Hajnal hatkor a telefonom rezgésére ébredtem fel, ami közvetlen a párnám alatt volt, így az egész párna vibrált olyan erős volt a mobilom rezgése. Kómásan pislogva kinyomtam az ébresztőt, összeszedtem az előre kikészített ruhákat és álmosan ásítozva az ajtóhoz lopakodtam, majd végig sétáltam a csendes folyosón egészen a fürdőkig és mosdókig. Először a mosdóba mentem, majd a fürdőbe, ahol átöltöztem. Kornél tanácsát megfogadva egy tréning szürke halásznadrágot vettem fel és egy fekete toppot, hajamat pedig magas lófarokba fogtam, smink gyanánt csak szempillaspirált, egy kis alapozót és szájfényt vittem fel. A tükörbe pillantottam és hosszasan tanulmányoztam magam, örülve annak, hogy a hajam már kezdte visszanyerni a göndörségét. Nem fogom kivasalni az biztos. A neszesszerem visszavittem a szobába, majd elhagytam a lányok faházát és elindultam a központi épület felé. Még elég hűvös volt, ezért a karomat dörzsölgetve siettem a csendes táborban, a telefonom zseblámpájával világítva, hogy ne essek orra. A központi épülethez érve, lenyomtam a kilincset, de az ajtó még zárva volt, ezért leültem a lépcsőre és sóhajtottam egy nagyot. Pár perc csendben ücsörgés után, lépteket hallottam közeledni, majd amikor felismertem Szabit hevesebben kezdett el dörömbölni a szívem.

- De korai valaki. Jó reggelt – mosolygott rám, amikor észrevett.

- Jó reggelt – mosolyogtam vissza és felálltam.

- És látom, nyarat érzel – csóválta meg a fejét az öltözékemet látva, aztán... aztán kibújt a cipzáras pulcsijából és felém nyújtotta.

Tágra nyílt szemekkel vettem el tőle és úgy tartottam a kezemben, mint egy értékes kincset. Pásztor Szabolcs ide adta a pulcsiját, hogy ne fázzak meg! Az a bizonyos Pásztor Szabolcs! Mielőtt meggondolná magát és visszakérné a pulcsit, gyorsan belebújtam és mélyen magamba szívtam az illatát, ami azonnal körül ölelt.

- Köszönöm – motyogtam zavartan és beléptem az épületbe, amit kinyitott előttem.

- Kornélia mikorra jön?

- Hatra.

- Addig még van 10 perc, az én emberem pedig még sehol. Akarsz gyakorolni egyet?

- Veled?

- Látsz itt valaki mást rajtam kívül? – nézett körbe csodálkozva.

Nevetést szakadt fel belőlem, aztán bólintottam és követtem őt az egyik terem felé, ami nagyobb volt, mint ahol tegnap gyakoroltunk Kornéliával.

- Szóval, akkor Radioactive – ráncolta a homlokát és felkapcsolta a villanyt.

Pár pillanatig mindketten hunyorogtunk az éles fénytől, majd amint a szemünk alkalmazkodott a világossághoz leültünk egy-egy székre.

- Igen – bólintottam. – Jó kis dal, szeretem.

- A szavak jelentése megvan?

- Van pár ismeretlen szó, de megbirkózom vele – haraptam az ajkamba.

- Ebben az esetben, melegítsünk be, aztán énekelj nekem egy jót. Legalább olyat hallgatok ma először, akire tényleg kíváncsi is vagyok.

Meglepetten pillantottam rá, szólásra nyitottam a szám, de aztán inkább becsuktam és bemelegítésképp skáláztam egyet, bármennyire is utáltam ezt csinálni. Szabi sem bírta sokáig, unottan csúszott lejjebb a széken, feje előre bukott és horkolni kezdett, mire abba hagytam a skálázást és akaratlanul is felröhögtem. Szabi vigyorogva pillantott fel rám, majd a telefonján elindította a dalom alapját én pedig a dalszöveget magam előtt tartva énekelni kezdtem. Szabi árgus szemekkel figyelt engem, amit próbáltam kizárni és normálisan énekelni, de akárhányszor rápillantottam a nyelvem összeakadt és nem tudtam helyesen kiejteni a szavakat.

- Nem szabad zavarba lenni a színpadon. A közönségnek és a zsűrinek azt kell érezniük, hogy uralod a helyzetet, hogy tiéd az egész színpad – nézett mélyen a szemembe.

- Nem ütközik a szabályokba, hogy tanácsokat adsz nekem? – kérdeztem aggódva.

- Senki sem tiltja meg, hogy ne beszélgessek másokkal – eresztett meg egy halvány mosolyt. – De kedves tőled, hogy aggódsz. Laurára emlékeztetsz.

- Tessék?

- Ő ennyire szerény és együtt érző. Bennem Hanna úgy élt, mint aki mindenbe benne van és teljes egésziben magabiztos.

- Látszat alapján ítélkeztél.

- Igen, lehetséges – fürkészte az arcomat elgondolkodva. – Gondolom, elmondanád, ha Laura lennél!

- Hogyne! – vágtam rá azonnal és a szemébe néztem, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak.

Szabi kétkedve nézett vissza rám, aztán az ajtó felé pillantott, amin Kornélia dugta be a fejét, majd minket meglátva durcásan lebiggyesztette a száját.

- Megdumáltuk, hogy az első héten az enyém. Nem lophatod el – tiltakozott, mire Szabi elnevette magát.

- Csak beszélgettünk. A testvéréről meg ilyenek – állt fel, mire én is felálltam.

Szabi kuncogva pillantott rám, mire kérdőn rámeredtem.

- Látod? Automatikusan jönne velem. Hát nem aranyos? – karolta át a vállam és megszorongatott, aztán elköszönt és behúzta maga mögött az ajtót.

- Vérre menő küzdelmet folytattam le vele érted – huppant le velem szembe Kornélia és kedvesen rám mosolygott.

Zavartan néztem vissza rá, majd a csukott ajtóra, amin előbb Szabi távozott. Nem mondom azt, hogy nem kezdett el őrülten dörömbölni a szívem, amikor Kornélia mondta, hogy Szabi is ragaszkodott hozzám. Sőt legszívesebben örömtáncot lejtettem volna, amiért végre valahára felfigyelt rám. Másrészt viszont féltem, mert Szabi gyanakodott rám és tudtam, hogy a közelében nagyon óvatosnak kell lennem, nehogy elszóljam magam véletlenül.

- Na, kezdhetjük? – csapta össze a tenyerét izgatottan Kornélia. – Amúgy mit csináltatok? – kérdezte váratlanul, és nem mert rám nézni.

- Semmi olyat – hadartam azonnal. – Csak a lépcsőn ültem, amikor megérkezett és ide adta... nálam maradt a pulcsija – állapítottam meg és kibújtam belőle. – De komolyan semmit – néztem a szemébe.

- Először is hittem neked. De miért bizonygattad ilyen hevesen?

- Hát, mert nem akartam, hogy... rosszra gondolj. Tetszik neked és... mindegy, ez nem az én dolgom – tarottam magam elé a dalszöveget és a telefonomon elindítottam az alapot, hogy meg mentsem Kornéliát egy kínos beszélgetéstől.

Kornélia nem szólt semmit a feltételezésemről, hogy tetszik neki Szabi, de miközben tanácsokkal látott el, látszott rajta, hogy fejben teljesen máshol jár, ezért minden energiámat belefektettem a gyakorlásba, hogy ne okozzak több gondot neki még én is. Valahogy az volt az érzésem, hogy nem örül annak, hogy tetszik neki Szabi. Aztán ahogy jobban belegondoltam a dologba rájöttem, hogy pontosan értem miért nem akar szerelmes lenni Szabiba. Szabi tipikusan az a férfi, akiért bomlanak a csajok és ő boldogan fürdőzik ebben a figyelemben. Rengeteg kalandja volt már, ugyanakkor megmaradt annak a jólelkű férfinek, akit megismertünk annak idején. Nem szállt el magától, egyszerűen csak élvezte a figyelmet. Ha valaha Szabinak barátnője lesz, olyan, akivel komolyan tervez, a lánynak, erős idegzetűnek és végtelenül türelmesnek kell lennie, hogy el tudja viselni a rengeteg nőt, aki a barátja körül legyeskedik. Mikor letelt az egy óra felálltam és az ajtóhoz léptem, hogy siessek a táncórámra előre izgatottan, mert tudtam ma végre elkezdjük begyakorolni a koreográfiát. Tegnap ugyan még idegenkedtem a tánctól, de az éjszaka folyamán rájöttem, hogy igenis szeretnék táncolni és az éneklésen kívül a tánctudásomat is megcsillogtatni.

- Miből gondolod, hogy tetszik nekem? – szólt utánam Kornélia.

- Tudom milyen szerelmesnek lenni – mosolyogtam rá, majd elköszöntem és kiléptem a zeneteremből.

A táncterem felé igyekezve, odaköszöntem az egyik ikersrácnak, aki szintén Kornélia csapatában volt, ő pedig vissza köszönt és már mentünk is a dolgunkra. Mielőtt beléptem volna a táncterembe, a derekam köré kötöttem Szabi pulcsiját és a kilincset lenyomva belibbentem a táncterembe és közben elkurjantottam magam.

- Visszatértem ribik! – kiáltottam vigyorogva és körbe fordulva meghajoltam az engem tapsoló táncosok előtt, akik nevetve figyeltek.

- Nem az angol fordítást használjuk, de hatásos belépő volt – biccentett Kornél. – Elkezdted nézni a sorozatot?

- Naná. Próbálom magamra ölteni Octavia karakterét.

- Nagyon helyes. Akkor hajrá – csapta össze a tenyerét és ezzel kezdetét vette a kőkemény 2 órás tánctanulás.