Képtelen vagyok betelni vele. Nagyon szeretek vele lenni, és rengeteget vagyunk együtt. Végtelenül kedves és aranyos, van humora és elvisel. Sőt, nem csak engem, hanem néhány haveromat is. Bár, vannak bizonyos dolgai. -nagyon élveztem hogy róla beszélhetek. Olyan jó érzés másnak is elmesélni, mennyire szeretem.

-Milyen dolgai? -ráncolta a szemöldökét.

-Például néha túlságosan is meg akar óvni mindentől. Van hogy féltékeny a semmire is. Ami viszont nagyon idegesít, hogy valamiért nem fogadja el magát. Annyira nincs önbizalma, pedig semmi oka rá. Nagyon szeretem, de nem hiszi el, vagy legalábbis nem akarja elhinni. Pedig hihetetlenül fontos nekem. A legfontosabb. -könnyek lepték el a szemeimet, amiket gyorsan visszapislogtam, nehogy Rach észrevegye.

-Ez... azok alapján, amiket elmondtál... nagyon szeretitek egymást. És bár alig egy percet beszélgettem vele, láttam a gesztusain és a testbeszédén hogy mennyire odavan érted. Minden mozdulata óvó, és a szeme sarkából folyton téged figyel. -már a rajzterem folyosóján sétáltunk, alig pár méterrel a teremtől.

-Ezt eddig észre sem vettem. -a szám sarkában egy nagyon boldog mosoly ült. -Itt is vagyunk.

-Az jó, mert éhen halok. -lépett be a terembe. -Jó napot Ms. Davidson!

-Szép napot Ms. Davidson. -köszöntem Macy-nek, aki szélesen mosolyogva fordult felénk a festővászonja felől.

-Rachel, Becca, sziasztok! Mi szél hozott titeket erre? -Macy is ugyanolyan pozitív és életvidám mint Rachel. Eddig észre sem vettem.

-Ebédelni jöttünk. Gondoltam Rachelt is elhozom. -telepedtem le az asztalomhoz, Rachel pedig mellém ült.

-Kézcsók, tanárnő! Hogy van mindig? -lépett be a terembe Charlie, kezében szintén egy papírzacskóval és benne ugyanazzal a kajával. Naná, mert nekem kellett elkészítenem amíg a kanapén fetrengett.

-Szervusz Charlie! Köszönöm, kifejezetten jól. Te is enni jöttél?

-Hát nem is a nemlétező rajztehetségemet fitoktatni. -viccelődött, miközben az asztalhoz ért és mögém lépett.

-Örülök hogy itt vagy. -suttogtam neki, miután egy gyors csókot váltottunk.

-Hiányoztál. -puszilta meg a halántékom, én pedig halkan felkuncogtam. -Szia Rachel.

-Szia Charlie. -integetett, miközben kinyitotta a dobozát. Több rekesz volt benne, amiben szeletekre vágott répa, alma és körte feküdt, valamint a szendvicse.

-Azon gondolkoztam, hogy nem akarsz egyszer jógázni velem? -kérdezett két falat répa között Rachel.

-Már megfordult ezelőtt is a fejemben, de szerintem simán lehetne. -vontam vállat, majd nagyot haraptam a pulykás szendvicsemből.

-Valamelyik nap átjöhetnél. Vagy én mennék át. -csicseregte Rachel.

-Megbeszéltük. -vigyorogtam rá, miután lenyeltem a falatot. -Ehető lett a szendvics? -kérdeztem Charlie-tól. Nekem ízlett, de elég hülye ízlésem van a kaják terén.

-Egész jó. Bár a pulyka nem a kedvencem, de nem rossz. -nyammogott. Nevetve vágtam karon.

-Mondom. Én vagyok Gordon Ramsey.

-Aha. Inkább Da Vinci. A konyhát hagyd rám. -puszilta meg az arcom, mire megforgattam a szemeimet. -Amúgy, mi is ez a jóga dolog? Ez valami spirituális szarság, nem?

-Hát, van olyan része is, de én csak a gyakorlatokat csinálom. Tökre ellazít és egy idő után az ember jóval hajlékonyabb lesz tőle. -eszegette az almaszeleteket.

-Hajlékonyabb, azt mondod? -húzogatta perverzen a szemöldökét Charlie, majd pimaszul rámpillantott, én pedig enyhén elvörösödtem, majd tarkón vágtam.

-Elbúcsúzhatsz a golyóidtól. -nyújtottam ki rá a nyelvem, mire gyorsan odahajolt és finoman beleharapott. Halkan felszisszentem, de nem a fájdalomtól, hanem a meglepetéstől.

-Na mi van, elvitte a cica a nyelvedet? -az arcán látszott, hogy visszafolytja a röhögését.

-Egy óriási sutyerák vagy. -haraptam egy nagyot a szendvicsembe durcásan.

-Ne legyél durcás. Így nem olyan édes a pofid. -simította meg az arcom.

-Hülye vagy.

-Én is szeretlek. -hajolt hozzám, majd a hajamba túrva megcsókolt.