YeJin szitkozódva fordul a másik oldalára, majd lustán nyúl a mobilja után. A készülék megállíthatatlanul csörög a lány éjjeli szekrényén, hangja fájdalmasan hasít bele a ház csendjébe. A kijelzőn Sabrina neve villog, mire a lány még hangosabban kezd szitkozódni. Már csak barátnője hívása hiányzott az estéjéből, igazán nincs kedve egy újabb bulimeghívást visszautasítani.

- Sabrina, van fogalmad arról, hogy mennyi az idő? - fogadja a hívást igazán ideges hangnemben.

- Igazán nincs okod mérgesnek lenni rám, fontos ügyben kereslek. Tudod, meséltem egy buliról még múlt héten... Tudod az, amelyiken esküdni mertem volna, hogy egy rakat idol jelen lesz. Nos, ez bebizonyosodott, és jelen pillanatban végem van azon, hogy mégis milyen szexisek mindannyian...

- Komolyan azért hívtál fel hajnali háromkor, hogy idolokról áradozz? - forgatja a lány szemeit, miközben fejét párnájába fúrja.

- Dehogyis! Borzalmas dolog történt: itt van TaeYi és hihetetlenül részegnek tűnik. Már az ötödik pohár bornál tartott, amikor kijöttem telefonálni. Alapból ittas állapotban érkezett, szóval nem tudom meddig bírja még, hogy ne készüljön ki teljesen.

YeJin szemei azonnal elkerekednek, amint meghallja nővére nevét. Egy dolog nagyon komollyá tette a helyzetet: a féltestvérének mostanában súlyos problémái akadtak az itallal, de már hetek óta nem látták egyetlen buliban sem.

- Azonnal küldd el a címet nekem, odamegyek! - kiált fel, mielőtt bontaná volna a vonalat.

Nem törődik azzal egyáltalán, hogy csupán pizsamát visel, kiront a szobájából, majd eszeveszetten tempóban rohanni kezd a villa másik szárnyába. Amint elér az apja szobájához, dörömbölni kezd az ajtón, ám bent egy lélek sem mozdul. Abban a pillanatban nem törődik a magánéletre vonatkozó szabályokkal, lenyomja a kilincset, hogy beléphessen. A szobában halotti csend honol, a félhomályban pedig egy üres ágy rajzolódik ki. Ez is egy olyan este, amikor úgy tűnik teljesen övé a ház, az apja újra a munkát választotta a család helyett.

Kezei továbbra is reszketnek, csak akkor kezd megnyugodni, amikor beindítja az autója motorját. Gyorsan bepötyögi a címet a GPS-be, majd útnak indul a szöuli éjszakában. Az utak még ilyenkor is forgalmasak, a rettegés pedig egész testét elönti. A percek egymás után rohanna, a YeJin gyomrában képződő gombóc pedig egyre szorosabbá válik. Vajon mégis mit csinálhat most a nővére?

*

WonPil izgatottan lépegetett fel-alá a teraszon. Hónapok óta egy lehetőségről álmodott, most pedig attól rettegett, hogy nehogy elszalassza. Nem volt sok tapasztalata a párkapcsolatokban, arról meg végképp fogalma sem volt, hogy hogyan vallhatná be az érzéseit a lánynak, akit szeret. Képes volt gyönyörű szövegeket írni, a fejében a legkifejezőbb szavak keringtek, mégis amint kinyitotta a száját, mintha minden köddé vált volna.

- Amint megláttalak, tudtam, hogy különleges vagy. A mosolyod képes elfeledtetni velem a legrosszabb pillanatokat is, amikor rám nézel, csak te létezel számomra. Lassan már két éve ismerjük egymást, de én vak voltam és csak pár hónapja kezdtem észre venni ezeket az apróságokat veled kapcsolatban... Hogy mennyire nyálasnak és felszínesnek hangzok! - kiált fel elkeseredetten, miközben nekidől a korlátnak.

Valahogy semmi sem tűnik helyesnek, minden szavában csak a hibát találja. Már hetek óta haragszik magára és a bambaságára, hogy nem képes összehozni egy rendes vallomást. Elkeseredetten nyúl a pohara után, viszont keze megáll a levegőben, amint meghallja a terasz ajtaját nyitódni. A benti társaság nagy része idolokból áll, viszont még mindig retteg attól, hogy nehogy egy-két újságíró is jelen legyen. A magazinok címlapján igazán rosszul mutatna, ha itallal ábrázolnák, és a bandájuknak pedig bőven kijutott már a botrányokból. Az egyik megszállott rajongójuk miatt már elveszítettek egy tagot, azóta minden lépésüket előre megtervezik.

- Mit keresel te itt egyedül? - szólal meg TaeYi, WonPil pedig ösztönösen összerezzen a lány hangjára.

- Gondolkodom - nyög ki végül egy elfogadhatónak ítélt választ.

- Min gondolkozol?

- Mindenen. Zenén, embereken, kapcsolatokon, érzelmeken.

- Én is szoktam ezeken agyalni. WonPil? Te zenész vagy, azt mondják azok értenek a szerelemhez. Van valami, ami hónapok óta furdalja az oldalam, és tanácsra lenne szükségem.

- Mégis mi az? - vonja fel a fiú a szemöldökét, miközben álmosan ránéz a mellette álldogáló lányra.

- Mégis hogyan kell bevallani valakinek az érzelmeinket? Hogyan kell elmondani, ha szeretünk valakit? És honnan tudom, hogy viszont szeretnek-e? - bugyognak ki egymás után a lányból a kérdések, WonPil pedig ekkor veszi észre, hogy mennyire kásás a hangja, mintha részeg lenne.

- Szerintem a legegyszerűbb, ha megpróbálsz minél több időt tölteni vele, hogy igazán megismerhesd, majd egyszerűen négyszemközt elmondod, hogy mégis hogyan érzel iránta. Biztos nem utasít vissza, normális férfi nem tenne olyat.

- Jaj, WonPiiiiil! Olyan vicces vagy! - böki oldalba a lány, miközben hangos nevetésben tör ki.

A fiú számára is nyilvánvalóvá válik, hogy a TaeYi valóban ittas. Nem akar visszaélni a helyzettel, ráadásul fél, hogy ha most tenne vallomást, akkor a lány megint csak nevetni kezdene. Meg kell tartania az érzelmeit magának, hiszen a körülmények nem voltak a legideálisabbnak mondhatóak. Nem tehet róla, de a lány szavai hallatán egy kis reménysugár kezd ébredezni benne. Mi van, ha ő is hasonlóan érez? Ha ő is vallomást szeretne tenni, csak nincs bátorsága hozzá?

- Megiszod ezt a bort vagy az enyém lehet? - markolja meg TaeYi a poharat, miközben egyik lábáról a másikra dülöngél.

- Megiszom, kérlek tedd vissza. Nincs kedved visszamenni a melegbe? Elég hűvös itt kint az idő - ajánlja WonPil, miután tudatosul benne, hogy mégis milyen borzalmas állapotban lehet szíve hölgye.

Meg sem várja a választ, gyengéden a lány csuklója után nyúlt, majd elkezdi visszahúzni a nappaliba. Bent a zene még mindig hangosan üvölt, páran táncolnak, a társaság többi része a kanapén vagy a szőnyegen üldögél. Kutatóan pillant végig a szobán, üres ülőhelyet keresve. Bárcsak minél tovább tarthatna ez a pillanat, amíg a lány kezét foghatja!

*

YeJin szinte átrepül az előtéren, nem törődve a szúrós szemekkel bámuló biztonsági őrrel. Idegesen áll a liftajtó előtt, miközben eszelős módon nyomogatja a hívógombot. Mikor végre megérkezik, olyan, mintha a megváltást is magával hozná. Azonnal benyomja a tizenkettedik emelet gombját, hiszen minél gyorsabban haza kellett rángatnia a nővérét. Nem kockáztathatja meg, hogy azelőtt eltűnhessen a buliból, mielőtt odaérne. Még egy botrány igazán nem hiányzott a családjukból.

Amint megérkezik a lift, ő kipattant belőle, majd zihálva keresi a 122-es lakást. Továbbra sem  képes megnyugodni, a szíve majd' kiugrik a mellkasából, amikor végre megnyomja a csengőt. A bentről kiszűrődő zenéből ítélve, esélytelen lehet, hogy a bulizók meghallhassák. Egy pillanatig habozik, mielőtt lenyomná a kilincsét, hiszen nem akar betolakodónak tűnni. Viszont, amint belép, ráeszmél, hogy konkrétan ott senkit nem érdekel, ha egy emberrel többen lesznek. Néhány srác az előszobában kiterülve alszik, mások az ajtókereten lóbálóznak. A konyhából üvegcsörömpölés szűrődik ki, a nappalihoz közeledve pedig egyre hangosabbá válik a zene.

Belépve a szobába majdnem felborítja egy vadul rángatózó srác, az utolsó pillanatban sikerül csak megtartania az egyensúlyát. Kíváncsian pillant körbe, a nővére után kutatva. A sarokban, a szőnyegen helyet foglalva néhány lány kacarászik, ám nem találja közöttük sem. Meglehetősen kíváncsi, hogy mégis hogyan hallhatják az emberek egymást ebben a zajban, de most nincs ideje ezen elgondolkodni.

- A szomszédok megint panaszt tettek, szóval kissé halkabban folytatjuk! - kiáltja egy fekete hajú srác a kezében levő mikrofonba.

A zene hirtelen sokkal csendesebb lesz, páran pedig sziszegve hagyják el a "táncparkettet". YeJin továbbra sem adja fel testvére keresését, megállíthatatlanul járja végig a lakást. Az egyik kanapé felől nevetést hall, amely végül reményt ébreszt benne és arra veszi az irányt. A karfán egy vékony női alak üldögél, barna haja ziláltan tapad rá homlokára, flitteres ruhájának pántja pedig lecsúszott bal válláról. Szinte hisztérikus módon kacarászik, arca teljesen elvörösödik az erőlködésben. Ekkor tudatosul teljesen YeJinben, hogy mégis mennyire ittas lehet a nővére, hiszen még soha nem hallotta ez előtt így nevetni. A mellette helyet foglaló, sötétbarna hajú fiú megpróbálja kifeszegetni a kezében tartott whiskys poharat, hogy ne legyen képes több alkoholhoz jutni. Ebben a pillanatban YeJin igencsak hálás az idegennek, hiszen a mai estéjéből már csak az hiányozna, hogy végignézze, amint kimossák a nővére gyomrát.

- TaeYi! - szólal meg végül, amint megáll testvére előtte.

- YeJin? Mégis mit keresel itt? Nem tudtam, hogy lúzereket is meghívnak ebbe a buliba - nevet rá gúnyosan a lány.

- Azonnal hazamegyünk. Most! Tessék felkelni!

- Te nekem ne parancsolgass, ha jól tudom még mindig én vagy az idősebb! Menj szépen haza és játszadozz otthon a stúdiódban.

- TaeYi, elég legyen, kelj már fel! - kiáltja YeJin. Az emberek elkezdenek köréjük gyűlni, egyre több figyelmet kap a lassan kibontakozó botrányos jelenet. Néhányan gúnyosan néznek végig rajta, mások pedig sugdolózni kezdenek.

- Most azonnal hagyj békén és ne alakítsd itt a felnőttet. Amúgy is kettőnk közül itt én vagyok a színésznő - vág közbe újra az idősebbik lány. Szavai olyan élesek, akár a kés pengéje, egyre gyengébbé téve YeJint.

- Kérlek, most az egyszer hagyd ezt abba! Részeg vagy, menjünk haza! Ne csinálj jelenetet!

- Ne csináljak jelenetet? Te vagy az, aki idejön és elrontja a bulit! Legalább akkor alkalomhoz öltözhettél volna - nevet fel TaeYi hangosan, miközben húga pizsamájára mutogat.

A szobában azonnal hangos nevetés csendül fel, YeJin pedig legszívesebben eltűnne a föld színéről. Egyáltalán nem hiányzik neki, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, főleg nem egy ilyen helyzetben. A lány szinte farkasszemet néz a nővére mellett üldögélő fiúval, aki hirtelen abba hagyja a röhögést, és az arcán mintha sajnálat villanna át.

- Elég lesz, hazamegyünk. Mára igazán kiszerepelted magad, újra sikeresen megmutathattad, hogy mégis mit érhetsz el a hírneveddel - nyúl YeJin mérgesen testvére karja után.

- Legalább én el is érek valamit a hírnevemmel. Nem bújok egy álnév mögé, elrejtőzve a világ elől! Valld be YeJin, hogy irigy vagy rám! Mindig is az voltál! Ebben a családban csak az egyikünk lehet igazán híres és az nem te vagy. Nézz csak magadra, itt állsz szánalmasan a kis nyuszis mamuszodban. Még annyira sem adsz magadra, hogy rendesen felöltözz, ha már elindulsz otthonról. Nem vagy ide való, nem tartozol a hírességek közé, fogadd el végre! - áll két lábra TaeYi, majd hirtelen egy nagyot lök húgán.

- Azt hiszem kettőnk közül te vagy a szánalmas alkoholista - suttogja YeJin, miközben sértetten kilohol a lakásból.

Bassza meg! Bassza meg! Bassza meg! Folyamatosan magában átkozódik, hogy valahogy képes legyen visszatartani feltörő könnyeit. Mégis miért engem sújtott az ég egy ilyen testvérrel? Olyan nagy kérés lenne, hogy egy pillanatra kedves legyen velem és ne alázzon porrá?

Valahogy ez az este nem úgy alakul, ahogy kellene, YeJin fáradtan rogy le a lépcsősor tetején, amint becsukódik mögötte a lépcsőház ajtaja. Semmi kedve nincs liftezni, ráadásul a hűvös cement kissé megnyugtatja, lehűti kedélyeit. Fejét a korlátnak támasztja, miközben szipogva gondolja át, hogy mégis mit ronthatott el az életében, hogy a nővére ennyire utálja.

Valahogy soha nem jöttek ki igazán jól, mindig tűz és víz voltak egymás számára. TaeYi anyja és a lányok apja körülbelül nyolc évig voltak házasok, a válásuk után a lány egyből egy mostohaanyával és egy kishúggal "gazdagodott". YeJin már az első pillanatban érezte, hogy rühelli őt a nővére, pedig még csak három éves volt akkor. Valahogy az ellenszenv soha nem szűnt meg köztük, sőt tovább fokozódott, amint egy iskolába kezdtek járni. TaeYi éppen akkor volt végzős a középiskolában, amikor YeJin gólya lett, így az első éve alatt rengeteget piszkálták, folyamatosan megszégyenítették a végzősök.

- Miért nem tudna csak egyszer jó testvér lenni? - kiáltja el magát mérgesen, miközben továbbra is a lépcsőn ülve kucorog.

A lépcsőház ajtaja kissé megnyikordul, amint kinyílik. YeJin ijedten kapja fel a fejét, tekintete szinte azonnal találkozik az előtte álló szőke hajú, szemüveges fiúéval. Ijedten pattan fel a lépcsőről, készen arra, hogy egy pillanat alatt eltűnhessen. A fiú ismerős számára, biztos benne, hogy már találkoztak valahol, viszont sehogy sem képes felidézni a helyet vagy az időt.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - dadogja lassan, miközben behúzza maga mögött az ajtót. - Csak kíváncsi voltam, hogy itt vagy-e még, nem kellene ennyire felzaklatott állapotban hazavezetned.

- Rendben vagyok, köszi - szipogja a lány. Valahogy azonnal megnyugszik a fiú kedves hangjának hallatán, látszik rajta, hogy tényleg csak aggódott.

- Egyébként a nővéred egy igazi ribanc tud lenni - szólal meg újra, miközben elnyom egy nevetést. - Már a Congratulations forgatásakor antipatikusnak nyilvánult számomra, de a You Were Beautiful elkészülése alatt igazán kimutatta a foga fehérjét. Az egész stáb utált vele dolgozni, pont a viselkedése miatt. Lassan igazán kihúzza nálam a gyufát - sóhajt mélyet, még drámaibbá téve a mondanivalója súlyát.

- Már értem, hogy honnan vagy olyan ismerős. Te is egy Day6 tag vagy igaz? Ha jól tudom, kétszer dolgoztatok egyet TaeYivel.

- Jae vagyok, igazán örvendek! Te meg Zoe, ha jól tudom. Mondjuk lehet ezt nem itt kellene megbeszélnünk, elvégre nem szeretném leleplezni, a zeneipar legújabb üdvöskéjét, a felkapott "arc nélküli" producert.

- Ne aggódj, az apám megölne téged, majd engem is, ha kiszivárogna valami. És ne szólíts Zoenak, az csak a művésznevem. A YeJint jobban szeretem.

- Jobban is illik hozzád - mosolyodik el a srác, majd kis kotorászás után egy csomag papírzsebkendőt halász elő a zsebéből.

- Köszi! - mosolyodik el félénken YeJint, miközben elvesz egyet, hogy megtörölhesse a szemét.

Egy pár pillanatig csak szótlanul állnak egymással szemben, kínos csend borul a lépcsőházra. Jae kínosan az ajtó felé pillantgat, viszont mégsem szeretné magára hagyni a lányt. Elvégre hamarosan egy közös projektet akarnak elkezdeni, nem engedheti, hogy bántódása essen. TaeYi szavai pedig őt is szíven ütötték, el sem képes képzelni, hogy akkor mit művelhettek a húgával.

- Hívok neked egy taxit, ha megfelel az. Nem kellene ilyen későn vezetned - töri meg végül a csendet.

- Annak igazán örülnék, köszönöm - mosolyodik el újra a lány.

*

A bulinak valamikor hajnali öt után szakad vége, amikor az utolsó embert is leráncigálják a táncparkettről. TaeYi már sokkal jobb állapotban álldogál a sarokban, elgondolkodva mered maga elé, miközben megpróbálja feldolgozni az este történéseit. Már egy ideje eléggé józannak érzi magát, a húgával lezavart jelenet után egyáltalán nem maradt ereje az ivásra sem. Még soha életében nem érzett bűntudatot, de most mintha egy nehéz cementes zsák telepedne a mellkasára, szinte levegőt is alig kap tőle.

- Hazavigyelek? - szólítja meg végül WonPil, mire a lány csak mosolyogva a fejét rázza.

- Hívok magamnak egy taxit, ma a Palaceban alszom. Délután megbeszélésem lesz a menedzseremmel.

- Rendben, akkor vigyázz magadra! Amint megérkezel a hotelbe, írj egy üzenetet! - mondja félszegen a fiú, mielőtt még kilépne DoWoonnal az ajtón. Jae már egy órája eltűnt, Brian és Sungjin pedig még kettő előtt hazamentek. A fiúkra gondolva apró mosolyra húzza TaeYi ajkait. A többségükkel úgy érezte, hogy igazán jó kapcsolatot ápol, ám megvoltak a maguk hullámvölgyei.

*

A szorító érzés később sem akar megszűnni, sőt egyre inkább feszíti TaeYi mellkasát. Pontban hét órakor felkel az ágyból, majd a fürdőbe igyekszik, hogy egy forró zuhanyt vehessen. Ám, úgy tűnik a víz sem képes lenyugtatni őt, egyre több minden kínozza őt, lassan levegőt sem kap a nyomástól. Muszáj beszélnie valakivel, ki kell öntenie a szívét, mielőtt még megfulladna.

Gyorsan magára kap egy fehér topot meg a kedvenc farmerét, miközben abban reménykedik, hogy elég meleg lesz ahhoz, hogy ne kelljen kardigánt is vennie. Mire leér a hotel elé, már várja  egy taxi. Azonnal bepattan és már mondja is a címet, nem akar semmivel elidőzni. Nincs kedve bájcsevejt folytatni a sofőrrel, jelenleg a gondolataival is alig képes megbirkózni.

Nem szeretne felcsengetni, helyette leül a bejárat előtti lépcsőre,  ott várakozik. Abban reménykedik, hogy a fiú továbbra sem hagyja ki a reggeli edzéseket, így elcsípheti, hogy beszélhessenek. TaeYi fejében most folyamatosan WonPil szavai visszhangoznak: "Szerintem a legegyszerűbb, ha megpróbálsz minél több időt tölteni vele, hogy igazán megismerhesd, majd egyszerűen négyszemközt elmondod, hogy mégis hogyan érzel iránta."

Már egy ideje rengeteg időmet rá szentelem, már csak a vallomás maradt hátra. Szinte végszóra látja meg, ahogyan a gondolatai között oly gyakran helyet kapó srác befordul a sarkon, majd kocogva megáll a kőlépcső alján. Kíváncsian néz rá TaeYire, látszik rajta, hogy nem számított a lány látogatására.

- Mégis mit keresel itt ilyenkor? - csúszik ki belőle hirtelen a kérdés.

- Valamit el kell mondanom, valami nagyon fontosat.

- Ugye megint nem arról az estéről akarsz beszélni? - érkezik a következő kérdés, meglehetősen ijedt hangsúllyal. A lány szerencsére csak a fejét csóválja, majd mosolyogva elkezd lelépegetni a lépcsőkön.

- Már rég óta szeretném elmondani ezt neked, hónapok óta nyomja a mellkasomat. Úgy érzem, hogy az utóbbi időben csak rajtad jár az eszem, nem vagyok képes elfelejteni téged. Már az első forgatás alkalmával szimpatikus voltál számomra, éppen ezért meglehetősen nehéz volt megcsókolnom egy másik srácot. Mindvégig csak rajtad agyaltam. Este is csak amiatt mentem el a buliba, hogy láthassalak. Park SungJin! Én teljesen beléd szerettem.

Mielőtt még a fiú akármit is reagálhatna, TaeYi átszeli azt a pár lépésnyi távot is, ami elválasztja őket és határozottan megcsókolja. SungJin lesokkolva áll ott, teljesen meglepte a lány hirtelen akciója. Elkerekedett szemekkel néz maga elé, nem tudja, hogy mit tehetne. Csak akkor tér egészen magához, amikor a bejárati ajtó üvegén keresztül WonPil néz vele farkasszemet, majd egy csalódott mosolyt megeresztve elindul felfelé a lépcsőn.

Sziasztok! Tudom, hogy most két történetem is folyamatban van, viszont az utóbbi napokban annyira ráakadtam a Day6-re, hogy nem bírtam magam tovább türtőztetni és egy újabb sztorit hoztam. Tudom, hogy még nagyon kezdetleges és teljesen más a hangulata, mint az eddigieknek, de nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre! Mit gondoltok? ☺