Nos, rólam azt tudni kell, hogy versenyezni imádok, és drukkolni azoknak, akiket ismerek és követek. Viszont ülni a nézők között, tűző napon, 100 féle parfüm és izzadságszag között, az egyáltalán nem az én világom volt. A versenyzők közül nem ismertem senkit, és bár figyeltem őket, fejben egészen máshol jártam. Egyrészt azért aggódtam, mert nem voltam benne biztos, hogy Gábor állja a szavát és nem mond semmit Mellaninak, a másik dolog, pedig ami miatt aggódtam az az, hogy Zoli még mindig nem mondott semmit a történtekkel kapcsolatban, pedig nagyon szükségem lett volna a tanácsára. És nem telefonon, hanem személyesen. Mellettem Mellani folyamatosan élőben közvetítette a történteket és csak bólintott, amikor odasúgtam neki, hogy elmegyek a mosdóba, de mosdó helyett Zoli keresésére indultam. Hamar megtaláltam, épp az Artaxnak a patkóját vette szemügyre, homloka ráncba szaladt az aggodalomtól, majd elengedte Artax lábát és bátorítóan megpaskolta az oldalát.

- Minden rendben? – kérdeztem, mire hátrapillantott rám, aztán gyorsan elfordult és megtörölte a szemét. – Zoli! Mi a baja Artaxnak? – kérdeztem élesebben.

- Tegnap belelépett egy szögbe, amit az idióta kerítésjavítók hagytak el és megsérült a patkója. Az orvos azt mondta, túl fogja élni, de nem tudom. Már alig akar enni – mordult fel dühösen és ismertem már annyira, hogy tudjam, ilyenkor saját magát hibáztassa.

- Ha az orvos azt mondta. Ők tudják a dolgukat, te sem vagy éhes, ha fáj a fejed – sétáltam közelebb és halvány mosollyal az arcomon megsimogattam Artax nyakát. – Erős ő, köztünk marad – néztem mélyen Artax szemébe. – Kérsz egy kis almát édesem? – nyúltam a vödörért és kiválasztottam egy szép pirosat. – Ez csak a tiéd – kínáltam neki.

- Esélytelen, nem fog...

- Hogy mondod? – pillantottam hátra rá mosolyogva, amikor Artax pillanatok alatt megette az almát és várakozásteljesen nézett rám, repetát követelve.

- Lehetséges, hogy a női báj hiányzott neki.

- Lehetséges – értettem vele egyet és egy újabb almát nyújtottam Artaxnak.

Végül ott maradtam Zolival és segítettem neki a többi ló körül. Friss vizet és szalmát hordtam oda ahova kellett, összeszedtem a lócitromot és lecsutakoltam azokat a lovakat, akikre már ráfért. Eközben folyamatosan beszélgettünk, megdumáltuk, hogy kivel mi történt az elmúlt fél évben, természetesen szóba került, hogy miért nincs még mindig csaja, ő pedig a szokásos választ adta, várja az igazit és nem fog senki után futni.

- Szerintem el kéne neki mondanod az igazat. Ha igazán kedveled és ő is téged, akkor mond el neki. Most legyél vele őszinte, mert később csak rosszabb lesz, ha kiderül az igazság – tanácsolta Zoli, akkor, amikor már a lovarda előtt búcsúzkodtunk.

- Kedvelem őt és pont ezért nem merem neki elmondani. Nem akarom, hogy azt higgye, rossz ember vagyok – suttogtam. – Meg... mi van, ha annyira megharagszik rám, hogy beárul Zoltánnak?

- Azok alapján, amiket elmondtál nekem, erősen kétlem, hogy ezt tenné. Tökös csajnak ismertelek meg, tessék őszintének lenni, az nem indok, hogy félsz attól elveszíted!

- Igazad van – motyogtam, majd elhúzódtam tőle és a kocsihoz siettem.

Az ablakon kihajolva addig integettem Zolinak, amíg el nem tűnt a szemem elől, majd visszahuppantam az ülésre és felhúztam az ablakot.

- Szóval ő volt az istállófiú – törte meg a csendet Mellani.

- Igen – bólintottam.

- Elég bensőséges a viszonyotok – pillantott hátra rám. – Olyan sokáig öleltétek egymást.

- Ne felejtsünk el bemenni Zoltán anyukájához a pogácsákért – jutott hirtelen eszembe az ígéretünk.

- Pogácsa? – nevetett fel Gábor és ezzel át is vette a beszélgetés fonalát.

Amikor a tekintetünk összeakadt a visszapillantótükörben minden hálámat belesűrítettem a nézésembe, amit egy halvány mosollyal viszonzott.

Már a táborba léptünk be, amikor Kornél hívott, hogy sikerült szereznie egy termet, viszont osztozkodnom kell Patrikkal. Nem bántam egy pillanatig sem, így legalább belenézhettem Patrik próbájába, akik már szombatra gyakoroltak Ákossal és a táncosokkal. Értesüléseim szerint Patrik nem igazán fog táncolni, aminek ő nagyon örül, mert elmondása szerint a csípőmozgása katasztrófa.

- Hogy érezted magad? Nem unatkoztál? – kérdezte Mellani a pogácsákkal teli tálat fogva a kezében, amik amúgy tényleg finomak voltak.

- Nagyon jól éreztem magam – mosolyogtam rá és hirtelen felindulásból átöleltem. – Köszi, hogy elvittél. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire hiányzik a lovak nyerítése.

- Máskor is. Ahogy elnéztem nagyon jól kijössz Gáborral. Ki tudja? Talán még rokonok leszünk – nevette el magát.

- Kizárt dolog – nevettem el én is magam, majd kinyitottam a központi épület ajtaját és az aulában az útjaink el is váltak.

Mellani az emeletre ment a pogácsákkal, én pedig a földszinti táncteremhez siettem és pontba hét órakkor beléptem az ajtón.

- Sziasztok – köszöntem vidáman.

- Miért van ilyen fura szagod? – kérdezte Ákos azonnal, mire kérdőn rámeredtem.

- Mármint?

- Nem tudom, olyan állat szagod van.

- Jah és szalma van a hajadban – tette hozzá Patrik, aki a hűtőtől sétált vissza, majd kipiszkálta a hajamból a szalmaszálát. – Hol jártál cowboylány?

- Szilvásváradon a lovardában.

- Laura hatással van rád?

- Mondhatni. De csak besegítettem a munkába, az egyik ismerősünknek.

- Oké, rendben. Megtárgyaltuk, hogy Hanna, miért ontja magából ezt a büdös istállószagot, most pedig a két csapat levegőnek nézi egymást – tapsolt kettőt Ákos, elvégre ő volt az egyik zsűri és neki lett volna itt órája, minket csak megtűrtek.

És mivel megtűrt személyek voltunk, ezért fülesen hallgattuk a zenét, csak én énekeltem, de a hangomat elnyomta a magnóról szóló zene, amire Patrikék gyakoroltak. Egy dolog miatt nem volt jó, akkor gyakorolni, amikor Patrik is itt volt, folyton elvonta a figyelmemet és Kornél nem győzött rám szólni, hogy a feladatomra koncentráljak, különben itt hagy a francba és vasárnap reggel mehetek is haza, mert nem fogadom el a segítségét. Mikor már harmadjára fenyegetett ezzel komolyan vettem őt, kizártam Patrikot és megcsináltam mindent, amit Kornél kért. Ugrottam, gurultam, harcoltam, énekeltem és már nem Fodor Laura voltam hanem Octavia Blake, aki később Blodreina lett. Kornéllal két teljes órán át gyakoroltunk, és csak akkor tartottunk pihenőt, amikor nagyon muszáj volt. Patrikék hamarabb befejezték a gyakorlást, és amíg a táncosok, akik nem Kornél csapatához tartoztak leléptek, Patrik és Ákos viszont maradtak és egymás mellett ülve figyelték a gyakorlásunkat. Az egyik ugrás során felmerült bennem a gondolat, hogy Patrik az ellenfelem és azzal, hogy látják, a próbámat fel tudják mérni az erőviszonyokat, de amikor a tekintetem találkozott Patrik nyílt tekintetével rögtön meg is bántam a korábbi gondolatomat. A próba végére aztán Kornélia is befutott és neki is előadtuk a produkciót.

- Úristen, nyerni fogok veled, megnyerem az első hetet – visított fel le ugrálva, én pedig nevetve söpörtem ki a szememből az izzadt tincseket.

- Hohó, lassan a testel, ahhoz nekünk is lesz egy két szavunk – nevetett fel Ákos és könnyedén talpra állt. – De el kell ismerni, erős ellenfél a kislány – nézett végig rajtam elismerően.

- Köszönöm!

- Lehet, ringbe szállok érte Szabival. Mit gondolsz? – fordult Kornélia felé.

- Nem fogod lenyúlni a jányomat – lépett be az ajtón Szabi és hozzám sétálva magához ölelt. – Ő már az enyém, és ő is engem akar!

- Ha megnyeri szombaton, amit úgyse fog, mert mi nyerünk, de ha mégis, akkor ő fog választani!

- És mit gondolsz kit választ? Azt, akit nem is ismer, vagy azt a csávót, akinek szerelmes levelet írt évekkel ezelőtt?

Kikerekedett szemekkel meredtem Szabira és hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Ám, aztán rájöttem, hogy Hanna vagyok, ezért dühösen oldalba könyököltem Szabit és felháborodva eltoltam magamtól.

- Az Laura volt, én az életbe nem írnék senkinek se szerelmes levelet – jelentettem ki.

- Hoppá, bocsi, de annyi levelet kapok, ti pedig annyira hasonlítotok – legyintett felém szórakozottan.

- Elolvastad és nem reagáltál neki? Tudod mennyit sírt, amiért nem kapott választ? – támadtam neki, ahogy egy jó testvérhez illik.

- Ahogy több másik lány is – tárta szét a karját, mire a tekintetem azonnal Kornéliára villant, aki zavartan megvonta a vállát.

- Mondtam – tátogta felém majd kiment a nyitott ajtón és hátra se nézett.

Szomorúan néztem utána, majd szándékosan nekimentem Szabinak, ahogy az ajtó felé tartottam.

- Óvatosan hölgyike, különben kiesel a kegyeimből.

- Benne vagyok, ha valaki olyan kerül oda, aki igazán megérdemli – néztem hátra rá a vállam felett.

- Mi? – ráncolta a homlokát.

- Semmi – legyintettem. – Nagyon, köszi, a segítséget – mosolyogtam hálásan Kornélra.

- Bármikor. Holnap hajnal háromkor egy kis bemelegítés, az egész napos gyakorlás előtt? – ajánlotta fel.

- Inkább a szöveget nézném még át – fintorogtam, mire felnevetett.

Ott hagytuk Ákost és Szabit a teremben, és a kijárat felé indultunk. Egyik oldalamon Patrik lépkedett a másikon pedig Kornél, majd az épület előtt elváltak útjaink. Kornél a saját lakrészük felé indult, mi pedig a faházak felé. Patrikkal némán sétáltunk egymás mellett, karunk időnként összeért és néha találkozott a tekintetünk. Szerettem volna neki elmondani az igazat, ahogy Zoli javasolta és már úgy volt, hogy meg is teszem, amikor is a faházak előtt megállva Patrik felém fordulva megfogta a kezem és magához húzva átölelt. Keze a derekam köré fonódott, én pedig átkaroltam a nyakát és a vállának döntöttem a fejem. Így álltunk pár pillanatig a két faházat elválasztó füves területen, majd Patrik megdörzsölte a hátam, én pedig elhúzódtam tőle.

- Hanna...

- Igen? – kérdeztem görcsbe ránduló gyomorral.

- Szerintem finom illatod van – nézett a szemembe, mire zavartan elmosolyodtam.

- Hát, köszönöm. Neked legalább van ízlésed!

- Nem felejtettem el egyébként – pillantott le az egymásba fonódó ujjainkra.

- Micsodát?

- Hogy megnézetem veled a Nagy pénzrablást. Az egy olyan sorozat, hogy mindenkinek kötelező látnia.

- Hulla vagyok – fintorogtam, mire felnevetett és a kezemet elengedve, a fülem mögé simított egy kósza hajtincset, ami kiszabadult a lófarkamból.

- El is hiszem. Megerőltető lehetett a takarítás, meg a két órás próba. Holnapig adok haladékot, de aztán elkezdjük nézni!

- Rendben – bólintottam nem túl lelkesen, majd elengedtem a kezét és a faház felé indultam. – Egyébként – fordultam meg hirtelen, mire Patrik is visszafordult az ajtóból. – Tényleg nem én írtam Szabinak. Laura tette, de az se most volt már, már ő sem szereti, mert bunkónak tartja – magyaráztam.

- Értem – mosolygott rám, majd becsukta az ajtót.

Pár pillanatig ott álltam a kis teraszon, majd én is bementem a házba és felsiettem az emeletre, hiába tiltakozott a vádlim minden egyes lépésnél. Hallkan léptem be a szobába, mert nem tudtam, hogy a többiek alszanak-e és helyesen tettem, mert egyedül csak Mellani volt ébren. Odaintettem neki összeszedtem a pizsamám és a fürdéshez szükségeseket, majd elhagytam a szobát. Nem húztam sokáig az időt, mert már tényleg hulla fáradt voltam és azzal se vesződtem, hogy megszárítsam a hajamat. Semmi másra nem vágytam, csak be dőlni az ágyba és fel sem kelni az ébresztőig. A szobánkba konkrétan már félig alva mentem vissza, lábujjhegyen az ágyamhoz lopakodtam és egy boldog sóhaj kíséretében elnyúltam rajta. Mosolyogva fúrtam a fejem a párnámba és már majdnem elnyomott az álom, amikor...

- Jó éjt Laura! – suttogta Mellani.

Azonnal kipattant a szemem és olyan nagy hévvel ültem fel az ágyban, hogy leestem róla és a földön kötöttem ki. Mellani nem bírta megállni nevetés nélkül, miközben kimászott az ágyból és felrántott a földről, majd néma egyetértésben elhagytuk a szobát, mert tudtuk ez a beszélgetés nem várhat holnapig. A telefonomat szorongatva a kezemben sétáltam Mellani mellett a szomorúfűz felé, miközben a tücskök ciripelését és a bagoly huhogását hallgattam. A szomorúfűz rejtekében aztán leültünk a padra, és egy ideig hallgattunk.

- Mikor tudtad meg? – kérdeztem csendesen.

- Nagyon jó emberismerő vagyok Laura – válaszolta. – Hiába vagyok 20 éves megtanultam, hogy tudom kiszűrni azokat az embereket, akik nem mondanak nekem igazat.

- Annyira sajnálom, hidd el – kezdtem azonnal könnybe lábadt szemekkel.

- Nem haragszom. Elvégre még egy hete sincs, hogy ismerjük egymást, nyilvánvaló, hogy tartottál attól, esetleg elárullak. Amúgy pedig nem volt nehéz rájönni, hogy nem Hanna vagy. Már rögtön a buszon gyanakodni kezdtem, amikor rám köszöntél... nem értettem mi van, ezért visszaköszöntem. Azt hittem beverted a fejed, azért lettél hirtelen kedves velem.

- Mi történt közted és Hanna között?

- Ha ő nem mondta el, akkor én se fogom megtenni. Tiszteletben tartom, hogy nem osztotta meg veled! A következő jel, amit furcsának gondoltam, az bármilyen meglepő, de a dal választásod, Hanna sose indult volna egy ilyen dallal, tőle minimum egy Miley Cyrus, vagy valami, ami dögös.

- Igen ez igaz – ismertem el.

- Továbbra is rendes voltál velem, és láttam rajtad, hogy őszinte a kedvességed és nincs semmilyen hátsó szándékod, ezért még inkább összezavarodtam, és folyton Dávidot piszkáltam, hogy szerinte lehetséges-e, hogy Laura vagy és nem Hanna. Aztán video chateltél Hannával és akkor lettem biztos abban, hogy Laura vagy, de még mindig szerettem volna valami kézzelfoghatóbb bizonyítékot arra, hogy igazam van, mielőtt elmondom neked.

- És itt jött be a képbe Gábor.

- Igen. Mesélt nekem rólad és arról, hogy folyamatosan követ téged, meg a versenyeken elért eredményeidet és tudtam, ő meg tudja nekem mondani, hogy Laura vagy-e. Az, hogy látott lovagolni csak hab volt a tortán.

Hosszas sóhaj hagyta el az ajkam és lehajolva letéptem egy fűszálat, amit aztán apró darabokra kezdtem el tépkedni. Ha Mellani rájött, ki vagyok igazából, akkor másnak sem lehet nehéz dolga. Mi van, ha tudja Zoltán is vagy Szabi? Jobban belegondolva Szabitól kellett tartanom, mert ő tényleg gyanakodott rám és már nekem is szegezte a kérdést, hogy Laura vagyok-e. Lehet, hogy már ő is tudja, csak várja a megfelelő alkalmat, amikor szembesíthet a tetteim súlyával? Éreztem, hogy a pánik egyre inkább eluralkodik rajtam, a szemem könnybe lábadt, a torkom elszorult és levegő után kapkodtam.

- Lélegezz mélyeket és figyelj rám! – parancsolt rám Mellani.

De képtelen voltam rá figyelni. Ujjaim görcsösen szorították a padot, tekintetem ide oda cikázott, szerettem volna elmenekülni ugyanakkor tudtam, ha felállok, biztos, hogy összeesek. Ködösen jutott el a tudatomig, hogy Mellani mellettem folyamatosan káromkodott és idegesen nyomkodta a telefonját, majd pár percen belül ketten csatlakoztak hozzánk, mindketten hangosan zihálva. Patrik azonnal felmérte a helyzetet és hozzám sietve a karjába zárt, én pedig zihálva kapaszkodtam belé és mélyen magamba szívtam az illatát.

- Lassan – suttogta a hajamat simogatva. – Beszívod a levegőt, aztán szépen lassan kifújod – mormolta.

Szorosan behunytam a szemem, a könnyek végig csorogtak az arcomon és eláztatták Patrik meztelen felsőtestét. Hosszú percek teltek el, mire valamicskét sikerült megnyugodnom, hogy utána csak üljek Patrik karjaiba simulva és bámuljak magam elé.

- Mi történt? – kérdezte Patrik csendesen.

Semmit nem válaszoltam, belefúrtam a fejem Patrik nyakába és a szememet behunyva beszívtam a bőrének illatát. Mellani szintén nem mondott semmit, mire kisé oldalra fordítottam a fejem és csak ekkor tűnt fel, hogy kettesben maradtunk. Épp itt lett volna a megfelelő alkalom, hogy elmondjam, neki ki is vagyok igazából. De nem tudtam megtenni, mert ha megteszem, akkor elveszítem és ő volt az egyetlen, aki miatt nem őrültem még meg ezen a helyen. Egyedül ő tudott engem visszahozni a valóságba és megnyugtatni. Nélküle teljesen elveszett voltam.

- A versenyről beszélgettünk, amikor egyszerűen csak előtört belőlem. Mi a baj velem?

- Nincs semmi baj veled Hanna!

- Nem úgy tűnik – nevettem fel erőltetetten és elhúzódva tőle ránéztem. – Nem kéne velem foglalkoznod. Miért vagy velem ilyen rendes? Utálnod kéne! – fakadtam ki, neki pedig a döbbenettől elkerekedett a szeme.

- Már miért kéne, hogy utáljalak?

- Mert... mert – akadtam meg. – Mert mindketten tudjuk, hogy ez egy verseny és nem szabad kötődnünk egymáshoz. Én pedig rohadtul hamar képes vagyok kötődni és a verseny után úgyse találkozunk soha többé!

Patrik pár pillanatig szótlanul fürkészte az arcom, majd megcsóválta a fejét és felállt. Begörnyedt vállal meredtem magam elé, majd felnéztem rá, amikor megfogta a kezem és felhúzott a padról.

- Most szépen elmegyünk aludni és majd holnap, amikor már nem vagy fáradt visszatérünk erre a témára. Rendben?

- Rendben – suttogtam és minden szó nélkül követtem őt a faházak felé.

Akkor se szóltam semmit, amikor jött velem a lányok faházába, és akkor sem, amikor bebújt mellém a takaró alá, mégpedig azért nem szóltam, mert olyan természetes volt, hogy jön velem és együtt alszunk. Ez pedig hatalmas nagy probléma volt, mivel négy napja ismertem csak. Bár egy táborban négy nap, az olyan, mint egy év a való életben.