Hiába voltunk ikrek, rengeteg dologban eltért a személyiségünk és az öltözködési stílusunk. Mikor még kicsik voltunk, a szüleink folyton ugyanolyan ruhába öltöztettek minket, később aztán már nem tették, mert könnyebb volt minket úgy megkülönböztetni, ha nem voltunk azonos ruhában. De még így is nem egyszer volt olyan, hogy Hannával titokban ruhát cseréltünk és megvicceltük anyuékat. Mára ezt teljesen kinőttük. Na, jó nem teljesen. Például idén én futottam és végeztem talajgyakorlatokat Hanna helyett, hogy meglegyen neki a tesi kettes. Kicsit csodálkozott a tanár, hogy most miért vagyok ilyen ügyes, ezért a végét szándékosan elrontottam és „véletlenül" én is elestem, amikor eldobtam a medicinlabdát. Ekkor már a tanárnő is megnyugodott, hogy Hanna nem lett hirtelen fitt és sportos. De cserébe Hanna megírta nekem az év végi angol dolgozatomat így átengedtek kettessel. De ruhák terén már soha nem öltöztünk össze, kivéve akkor, amikor egy olyan eseményre mentünk, ahol viccesnek tartottuk, hogy ugyanolyan ruhát viselünk. De még akkor se voltunk teljesen egyformák, mert a frizuránk és a sminkünk teljesen más volt.

Miután bejelentettem Hannának, hogy benne vagyok felvisított és már rángatott is be a házba, hogy gyorstalpalót adjon nekem abból, milyen legyek Hannaként. Először természetesen anyáéknak örömködte el, akik büszkén néztek rám, amiért meg mertem tenni ezt a hatalmas lépést, és tudják milyen nehéz ez nekem stb... És közben egyikükben se merült fel, hogy nekem hamarosan versenyem lesz és gyakorolnom kéne. Mi lesz Villámmal, ha nem viszem ki minden nap és nem gyakorlunk? Persze megkérhetem Bencét, hogy vigye ki terepre, de az egyáltalán nem ugyanaz. Villámnak velem kell gyakorolnia! Talán fogom és elviszem magammal és viszem magammal Bencét is, hogy legyen egy lelki támaszom.

- Nem menekülsz ám, mindent el kell mesélned, hogy mi van közted és Bence között, de most fontosabb dolgunk, hogy átalakítsunk téged, olyanná amilyen én vagyok – tolt be a szobájába Hanna.

Lehuppantam az ágyára, elvágódtam rajta és az énekesekkel borított plafonra meredtem, miközben Hanna sorra dobálta rám azokat a ruhákat, amiket mindenképpen el kell vinnem magammal a táborba.

- Hiába, hogy csak két hét, minden eshetőségre fel kell készülnünk. Lehet, hogy esni fog, de az is lehet, hogy dög meleg lesz. Kell megfelelő ruha arra az esetre, ha kilógnátok bulizni, vagy éppen randizni – vetett rám egy huncut pillantást.

- Mi, az, hogy csak két hét? – szegeztem neki a kérdést.

- 2 hétig tart a forgatás a Balatonnál. Utána már helyet cserélhetünk – jelentette be ünnepélyesen én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam.

Így, hogy nem 3 hét, hanem csak kettő, sokkal könnyebb lesz elviselni. Jó a 2 hét még mindig több, mint mondjuk az az 1 hét, amit Hanna személyesen fog ott eltölteni, de a kettő kevesebb, mint a három. Valahogy majd csak sikerül kibírnom és végig imádkozni fogok, hogy ne kapjak egy angol dalt. Én is utána néztem ennek a tábornak és ott azt írták, hogy mindig a zsűri osztja ki a feladatokat. Sose te választasz. A te döntésed egyedül a legelső dal, amit rögtön aznap este kell elénekelned, amikor megérkezel egy csapat idegennel a táborba. Az fogja eldönteni, hogy kipakolhatsz, vagy mehetsz hazafelé. Igen, hiába, hogy egy tábor, itt lesznek kiesők is bőven. Lehet, hogy odamegyünk vagy 50-en és csak 15-en maradunk, mert nem üti meg a többi azt a szintet, amit elvárnak. Hogy ők ebbe, hogyan látnak rendszert, azt nem tudom. Én mindenesetre csak bambán pislogtam, amikor a szabályzatot olvastam.

- Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mit kéne elénekelnem legelőször. Mivel azt én választom ki, ezért bármi lehet. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy a sajátom közül énekelek egyet, de nem szeretnék kérkedni azzal, hogy nekem már saját dalom is van – magyarázta.

- Szerintem ez a tábor nem arról szól, hogy kinek mennyi saját dala van. Itt a tehetség a fontos. Lehet a saját szinteden, ahol biztonságban mozgasz a csillagokat is le énekled, de nem biztos, hogy ugyanilyen jól el tudsz énekelni egy Whitney Huston dalt.

- Igen igazad van – biccentett Hanna, aztán vigyorogva a nyaka köré tekert egy piros sálat, a fejébe nyomott egy szalmakalapot és tökéletes hangon elkezdte énekelni Whitney Hustontól az I Wanna Dance With Somebadyt.

Felnevettem és Hannát figyeltem, ahogy a tükör előtt ugrált, mikrofonként használva a fésűjét, aztán felém perdült, megragadta a kezem, felrántott az ágyról és könyörögve kérte a szemével, hogy énekeljek vele együtt. Nem fogok hazudni. Átkozottul hiányzott együtt énekelni vele, de dacból évekig nem tettem, ám beláttam, hogy itt csak ketten vagyunk és annyira szerettem volna újra együtt bohóckodni Hannával. Kerítettem egy baseball sapkát és egy napszemüveget, mikrofonnak felkaptam a távirányítót és énekelni kezdtem, hogy pontosan mit, azt nem tudom, de eleget hallgattam már ezt a dalt, hogy kívülről fújjam a szövegét. Hanna felkacagott és az ágyra felmászva ugrálni kezdett, miközben énekelt, én pedig követtem a példáját megfogtuk egymás kezét, és üvöltve énekelve ugráltunk az ágyon, nem törődve azzal, hogy összegyűrtünk nem egy ruhát a lábunkkal. És jól esett. Fantasztikus érzés volt végre együtt tombolni és énekelni Hannával, végre újra egy hullámhosszon voltunk. Mikor már nem bírtam tovább lihegve roskadtam le az ágyra és a hasamra nyomtam a kezem, ami már fájt a sok nevetéstől. Hanna nagyot nyögve dőlt el az ágyon, fejét az ölembe hajtotta és felnyúlva megcsikizte az orromat a sállal, ettől pedig tüsszentettem vagy kettőt. Aztán csak ültünk csendben és elmerültünk a gondolataikban.

- Hiányzott ez – törte meg a csendet.

- Nekem is – ismertem be.

- Nem lehetne, hogy... - kezdte, de aztán inkább elhallgatott és sóhajtott egy nagyot. – Annyiszor eszembe jut, amikor még együtt léptünk fel. Mi lehetnénk a Jonas tesók, magyar változatai. A Fodor Sisters.

Hallkan elnevettem magam és megcsóváltam a fejem, aztán kipillantottam az ablakon. Lehet, hogy most bevállalom ezt a két hetet Hanna kedvéért, de nagyon kétlem, hogy visszatérnék a zenéhez és az énekléshez. Nekem már a lovaglás és Villám az életem. Hogy ennek és Villámnak hátat fordítsak és énekelni kezdjek, rengeteg ember előtt? Kizárt dolog. A kettő együtt pedig nem menne, mert akkor csak fél szívvel tudnám űzni őket, ami sosem jó.

- Nem hiszem Hanna – haraptam, az ajkamba majd kicsusszantam alóla és felállva a szekrényéhez léptem. – Ezt mindenképpen elviszem – jelentettem ki eltökélten és levettem a fogasról azt a rugalmas anyagú sötétkék egyberuhát, magas nyakkal, hozzá pedig fekete övvel, amit már rengetegszer el szerettem volna kérni Hannától, de sosem adta ide.

- Nem bánom – tartotta fel a kezét nevetve, bár a nevetése nem teljesen őszinte és a szomorúság pár pillanatig még ott van a zöld szemeiben. – Ugye tudod, hogy ki kell vasalnod minden nap a hajad? – lépett mellém és megrángatta a göndör tincseimet.

- Nincs nekem ahhoz türelmem – horkantottam fel. – Meg fogod szeretni a természetes hajadat – pillantottam a tükörbe az ajkamat csücsörítve.

- Biztos, hogy nem!

- De igen!

- Nem Laura, most te én leszel és én így soha nem mennék emberek közé!

- Oké – adtam meg magam, de közben arra gondolok, hogyha semmit se posztolok, akkor ő azt úgyse látja majd.

- Eszedbe ne jusson arra gondolni, ha nem látom, úgyse tudom meg – húzta össze a szemét haragosan.

- Jaj, már – forgattam meg a szemem fintorogva, aztán az ágyon összegyűrt ruhákra esett a tekintetem és végig néztem a számtalan toppon, amik szinte már Hanna védjegyévé váltak. – Van egy kis bibi...

- Sok bibi van még, de mindent megoldunk. Bepakoljuk, neked a bőröndöt aztán elkezdünk énekelni!

Meg böktem a karját, hogy rám figyeljen, és feljebb húztam a felsőmet, hogy kivillanjon a köldököm és vele együtt a köldök piercingem is. 2 éve a lázadó korszakomat éltem és egy idősebb barátnőm közreműködésével köldök piercinget csináltattam. Egy évig orvosi fém volt bent, utána viszont váltottam egy szív alakúra és azóta is az van bent. Nem bántam meg sőt... mostanában kacsintgatok a tetoválás felé is. Szeretném örökké magamon viselni Villám nevét, és arra gondoltam magamra tetováltatnám a nevét, felé pedig egy vágtázó lovat, vagy pedig egy felágaskodót. Ezt még nem döntöttem el.

- Kiveszed – vonta meg a vállát Hanna.

- Biztos, hogy nem – vontam fel a szemöldököm.

- Jó, akkor hordjad, majd amikor én megyek, és kérdezik, azt mondom, hogy meguntam vagy valami – legyintett, én pedig elmosolyodtam. – Egyéb test ékszerről tudnom kell? – mosolyogott vissza rám.

- Aha, van kettő a mellbimbómba – közöltem mellékesen és Hanna sminkjei között kezdtem turkálni.

Hanna pár pillanatig hallgatott, aztán fejbe vert egy párnával és elküldött a francba, én pedig nem tudtam mást tenni csak nevetni.

Hannával egymás mellett ültünk és a YouTube-ot böngésztük, azon gondolkodva, hogy mit kéne énekelni. Igazából már jó ideje gyakoroltunk és nem is ment olyan rosszul utánozni Hanna hangszínét, de most azt szeretné, hogy úgy énekeljek, hogy előtte ő nem énekelte el az egészet.

- Tiszta Sztárban Sztár – kaptam ki a kezéből a távirányítót és szórakozottan bepötyögtem Nagy Bogi nevét. – Ez jó lesz – indítottam el a Megtanultam című dalát.

Hanna már nyitotta a száját, hogy elkezdjen ellenkezni, de én rá se hederítettem, csak énekeltem és közben az ablakhoz sétálva lepillantottam az istállók felé. Odakint már sötét volt, ezért kicsit erőltetnem kellett a szemem, hogy ki tudjam venni az alakokat. Láttam, hogy Bence lekapcsolta a villanyt, majd behúzta az istálló ajtaját, aztán felemelte a fejét és a szobám felé pillantott. A függöny mögé bújtam, és onnan figyeltem Bencét, ahogy elindult a ház felé, majd félúton megtorpant, és félig visszafordult, mint, aki nem biztos a dolgában. Aztán mintha elhatározta volna magát, addig meg sem állt, míg el nem érte a ház falát és a fejét hátra hajtva figyelte az ablakomat. Megfogta a tűzlétrát, és már lépett fel, amikor elbizonytalanodott. Pár pillanatig a karján pihentette a fejét, aztán ellökte magát a faltól és kocogva indult meg a saját otthona felé, ami a mi birtokunkon volt ugyan, de teljesen az ő tulajdona. Addig követtem őt a tekintetemmel, míg el nem nyelte a sötétség és közben nem tudtam nem arra gondolni, hogy mi lett volna, ha a szobámba vagyok és ő feljön hozzám.

- Szóval – köszörülte meg a torkát Hanna, mire összerezzentem, és az irányába kaptam a fejem. – Mióta tart? – biccentett abba az irányba amerre Bence eltűnt.

- Nekem? Mióta itt van. Neki? Talán szilveszter óta. Nem tudom – sóhajtottam fel.

- Miért nem mondtad el nekem?

Rápillantottam Hannára és a megbántott tekintete láttán majdnem elsírtam magam. Odaléptem hozzá és szorosan átöleltem, ebbe az ölelésbe sűrítve mindent. Hanna körém fonta a karját, aztán finoman eltolt magától és kiment a szobából. Pár perccel később egy nagydoboz sztracsatellás fagyival és két kanállal tért vissza.

- Holnap folytatjuk, bár ahogy elnézem nem lesz probléma – mosolygott rám. – Most, meg csüccs és beszélgessünk – paskolta meg az ágyat maga mellett.

Leültem mellé az ágyra, belenyomtam a kanalat a fagyos fagyiba, aztán vettem egy mély levegőt.

- Azt hiszem szégyelltem volna bevallani neked.

- Azért mert idős hozzád?

- Nem tudom, talán. Engem egy percig sem zavart, sőt kifejezetten tetszett, hogy érettebb, de tartottam tőle, hogy te vajon mit szólnál hozzá. Meg nem is volt semmi. Szilveszterkor megcsókolt, másnap megbeszéltük, hogy elfelejtjük és barátok leszünk, aztán ma volt egy újabb csók...

- És több is lett volna, ha nem zavarlak meg titeket – fejezte be helyettem Hanna.

- Azt hiszem igen – értettem egyet vele és újból nekiveselkedtem a kanállal a fagyinak.

- Az előbb mintha azon vacillált volna, hogy felmenjen hozzád vagy sem – bökött oldalba, mire zavart mosoly terül el az arcomon.

- Tudod mi a gond?

- Mi?

- Hogy szerintem ő nem vállalná fel. Lehet, hogy tetszem neki, de... nem hiszem, hogy tovább gondolta a kapcsolatunkat. Szerintem nem járna velem, csak titokban.

- Te pedig szerelmes vagy belé. Istenem pedig láttam a jeleket, de azt hittem, hogy valakibe a suliból – csapott a homlokára. – Olyan furcsa voltál szilveszter után.

- Szerinted anyuék is észrevették?

- Viccelsz? Dehogy vették, de én, ismerlek – kacsintott rám, aztán elkomorodott. – Bár az utóbbi időbe mintha bezárkóztál volna. Vagyis mióta nem zenélünk együtt...

- Hanna – kezdtem és bűntudatosan lesütöm a szemem.

- Nem, ezt nem azért mondtam, mert magyarázatot várok, csak... jó lenne, ha megint olyanok lennénk, mint régen. Régen sülve, főve együtt voltunk, most meg van, hogy nem is találkozunk sulin kívül egyszer sem. Pedig te itthon vagy, csak mindig odakint.

- Nem szabad kiesnünk a lendületből. Fogalmam sincs, hogy mi lesz Villámmal két hétig – sóhajtottam fel.

- Majd Bence kiviszi. Nem lesz gond Lau – fogta meg a kezem Hanna bátorítóan. – Tudom, hogy sikerülni fog – tette hozzá bátorítóan.

Rámosolyogtam, aztán a kezembe vettem a távirányítót és beléptem a Netflixre, hogy aztán elindítsam a legfrissebb Men is Black részt, amiben az egyik kedvenc színészem Chris Hemsworth a főszereplő. Hannával kényelmesebben elhelyezkedtünk és fagyit kanalazva a Tv képernyőjére szegeztük a tekintetünket.