Korán reggel a hangosan horkoló Clint karjai között ébredtem fel. Szörnyű éjszakám volt... rémálmaimtól alig tudtam aludni, még a férfi jelenléte se tudott megnyugtatni.

Fejemben folyamatosan újra és újra játszódott le az a jelenet, hogy megölöm Clintet. Egyszerűen nem tudtam szabadulni a gondolattól, mivel én ezt sose tudnám megtenni. Hiába... amennyire utáltam még régen, most annyira kedvelem őt. Igen, ki merem jelenteni, hogy kedvelem Bartont!

Az ágyban felülve megtöröltem verejtékező homlokomat és Clintet magára hagyva a szobában, kiosontam az ajtón. Igyekeztem minél halkabban végighaladni a jól megszokott hófehér folyosón közben magamban reménykedtem, hogy a konyhában vagy az ebédlőben nem találkozok majd össze senkivel.

Amikor elértem a konyhát az ajtajában megtorpantam. Pont velem szemben állt a Fémkarú akinek képtelen vagyok megjegyezni a nevét.

-Jó reggelt!- köszöntött mosolyogva.

-Jobbat!- köszöntem vissza neki, majd egy hatalmasat ásítottam.

-Látom neked se volt túl jó éjszakád.- szürcsölt bele a kávéjába miközben arcomat fürkészte.

-Jó a a szemed.- motyogtam.

-Reméltem, hogy kedvesebb leszel velem... hiszen egy rövid ideig társak voltunk.- csóválta fejét.

-Az meglehet, viszont én semmire sem emlékszek, szóval végülis azt se tudom ki vagy. A nevedet se tudom megjegyezni.- vontam meg a vállamat.

-Bucky.- felelte kurtán.

Szép név, Becky.- ültem le az asztalhoz egy nagy tál müzlivel a kezemben.

-Csak tudnám ez az íjász mit eszik rajtad.- válaszolta sértődötten.

-Na látod... ez egy remek kérdés. A választ még én sem tudom rá, pedig már marha sokan kérdezték.- mondtam gúnyosan. Azt hiszem ma bal lábbal keltem fel...

-Hallom Natalia elemében van.- lépett be a konyhába Tony.

-Ó, nagyon is.- bólogatott Becky... vagyis Bucky.

-Tudod... nagyon fáj a nyakam, nem tudod mi történhetett vele?- kérdezte Tony.

-Pontosan tudom mi történt: a másik énem majdnem megfojtott téged. De sajnos nem jött össze neki, milyen kár.- mondtam csalódottan, Tony megtanult már kezelni engem, ezért ezt a megjegyzésemet könnyedén eleresztette a füle mellett.

-Hallom buli van!- poroszkált be ásítozva az ajtón Clint.

-De még mekkora... pont az a téma, hogy a kis barátnőd majdnem megölt engem.- csapta össze a tenyerét Tony amikor Clintet meglátta.

-Nem vagyok a barátnője!- morogtam.

-Jaj Tony, még mindig ezen a témán lovagolsz? Engem vagy háromszor próbált megölni ez a kis aranyos, igazából már nem is számolom, ha én túlléptem rajta akkor neked is menni fog.- veregette hátba a szúrós tekintetű Tonyt.

-Ha így folytatod lehet lesz egy negyedik próbálkozásom is!- mutogattam felé fenyegetően a kanalammal.

-Ma nagyon nem vagy jókedvedben.- csóválta a fejét Clint.

-Hidd el, ha neked ilyen éjszakád lett volna, te se lennél vidám.-mondtam majd a férfi homlokát ráncolva nézett rám.

-Miért milyen éjszakád volt?- kérdezte értetlenül. Úgy látszik, hogy olyan mélyen aludt az éjszaka, hogy az öt percenkénti álmomból való felriadásomból semmit nem vett észre.

-Lényegtelen. Annyi a lényeg, hogy szörnyű.- legyintettem, majd folytattam a reggelimet mit sem törődve Clint semmit nem értő pillantásaival.

-Dráma szagot érzek.- szippantott bele a levegőbe Stark.

-Kövesd a szagot, ha jól érzem az ajtón kívülre vezet, menj utána.- mondtam neki, jelezve, hogy már jó lenne ha eltűnne a közelemből. Sokszor nagyon fel tud bosszantani arrogáns viselkedésével, halkan megsúgnám, hogy bizonyára ezzel nem csak én vagyok egyedül.

-Jól van Natalia! Ezt most megjegyeztem...- mondta és kiment az ajtón.

-Írd is le, nehogy aztán elfelejtsd!- kiáltottam utána majd elmosolyodtam, mivel sikeresen kiűztem a nagy Tony Starkot a helyiségből.

-Így sose fog megkedvelni...- csóválta a fejét csalódottan Clint.

-Nem is szeretném, hogy valaha is megkedveljen.

Hirtelen minden végtagom zsibbadni kezdett, fejembe hatalmas fájdalom nyilalt és egy roppant furcsa érzés kerített a hatalmába. Mintha valaki a fejemben matatott volna. Tudom, hogy ez képtelenség... vagy mégsem?

"Natalia..."- szólított meg egy ijesztően ismerős hang, egy hang ami mintha a fejemben szólt volna hozzám.

-Ki az?- kérdeztem lehunyt szemekkel.

"Egy régi jóbarát, Natalia."- csendült fel ismételten az a bizonyos mély, férfias hang.

-Nekem nincsenek barátaim!- válaszoltam a fejemben szóló hangnak.

"Igaz is... mi sokkal többek voltunk barátoknál, ne félj. Hamarosan eljövök érted és akkor mi ketten, ez a két hatalmas erő... megállíthatatlan lesz együtt."- felelte sejtelmesen.

Hátamon futkosott a hideg, fogalmam se volt arról, hogy mi lehet ez a hang és, hogy miről beszél nekem. Nem értettem semmit.

-Miről beszélsz?- kérdeztem vissza értetlenül.

"Ne aggódj, hamarosan megtudod. Addig várj szépen, türelemmel. Nemsokára viszont halljuk, sőt látjuk is egymást..."-fejezte be a monológját és egy szempillantás alatt elmúlt az a szokatlan érzés és nem éreztem mást, csak ürességet a fejemben.

-Úristen.- suttogtam magam elé még mindig behunyt szemekkel.

-Nat... ez mégis mi a franc volt már megint?- hallottam meg Clint aggódó hangját. Amikor kinyitottam szemeimet arca hasonló aggodalmat tükrözött akárcsak hangja.

-Ugye... ugye ezt ti is hallottátok?- néztem rá a két férfira akik döbbenten fürkészték arcomat.

-Mi az ég világon semmit se hallottuk, nem őrültél meg, ugye?- kérdezte Clint.

-Becky... Becky... legalább te hallottad?- néztem a fémkarúra.

-Te aztán nagyon egy dilis nő vagy!- rázta a fejét hitetlenül.

Ez lehetetlen... én hallottam azt a hangot. Képtelenség, hogy ők nem hallhatták. Az a férfi tisztán, érthetően beszélt. Hacsak...

-A fejemben... valaki beszélt hozzám... a fejemben.- mutogattam az említett testrészre.

-Ne viccelj már. Az lehetetlen!- csapott rá az asztalra Bucky.

-Natalia... el kell vinnünk egy kivizsgálásra, attól tartok, hogy szörnyen megviseltek téged a fogdában történt események. Neked már komoly segítség kell.- túrt bele idegesen a hajába Clint.

-Értsd meg! Nem vagyok megőrülve! Tényleg hangokat hallottam a fejemben!- kiabáltam ingerülten.

-Az már rég rossz, ha valaki hangokat hall a fejében!- nevetett fel kínjában Bucky.

Bucky beszólását eleresztettem a fülem mellett és idegesen Barton csillogó kék szemeibe néztem.

-Azok után amin keresztülmentünk... képes vagy azt állítani, hogy bolond vagyok?- kérdeztem hisztérikusan.

A férfi erre nem válaszolt. Csak némán ült, maga elé meredve. Csalódottan csaptam rá az asztalra, erre Clint kissé megrezzent.
Nem hiszem el, hogy nem hisz nekem. Én tényleg hallottam egy férfit beszélni, ezeket a szavakat amiket nekem mondott nem képzelhettem csak úgy be.
Egyébként nem lepődtem meg, hogy őrültnek nevezett... hiszen én sajnos valóban az vagyok, de ilyeneket még én sem képzelek be magamnak.

Nagyot sóhajtva felkeltem az asztaltól és fejcsóválva botorkáltam ki a konyhából, egyenesen a szobám felé vettem az irányt. Éreztem Clint tekintetét magamon, de nem jött utánam. Csalódtam benne.

|| Egy kis késéssel, de meghoztam a következő fejezetet! Remélem nem lett túl unalmas... elírásokért ismételten elnézést kell kérjek, utólag javítom majd őket. Véleményeket, építő jellegű kritikákat várok kommentben...

Kérdés:
•Szerinted Natalia kinek a hangját hallhatta a fejében?

Remélem minél több válasz érkezik majd! Kíváncsi vagyok szerintetek ki lehetett az illető...
Szép napot nektek!:3 ||