Úgy fájt a hejem mikor felébredtem, hogy azt hittem biztos nincs meg a másik fele. De mikor jobban körül néztem akkor fájt csak igazán, ugyanis megpillantottam magam mellett egy alvó személy, aki más volt, mint Ville.

-Maradj még.-rántott vissza maga mellé az ágyba.

-Ville, mennem kell.-próbáltam szabadulni.

-Kérlek, miden lány maradni akar csak te nem?-kérdezte sértetten, hát ezek után meg főleg menni akarok.

-Az anyám már tuti keress.-magyaráztam, majd el engedett.

-Csak nehogy véletlen az ő árnyékában éld le az életed.-fordult át a másik oldalára. Választ már nem adtam csak a nappaliba siettem.

-Hé, hová sietsz?-kérdezte Helma egy srác ölelésében a kanapén.

-Nem akarom tudni, hogy itt mi történt.-mutogattam. De az biztos, hogy most sietnünk kell Helma.-mondtam.

-Miért?-kérdezte és felült.

-Mert anyám már tuti keress nálatok, mindjárt dél.-lettem ideges.

-Uhh baszkii.-pattant fel, majd magára kaptam a ruháit is elindult.

-Hivtál taxit?-kérdeztem, hiszen sose érünk haza innen gyalog.

-Itt is van.-mondta, majd szószerint beugrottunk a taxiba.

-Köszönjük.-fizettem ki a taxit, majd besiettünk a lakásba.

-Kérlek mond. hogy nem volt még.-néztem Helma anyukájára de csak a lecsukta a szemeit.

-Baszki Eli.-mondta a barátnőm.

-Köszönök mindent, nekem most haza kell mennem.-mondtam majd elkezdtem futni, és tudtam, hogy szószerint az életemért szaladok.

Azonnal besiettem a lakásba, de csak csönd volt mikor beértem. Ahogy viszont beljebb léptem anya ült a kanapén és csak mérges tekintettel kémlelte a falra kirakott gyerekkori fotóimat.

-Megpróbáltalak normális, őszinte embernek felnevelni azután, hogy az apád elhagyott minket. De látom nem sikerült, hisz a lányom hazudik nekem, és a kérésem ellenére találkozik pont azzal az egy fiúval akivel sose lenne szabad neki.-mondta.

-De miért pont vele nem?-kérdeztem.

-Mert ő és a családja nem az akinek te hiszed őket.-magyarázta.

-Mondd, miért akkor ők kik?-kérdeztem.

-Még nem most, ha ennyire a saját börödőn akarod megtapasztalni hát tessék akkor csináld csak.-állt fel majd mutogatni kezdett.

-Ville nem olyan.-mondtam de közbe szólt.

-Nem is ismered, vagy már el is vette amit el akart?-kérdezte anyám.

-Te sose ismertél engem, bárcsak apa most itt lenne velem.-magyaráztam majd sírva felfutottam a szobámba.

Nem szeretem ha a csajok reggel sokat lognak a nyakom, és nem tudok nyugodtan megfürdeni vagy akár csak a telefonomat nyugodtan pörgetni. De Elina más, olyan más, hogy elrohan 20 évesen az anyja miatt. Félénk, ártatlan bár tegnap este tetszett az a tűz amit a szemében láttam, és ha nem lettem volna egy igazi úriember akkor ma már ő is az enyém lenne.

-Kérlek takarítsátok össze a lakást.-engedtem be a takarító brigádot a lakásomba.

-Hogy szeretne fizetni?-kérdezte a lány előttem állva.

-Te hogy szeretnél fizetni?-kérdeztem a csajtól, mondjuk ha leszopsz az már elég.

-Menj takarítani.-mondta neki az anyja vagyis gondolom, hogy az.

-Kp.-mondta a nő.

-Tessék.-dobtam az asztalra majd apámhoz vettem az irányt.

Nem tudom mit akar, de elég ideges volt reggel mikor hívott telefonon.

-Gyere be.-kopogtattam be az irodájának az ajtaján.

-Igen.-ültem le a vele szemben lévő székre.

-Edzésen kívül nem találkozhatsz a Hakkinen lánnyal.-kezdte a monólogját.

-Apa nem is találkoztam vele.-hazudtam.

-Ne hazudj fiam, az anyja most hívott.-csapodt az asztalra.

-Nem akarok tőle semmit, csak azt amit minden normális férfi egy nőtől.-magyaráztam.

-Remélem, most indulj edzésre.-nézett fel az órára.

Kész káosz az egész, milyen hülye már az a nő, hogy ezért felhívja az apámat. Csak dugni akarok, egy olyan puncit amiben még eddig nem volt senki. Olyan nagy baj ez?

-Gyere Elina.-ült le a padra a lány majd a korcsolyáját vette fel, még sosem késet eddig.

-Jól vagy?-mentem oda hozzá mikor már feljött a jégre.

-Kérlek, ne. Csak versenytársak vagyunk.-mondta megtörve.

-Hé, minden rendben?-kérdeztem, megölöm az anyját ha csak újjal is bántotta Elinát.

-Kérlek Ville.-ment el mellettem korcsolyázva.

-Akkor kezdjük.-csapta össze a kezeit Bart.

-Szép, ez az Elina.-mondta Bart a lánynak, aki csak akkor mosolygot igazán ha korcsolyázhatott.

-Tökéletes volt.-mondta Helma, hiszen ő is pont végig nézte.

-Köszönjük.-mondta szégyenlősen Elina.

-A te érdemed.-suggtam a lány fülébe akit kirázott azonnal a hideg.

-Mára végeztünk, a gyakorlat tökéletes. Holnap verseny.-mondta Bart.

-Én dolgozom.-mondta Eline kétségbeesetten.

-Nem mert szóltam az apámnak, hogy ezt a három versenyt most vinnünk kell ahhoz, hogy induljunk az Eu-bajnokságon, majd utána az olimpián.-magyaráztam.

-Egészen biztos?-kérdezte a lány.

-Igen.-mentünk le a jégről.

-Köszönöm.-mondta.

-Haza viszelek.-mondtam neki majd bementem az öltözőbe.

Mondanom sem kell, hogy a kocsiba csönd volt, mindig ha ő ül mellettem.

-Kérlek itt állj meg.-mutatott ki az ablakon.

-Biztos?-kérdeztem.

-Biztos.-hajtotta le a fejét, majd kiszállt a kocsimból.

-Hé, várj.-kaptam el a kezét majd megcsokóltam.

-Ezt nekünk nem szabadna Ville.-kezdtek a könnyei szépen lassan potyogni.

-Miért? Mert a szüleink ezt mondták?-néztem a szemébe.

-Csak nem helyes, én nem vagyok olyan lány mint amilyeneket te keresel.-sírt.

-De én mióta megláttalak csak téged akarlak Elina.-fogtam közre az arcát.

-Sajnálom Ville.-sétált el, és vele együtt talán a boldogságom, és a szerelmem is.