Pontosan akkor keltem, mint mikor dolgozni kéne mennem. De ma biztos, hogy nem megyek dolgozni vagyis biztos, hogy nem a kávázóba, pedig már kezdtem megszokni a munkaköri feladataimat.

-Hát te, hogy hogy itthon vagy?-jött meg anya az éjszakás műszakjából.

-Kirúgtak.-mondtam a lehető leghallkabban.

-Tessék?-kérdezett vissza azonnal.

-Kirúgtak, mert megvédtem Helmát a kávézóban.-magyaráztam, de aztán láttam rajta, hogy rohadtul nem érdekli a magyarázkodásom.

-És most mi lesz Elina?-kérdezte és közben az asztalra pakolta a cuccait.

-Nem tudom.-válaszomtam őszintén, hisz tényleg nem tudom, hogy most mi lesz velem.

-Még szerencséd, hogy reggel vettem egy újságot és abban pont olvastam, hogy iródai kisegítőt keresnek.-dobta elém az újságot, hogy legyek olyan kedves és én is nézzem meg a benne írtakat.

-Én nem hiszem, hogy alkalmas lennék a feladat ellátására.-néztem anyámra.

-Pedig muszáj lesz elmenned, ráadásul még ma.-mutatott az újságon lévő határidőre.

-Megyek.-indultam meg a szobám irányába.

- Szépen öltözz fel, ez nem egy kávézó lesz.-jegyezte meg, majd a szobájába ment lefeküdni.

Fantasztikus, jobb munkám már nem is lehetne. Utálom az aktatologatást, még akkor is ha esetleg ebből érettségiztem, nem is értem annak idején miért ezt a szakmát választottam. A hajamat kontyba fogtam, majd egy fekete farmert és egy fehér inget vettem fel, remélem így megfelelő leszek az elvárásoknak. Olyan kényelmetlen ez az ing, hogy a buszon már nem is tudtam, hogy mit kezdjek igazából magammal. Most vegyem le? Vagy hagyjam magamon és csak vakarjam magamat zavartalanul tovább? A végén már mindegy volt, főleg akkor mikor az epület elé értem, végül az ing is rajtam maradt. Beléptem az épületbe, majd oda sétáltam a recepciós pulthoz.

-Jó napot! Az állásinterjúra érkeztem.-néztem a 40-es éveiben járó hölgyre.

-Jó napot! Második emeleten a harmadik ajtó.-mosolygott, végre egy ember aki nem búval bélelt.

-Köszönöm.-indultam el, de még épp időben szólt nekem.

-Hogy hívják?-kérdezte egy lapot a kezében tartva.

-Elina Hakkinen.-mondta mosolyogva, majd felmentem a második emeletre és leültem egy székre.

Rengetegen voltak előttem, már ott jártam, hogy be se megyek hisz ennyi ember mellett nekem esélyem sincs, főleg azokkal szemben akik esetleg tanultabbak, mint én.

-Elina Hakkinen jöhet.-szóltak ki, még időben, pont menni készültem.

-Itt vagyok.-álltam fel, majd az iródába sétáltam.

Leültem a nekem fenntartott székre, ami előtt volt még három abból egy üres volt.

-Jó napot Elina.-nézett az egyik férfi a papírra, hogy jól mondja-e a nevemet.

-Jó napot!-köszöntem.

-Mi szél hozta magát ide? Miért pont hozzánk jelentkezett?-kérdezte a másik férfi.

-Elnézést a késésért.-hallottam meg azt a hangot amit a pont ma és pont most nem akartam hallani. Helyesbítek soha nem akartam újra hallani.

-Igazgató úr.-álltak fel, hogy ő bejött az irodába. Nekem reszeltek, semmi esélyem, hogy enyém legyen a munka főleg azok után, hogy ő rúgott ki a másik helyről.

Alapvetően utálom ha valaki késik, sőt azt sem szeretem ha én kések valahonnan, de ahogy minden más így a késés is velem jár néha. Néha, szinte mindig. Pedig ma pont időben oda kellett volna érnem az állásinterjúra. Nem engem interjúztatnak, hanem én interjúztatok másokat a helyetteseimmel. Az iroda házamhoz siettem, majd leparkoltam a nekem fenntartott részen aztán pedig az épületbe siettem.

-Jól nézek ki ma is Marjana?-kérdeztem a már szinte ezer éve nálunk dolgozó hölgyet.

-Mint mindig Mr. Torvalds.-mosolygott rám, akkor bemerek menni az interjúkra.

Éppen benyitottam, mikro az ajtón keresztül meghallóttam egy nagyon ismerős hangot, először el sem akartam hinni, hogy Elina hangjár hallom, már megérte késni, de végülis időben vagyok a többit lehet végig sem hallgattam volna. A döbbenet ült ki az arcára mikor leültem vele szembe, először ő sem hitte el, hogy én vagyok az. Kicsi a világ drága vadmacska.

-Elina ha jól hallottam a nevedet.-csináltam a hülyét.

-Igen.-dadogott be a lány, tetszik, hogy miattam dadog pedog még hozzá sem értem.

-Itt szeretne nálunk dolgozni?-kérdeztem a szemébe nézve és ő állta a tekintetemet.

-Igen.-mondta.

-Fel van véve.-zártam le a beszélgetést.

-Köszönöm.-nézett rám hálásan, hmm kedvesem ezt meg kell, hogy háláld nekem valamivel.

-Viszlát.-mondtuk a helyeteseimmel egyszerre, ő pedig kirohant az irodából.

Végig hallgattam még pár embert, de egyik sem volt olyan szép, mint Elina, sem olyan meggyőző még akkor sem ha ő nem is beszélt olyan sokat.

-Nekem most mennem kell, értesítsétel Elina Hakkinent, hogy ő lesz a személyes aszisztensem.-mondtam, majd leléptem edzésre.

Mikor beértem a csarnokba Bart pont leszúrta Elinát, hogy tegnap mégis miért nem volt edzésen, azonban mikor megláttak Bart elküldte Elinát melegíteni, amihez később én is csatlakoztam.

-Holnap verseny, úgy hogy javítsuk ki a dolgokat, hogy holnap simán nyerjetek.-nézett ránk Bart.

-Rendben.-mondta Elina.

Közösen mozogtunk, imádom, hogy a teste képes szinte tökéletesen együtt mozogni az én testemmel. Főleg azt a rész szeretem mikor a fenekéhez érhetek.

-Szép, és most az emelés.-tapsolt Bart ütemre, én pedig felemeltem a lányt.

-Tökéltes volt, mégegyszer hagyj lássam.-kezdtük el újra a koreonkat.

-Úgye tudod Elina, hogy mosolyognod kell a koreo közben?-nézett rá Bart.

-Igen persze, hogy tudom.-mondta a lány.

-Mára végeztünk holnap pedig, viszszük újra a mezőnyt.-mondta Bart.

-Elina.-fogtam meg a kezét.

-Igen.-nézett rám.

-Sajnálom.-néztem a csodás szemeibe, amik ártatlanul csillogtak a csarnok fényétől.

-Tartsd meg a sajnálatodat.-rántotta ki a kezét a szorításból, majd lement a jégről.

-Semmi baj Elina, sajnálni fogod te még azt, hogy én ma hivatalosan is a főnököd lettem. Ott reméljük nem lesz ennyire felvágva a nyelved, vagy ha igen komoly főnöki megrovást kell adjak arra a kerek fenekedre.-kiabáltam utána úgyhogy az egész csarnok hallja, hisz tudom, hogy ezt nem szerette volna ha mások is hallják.