Pár perccel a színpadra lépés előtt tudatosult bennem, hogy nekem ez lesz az utolsó énekem. Most fogok utoljára a színpadra állni és éppen ezért szerettem volna méltó búcsút venni a tábortól. Azt szerettem volna, ha az emberek emlékeznének erre a pár percre, és még évekkel később is felemlegessék, hogy milyen nagyot alakítottam ezen a bizonyos napon a táborban. Igaz azt fogják gondolni, hogy Hanna volt, de én és még páran tudni fogják, hogy ki volt akkor a színpadon, hogy ki énekelte ki a szívét is ebben a dalban.

- Hajrá Laura – suttogtam magam elé mélyeket lélegezve és a papucsomat lerúgva felsétáltam a lépcsőn.

Szemügyre vettem a jól ismert díszletet, a falevelekkel teli padlót, a régi antik széket és álló tükröt, a fehér függönyt, ami mögött egy ventilátor van, hogy úgy tűnjön, fúj a szél, majd a tekintetem a fehér galambra vándorolt, aki egy kalitkában várta, hogy szabadon eresszem. Nyugi, haver, hamarosan szabad leszel. Szabival mindent, de tényleg mindent elkövettünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban vissza tudjuk adni a klipet.

Tudtam, hogy ezzel a dallal a fiatalság nem tud mit kezdeni, így csak a rajongóimra, pontosabban Hanna rajongóira számíthattam, akik akkor is maximum pontszámot adtak, ha nem ismerték a dalt, valamint az idősebb korosztályra, akik még ismerték a Vad angyalt és remélhetőleg szerették is. A produkciómmal őket szerettem volna megnyerni, ezért is néztem egész héten a klipet és a sorozatot, hogy minél jobban le tudjam venni Milagros nőies, de egyben vad stílusát is. Szerettem volna elhitetni a közönséggel, hogy egy angyal vagyok, aki olykor nagyon is vad tud lenni. Akinek aranyból van a szíve, de azonnal bele áll a vitába, ha igazságtalanság érti. A színpadra lépve, amikor felcsendült a zene többé már nem Fodor Laura voltam, hanem Milagros Esposito a Vad angyal. A függöny ebben a pillanatban széthúzódott, és amikor a füstgép kifújta a füstöt, a szoknyámat megragadva előre szaladtam, és a megfelelő pillanatban énekelni kezdtem. Nem láttam, de tudtam, hogy a vetítőn elindult a videó, amit Szabi készített még rólam kedden. Teljesen kizártam a nézőket, elfelejtettem azt, hogy éppen egy versenyen vagyok és a bent maradásért küzdök. Csak énekeltem és élveztem a dalt, ahogy Szabi is tanácsolta. Nem volt előre begyakorolt koreográfia, az egészet végig improvizáltam, ügyelve arra, hogy olyan elemeket használjak, amik voltak a klipben is. Nem szenvedtettem sokáig a galambot, kivettem a kalitkából és szabadon eresztettem, had repüljön és vele együtt szárnyaltam én is. A dal vége felé rároskadtam a székre, arcomon fájdalom, mint Nataliának a klipben, aztán ellöktem magamtól a széket, ami felborult én pedig a fölre estem. A térdemre támaszkodva énekeltem, aztán lefeküdtem és átfordultam, bízva abban, hogy sikerült popsit villantanom, bár Szabi azt mondta csak viccelt, de hát azt is mondta, hogy improvizáljak. És ekkor, amikor felnéztem megpillantottam Kornélt, Ivo szerepében, aki megjelent a színpadon. Kezét felém nyújtotta, amit én megfogtam, ő pedig felrántott a földről és a derekamat átkarolva hátra felé kezdett húzni, míg én a nyakába kapaszkodtam. A szemébe nézve énekeltem, ő pedig megsimogatta az arcom, majd az államat megfogva maga felé húzott. Be pánikolva ellöktem magamtól és az ellenkező irányba szaladtam. Kornél utánam vetette magát, hátulról elkapta a derekam és hátrálva a lépcső felé húzott. Kapálóztam a lábammal, ahogy Milagros tette volna, majd zárásként:

- Nyakigláb azonnal tegyél le! – követeltem dühösen.

- Majd ha bevallod, engem szeretsz és nem Pablot – érkezett a felelet Kornéltól.

A függöny bezárult, én pedig ott maradtam Kornéllal, erősen lihegve, síri csendben. Már kezdtem volna pánikolni, hogy elcsesztem, hogy senkinek se tetszettem, amikor is a nézőtér egyszerre kezdett el tombolni, a függöny pedig széthúzódott. A színpad közepére szaladtam és mosolyogva meghajoltam. Teljesen megrészegített a hangos taps és a rengeteg ember, akik mind felállva tapsoltak. A mosolyom csak még szélesebb lett, amikor a tekintetem a zsűrire vándorolt. Mind a négyen állva tapsoltak. Miután meghajoltam, lesiettem a színpadról, ugyanis az egyéni produkciókat, csak az eredményhirdetéskor fogják véleményezni. A sátorba érve a többiek tapssal fogadtak engem, én pedig boldogan felnevettem és a gratulációkat köszöngetve a saját társaságom felé indultam.

- Brutál jó voltál – ölelt meg Dávid. – Simán leköröztél mindenkit.

- Ó, van nekem ám itt erős ellenfelem – néztem Patrikra, aki elvigyorodott.

- Fej fej mellett. Megfelel?

- De meg ám! – vágtam rá és bizonytalanul vártam, hátha mond még valamit.

- A popsi villantás szándékos volt?

A kérdése nagyon váratlanul ért, bevallom nem igazán számítottam rá, hogy bárki is a fenekemet fogja nézni, de ezek szerint mégis. Piros arccal vettem el az asztalról egy bontatlan ásványvizet és nagyot húztam belőle, csak aztán néztem újra Patrikra.

- Az eredeti klipben benne van. Egyébként milyen volt a videó? Szabi nekem nem mutatta meg – tereltem el a szót a popsivillantásomról.

- Őszinte – vágta rá Patrik azonnal.

- Őszinte könnyek is voltak – suttogtam, majd elkaptam róla a tekintetem és a kivetítőre néztem.

A színpadon éppen Sua volt és Lil G: Álom című dalát énekelte. Őszinte leszek, nem tetszett. Sua ártatlan baba arcához nem illett Lil G zenei stílusa. Igen jól elénekelte, de az egész lényéből áradt, hogy ez nagyon nem az ő világa. Bár talán pont ez a tábor lényege. Kirángatni az embereket a komfortzónájukból. Engem például Szabi teljes mértékben kirángatott a komfortzónámból ezzel a dallal, álmomba nem gondoltam volna, hogy egyszer én egy ilyen dalt énekelve állok színpadra és popsit is villantok. Miközben a kivetítőt néztem a gyomrom egy hatalmasat kordult.

- Elmentem kajáért – csaptam a hasamra. – Ti kértek valamit? – pillantottam le a srácokra.

- Ó, én kérek.

Csodálkozva fordultam Noémi felé és elnevettem magam.

- De ezúttal veled tartok – pattant fel mosolyogva.

- Okés – bólintottam.

Egymás mellett lépkedve indultunk meg az árusok felé, közbe én fél füllel a soron következő fellépőt hallgattam, miközben Noémi öltözéket figyeltem. A homlokomat ráncolva próbáltam rájönni, hogy mit adhat elő, de nem igazán jártam sikerrel.

- Mit adsz elő? – kérdeztem.

- Selena Gomez: Slow Down.

Bután pislogva néztem rá. Tudtam, hogy ki Selena Gomez. Ki ne tudná? Ő szerepelt a Hamupipőke egyik változatában, de a dalait nem igazán ismertem, kivéve azt, ami a filmben is benne volt. Noémi látta rajtam, hogy nem ismerem a dalt, de csak nevetve legyintett és mondta, hogy majd hamarosan meghallgatom.

- Úristen sültkrumpli. És hamburger – ragadtam meg Noémi kezét és mélyet szippantottam a levegőből.

- Ne is mond, fogyókúrázok – nyögött fel és fájdalmasan vágyakozó arccal nézett a hamburgeres felé, ahonnan ezek a mennyei illatok szálltak.

- Hülye vagy! Hamburgerre éhezek, szóval gyere – rángattam magam után a tiltakozó lányt és mivel mindenki az aktuális előadót nézte, azonnal sorra is kerültünk. – Szia, két adag sültkrumpli lesz és két hamburger, minden mehet bele csak csípős nem – adtam le a rendelést, és egyáltalán nem foglalkoztam azzal, hogy mennyibe kerül.

Rólam tudni kell, ha egyszer valamit megkívánok, akkor azt meg is szerzem magamnak, kerüljön bármennyibe.

- Máris adom – mosolygott rám a lány. – Tetszett az előadásod – tette hozzá.

- Köszönöm – mosolyogtam rá kedvesen. – Te mit eszel? – pillantottam Noémire.

- Hát, fogyókúrázok, szóval keresek valami salátát.

- Azt nem igazán lehet kapni. De összedobhatok neked egy szendvicset hús nélkül.

- Á, abban nincs élvezet, kérek akkor egy csirkés hamburgert – pillantott az ár listára beletörődötten.

Pár perccel később már a zsákmányunkkal együtt léptünk be a sátorba és a helyünk felé indultunk. Noémi csatlakozott a barátaihoz, a miénkkel szemközti kanapéra huppant, én pedig a srácok mellé, akik döbbenten nézték a rengeteg kaját.

- Azt te mindent megeszed? – köszörülte meg a torkát Dávid.

- Nem láttatok még egy lányt sokat enni? – pislogtam rájuk ártatlanul.

Igazából szerintem nyilvánvaló volt, hogy Patriknak hoztam a másik hamburgert és krumplit és nem egyáltalán nem azért, hogy bevágódjak nála, hogy így hízelegjek neki. Egyszerűen csak magától értetődő volt a számomra, hogy ha magamnak veszek valamit, akkor neki is hozok belőle. Tekintetem Patrikra vándorolt, aki engem figyelt, majd az érintetlen hamburgerre nézett. Pár pillanatig semmi sem történt, aztán Patrik előre hajolt, elvette a hamburgert, maga elé húzta a krumplis zacskót és a ruhájára vigyázva enni kezdett. Mosolyogva folytattam a falatozást és közben a fellépőket hallgattam. Akadtak, akikért nagyon izgultam, ilyen volt természetesen Dávid produkciója, de a tekintetem, akkor is a képernyőre szegődött, amikor Noémi került sorra. Vele kapcsolatban valamiért nagyon az volt az érzésem, hogy nem volt elég önbizalma, ezért nem is volt tudtában annak, hogy milyen csinos. Talán egy idióta fasz összetörte a szívét, és most nem mer hinni az őszinte bókoknak sem.

- Nagy Patrik, készülődj, hamarosan te következel – lépett oda hozzánk a szervező, Patrik pedig azonnal felállt.

- Sok sikert haver – nyújtotta pacsira a kezét Dávid.

- Tekerd meg azt a csípőt – tettem hozzá, mire lemosolygott rám.

- Kösz cowboylány!

Zakatoló szívvel néztem a távolodó háta után és neki fogalma sem volt róla milyen érzelmi hullámot indított el bennem azzal, hogy a becenevemen szólított. Noha ezt a becenevet még Hannának adta, igazából ez a név engem illetett meg. Hiszen én jöttem vissza a táborba istálló szagosan, nem Hanna. Hanna soha a büdös életbe nem piszkította volna be a kezét, ilyen fajta munkával és ezt szerintem Patrik is tudta.

A kivetítőre szegeztem a tekintetem, ujjaim csuriba voltak, lábammal a földön doboltam, de mindezzel felhagytam, amikor Patrik megszólalt angolul.

- You broke my heart. Cause I couldn't dance. You didn't even want me around. And now I'm back. To let you know. I can really shake 'em down.

Ez egyszer nem kellett segítséget kérnem és nem pislogtam bután, hogy ez mit akar jelenteni. Pontosan ismertem a jelentését, úgy, mint a tenyeremet és ez széles mosolyt csalt az arcomra. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam, megfogtam Dávid kezét és táncolni kezdtem, miközben Patrik a színpadon táncolt és énekelt. A sátorban maradt táncosok, szinte azonnal csatlakoztak, és nagyon hamar lekért engem az egyik srác, hogy ne csak Dáviddal bénázzak, hanem táncoljak is egy jót. Én pedig táncoltam és közben Patrikkal együtt énekeltem. Lehet, hogy tévedek, sőt tuti, de jó volt azt gondolni, hogy a szívünk egy ritmusra dobbant, és ahogy én őt képzeltem Berci helyébe, így hívták a srácot, úgy Patrik is engem képzelt Lilla helyébe, aki Babyt alakította. Amikor aztán Patrik csatlakozott hozzánk, hatalmas tapssal és fütyüléssel fogadtuk.

- Kösz – tartotta fel a kezét nevetve Patrik, majd elvette a szervezőtől a mobilját, aztán bele törölte az arcát az ingjébe.

- Szerintem már kiakasztottad a szexiség faktort, többé ne állj színpadra. A lányok még mindig be vannak zsongva – pillantottam a nézőtér felé.

- Szexiség faktor? – kuncogott fel.

- Danny mindig szexi – tártam szét a kezem. – És ez a táncstílus közel áll a szexhez, a szenvedélyről szól. Nagy kár, hogy közted és a lányok között semmilyen szexiség se volt – hazudtam.

- Nem volt? – billentette oldalra a fejét. – Gondolom, akkor lett volna tökéletes, ha te vagy fent a színpadon.

- Egy ilyen dalra, csak a legjobbak táncolhatnak – néztem a szemébe. – Olyanok, akik ismerik a történetet.

- Hát persze – bólintott, majd egy nagyot nyújtózkodott és fáradtan ásított egyet. – Bunkóság lenne, ha én most aludnék egyet?

- Ha tudsz ilyen hangzavarban. Majd felköltelek, ha jelenésed van.

Azt hittem, hogy Patrik csak viccelt, amikor azt mondta aludni szeretne, de amikor lehuppantam a kanapéra, ő pedig végig nyúlt rajta, fejét az ölembe fektette, már tudtam, hogy nagyon is komolyan gondolta. Nem mertem bármit is mondani, még levegőt is csak ritkán vettem, miközben őrülten verdeső szívvel figyeltem Patrik arcát, aki egyre egyenletesebben szuszogott, és a szeme sem cikázott ide oda, a csukott szemhéja mögött. Irigykedve figyeltem Patrik hosszú szempilláit, de a szeme alatti sötét karikákat már egyáltalán nem irigyeltem. Ki tudja, okoztam-e én is neki álmatlanságot a hülyeségemmel? Csak akkor vettem észre, hogy sírok, amikor az első könnycsepp végig gördült az arcomon. Szerda óta egy könnycseppet sem ejtettem, komolyan azt hittem, hogy a könnycsatornáim már teljesen kiapadtak, de úgy látszik mégsem. Ám ezek a könnyek, már nem a fájdalom könnyei voltak, hanem a remény és a boldogság könnyei. Már tudtam, hogy van okom a reménykedésre, hiszen Patrik az én combomat használta párnának. Ha nem bocsátott volna meg nekem, akkor biztos, hogy nem rajtam aludna most. Egy ideig még figyeltem az arcát, aztán hátra döntöttem a fejem és behunytam a szemem, hogy a többiek ne lássák a könnyeimet.

- Ilyen a Földön nincs. Hé, ti ketten. Csipkerózsikák – rázta a vállamat folyamatosan Szabi, akinek hangja, csak ködösen jutott el a tudatomig.

Résnyire kinyitottam a szemem, és hunyorogva néztem Szabira, aki közvetlen közelről meredt rám dühösen. Ezután a tekintetem Patrikra vándorolt, aki a szemét dörzsölgetve nézett Szabira, majd egy nagyot ásítva felült. A lábam azonnal életre kelt, mintha ezernyi hangya mászkált volna elgémberedett végtagjaimba.

- Ti ketten vagytok a legerősebb versenyzők, mégis veletek van a legtöbb gond.

- He? – kérdezte Patrik kómásan.

- Még mit nem. A kutyának meg tessék?

- Bocs. Miért van velünk a legtöbb gond? Glória a második nevünk.

- Na, látom, az egyik felébredt – forgatta meg a szemét, aztán rám szegezte a tekintetét. – Veled mi van öcskös?

- Most éppen mit követtünk el? – kérdeztem ásítozva.

- Á semmit, igazából semmit. Csak nehezen hiszem el, hogy amíg rajtatok kívül mindenki a bent maradásért izgul, ti ketten tök nyugodtan alukáltok, egy verseny kellős közepén.

Patrikra villant a tekintetem, aki szintén rám nézett és a nevetés egyszerre robbant ki belőlünk. Szabi hitetlenkedve meredt ránk, majd sóhajtva legyintett egyet és magunkra hagyott, had nevessük ki magunkat. Ám nem sokáig tartott a jókedvünk, ugyanis pár perccel később felcsendült Zoltán hangja és arra kért minket, hogy fáradjunk fel a színpadra. Már sokkal kevesebben voltunk, mint egy hete ilyenkor, már csak 35-en álltunk a színpadon, és mind a 35-en ott szerettünk volna lenni a legjobb 20-ban. Nem még, mindig nem találtam meg az értelmét Zoltán nagyszerű szervezési képességének. Még mindig hülyeségnek tartottam, hogy ma 15 főtől kell búcsúzni.

- Nos, meg kell hagyni a mai verseny is igen izgalmasan alakult. Először csapatos produkciókat láthattunk, hol láttuk az összecsiszolódást a csapattagok között, de akadtak olyan produkciók is, amiknél sajnálatos módon látszott, hogy nem sikerült összebarátkozni. A csoportos produkciók vegyesre sikeredtek, viszont az egyéni produkciók egészen magasra tették a mércét a zsűri számára, de a döntés megszületett, így nem is szaporítom tovább a szót. Mint egy héttel ezelőtt, most is a tovább jutók neveit sorolom fel, utoljára hagyva azt a személyt, aki megnyerte a mai estét. Ő, mint egy héttel ezelőtt, most is maga döntheti el, hogy kivel szeretne az utolsó héten együtt dolgozni. De akkor mondom is az első tovább jutó nevét. Nagy Patrik!

A szám elé kaptam a kezem, hogy ne visítsak fel örömömben és boldogan vigyorogva szorítottam meg Patrik kezét. Patrik rám mosolygott aztán megállt a színpad közepén és óriási tapsvihar közepette meghajolt a közönség és a zsűri felé, akik aztán jellemezték a produkcióját. Elégedetten bólogatva hallgattam a zsűri véleményét, aztán Kornéliára néztem, aki átnyújtott egy borítékot Patriknak. Az utolsó héten Patrik az ő tanítványa lesz, ami a lehető legjobb választás volt. Tudtam, hogy Kornélia jó kis dalt fog adni Patriknak, ami talán kilépteti a komfortzónájából, vagy egy olyan nagy jelentőséggel bíró dalt ad neki, ami után tuti biztos, hogy megnyeri a versenyt. Miközben Patrikot figyeltem rájöttem, hogy tényleg azt szeretném, ha ő nyerne. Teljes szívemből bíztam benne, hogy jövőhét szombaton az ő nevét mondja ki győztesként Zoltán, mert megérdemelte volna. Így legalább Patrik is meg láthatja, hogy nem minden verseny épül hazugságra, hogy igenis van olyan verseny ahol önmagát adva is képes nyerni! Ahol számít még valamit az egyéniség. És miközben erre gondoltam, fel se tűnt, hogy már csak egy szabad hely maradt. Nagyot nyelve, azonnal a tömeget kezdtem el kutatni, Hannát keresve, hogy már most megüzenjem, neki sajnálom. Ám nem találtam meg, pedig egy vörös hajkorona igen feltűnő, ezért Patrikra néztem, aki döbbenten széttárta a kezét és Dávid is értetlenül figyelte a történéseket.

- Mi van veled? – tátogta felém, én pedig elhúztam a szám és hol Zoltánra néztem, hol pedig Szabira, bízva abban, hogy valamelyik elárulja magát.

Valamiért nagyon kételkedtem benne, hogy én nyertem volna meg a mai napot.

- Most pedig annak a fiatal tehetségnek fogom mondani a nevét, aki csapatos és egyéni produkciójával egyaránt elnyerte a zsűri valamint a közönség kedvencét. Aki csupán csak egy ponttal hagyta le Nagy Patrikot. Egy ponttal emberek! A mai este győztese nem más, mint... Fodor Hanna – kiáltotta a mikrofonba Zoltán.

Csodálkozva, de boldogan mosolyogva sétáltam előrébb és meghajoltam a közönség, valamint a zsűri felé, és közben a tekintetem találkozott Szabiéval, aki elégedetten mosolygott, de a tekintetében megcsillant a szomorúság, amiért hiába nyertem én, hétfőtől már nem dolgozunk együtt. Mert abban biztos voltam, hogy őt fogom választani. Egyedül ő ismerte a titkomat, a zsűri közül és tudtam, hogy Hanna nála jó kezekben lesz. Zoltán a kezembe adta a mikrofont, én pedig kihasználva az alkalmat, műsorvezetőre váltottam és a kiesett versenyzők felé fordultam. Akik között ott voltak az ikrek és nagy döbbenetemre a múlt heti győztes srác is.

- Tapsoljuk meg a srácokat, akik nélkül a mai nap nem lett volna ugyanaz – szóltam a mikrofonba, majd látva Zoltán nem tetsző tekintetét a zsűri felé fordítottam a figyelmem.

- Kezdem én! Mit kell tennem annak érdekében, hogy engem válasz? – kérdezte Ákos aggódva, mire elmosolyodtam, de semmit se válaszoltam. – A produkciódat, pedig imádtam. Imádtam annak ellenére, hogy azt a hülye sorozatot, ki nem állhatom és most bocs mindenkitől, akit megbántottam, de tényleg irritált a sorozat.

- Köszönöm!

- Mint a múlt héten, most is megcsillogtattad a színészi tudásod, ami sokban hozzá tett a produkciódhoz. Színészkedés nélkül nem lett volna az igazi, és kifejezetten tetszik, hogy te mindig megpróbálod levenni az adott karakter jellemvonásait. Szerintem gondolkodj el a színészi pályán, mert nagy sikered lenne. Ha itt vannak a kedves szülők, ez nekik is szól, ne hagyják elveszni ezt a tehetséget.

- Köszönöm! – mosolyogtam Alexanderre.

- Tudom, mit érzel – kezdte Kornélia mosolyogva. – Tiniként, fiatalabb koromban oda vissza voltam a Vad angyalért, míg a kortársaim Violettát néztek megállás nélkül. Fantasztikus voltál Hanna, és köszönöm, hogy pár perc erejéig vissza adtad nekem a Tv előtt töltött izgalmas perceket!

Itt már nehezen bírtam megállni könnyek nélkül, és amikor Szabira néztem tudtam, hogy hamarosan sírni is fogok, ha olyat talál mondani.

- Éreztétek már azt, hogy épp a ti versenyzőtök nyeri meg a mai estét, mégis a háttérbe szorultok? – kérdezte sértetten, mire elnevettem magam, és megtöröltem a könnyes arcomat. – Imádtam minden percét és büszke vagyok rád! Büszke vagyok a teljesítményedre, amit eddig nyújtottál, hogy még akkor is csináltad, amikor a padlón voltál, amire csak az igazán jó zenészek képesek! – nézett mélyen a szemembe.

Kész. Végem volt. A könnyeim eleredtek, Szabi pedig felpattant, felugrott a színpadra és szorosan a karjába zárt. A közönség tapsolt, én pedig Szabihoz bújva zokogtam, ő pedig a hajamat simogatta.

- Kérlek, maradj! Csináld végig te a versenyt! – suttogta.

Annyira nagyon szerettem volna, de hívott a kötelesség, és valahol tudtam, hogy Hanna nem menne bele. Ez az ő versenye volt, én csak helyettesítettem két hétig. Bent maradtam a versenybe, hogy jövő héten Hanna le tudja aratni a babérokat.

- Nem tehetem – suttogtam és a hangom elcsuklott.

- Akkor ígérj meg nekem valamit!

- Mit?

- Nem adod fel a zenét! Nem bújsz vissza a csigaházadba, hanem énekelsz! Ígérd meg, hogy megkeresel engem! Ígérd meg Laura!

- Megígérem – nyögtem ki nagy nehezen.

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer elérkezik ez a pillanat, hogy itt állok a színpadon Pásztor Szabolccsal, aki arra kér, engem keressem meg. Annak idején, amikor a szerelmes levelet írtam neki, még a legvadabb álmaimban se merült fel, hogy egy napon ilyen szoros baráti kapocs fog kettőnk között kialakulni.

- Rendben – tolt el finoman magától, majd megfogta a kezem és a magasba emelte. – Hölgyeim és uraim a mai nap győztese – kiáltotta, a közönség pedig tapsolt. - Most pedig válasz. Kivel szeretnél együtt dolgozni? – fordult felém.

A tekintetében láttam, hogy arra számít, nem őt választom, sőt mintha azért könyörgött volna, hogy ne tegyem, de én már döntöttem. Hanna nála lesz majd a legjobb kezekben, csak úgy merek elmenni, hogy tudtam, jó kezekben hagytam itt Hannát. Végignéztem a zsűrin mintha gondolkodnék, de aztán a tekintetem visszatért Szabira.

- Téged választalak! – néztem Szabi szemébe, aki gondterhelten sóhajtott.

- Bocs srácok, de már nyertünk is, mindenki mehet haza. A végső győztes Fodor Laura... akarom mondani Hanna – javította ki magát, mire a tömeg felnevetett a botláson, én viszont tudtam, hogy szándékosan mondta ki a nevem, ezzel okozva egy kisebb szívrohamot. – Íme, a dalod, és a duetted – adta át a borítékot Szabi, amit megköszöntem, aztán lesiettem a színpadról és bebújtam Patrik háta mögé, hogy egy kicsit kikerüljek a reflektorfényből.

- Milyen érzés híresnek lenni? – fordult meg, mire felpillantottam rá és sóhajtottam egy nagyot.

- Felkavaró – motyogtam. – Mit kaptál?

- Téged vártalak!

Melegség költözött a szívem tájékára és remegő kezekkel bontottam ki a borítékot, Szabi ugyanígy tett. Először a szóló dalt néztem meg, ami Cserháti Zsuzsától volt a Boldogság gyere haza. Ez egy kicsit meglepett, nem gondoltam volna, hogy Szabi egy ilyen dalt szán nekem, de egy pillanatig se panaszkodtam. Aztán megnéztem a duettemet is, és a féltékenység egy pillanat alatt belemarkolt a szívembe. Patrikkal volt a duett, ott állt feketén fehéren, hogy Nagy Patrik és Fodor Hanna, majd a dal előadója és címe. Rácz Gergő és Orsovai Reni. Medly. Nyilván a három legjobb dalukból összeállítva, a Mostantól, az AHA és a Titkod nem leszek. Örültem volna neki tényleg, de annak nem örültem, hogy Hanna és Patrik együtt fognak énekelni. Soha nem voltam féltékeny a testvéremre, most mégis ezer meg egy negatív gondolat fordult meg a fejemben. És nem örültem neki, nagyon nem.

- Mi a szólód? – kérdeztem.

- Elmondom, csak nagyon kérlek, ne kapj sikítófrászt!

- Ó az mindjárt egészen más miatt lesz – fontam össze a kezemet magam előtt.

Patrik csodálkozva fürkészte az arcom, aztán felém tartotta a kis papírt, amit elolvasva kikerekedett a szemem és ugrálni kezdtem.

- Úristen! – ugráltam Patrik előtt izgatottan, aki a tekintetével kísérte végig az ugrálásomat, aztán elkapta a vállam és a földön tartott. – Szabó Ádám leszel – mosolyogtam rá közvetlen közelről.

- Hát igen, nagyon úgy tűnik – bólintott fájdalmas arccal.

- A Most még fáj egy nagyon jó szám Patrik, és a mondanivalója is erős – néztem a szemébe.

- Hát majd meghallgatom – eresztett meg egy halvány mosolyt, aztán a tekintete a hátam mögé vándorolt.

- Hé, menj csak – érintettem meg a kezét.

- Azt se tudod, hogy kihez...

- Nem számít! Látom, hogy menni akarsz, menj! – küldtem továbbra se nézve hátra.

- Találkozunk még? – kérdezte az arcomat fürkészve.

- Ha találkoznunk kell, akkor találkozunk, ha máskor nem szombaton. Sok sikert Patrik, nyerd meg, mert megérdemled és...

- Igen?

- Semmi! Nem fontos! Szia – öleltem át mielőtt meggondolhattam volna magam, aztán elindultam a családom felé, akik a színpad mellett várakozva Alexandert hallgatták.

Úgy tűnik tényleg a fejébe vette, hogy nekem a színészi pályán van a helyem. Mondjuk, nem lenne hülyeség, elhelyezkedni a lovas színházba, és ott énekelhetek és lovagolhatok is egyszere. A vállam fölött hátra pillantva Patrikot kerestem a tekintetemmel, míg meg nem pillantottam, egy idős pár társaságában, akik gondolom a nagyszülei voltak. Könnyes szemekkel mosolyogva figyeltem Patrikot, aki hosszú pillanatokon keresztül állt a nagymamája ölelésében, aztán a családom felé fordultam és megtettem azt, amire szerda óta vártam. Anyu karjaiba vetettem magam.