Kilestem a sikátorból, hogy hányan járnak az utcán. Szerencsére sokan voltak. Plusz aktiváltam a lopakodó képességemet így elvegyültem a tömegben. Majd egy sarokkal odébb megint láthatóvá váltam. Már majdnem elértem az iskola kapuit mikor valaki utánam kiáltott.

- Mana! Várj meeeg!

Hátrafordultam Ochako volt az. Gyors léptekkel szaladt felém hogy utol tudjon érni. Megvártam, míg beér, aztán kifújja magát.

- Jó reggelt Ochako!

- Neked is Mana. Már jobban vagy?

- Igen! Le is ellenőrizheted! Teljesen elmúlt a lázam.

Tenyerét a homlokomra nyomta, hogy megbizonyosodjon róla. Pár pillanat múlva elégedett mosolyra húzta a száját.

- Helyes! Egy leendő hőst nem győzheti le egy ilyen kis baci!

- De nem ám!

Jót nevettünk ezen majd folytattuk utunkat a sulihoz.

Amint felértünk a terembe minden lány körbeugrált, hasonló kérdésekkel, az egészségi állapotommal kapcsolatban. Alig győztem őket megnyugtatni. És ha ez nem lett volna elég akkor a Bakusquad is a nyakamon csüngött egészen az első becsöngőig.

Bakugou az utolsó pillanatban esett be a terembe, ami furcsa volt, mert nem szokott elkésni. Miközben a helyére sietett rám nézett, de nem köszönt. Sőt olyan szúrós szemekkel nézett rám, hogy szinte elástam magam ott helyben. Valami történt. És ez aggasztott.

Órán nem tudtam figyelni, mert csak azon járt az eszem, hogy miért viselkedett reggel úgy a szőke, ahogy.

- Rájött volna? Nem hiszem. Miből jött volna rá? De akkor miért annyira mérges? Úgy nézett, mint aki legszívesebben rögtön felrobbantana. Plusz mintha azt sugallta volna, hogy ma még számol velem, azért amit tettem ellene... Ha ez így lesz addig nem ártana rájönnöm, hogy mit tettem, amiért ezt érdemlem.

Vége lett az órának és Katsuki már indult is volna az irányomba de Iida megelőzte.

- Yunara kun!

- Iida hányszor mondjam még, hogy Mana! – forgattam a szememet helyemen ülve.

- Bocsánat...Mana-kun...

- Hhh....- sóhajtottam - igen mit szeretnél?

- Mára mi vagyunk beosztva, hogy elhozzuk a felszereléseket a szertárból.

- Igaz is. Teljesen elfelejtettem. De nem ér rá az még? Nekem most-

- Ha most nem csináljuk meg el fog menni az idő és kapkodhatunk. Ha kapkodunk, akkor összetörik valami. miközben belevágott a mondatomba folyamatosan kalimpált, mint egy robot.

- Rendben... –sajnáltam meg- Menjünk.

Felálltam a helyemről és az osztályelnökkel a jobbomon elindultam kifelé a teremből. Fél szemmel visszapillantottam, mert éreztem a szőke tekintetét magamon. Aki mintha lyukat akarna ütni a hátamba, úgy nézett rám. Katsuki hihetetlenül mérges volt. És bár sejtettem, hogy miért, mégsem voltam biztos abban, hogy meg akarom kérdezni tőle. Plusz féltem is attól, hogy mit fog mondani vagy tenni, ha rájön az igazságra.

Elértünk a szertárhoz és összeszedtünk minden felszerelést a következő órára. Majd tálcákra pakolva elvittük őket a terembe.

Mikor beléptünk többen is ugrottak segíteni, hogy le tudjuk pakolni a cuccokat. Tekintetem megint Katsukira futott, aki a padján ült és beszélgetett Kirishimával. De egy pillanatra mintha megérezte volna, hogy figyelem ezért felém pillantott. Találkozott is az ő vörös szeme, az én rózsás árnyalatú íriszemmel. Érezni lehetett, hogy egyre megy fel benne a pumpa már abból is hogyan nézett rám. Egy tekintet sok mindent elárul és meg kell hagyni én elég jó vagyok abban, hogy kiolvassam az emberek gondolatait ebből. Illetve, hogy a sajátommal üzenjek nekik. Erre most szükségem is lett. Katsuki már indult volna, de észrevette mit akarok neki mondani.

- Ne most! Ne a többiek előtt! Órák után megbeszéljük!

Láttam amint sikeresen lenyeli a dühét és egy nagyot sóhajt. Majd egy aprót bólintott jelezve, hogy egyet ért. De a szemei még mindig azt súgták, hogy:

- De ne is álmodj arról, hogy megúszod ezt a beszélgetést!

Nagyot nyeltem, mert tudtam, hogy milyen ilyenkor. És féltem a reakciójától. Visszafordultam a többiekhez, akik szerencsére ebből semmit sem vettek észre. A szünet további részét eldumáltuk.

A nap további idejében Katsuki feltűnően került engem. Amit a lányok meg is kérdeztek. Azt hitték összevesztünk vagy történt valami más. Én befüllentettem nekik, hogy ha olyan napja van, akkor inkább nem beszél velem, csakhogy ne legyen veszekedés belőle. Ami persze nem igaz, hiszen ha Katsukinak rossz napja volt, akkor direkt belém kötött, csak azért, hogy levezethesse rajtam ezt. Jelenleg azért kerül, mert attól tart, hogy már a közelségem miatt is felrobban, olyannyira mérges lenne. Így inkább elkerül, és eleget tesz a kérésemnek miszerint majd csak suli után fogja leharapni a fejemet.

Így is lett volna, ha közbe nem jön valami. Az utolsó óránk után állt egy srác a termünk előtt mikor Iida megkérdezte, hogy mit akar azt felelte, hogy engem keres. Nagyot nézett rajta az egész osztály, nem csak én. Hallottam, hogy Momo felismerte a fiút. Sen Kaibara a b osztályból. Vagyis együtt jár Monomáékkal... Mivel nagyon kíváncsi voltam, hogy mit akarhat, vele mentem.

Egy olyan folyosóra vitt ahol a napnak ebben a szakaszában szinte sosem jár senki. Most is csak mi ketten voltunk. Egész végig csendben volt így nem tudtam kiszedni belőle semmit. Bár kezdtem sejteni, hogy mit akarhat szóval azon gondolkoztam, hogyan fogom úgy visszautasítani, hogy ne bántsam meg nagyon...

Szembeállt velem és láttam, ahogy próbálta összeszedni magát. Majd nagy levegőt vett és egy meghajlás közben elhadarta mondandóját.

- Yunara san! Már régóta tetszettél! És szeretném, ha eljönnél velem egy randira!

- Kaibara san... izé... nagyon köszönöm, hogy elmondtad nekem de...

- Azt ne mond, hogy van barátod!

- Hát, ami azt illeti... - vakartam, a tarkómat és kicsit el is pirultam.

- Hhhh... - sóhajtott szomorúan- Szerencsés srác az a Bakugou

Meghökkentem a válaszán.

- Tessék?

- Mondták a többiek, hogy feleslegesen próbálkoznék, mert Bakugou barátnője vagy.....

- Valamit félreértettetek! Én nem járok Katsukival!

- He? Nem? De akkor kivel? Várjunk csak!

Hallottam, hogy recsegnek fejében a fogaskerekek, de kicsit féltem attól, hogy milyen választ talál majd.

- Te Midoriyával voltál jóban! Csak nem még mindig őt gyászolod!

Na, itt kiborult valami nálam.

- Hé! Kikérem magamnak az én pasim él és virul! A héten találkoztam is vele! Nézd csak! - elhúztam az egyenruhám nyakát és megmutattam neki, hogy mennyire szét van szívva a nyakam.

Elkerekedett a szeme.

- B-bocsánat nem akartam! Nem...nem tudtam...

Fújtam egy nagyot, hogy megnyugodhassak majd úgy folytattam.

- Bocsánatkérés elfogadva... Tényleg sajnálom, hogy ez így alakult.

- Nem a te hibád... Remélem, jól meglesztek a barátoddal.

- Köszi...

Ezzel meghajolt és visszament a terméhez. Én pedig magamra maradtam az üres folyosón. Az ablakhoz léptem és a hátamat nekivetve lecsúsztam a földre.

- Jaj Mana mit csináltál? - mondtam ki hangosan gondolataimat

- Ezt én is szeretném tudni! - hallottam egy ismerős hangot a folyosó másik részéről.

A másik lépcsőn, amelyikről még a folyosóra lehetett jutni Katsuki állt és figyelt engem vörös szemeivel. Kaibara a másik lépcsőn ment le így nem találkozhatott a szőkével.

- Katsuki! - pattantam talpra

- Itt az ideje, hogy elintézzük azt a beszélgetést! - jött közelebb szikrákat szóró szemekkel.