Szerettem volna, ha a napok úgy eltelnek, mint Bellának a hónapok. Én is szerettem volna leülni egy székre és az ablakon kibámulva várni azt, hogy Edward visszajöjjön. Csak leülni és megvárni, hogy véget érjen a hét, hogy aztán helyet cseréljek Hannával és minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Én hazamegyek, készülök a versenyemre, Patrik pedig élheti tovább az életét, nélkülem. Biztos sokkal jobb lesz neki. Ugyan ki akarna egy olyan önző dögöt magának, mint én? Ki vágyna egy olyan barátnőre, mint amilyen én vagyok? Ki bocsátana meg annak, aki hazugságra építette a kapcsolatukat és még akkor is hazudott, amikor elkerülhette volna azt? De a napok nem rohantak el mellettem, sőt fájdalmasan lassan vánszorogtak a percek is, nekem pedig kötelességem volt. Muszáj volt erőt vennem magamon és teljesíteni, mert Szabi elvárta tőlem és nem akartam elárulni a belém vetett bizalmát, azzal, hogy feladom. Be kellett neki bizonyítanom, hogy nem a semmi miatt hitt bennem, hogy helyesen döntött, amikor nem nyomott fel Zoltánnál, hanem megtartotta a titkomat. Úgy vánszorogtam el a központi épületbe, mint egy élő zombi és csak egy futó mosolyra futotta tőlem, amikor összefutottam Kornéllal. Nem viselt pólót, meztelen mellkasán vízcseppek csillogtak, hajából szintén víz csöpögött.

- Hé, minden oké? – kapta el a kezem.

Már nyitottam a szám, hogy ki öntsem neki a szívemet, hogy elsírjam neki bánatomat. de aztán rájöttem, hogy nem tehetem. Ő sem ismer engem igazán. Nem tudja, ki vagyok, és ha megtudná, lehet, látni sem akarna, ahogy Patrik sem akar látni engem. A fejemet rázva rántottam el a karom és felsiettem a lépcsőn. A próbaterembe belépve, aztán kifújtam a levegőt és a szememet behunyva lecsúsztam a földre.

- Szóval nem ment jól – állapította meg Szabi.

Kinyitottam a szemem és ránéztem az ablaknál álló Szabira, aki engem figyelt, kezével az ablakpárkánynak támaszkodott.

- Mehetett volna jól is? – kérdeztem csendesen és a kezemet nyújtottam felé, hogy felhúzzon.

Nem tudom honnan vettem rá a bátorságot, azt hiszem már voltunk olyan viszonyban, hogy egy ilyenen ne akadjon fenn. Szabi sóhajtva lökte el magát az ablakpárkánytól, hozzám sétált és a kezemet megragadva felrántott a földről. Azzal a lendülettel, amivel felhúzott át is ölelt engem. Homlokom a mellkasának ütődött, orromat megtöltött az erőteljes parfüm illata és a testemet megrázta a zokogás. De hiába akartam sírni a könnyek nem jöttek. Csak álltam Szabi karjaiban egyszere szorosabban és szorosabban ölelve őt, majd egy mély levegőt véve elengedtem őt.

- Köszönöm, hogy beszéltél velem. Ha te nem vagy, akkor nem mondom el Patriknak az igazat, hiába győzködött Mellani is. Szóval köszönöm és most gyakoroljunk – rángattam ki a táskámból a gyűrött dalszöveget és egy asztalra felülve a dalszövegbe mélyedtem.

Szabi csodálkozva figyelt, aztán elmosolyodott és a telefonját elővéve elindította az alapot, amiben Natalia nem énekelt. Teljesen kizártam a magánéleti gondjaimat, az elmém leghátsó zugába száműztem Patrikot és a fájdalmat, amit folyamatosan éreztem. Muszáj volt gyakorolnom és rendesen felkészülni szombatra, akkor is, ha pokolian nehéz volt. Igyekezetemnek meg lett a gyümölcse, ugyanis a próba végén Szabi elégedetten nézett rám és azt mondta büszke rám, amiért még ilyen helyzetben is, előtérbe helyezem, azt, amiért valójában itt vagyok. Szünetben mindketten maradtunk a teremben és beszélgetve vártuk, hogy a többiek megérkezzen a közös gyakorlásra. Ez idő alatt beavattam Szabit az Egerben történtekbe és bár nem volt olyan a beszélgetés, mint amire szükségem lett volna, de jól esett átbeszélni a dolgokat. Szabi, mint pasi, teljesen át tudta érezni azt, amit Patrik érzett és azt tanácsolta, addig ne is próbálkozzak beszélni vele, amíg ő nem nyit felém. Ha mégis megtenném, azzal csak rontanák a helyzeten. Nem szerettem volna rontani a helyzetemen így megfogadtam, hogy a lehető legkevesebbet fogok Patrikkal találkozni, hogy ne érezze azt követem és beszélni szeretnék vele.

- Elmondtad neki – huppant le mellém Dávid és az arcomra szegezte a tekintetét.

- Igen – bólintottam és felpillantottam a Send It One dalszövegéből.

- Nagyon ki van akadva.

- Beszélt veled? Elmondtad neked? – kiáltottam fel döbbenten és azonnal felpattantam.

- Ülj már le te hülye, nem fog felnyomni téged – mordult rám én pedig azonnal leültem. – Igazából nagyon szűkszavú volt, annyit mondott, hogy összevesztetek, én meg hallgattam, ami neki is feltűnt, és nekem szegezte a kérdést, hogy én tudtam-e? Szóval most engem is utál, amiért nem szóltam neki, abban a pillanatban, amikor megtudtam nem Hanna vagy.

- Hányan tudják még rólad az igazat? – szólt közbe Szabi, aki eddig csendben hallgatott minket.

- Remélem senki olyan, akiről én nem tudok – motyogtam. – Téged nem kéne utálnia – csóváltam meg a fejem. – Ne haragudj Dávid, amiért téged is belerángattalak ebbe – néztem rá szomorúan.

- Ugyan már nem para. Bírlak Laura – bökött oldalba mosolyogva. – Más, vagy mint Hanna.

- A két lány ég és föld. Laura, még ha akarná, se tudná eljátszani Hannát, folyton körbe lengené őt a jósága, amit semmivel se tud elfedni – jelentette ki Szabi.

- Mi bajotok van Hannával? – kapkodtam a tekintetem köztük, de ekkor beléptek a többiek és a beszélgetés abba maradt.

A mai órán már sokkal jobban teljesítettem hála Szabi és Patrik segítségének, aki tegnap órákig gyakorolt velem. Addig nem hagyott békén, míg kívülről el nem tudtam énekelni az egész dalt, én pedig hálás voltam neki, amiért nem hagyott lazsálni. Egy pillanatra elszorult a szívem a tegnapra gondolva, amikor még látszólag minden rendben volt. Lesz-e valaha még olyan kapcsolatunk mit tegnap este? Meg fog nekem bocsátani?

- Srácok benne vagytok, hogy szerepeljetek a videómban? – kérdezte hirtelen Lia a próba kellős közepén.

Feleszméltem a bambulásból és Liára szegeztem a tekintetem, ahogy mindenki más is. Alexander nem volt jelen a mostani próbán, így Szabival voltunk és Kornéliával, akik hol egymásra néztek hol pedig Liára, mindkettejük tekintete ideges volt.

- Feltétlen most kell ezt megbeszélni? – érdeklődött Szabi kedvesen.

- Bocsi, csak, fontos lenne.

- Mi az, a nézőidet már nem érdekled, ezért fel kell dobni valamivel? – kérdezte az egyik iker, azt hiszem Alex.

- De bunkó vagy, meg sem érdemled, hogy szerepelj benne – húzta össze a szemét haragosan. – Lehet párt cserélni? Ő nagyon nem Kevines!

- Szerintem folytassuk a gyakorlást, nyakunkon van szombat – mondta Kornélia. – Hanna kérlek – mosolygott rám.

Bólintottam és együtt érző mosolyt küldtem felé, aztán énekelni kezdtem a részemet. A Jonas és a csajok ezt a dalt egy jótékonykodás céljából vették fel, mert mindannyian szerettek volna kiállni egy jó ügy érdekében. Érdekesség, hogy bár a dalban nem tesznek említést a környezetvédelemről, de a dal üzenete mégis a környezetvédő üzenet átadásáról szól. Bár a kritikusok azt írták, hogy semmi említés nincs a dalban a környezetvédelemről, de igazából van említés csak meg kell tanulni olvasni a sorok között. Bár én nem beszéltem angolul, amikor Patrik lefordította nekem, megértettem a dal üzenetét. A dal arról szólt, hogy ha összefogunk, ha minél több ember összefog, akkor képesek vagyunk megvédeni a környezetünket. Előbb utóbb ugyanis a bukásunkat fogjuk előidézni azzal, hogy egyre jobban károsítjuk a környezetünket.

Az óra után Dáviddal egymás mellett lépkedve mentünk le a lépcsőn és még láttam, hogy Patrik bevonul a táncterembe. Mintha csak megérezte volna, hogy őt figyelem hátra pillantott a válla felett, tekintete az enyémbe fúródott, aztán elfordult tőlem és becsukta az ajtót. Lábaim maguktól vittek az ajtóig és lábujjhegyen pipiskedve bekukucskáltam az ablakon.

- Nem kéne szerintem – állt meg mellettem Dávid.

- Látni akarom, hogy kikkel táncol – haraptam az ajkamba.

- Ugye nem vagy féltékeny? Laura, azok a csajok mind 20 felett vannak, Patrik meg csak 19 – nevette el magát Dávid.

- Mit számít a korkülönbség? – fintorogtam.

- Be is mész vagy csak állsz ott? – kérdezte ekkor Kornél.

- Ó, te vagy a tánctanára? – csaptam le rá azonnal és Kornél felé pördültem.

- Aha.

- Kikkel táncol?

- Bettivel és Lillával.

- Ja, jó rendben – bólintottam.

Betti és Lilla nagyon rendesek voltak és mindkettőjüknek volt párkapcsolata. Megnyugodva engedtem, hogy Kornél bemenjen a próbaterembe megtartani az óráját, majd követtem Dávidot. Némán sétáltunk egymás mellett az étkezőig, ahol rajtunk kívül egy lélek sem volt, tekintve, hogy túl korán volt még a vacsorához. Én viszont éhes voltam, leginkább egy nagy üveg nutellára vagy fagyira vágytam, de kételkedtem benne, hogy tartanának szerelmi bánatra édességeket. Egy próbát azért mindenféleképpen megért. Szerencsém volt, ugyanis tartottak fagyit és sikerült kikönyörögnem magamnak egy egész dobozzal, de ára volt neki, amit nagyon szívesen teljesítettem. A szakácsnőt sikerült ugyanis megfűznem, akinek az unokája nagy rajongója volt Hannának és arra kért köszöntsem fel az unokáját videóban és akkor enyém lehet a fagyi. Teljesítettem a kérését és a nevemet is lefirkantottam Hanna albumára, amit Hanna újév után dobott piacra, tele fantasztikus dalokkal, amiknek felvételénél én is jelen voltam. A fagyimmal és pár szendviccsel, valamint üdítőkkel a kezemben csatlakoztam Dávidhoz, aki rám várva Mellanival beszélt videochaten, érkezésemre pedig felállt.

- Na, mutasd magad – szólalt meg Mellani én pedig sóhajtva megálltam Dávid mellett és kezemben a fagyival integettem Mellaninak. – Rossz rád nézni! Szedd össze magad!

- Viszonylag elég jól viselem – tiltakoztam és közelebb hajolva megszemléltem a kinézetem a kamerában.

Nos... a kinézetem nem éppen volt csinosnak és ellenállhatatlannak mondható. Szemeim bedagadva a sírástól, az arcom sápadt, sminkem elmosódva, hajam olyan volt, mint egy szénaboglya.

- Közelebbről még rosszabb a helyzet. Dávid nem bírta rendesen elmondani nekem, hogy mi történt, szóval mond el te – kérte.

- Még Dávidnak se mondtam el, majd elmondom egyszerre, csak menjünk a helyünkre – néztem Dávidra.

- Annyira nem értem, hogy miért kellett eddig várni! Ha rám hallgatsz, akkor mára túllendült volna a dolgon!

- Lehet, hogy meg fogsz haragudni, de most se miattad beszéltem vele – haraptam az ajkamba és a cipőmet kezdtem el bámulni.

- Magadtól? Na, az még jobb!

- Nem... Szabi beszélt a fejemmel.

- Szabi? A zsűrik egyike Szabi? És te még mindig ott vagy? Jaj, Laura, hogy lehetsz ennyire naiv?

Meg bántottan és felháborodva meredtem a telefonra. Mi az, hogy naiv vagyok? Egyáltalán miért hiszi azt, hogy Szabi felnyomna engem? Semmi előnye nem származna neki abból és engem tart az egyik legerősebb versenyzőnek. Engem, mint Laurát, és nem Hannát. Mindezt szerettem volna Mellanira zúdítani, de addig nem akartam, míg nem voltunk a szomorúfűz rejtekében. Ott aztán vettem egy mély levegőt és beavattam őket a részletekbe, időnként szünetet tartottam és a számba kanalaztam egy adag csokis fagyit. Már nem sírtam, a könnycsatornáim azt hiszem már kiapadtak és még nem termelődtek újak. Miközben meséltem a fájdalom folyton bele nyilallt a szívembe, akárhányszor Patrikra gondoltam és arra milyen jó volt vele és, hogy most talán örökre elveszítettem őt. Elveszítettem őt az önzőségem miatt, és mert féltem. Féltem a tetteim következményeitől.

- És tudjátok mi a legrosszabb? Hogy mi ijeszt még most is meg?

- Mi? – kérdezte Dávid, aki egész idő alatt alig szólalt meg bár Mellanival nem is hagytunk neki lehetőséget.

- Hogy még nincs két teljes hete, hogy ismerem mégis... akkora hatással van rám az elvesztése. Soha még csak meg se fordult a fejemben, hogy így érezhetek egy olyan srác iránt, aki korban közel áll hozzám. Tényleg csak pár napja ismerjük egymást, ennyi idő alatt a szerelem ki sem alakulhat az emberben, maximum a szimpátia. Teljesen össze vagyok zavarodva. Úgy érzem, szerelmes vagyok, de ilyen hamar, hogyan?

- Néha vannak dolgok Laura, amire nincs magyarázat, olyankor hagyni kell a dolgot elengedni és elfogadni, hogy ez a helyzet. Egy táborba vagy Laura ne feledd, össze vagy zárva lassan két hete Patrikkal, velük élsz, és egy táborban nem számít az idő, mert minden olyan más – magyarázta Mellani. – Csak tedd fel magadnak a kérdést. Szerelmes vagy Patrikba?

- Igen – vágtam rá azonnal habozás nélkül. – De Bence iránt nem így éreztem.

Mert Bencébe nem voltam igazán szerelmes. A felismerés hirtelen villant belém és rájöttem, hogy amit annak idején igaz szerelemnek hittem, az nem más volt, mint egy kislány plátói szerelme egy érettebb férfi iránt. Hiába volt köztünk meg a kémia, ha a sors úgy szerette volna, hogy együtt legyünk, akkor együtt lettünk volna. Vajon Isten akarta, hogy megismerjem Patrikot úgy, hogy nem tudom önmagamat adni? Vajon szán nekem és Patriknak egy újabb fejezetet? Egy olyan fejezetet, ahol tiszta lappal kezdhetünk? A telefonomat elővéve szomorú mosollyal az arcomon lapoztam végig a galériámat, ami tele volt vele, kapcsolatos emlékekkel. A képeket nézegetve egyre biztosabb voltam abban, hogy szeretem Patrikot, nagyon szeretem. Szomorú mosollyal az arcomon, tettem le magam mellé a telefont és kortyoltam bele az üdítőmbe.

- Nekem mennem kell srácok. Legyetek ügyesek – búcsúzott el Mellani.

- Szia, Mellani – mosolyogtam rá a lehető legmeggyőzőbben, aztán kettesbe maradtam Dáviddal.

A hirtelen beállt csendben azt se tudtam, hogy mit mondjak, ám aztán eszembe jutott, hogy Mellani és Hanna nem kedvelik egymást és biztos voltam benne, hogy Dávid tudja ennek az okát. Engedve a kíváncsiságomnak Dávidra szegeztem a tekintetem és megköszörültem a torkom, hogy rám figyeljen.

- Te tudod mi történt Mellani és Hanna között?

Dávid felpillantott rám, aztán gyorsan lesütötte a szemét és elhúzta a száját.

- Nem az én dolgom elmondani ezt Laura – suttogta. – Mellani letépné a tökömet, ha megtenném.

- De ő sem mondott nekem semmit!

- Akkor kérdezd a testvéredet! – villant meg a tekintete. – Ő mondja el neked, ha eddig nem tette. Talán félt, hogy más szemmel fogsz rá tekinteni.

- Dávid! – szóltam rá ingerülten.

Dávid látta rajtam, hogy nem tágítok és, hogy azt se engedem, meg válasz nélkül távozzon. Idegesen túrt bele a hajába, aztán előre dőlt és vett egy mély levegőt.

- Múlt évben mind a hárman részt vettünk egy Karácsonyi jótékonysági eseményen. Előtte már beszélgettünk, Hanna szeretett volna velünk közös dalt, ő keresett meg minket. A jótékonysági eseményen léptünk fel először együtt és aznap este csúnyán összevesztünk Mellanival. Másnap összefutottam Hannával és órákat beszélgettünk, délután pedig már korcsolyázni mentünk. Esküszöm nekem semmilyen hátsó szándékom nem volt, élveztem Hanna társaságát, jól esett a figyelme, mert Mellanival eleve nehéz időszakot éltünk át. A legrosszabb, hogy pont az ünnepek jöttek, de haragudtam Mellanira ezért a szüleimhez utaztam, ő pedig egyedül töltötte a karácsonyt. Hanna felvetette, hogy mi lenne, ha féltékennyé tenném Mellanit, azzal, hogy vele mutatkozok, én hülye pedig belementem. Mellani nem keresett engem, ez pedig idegesített, és amikor láttam, hogy azzal a sráccal tölti az idejét, aki miatt a vita eleve kirobbant, elborított a köd. Szórakozóhelyre mentünk Hannával szilveszter este, ott volt Mellani is, pár ismerősével. Táncoltunk és ittunk, aztán Hanna megcsókolt engem. Teljesen ledermedtem és időm se volt eltolni magamtól, megtette helyettem Mellani. Akkora pofont kaptam tőle, hogy még most is érzem a helyét. Csakhogy Mellani a védelmébe vette Hannát, hogy én kihasználtam őt, pedig azon igyekezett, hogy összehozzon minket.

- Mi van? – szakadt ki belőlem.

- Amíg nekem azt mondta tegyük féltékennyé Mellanit, addig ő folyamatosan beszélt Mellanival és mondta neki, hogy segít kibékülni nekünk, mert szerinte nekünk együtt kell lennünk.

- Nem értem, hogy miért tett volna ilyet – ráncoltam a homlokom csodálkozva.

- Mert szerelmes lett belém – sóhajtott fel. – Az én hibám, amiért nem vettem észre a jeleket, hogy neki ez több. Véglegesen el akart szakítani Mellanitól, csak azzal nem számolt, hogy Mellani kiselőadást tart nekem, én meg csak bámulok rá döbbenten. Mert persze Hanna azt mondta neki, hogy velem is beszélt.

- De...

Nehezen tudtam elhinni azt, amit Dávid mesélt. Hanna sose tett volna ilyet. Az én testvérem nem volt ennyire gonosz. Sose tett volna tönkre egy kapcsolatot, pláne nem ilyen módon. Magam elé meredve felidéztem azt, amit Dávid mondott és próbáltam elképzelni, hogy Hanna így cselekedik. Nehezen ment ugyanakkor eszembe jutott, hogy abban az időben Hannával nagyon eltávolodtunk egymástól, olyannyira, hogy szinte nem is találkoztunk. Akkor kihagyta a közös süti sütést huszonharmadikán és úgy jött haza, hogy szabályosan ragyogott, de nem mondta meg, hogy kivel volt. Ahogy a dolgok sorra eszembe jutottak, eszembe jutott az is, hogy egyszer hallottam, ahogy Mellanival beszél, majd egy másik barátnőjének mondja, hogy Dáviddal találkozik és bízik benne, hogy végre a fiú nem hozza fel témának Mellanit. Sápadtan ráztam meg a fejem. Akkoriban annyira lekötötte a gondolataimat Bence, szilveszter után meg még jobban, hogy semmit sem érzékeltem abból, ami Hannával történt.

- Tőle kell hallanom – nyögtem ki.

- Semmi értelme Laura. A múltban történt, kár felhánytorgatni.

- De... Hanna nem ilyen ő nem.

- Most őszintén Laura szerinted miért gyanakodott Mellani és Szabi a kezdetektől? Mert Hanna egy számító dög, te pedig egy földre szállt angyal!

- Ő nem ilyen! – kiáltottam rá. – Ő a testvérem, nem tenne ilyet senkivel.

- Gondoltam, hogy nem fogsz nekem hinni, de miért hazudnék? – tárta szét a karját.

- Ennyire nem változhatott meg – suttogtam, majd felkaptam a fejem és Patrikra szegeztem a tekintetem, aki minket észre véve azonnal megtorpant.

Pár pillanatig egymásra meredtünk, aztán Patrik sarkon fordult, én pedig felpattantam.

- Maradj csak, én már úgy is menni akartam – szóltam utána, majd a válaszát meg se várva, a másik irányba indultam.