Ezúttal reggel okosabb voltam és egy hosszú melegítőnadrágot vettem fel, hozzá egy fehér trikót rá pedig a melegítőfelső pulcsi részét. A hajamat egyszerű lófarokba kötöttem, a sminkem egyszerű volt mégis kiemelte a szemem zöldjét. Egyszerre érkeztem a bejárati ajtóhoz egy magas lánnyal.

- Jó reggelt – köszöntem rá, mert nem akartam bunkó lenni.

- Jobb reggelt – dörzsölte meg a szemét és halványan rám mosolygott, amikor előre engedtem. – Téged is korán rendeltek ki próbálni?

- Én minden reggel korán kelek. Kornélia szerint én bírom a legjobban.

- Szabi szerint pedig én. Bár azt ígérte, hogy kivételes eset – fintorgott.

- Szabinál vagy? Akkor ezt odaadnád neki? – nyújtottam felé a pulcsiját, majd hirtelen visszahúztam a kezem. – Vagy majd inkább én – gondoltam át a dolgot és elrejtettem a mosolyomat.

A központi épület felé sétálva Kornélia lehetséges reakcióin gondolkodtam, hogy vajon mit fog szólni, ha átnyújtom neki Szabi pulcsiját. Ha nem is mutatja ki, tuti, hogy örülni fog neki, hiszen minden lány örül annak, ha lesz egy pulcsija attól a sráctól, akibe szerelmes. Az ajtót már, nyitva találtuk így nem kellett odakint fagyoskodni. Egyből a kivetítőhöz léptünk, amin csupán két név árválkodott. Az enyém és Petráé, mindkettőnknek az emeletre kellett mennünk, egymással szemben lévő terembe. A lépcső felé indultunk, és amikor a fülemet megütötte Kornélia nevetése elmosolyodtam. A telefonomon gyorsan ellenőriztem, hogy hány óra és mikor láttam, hogy még van öt percünk lecövekeltem a lépcső legfelső fokán és leültem.

- Nem jössz? – nézett le rám Petra döbbenten.

- Még van 5 perc, szerintem te se menj még – tanácsoltam és ráérősen elővettem a telefonom, hogy készítsek egy selfiet.

Amikor már az ötödik fényképnél tartottam és végre megfelelőnek ítéltem gondolkodás nélkül küldtem el Patriknak a streaket. A válasz szinte azonnal érkezett, és amikor megnyitottam vörös színben kezdett el pompázni az arcom. A képen Patrik laptopja volt látható, de a figyelmemet inkább a kocka hasa kötötte le, valamint a Calvin Kleines alsónadrágja.

Lauraa: Azóta is a sorozatot nézed?

Patrik: Ja, de már csak egy rész van hátra, utána alszok. Úgyis délután lesznek óráim.

Lauraa: Oh...

Patrik: Oh?

Lauraa: Semmi, semmi. Csak most kereshetek más valakit délutánra :/

Patrik: Lógjak?

Lauraa: Nem!

- Igazán nem akarom megzavarni a telefon nyomkodást, de próbálnánk – köszörülte meg a torkát Szabi, mire hátra hajtottam a fejem és felmosolyogtam rá.

- Tudom – vigyorogtam és felpattanva a mi termünk felé indultam, hogy aztán becsukjam magam mögött az ajtót és ünnepélyesen Kornélia felé nyújtsam a pulcsit. – Szép jó reggelt!

- Neked is – fürkészett gyanakodva, majd a tekintete a pulcsira vándorolt. – Hát ez?

- Ez a tiéd!

- Nem, ez Szabié.

- A tiéd! – erősködtem. – Mondta nekem, hogy adjam neked!

- Mi ez az egész Hanna? – tárta szét a karját.

Sóhajtva huppantam le az első utamba kerülő székre és Szabi pulcsiját szorongatva a kezembe Kornéliára szegeztem a tekintetem.

- Szerintem el kéne neki mondanod, hogy tetszik!

- Azt hiszem ezt már megbeszéltük! Azt add ide, vissza fogom adni a gazdájának – tépte ki a kezemből a pulcsit. – Figyelj Hanna, tudom, hogy korban közel állunk egymáshoz, de légy szíves ne szólj bele a magánéleti dolgaimba. Köztem és Szabi között soha nem lesz semmi!

- Rendben – bólintottam. – Akkor kezdhetjük az órát?

Tényleg megfogadtam magamnak, hogy nem fogok beleszólni Kornélia magánéletébe, de amikor táncpróbára menet összefutottam Szabival a kávéautomata előtt nem bírtam megállni, hogy ne szóljak hozzá.

- Jó a kávé? – álltam meg mellette, mire felpillantott rám.

- Pocsék – fintorgott, mire elmosolyodtam.

- Kár, ha jó lett volna, akkor mondtam volna, hogy vigyél Kornéliának is.

- Miért vinnék neki? Mire készülsz? – fürkészte az arcom gyanakodva.

- Cukik voltatok reggel együtt, ezért nem zavartunk meg titeket, had beszélgessetek.

- Kornélia és köztem kizárólag csak szakmai kapcsolat van és nem több!

- Nem is lehetne több? – kérdeztem elhúzva a szám.

- Nem! – szögezte le, mire felsóhajtottam és minden további szó nélkül ott hagytam őt.

Már majdnem beléptem a táncterembe, amikor Szabi utánam szólt.

- Kérlek, hagyj fel a kérítőnősködéssel és a saját szerelmi életeddel foglalkozz!

- Igenis kapitány – tisztelegtem mire megforgatta a szemét én pedig mosolyogva beléptem a táncterembe. – Sziasztok – köszöntem vidáman és már hozzá is fogtam a bemelegítéshez miközben a többieket hallgattam, akik a Nagy pénzrablásról beszélgettek és arról, hogy kinek ki a kedvenc karaktere.

Ha akartam se tudtam volna hozzá szólni a témához, ugyanis fogalmam se volt arról, hogy mi az a Nagy pénzrablás. Persze azt tudtam, hogy van ilyen sorozat, meg ismertem a Bella Ciao-t, de ezen kívül semmi mást. Kezdtem kicsit kellemetlenül érezni magam ezért elővettem a telefonom és ráírtam Snapchaten Patrikra.

Lauraa: Te láttad a Nagy pénzrablást?

Patrik: Azt mindenki látta

Lauraa: Hát...

Patrik: ? Azt ne mond, hogy te nem láttad!

Lauraa: Pedig nem és most mindenki erről beszél. Valami Professzorról, akkor Tokióról és Berlinről. A Professzor ennyi helyen járt vagy mi?

Patrik: Jézusom! Tokió és Berlin egy szereplő! Hol laksz te a Marson? Házi feladat, hogy megnézd a sorozatot és, hogy biztos legyek benne, hogy tényleg megnézed, velem együtt fogod nézni!

Lauraa: Mivel eddig nem láttam, az azt jelenti, hogy nem keltette fel az érdeklődésem.

Patrik: Nagyon defektes lehet az érdeklődési köröd. Miket nézel te?

Lauraa: Hazug Csajok Társasága, Tuti Gimi, Vámpírnaplók...

Patrik: Aha, így már mindent értek. Örülök, hogy megismertelek, remélem, szombaton kiesel :D

- Mikor mindenki egymás szavába vágva magyaráz, a kis Hanna pedig próbál értelmes fejet vágni, de közben fogalma sincs arról, hogy miről beszélünk – nevetett fel Kornél és könnyedén talpra szökkent.

- Dehogynem van – ellenkeztem és én is felpattantam a telefonomat pedig az asztalra tettem a többi telefon mellé, majd egyet gondolva újra felkaptam és bizonytalanul Kornélra néztem. – Nem gond, ha felveszem? Szeretném elküldeni a testvéremnek.

- Élőben nagyobb hatása lenne, de vedd csak fel nyugodtan.

- Nem tud jönni.

A tükörnek támasztottam a telefonomat és megkértem Kornélt, hogy indítsa majd el ő, mivel ő majd később fog csatlakozni a tánchoz. Spoiler ő fogja alakítani Lincolnt, általa fogadnak el engem a földiek. A koreográfiában a kedvenc jelenetem az a pillanat volt, amikor az égi társaim megpróbáltak visszatartani, hogy Kornélhoz menjek, Kornélt viszont a földiek fogták vissza, de mindketten kiszabadultunk és eltáncoltuk a közös részünket, ami tele volt emelős részekkel és hol ő tartott vissza engem, hogy megfutamodjak hol pedig én őt. A végén pedig körbe álltak engem (ez idő alatt kell majd átöltöznem a Vörös királynős ruhámba) a produkció végén pedig egyedül állok és énekelek. Jah és természetesen az egészet végig kell énekelnem. Eddig csak tátogtam, de holnap a főpróbán minden élesben fog menni Kornélia jelenlétében.

- Szuperek vagytok, neked pedig Hanna külön dicséret jár, amiért már magabiztosan engeded át magad nekem – mosolygott rám büszkén, én pedig boldogan mosolyogva kihúztam magam. – Most viszont, Kornélia üzent, hogy gyakorolnod kéne egy kicsit a mozgás közbeni éneklést.

- Rendben, oké. Csak hagy igyak valamit – indultam meg a hűtő felé, majd kivettem egy üveg cseresznyés Coca Colát és egy helyben állva kiittam a felét. – Kezdhetjük.

- Akkor futás és mutasd meg, hogy énekelsz – intett, én pedig engedelmesen futásnak eredtem miközben elkezdtem énekelni.

Ami nem volt könnyű, még úgy sem, hogy fitt voltam valamilyen szinten és nem okozott nehézséget a futás. Na, de futva énekelni? Az már más tészta. Kornél a homlokát ráncolva kisé aggódva figyelte, ahogy megpróbálok tisztán énekelni kevés sikerrel, majd leállította az alapot és beletúrt a hajába. Kérdőn néztem rá, és csendben vártam, hogy befejezze a telefonja bűvölését.

- Este hétkor van valami programod? – nézett fel hirtelen.

Egy röpke pillanatra átfutott az agyamon, hogy randizni akar velem, de aztán gyorsan el is vetettem. Ha az lett volna a helyzet, akkor küldött volna jeleket felém, de semmi ilyet nem tett. Nekem pedig amúgy nem is jött be, ezért ha randizni hívott volna, tuti, hogy nemet mondok. De nem randizni hívott.

- Elvileg semmi – vontam meg a vállam.

- Na, most már van. Este hétkor találkozzunk... hogy pontosan hol azt még nem tudom. Fogok szerezni egy termet, aztán gyakorlunk. Kevés lesz a holnapi nap, rád fér a gyakorlás. Legalább megnézzük, hogy megy a komplett koreográfia alatt az éneklés.

- Miért törődsz te ezzel? – kérdeztem elérzékenyülve és hálásan pislogva néztem rá.

- Mert neked van a legtöbb munkád benne. Legalábbis azok között biztosan, amiknek én állítom össze a koreográfiáját és szeretném, hogy tovább menj. Jó veled együtt dolgozni, szó nélkül mindent megcsinálsz, amit kérek...

- Elég, a végén elbízom magam – fojtottam belé a szót feltartva mind a két kezem.

- Én attól nem félek – nevette el magát. – Add meg a számod, majd felhívlak, ha szereztem egy termet – nyújtotta felém a telefonját.

Haboztam pár pillanatig, de aztán beütöttem Kornél telefonjába a számomat és megcsörgettem saját magam, hogy nekem is meglegyen az ő száma.

- Szuper. Jó pihenést – mosolygott rám.

- Köszi. Neked pedig jó próbát – intettem majd kiléptem a teremből és közben megkötöttem a pulcsit a derekam körül.

Patrikkal csak ebédidőben futottam össze. Jó páran tartózkodtak a nyitott étkezőben mikor megérkeztem, de ettől függetlenül azonnal felismertem Patrikot, aki a svédasztal kínálatát szemlélte. Fekete póló volt rajta, szürke melegítőnadrággal, haja még nedvesen csillogott, és amikor csatlakoztam hozzá kérdőn rám pillantott.

- Hali – köszöntem és magamhoz vettem egy tálcát.

- Szia – köszönt vissza.

Már fordultam volna a fő ételek felé, amikor az orromat megcsapta a halászlé illata, amiből éppen Patrik szedett magának egy nagy adaggal. Azonnal magamhoz vettem egy mélytányért, kikaptam Patrik kezéből a merőkanalat és a tányéromba öntöttem a tartalmát, hogy aztán szedjek még egy kanállal.

- Már megbocsáss, de nem is ismerlek – háborodott fel Patrik, a kezem pedig megállt a mozdulat közben és Patrikra meredtem.

- Mi? Ne már. Ez most a hülye sorozat miatt van?

- Hülye sorozat? – kapott levegő után. – És én még halászlevet intéztem neked – mért végig megvetően, de a szeme nevetett, ahogy engem figyelt.

- Hogy ha nem is ismersz? – kérdeztem ártatlan mosollyal, ő pedig összeráncolta a homlokát aztán elröhögte magát és odébb tolva szedett magának sültkrumplit, rántott szárnyat és uborkasalátát.

Mosolyogva vettem szemügyre a fő ételeket, tekintetem ide oda vándorolt a csirkeszárny és az oldalas között, végül az oldalas és a petrezselymes krumpli győzött. Követtem Patrikot egy szabad asztalhoz, a tálcámat letettem az asztalra, aztán a hűtőhöz mentem és hoztam magunknak egy-egy Fantát.

- Melyik kell? – mutattam Patrik felé a sima narancsos és a bodzás Fantát.

- A narancsos – vette el és egyből ki is bontotta. – Még, hogy a Professzor ezeken a helyeken járt – motyogta maga elé a fejét ingatva.

Vigyorogva figyeltem őt a szemem sarkából, aztán megkóstoltam a levest, ami korántsem volt olyan finom, mint otthon, de tűrhető volt az íze. Egy szalvétával megtöröltem a szám és hirtelen felindulásból odahajoltam Patrikhoz és megpusziltam az arcát. Ajkamat szúrta a borostája, de alatta a bőr puha volt és isteni illata. Olvastam valahol, hogy minden embernek más illatú a bőre, bevallom, akkor megszagoltam a sajátom és Hannával is megszagoltattam, hogy szerinte milyen az illata. Nem kaptam rá normális választ, de most rájöttem, hogy lehet benne valami, ugyanis Patrik bőrének az illata olyan volt számomra, mint egy parfüm illata.

- Köszönöm a levest – mosolyogtam rá.

- Bármit elintézek neked, ha ilyen finomat kapok jutalom gyanánt – mosolygott vissza rám, mire lesütöttem a szemem.

- Nem is olyan rossz egy idegentől igaz? – vetettem oda, mire az asztal alatt finoman bokán rúgott.

Már megettük a levest, amikor Mellani és Dávid csatlakoztak hozzánk. Az előbbi ráérősen eszegetett, Dávid viszont kapkodott, aminek eredménye az lett, hogy a fehér pólóján egy jókora leves folt keletkezett. Nem is törődött vele, csak ette a levest, majd ugyanolyan gyorsan megette a sült kacsa combot is.

- Léptem – pattant fel majd váltott egy gyors csókot Mellanival aztán már itt sem volt.

- Neked nem kéne menned? – pillantottam Patrikra, aki felpillantott a csirkeszárny rágcsálása közben.

- Ákost le lehet kenyerezni egy kis zserbóval.

A svédasztal felé fordultam, tekintetemmel a zserbókat kerestem, majd amikor láttam, hogy már csak három darab van, felpattantam, hogy megszerezzem magamnak őket. Nem szerettem volna ha Patrik bajba kerül na. Egy szalvétára tettem mind a három zserbót és bocsánat kérően rámosolyogtam a srácra, aki szintén a zserbókra pályázott.

- Egyet? – kérdezte reménykedve.

- Bocsi, de hárman vagyunk – intettem az asztalunk felé a fejemmel, majd kikerültem és az asztalhoz sétálva letettem Patrik elé a zserbókat.

- Elvetted szerencsétlen srác elől? – röhögött fel.

- Inkább ő legyen szomorú, mint te bajba került.

Patrik mosolyogva bólintott, majd felállt és ráérősen leadta a piszkos tányérokat, aztán visszasétált hozzánk és leült mellém.

- Nem kell menned?

- Még ráérek – pillantott rám a szeme sarkából.

- De – kapkodtam a tekintetem közte és a zserbó közt, majd Mellanira meredtem, aki nem sokáig bírta megállni nevetés nélkül. – Te most képes voltál idehozatni velem a sütiket, amiket hatalmas nagy küzdelem árán szereztem meg, hogy aztán benyögd, van még időd? – háborodtam fel és ököllel Patrik vállába boxoltam.

Nevetve kapta el a kezem Patrik és magához rántott, így közvetlen közelről tudtam a szemébe nézni, miközben folyamatosan mocorogtam, de képtelen voltam szabadulni a kezei fogságából.

- Nem hagytad, hogy végig mondjam, már pattantál is fel, hogy megszerezd azokat a zserbókat, dacolva a rád leselkedő megpróbáltatásokkal.

- Azt mondtad, hogy Ákos zserbóval le lehet kenyerezni, ami azt jelenti, hogy késésben vagy, ezért kellenek a zserbók.

- Kivéve, ha csak ténymegállapítás volt – vonta fel a szemöldökét mosolyogva. – De tetszik, hogy nem akarod, hogy bajba kerüljek – engedett el, majd beleharapott az egyik sütibe.

Minden egyes mozdulatát árgus szemekkel követtem, ő pedig engem figyelt, majd elvigyorodva felém nyújtotta a zserbó másik felét. Automatikusan nyitottam ki a szám és haraptam le a sütiből egy kisebb darabot, közben pedig a szemem sarkából láttam, hogy Mellani minket vesz, de túlságosan zavarba voltam, hogy ezt szóvá tegyem.

- Finom – állapítottam meg. – Te pedig kérlek, töröld ki – villant a tekintetem Mellanira, aki ártatlanul pislogva pillantott fel a telefonjából.

- Na, én léptem is – állt fel Patrik és hozzám hajolva megpuszilta a homlokom. – Jók legyetek barik – mosolygott ránk.

A tenyerembe támasztva az állam néztem a távolodó alakja után és az ajkamat egy hosszú sóhaj hagyta el. És ez a sóhaj nem éppen volt boldog.