A nevem Yunara Manami. De minden barátom csak Mana-nak szólít.

Remek életem volt. Szuper képességgel áldott meg a sors. Pont olyannal, ami alkalmas egy hősnek. A képességem neve Ninja. Magyarán szinte mindent tudok, amit ezek az ősi harcosok. A fegyverek idézésétől, a lopakodáson át, a harcig. Ilyen erővel könnyen bejutottam álmaim iskolájába, a U.A. Akadémiára, két gyerekkori barátom Bakugou Katsuki és Midoriya Izuku oldalán. Még egy osztályba is kerültünk.

Az első év szuper volt. Leszámítva a mentési gyakorlaton történteket. A sportfesztiválon 7. helyezést értem el... Sajnos olyannal találkoztam össze a döntőben, aki simán levert... De nagyon élveztem és örültem a fiúk helyezésének. Bár mindketten túlzásba estek. Az év végi vizsgán is sikeresen mentem át. Mondhatni, hogy minden tökéletes volt az életemben. Voltak barátaim. Szerető családom. Remek iskolám. És szuper képességem.

De aztán történt valami. Valami rettenetes. Aznap este történt mikor a nyári táborban megtámadták a U.A. akadémia tanulóit.

Sikerült megakadályozni ugyan, hogy Katsukit elvigyék. De nem sikerült elkerülni minden veszélyes végkimenetelt. 

Izuku eltűnt.

Miközben össze vissza rohant az erdőben, hogy mindenkinek segítsen, akinek csak lehet, szem elől vesztettük.

Hiába kereste mindenki nem találtuk meg. A Gonosztevők Szövetsége nem jelezte, hogy náluk lenne. Vagy, hogy bármi közük lenne az eltűnéséhez.

Szinte mindenki kereste az országban, de egy hónappal az eltűnése után sem akadtak a nyomára. A rendőrség halottnak akarta nyilvánítani. De All Might és mi, az osztály, valamint szinte az egész akadémia ragaszkodtunk ahhoz, hogy maradjon eltűnt személy. Végül ebben az állapotban hagyták az ügyet. De nem folytatták a kutatást.

Mi nem akartuk elfogadni, hogy Izuku nincs többé. All Might magát hibáztatta. Nagyon közel kerültek egymáshoz Izukuval. 

Az anyukája majdnem beleroppant. Minden nap meglátogattam, hogy vigyázzak rá. Tudtam, hogy annyira szereti a fiát, hogy belehalna a hiányába. De nem csak ő volt így ezzel. Ha nem kellett volna mások miatt is aggódnom, hogy megroppannak akkor talán én sem éltem volna túl. Izukut ismerem, mióta az eszemet tudom. Egy sarokra laktam tőlük. És szerintem az évek alatt többet is kezdtem érezni iránta. Gyakran voltam náluk vendégségben. De most szinte felváltva alszok otthon és Midoriya mamánál. Bár nem pótoltam Izukut, de legalább kicsit visszarántottam abból a mély depresszióból. 

Eközben az osztályunk is haldoklott. El kellett telnie fél évnek mire a lányokat megint mosolyogni láttam. Közben próbáltam életet önteni beléjük, több kevesebb sikerrel. Izuku olyan tagja volt az osztálynak, akire mindenkinek szüksége volt valamennyire. Bár Katsuki tagadta, de neki is hiányzott Deku. Jóval kevesebbet káromkodott és kötött bele másokba. Mivel ilyen letargia uralkodott az osztályban, Aizawa sensei elhalasztotta az ideiglenes engedély megszerzését. Nem látta értelmét megpróbálni hiszen nem tudtunk volna koncentrálni.

Mikor már kicsit kezdtünk újjáéledni sikeresen letettük a vizsgát és elkezdhettünk profi hero-k mellett segédként dolgozni.

Így telt el 2 év. Már lassan kezdett minden visszatérni a régi kerékvágásba. Én is elhelyezkedtem, mint szárnysegéd. De még messze állok a profi szinttől. A Gonosztevők Szövetsége időről időre felbukkant. Kisebb nagyobb bajt okozva. De nem támadtak az iskolára.

Jelenleg egy hét munka két hét iskola felállással tanulunk. Úgy látszik sikerült túltennünk magunkat a hiányán. Bár bennem még van egy parányi üres folt, amin az ő neve áll.

Most munkahéten vagyok ráadásul küldetésen. Egy csempés bandát kell elkapnunk. Ninjaként mindig enyém a felderítés része a feladatnak. Kaptunk egy fülest, miszerint egy elhagyatott gyárban van a székhelyük. Oda is mentünk. A többiek egy sarokkal arrébb vártak. Én a rejtőzködéssel behatoltam az épületbe. Fülesen keresztül tartottam a kapcsolatot a többieknek. És jelentettem mindenről.

- Az előtér tiszta. Nincsenek csapdák vagy riasztók. Tovább megyek!

- Rendben, de óvatosan!

- Értettem!

Benyitottam a csarnokba. És szinte megfagytam a látványtól. A teremben kb. 30 test volt. Mind a földön feküdt és mindegyik körül nagyobb vértócsa vöröslött.

A félhomályban lassan visszaszereztem az erőmet és lenyeltem a hányingeremet. Ami abban a szagban nem volt egyszerű. Ilyen tömény vérszagot talán még sosem éreztem eddig.

- Sakura! - hallottam meg a csapatvezetőm hangját, amint a hősnevemen szólít - Sakura jelentést! Mi történt?

- Fogalmam sincs! – suttogtam halkan.

- Mi?

- Mindenki halott! Valaki megölte mindet, kb. 30 holtestet látok.

- Van ott még valaki?

- Nem tudom-

Ekkor egy furcsa nyomást éreztem a fülemnél. Majd egy apró robbanással a kommunikátor felmondta a szolgálatot. Oldalra pillantottam és állt mellettem valaki, éppen elvette a kezét a fülemtől. Azonnal arrébb ugrottam, miközben egyik kezemet a vérző fülemhez kaptam. Másikkal azonban megidéztem egy katanát és az idegen felé tartottam.

- Jare jare jare.... ahhoz képest, hogy ninja vagy, könnyen melléd kerültem.

Ekkor meg tudtam figyelni őt jobban. Fekete nadrág volt rajta, hófehér inggel, rajta felöltő, a nyakán egy vérvörös nyakkendő, kezein fekete kesztyűk. A homályban nem láttam az arcát, csak hogy sötét haja van és-

Megakadt a tekintetem a szemén. Szinte világítottak, méghozzá zölden.

- Ki vagy te? És miért öltél meg itt mindenkit?

- Miből feltételezed, hogy én voltam?

- Mi? Nem te tetted? Akkor-

- Na ezért nem fogtok elkapni soha... mert mindig meg tudom kérdőjelezni a véleményeteket. De ne aggódj Sakura-chan... most még nem foglak bántani...

Elkezdett közelebb lépkedni felém. Ahogy haladt a beszűrődő napfény kezdte jobban felfedni kilétét. Szemei még mindig zölden izzottak. De ekkor már látszott pontosabban az arca és a haja is. Sötétzöld haja volt. És nagy kerek szemei, de bennük írisze összeszűkült, ahogyan azzal az őrült mosolyával felém közelített. Kardomat fenyegetően tartottam magam elé, jelezve, hogy még egy lépés és megbánja.

De nem állt meg. Egyet lépett és eltűnt.

- Hová lett?

- Itt vagyok szívem. - Hallottam közvetlenül mögülem.

Hátrakaptam a tekintetemet, mire ő egy gyors mozdulattal az oldalamba rúgott, amitől én a falig repültem és be is csapódtam. Fájdalmamban felnyögtem, térdre rogytam és szabad kezemmel az oldalamat fogtam.

- Baromi erős!

- Hopsz.... kicsit nagy lett... na, mindegy... Ideje távoznom. Vigyázz magadra Sakura-chan! Még biztosan találkozunk!

- Ki vagy te? - Kérdeztem küszködve a fájdalommal. Biztosra vettem, hogy eltörte az egyik bordámat.

- Én? Ez fáj Mana... Hát nem emlékszel rám? - Mondta miközben kisétált az ajtón.

Én pedig az ájulás szélére kerültem. Majd hallottam, ahogyan a csapatársaim betörik az ajtót. És mielőtt teljes képszakadás lett láttam, ahogy a csapatfőnök felvesz és elindul velem kifelé.

_______________

Lassan egy évvel az után hogy olyan körülmények miatt pe kellett vennem az oldalról ezt a könyvet ismét olvashatóvá teszem. Remélem aki régen olvasta az még itt van és örömmel veti bele magát újra Mana kalandjába. Aki pedig az óta érkezett kedvet kap ahhoz hogy felfedezze mi is történt ebben a világban.
Aki régi az tudja az újaknak pedig most szólok a könyv nem követi az eredeti történetszálat.
És ami még fontosabb 18+os fejezeteket tartalmaz!
Nem vállalok semmilyen felelősséget sem azért ha valaki elolvassa. Mert a leírásban is ott van hogy ez a nagyobb korosztálynak szól.
Ha mégis elolvasod akkor az a te felelősséged! Nem szeretnék úgy járni mint az ősszel! Remélem megértitek!
Jó szórakozást a továbbiakhoz!
Üdv, Murasaki Merry!