"Mi lehet más az időnél becsesebb és nagyszerűbb, amit egy férfi adni tud egy nőnek?"

Óh mily furcsa játék vala az, melybe hőn szeretett hercegemet kényszerítette a hatalmas Jupiter büntető keze.
- Igen, igen François, szerintem is óh mily furcsa, viszont visszatérhetnénk a sztory-ra? Az a baj, hogy szívesen csevegnék veled, de vár a kötelesség.

A furcsa idegen beleegyezően baktatott mellettem az utcán, már -már azt hittem, hogy a pillanatnyi elmezavar elmúlt, egészen addig, amíg meg nem látott egy teljesen átlagos embert a telefonján pötyögni.
- Mily ördögi szerkezet az, mely magába rejtette Jupiter napjának fényét?
Komolyan, ha még egyszer meghallom azt, hogy Jupiter, én leütöm.

- Figyelj Will! Nem tudom, hogy mi az ördögöt szívtál, de nagyon remélem, hogy hamarosan kiürül a szervezetedből, és újra normális leszel, mert ez az állapot kezd az idegeimre menni. És ne bámuld már azt a telefont. - rángattam el, mivel a kedves idegen, aki épp facebook-on pötyögött, kezdett hülyének nézni minket.
Will nagy nehezen ugyan, de eleget tett a kérésemnek.
- Mi az a fetelon? - kérdezte.
Édes Istenem! Sürgősen meg kell szabadulnom ettől a fogyatékostól, különben még rám ragassza a hülyeséget.

- Az nem fetelon - magyaráztam - hanem telefon, és arra való, hogy a tőlünk távol lévő szeretteinkkel és ismerőseinkkel tudjunk beszélni, legyenek ők a világ bármely pontján.
Willnek felragyogott a szeme.
- Oh, hatalmas Jupiter, mily csodás, hogy elémbe sodortad ezt a fetelont. Kérlek szép hölgy, adj kezembe egy ilyen csodálatos szerkezetet, hőn szeretett anyám hangját engedd hallanom.
Basszus, hogy ez nekem nem jutott eszembe! Már elsőre fel kellett volna hívnunk a szüleit, ők majd kezdenek valamit az elmebajos fiúkkal.

- Ez az eddigi legértelmesebb mondatod. Mond anyád számát.
Will kérdőn nézett rám.
- Jó anyámnak nincsen száma, hiszen ő nem rabszolga. Miféle számot mondjak hát szép hölgy?
Azt a kurva... Ez sokkal nehezebb, mint hittem.
- Na jó tudod mit, inkább menjünk, már csak egy kevés és ott vagyunk a kórházban, ott majd valamit kezdenek veled. - rángattam magammal.
- Mond miféle emberek laknak ott abban a kórházban? - arca őszinte értetlenséget tükrözött.
Na jó! Ha úgy kell kezelnem, mint egy öt evést akkor úgy fogom.
- Tudod, ott olyan emberek vannak, akik segítik a beteg embereket. Meggyógyítják őket. - mondtam, úgy, hogy ő is megértse.
Will megtorpant.
- Oh! Szép hölgy, gyógyítóhoz vinnél? De hiszen hála Jupiternek, semmi bajom. A nagy szélvész, amely elragadott anyámtól, megkímélt a haláltól.
Nyugi Jasmine! Csak nyugodj meg, ha ideges leszel, az nem tesz jót.

Néhány kínkeserves perc után végre megérkeztünk az Albert-Cheneviert kórházba. Mivel ez a klinika volt a legközelebb, így nem volt más választásom.
Odamentem a recepcióhoz és megszólítottam az ott ücsörgő, ügyeletes nővért :
- Bonjour Madame! Ez a fiatal ember véleményem szerint, nagy agykárosodást szenvedhetett, mivel azt képzeli, hogy ő egy herceg, a Luxembourg-palace előtt találtam a földön fekve, valószínűleg tudatmódosító szereket szedett be. - hadartam el egy szuszra.
A nővér nem szólt semmit, csak egy bólintással jelezte hogy felfogta,amit mondtam.

- Madame, kérem fáradjanak beljebb. - invitált az orvos.
Gyorsan magammal húztam Will-t és betereltem az ajtón.
Mikor becsuktam magunk mögött, a doki kedvesen megkérdezte:
- Na és, mondja Madame, mi a baj? Csak nem beteg?
Nemet intettem.
- Nem én, hanem ez az úr itt - mutattam Will-re - az utcán találtam rá, a Luxembourg-Palace előtt feküdt a földön, szerintem nagyom beüthette a fejét, mert olyanokat állít, hogy ő Franciaország hercege, és hogy a Luxembourg-palace-ban lakik.
A doki hümmögött, nem úgy nézett ki, mint, aki először hall ilyesmiről. Úgy néz ki, sok beszívott kliense van naponta. Mit mondjak? 21.század.
- Uram - szólította meg Will-t - mi a neve?
Will kihúzta magát és így felelt:

- William de la Point-Dumas, szolgálatára nagyra becsült gyógyító.
Az orvos nem szólt semmit, viszont szinte biztos vagyok benne, hogy ő is arra a következtetésre jutott, mint én, vagyis arra, hogy Will valami nagyon kemény cuccot nyomott.
Egy kis lámpát vett elő, bekapcsolta, mire Will ijedten szökött fel:
- Jupiter, mily ördögi szerkezet ez, mely erősebb drága napod fényénél?
- Uram! Nyugodjon meg és ne mozogjon, ígérem ez a... a szerkezet nem bántja önt. Csak nyugodjon meg. - kezdte nyugtatni a doki, több - kevesebb sikerrel - csak megnézem a pupilláit. Ígérem pár másodperc és vége is.
- Will, meg kell engedned, a te érdekedben. - mondtam neki.
Will végül feladni látszott a harcot, így az doki meg tudta közelíteni.

Mikor befejezte a vizsgálatokat, arca gondterheltnek tűnt.
- Hölgyem! Az úr, habár furcsán viselkedik, nincs jele semmiféle általunk ismert drognak a szervezetében. - mondta.
Mi a...? Akkor lehet, hogy tényleg értelmi fogyatékos?
-Doktor úr, ez lehetetlen, akkor tényleg őrült? - kérdeztem suttogva.
- Lehetséges. Mindenesetre, itt az egyik kolléga száma, aki foglalkozna az úrral. - nyújtott át egy névjegyet.
Átvettem a névjegyét, majd távoztam Will-el.

Mikor már kint voltunk, rengeteg gondolat futott át az agyamon. Tényleg őrült lenne? De hiszen nem tesz semmi őrültséget, azon kívül persze, hogy középkori ruhákat hord, és úgy viselkedik, mint egy középkori lovag.
Lovag...
Basszus!!! A töri házi! Ki is ment a fejemből. Muszáj elmennem a könyvtárba!
- Will! Nekem dolgom van! Kérlek gyere velem, elviszlek magammal, aztán pedig elmegyünk abba diliházba. - szóltam neki.
Will bólintott és követett.

Mielőtt beléptünk volna a terembe, csendre intettem Will-t.
- Will! Ez itt - mutattam a könyvtárra - egy könyvtár, tudod...
- ...Oh! Jupiter köszönöm, drága könyveim nem vetted el tőlem . Menjünk gyönyörű hölgy, a könyvek csodálatos birodalma vár rám. - mondta és elkezdett közeledni a könyvtár felé.
Na jó... A könyvtár nem új neki, egyre furcsább ez az ember.
Beérve a könyvtárba, Will egy szó nélkül kezdte böngészni a könyveket. Szerencsére csendben maradt.

Kikerestem a nekem kellő könyveket a középkorról szóló művek közül, csendben nekifogtam a dolgozathoz.
Az egyik könyvben A középkor uralkodói-ban furcsa név ragadta meg a figyelmem. William de la Point-Dumas.
Gyorsan elolvastam a névhez tartozó bekezdést.
William de la Point-Dumas Franciaország legkiemelkedőbb uralkodója volt, köszönhetően nagymértékű műveltségének, és könyv szeretetének. I. U. 302-ben vette át az uralmat Franciaország felett, miután anyja is meghalt. Apja már 299-ben elvesztette az életét a török birodalom ellen vívott küzdelemben. Uralkodására jellemző volt az igazságosság, és a megfontoltság. Népe a "műveltség királyának " nevezte.
304-ben feleségül vette, a mind a mai napig ismeretlen származású Jasmine hercegnőt...
Mi a fene? Gyorsan kerestem egy képet a hercegről. Éreztem, hogy minden szín kimegy az arcomból. Hiszen ez lehetetlen! Nem lehetséges! Egyszerűen fizikai és történelmi képtelenség!
Will nem azért viselkedik úgy, mint egy középkori herceg, mert őrült! Hanem azért... Azért, mert ő... Mert ő tényleg...ő tényleg egy középkori herceg! Méghozzá Franciaország hercege!
Jézusom ez... Ez lehetetlen. Milyen furcsa álomba csöppentem?