Pár órával később már átöltözve, Miley ruhájához hasonló öltözékben, sötétszürke farmerben, fehér, kék spagettipántos bő pólóban, fekete csizmámban, kiegészítőnek pedig többsoros bőrből készült nyakláncot viseltem és így álltam sorba a mojitós stand előtt. Még az utolsó pillanatban is azon gondolkodtam, hogy milyet kérjek magamnak, végül magamnak energia italosat kértem, Patriknak pedig narancsos kókuszos mojitót. Nem kérte, igazából nem is találkoztam vele, de úgy gondoltam, ezzel nem fogok átlépni semmilyen határt. Kezemben a két pohárral indultam meg a sátor felé, amikor egyszer csak Hanna toppant elém. Az én ruháim közül öltözködött, de egy szót se szóltam, amiért a kedvenc barackszínű overálomat viseli, amit nem volt szívem elhozni a táborba. Az overáll nadrág részre lenge volt, felső része viszont tapadt így kiemelte a melleimet, ezúttal pedig Hanna melleit. Haját természetesen kivasalta, szemén napszemüveg, lábán balerina cipő, arcán széles mosoly.

- Hahó, tesó – ölelt meg, engem pedig azonnal körül ölelt a parfümjének illata, amiért mindig egy vagyont adott ki.

- Szia – köszöntem vissza, de az ölelését nem tudtam viszonozni a poharak miatt.

- Szóval ez a tábor – tolta fel a napszemüveget és csillogó szemekkel körbe nézett. – Sokkal szebb, mint a képeken, amiket küldtél. Muszáj mindent megmutatnod. Van még időd ugye? Vagy mész valakihez? – pillantott a poharakra. – Annak a srácnak viszed igaz? Patriknak! Bemutatsz neki ugye? Természetesen, mint Laurát.

- Hagyd levegőhöz jutni a testvéredet – nevetett fel apu és kedvesen megszorította a vállam, majd adott egy puszit a homlokomra.

- Sziasztok – mosolyogtam rá anyuékra.

- Jó újra látni angyalom – puszilta meg az arcomat anyu. – Nem is tartunk fel, menj készülődni, mi keresünk egy jó helyet.

- Kérjetek a kék ruhás szervezőtől, szavazó lapot, mind két fordulóra – mutattam a szervező felé, aki a nézőtérre vezető területen foglalt helyet.

- Rendben.

- Mehetek veled? – kérdezte Hanna reménykedve. – Légyszi!

Zavartan néztem Hannára. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy nem jöhet, hogy a vendégeknek nincs bejárásuk a sátorba, ami igaz is volt. Bevallom féltékeny voltam a testvéremre. Magamnak akartam a tábort, a sátort, Patrikot. Nem szerettem volna osztozkodni Hannával ezen az érzésen, az embereken. Ez volt itt az utolsó napom, szerettem volna, ha teljesen az enyém. Ugyanakkor Hanna a testvérem volt, és szerettem őt, nem lehettem rá féltékeny, hiszen nélküle nem kerültem volna be ebbe a táborba, ezek közé az emberek közé.

- Gyere – bólintottam végül. – De a sátorba nem jöhetsz be – tettem hozzá.

- Nem probléma. Közben mesélhetsz – nézett rám vidáman, miközben elindultunk.

- Inkább, előbb azt szeretném, ha te mesélnél.

- Oké. A forgatás fantasztikus volt, Ádámmal megbeszéltük, hogy fogunk még találkozni a forgatáson kívül is, bár még rengeteg közös munkánk lesz együtt. Ilyen profi csapattal még sose dolgoztam együtt, a színésztársaim, a stáb, a rendező, mindenki nagyon kedves. A rendező azt mondta, ha így folytatom, kitárulnak előttem a lehetőségek ajtajai – mesélte vidáman.

- Hm... és Ádám szingli?

- Hát persze, hogy szingli. Miért ne lenne az? – zökkent ki és csodálkozva rám meredt.

- Volt már rá példa, hogy olyan srácba zúgtál bele, aki nem volt szingli – rántottam meg a vállam és beléptem a sátorba.

Tekintetemmel azonnal Patrikot kezdtem el keresni, és amikor megláttam az egyik kanapén ülni Dávid társaságában feléjük vettem az irányt. Érkezésemre mindketten felnéztek. Dávid mosolyogva, Patrik elgondolkodva. A nap folyamán akárhányszor összefutottunk, mindig így nézett engem. De sokkal jobb volt ez a tekintet, mint ha mondjuk gyűlölködve meredt volna rám.

- Öhm... - köszörültem meg a torkom és hirtelen nagyon elszégyelltem magam, amiért ide állítottam mojitóval a kezemben. – Szóval... hallottam, hogy kifogytak és időbe telik még jön az utánpótlás, ezért kimondhatatlan veszélyek és számtalan nehézség árán átküzdöttem magam az embertömegen, hogy ideérjek sátrodba és átadjam a narancsos kókuszos mojitódat. Kitartó vagyok, akárcsak te, és birodalmam oly irdatlan, hogy nincs hatalmad felettem – improvizáltam a Fantasztikus labirintusból idézve.

Nem véletlen idéztem ebből a filmből, ugyanis Patrik az egyik esti beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy neki a Fantasztikus labirintus volt a kedvenc filmje. Patrik röhögve állt fel és nekem csak ekkor tűnt fel az öltözéke. Kapucnis cipzáras felsőt viselt, amit nem cipzározott fel rendesen, így tökéletesen ráláttam a mellkasára.

- Kösz – vett el tőlem a szemembe nézve.

- Szívesen – mosolyogtam rá zavartan.

- Nekem nem tudtál megmenteni egy mojitót? – kérdezte Dávid.

- Szeretnéd meginni? – kínáltam a sajátomat.

- Nem kösz, most már megyek és szerzek magamnak – legyintett. – Úgy is, hamarosan megérkezik Mellani – pattant fel, aztán a tekintete a hátam mögé vándorolt és elfintorodott. – Nem is értem, hogy lehettünk bizonytalanok. Süt róla, hogy ő Hanna – húzta el a száját.

- Kérlek ne – néztem a szemébe. – Fogok beszélni vele!

- Nem kell beszélni vele, tovább léptünk Mellanival, csak kérlek, mond meg neki, hogy tartsa magát távol tőlünk!

- Oké – biccentettem.

Dávid a másik irányba távozott, hogy még véletlenül se kelljen Hanna mellett elmennie, én pedig hátra néztem Hannára, aki a sátor előtt ácsorgott és idegesen nézett engem. Sejtettem, hogy a kijelentésemmel megfogtam őt, és most gondolom, szeretné elmondani a történteket a saját szemszögéből. De már nem voltam rá kíváncsi, mert Hanna idegessége, ide oda cikázó tekintete elárult mindent. Dávid és Mellani igazat mondtak, nekem pedig ennyi elég is volt. Lehet én se voltam szent, de én legalább bocsánatot kértem és megpróbáltam jóvá tenni a hibámat. Tekintetem vissza vándorolt Patrikra, aki már visszaült a kanapéra és valamilyen videoklipet nézett, időnként beleszívott a szívószálba. Már azon voltam, hogy visszamegyek Hannához, amikor Zoltán hangja felcsendült és minden versenyzőt a sátorba parancsolt. Odaintettem Hannának, aki fújtatott egyet, de aztán sarkon fordult és eltűnt a szemem elől.

- Leülhetek? – kérdeztem Patriktól.

- Aha. Hogy megy az angol?

- Megbirkózom vele – mondtam határozottan és beleszívtam a szívószálba. – Szabi szerint nem lesz gond. Inkább a spanyoltól félek.

- Láttam tegnap a próbát, nem kell félned. Hasítani fogsz! Nagyon jól levetted, a klipben szereplő lány karakterét.

- Köszi. Te is egész jó Danny vagy – jegyeztem meg.

- Egész jó – motyogta maga elé. – Én itt bíztatom, erre ő. Egész jó.

- Patrik Swayze a legjobb Danny, utána következel te, bár Colt Prattes – tűnődtem el és megnedvesítettem az ajkam.

- El ne élvezz itt nekem – morogta, majd döbbent hangot hallatott, amikor a telefonomra pillantva észrevette az említett személy fényképét. – Nem is néz ki jól.

- Dehogynem – nevettem el magam, bár a fényképeket nézegetve neki kellett igazat adnom.

A filmben egyfajta varázs lengte körbe őt, talán a karakter miatt, és a mozgása miatt látta az ember őt a legtökéletesebb férfinek, vagy csak szimplán megöregedett és már nem olyan helyes. Zsebre vágtam a telefont és kiittam a maradék mojitómat, aztán a képernyőre szegeztem a tekintetem. A színpadon már fent volt az első négyes, köztük Lia is. Az elmúlt egy héten rengeteget mesélt a csapatos dalukról, elmondása szerint tarolni fognak, így kíváncsian figyeltem hogyan adják elő a Little Mix: Black Magic című dalát. Kilenc csapat volt összesen, mindegyik négy fős, kivéve mi akik hatan voltunk, rajtunk még egy másik csapat is hat főből állt, és voltak Patrikék, akik csak hárman, akik egy kevésbé ismertebb fiúbanda bőrébe bújtak. A JLS fiúcsapat voltak és a Kickstart fogják elő adni, ami viszont mindenki számára ismerős, ugyanis Bereczki Zoltán: Kerek Egész című dala sokban hasonlít a srácok dalához. Dávid csatlakozott hozzánk és popcornt dobálva a szájába, hol a képernyőt figyelte, hol pedig a telefonját nyomkodta és Mellanival beszélt.

- Odamegyek a srácokhoz – pattant fel Patrik és ott hagyott minket a kanapén.

Ahogy körbe néztem láttam, hogy mindenki csapatokba rendeződött, így mi is azt tettük Dáviddal. Odamentünk az ikrekhez és nem sokkal később már Lia és Réka is csatlakoztak hozzánk. Együtt ültünk a sorunkra várva, és közben megtárgyaltuk, hogy szerintünk kik veszélyeztetik a helyünket. Én kapásból ki mertem jelenteni, hogy Patrikék nehéz ellenfelek lesznek, ahogy az ABBA-val szemben is fel kell kötnünk a gatyánkat. Az ABBA-t mindenki ismeri, nincs olyan ember, aki ne ismerne legalább egy dalt belőle. Ha felidézni nem is tudja, hallásból tuti ismeri.

- Sikerült valamit intézni Zoltánnal?

- Áh – legyintett Lia lemondóan.

- Pedig nem volt rossz ötlet – mosolyogtam rá. – Csinálunk egy képet? Hátha eljut az eredeti előadókhoz – vetettem fel.

Mikor mindannyian beleegyeztek, megkértem Kornélt, hogy csináljon rólunk képet, ő pedig lőtt jó párat, aztán mikor rájöttem, hogy az eredeti előadóknak van kanapés képük, visszahívtam és újat képet készítettünk. A képen én középen ültem a földön, egyik kezemmel a kanapéra támaszkodva, másikkal a hajamat birizgáltam. Tőlem jobbra, legszélén Zoli, mint Joe, mellette ült Lia, mint Selena, mögöttünk a karfán Alex, mint Kevin. A bal oldalamon pedig Réka, mint Demi, ő mellette pedig Dávid, mint Nick.

- Úristen ez nagyon jó lett – mosolyogott Lia boldogan. – Ugye nem gond, ha feltöltöm most azonnal? Ez a kép lett a kedvencem srácok!

- Nekem is küldjétek át – kérte Réka. – A barátaim nem akarják elhinni, hogy veletek énekelek és...

- Akkor ők nem a barátaid – szóltam közbe. – Ha a barátaid lennének, nem kételkednének a szavadban!

- Igaza van! Kukába velük – erősítette meg Lia. – Pasikat ne is kérdezz, semmit se tudnak – legyintett a srácok felé, én pedig elnevettem magam.

Köztük ülve rádöbbentem, hogy egész jó kis csapatot alkottunk. Nem kerültünk közeli viszonyba egymással, a próbákon kívül nem is nagyon találkoztunk, mégis ahogy rájuk néztem rájöttem, hogy ők is hiányozni fognak. Már teljesen megszoktam, hogy Lia folyton videóz, hogy az ikreket mindig összekeverem, ők pedig mindig behúznak a csőbe, pedig ikerként meg kéne tudnom különböztetni őket, de sose tudom, Rékával pedig jókat tudtunk együtt hallgatni. Vele nem igazán beszélgettem, pedig biztos jól kijöttünk volna. Dávid pedig, hát ő meg Dávid volt.

- Patrikék jönnek.

- Máris jövök – pattantam fel abban a pillanatban és a sátor másik végébe siettem. – Hé – érintettem meg a kezét, mire felém fordult és lenézett rám. – Dobogtass meg minden női szívet! Legyen has villantás meg minden – pirultam el.

- Megnézted a klipet – vigyorodott el.

- Aha – vontam meg a vállam. – Sok sikert!

- Kösz – nézett a szemembe, majd halványan rám mosolygott és felsietett a színpadra a többiek után.

- Neked is sok sikert – szóltam Kornél után, aki a válla felett hátra nézve rám, elvigyorodott.

Ott maradtam a lépcső aljában, és amikor a függöny széthúzódott, megpillantottam a nézőteret. Úgy tűnik valaki hírét vitte a tábornak, ugyanis sokkal többen voltak, mint egy héttel ezelőtt. Rengeteg embernek hely se jutott, hiába hozták el a székeket az étkezőből, nem volt elég. Mikor felcsendült az ismerős dallam, a közönség egyszerre kezdett el tapsolni, majd a taps alább hagyott, amikor Patrik elkezdett énekelni. Látszott a nézők arcán, hogy nem erre számítottak, de aztán túl tették magukat a döbbenetükön és tapsolni kezdtek. Rengeteg telefon emelkedett a magasba, és amikor a srácok letépték magukról a felsőt, hangos visítás támadt a nézők soraiban. A tini lányok teljesen megkergültek a félmeztelen srácok láttán, ők pedig pont ezt akarták elérni. Hogy leszünk képesek ezt lekörözni? Sehogy. Mosolyogva tapsoltam meg a fiúkat és elégedetten bólogattam, amikor a zsűri pozitív véleménnyel volt a produkciójukról. Először a táncosok hagyták el a színpadot és mivel ismertem őket, pacsira nyújtottam a kezem ők pedig sorra belecsaptak.

- Remélem jövőhéten már újra együtt dolgozunk – jegyezte meg Betti elhaladva mellettem.

- Ez a daltól függ majd, amit kapok – mosolyogtam rá zavartan, aztán Patrikra néztem, aki megállt velem szemben.

Meztelen mellkasán izzadság cseppek csillogtak, mellkasa sebesen emelkedett és süllyedt, tekintete csillogott.

- Gratulálok – szakítottam el a tekintetem a mellkasáról és a szemébe néztem. – Nehéz lesz megugrani titeket.

- Én is ugyanígy voltam múlt héten veled – vágta rá. – Megyek, átöltözök és leiszom magam. Sok sikert, ha addig nem érek vissza.

- Utolsók leszünk, kell a sötét a produkciónkhoz.

- Hát, akkor tuti visszaérek – pillantott ki a sátorból, majd rám mosolygott és sietősen elindult, hogy átöltözzen.

Az utolsó csapat voltunk, akik felléptek a színpadra, velünk bezárult a kör, mi zártuk a csapatos versenyt. A nézők már láthattak nyolc fantasztikus produkciót, akadtak köztük gyengébbek, de erősebbek is. Mi pedig az utolsók voltunk és megpróbáltunk maradandó élményt hozni a színpadra. Már elkezdett sötétedni, a nap már épp lebukóban volt, rózsaszínre festette az eget, mi pedig Dáviddal előre sétáltunk és felültünk a színpad szélére, pont, mint a klipben Nick és Miley. Amit Szabi gyakoroltatott velem az az egyenesen való ülés, de nem mindig sikerült észben tartani a helyes testtartást. Mikor a tekintetünk találkozott, kihúztam magam, ő pedig elmosolyodott. Dávidra nézve vártam, hogy elkezdjen gitározni, kezemmel a zene ütemére dobáltam a combomon, egyik lábamat a levegőben lóbáltam, a másik alattam volt, aztán lehunyt szemmel énekelni kezdtem. Az agyamban azonnal átkapcsolt valami, testemet adrenalin öntötte el, a szívem hevessebben dörömbölt a mellkasomban, ajkam mosolyra húzódott. Jó érzés volt egy olyan ügyért énekelni, ami nagy jelentőséggel bírt és, amikor a részünket leénekelve felsiettünk a színpadra, a kivetítőn megpillantottam magunkat. Úgy tűnik valamit Liának mégiscsak sikerült intéznie. Elintézte, hogy benne legyen az előadásunkban a videó, amit tök random vettünk fel a szabadban. Mindannyian rajta voltunk, hol én tartottam a kamerát, hol pedig valaki más. De most nem volt idő a videót figyelni, Dáviddal elfoglaltuk a helyünket a mikrofonállványaink előtt és leénekeltük a csillagokat. Együtt.

Ez majdnem olyan érzés volt, mint az, amikor Hannával álltam fent a színpadon, de mégis teljesen más. Függtünk egymástól, ha egyikünk bukott, bukott mindenki, ugyanakkor tudtam, hogy bármikor képes vagyok a színpadra állni nélkülük és ez jó érzéssel töltött el. Lihegve, kipirult arccal, simítottam hátra a hajam és a zsűrit fürkészve vártam, hogy véleményezzék a produkciónkat. Leginkább Kornélia, Szabi és Alexander véleményére voltam kíváncsi. Ők készítettek fel minket, az ő véleményük számított a legtöbbet.

- Jó rátok nézni gyerekek. Jó látni, hogy mennyire összekovácsolódtatok szombatra, és, hogy őszinte volt a mosolyotok a dal közben. Én elhittem nektek, hogy ti évek óta barátok vagytok. Gratulálok – mosolygott ránk Alexander.

- Azért voltak ott kis elcsúszások, és némely szó nem lett tökéletesen kiejtve – kezdte Szabi, én pedig azonnal lesápadtam és fejben gyorsan végig vettem az elmúlt pár percet, hogy mit ronthattam el. – Csak viccelek, minden tökéletes volt, a színészi tehetségetek pedig fantasztikus! – mosolygott ránk.

Meghallgattuk még Kornélia véleményét is, aztán elhagytuk a színpadot és a szervezőtől vissza kaptuk a telefonjainkat.

- Most pedig rohanjunk át öltözni – ugrált fel alá Lia, aki teljesen be volt zsongva.

- Igen rohanni kéne, főleg neked vöröske. Te nyitod a szólókat.

- Micsoda? – kerekedett el a szemem döbbenten és ész nélkül kivetettem magam a sátorból, hogy a központi épületbe menjek.

Nem értem miért nem lehetett a ruhákat ide lehozni, és itt egy másik sátorban át öltözni. Komolyan minek kell visszamenni az épületbe? A lépteim azonnal lelassultak, amikor megláttam Patrikot, aki felém közeledett, ruhazsákkal a kezében. Ő már át volt öltözve, de korábban csak futólag láttam, most viszont alaposan szemügyre vettem. A zselézett hajától kezdve, a fekete cipőjéig, ami még csillogott is a friss boxolástól.

- Elhoztam a ruhádat. Megkérdeztem a szervezőtől, hogy ki kezd – magyarázta.

- Ó – pislogtam csodálkozva és átvettem tőle a ruhazsákot. – Köszönöm – túrtam zavartan a hajamba, majd körbe fordultam, hogy hol öltözhetnék át nyugodtan.

Annyi szerencsém volt csak, hogy 15 perc szünet volt, ez idő alatt a nézők és a zsűri is felállították a pontjukat. Kilenc pont volt a maximum, mivel kilenc csapat volt, így a leggyengébb egy pontot kapott, a legerősebb pedig kilencet, a második fordulóban pedig már 35 pont a maximum.

- Takarjalak?

- Nem, nem kell. Keresek valami helyet – pislogtam körbe tanácstalanul.

A szomorúfűz túl messze volt, ráadásul az éjszakai eső miatt, még jó pár helyen sár volt, a fehér ruhámat pedig nem szerettem volna összekenni, így kénytelen voltam elfogadni Patrik segítségét. Neki hátat fordítva a sátor hátsó részénél, ahova remélhetőleg senki sem akart jönni, kezdtem el öltözködni. Először a felsőmből bújtam ki, majd hátra nyúltam, hogy kikapcsoljam a melltartómat, de meggondoltam magam és belebújtam a fehér ruhámba, majd csak azután szenvedtem le a melltartómat és a nadrágomat. A csizmámat, egy papucsra cseréltem, ugyanis a színpadon mezítláb leszek majd.

- Oké, kész vagyok – gyömöszöltem bele mindent a ruhazsákba. – Sehol sem akadt fel? – forgolódtam Patrik előtt.

- Sehol!

- Szuper, kívánj sok sikert – mosolyogtam rá idegesen.

- Sok sikert Laura! – nézett mélyen a szemembe, nekem pedig megremegett a gyomrom.

Patrik tett felém egy lépést, kezét felemelte és lágyan megérintette az arcom, én pedig lesütöttem a szemem, arcomat vörös pír lepte el, és nehezen álltam meg mosolygás nélkül. Nem akartam elhinni, hogy ez megtörténik, hogy Patrik megérintett és beszél velem. Semmit se szóltam, mert féltem, ha meg töröm a csendet, a pillanat elillan és minden olyan lesz, mint tegnap. Nem mertem reménykedni abban, hogy Patrik megbocsátott nekem, hiszen tudtam, két nap alatt nem lehet kiheverni egy ilyet. Szerettem volna, ha igen, de...

- Ó az Istenit öcskös, tudod te, mióta kereslek? – ütötte meg a fülem Szabi bosszús hangja.

- Hát itt vagyok nyakigláb megtaláltál – néztem rá visszatérve a valóságba.

- Azt látom, bár először azt hittem csak délibáb. Kibékültetek? – kapkodta a tekintetét kettőnk között.

- Hát – kezdtem, majd elhallgattam, mert fogalmam se volt.

- Nem számít – legyintett türelmetlenül. – Minden rendben? Nem vagy rosszul? Nincs pánikrohamod? – faggatott az arcomat fürkészve.

- Minden a lenagyobb rendben van!

- Helyes. Meg kell mutatni a testvérednek, hogy jobban ide illessz, mint ő! Talán erre ő is rájön és rávesz, hogy fejezd be te a versenyt.

- Ezt már megbeszéltük Szabi és légy szíves szállj le a testvéremről! – húztam össze a szemem dühösen, majd kikerültem őt és visszamentem a sátorba.