Sokáig húztam az időt, hogy minél később kelljen Patrik üzenetével törődnem. Fél órát töltöttem a zuhany alatt, ráerősen borotváltam a lábam, hajat mostam, majd ahelyett, hogy hagytam volna magától megszáradni, saját magamnak szárítottam meg, aztán csatlakoztam a közösségi szobában lévő csajokhoz és velük együtt filmeztem egy ideig, közbe pedig ismerkedtünk. Megpróbáltam a filmre koncentrálni, ami amúgy a Miután második része volt, de ebben az állapotban nem igazán volt hangulatom Hardin Scotthoz, így nem sokáig maradtam velük, elköszöntem és felmentem a szobánkba. Már mindenki aludt, kivéve Adrienn, aki esti próbán volt, így halkan sétáltam az ágyamhoz, majd nagy levegőt véve elővettem a telefonom és megnyitottam Patrik üzenetét. Nagyon sokáig agyaltam, hogy mit írjak neki vissza, vagy, hogy egyáltalán vissza merjek-e írni neki. Ha visszaírok neki, a dolgok sokkal, de sokkal bonyolultabbak lesznek. Megkérhettem volna Hannát, hogy jelentkezzen be az oldalamra és beszélgessen ő Patrikkal, de nem tettem, mert amikor jobban belegondoltam, hihetetlen, de féltékeny lettem a saját ikertestvéremre. Talán attól féltem, hogy Patriknak megtetszik Hanna, vagyis Laura, mert ő azt hiszi, velem beszél. A fenébe is... lassan már én is kezdek belezavarodni a szerepekbe. Miért? Miért hagytam, hogy Hanna belerángasson ebbe az egész helycserés hülyeségbe? Igaza volt Bencének, nem gondoltam végig ezt rendesen, és most kénytelen vagyok megenni azt, amit megfőztem.

Fodor Laura: Szia, tényleg nem ismerlek. Mi van Hannával?

Végül ezt küldtem el neki a több száz másik variáció közül, amik között az igazság is ott volt, de persze azokat nem mertem elküldeni. Patrik szinte azonnal válaszolt, mintha várta volna, hogy írjak neki.

Nagy Patrik: Ezek szerint akkor nem mesélt rólam?

Idegesen túrtam bele a hajamba és az ablakon kipillantva a megfelelő válaszon agyaltam. Most tegyek keresztbe magamnak azzal, hogy azt írom semmit se mesélt? Kellett nekem válaszolnom. Eltűnhetnék, de nem szerettem volna, ha azt gondolja, bunkó vagyok, de Hannát se szerettem volna szar alakként feltüntetni előtte, mert jelen pillanatban én voltam Hanna.

Fodor Laura: Nem igazán beszéljük meg a szívügyeket. Ő a versenyre koncentrál és én is a lovaglásra. Ne tévesszen meg a tény, hogy ikrek vagyunk, az utóbbi időben, mióta nem zenélünk együtt, eltávolodtunk egymástól.

Nagy Patrik: Értem. Szüksége lenne a testvérére, nem akarok beleszólni, de... nagy szüksége lenne rád.

Fodor Laura: Tudom, de nem hiszem, hogy ezért írtál nekem.

Nagy Patrik: Tényleg nem. Figyelj, megígéred, hogy amit beszélünk, kettőnk közt marad?

Fodor Laura: Aha, persze!

Eközben mindvégig idegesen meredtem a telefonra és folyamatosan magammal üvöltöttem, hogy hagyjam abba. Hogy ne legyek ilyen önző dög és legyek őszinte Patrikkal, mert megérdemli. Ám a szívem, az a hülye szívem egészen mást akart.

Nagy Patrik: Túl van már Bencén? Nekem azt mondja, hogy igen, de nem tudom... Néha az az érzésem, hogy neki is tetszem, de ma délután az volt az érzésem, hogy kerül engem. Gyors lett volna azt mondani, hogy kötődöm hozzá?

Fodor Laura: Bencén teljes mértékben túl van! Ezt határozottan ki merem jelenteni, a többi viszont... nem tudom. Hány napja is beszéltek? A lényeg, hogy egy hete vagytok ott, nekem gyors lenne, mármint így kimondani, hogy kötődsz hozzá, merész lépés.

Nagy Patrik: Mit tegyek, hogy ne érezze, azt tolakodom? Nagyon megkedveltem az elmúlt napok alatt, olyan mintha évek óta ismerném. Milyen fajta fiúk jönnek be neki? Te biztos tudod.

Fodor Laura: Legyél Ian Somerhalder és nyert ügyed van.

Nagy Patrik: Nem bírom felvenni a versenyt egy színésszel. Lehetetlenség :D

Fodor Laura: Viccet félre téve, csak legyél önmagad.

- Bárcsak én is önmagam tudnék lenni – suttogtam, majd előkotortam a fülesem, és miközben Szabó Ádámot hallgattam Patrikkal beszélgettem.

Egy pillanatig se tudtam aludni, egyrészt azért mert Patrikkal konkrétan az egész éjszakát átbeszélgettük, egy idő után már Hanna fel sem merült, hanem elkezdtünk beszélgetni minden másról. Ő érdeklődött a lovaglásról és elmesélte, hogy régebben ő is lovagolt, majd képeket küldött nekem és én felfedeztem magamat, az egyik ilyen fényképen, ahogy a háttérben állok az akkori lovammal, aki még nem Villám volt, hanem Fátyol és nagyon imádtam, csak aztán megbetegedett és el kellett altatni. Ezt könnyek között Patriknak is elmeséltem, és azt vártam, hogy annyit ír, hogy az nem jó, vagy, hogy sajnálja, de nem ez történt. Arra kért, hogy meséljek neki Fátyolról és, hogy miket éltünk át együtt, én pedig meséltem és boldog voltam, hogy végre őszinte tudok vele lenni.

Ám most, ahogy kávét kortyolgatva ültem az étkezőbe és az üzenetváltásunkat olvastam vissza, már egyáltalán nem örültem annak, hogy ilyen fordulatot vettek a dolgok.

- Jó reggelt – ült le velem szembe Patrik, és amikor ránéztem bűntudatom támadt a karikás szemei láttán.

- Jobb reggelt – motyogtam vissza és újabbat kortyoltam a kávéból.

- Rosszul aludtál?

- Na, és te? – kérdeztem vissza, mire zavartan elkapta a tekintetét.

- Sorozatot néztem. A Sólyomszemet. Ismered?

- Igen, de csak a Bosszúállókat láttam, abból ismerem a srácot – bólintottam majd vettem egy mély levegőt és Patrikra néztem. – Szeretnék veled beszélni valamiről...

- Ó, oké – emelte rám a tekintetét kissé félve.

- Szép jó reggelt – huppant le mellém Mellani, Patrik mellé pedig Dávid ült le, majd nem zavartatva magukat reggelizni kezdtek, és a szemem sarkából láttam, hogy Patrik megkönnyebbül.

Nem tagadom, én is megkönnyebbültem, hogy kaptam egy kis haladékot. Csendben kortyolgattam a kávémat, majd mivel Hanna hívott, felálltam és kisétáltam a szabad ég alá. Miközben fogadtam a hívását, a szervezőket figyeltem, akik úgy rohangáltak ide oda, mint egy felbolydult méhkas. Ezt látva tudatosult bennem, hogy ma szombat van és pontban öt órakkor kezdetét veszi a verseny a táborba maradásért, aminek a rendszerét még most sem sikerült megértenem. Tényleg azon csodálkozom, hogy van pénz minden évben indítani ezt a tábort, ilyen pocsék szervezés mellett.

- Szombat van – kezdte Hanna köszönés nélkül, én pedig felsóhajtottam.

- Igen tudom – motyogtam. – Bárcsak itt lennél Hanna.

- Szívem szerint ott lennék, de nem kaptam kimenőt, pedig próbálkoztam hidd el! De tudom, hogy ügyes vagy, már túl vagy egy heten, ma énekelsz egy jót, és aztán már csak egy hét van hátra.

- Már nem is igazán az énekléstől félek... még – haraptam az ajkamba.

- Patrik? – kérdezte együtt érzően.

- Egyre jobban kedvelem Hanna és szeretném neki elmondani az igazat. Tudom, hogy nem árulna el engem.

- Honnan tudod? 5 napja ismered Lau... 5 napja és engem játszol. Miből gondolod, hogy nem ad ki téged az újságnak jó pénzért cserébe?

- Ő nem olyan – lábadt könnybe a szemem. – Ha megismernéd, tudnád, hogy nem olyan. Igazán kedvel engem, vagyis téged, a fenébe... elegem van ebből. Senkinek nem merek semmit se mondani, mindig ügyelnem kell rá, hogy mit mondok, nehogy lebukjak. Elegem van a hülye játékodból, hogy cseréljünk helyet – fakadtam ki és sírva átküzdöttem magam a hajtások között, hogy senkinek se legyek szem előtt.

- Segítséget kértem tőled, és a testvérek mindig segítenek egymásnak. Ugyanúgy megtettem volna én is.

- Már nem gyerekek vagyunk Hanna – nevettem el magam erőltetetten. – Ez a való élet, és nem egy dolgozat, amit megírsz helyettem. Hülyeség volt engem ide küldeni, egy táborba ahol rengeteg velem egy korú van. Tudod te milyen szar érzés, hogy amikor egy pillanatra elfelejtem, szerepet játszok, valaki mindig a neveden szólít? Tudod te milyen érzés Patrik szájából hallani, ahogy a te nevedet mondja, és közben engem néz?

- Jellemző, hogy rám akarod áthárítani. Talán nem kéne minden egyes srácba belehabarodnod, aki szépet mond neked – vetette oda durván és kinyomta a hívást.

Döbbenten meredtem a készülékre, a könnyeim folyamatosan ömlöttek, majd felpattanva kirontottam a fűzfa takarásából egyenesen Szabinak, aki a lendületemtől a földön kötött ki és rántott magával engem is.

- Ne haragudj – suttogtam a földet bámulva, majd felálltam és felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem.

- Áh, nem probléma. Nekem kéne tudnom, hogy legyek óvatos, mert bármikor ki ronthatsz a szomorúfűz alól – kuncogott fel és könnyedén talpra állt, majd lehajolva felvette az elejtett telefonom.

- Köszi.

- Na, mi az semmi megjegyzés?

- Most nem, tényleg bocs – kerültem ki, de elkapta a kezem.

- Mi a gond?

- Semmi – suttogtam a fákat bámulva, egy pillanatig se nézve rá.

- Nem hiszem én azt – fordított szembe magával. – Mi történt?

- Mondtam, hogy semmi – rántottam el a karom és hátra se nézve elszaladtam, nem törődve azzal, hogy Szabi a nevemet, vagyis Hanna nevét kiáltja.

Ameddig csak tehettem a szobánkba zárkózva töltöttem az időt, majd amikor Patrik írt nekem, a könnyeim egy pillanatra elapadtak és mosoly terült el az arcomon, hogy aztán megint sírni kezdjek.

Nagy Patrik: Hali, zaklathatlak? Tesódat semerre se találom, nekem viszont szükségem lenne egy kis lelkizésre.

Fodor Laura: Szia, persze. Bár nem vagyok az igazi a lelkizésben, de szívesen meghallgatlak és viszem az ásót, ha el kell ásni valakit.

Nagy Patrik: Az ásóra nem lesz szükség, de észben tartom, hogy téged keresselek ilyen helyzetben.

Fodor Laura: Miről lenne szó? Izgulsz a verseny miatt?

Nagy Patrik: Rohadtul. Nem egy próbát végig hallgattam és nagyon elkezdtem kételkedni abban, hogy valóban itt van-e a helyem.

Fodor Laura: Ha nem lenne ott a helyed, akkor nyilván nem lennél ott! Ne kételkedj magadban, az a legfontosabb, hogy te higgy magadban, meg a családod! Mindenki más magasról le van szarva.

Nagy Patrik: Te valóban így gondolod, vagy csak engem akarsz megnyugtatni?

Fodor Laura: Valóban így gondolom és általában meg is fogadom. Ez a mantrám a versenyek előtt.

Nagy Patrik: És mi történik, akkor, ha nem fogadod meg?

Fodor Laura: Akkor jön Villám és kezébe veszi az irányítást. Vagyis érted. Az életemet is rá merném bízni.

Nagy Patrik: Jó, ha az embernek van valaki, akire ennyire számíthat. Barátokkal, mi a helyzet? Vagy titkon még mindig Szabi után epekedsz?

Fodor Laura: Ez nem volt szép. Amúgy meg, honnan tudsz róla?

Nagy Patrik: Szabitól, összekevert titeket, nem mellesleg néha én is azt hiszem te vagy itt és nem Hanna.

Fodor Laura: Miért?

Nagy Patrik: Nem tudom, olyan másnak képzeltem el Hannát. A képei és a koncertjei alapján, amiken jártam, az ember azt hinné, hogy sokkal közvetlenebb és vadabb. De lehet, hogy mindez csak a látszat volt, és igazából olyan, mint amilyennek megismertem. Mindenesetre ez jobban tetszik, azt hiszem, nem tudnék mit kezdeni a neten megismert Hannával. Fogadjunk, hogy igazából te vagy személyesen a vadabb testvér!

Többször egymás után elolvastam Patrik üzenetét és nem tudtam mit reagáljak rá, végül pedig válasz nélkül hagytam, a telefont levettem töltőről és elindultam a központi épület felé, hogy felvegyem a fellépő ruhám, ugyanis hamarosan kezdődik a verseny.

- Miért nem mondtad el neki? – kérdezte Mellani mellém szegődve.

- Hogy? – kaptam fel a fejem, majd zavartan Dávidra mosolyogtam.

- Szia, Laura – nézett a szemembe.

- Hali – intettem oda neki, majd Mellanira sandítottam, aki dühösen méregetett.

- Szóval?

- Képtelen voltam rá.

- Hát ezt nem hiszem el. Képes vagy hülyíteni őt? Most szerencsétlen azt hiszi, hogy veled beszél!

- Tudom – préseltem össze a szám.

- Legyél vele őszinte mielőtt, ez az egész hazugság lavina túl nő rajtad és az életbe nem bocsát meg neked! Ha te nem mondod, meg neki, akkor pedig megteszem én! Joga van tudni az igazságot!

- Jó rendben, beszélek vele a verseny után. Nem akarom felidegesíteni előtte – suttogtam beletörődötten.

- Rendben, a verseny után – biccentett komoran. – Amúgy meg látnod kellett volna, hogy mosolygott, miközben beszéltetek, rád eddig nem nézett olyan mosollyal. Kedvelne téged! – vetette oda, majd egyedül hagyott a gondolataimmal.

- Te mit mondasz? – pillantottam Dávidra fáradtan.

- Nem az én dolgom, de... egy pasi nagyon a szívére tudja venni ha, átverik. Tényleg jobb lenne, ha tőled tudná meg az igazat – veregette meg a karom kedvesen aztán kinyitotta a központi épület ajtaját és előre engedett.

A gondolataimba merülve sétáltam, folyamatosan azon agyalva amit Mellani mondott nekem. Patrik valóban mosolygott, miközben írogattunk? Felsiettem a lépcsőn és a ruhatárba mentem, elkértem a fellépő ruhámat, aztán már léptem is le, hogy átöltözzek a lány mosdóban. A fenti mosdók felé tartva idegesen túrtam bele a hajamba és legszívesebben világgá szaladtam volna, a gondok elől, amiket csakis saját magamnak köszönhettem. Mégis mi a fenét képzeltem magamról?

Sziasztok! Most leginkább azokhoz szólok, akik szerelmesek, van egy kiszemeltjük, de nem mernek írni neki vagy bármi. Nos, a hétvégén én megtettem és nem bántam meg. Nyilván nem szerelmet vallottam, mert szeretnék még a szeme elé kerülni és nem akartam ajtóstul rontani a házba, de írtam neki egy sms-t. Valahogy biztonságosabbnak éreztem a sms-t, akkor nem kellett azt néznem, hogy elérhető-e és ha igen miért nem ír egyből. Persze válaszra nem számítottam, mégis válaszolt. És boldoggá tette a lelkemet, rohadtul megkönnyebbültem pedig csak pár szót váltottunk, mégis nekem ez teljesen elég volt ahhoz, hogy kikerüljek a mélypontból ahol voltam. A hétvégén volt a falumban a Búcsú és én életemben először ittam, életemben először nem karót nyelt vénasszony voltam, hanem képes voltam elengedni magam. Pár órára igazán felszabadult voltam. Ezért mertem neki is írni, mert nem féltem, egyszerűen nem volt bennem félelem érzet. Félre ne értsetek nem arra biztatlak titeket, hogy szarjatok a világra és igyatok, de szerintem az aki elmúlt 18 simán megengedheti magának, hogy olykor elengedi magát, főleg ha rendezvényen van. És ebben nincsen semmi rossz. Aki pedig 18 alatti, nincs jogom ítélkezni, nem is fogok pálcát törni senki felett, sem biztatni, sem pedig lebeszélni. Csak el akartam mondani, hogy vannak alkalmak amikor jó egy kicsit ellazulni és az tenni amit a szíved diktál. Ha nem teszed lehet siratni fogod az elszalasztott lehetőséget, és azon keseregsz, hogy mi lett volna ha. Ennél rosszabb érzés pedig nem is kell. Na puszii. Jöhetnek a saját sztorik is amúgy <3