Jöttmentnek érzem magamat a kékbe öltöztetett ágyon, ahol első szeretkezésünk teljesedett ki. Eső permetezi a nagy ablakhoz tartozó erkély burkolatát, mely a hátsó kertre néz, az ággyal átellenben lévő kandalló falába épített tévé némán, de bekapcsolva csitítja kegyetlen fájdalmamat. Megrekedten bámulom a mézeskalácsbarna falakat. Mozgásom egyelőre annyiból áll, hogy mellkasom lomhán emelkedik és süllyed. Alig van bennem némi erő.

Josh illata van mindenhol; cédrusos fenyőfa, mely hol nyájasan, hol gorombán kúszik bele szaglószervembe. Most éppen gorombán. Meztelenül horkol mellettem, belerezonál a szoba. Próbálom átfordítani hasáról az oldalára, hogy tudjak még egy kicsit pihenni, de hadonászása meggátol benne. Inkább hagyom, mielőtt álmában lekever nekem egy pofont. Nem hiányzik még egy erre a napra. Farkasszemet nézek a fal mellet húzódó szekrényemmel, ami egyébként távol esik Josh-étól, mivel a civil ruháimon is a vér szagát vélte érezni, amit annyira utál. Odáig kellene átvánszorognom, hogy legalább fel tudjak öltözni. 

Kibontom magam a takaróm öleléséből, és megnyújtóztatom elzsibbadt végtagjaimat. Felszisszenek a csuklómba hasító fájdalomtól. Olyan erősen szorította le a csuklómat a kemény háttámlára, miközben hátulról kefélt, hogy minimum egy hétig még így fog sajogni.

Az ágyból kelés se megy könnyen; miután túl hirtelen kelek fel és állítom magam függőlegesbe a hasam alját sem kíméli a hasogató fájdalom. Térdre rogyok, combjaim dinamikus koppanással találkoznak az edzett parkettával. Megdörzsölöm hasam alját, azután veszek pár nyugtató lélegzetet, és felállok. Alig tudom átvonszolni magam a szoba közepén lévő üveg dohányzóasztal és a körülötte lévő fotelek között.

Halk, egyben apró mozdulatokkal húzom el a ruhásszekrényem tolóajtaját, hogy Josh ne keljen fel. Előveszem a kezem ügyébe került pólót és egy farmert. Korántsem ez a stílus jellemző rám, de a fájdalom meghiúsítja önkifejezésem kiteljesedését. Remélem, nem szúr szemet senkinek gyors stílusváltozásom. Gyorsan öltözök, a ruhaanyag susogásán kívül csak Josh horkolását lehet hallani a tágas szobában. A hasam aljában uralkodásra törő fájdalom, nemhogy lankadna, hanem egyre erősödik. Ez is visszatérő fájdalom. Így jár az, akinek vadállat a férje és szeret korlátok nélkül dugni. A másik oldalát is elhúzom a szekrénynek, kikapok belőle egy orvosi köpenyt, majd nesztelen léptekkel elindulok, ebből a félelemmel körbefont helyről. Lábujjhegyen lépkedek, ennek ellenére Josh meghallja a nyikorgó parkettát. Kipattant szemeivel rám mered, megfeszített állkapcsa nem előnyös hajnalok hajnalán.

– Te mi a faszt csinálsz!? – ordít rám, majd egy jól irányzott mozdulattal felkapja papucsát, és hozzám vágja. Tompa puffanással éri el a homlokomat, aztán esik le a földre.

Behúzott nyakkal tűröm, ahogy beszél. Magamhoz szorított köpenyemet szinte a gyomromba kebelezem görcsbe görbülő kezeimmel.

Az én hibám, nem kellett volna hangosan tennem a dolgom...

Csak most ne üssön meg! Bármikor, csak munka előtt ne!

A félelem hadseregként tör utat testemben, könnyűszerrel ölik meg a morzsányi elszántságom.

– Sajnálom, legközelebb halkabb leszek. – Szemem a parkettát kémleli, hangom nem több fáradt szellőnél. Újabb kifogást talált bennem; túl hangosan készülődtem munkába.

Igaza van, én sem szeretnék ricsajra ébredni hajnalok hajnalán.

– Takarodjál már el abba a kibaszott leprába, engem meg hagyj aludni! – ugatja. – Gecire idegesítő vagy – temeti fejét párnájába.

Csak az alkohol. Az olyan ördögi, hogy ezt hozza ki belőle. Majd kitisztul feje és megbánja mondatait. Hiszen szeret a maga módján.

A szoba csendjében nagyszerűen hallani lehet, ahogyan a gombócot lenyelem a torkomból. Az ajtónál vagyok, amikor visszaszólok neki, abban a hitben, hogy már visszaaludt:

– Nem lepra, nekem ez az életem.

Tágra nyílt szemekkel ül fel az ágyon, pont úgy, mint akit zsinóron mozgatnak. Szája kemény vonallá préselődik, így akar magának tekintélyt nyerni.

Agyam dübörgő hangon figyelmeztet:

Egy macskajajos Josh sokkal rosszabb, mint egy részeg Josh.

Izzadság araszol le a gerincem menetirányán, megdermedek a idegességében felcsillanó szemeitől. Matat az éjjeliszekrényen, valamit hozzám akar vágni. A méregdrága telefonján kívül nem talál rajta mást, így hangos morgás kíséretében visszanyomja fejét a párnák közé.

– Akkor ne egyél annyit, és nem nyikorogna alattad az a kurva padló – morogja az orra alatt. – Egyébként is kurva sokat szedtél fel. Lassan könnyebb lesz átugrani, mint megkerülni.

Helyeslően bólintok.

Tudom, hogy ez nem igaz, mégis elhiteti velem. Ezek a puszta szavak is minden egyes alkalommal a lelkemig fúródnak, kivájkálják szívemet, ciliciumot kötnek rá, hogy mardossák a rehabilitációban stagnáló szervemet. Minden ilyen megjegyzése lerombolja a biztonságérzetemet. Megszoktam, senkinek sem lehet korunk társadalmában megfelelni.

Társadalom egyenlő megfelelési kényszer. Egy híres hokis feleségeként elvárják tőlem, hogy a maximumot nyújtsam, mind külsőleg, mind belsőleg.

Ne legyek sovány, ne legyek telt, ne legyek okos, ne legyek buta, ne legyek hivalkodó, de azért mutassak meg magamból egy kicsit. Ebben a torz társadalomban senkinek sem lehet megfelelni, így, hogy várhatják el tőlem, hogy saját magamat szebbnek lássam egy rohadó rózsánál?

Nesztelenül csukom be magam után az ajtót. A megkönnyebbüléstől az ólomsúly leszakad a szívemről, szétzúzva eloszlik testem felfedezetlen pontjaira. Azt sem tudom hirtelenjében, merre induljak a hat hálószoba és a három mosdó között. A falakon szintén mezek és ütők feszülnek. Párat közülük felismerek, például Kevin Marsh, a Detroit csapatkapitányának ötvenötös számú mezét. Nem vagyok jártas az aktuális helyzettel, de ha a pletykák nem csalnak hamarosan nyugdíjaztatja magát és Declan Roynak adja át a csapatkapitányi karszalagot. Egykoron Josh is a Detroit csapatkapitánya volt. Akkor még minden jól alakult, Murphy törvénye a közelemben sem ólálkodott.

Szédelegve tartok az egyik mosdó felé. Néhányszor elcsodálkoztam, hogyan lehet, hogy senki sem esett még le részegen a második emeletre, ugyanis lyukasan tátongó közepét egy üvegkorláton kívül semmi sem választja el a keskeny közlekedőtől.

Beérve a tág fürdőszobába, a tükörben azonnal szembesülök szellemekkel versengő arcommal. Szemem alatti lilás karikák törzsvendégként virítanak falfehér arcomon. Orromon ujjnyi vastagságú lila folt húzódik Josh ütése miatt. Még szeplőim sem javítanak fejem látványán, pedig azokkal vagyok a legjobban megelégedve; anyukámtól örököltem, minden mást a pokolban nyárson égő apámtól kaptam. El is tüntettem magamról mindent, ami rá emlékeztetett. Hajamat feketéről karamellbarnára festettem, vállig érőre vágattam. Szemem barnaságát egy egyszerű, de nagyszerű műtéttel öt évvel ezelőtt zöldre másítottam. – Egy mesterséges íriszt helyeztek be szaruhártyámon keresztül, így nem kell már minden nap apámtól örökölt csúfsággal szemeznem a tükrökben.

Hideg vízzel mosom arcomat, jólesően csorog le néhány csepp a nyakamra, egészen a mellemig. Fürdésre vagy zuhanyzásra nincs időm, túl sokat feküdtem az ágyban. Babonázva hívogat a jakuzzis kád, vagy a zuhany, de inkább a sminkemet helyezem előtérbe, hogy eltüntessem a valódi életem részleteit. Egy jól fedő alapozó minden bántalmazott nő álma; igazi álarcot fest, eltünteti a hibákat, amiket nem is én okoztam magamnak. Szemem egy sötétbarna szemceruzával kihúzom, és elindulok fürdőből.

Lábujjhegyen osonok le az első emeletre. Ez Josh legkedvesebb helye. Falak helyett üveg van, amik nappal barátságosan tessékelik be a játszadozó fényt. Ez az egész emelet a nappali.

Az egész ház idegen, légköre, mintha ki akarna lökni magányos falai közül. Mintha gúnyt űznének belőlem egyre szűkösebb falai, a gondosan megtervezett szökőkút az első emelet közepén nem is csobog, hanem alattomosan kacag. Idegenek a lépéseim, a lélegzetvételeim, mégis van, ami ideköt, és sosem hagynám itt. Valamikor ezt a házat az otthonomnak hittem, ide jártam haza, a nevetések áthatottak a tágas ház hézagjain, eljutottak a legapróbb helyekre. Josh viccei betöltötték a nagy teret, aztán az én nevetésem is beleolvadt a bensőségesnek tartott idillbe. Napjaimban szabadulnék a láncoktól, melyek gúzsba kötnek, jobban mondva saját magamat fogattam gúzsba. Josh a maradásom oka, szeretem.

Robosztus hiba.

A földszintet célzom meg. Hasam, pontosabban a méhem bejárata vadul lüktet, ahogyan a lépcsőn száguldok le. Josh farka teljesen megcincálta a mai napon.

A földszint az, ahol sokat lennék, mégsem lehetek itt, ha Josh a közelemben van. Amerikai konyhás emelet, s a nappali része egy az egyben az eggyel fentebbi emelettel azonos. Josh ezt is megengedheti magának, szuper gazdag, nem okolhatom magamat, amiért nem tudja már, mit vegyen felhalmozott vagyonából. Még jótékonykodik is, ami annyira jóságos tőle.

A bal oldali üvegfalon kinézve rálátok a gondosan formákra vágott bokrokra és a sövénnyel keresztezett virágoskertre. Bőséges fény jut be ide is, a jégfehér bútorok fényesebbé varázsolják a helyiséget, és mivel a konyha közepén, a márványasztalnál szoktam tanulni, ezért ez a legkedvesebb hely számomra. A konyhát ritkán használom rendeltetésszerűen; nem igen főzök, pedig számomra a legnagyszerűbb időtöltés. Josh utálja a főztjeimet, a süteményeimet meg annál is jobban. Főzés iránti szeretetem az évek során elhalt a lelkemben, pedig ez a konyha minden nő álma lehetne a beépített szekrényekkel, a főzőlapokkal és a sütőkkel.  A felhalmozott szennyesedényekre nézek a konyhapulton. Josh arra sem hajlandó, hogy betegye a mosogatógépbe vagy a mosogatóba.

A bejáratnál kulcs csörgés hallatszik, így előveszem a leghihetőbb mosolyomat, és felteszem magamra azt a bizonyos „mutasd magad tökéletesnek a világ előtt" álarcomat.

Rosa Lopez lép be az ajtón. Haja őszülő, látszik, hogy nem a kor, hanem a stressz játszadozott el egykoron gyönyörű vonásaival. Mexikói illegális bevándorló. Josh utolsó jótette volt, hogy felbérelte az asszonyt takarítónak, hogy napi rendszerességgel gondozza a házat, persze, ezzel is azt sugallta, hogy nem vagyok jó még takarításra sem.

– Hola! Cómo estás? – ölelem meg és adok két puszit két vörösödő orcájára.

– Jaj, drágám – nyöszörög keservesen, hangjában fellelhető az akcentus. – Matteót a traumatológiára szállították!

Levegőt is nehezemre esik venni.

– A Griffinbe? Hát mi lelte a fiát?

– Oda hát! Az a gyerek nem tud vigyázni magára! Elment a Detroit meccsére és úgy berúgott, hogy egy emeletet zuhant a stadionban! Szerencse, hogy az emberek közé esett, máskülönben már ment volna a szellemek közé – temeti kezébe gyötrődő arcát.

– Ne aggódjon, a legjobb ellátást fogja kapni, és jó eséllyel ambulancián kötött ki, szóval az én feladatom lesz a kezelése. Nem lesz semmi gubanc! – paskolom meg vállát, mire vékony ajkaival hálásan rám mosolyog. – Tudja mit? Menjen be hozzá, én délután kitakarítok. – Nyitja a száját, de belefojtom a szót. – Természetesen kifizetem a napját. – Nagy léptekkel indulok az előtérbe, táskámból előveszem a pénztárcámat.

Őszintén nem tudom, mennyit szokott adni neki Josh. Ötszáz dollár talán fedezi egy napját, visszasietve a kezébe nyomom az öt százdollárost.

– Ez három napi fizetésem! Nem fogadom el! – nyújtja vissza, de én makacsul kiveszem kezéből és farmerja zsebébe dugom.

– Most egynapi fizetése lesz, menjen vegyen neki valami kedvcsinálót. Ha mód van rá, ne etilalkoholt. Abból mára elég jutott szervezetébe.

– Maga egy angyal, kedvesem! – ezzel ad két csókot, hálálkodik egy sort, majd lerobbant autójával elhajt a munkahelyemre; a Griffin kórházba.

Kíváncsi vagyok, mi lenne a véleménye, ha rájönne, mit tettem nem is olyan régen. Vallásos lénye igen nagy valószínűséggel kiátkozna egy szellemekkel teli temetőbe.

Magamhoz veszem a táskámat és köpenyem, melyre díszes piros hímzéssel a nevemet írták, belepréselem a lábaimat edzőcipőmbe, aztán én is elhagyom a hátborzongatóan csendes házat. Mihelyt kiérek a fekete terepjárómhoz felveszem magamra életem legnagyobb eredményét. Vegyszer és mosószer illata van, durva anyaga kényelmesen tapad a bőrömhöz. Ha tehetném túlzás nélkül ezzel aludnék.

A levegő végigsiklik testemen, míg én a kora hajnali tűzbe borult eget kémlelve a balzsamos levegőből tömök magamba egy nagyobb mennyiséget, közben grimaszolva nézem a ház külső szerkezetét.

Egy nagy monstrum az egész, két egymásra épített, feketére mázolt téglatest. A felső részt egy negyven fokkal elforgatva építették rá, hogy a kornak hű építészeti remeket készítsen a kivitelező. A párhektáros kertben minden van; medence, jakuzzi, még egy golf pálya is, pedig Josh életében nem golfozott.

Kintről az üvegfalakon át látom a meleg fényt, mely a második emeleten pislákol. Meghitt, milyen kár, hogyha betérek a házba minden meghittség szertefoszlik Josh állatiassága miatt.

Beszállok a kocsimba, és elindulok, hogy nekivágjak annak a tíz perces útnak, amit ezzel a csodával szoktam megtenni. Ez az egyetlen dolog, ami valóban az enyém. Én vettem, én spóroltam rá tíz éven keresztül. Josh tudja mennyire szeretem, mégsem engedi, hogy beparkoljak a ház aljában lévő garázsba, nincs is hely a sportautói miatt. Nekem a feljáró maradt, ahonnan épphogy kihajtanék csörög a telefon.

Rá sem kell néznem a kijelzőre, hogy tudjam ki keres. A Jégvarázs betétdala dúdol. Anjawon megint lenyúlta a telefonomat, hogy megalázó csengőhangot állítson be nekem.

Kölcsönös szeretet, én ugyanezt teszem.

– Jégvarázs, komolyan? Egy héttel ezelőtt a Barbie Girl volt pornó kiadásban, most meg ez? Fogy az ihleted Anja – hangosítom ki a telefont.

– Megkíméltelek a nagyobb égéstől. Legközelebb a Grace klinika intróját állítom be, ha kételkedsz az ízlésemben. A Jégvarázs betétdala igenis jó – Tetetett sértődöttséggel belefújtat a telefonba.

Ajkaim résein fesztelen nevetés bukik elő. Nála jobban csak a főnököm, Steven képes megnevetettni. Anja hangjától a hasam és csuklóm fájdalma lüktetéssé zsugorodik.

– Persze, ha hatéves kislány vagy, aki hercegnőnek képzeli magát. Elsa vagy Anna? Ápoló létedre kék a színed, szóval legyél Elsa. Ő olyan kis tündér, akár csak te.

– Fekete vagyok, tesó! Akkor már inkább Sven, neki legalább van valami színe. Különben is, ez csak egy csekély kedvesség volt a részemről. Ma van három éve, hogy házasságot kötöttél a Detroit egykori ászával! Ő, mint tudjuk varázsolt a jégen. Tényleg! Volt nagy ünnep, igaz? – Hallom, ahogyan izgalmában mocorog a kórház személyzeti konyhája kényelmetlen székén.

Mindketten tudjuk, hogy nem véletlenül kötöttem azon a napon házasságot Josh-sal, mikor apám halálának második évfordulója volt. Erről sosem beszéltünk Anjával. Nem kellettek szavak, hogy megértse, azt a napot egy jó emlékkel akarom elfelejteni. Bár apám halála is szép emlékeket hordozz magában, anyám összetörtségét sosem fogom kiverni a fejemből. Öt év alatt nem gyógyult ki elvesztéséből. Japánba költözött, évente talán egyszer, ha látom. Műfordítóként elég sok dolga akad az évben, de így nem gondol annyit apámra, és ez így van jól.

– Ühüm, volt – hazudom. Dehogy volt. Josh elfelejtette, mint az előző évben is. Hacsak a kemény dugás nem jelent nála valamiféle ünnepet. Akkor viszont nála majdnem mindennap ünnepnap, nagy bánatomra.

Néha megbánom, hogy egy év együttlét után összeházasodtunk. Azt meg pláne, hogy négy hónap után megkérte a kezemet. Én meg igent mondtam. Nem lehetett ellenállni a féltérdre ereszkedő Josh-nak, akinek félig kigombolt ingjéből kilátszott izmos mellkasa, miközben a zörgő szél átsuhant haján, és összeborzolva azt a szemébe tessékelte. Mindezt a Maldív-szigeten, a naplemente őrizetében.

Minden olyan mesébe illő volt, aztán az életem átkerült egy Stephen King könyv oldalaira.

– Hallani akarom elejétől a végig, a pikáns részleteket is! – füttyent Anja.

– Azt aztán lesheted, hogy beszámolok neked a privát életemről – horkantok fel színlelt duzzogással, kibuggyanó nevetésem azonban lebuktat. – A nemi életem maradjon csak a Josh-sal közös ágyunkban. Pár évvel ezelőtt egyébként is igen jól kiismerted.

– Szóval ágyban történtek a huncutságok! Unalmas... Ah, neked is fogy az ihleted, doki.

– Túl sokat kivettél belőlem! Remélem, a randialanyaiddal kiélted túlfűtött vágyaidat – mosolyodom el féloldalasan.

Hallgat. A vonal végén a mikró zúgását hallom. Anjawon a súrlódó hangokból ítélve a fejét dörzsöli.

Némán felszisszenek, Anja némasága csak azt jelentheti, hogy nem járt sikerrel. Megint. Szegény srác megint koppant. Hiába is próbáltam lebeszélni a dupla randipartner dologról. Valószínűleg nem a tervei szerint alakultak az események.

– Személyes kontaktban guillotine-nal is lefejezhetsz, és elmondhatod, hogy: Én megmondtam! Egyelőre legyen annyi elég, hogy borzadalom volt. Egyébként is, hol a búbánatban vagy már? Ilyenkor már itt szoktál lenni, ezért is hívtalak.

Nagyokat nézne, ha elmondanám neki, hogy Josh úgy megkefélt, hogy alig tudtam, merre van az a bizonyos előre. Előtte pedig orron vágott úgy, hogy egy órán keresztül ömlött a vér belőle.

A bűnöm: el mertem menni a tévéje előtt, miközben a hokis srácok bevonultak a pályára.

– Mondtam már; Josh-sal voltam, vele nagyon gyorsan telik az idő.

– Igyekezz ideriszálni a hátsódat, Cory. – Leteszi, én pedig ismerem annyira, hogy rájöjjek, készül valamire.

Kimaxolom a sebességkorlátot, úgy hajtok át Detroit városán.

***

Sziasztok! :)
Először is, ahogy olvashattátok meghoztam a második fejezetet. Nem erősségem egy-egy ház leírása, valahol túlírom, valahol alul, megpróbáltam megtalálni az aranyközéputat, remélem, élvezhetőnek bizonyult.
Másodjára pedig, bár Declan csak az ötödik fejezetben fog feltűnni, így is elhoztam @BookDragon_11 alkotását, amit innen is köszönök neki! ❤️