- Neked meg még inkább nem kéne ezt csinálnod csezd meg! Megijeszted Manat! – hordta le Katsuki.

- I- igazad van Bakugou shonen... sajnálom. És köszönöm!

- Na akkor most ideje tisztázni a dolgokat. – fordult megint felém.

- K- Katsuki?

Sosem láttam még ilyennek. Mérges, mint mindig, de most máshogyan. Ez most a tehetetlenség miatt van.

- Akkor a helyzet a következő. – sóhajtott egyet – Igen, Deku a Zöld Démon és igen, All Might ez a személy. – mutatott rá - Most találjuk, ki hogyan kapjuk el Dekut

- Bakugou. – kezdte volna Gran Torino.

- Mégis hogy érted azt elkapni? – előzte meg Recovery Girl.

- Egyszerűen nem hiszem el, hogy Deku önszántából állt át. – kezeit ökölbe szorította és beleharapott ajkába - Biztosan van rá valami magyarázat!

Én is hasonlóan éreztem. Az hogy Izuku megtámadott annyira hihetetlennek tűnt. Mintha csak egy rossz álom lett volna.

- Igaza lehet. – suttogtam.

- Yunara -chan? – nézett felém Recovery Girl.

- Izuku nem figyelmeztetés nélkül támadt rám. Felismert, hiszen a hősnevemen szólított.

- De hiszen azt még nem jelentették be. – csodálkozott Katsuki.

- Igen és nem sok embernek mondtam el, hogy mi lesz. De ő tudta. És-

Arra gondoltam hogyan váltunk el akkor. Kezemet a mellkasomra szorítottam, de nem enyhítette azt a fájdalmat, amit összeszoruló szívem okozott.

- Mana? – lépett közelebb Katsuki.

- Amikor rákérdeztem, hogy ki ő azt felelte.

- „Én? Mana ez fáj... Hát nem emlékszel rám?"

Szememben könnyek gyűltek. Fájt, hogy így találkoztam vele.

- Yunara shojo.

- Izukuval amióta az eszemet tudom együtt voltunk. Nem akarom elhinni, hogy ellenségek lettünk.

Nem bírtam tovább csak hagytam, hogy a könnyeim patakokban follyanak végig az arcomon. Kezemmel eltakartam szememet hogy ne nézzek ki annyira szerencsétlennek. Amikor egy meleg kezet éreztem a vállamon. Katsuki magához húzott és átkarolt.

- Shh... semmi baj. – suttogta a fülembe, amitől meglepődtem, de kicsit meg is nyugodtam.

- Katsuki? – szóltam a sírás miatt még remegő hangon.

- Ígérem, visszahozom őt! – jelentette ki.

- Bakugou kun. – éreztem, hogy Recovery Girl elmosolyodik, míg minket néz.

- De nem csak miattad teszem.

- Mi? – elhúzódtam tőle kicsit, hogy lássam arcát.

- A vénembernek is szüksége van rá. – biccentett fejével All Might felé.

Én is arra pillantottam és egy kicsit rémülten néző kék szempárba futottam. Mint aki azt akarná mondani, hogy „el ne mond neki!". Katsuki elengedett és szembe fordult All Might-tal.Kezeit ökölbe szorította és úgy nézett farkasszemet vele.

- Tudnia kell róla! – mondta végül.

- De – szólt volna Gran Torino és Recovery Girl egyszerre.

- Bízhattok benne! – mutatott rám - Ugyan annyira, mint bennem!

- Katsuki...- Nem tudom, mit akar elérni, de valahogy bátorságot önt belém.

- Értsd meg Bakugou shonen. Nem lehet.

- Elnézést! – kértem szót.

- Yunara? – nézett felém Gran Torino.

- N- nem tudom, hogy miről van szó. – kezdtem bele - De ha Izukunak köze van hozzá, akkor szeretném tudni! Izuku olyan nekem, mint a testvérem. Ahogyan Katsuki is az. Ha van bármi, amiben tudok neki segíteni, vagy meg tudom menteni, akkor megteszek bármit!

- Mana... – hallottam Katsuki szájából.

- De...De ha All Might úgy gondolja, hogy nem vagyok méltó a titkára, akkor azt is megértem. Ebben az esetben nem fogom beleütni az orromat. És elfelejtem azt, ami ma este itt történ.

- Yunara -chan - Recovery Girl hangjában cseppnyi büszkeséget véltem felfedezni, de nem tudtam biztosan.

Pár perc néma csend következett. All Might, Recovery Girl, és Gran Torino egymás szemét fürkészték, míg az ítéletre vártam. Katsuki közben mellém lépett és meleg tenyerét a vállamra helyezte, hogy némi biztonságot adjon, ami abban a helyzetben nagyon jól esett.. All Might rám tekintett. Kék szemében láttam, hogy meghozták a döntést. Egy pillanat múlva ismét az izmos alakjában állt előttem. Fél térdre ereszkedett, hogy jobban a szemembe tudjon nézni. Én megilletődésemben hátrébb léptem volna de Katsuki megtartott. Rá pillantottam mire ő egy biztató mosolyt küldött felém. már évek óta nem láttam Katsukit mosolyogni. Így ez az apró mosoly többet jelentett, mint bármi abban a pillanatban. Ismét All Might-ra vezettem tekintetemet.

- Yunara shojo. – kezdett bele - A szíved olyan tiszta, mint Miroriya shonené. Kiérdemelted, hogy te is megtudd a titkot. De semmiképpen sem mondhatod el!

- Ezt magaddal kell vinned a sírba! Érted? – szorította meg Katsuki a vállamat.

- I- igen értem. Ígérem, hogy soha senkinek sem fogom elmondani!

All Might felegyenesedett, nagy levegőt vett, majd leeresztett. Ismét a sovány beesett arcú alakjában állt előttem. Kék szemeiben furcsa fény csillogott. Hellyel kínáltak. Leültem a kanapéra. All Might egy székre velem szemben. Gran torino és Recovery Girl a konyhában csináltak teát. Katsuki az ablak mellett állt és rám nézett.

All Might elkezdett mesélni. Mesélt arról, hogy miért ilyen a teste. Hogy mikor szerezte azt a sérülést, ami miatt most csak rövid ideig képes fenntartani az izmos alakját. Meg is mutatta, amitől megrémültem. Nem tudtam elképzelni milyen lehet egy ilyen sérüléssel élni. Elmondta, hogy kivel harcolt akkor. Majd eljutottunk az erejének a részleteihez. A All for One -hoz és az One for All -hoz. A generációkon át öröklődő erőt is elmagyarázta. Néma csendben figyeltem, de egy dolgot nem igazán értettem, ezért, mikor kicsit nagyobb szünetet tartott feltettem a kezemet szót kérve.

- Igen? – kérdezte.

- Van egy dolog, amit nem igazán értek...

- Mi lenne az?

- Izukunak ehhez az egészhez mi köze van?

Egy pillanatra megfagyott a levegő. All Might szemében megjelent egy apró könnycsepp. Katsuki mellém lépett és a vállamra tette a kezét.

- Katsuki?

- Emlékszel mi volt Deku legnagyobb problémája?

- Igen. Az, hogy nem volt képessége. De előjött neki végül.

- Nem egészen így történt... - mondta miközben elfordította tekintetét.

- Mi?

Ekkor, mint a villám csapott belém a felismerés.

- Izukunak előjött a képessége a felvételi előtt nem sokkal. All Might mindig kedvelte őt. Már az első órán is, mikor először találkoztak. Izuku ereje nagyon hasonlít ahhoz amit All Might használ.

Katsukira néztem, hogy megerősítést találjak a szemében, de nem nézett rám.

- Izuku az a személy, aki megkapta a generációkon át öröklődő One for All –t, igaz? – mondtam ki végül.

Senki nem mondott semmit. Csak lesütötték a szemüket.

- Ezért kell visszahoznunk közénk. – mondta Katsuki - Mert neki kell lennie a következő All Might-nak

- A békének mindig kell egy szimbólum. – állt fel All Might - És erre csak Midoriya shonen lehet alkalmas.

- Meg kell tudnunk, hogy mi ütött belé! – szólt Recovery Girl.

- Mindenképpen meg kell őt találnunk. – jelentette ki Gran Torino.

Egyetértően bólintottam.

Mivel elég későre járt így hazamentünk. Még egyszer figyelmeztettek, hogy nem beszélhetek róla. De nem is tenném. Egy ilyen dolgot nem tudhat meg a nyilvánosság. Abból katasztrófa lehet.

Katsuki hazakísért. Út közben egy darabig némán mentünk. És a vonaton sem szóltunk egy szót sem. Csak mikor már csak pár sarokra voltunk a házunktól akkor én törtem meg a csendet.

- Te mi óta tudod?

- Nem sokkal az után tudtam meg, hogy Deku eltűnt.

- Ki mondta el?

- Senki. Magamtól jöttem rá.

- Mi?

- Még az első gyakorlatunk után Deku azt mondta, kölcsönbe kapta az erőt. Akkor még nem hittem neki. De aztán rájöttem mindenre. Egy hónappal az eltűnése után rákérdeztem a dologra a vénembernél. Akkor elmondott nekem mindent.

- Értem...

- Muszáj őt visszaszereznünk.

- Mindenben segítek, amiben csak tudok!

- Tudom, de egyelőre ne csinálj semmi hülyeséget! Érted?

- Olyannak nézel engem?

- Igen! Jelenleg elveszi az eszedet a tudat, hogy Deku él. Ne merj utána menni, mert bizony isten felrobbantalak!

- Katsuki...

- Visszaszerezzük azt a szaros kockát! De közben nem akarlak téged is elveszíteni!

- Ka-

- Ki ne mond!!!

Láttam, hogy megjelenik egy kis pír az arcán bár elfordult látszott rajta, hogy ideges, amiért kivételesen kimondta mit érez.

- Köszi Kacchan!

- Mana?

- Már nem is emlékszem mikor neveztelek így utoljára. – mosolyogtam rá.

- Nahát de jóban lettetek ti ketten. – hallottunk meg egy hangot az egyik sikátorból.

- Ki van ott? – fordult oda Katsuki, úgy hogy közben engem védett.

- Régen találkoztunk...-

Miközben egyre közelebb lépett a sikátor nyílásához, egyre jobban tudtam, hogy ki van ott a sötétben. Ezért nem vártam, meg míg befejezi mondatát.

- Izuku!