"Lépjünk ki az éjbe, s kövessük léha csábítónk, a kaland hívó szavát!"

Nagyon szépen köszönöm a csodálatos borítót JessTay_-nek, gyönyörű lett 😊

Jasmine Fontaine vagyok. Igazából, fogalmam sincs, hogy mit is kéne elmondjak itt most magamról, de drága haverom Frančois, aki jelenleg árgus szemekkel figyeli, hogy mit körmölök ide erre a... az ősrégi pergamenre, melyet a hatalmas Jupiter repített vala elémbe, hogy...
– Frančois add vissza azt a tollat, most az én sztorimon van a sor... Nyugodj le, esküszöm, majd beszúrok néhány "vala" igét, meg pár "mily csodás " jelzőt.
...Na szóval, hol is tartottam? Ja igen... Szóval Jasmine vagyok, és Párizsban élek napjainkban 2019-ben. A szüleim pékségben dolgoznak, szóval soha nem szenvedtem hiányt croissant-ból. Az életem átlagosnak volt mondható egész egy rendkívül különös napig.
Igazából minden úgy kezdődött, ahogy szokott. Reggel felkeltem, lementem a pékségbe, elcsórtam néhány croissant-ot és felkapva a táskám elindultam suliba. Végig szenvedtem hét órát, könyves elérhetetlen pasikról dumáltunk a barátnőkkel, megegyeztük, hogy Luke Hemmings feleségeként, majd a jövőben buli lesz az életem, és persze még rengeteg ilyen és e fajta mély beszélgetéseket folytattunk le.

Mikor véget ért az összes órám éppen hazafele sétálgattam a szokásos útvonalon a Luxembourg-palace előtt, amikor szokatlan jelenségre lettem figyelmes: A palota előtt egy férfi feküdt a földön, ami már önmagában is furcsa, hiszen melyik elmebeteg fekszik egy ilyen forgalmas területen fényes nappal? Viszont, ami még furcsábbnak bizonyult az az öltözéke.
Pont olyan volt, mint amit egy történelem könyv lapjai közt találnál: Magas nyakú zeke, övvel derékra szorítva, hajtásokkal bővítve lefelé, szövött szegéllyel az alján, és persze feszes harisnyanadrág, valami csicsás övvel a derekához erősítve.

Na most két lehetőség van... Illetve négy:
1. Annyira beszívott, hogy itt kötött ki ebben a maskarában.
2. Reneszánsz fesztivál van, csak én nem tudok róla.
3. Napszúrást kaptam és képzelődöm.
4. Én szívtam be.
Hirtelen a férfi mozgolódni kezdett. Minthogy fogalmam sem volt, hogy hogyan segítsek, azt tettem, ami ebben az esetben tök normális: Bámultam, mint borjú az új kaput. Göndör hajára rásütött a nap megvillantva néhány porszemet, ami valószínűleg az esés vagy a hosszú ideje való fekvés eredményeképp került oda. Markáns arcán egyetlen gondterhelt ránc sem volt fellelhető, nyugodtnak tűnt.
Jézusom én most komolyan egy idegent bámulok?
Gyorsan kizökkentem a bámulásból, és megnéztem a pulzusát. Volt neki. Hál'Isten nem halott. Kár lenne érte...
Mármint minden emberért kár, nem csak érte szóval... Ajj mindegy a lényeg, hogy él.

Hirtelen megmozdult, és nyöszörgő hangot hallatva kinyitotta a szemét. Egy pillanatra elvesztem bennük olyan gyönyörű mély kékek voltak.
Jézusom ez már bűncselekmény, olyan jóképű.
A gyönyörű idegen felült, megdörzsölte a szemét, majd rám pillantott.
– Hol vagyok? – kérdezte kómásan.
Még mindig a szemét bámultam, viszont a szerencsétlen választ várt szóval erőt vettem magamon és megszólaltam.
– Párizsban. Pontosabban a Luxembourg-palace előtt.
Az idegen mintha megkönnyebbült volna.
– Oh! Hála Jupiternek! Akkor mégsem vala oly veszélyes az a por melyet ama árus hozott elémbe. Köszönöm ifjú hölgy, kérlek engedd meg, hogy megháláljam ama nemes tettet, amit most végrehajtottál.
Jézusom ennek az agyára ment a cucc, amit szívott az biztos! Ifjú hölgy? Hát mindjárt beszarok...
– Figyelj csak szerintem kórházba kellene menned, nagyon beüthetted a fejed... Szóval... Nagy buli volt a tegnap éjjel?
Értetlenül meredt rám.
– Mily furcsa nyelv melyen beszélsz hozzám! Értem de mégsem jut el elmém rejtett zugaiba.
Oké...
– Nézd, fel kellene hívnunk a szüleid biztosan nagyon aggódnak érted. – mondtam, miközben felsegítettem őt a földről.
Drámaian a szívéhez kapja a kezét, majd felsóhajt:
– Jupiterre! Drága anyám, biztosan aggódik utánam és éjt nappallá téve könyörög Jupiternek.
Na jó, most már tuti, hogy valamit szívott.
– Figyelj csak... Hol laksz? Lehet, jobb volna ha, haza mennél. – óvatosan pillantottam rá, kezdtem azt hinni, hogy neki befellegzett... Mármint az agyának.
Felnézett a palotára.
– Itt. – mutatott a Luxembourg-palace-ra.
Atya ég! Ez súlyosabb, mint gondoltam, valami nagyon erős cuccot nyomhatott.
– Na jó... Figyelj öhm...Mi is a neved? –  ha már így alakult legalább a nevét tudjam, hogy be tudjam jelenteni a kórházban.
A tag meghajolt.
– William de la Point-Dumas, Franciaország hercege. Szolgálatára szép hölgy.

Nos, ezt így nehéz lesz megjegyezni.
– És  a szép hölgy? Mily névvel illethetem?
– Jasmine Fontaine. –  válaszoltam.
– Mily furcsa név... És mondja csak hölgyem, hol van az a kórház, ahova utunk vezet?
Istenem remélem a doki tud valamit kezdeni ezzel, mert így nem mehet tovább.
– Öhm... Inkább maradjunk a Jasmine-nál ha lehet... És erre gyere!
Hát így indult kalandos történetük, Will-el, melyet a történelemkönyvek nem említenek...