- Itt az ideje, hogy elintézzük azt a beszélgetést! - jött közelebb szikrákat szóró szemekkel.

- Katsuki? – pattantam fel és csak a közeledő szőkét figyeltem.

- Mondtam Mana! Nem menekülsz!

Nagyot nyeltem és bár tudtam, hogy hiába próbálnék elfutni, nem lenne esélyem azért a legközelebbi oszlopig eltolattam. Amint a hátam a falnak ütközött feladtam a menekülés reményét. Katsuki míg felém közeledett folyamatosan robbantgatott maga mellett. Majd mikor odaért elém, akkor a fejem mellett is robbantott egyet a betonba. Ijedtemben kis sikítás csúszott ki a számon.

- Na, akkor kezdjél dalolni! Hol voltál tegnap, mert nem otthon az biztos.

Lesütöttem a szememet. Kerültem a szőke tekintetét, mert a végén még abból is kiolvasna valamit.

- Ashidotól tudom, hogy tegnap láz miatt nem jöttél. Legalább is nekik ezt adtad be. Fura módon otthon nem voltál. Ahogy ma reggel sem. Eléd mentem, mert gyanús volt, hogy nem találtalak otthon. Szóval?

- Nem merem elmondani neki! Muszáj megint füllentenem valamit!

Összeszedtem magam, hogy minél hitelesebben adhassam elő a történetet.

- Midoriya mamánál voltam az este! Ezért nem találtál otthon. Nem akartam egyedül lenni, mert anyáék elutaztak!

Még egyet robbantott a fejemnél az előzőnél sokkal nagyobbat. Egy szilánk meg is karcolta az arcomat.

- NE NÉZ HÜLYÉNEK! HOL VOLTÁL? – ordította le most már a hajamat teljesen.

Nagy levegőt vettem, de közben félre néztem. Hiszen ideje volt a valódi okot elmondani.

- Itt voltál az előbb. Hallottad mit mondtam Kaibara -kunnak nem?

- De... és akkor-

A hirtelen hallgatása arra utalt, hogy forognak odabent a kerekek és mindjárt összerakja a dolgokat. Kikerekedett a szeme, mikor megtalálta az oda nem illő dolgot a korábbi hallott beszélgetésben.

- Neked - kezdte végül - Neked mióta van pasid?

Nagyot nyeltem.

- Nem olyan régóta...

Láttam, hogy szeme az arcomról levándorol a nyakamig. Eszébe juthatott, hogy valamit mutattam a b-s srácnak. Egyik ujjával félre húzta az ingem nyakát. Ezzel láthatóvá váltak a nyomok, amiket Izuku hagyott rajtam. Már nem voltak annyira feltűnőek, mint egy nappal korábban, de még mindig jól ki lehetett őket venni. Katsuki szemei elkerekedtek és az álla is leesett. Nem tudta felfogni, hogy mit lát maga előtt. És én egyre jobban zavarba jöttem. Majd lassan visszanézett a szemembe. És feltette a legfontosabb kérdését.

- Mana... Mit csináltál?

Olyan arcát láttam, meg amit eddig nem. Olyan aggodalom volt benne, amiben düh keveredett, és ami a legjobban meglepett, hogy félelem is volt benne. Félelem a válaszomtól. Félelem a tényektől. Nem tudtam mit mondani. És a hallgatásom miatt egyre feszültebb lett.

- MIT CSINÁLTÁL??? MANA!!! - ordított rám végül.

Kezemmel ellöktem magam mellől a karját és kiléptem a ketrecéből.

- Kettőt találhatsz Kacchan! - köptem vissza neki a szavakat.

Ő döbbenten állt előttem. Nem hitt a fülének. És főleg nem akart hinni annak, amire ő jött rá.

- Te utána mentél?

Szemembe könnyek gyűltek, ahogyan kimondta a szavakat. A vörös szempár megint a nyakamon lévő nyomokat kezdte figyelni és közben nőtt bennük a felismerés miatti félelem.

- Mana? Azt ne mond, hogy azokat-

- És mi van, ha igen? Szeretem őt Kacchan! Szeretem!

- Mana neked elment az eszed? Ő nem az, akinek hiszed! Ő egy gyilkos!

- Nem érdekel!

- Hallod miket beszélsz? Képes voltál odaadni magadat a legkörözöttebb bűnözők egyikének?

- És te hallod mit mondasz? Ő a legjobb barátod! És én sem holmi tárgy vagyok! Ne beszélj rólunk így!

- Térj már észhez!

- Nem! Inkább te nyisd ki a szemedet! Benne még ott van az a fiú, aki a barátod! Ott van még az az Izuku, akit szeretek! És nem érdekel, hogy most miket tesz! ÉN SZERETEM ŐT!

Ezzel sarkon fordultam és elrohantam, ahogy a lábam bírta.

- Mana! VÁRJ! - hallottam magam mögött a szőke hangját.

De nem álltam meg. Vissza akartam menni Izukuhoz! Még akkor is, ha nem tudtam hova kell mennem. Mindenki más közeléből el akartam menekülni. Nem akarok bajt hozni sem rájuk sem pedig Izukura. Én csak amellett a fiú mellett akarok lenni, akit szeretek.

- MANA!

Katsuki még mindig a nyomomban volt. Sőt közeledett. Aktiváltam a képességemet és eltűntem a szeme elől. De menekülés közben elértem az osztályhoz is. A kiáltásokra kijöttek a többiek, akik még a teremben voltak.

- Bakugou mi folyik itt? – kérdezték, amikor látták a fiút feléjük rohanni.

- Mana menekül! Kapjátok el! – kiáltott a szőke feléjük és mutatta, hogy arra tartok.

- Mi?

- Óriási hülyeséget tervez tenni! Meg kell állítani!

Láttam amint Shouto kiszúrja az álcámat és már támad is felém egy jég fallal, hogy megállítson!

- Todoroki?

- Ott van! – mutatott most már ő is felém

Az álcámat feloldottam így minden szem rám vetült.

- Mana? Mit csináltál?

- Nem tartozik rátok! - ezzel a kiáltással megidéztem egy katanát és kettévágtam a jégfalat magam előtt és tovább indultam.

A többiek persze meg akartak állítani mindennel, amivel csak tudtak. De könnyedén kikerültem minden támadásukat.

- Mana! - hallottam meg megint Katsuki hangját - Miért csinálod ezt?

- Tudod jól a válaszomat! És most ég veletek! 

- Ne olyan gyorsan! – hangzott egy új személy hangja.

Iida nem tudom, hogy hogyan de idehozta az igazgatót. Mindenki megdermedt, mikor észrevettük, hogy ott áll.

- Yunara san! Nem tudom, hogy miről van szó de nem engedhetem hogy így távozz!

Ezzel megnyomott egy gombot a kezében tartott távirányítón.

- Az iskolából se ki se be! Addig, amíg nem beszéltük ezt meg!

- Azt már nem! - ezzel egy könnyed mozdulattal nameg egy füstgránát segítségével megszöktem a helyszínről.

- Mana! - kiáltották utánam a többiek.

Pár perc múlva már a legsűrűbb részén jártam annak az erdőnek, ami a suli falain belül terült el. Könnyen mozogtam ilyen terepen így gyorsan haladtam. De mikor már úgy éreztem, hogy eddig elég elmenekülni akkor csak lekuporodtam az egyik fa tövébe és engedtem a könnyeimnek, hogy kicsorduljanak.

Sírtam és sírtam miközben ostoroztam magamat belül.

- Nem akartam, hogy ez legyen. Senkinek sem akartam rosszat, mégis most mindenki aggódik, vagy mérges rám. Egy önző liba vagyok! Mindenki ellen megyek csak, hogy a saját akaratom teljesüljön! Meg sem érdemlem, hogy aggódjanak miattam.

Mikor valamennyire kisírtam magamat akkor letöröltem a könnyeimet és kicsit megnyugodva indultam megfelelő búvóhelyet keresni. Tudtam, hogy a többiek már keresnek. És mivel Nezu igazgató lezárta a sulit ezért nem tudok kimenni. Így előbb utóbb meg fognak találni. Főleg hogy Koda képessége előnyt szerez nekik. Az állatok tuti beköpnek neki, hogy itt vagyok. Megint lopakodásra kapcsoltam. Így talán kevésbé vesznek majd észre.

Így indultam bujdosó utamra és csak reménykedtem benne, hogy nem lesz ennél rosszabb a helyzetem.