Egy utazás veszi kezdetét.

Mely lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk 1888-ba.
Abba az időbe, amikor az emberek félve léptek ki meleg otthonukból, London sötét, és rideg utcáira, ahol a lámpák fénye is csak halványan pislákolt.
Mikor abban a tudatban kellett élnie a nőknek, hogy nincsenek biztonságban.

Ezt pedig, Annie Chapman is tanúsíthatja.
Most bizonyára úgy képzelik el őt, mint egy híres, szeretett politikus feleségét, vagy legalábbis azt gondolhatják, hogy egy nagyra becsült asszony volt.
De Tévednek.
Annie Chapman egy egyszerű utcalányvolt, egy prosti, akivel senki nem foglalkozott.
London kegyetlensége pedig karjaiba zárta, és soha nem eresztette el.

1888. szeptember 8 hajnala

Annie épp az egyik "állandójától" lépett ki az utcára, és indult volna, hogy újabb kuncsaftot keressen, amikor szembe jött vele egy titokzatos férfi.
Leszólította a lányt, és nagy összeget ajánlott neki, majd meginvitálta saját otthonába.
Annie tudta, hogy mekkora kockázatot vállal ezzel, de belement, hisz a pénz élteti az embert... Vagy épp okozza a vesztét.

Épp az Osborn-on haladtak el, amikor a férfi intett, hogy megérkeztek.
Kinyitotta a kertbe vezető kiskaput, majd udvariasan előre engedte a nőt.

Annie mit sem sejtve sétált be a bizalmat gerjesztő virágoskertbe, majd mikor odaért a kert közepén álló rozsdásodó padhoz, megállt.

Eközben a férfi már rég kieszelt tervét igyekezett véghezvinni. Míg a nő hátat fordított neki, ő elevette bőrkabátjának vörös bársonyos belső zsebéből a kézre illő borotvapengét.
Halk ám gyors léptekkel közelített a nő felé, majd mikor már karnyújtásnyi távolságba ért, hátulról átkarolva vállát, megragadta a nő száját, hogy elfojtsa sikolyait, melyek oly hevesen igyekeztek a felszínre törni, de mind hiába.
Majd a borotvapengét a nyakához szegezte, s egy egyenes, mély vágással elvágta Annie torkát.

A nő teste rongybabaként hullott a földre. Ám a kegyetlen gyilkosnak ez sem volt elég.
Mikor látta, hogy a nő teste kivérezve terül el a békés kert földjén, a férfi elővette kabátja zsebéből a jó öreg bőrkötésű késtartóját és előhúzott belőle egy szikét.

Egy óvatos mozdulattal felnyitotta a lábainál heverő lány mellkasát, és precíz mozdulatokkal leválasztotta a lány szívét s azt kiemelte helyéről, s mindezt megismételte veséjével.

Mikor vègzett az egész művelettel a lány haját elrendezte, mint a halottakat szokták a nyitott koporsós temetésen.
A keze pár centivel a mellkasa alatt pihent, szemeit lehunyva, sápadtan feküdt a lábai előtt a lány. Odatérdelt mellé, majd a fülébe suttogta:
- Az enyém vagy.

Mikor végzett a munkájával, megtörölte vértől ragadó kezeit selyem zsebkendőjébe, megemelte cilinderét, majd elsétált az éjszaka csendjében.
Tisztán lehetett hallani, hogy meg-megkoppan csizmájának fémbetétes sarka a betonon, majd elcsendesül, ahogy egyre távolabb halad.
Bevégezte munkáját, s ki tudja, mikor folytatja újra. De mindaddig rettegésben tartja a várost és az ott élőket.