Sziasztok!

Hát ÚRISTEN!!! A napokban összegyűlt az 500 vote, amit szeretnék nektek meghálálni. Nem virtuális öleléssel vagy sütikkel, hanem egy novellával, ami szívből jön, és nektek szól, mert nélkületek biztosan nem írnék ilyen boldogsággal és nem élném meg a hobbimat ilyen örömökkel.

Szavakban sem tudom megköszönni, mennyit jelent nekem egy-egy csillag vagy komment. Lehet, hálám nem érződik át egy-egy válaszkommenten, de az biztos, hogy amikor olvasom könnybe lábadnak a szemeim, és igen, néha el is sírom magam.

Talán sokan nem fogják elolvasni ezt a novellát, mert tényleg nem Coráról és az iszonyú szexi Declanről szól, de ebben a történetben találsz mindent:

~ Humor

~ Forró hangulat

~ Barátság

~ Mókus gyilkos bartender (hahaha, csak olvasd el, és megtudod, miről is beszélek)

~ Ja, és testnedvek dögivel, tehát szex minden mennyiségben. Szóval 18+ tartalom!!!

Köszönöm, hogy itt vagy, és támogatsz!

Imádlak Titeket!

Szép vasárnapot!

✣ ✣ ✣

(A BORÍTÓSZERŰSÉGÉRT BOCSÁNAT, NEM TUDOK BORÍTÓT SZERKESZTENI XD)

Így jártam a legjobb barátommal

(Cora & Anja novella)

18+

Vizsga előtti este leinni magad olyan, mintha a forgalmi vizsgád előtt lenyomnál egy-két felest, hogy tutira átmenj. Na nem a vizsgán, mert azon úgy meghúznak, hogy a Dalai Láma is azt emlegetné, hanem pár piros lámpán, netán egy-két gyalogoson is, ha úgy adódik. De én mint a legnívósabb detroiti egyetem kiemelkedő tanulója, erkölcsös, a határait ismerő – és szigorúan betartó! – lány soha, semmilyen körülmények között nem tenne ekkora hülyeséget.

Ja, hogy mégis?

Addig gondoltam ezt, míg egy katona be nem lépett a bár küszöbére, és fel nem fedezte, mennyire kétségbeesetten bújom a tankönyvet. Igen, egy bárszéken, a legújabb barátom, a whisky kóla társaságában. A fiatal és – túlzás nélkül – tehetséges Cora Moss úgy hitte, egy nappal a vizsga előtt lemenni egy addig ismeretlen bárba a legjobb ötlet, amit Arkhimédész simán megirigyelhetett volna. Aha, végül is, megtörtént a nagy Heuréka pillanat. – A vizsgámról majdnem elkéstem, életemben először berúgtam, egy idegen srác ágyában kötöttem ki egy katonáktól hemzsegő panelházban, és ha ez nem lenne elég, akkor a szüzességemet is elajándékoztam. Igen, jól olvasod, ezt mind egy nap alatt.

Múltbeli énem, tudod, cseszettül hülye voltál. De ha a hülye múltbeli énem inkább a parkba megy, ahol talán kutyagumiba lép, vagy egy kávéházba, ahol biztosan leöntik a kedvenc ingét, akkor nem találkozik a legjobb barátommal, mindezek felett két és fél évig a szexpajtimmal.

Múltbeli énem: Köszönöm!

✣ ✣ ✣

Mihelyt beléptem a bárba, megcsapott az erős kölni szag, mely a padlóra borult sörrel akkora kontrasztot alkotott, hogy az orrom úgy döntött, odaadja magát Voldemortnak. Ha már nincs senkije, egy gyereket sem képes legyőzni, akkor legalább már egy orral hadd dicsekedjen szegény szeretethiányos elvtársam.

Hősiesen beljebb tolakodtam a vonagló emberek között, a kiloccsant sör ragadt a lábam alatt, s néha túlságosan közel érve az emberekhez beleszagoltam a hónaljuk aromájába, majd egy részeg pasast lelökve elfoglaltam a szakadt, valószínűleg alkohollal átitatott széket. Erősen reménykedtem, a szék bőrülésre Malibut öntöttek, és nem más gyerekére ültem rá oly serényen. Elvettem egy szalvétát a pultról, és letöröltem a söntés azon részét, ahol ültem, hogy a könyvemet megőrizzem méltóságteljes tisztán. Épphogy kinyitottam, a bartender lépett elém, egy mocskos konyharuhával a poharakat törölgette.

– Mit adhatok a szép hölgynek? – vigyorgott rám, én pedig megilletődve a bóktól akaratlanul a paradicsom színű bőrtípusomat előkapva, egy kelletlen nevetéssel nyugtáztam, hogy huszonkét év alatt végre valaki megdicsért.

A pultos aranyszőke haját megvilágította a fejünk felett belőtt patkányként pörgő gömb, így az úgy nézett ki, mint egy kaméleon, aki éppen nem tudja, mit kellene éreznie.

Összekulcsoltam a kezeimet, enyhén előredőlve, oldalra fordított fejjel pásztáztam a pultos bajuszát. Esküszöm, olyan volt, mintha egy mókus farkának hegyét ragasztották volna a szája és orra közé eső virsli vastagságú területre. Petyhüdt, vékony szálúnak ítéltem, ami bármikor megadhatja magát, ezzel egy pohárba pottyanva.

– Nem tom' – feleltem bátorsággal a hangomban. – Mit ajánlasz?

Az igazság, hogy fogalmam sem volt, mit ihatnék. Soha életemben addig nem jártam bárba, a Malibun és pezsgőn kívül nem ittam semmit.

A pultos elgondolkodott, mutató-és középső ujja közé csípte a pelyhes állát. A bárszekrény felett álló kijelzőre sandított, és hümmögések sora után visszafordult hozzám.

– Whisky kóla? – Kérdésnek hatott a mondta, mégis erősen kijelentésnek éreztem. – Édes, van benne vadság, hasonlít hozzád – kacsintott rám.

Anyád a vad, mókus gyilkos, akartam mondani, egy íves és csattanós pofon kíséretében.

Mielőtt páros lábbal rúgtak volna ki, bele egy böszme nagy pocsolyába, hogy alkohol helyett a saras pocsolyának mennyei ízkavalkádjába kóstoljam meg (hmm, fincsi), inkább rábólintottam az ajánlatára.

Forgatta és feldobta az üvegeket, bohócnak is elment volna, főleg a bajsza miatt. Néhány pillanattal később a fogaim közé szorítva a szívószálat érezhettem a mennyei kóla és az addig ízre ismeretlen alkoholt.

Ennyi kevésnek bizonyult. Ha literszámra ittam volna belőle, akkor sem nyugodtam volna le. Még kettőt kértem, de hatni annyira hatott, mintha ősanyám kamillateás inhalálása megfázáskor. A másnapi vizsgára kénytelen voltam lecsitulni, mert életem nagy horderejű számonkérése. Olvasni kezdtem a könyvemet, körülöttem a rángatózó tömeg sipákolt, üvöltött, egymás manduláját vizsgálták, a zene basszusa kövekként zúdultak bele a fülembe.

Milyen elhatározás vezérelt, hogy egy bárba menjek, azt a mai napig nem tudom. Azt viszont igen, hogy kettesben apámmal nem akartam otthon maradni. Az alkohollal ellesz, kiabálhat a tévével, mikor a Detroitnak nem úgy sikerülnek a helyzetei, ahogyan azt ő szeretné. Nekem ez nem kellett, ha anya nem tartózkodott otthon menekültem előle, mielőtt hirtelen felindulásból emberöléssé fajulna a gyűlöletem.

A zene elhalkult, ekkor hallottam meg, egy férfiakból álló banda röhögve, néha számomra érthetetlen nyelven beszélnek. Megugrott a gyomrom. Detroit városában a közbiztonság maradinak számított. Az itteni bandák előszeretettel bolygatták a lakók életét. A félelem meglegyezte az arcomat.

Éreztem az egyik férfi meleg levegőjét a fejem búbján, azt követően a pólója súrlódását a hátamon. Önkéntelenül összerezzentem. Felálltam a székből. Egy mellkasba ütköztem, belesajdult a fejem. Megdörzsöltem a homlokom, és felnéztem a mellkas gazdájára.

Őzbarna szemeivel megigézett, olyanok voltak akár egy Csi-linnek. Fekete bőrén úgy ragyogott a most fehérben táncoló gömb, hogy pórusaiban ezüst csillagokat vetett. Csiszolt gyémántként sziporkázott az unalmas emberek között. To-tá-li-san megtetszett.

Raszta hajába vezette lapátnyi tenyerét, néhány apró hernyónak kinéző tincs az arcába potyogott. Ő is megtalálta a szememhez vezető utat. Dús szájával rám mosolygott – kifulladásig csókolni akartam azokat a gyönyörű ajkakat.

Megböktem a mellkasát, többször, hogy meggyőződjek róla, nem az alkoholtól elpatkolva kerültem át egy világba, ahol ilyen szexi férfiakat tartanak a halottak üdvözlésére.

– Sosem láttam anatómiailag ilyen csodás testet – kiabáltam túl a zenét, és újra megbökdöstem a mellkasát.

Az ismeretlen angyal felnevetett. Karcos, egyben mély hangja jobban elvarázsolt. Hangja, mintha az őszi avaron lépkednék. Akartam. Azonnal. A bár kellős közepén vagy a mosdóban. Szívesebben ott... A bár közepén nem hiszem, hogy a becsületem engedte volna, hogy magáévá tegyen.

– Ha az exeim így bókoltak volna, nem az exeim lennének – mondta halkan, hogy csak én halljam. A hátam mögé meredt, egyenesen a tankönyvre. – Orvosnak tanulsz?

– Én... aha... annak. – Értelmetlen dadogásomtól újra felnevetett. – Egyszer megvizsgálnálak... tetőtől talpig – haraptam be az alsó ajkam.

Flörtben világ életemben annyira voltam jó, mint az amerikaiak földrajzból. De ez tetszett neki; megnyalta az alsó ajkát, és végigmért.

– Meztelennek kell lennem? – simította az állam vonalához a tenyerét.

Abban a pillanatban azt hittem, szétszakadok, ha nem kapok meleg tenyeréből többet.

– Az nem kifejezés – bólogattam. – És nemcsak a kezem, hanem a szám is szívesen dolgozna.

Mégis üt a whisky kóla?

Lehunyt szemmel megforgatta a fejét. Elképzelte, milyen lehet amikor a szám és a kezem együtt dolgozik. Kinyitotta a szemeit. A kezemet óvatosan megfogta, leült az előbb még az én tulajdonomban lévő bárszékre, és beleültetett az ölébe.

A két combom között a vulkán készenléti állapotba került. Az egyik kezét elől tartva a combomat simogatta, a másik kezével kitűrte a nadrágomba gyömöszölt inget, és alányúlt. Kisajátította a hátam. Simogatása kellemes volt, lágy fűszálakként cirógatta a melltartóm alatti pontot. Egy pillanatra a combomról elvette a kezét, a hasamra tette, ezzel érzékeltetve, hogy csússzak beljebb.

– Ha kényelmetlen szólj – súgta a fülembe; már amennyire súgásnak hatott a bömbölő zene keresztjében. Eltűrte a hajamat a vállamról, a legfelső inggombot kifűzte a lyukból, hogy ezután lefejtse legalább a lapockámig az anyagot. Megcsókolta a fedetlen részt.

Égtem a vágytól, felperzselt a tűz, melyet meggyújtott bennem. Sosem csókoltak meg, ilyen bensőséges érintéseket szintén nem kaptam. Szürke kis nyusziként elbújtam a többi lány mellett. Nem is akartam szerelmet. Az azzal járt volna, hogy be kell avatni életem legféltettebb titkába. Sosem lehet egy normális kapcsolatom, mert nem mehettem el hazulról huzamosabb időre, akkor anyának lehet, vége lett volna. Bár így is sok ütést kapott, amikor egyetemen voltam, de még mindig tűrhetőbb ez a fájdalom, mintha a sírját kellene látogatnom.

Testem minden porcikája vágyta ezt a srácot. Az alkohol biztosan közbeszólt, amiért ilyen gyorsan az ölében is kötöttem ki, azonban nem csupán erről volt szó. Mesékben és a hősszerelmesek úgy hívják, hogy szerelem első látásra. Eddig egyedül a könyvekben találkoztam vele, most itt volt, és elhittem, hogy esetleg létezhet.

A csókjai vadabbak, követelőzőek lettek, harapdálta a vállam, a combom tűzforróvá vált a szoros markolásaitól.

– Mi van, te köcsög, megint felszedtél valakit? – kurjantotta valaki a hátunk mögül. – Vigyázz ám vele kurva részeg – intézte a szavait hozzám.

Az idegen férfival egyszerre fordultunk meg. Ketten álltak mögöttünk, a khaki színű pólójuk neonszínű festékkel volt lelögybölve, terepszínű nadrágjuk a kidolgozott lábukra feszült. Fekete bakancsukat ellepte a sár. Afroamerikaiak voltak. Az egyik teljesen kopasz volt, míg a másik arcára kék és citromsárga rasztafonatok lógtak.

A bárt egyre több ilyen öltözetű fickó lepte el. Özönlöttek. Már nem is láttam csak a formaruhás fickókat.

A férfi bemutatott nekik, aztán nem törődve velük visszafordult hozzám.

– Ezek a testvérek kibaszott idegesítőek – morogta. – Anja vagyok – nyújtotta a kezét, ügyetlenül megfogtam. – Teljes nevem Anjawon Gibson. A biztonság kedvéért elmondom, nehogy megijedj tőlem. Mutatok igazolványt is, ha szeretnéd – nevetett.

Továbbra sem teltem be a mély, de annál barátságosabb hangjával.

– Cora Moss – mutattam magamra. Hátranéztem. Pont a nyakát találta meg a tekintetem, a pólójából kieső láncnál elidőztem. Nem nyaklánc volt, hanem dögcédula. – Katona vagy? – kérdeztem meglepetten, a nyakláncot visszatettem a pólója rejtekébe.

– Az biza, most utaztam haza Irakból – fújtatott. – Borzasztó, mi megy ott. Látod azt a hapsit? – mutatott egy uniformisban lévő őszülő férfira, aki a tánctéren megmagyarázhatatlan, már-már rituális táncot lejtett. Felnevettem. – Na, ez a százados. Itt az egész század, azzal a két fasz bátyámmal meg egy században vagyok.

– Hány éves vagy? – Úgy gondoltam, ezzel egy részeggel is el lehet kezdeni egy beszélgetést.

– Huszonegy. Te?

– Huszonkettő.

– Bukok az idősebb nőkre – csókolta meg újfent a vállam.

– Egy év van köztünk, ne állítsd be úgy, mintha egy banya lennék! – tiltakoztam.

– Bocsáss meg, drága – kuncogott. – Mit keresel itt egy tankönyvvel a kezedben? – billentette fejét a könyv felé.

– Otthon szívás tanulni – húztam el a szám. – Holnap vizsgázom, gondoltam, az alkohol segít lenyugodni Ez a whisky kóla nagyon finom, de nem üt. – Felemeltem a poharat, és meglögyböltem azt a pár csepp benne maradó italt.

– A vodka lenyugtat – okosított. – Hé, pultos srác! – kiabált oda a pultosnak, míg megkocogtatta a pult párkányát. A pultos most már egyáltalán nem iparkodott kiszolgálni minket. Összeráncolt szemöldökkel nézett Anjára, és rám. Ezzel a mozdulattal úgy nézett ki a szemöldöke, mint egy sirály hátulról. – Ennek a szépségnek egy tiszta vodkát kérnék.

A pultos dühösen dörmögött. Mikor kész lett a vodka kitöltésével ugyanilyen mérgesen odalökte nekem a vodkát. A negyede kifolyt a magasfalú pohárból.

– Bejössz neki – húzott közelebb magához, keze újból utat tört a combomhoz, egyre beljebb.

– Én? Biztos nem – csóváltam kétkedve a fejemet. Felemeltem a poharat, és felöntöttem a tartalmát. – Nabammeg' ez erős – krákogtam. A fejembe szálló alkohol rögtön csitította a félelmemet a vizsga miatt. Többre vágytam. Mind az alkoholból, mint ebből a hapsiból.

– Az a lényeg – nyugtázta.

– Jó, amit csinálsz. – Igyekeztem nem nyöszörögve kiejteni a szavakat. – Nagyon... élvezem.

– Ahogy simogatlak? – kérdezett vissza, nekem pedig egy boncolásról maradt emlékképet kellett magam elé képzelni, hogy a vaginám ne akarjon szétdurranni. – Tudod, miért csinálom?

– Aha...

– És miért?

Teljesen elöntötte a fejemet a vér. Egyértelmű volt, miért csinálja. Izgatott. És cseszettül jól csinálta.

Azt lestem, hogy a tekintete a pultoséval találkozik, szemeik szikrákat hánytak egymásra. Élve elégették volna egymást.

– Figyu, elmehetünk innen – javasoltam neki, ezzel illedelmesen ki is tértem a kérdése elől. – Engem hidegen hagy ez a pultos.

Öröm csillant fel kagylógyöngy fényű arcán.

Buta szívem veszett nyúlként ugrált.

– Mondd, hová szeretnél menni? – Kezei a fenekemre simultak. A csendes vulkán kitört. Rohadtul akartam ezt a palit. Gyömöszölte a fenekemet, a vodka homályosan láttatott velem mindent, s azt sem segített, hogy a farka merev rúddá változott, és a nadrágommal összemosódott.

De azt is tudtam, az egyéjszakás kalandokban utazik. Az volt a kérdés, hogy az egyéjszakás kalandot mennyire viselném el. Végül is, ő kihasználna a testem, én az övét. Egálban lennénk, de nem éreznék megalázottságot? Huszonkét éves szűz voltam. Ideje lett volna elveszíteni, és akkor azon sem idegeskedtem volna. Nem voltak barátaim, akikkel megoszthattam a személyes dolgaimat, anyámmal sem beszéltem ezekről. Egyedül a naplóm nyújtott lelki támaszt, ami szinte grimaszolt, mikor párszor beleírtam, az ártatlanságom még ugyanúgy megvan, és vár a megfelelő alkalomra. Nem a szerelemre várt, mindössze arra, hogy ki tudjak szabadulni a megszokott monoton családi légkörből, anélkül, hogy apám brutálisan összeverné anyámat. Akkoriban kevésbé tette, és mindig akkor, amikor nem tartózkodtam otthon. Egyszer pofon vágtam, anyám sírva kérlelt, ne tegyem többet.

„Ha megteszed, eltűnsz örökre a szemem elől." Ezt kaptam válaszul. Többet nem értem hozzá. Muszáj volt lenyelnem, amit lehetetlen, hogy anya mellett tudjak maradni. Ha segítség kell neki, mint tizenegy évvel ezelőtt, akkor legyek kéznél.

– Áll a farkad – állapítottam meg, elhessegetve visszatérő gondolataimat. – Ennyire kanos vagy, hogy a legelső lányt felszednéd?

Anja egy kicsit eltávolodott tőlem. Hitetlenül nézett rám.

– Sajnálom, ha így látod – ingatta a fejét. – Tetszel nekem, Cora. Részeg vagyok, de nem egy paraszt, így elmondom, mi a szitu: nem akarok kapcsolatot, eltávon lévő katona vagyok, legfeljebb fél évente láthatnánk egymást, de kell a szex. Nem fekszek össze mindenkivel... – Elhallgatott egy pillanatra. – Téged viszont kívánlak.

Ebben a pillanatban éreztem, hogy az üres szívemben, amiben eddig kizárólag anya kapott helyet, befészkeli magát ez a félig idegen srác, akit néhány perccel ezelőtt ismertem meg.

Felé fordultam, kezemet a két füle alá helyeztem, és arcát lassan húzni kezdtem a sajátomhoz. Engedelmes bárányként hagyta, sőt, akarta, hogy először én csókoljam meg.

Hát megtettem.

Életemben először egy idegennel, egy bárban csókolóztam.

Lime ízű csókja még jobban megrészegített. Támolygó szívem heves kalimpálása örökre belém fúrta ezt a kellemes ízű csókot. Nem volt gyöngéd, de vadnak sem mondanám. Hasonló volt, mint a semmiből jövő vihar: lágyan kezdődik, lomhán csepereg, a virágok éledeznek, majd egyre hevesebb és nagyobb cseppekben folyik, és elpusztít mindent. Bennem a félelmet pusztította el, eltaposta, a földbe temette. Nem érdekelt már a vizsgám. Egy dolog érdekelt: ez a férfi.

Nyelvét bedugta a számba, szenvedélyesen belenyögött, mire én a hajába kapaszkodva az én nyelvemet is benyomtam szájpadlása környékére. Vad táncot lejtő nyelvünkkel egymásét simogattuk, míg ő fogalmam sincs hogyan, de maga felé fordított, és még erősebben csókolva mutatta meg, milyen egy első csók. Sokszor hallottam, az első csók mindig kellemetlen, ez azonban fantasztikus volt. Édesen lágyból, vadult viharos vággyá alakult. Kezemet levezettem a nyakáról, egészen a mellkasáig, kisvártatva onnan a két combja közé. Megszorítottam az ácsorgó farkát.

– Nem vagy szégyenlős, baszki – lihegte egy csók kíséretében. – Itt lakok pár percre, elmenjünk hozzám?

– Nem vagyok elég részeg... – válaszoltam kábán.

– Részegnek kell lenned, hogy szexelj? – vonta fel szemöldökét.

Tulajdonképpen igen volt a válaszom. Ha részeg vagyok, nem fog fájni, amikor megszabadít a szüzességemtől. És egyébként is annyira le akartam részegülni, mint ahogyan ő. Jó volt látni, amiért az alkohol boldoggá tette. Az apám miatt megvetettem a piát, de látva Anját és felhőtlen örömét rájöttem, az alkohol nem veszélyes, csak bánni kell vele, na meg az sem mindegy kinek a kezébe adod. Apám kezében nukleáris fegyvernek bizonyult, Anja kezében egy hatástalanított pokolgép volt, amit úgy dobálhat az ember, mintha egy elrozsdásodott bádog csésze lenne.

Anja egy egész üveg vodkát kikért nekem – ezt már egy másik pultostól, a másik duzzogott, és időközben már ki se szolgált minket. Kicsit haboztam, gondolva, ez nem-e túl sok, de Anja meggyőzött róla, hogy olyan kurva jól fogom érezni magam, hogy a vizsgám helyett égből potyogó piros macskákra fogok koncentrálni. Később kiderül, az égből potyogó piros macskák a közlekedési lámpák piros fényei.

Szomjazóként ittam a tömény vodkát, a negyedik pohár után nem számoltam. Egyre többször találtam meg Anja száját, hevesebben és bátrabban csókoltam, kezeim állandó jelleggel a két combja között kutatott.

A hajnali órákban úgy lerészegedtem, hogy az arcom égett a forróságtól, a közelemben lévő hangok kilométerekről hatottak. Égette a torkomat a vodka, véres számat csípte az alkohol. Lassúakat pislogtam, Anja vállára hajtottam a fejem.

– Oké, eleget ittam – kuncogtam. Összegabalyodott nyelvem az alkoholtól. Meg kellett ismételni, hogy meggyőződjek róla, törökül beszélek vagy tatárul. * – Menjünk hozzád. – Felálltam, kezemben a könyvemmel, és elkaptam a kezét, de ő nem mozdult. Odaragasztották a bárszékhez. – Meggondoltad magad? – kérdeztem csalódottan. Bár mélyen sejtettem, hogy ez lesz belőle. Kezdett kimenni belőle az alkohol, már nem lát szépnek.

– Ne menjünk hozzád? Nem akarom, hogy feszélyezve érezd magad.

– Már miért tennék ilyet? – kerekítettem el a szememet.

– Idegen lakásban egy fekete fickóval? Te nem félsz?

– Be vagyok rúgva, és nem ítélek külső alapján. Cseszd meg, katona vagy, itt az egész pereputty! – mutattam körbe. – Nincs üldözési mániám. Naaa, gyere már, szexelni akarok! – Az utolsó félmondat azonban nemcsak Anja fülébe jutott el, hanem a hozzám közel esőkhöz is. Megpörkölődött arcom szénné égett a falánk tekintetektől. Anja gyorsan felállt, mielőtt valaki ellopott volna tőle. A derekamra helyezte a kezét, és kivezetett a bárból.

A fagyos éjszakai levegő jót tett a bőrömnek. Már nem lávavörösben pompáztam, hanem csak lángvörösben.

– Nincs jó kapcsolatod a szüleiddel? – kérdezte, miközben egymás mellett sétáltunk a kihalt betonblokkok között.

– Hosszú – legyintettem. – Inkább csak apámmal. Büdös hájpacni – rúgtam bele egy kőbe, ami a keskeny úttest mellett álló autó motorháztetejére esett. Azonnal bekapcsolt a riasztó. Megszaporázott léptekkel haladtunk tovább, s egy kanyarban hallottuk, az autó gazdája üvöltve Allahtól kezdve, Hádészig bezárólag az összes istent átkozza. Nevetve kapaszkodtam Anja karjába. – Akcentusod van – említettem meg. – Honnan származol?

Kemény vonallá préselődött ajka láttán visszaszívtam volna, viszont mindössze egy pillanatra mutatta a haragot. Közelebb vont magához, és megcsókolt.

– Kenya. – Tömör válasza rám zúdította a kérdéseket. – Elmenekültünk onnan.

– Oh! – Mást nem tudtam kinyögni. Két betűt még sikerült, de mi mást mondhattam volna? Sajnálom? Miért? Ezek felszínes és tolakodó kérdések, aminek a válaszát egy idegennel nem oszt meg az ember. Jó, éppen ágyba bújni készültünk, de ez pusztán szex, nem terápia.

Csendben sétáltunk, a kezemet pluszban védelmezően fogta . A haraszt zörgött a lábunk alatt, a nedves fű átáztatta a cipőmet. A hűvös szél folyamatosan a bőrömre tapadt, a nappal látott gyapotgolyók a fejem felett most szürkén és gyászosan szomorkodtak, gyülekeztek az esőfelhők. Ezen a mogorva és hideg éjszakán Anja mégis felmelegített, boldoggá tette az éjszakámat. Ő volt az első, akiben megbíztam. Túl gyorsan? Igen. Megbántam? Soha. Abban a mosolyban lapult valami, ami édesgetett felé, ami tudatta, ez az ember nem fog bántani.

A fák ágainak árnya a kitaposatlan fűvel beültetett földre kúsztak. A távolban hallani lehetett a dübörgő zenét, ami lassú dobbanásként hatott. Ahogy beljebb mentünk, a társasházak egyre szebbekké voltak építve, magasságuk szépen növekedett. Két terebélyes lombozatú fa takarásából előbújt egy közepes méretű, melynek falait rozsdabarnára mázolták, a vakolat itt-ott megkopott, lépcsőjén egy virágláda eldőlve állt. Anja megigazította, majd megtörölte a szénfekete földtől a kezét.

– Gyere, kedves – segített fel a lépcsőn, és a kaputelefonba bepötyögte a négy betűs kódot. A vastag fémajtó egy kattanás után kinyílt.

Bent a lépcsőházban hemzsegtek a katonák, ráköszöntek Anjára, míg én igyekeztem nem tudomást venni arról, hogy a legtöbbjük úgy pillantott kettőnkre, mintha ismerné a szituációt. A sárga falakat bámultam, amiknek alján cipőtalp nyomok csúfították az egyébként szép állapotban lévő lépcsőházat. Lifttel mentünk fel a tizennegyedikre. Itt szintén hangyaként futkároztak a katonák, néhol borosüveggel vagy sörösüveggel a kezükben. Az egyik a himnuszt énekelte, de volt olyan, akit meg kellett csapkodni, hogy befejezze Sztálin éltetését. A linóleumpadlón egy katona horkolt, társai nem foglalkoztak vele, így Anja kísérte vissza a lakásába. Mikor visszatért szenvedélyesen megcsókolt, az ölébe vetettem magam. A térdén egyensúlyozott, miközben kinyitotta a lakása ajtaját, és beljebb tolt minket. A lakásban a falnak taszított. Se szó, se beszéd nélkül gombolni kezdte az ingem.

Nem gondoltam, ezt ilyen gyorsan letudjuk. Persze, nem véletlenül nevezik egyéjszakás kalandnak; dugsz, alszol, hazamész. Nekem ez így akkor is furának tűnt, egy pillanatra elgondolkoztam, vajon tényleg így szeretnék-e megszabadulni a teherként meglévő szüzességemtől. Az alkohol hatással volt az eszemre, a számon csüngő ajkak nem hagytak teret az eszemnek. Így hát, élveztem, ahogy az ing lekerül rólam, és csak a melltartóm nyújt fedést Anja mohó szemei elől.

– Húúú, annyira dögös vagy! – füttyentette. Kezeit a hasamnak támasztotta, végigsimítva a bőrömet, egészen a mellemig feltornászta. Megmarkolta őket. – Ebből több kell, mint egy éjszaka – mormolta magának. Átvezetett az előszobából a konyhába, ahol a vaksötét miatt semmit nem láttam. A konyhából nyíló szobájába osontunk.

– Takaros lakás – jegyeztem meg.

Szobája sem volt nagy. Az ágya elfoglalta a fél szobát. A sarokban egy kisebb íróasztalt préseltek, amin a gamerkütyükön kívül a méregdrága számítógépe állt. Az eszembe véstem, hogy véletlenül sem menjek arrafelé, mert részegen esélyes, hogy összetörtem volna valamit.

Anja lehúzta a sötétítő rolót, bakancsát behajította a szekrény elé, útközben felkapcsolta az éjjeliszekrényen az asztali lámpát, aztán visszatért a vigyázzban állt testemhez.

– Csak átmeneti – rántott a vállán. – Addig élek itt, míg Irakban szolgálok. – Az ágyra lökött, fölém kerekedett. – Szedsz fogamzásgátlót? – Kérdésével egyidőben, már araszolt le a csípőmhöz, ahol megszabadított a nadrágtól.

– Nem. – Mély levegőt vettem. Most volt itt az ideje, hogy elmondjam neki. – Őőőő... – köhintettem. – Anja? – Visszatért a fejem magaslatába. – Valamit, hmm... mondjuk úgy, elfelejtettem megemlíteni.

Lenézett a két lábam közé, majd vissza rám.

– Ha farkad van, nekem az is tök oké – mondta teljesen komolyan, én viszont elnevettem magam.

– Az nincsen, nőnek születtem. És mivel nőnek születtem, ezért van egy szűzhártyám, amit át kellene lyukasztani. – Nagyokat pislogott. – Szűz vagyok – haraptam a szám szélébe.

– Nem mondod komolyan? – hüledezett. – Huszonkét évesen szűz vagy? De hisz gyönyörű vagy! Ne mondd má' nekem, hogy nem kellettél senkinek.

– Nekem nem kell senki, mármint komoly kapcsolat.

Anja felállt. Forogtak az agytekervényei, mert ide-oda járkált, olyan egyenesen, hogy nem mondtam volna meg, hogy leitta magát.

– Ez így nem frankó – törte meg a súlyos teherként ránk szakadt csendet. – Nem szeretnék fájdalmat okozni – csóválta a fejét.

– Nem is fogsz, bepiáltam, úgysem érezném.

Visszaült az ágyra, én továbbra is fekve figyeltem a mozdulatait.

– Ha holnap reggelre meggondolod magad, az úgy jön le, mintha megerőszakoltalak volna.

Nagyot néztem, még fel is nevettem.

– Ne hülyéskedj! Szeretném! – ültem fel. Kezemet az övére borítottam. Remegett a vágytól, ujjaival körkörösen simogatta a kézfejemet.

– És ha holnap reggel már nem szeretnéd? Nem tudod visszacsinálni.

– Szeretném és punktum! – Meglöktem a vállát.

Meg sem rezzent. Elhatároztam, ideje bevetni az eddig homályba vesző női bájaimat; Anja elé térdeltem és kíméletlen lassúsággal kikapcsoltam a melltartóm. A parkettára dobtam. Finoman felemeltem a pólóját, kibújtattam belőle. A szíjjával szerencsétlenkedtem egy ideig. Ezek a katonai övek bonyolult mechanizmussal rendelkeznek, meg a tény sem pártfogolt, amiért félmeztelen voltam előtte. Segített kikapcsolni az övét.

Mintha kiment volna belőlem az alkohol, észhez tértem, és a mellemhez szorítottam a kezeimet.

Anja nevetett, édes és nyúlós cukorként.

– Ne csináld. – Gyengéden megfogta a csuklóimat, és elemelte a mellemtől. – Gyönyörű vagy! Szeretnélek látni. – A fejemben ágyúgolyóként csapott vissza az alkohol. Kihúztam magam; kidomborodott a mellkasom. – Ezt már szeretem – érintette ajkait a bal mellem közepére.

– Aztán csak óvatosan. Nehogy összetörj – kellettem magam.

– Szívesen meghallgatom, te hogyan szeretnéd.

– Elmeséljem? Nem hiszem, hogy száraz maradna az alsód.

– Hallgatlak – hajolt rá az ajkaimra.

– Hangosan, gyorsan és keményen – lihegtem minden csók között az egyik szót.

– Nem vállalod túl magad? – nevette édes hangon. – Ha ezt mind betartanám, nem garantált, hogy holnap egyenesen tudnál menni.

– Próbáljuk ki, oda meg vissza vagyok az ilyen kellemes fájdalomtól.

– Járókeretet nem biztosítok – figyelmeztetett.

Lebontottam róla a nadrágot. Bódulva elfeküdt az ágyon, a két csuklómat megfogva maga felé emelt. Megcsókolt. Mámoros szenvedélyben a világ lezsugorodott kettőnkre, a hétmilliárd lakos megszűnt létezni a Földön, egyedül mi voltunk. Ez a félig idegen, aki úgy bánt velem, ahogyan nekem jól esett. A szeretet elöntötte a száraz szívem, meglocsolt, az életem kivirágzott. Kellett nekem, bárhogy, nem engedhettem el. Béklyóval is magamhoz láncoltam volna, csak maradjon mellettem.

Testemet áramütésként érte, amikor lefejtettem rólam az alsóneműmet. Lihegtem, a gyomromban örvénylett a pillangósereg. Ki akartak törni onnan, a szobába szállni, hogy végignézék életem fontos pillanatát.

Egy határozott mozdulattal Anja alsónadrágja alá nyúltam. Felmorgott, vadabbul csókolt. Szaggatta a számat, fájt, égett, ez a fájdalom viszont feltüzelt. Homlokom a kidolgozott felsőtestére hanyatlott. Anja szapora szíve a bordáin citerázott. Kezem furcsa szögben húzogatta a bőrt, bársonypuha, de mégis kemény tapintása felkeltette bennem a fékezhetetlen vágyat. Elszántan elkapta a csuklóimat, átfordított, és a párnába nyomott.

– Ki van zárva, hogy te ezt először csinálod! – szuszogta.

– Pedig de – simogattam a tarkóját. – Sebésznek készülök, talán azért ilyen jó a mozgásuk – mozgattam meg az ujjaim. – A számat kipróbálod? Az is szűz még – ejtettem meg egy kéjes mosolyt.

– Ma biztos nem, a kezedtől is kevés híján elsültem. Ugye megtanítod, hogy csinálod?

Ma biztos nem. Felvillant bennem a remény apró fénycsóvája.

– Csak... mozgatom. – Elpirultam. Életemben először értem egy hímtaghoz, nem értettem, mi az, amit annyira jól csinálok. – Mi lenne, ha nem megtanítanám, hanem egyszerűen megtartanál? – néztem rá sóvárogva, hátha leesik neki, hogy én sokkal többet akarok egy éjszakánál.

Összerántotta a szemöldökét.

– Egy éjszakáról volt szó. – Ledobta magáról az alsót. A farka a köldökén túl felágaskodott. Felnyögtem.

Kezdésnek nem választhattam volna egy kisebb farokkal megáldott hímet?

Lehunytam a szemem, lassú pihegésem bejárta az egész szobát. Anja szétnyitotta a lábaimat, végigcsókolta a melleimet, a hasamat, ezzel forró lyukakat égetve bőröm felszínén, végül eltűnt a két combom között.

Fürge nyelvével kóstolgatott, hangosabb nyögéseimre válaszul beljebb és beljebb merészkedett. Azt az érzést sosem felejtem el. Szét akartam repedni. Vágytam arra, hogy az a nyelv beljebb menjen, simogasson.

Tempósan a mennyország kapujáig kísért. Szívta és csókolta, csiklómon az ujjait táncoltatta. Keringőt járt, idővel tangóba fordult át. Megmagyarázhatatlanul nagy késztetést éreztem, hogy a fejét megfogva beljebb tessékeljem a nyelvét.

Hátravetett fejemet az ágy támlájának nyomtam, rekedtes nyögésekkel kényeztettem Anja füleit. Képtelen voltam kontrollálni az érzelmeimet. Legyőztek, eldobtam a fegyverem, és engedelmeskedtem. A tarkóját egy laza mozdulattal előrébb toltam. Anja felkuncogott.

– Sajnálom, erre viszont én nem tudlak megtanítani – csókolta körbe a belső combjaimat.

– Pofa be, a nyelved járjon, ne a szád! – ragadtam meg a haját.

– Igenis, hercegnőm – lehelte a combomra.

Elvesztettem az időérzékem. Úgy éreztem magam, mint egy vásárban árult hatalmas, gyorsan kipukkanó lufi. Egyre szívtam magamba a kibogozhatatlan érzéseket, s valahányszor a csúcs felé közeledtem, Anja abbahagyta egy időre a nőiességem ostromlását. Így legurultam a domb lábához. Újra kezdte, nem hagyta, hogy idő előtt elmenjek.

A ritmus véget ért, felém emelkedett. Kitapogatta az éjjeliszekrény fogantyúját, és előhúzott belőle egy óvszert. Kinyitásával ügyetlenkedett, mert engem bámult, aki nem hallott, nem beszélt, csak látott, méghozzá egy vágyakozó férfit. Valaki vágyott rám. Egy nappal ezelőtt ebben nem reménykedtem.

Sóhajtottam, mikor sikerült felhúznia.

A két lábam közé ereszkedett, fejét az enyémnek döntötte. Csókokat nyomott az arcomra, visszagondolva, talán egy pontot sem hagyott ki. Vágyott rám, mint egy elcsatangolt kóbor kutya a szerető gazdájára. Azon a napon megtaláltuk egymást. A sors keze által egymás karjaiban kötöttünk ki.

Nem sejtve, hogy mennyit fogunk együtt sírni és nevetni.

Átkulcsoltam a lábaimmal a derekát. Erősen préseltem össze a szemeimet, már apró színes pöttyöket láttam. Megcsókolt, enyhén sós és édes ízt éreztem az ajkain.

Befedtem az ajkait a vágyammal.

Rám nehezedett. Csupán egy erős szúrást éreztem, érdekes volt. Semelyik fájdalomhoz nem hasonlítanám. Az injekciótól intenzívebb, de egy méhcsípésnél enyhébb. Pillanatok alatt elmúlt, egy kis zsibbadás maradt utána, amit meg sem éreztem az alkohol szédítő hatásától.

Na, majd holnap reggel a... Mi is lesz holnap reggel? Teljesen kiment a fejemből. Ez az ember elvette az eszem.

Kipattantak a szemeim, egyenesen Anja aggódó szemeivel találkoztam. Megsimítottam az ajkait.

– Ennyi? – pislogtam rá meglepetten, ő csak bólintott. – Hát, ez nem volt annyira rossz. – Becsuktam a szám, ráncolt szemöldökkel igyekeztem megbizonyosodni, hogy a fájdalom nem-e erősödik. – Folytathatod nyugodtan.

– Bizti? Nem akarom, hogy fájjon.

– Megmaradok! – nyomatékosítottam.

– Nem vagy meggyőző...

– Még egyszer kételkedsz az őszinteségemben, fogom magam, és az egyik katona haveroddal dugatom meg magam! Mondjuk azzal, aki a földön ült – fenyegettem meg.

Ennyi elég volt neki, hogy elfelejtse az állandó idegeskedést.

Apránként gyorsított a tempón, mélyebbre hatolva a hüvelyemben. Őzre emlékeztető szempárját le sem vette a szemeimről. Az egyik kezével a lepedőt markolta mellettem, alkarján kidagadtak a térkép útjainak ható erek. Hallottam, amikor a szövet cérnái meglazulnak, Anja ujjai majd' áthasították a vékony lenanyagot. A másik kezével bejárta az egész testem. A kedvenc időtöltése egyértelmű a mellem masszírozása volt. Az ajkát harapdálta – amennyiben nem az enyémmel volt elfoglalva.

Forró voltam, nem csak kívül, hanem belül is. Anja egyre könnyedebben mozgatta a csípőjét, s amikor egy pillanatra kivette a férfiasságát belőlem, lefolyt a fenekemig a vágyam bora. Abból ivott ez az idegen férfi, és én boldogan hagytam. Azt is elviseltem volna, hogy a véremből lakmározzon, mert ezen a napon valami olyat adott, amit sosem tapasztalhattam, ha ő nincs. Törődött velem. Szex közben rám figyelt, én voltam neki az első és legfontosabb, nem a vesztes második.

Imádtam minden mozdulatát, az untig izzadó testünk egymáshoz ragadt, Anja parfümjének illata elkábított. Ha éreztem is valamicske fájdalmat, ez a fás illat fájdalomcsillapítóként hatott az idegekre. Doromboltam, mint egy megszelídített nagymacska. Hátába mélyesztve körmeimet ő nagyobb intenzitással lökött minket a beteljesülendő mámor felé. Férfi volt, mégis nyögött, nem érdekelte, hogy talán kínos lehet. Élvezte, nekem pedig ezek a mély hörgések örökre a szívembe ivódtak. Elborított, ott hömpölygött bennem sokáig, a szívem legnemesebb pontján. Reszkettem a forróságtól, és talán egy kicsit a szerelemtől is. Ezek a reszketések folyamatosan táplálták iránta az érzelmeket. Makacs öszvéren viselkedő szívem rohadtul nem foglakozott vele, hogy Anjának csak egy vagyok a sok közül. Hogyan is foglalkoztatott volna, amikor kizárólag én voltam és ő? És a szívünk, mely ritmusában nyögtünk és fújtattunk.

A fülemhez hajolt, csilingelő hárfára emlékeztető hangjával sustorgott.

– Milyen érzés? – Izzadt hajamat elsöpörte az útból.

– Mintha szét akarnék robbanni – nyögtem. – De annyira jó...

Mindent tudóan bólintott, lassított a tempón. Ilyen rövid ismeretségünk alatt rájött, testemnek melyik a legkedvesebb ritmus. Már én sem voltam sehol, Anja gyönyörű barna szemei érdekeltek.

– Baszki, el ne vedd rólam a szemed – hörögte. Ökleit az ágynak feszítette, szemében vad szikrák perzselték az eszét.

Összeszorítottam a fogaimat, a hátam elemelkedett az ágytól. Édes görcs repesztett végig rajtam. És akkor megtörtént a robbanás. A detonáció az egész testemet megremegtette, miközben folyamatosan Anja nevét mondogattam. Először hangosan, majd egyre halkabban, mely után a nyögések sorai maradtak meg. Kipukkadtam, erőtlenül hanyatlottam vissza a párnára.

Szerettem volna Anjának megadni a boldogságot, így előrébb csúsztam, nem törődve a fáradsággal. Lábaimat jobban szétnyitottam. A saját tempójában dolgozott. Az ágy kezdett szörnyen sikoltozni alattunk, de Anja csak pumpált. Vigyorogtam az elalélt arcát látva. Izmai ernyedtek, feszültek. Néztem a bennem ki-és be csusszanó férfiasságot.

Anja felemelte a fejem, tekintete átszúrta az enyémet.

Megremegett. Óvszeren ide vagy oda, éreztem, hogy a srác akkorát élvez, amekkorát még soha egy hosszúra nyúlt nyögés kíséretében.

– Mi a picsa volt ez? – zuhant a párnák közé. – Hihetetlen vagy! – cibálta le magáról a vérrel pecsételt óvszert.

– Tetszett? – bújtam a karjaiba.

Nem válaszolt. Egy félmosollyal ajándékozott meg – igen, tetszett neki.

Azokkal a szemekkel másként tekintett rám, volt bennük egyfajta hála, és még valami, amit nem fejthettem meg. Csillogtak az íriszei, pupillái tágak voltak, de ezt nem az alkohol idézte elő, hanem én.

– Mindjárt visszajövök. – Ezzel felállt, egy alsónadrágot is futtában magára kapott.

Osonva tért vissza, bevallom, majdnem elaludtam, pedig fél percre sem ment ki.

Egy fehér törölközővel elém térdelt. A langyos vízben megpuhított törölközővel először a belső combomat törölte meg a vértől, aztán a nőiességemet is.

– Köszönöm – tettem kezére az enyémet.

Néma marad, újból kiment a szobából. Kezdett megijeszteni a némasága. Míg ő kint volt – sokáig nem jött vissza – addig magamra vettem a fehérneműimet.

– Itt aludnál, kérlek? – lépett be az ajtón.

Kérdésében a kérlelés annyira kiérződött, hogy teljesen összezavarodtam. Most lesz még egy zavarótényező az életemben? Köszönöm szépen, de apám pontosan elég volt az előző és a következő életemre is.

– Egy feltétellel. – Anja mereven bámult, várta a feltételt. – Vedd csak le az alsód – csettintettem.

– Angyalbőrbe bújt kisördög... – csóválta a fejét játékosan, és végül teljesítette a kérésem. Sőt, tudta, mit szeretnék. Befeküdt mellém, én a két lába közé térdeltem.

Fülem mögé tűrtem az elszabadult tincseimet, a többi hajamat Anja feltűzte kezével a fejem tetejére. Bevettem a számba a farkát. Az elején csak-csak elviseltem, hogy kitölt belülről, de amikor keményebb lett és vastagodott, éreztem, hogy az alkohol ma azzal büntet, hogy nem ismerhetem meg az ízét.

– Fhú, ez nem jó – panaszoltam, miután kivettem a számból.

– Ütött a pia – nevette ő, és letörölte az arcomra folyt könnycseppeket.

– Befejezném szívesen, de ide fogok hányni az alkoholtól – grimaszoltam. – Nem akarom telibe rókázni a farkad.

Anja maga mellé húzott.

– Lezuhanyzol? – ölelt magához.

– Nincs erőm. Kifacsartál, te szemét! – nevettem.

– Hóha! Te facsartál ki engem. Aszott narancsnak érzem magam – takart be.

– Nem csináltam semmit. Nem mozogtam. Egy haldokló tengericsillagként feküdtem – motyogtam.

– Az a haldokló tengericsillag véresre harapta a szám, a körmeit a hátamba mélyesztette és olyan orgazmust adott, mint még senki.

Akartam vele beszélni, úgy meglehet, nem paterolna ki egy éjszaka után. De nem beszélhettem vele a szexről! Így a legérdektelenebb kérdést tettem fel:

– Ő ki? – mutattam egy poszterre az ablak alatt.

Azon egy fiatal jégkorongozó pózolt. Barna haja az arcába omlott, amennyiben élőben látom az erdőzöld szemeivel az összes titkot kiszedhette volna belőlem.

– Declan Roy, a feltörekvő hokipalánta. Dögös, mi?

– Ja, tényleg, dögös.

Szóval ő az. Apám nagy kedvence. Már cseppet sem volt kedves a tekintete. Elégedettsége kajánul hatott, nem megértőnek. Előbbi tökéletessége egy pillanatra elpárolgott, nem kedveltem.

– Josh Brownt ismered? – kérdezte Anja. – Hozzá hasonlítják.

– Őt igen. Apám nem szereti – vallottam be.

Amióta az eszemet tudom, átkozta őt. Vén fasznak titulálta, akinek semmi keresnivalója a fiatalok között, Declant akarta a helyébe. Annak ellenére, hogy Josh ontotta magából a gólokat.

– Jól van, csajszi. Szerintem aludjunk. – A mellkasára billentettem a fejem.

Ez még furább volt. Egy ágyban aludni valakivel. Kemény mellkasa kényelmes párnának bizonyult, ezért előbb elaludtam, minthogy jó éjszakát kívántam volna.

Ám ez az alvás röpke percekig tarthatott. Egyéjszakás kalandom farka tovább ágaskodott, éreztem a fenekemnél. Levettem az alsómat, és hagytam, hogy félálomban újra magáévá tegyen, ugyanolyan intenzíven.

✣ ✣ ✣

Reggel a városi hangokra ébredtem; fúrás, kutyacsaholás és miegyéb. Az éjszaka kitisztultam annyira, hogy tudjam, más lakásában vagyok, elvesztettem a szüzességemet, zárlatosra ittam magam. Egy valami azonban teljesen kiment a fejemből, sokáig nem jöttem rá, mi.

Ébredésem azonban nem ennyiből állt. Anja simogatta a csupasz hátam, csókokat ugyancsak adott rá. Nyöszörögve simultam hozzá. A fejembe hasító fájdalom élesebbé vált minden levegővételnél. A másnaposság belém fészkelte magát.

– Cora... – Nem csupán a piától, de ettől a hangtól is másnaposság gyötört. Alkoholból ugyan nem, de ebből a hangból még jó sokat kívántam. – Légy a barátnőm!

– Mit beszélsz? – fordultam felé. Nem hittem a fülemnek. Biztos a képzeletem játszik velem.

– Szeretném megpróbálni veled.

– Nemcsak dugni szeretnél?

– Nem. Tegnap éjszaka valami azt súgta, meg kell próbálnom veled. Csodás vagy. Minden tökéletes volt, ez többet érdemelne, mint egy éjszaka. Kezdek beléd zúgni.

– Én is beléd... – suttogtam. – Én kibírnám a távkapcsolatot.

– Dettó.

Egy férfi az életemben. Akivel megoszthatnám örömömet és bánatomat. Minden vágyam lett volna, és megadatott.

– Mi a legnagyobb titkod? – kérdeztem. Ha elmeri mondani, vacillálás nélkül, tudom, ő az igazi.

Nem is vacillált.

– Apám meghalt, agyonlőtték a szomáliai határon, amikor menekültünk. Fél méter sem választott el, hogy mindannyian kijussunk épségben. Akkor megfogadtam, az első dolgom mindig az emberek segítése lesz. Láttam, ahogy az agya a ruhámra fröccsen. Ott kellett hagynunk, különben végünk. Nem tudom, hol van a teste, mit csináltak vele. Mondjuk, ismerve azt a kegyetlenséget sejtem, hogy nem tartottak neki halotti tort... Van egy sírja a közeli temetőben, de abban nincs senki. Egy üres sírt látogatok, minden héten... Lehet ennél nyomorultabb az életem?

A szívem kettétört. Ő azonban mosolyogva adott csókot a homlokomra. Pozitívan látta a jövőt. Ő kellett nekem. Úgy éreztem, tartozom neki. Nem hittem volna, hogy ennyire szívszaggató történetet oszt meg.

– Apám veri az anyámat. Apám alkoholista, anyám a világ összes pénzéért sem hagyná el. Egyszer apám majdnem megölte; megkéselte. Én állítottam el a vérzést, tizenegy voltam. – Nyitotta a száját, én viszont leintettem. – Kérlek, ne mondj semmit. Még ne. Majd, ha jobban megismersz.

– Jobban megismersz – ízlelgette a mondatot. – Ezek szerint, leszel a barátnőm?

– Igen, leszek! – sipítottam boldogan, és egy apró csókot leheltem telt ajkaira. Az éjjeliszekrényre tekintettem. Az orvosi tankönyvem gúnyosan vicsorgott rám. Tudtam én, hogy valamit elfelejtettem! – Bassszzzaaa meeeg! Hány óra? – ugrottam ki az ágyból, olyan lendülettel, hogy a szőnyegben megbotlottam. A nőiességembe szúrt az a fájdalom, amit tegnap nem éreztem meg.

Anja ijedten a karórájára nézett.

– Háromnegyed tizenegy.

– Ezt nem hiszem el! – visítottam. – Hol van a ruhám? Te jó ég, negyedóra múlva vizsgázom!

Anja és kikelt az ágyból, behozta az ingem, amíg a nadrágomat vettem.

– Melyik egyetemen tanulsz? – érdeklődött öltözés közben.

– A Wayne State-en – nyeltem nagyot.

– Elviszlek, innen tíz perc az út.

– Jó, kösz! A francba, minden elcsesződik! Meg fogok bukni! Nem akarok megbukni, ez az életem! Nem néztem át az anyagokat, az érhálózatban egy csomó latin kifejezést keverek! – hadartam.

Anja a kezébe vette a sírásba torzuló arcomat. Megcsókolt. Megnyugtatott, mikor elmélyített csókjában végigsimította nyelvével az enyémet.

– Menni fog. Te vagy a legjobb! Mondd utánam.

– Én vagyok a legjobb – ismételtem. Elhittem.

Mindent elhittem. Anja megszépítette az életem. Nemcsak a szerelmem volt, hanem a legjobb barátom is. Társ a bajban, cinkos a bűnben. Szerettem szerelmesnek lenni, imádtam szeretve lenni. Megkaptam tőle a szeretetet, amit anyától sem kaptam meg. Neki apa volt, az én lelki békém annyit számított, mint egy rovar élete.

✣ ✣ ✣

Amikor a legrosszabb állapotomban vagyok, Anja ott van. Megdicséri a sikereimet, figyelmen kívül hagyja a kudarcaimat. Megesküdött, kitart mellettem, bármi történjen. Nem hazudott. Ott van életem legmeghatározóbb pillanataiban. Úgy szeret engem, mint jó anya a gyermekét. Mindig segített, hogy jobbá váljak, hogy egy jobb én legyek. Rámutat, ha egy seggfej vagyok, ezt mind gyengédséggel és szeretettel teszi.

A mi barátságunkra tökéletesen illik egy klasszikus:

A szerelem elhal, de egy igaz barátság örökre megmarad.

✣ ✣ ✣

Megjegyzés:

Jaj, én erotikus jelenetekben nem nagyon tudom megjeleníteni az érzelmeket, most aztán nagyon igyekeztem, de nem lett világmegváltó. Azért remélem, így is élvezhető volt! <3

Hogy Anja hogyan lett katonából ápoló azt a regény közepén fogjuk megtudni, így gyorsan idepötyögöm (természetesen spoilermentes).

Tehát röviden és tömören Anjának volt a térdében egy sérülése, ami miatt katonaként már nem térhetett vissza, hiszen hosszútávon a futás és egyéb dolgok örökre tönkre vághatták volna a térdét.