A faházakhoz megérkezve egy-egy szervező állt mind két faház előtt, akiknek az volt a dolguk, hogy felírják a szobatársak nevét és átadják a szobákhoz tartozó kulcsokat. Mellanival megvártuk, míg az újdonsült barátok feliratkoznak, hogy aztán nevetve bemenjenek a faházba és belakják a szobájukat. Öt fős szobák voltak tehát magunk mellé még három lány jöhetett volna, de úgy voltunk vele, hogy senkihez se könyörögjük be magunkat. Pillantásom a fiúk faháza felé vándorolt és láttam, hogy Patrik és Dávid már találtak maguk mellé szobatársakat. Egy magas srácot, és két iker fiút, akiket lehetetlenség volt ilyen messziről megkülönböztetni. Mindig örültem, ha ikreket láttam, mert olyankor mindig nyugtáztam, hogy nem csak belőlem van kettő, hanem másokból is.

- Nektek vannak szobatársaitok? – kérdezte tőlünk a szervező, akinek egy kis táblácska volt a ruhájára csippentve, amin az állt, hogy József.

Mellanival körbe hordoztuk a tekintetünket és rajtunk kívül már csak egy tépett fazonú barna hajú lány ácsorgott a faház előtt, de ő is hevesen gesztikulálva magyarázott a telefonba.

- Hát azt hiszem, mi ketten leszünk – jegyeztem meg.

- Vannak még üres helyek... – nézett végig a papíron József a homlokát ráncolva.

- Nem válunk szét – vágott a szavába Mellani, én pedig meglepetten, de boldogan elmosolyodtam és a szívem környékére melegség költözött, amikor rájöttem, szereztem egy barátot.

- Vigyétek magatokkal azt a lányt, ő sincs még sehol – intett bosszúsan a telefonáló lány felé. – A négyes szobában, eddig két lány van, velük lesztek együtt.

- Rendben – bólintottam. – További jó munkát – tettem hozzá kedvesen.

- Aludni megyek – morogta az orra alatt és a mappát a hóna alá csapva elsietett, hogy utolérje a másik kék ruhás tagot.

- Bunkó – vontam fel a szemöldököm döbbenten, Mellani pedig elnevette magát és belém karolva, megragadta a bőröndjét és a faház felé kezdte vonszolni.

Így tettem én is, majd a telefonáló lány mellett elhaladva, odaszóltam neki, hogy a négyes szoba a miénk. Egy pillanatra abba hagyta a beszédet, rám nézett, majd biccentett és egyet intve odébb sétált, hogy nyugodtan tudjon tovább beszélni. A faházba belépve olyan érzésem volt mintha egy méhkasba kerültem volna. Mindenki folyamatosan beszélt, különbnél különb zenék hallatszottak ki a szobák csukott ajtaja mögül, olykor hangosan felröhögtek.

- Hát, persze, hogy az emelet – nyögött fel Mellani és fájdalmasan fintorogva a lépcsőre nézett, amit meg kellett másznunk.

Percekbe telt, míg felszenvedtük magunkat a lépcsőn és a bőröndünket, miközben nem egyszer elküldtük a picsába azt, aki feltalálta a lépcsőt. Az emeletre megérkezve, kifáradva huppantunk le a kanapéra, hogy kifújjuk magunkat, miközben mindketten a tetőablakra meredtünk, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a csillagos égboltra.

- Hali – köszönt ránk ekkor egy lány.

- Szia – köszöntünk vissza Mellanival szinte egyszerre.

Felpillantottam és futólag végig mértem a lányt, aki köszönt nekünk. Rögtön ami feltűnt, hogy félig koreai és eszembe is jutott, hogy mi volt az a dal, amit énekelt. Nehéz volt elfelejteni, mivel Nagy Bogitól énekelte a Szélt és végig az előadás után a sírás kerülgetett, mert pokolian elkezdett hiányozni Bence. Aztán persze azonnal rájöttem, hogy ő nem akarna velem komoly kapcsolatot. Nem mondta ugyan ki, de fogadjunk, hogy csak barátság extrákkal lenne a részéről, részemről... nos, arról inkább ne is beszéljünk.

- A négyes szoba a tiétek? – kérdezte a füle mögé tűrve az egyik szemébe hulló fekete hajtincset.

- Aha – bólintottam és irigykedve figyeltem a csillogó selymes fekete haját és szinte teljesen biztos voltam benne, hogy nem a zsírtól csillog ennyire.

- De örülök, annyira tetszett az előadásotok – csillant fel a tekintete és mielőtt tiltakozhattunk volna megfogta az egyik bőröndöt, történetesen az enyémet, mert az volt hozzá közelebb és elkezdte húzni a szoba felé.

Mellanival egymásra néztünk és követtük a lányt, akinek a nevét egyikünk se jegyezte meg, majd beléptünk az aranyos öt ágyas ki szobába, amiből kettő emeletes volt, egymással szembe tolva, a másik pedig egy egyszemélyes az ablak alatt. A tekintetem azonnal az üres egy személyes ágyra villant és miután köszöntem a bent tartózkodó lánynak, aki szerintem nem is hallotta, mert fejhallgató volt a fején és a zene ütemére bólogatott, Mellani felé fordultam.

- Jó, legyen a tiéd – engedte át nekem nagylelkűen az egyszemélyes ágyat, ő pedig ledobta a táskáját az egyik emeletes ágy, alsó részéhez.

Vigyorogva huppantam le az ágyra és az ablakon kipillantva a tekintetem találkozott Patrikéval, akinek meztelen mellkasa csak úgy világít a sötétben. A pillantásom sietve tért vissza az arcára, és láttam a széles vigyort az arcán, miközben integetett nekem. Visszaintettem, ő pedig lehúzta a redőnyt, megfosztva ettől a kellemes és zavarba ejtő látványtól, amiben részem volt.

Fél órával később, amikor már túl voltunk a kötelező körökön és megtudtuk, hogy a félig koreai lánynak Sua Hjong a neve, a barna rövid hajú lánynak pedig Adrienn és már azt is megbeszéltük, hogy ki milyen dalt kapott, belépett az ajtón a telefonáló lány és körbe hordozta a tekintetét.

- Hát, sziasztok, szobatársak – köszönt kedvesen. – Flóra vagyok – mutatkozott be.

Mi is bemutatkoztunk, aztán őt is kifaggattuk a kapott daláról és alaposan kiveséztük a témát, ugyanis kezdésnek egy irtó erős számot kapott szerintünk. Bár attól függ, ki mit tekint erős számnak, de nekem igenis erős egy Celine Dion szám.

- Ki, hogy van fent Snapchaten? – törte meg hirtelen a csendet Adrienn.

- Én nem használom – húztam be a nyakam arra számítva, hogy bezsebelek egy adag döbbent tekintetet, de nem ez történt, ezért megnyugodva hátra dőltem, hogy folytassam a panaszkodást Hannának, aki esélytelenül próbált megnyugtatni engem.

Szerintem senki sem lenne boldog a tudattól, hogy négy nap múlva egy angol dallal kell színpadra állnia, mikor az angol tudása kifogy annyival, hogy I love you meg Kiss me. Tán, ha egy német dalt kaptam volna, azt sikerült volna megtanulnom és elénekelnem. Na, de egy angol dalt? Ráadásul olyat, amit még egyszer sem hallottam? Nem, Hanna bárhogy is próbált nyugtatni engem, képtelen voltam rá, ezért amikor már pattanásig feszültek az idegeim, úgy döntöttem elsőként elmegyek lezuhanyozni a folyosó végén lévő közös tusolóba. Szerencsére üres volt mindegyik így kedvem szerint válaszhattam a tök ugyanolyan kabinok közül, hogy melyikbe szeretnék bemenni. Nem siettem el a dolgot, alaposan megmostam minden egyes porcikámat, vigyázva nehogy a hajamat víz érje, mert nem volt kedvem reggel hajat vasalni és közben természetesen az előttem álló nehézségeken agyaltam. Abban biztos voltam, hogy nem merek majd egyik zsűritagnak se szólni, hiába volt Kornélia egy hétig a mentorom, akihez nyugodtan oda mehettem volna, tudtam, hogy nem fogom megtenni, mert nem szerettem volna beégetni magam. Őszintén. Melyik az az énekes, aki nem tud angolul? Pláne, hogy Hanna már nem egy angol dalt el énekelt a fellépésein, nem mehetek oda így és vallhatom, be semmit sem tudok angolul. A zuhany alatt állva énekelni kezdtem Szabó Ádám Gyengéden című dalát, hogy lenyugtassam magam, de nagyon hamar rájöttem, hogy itt bizony megint Ádám hangjára lesz szükségem és nem a sajátomra. Miután alaposan áttöröltem magam, belebújtam a kedvenc királykék kétrészes pizsamámba, aztán visszaindultam a szobába és kiterítettem az egyik székre a törülközőmet.

- Van meleg víz? – kérdezte Mellani és komótosan elkezdett kipakolni a bőröndjéből a pizsamáját keresve.

- Aha – bólintottam és felhúztam a szívecske mintás ágyhuzatomat, az ágyneműre, orromat pedig megcsapta az öblítőnk illata, amitől azonnal honvágyam lett.

Amilyen gyorsan csak tudtam bebújtam a takaró alá és a kellemes idő ellenére nyakig betakartam magam, hogy minél tovább érezhessem az otthon illatát. Egy ideig még a telefonomat nyomkodtam, aztán amikor Mellani visszajött, mindenkitől elköszöntem és az ablak felé fordulva megpróbáltam elaludni, miközben a fülemben Szabó Ádám énekelt.