2.

Halott férfi nem hord zakót

_______________

Miután Taylor megoldotta a helyettesítés kérdését, ő és Sam elhagyták az étkezdét, hogy egymás után útbaejtsék azon városbeliek otthonát, akiknek szintén visszatért egy szerette. Jody révén a legtöbben már ismerték a lányt, ezért mindössze azt mondta az embereknek, hogy az édesanyja kérésére besegít az FBI-nak, mint körbevezető és informátor. Mindenki bevette, emiatt nem is aggódott. A vadászéletben való nevelkedés tanított neki egyet s mást; többek között azt is, hogyan váljon tökéletes hazuggá.

Közel jártak a délidőhöz, mire elérték a lista végét. Az utolsó rajta szereplő Ezra Jones volt, aki pár nappal ezelőtt kapta vissza a feleségét.

Fellépve a ház tornácára Taylor megtorpant. Felötlött benne a gondolat, amin már az étkezde óta őrlődött, eddig azonban nem tudta hogyan öntse szavakba. Kényes téma volt, úgyhogy inkább az óvatos megközelítés mellett döntött.

   - Hé Sam?

   - Hm?- fordult meg a hangja hallatán.

Taylor végre feltehette a kérdést, ami egy ideje megfogalmazódott a fejében:

   - Miért kérted a segítségem?

A srácon látszott, hogy erre a legkevésbé sem számított. Torkát megköszörülve igyekezett választ adni.

   - Nos, mivel… Dean nem ért rá.

   - Miért?- faggatta – Hol van most?

   - Uh…

   - Sam.

   - Oké- adta be a derekát egy sóhajjal – Szemmel tartja Karen-t. Tudod nehogy… ártson Bobby-nak, vagy ilyesmi.

   - Aha- hümmögött egy sort, mielőtt rátért volna a következőre – És tudja, hogy veled vagyok?

   - Hát uh…- túrt a hajába feszülten – Nem. Azt hiszi egyedül intézem.

   - Pipa lesz rád, mikor megtudja- húzta el a száját – Már látom is magam előtt, ahogyan kioktat.

   - Nem izgat- vont vállat hanyagul, azzal visszafordult az ajtóhoz – Ez egy olyan ügy, ahol minden segítség jól jön, ezt pedig kénytelen lesz elfogadni, ha be akarja fejezni. Plusz… Mindig is remekül illettél a csapatba. Összeszokottan dolgozunk. Veled könnyebb lesz ezt lezárni.

A szavak egyenest a lelkéig hatoltak. Lábai gyökeret vertek a tornác deszkáiba, karjai erőtlenül lógtak az oldala mellett, arcán érzelmek keveréke, amit a Winchester szerencsére nem szúrt ki.

Bűntudat és szomorúság. Ezek voltak a legkitűnőbbek. Felemésztették belülről, s emlékeztették őt arra a bizonyos estére, amikor önző módon, csakis magára gondolva hátra hagyott mindent, ami azelőtt fontos volt számára.

Hogy megbánta-e? Azt igen, ahogyan eljárt az ügyben.

Visszacsinálná-e, ha lenne rá esélye? Valószínűleg nem. Ugyanis akkor ez tűnt helyesnek. Meg kellett lépnie, nem számított mennyire fájt.

„Mindig is remekül illettél a csapatba.” Vajon mi lett volna, ha velük marad? Mennyivel lennének most másabbak a dolgok?

Sosem fogja megtudni.

   - Mrs. Jones?!- kopogott be Sam.

Ujjait a kilincs köré fonta, majd lenyomta azt. Rossz érzés öntötte el, mikor az ajtót nyitva találta. Tett egy lépést hátra, és a válla felett rápillantott a társára.

Taylor biccentve jelezte, hogy fedezi, mire Sam jobban belökve az ajtót átlépett a küszöbön.

   - Ezra Jones?

A sarokban elhelyezett ágyon egy idős nő feküdt, egyértelműen betegen. Szakadatlanul köhögött, a szája habzott, mintha megveszett volna. Egyik kezét megemelve integetett, közelebb hívva őket magához.

Oké. Mikor cseppentek bele a Piroska és a farkas horrorváltozatába?

Ez nekem nem tetszik.

   - Sam- szólalt meg halkan, szemek az idős nőn – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.

   - Nem lesz gond- nyugtatta, ám hangjában megbújt a bizonytalanság – M-Mi az, Mrs. Jones? Onnan nem tudná elmondani?- tovább araszolt az ágyhoz – Igen. Ezt meg fogom bánni.

Sam közelebb hajolt hozzá, hogy jobban hallja. A nő ekkor rátámadt. Leteperte a földre, közben nyálkát köpött rá. Taylor elborzadva kapta el a fejét, így a tekintete megakadt a másik fal tövében heverő férfi holttestén. Ezra Jones hasát feltépték, ami azonnal végeztt vele. Esélye sem volt a zombivá lett felesége ellen.

Ha mind így végzik…

Ennek muszáj volt véget vetniük. Most.

Sam küzdött, hogy elérje a pisztolyát a nadrágja derekában. Épphogy megérintette, amikor a közelben lövés dördült. A golyó áttörte a nő koponyáját, aki egyből életét vesztve abbahagyta a köhögést, és rongybaba módjára elterült a padlón a vadász oldalán.

A fiatalabb testvér heves levegővételek közepette felkönyökölt, hogy megtudja a megmentője kilétét.

Taylor a fegyverét leeresztve visszadugta azt a nadrágjába, azután odasietett a földön fekvőhöz.

   - Nem lesz gond, mi?- idézte a pár perccel korábbi szavait, miközben segítő kezet nyújtott.

Sam elfogadta, engedve, hogy felhúzza.

   - Honnan volt pisztolyod?- kérdezte meghökkenve.

   - Az anyám a sheriff, Sam- emlékeztette – Mindenhová fegyverrel járok.

   - Na igen- bólintott – Lesz mit mesélned, mikor itt végzünk.

   - Mh-hmm- kezdett hátrálni az ajtó felé, kerülve a témát – Menjünk vissza Bobby-hoz. Erről nekik is tudniuk kell.

Gyalog nem voltak valami gyorsak, de megszaporázták a lépteiket, mígnem megérkeztek a roncstelepre. Valósággal berontottak az ajtón, amit követően félrehívták Bobby-t és Dean-t a nappaliba, hogy beszámoljanak nekik az átéltekről.

Mondani sem kell, Dean nem volt boldog, amiért Sam belevonta a lányt is a munkába. Készült kioktatni a testvérét, ám Bobby még időben félbeszakította:

   - El ne kezdjetek kiabálni. Karen odafent van.

   - Ó, sajnálom- tárta szét a karját az idősebb – De mind kicsit idegesek vagyunk. Ki volt az öreg Jones mama?

   - Az első, aki feltámadt- felelte Singer.

   - És az első, aki megvadult- tette hozzá Taylor, karok összefonva a mellkasán.

   - Á- legyintett – Ő mindig őrült volt.

   - Mármint úgy őrült, hogy felzabálta a férje gyomrát?- vonta fel a szemöldökét a báty – Akkor is ennyire őrült volt, mikor még élt?

   - Nem.

Dean higgadtságot erőltetett magára, mielőtt tovább beszélt.

   - Nézd, Bobby, átérzem a helyzeted. De jelenleg nem gondolkodsz tisztán!

Sokáig tartott a nyugalom.

   - Bobby, ezek a lények változnak, ha tetszik, ha nem- kezdte Sam – Meg kell őket állítanunk. Az összeset.

Bobby reakciója mindhármukat megdöbbentette: pisztolyt fogott rájuk. Nem hezitált, egyszerűen előhúzta és célba vette őket.

Taylor elkerekedett szemmel meredt rá. Először azt hitte képzelődik. Az a Bobby, akit ismert nem tenne ilyet. Soha.

Karen visszatérése teljesen megbolondította.

   - Ideje menni- mondta ridegen.

   - Hogy mi?

   - Hallottátok. Tűnjetek el a házamból.

   - Vagy mi lesz?- kérdezte Sam – Lelősz minket?

Remélem nem.

   - Ha Karen átváltozik, a magam módján oldom meg.

   - Bobby, ez veszélyes- ingatta a fejét a szőke.

Singer kibiztosította a fegyvert.

   - Nem mondom még egyszer.

_____

NATE: Nem voltál az étkezdében, mire visszamentem érted. Kayla azt mondta átvette a műszakodat. Merre vagy? Minden rendben?

Taylor az arca belső felét harapdálva meredt a mobiljára. Az Impala hátsóülésén kuporgott az ablaknak dőlve, feje megtámasztva az egyik kezében. Percek óta próbált előhozakodni egy értelmes válasszal, azonban az agya nem volt hajlandó együttműködni. Annyira ráfókuszált az ügyre, hogy képtelen volt másra gondolni. Pontot akart tenni az egész végére, remélvén, hogy ezzel örökre letudhatja az élete ezen részét, s nem kell többet foglalkoznia vele.

Ugyanakkor… Biztos ezt akarta? Ez lett volna a helyes lépés? Különösen így, hogy a nyakukon lógott az apokalipszis. A Lovasok szabadon jártak-keltek, Lucifer kiszabadult és ki tudja mit tervezett. Nem fordíthatott csak úgy hátat mindez tudatában.

Talán ez egy jel. A halottak feltámadása, a különös álma, a Winchesterek megjelenése. Mi van, ha ezek okkal történtek? Mi van, ha neki is van egy eljátszandó szerepe?

Ugyan már. Tényleg eldobnád az életet, amiért megküzdöttél? Néhány „talán” miatt? Ez most komoly? Ennyi erővel le se kellett volna lépned. Csak halogattad az elkerülhetetlent.

És ha szükségük van rám?

Ne legyél nevetséges. Azok után, amit tettél velük? Dehogy van rád szükségük. Eddig is megvoltak nélküled, ezután is meglesznek.

Taylor egy frusztrált sóhajt hallatva inkább lehunyta a szemét és megkísérelt ellazulni. A telefon kikapcsolva pihent az ölében, a Nate-től kapott üzenet elfelejtve. Ráért vele később is törődni.

Ez most fontosabb.

   - Teljesen megőrült- puffogott Dean vezetés közben.

   - A feleségéről van szó, Dean- érvelt Sam.

   - De mi a családja vagyunk, Sam.

   - Nézd, most van ennél nagyobb problémánk is- zárta le a témát – Egy rakás zombi, akik rágókává fogják változtatni a várost.

   - Igen, Bobby pedig együtt sütöget az egyikkel!

   - Oké? És?

   - És vissza fogok menni, aztán… aztán megölöm- jelentette ki – Ez az egyetlen, amire gondolni tudok.

   - Ha Bobby meglát, halott vagy.

   - Nos, akkor nem hagyhatom, hogy meglásson- vont vállat hanyagul.

Nem lehetett őt lebeszélni, úgyhogy Sam inkább elfogadta a tervét.

   - Oké. Én… bemegyek a városba és kimentek mindenkit. Csak nem lesz nehéz.

   - Csak nem- biccentett, szemek szigorúan az úton.

   - Taylor-t is viszem magammal- közölte hirtelen.

A lány a nevét hallva kinyitotta a szemét. Csendben ülve várt Dean reakciójára, ami végül nem lett valami nagy szám.

   - Oké- intézte el ennyivel. Még csak rá sem nézett.

Megérdemelted.

Csak adj neki időt. Meg fog békélni.

Egyszer.

   - Viszont még így is kelleni fog segítség- mondta a fiatalabb.

   - Mi van a sheriffel?

   - Ha jól emlékszem ő eléggé zombi párti- tekintett a visszapillantóba, amiben Taylor egy bólintással megerősítette a szavait.

   - Akkor meg kell őt győznöd- fordult felé az idősebb – Vagy csinálhatja Taylor is. Az tuti jobban beválna.

   - De hogyan?- értetlenkedett.

   - Nem tudom, Sam- rázta a fejét – Meg kell oldanotok.

Vagyis rögtönözniük kell. Remek. Abban úgyis olyan kiválóak.

Csillagtalan égbolt árnyalta be a csendes kisvárost, mikor az Impala begördült annak területére. Dean kirakta Sam-et és Taylor-t, majd elhivatottan tovább hajtott Bobby házához.

A páros óvakodva közelítette meg a sheriff otthonát az éjszakában. Sam vezette az utat, szorosan mögötte pedig Taylor lépkedett, lélekben felkészítve magát a legrosszabbra. Csupán remélte, hogy még nem késtek el.

Ha bajuk esik, mert ignoráltam az orrom előtt lévő potenciális veszélyt… Ha őket is elveszítem…

   - Taylor?- érintette meg a felkarját Sam, lefékezve magukat az út közepén – Biztosan rendben leszel?

A szőke aprót bólintott, s nagy levegőt vett.

   - Megleszek- ígérte.

   - Jó- másolta le a gesztust – Csak mert nem muszáj bejönnöd, ha…

Sikítás hallatszott a mögöttük lévő házból, mire mindketten odakapták a fejüket.

   - Jody- suttogta Taylor, amint felismerte a hangot. Pánik öntötte el, mire pedig feleszmélt, már rohant is a bejárathoz.

Az ösztöneire bízta a dolgot, mikor nagy lendülettel berúgta az ajtót. Beviharzott a nappaliba, ahol leendő rémálmainak részletes képe tárult elé. Sean, az örökbefogadó apja a kanapé mögött feküdt a padlón, alatta hatalmas vértócsa gyűlt össze. Mellette a kicsi Owen térdelt, könyékig véres karokkal és arccal. Jody tőlük távolabb, a földbe gyökerezett lábakkal figyelte tehetetlenül, amint a zombivá vált kisfia meggyilkolta a férjét.

Elkéstem.

Taylor torkában gombóc keletkezett, a szemét könnyek égették. Legszívesebben felsikított volna, azonban sehol sem találta a hangját. Minden energia eltűnt belőle, az ájulás kerülgette.

Elbuktam.

Képtelen volt reagálni az őt körülvevő világra. Samnek úgy kellett kirángatnia a házból, ugyanis magától nem mozdult volna. Valamit beszélt Jody-val az előkertben, aminek egyetlen szavát sem hallotta. A saját heves légzése és őrült szívverése minden mást elnyomott a közelében. Látta, amint Sam ránézett, arcán szomorúság, azután a fegyverét előhúzva visszament az épületbe.

Taylor összerezzent, mikor a lövés eldördült. Ez volt az, ami áttörte benne a gátat, utat engedve a könnyeknek és fájdalomnak. A térde megbicsaklott, egy másodperccel később pedig a füvön landolt. Fejét leszegve szégyentelenül zokogott, ameddig az arca kivörösödött a szemével együtt, s a légzése rövid, szapora kapkodássá változott.

Jody ekkor letérdelt előtte, megragadta a vállánál, azután sírva közelebb vonta. Taylor úgy kapaszkodott belé, akár egy koala, félve attól, hogy teljesen szétesik, ha elengedi.

Immár csak ők maradtak egymásnak. Anya és lánya. Nem vérszerinti rokonság, de akkor is sokat jelentett nekik.

_____

Másnap reggelre elintézték a zombikat. Egy kupacba pakolták őket egy városon kívüli mezőn, aztán mindet felgyújtották. Némán álltak a rakás előtt, kezek a zsebeikben, tekintetük a fel-felcsapó lángokon.

Az égő hús szaga irritálta Taylor orrát. Szeretett volna sírni, csakhogy nem maradtak könnyei. A gyász ridegsége töltötte meg minden porcikáját, s húzta a föld felé a végtagjait, akár egy nehéz súly, amit valaki rátekert. Bűntudat lett úrrá rajta, amiért cserbenhagyta a családját. Nem menthette meg őket, hiába volt képzett vadász.

Nem vagy méltó a Jenkins névre, visszhangzott a fejében. A család szégyene.

Mégis mit gondolt? Tényleg azt hitte, hogy elmenekülhet? Hogy a múltja nem fogja utolérni egy nap? Hogy maga mögött hagyhatta a fájdalmat és már csak boldogság várt rá? Hogy lehetett ilyen naiv? Vadásznak született, vadászként is kell élnie. Máshogy nem fog működni. Az univerzum nem fogja engedni.

Taylor meghozta a döntését. Már csak közölnie kellett a többiekkel.

   - Mind megvan?- fordult Dean az öccse felé, megtörve a csendet.

Sam bólintott.

   - Egyet kivéve.

A hármas elköszönt Jody-tól, azt követően kocsiba ülve Bobby-hoz hajtott. Ott szintén egy máglya köszöntötte őket, rajta Karen testével. Bobby végül meghúzta a ravaszt múlt éjjel.

Taylor megállt a vadász balján. Egyik kezét a vállára helyezve rápillantott, osztozva a fájdalmában. Bobby megszorította a kezét együttérzése jeléül, majd előre fordulva mindannyiukhoz intézte a szavait:

   - Nem ártana bocsánatot kérnem, amiért elvesztettem a fejem.

   - Bobby, semmivel sem tartozol nekünk- ingatta a fejét Sam.

   - Hé, nézd, nem értek a szerelemhez, de…- kezdte Dean – Legalább eltölthettél vele 5 napot.

   - Igen- bólintott – Ami csak ezerszer nehezebbé tett mindent. Ő volt életem szerelme. Mégis hányszor kell még megölnöm őt?

A lány lehajtotta a fejét, mereven fixírozva a cipőjét.

   - Biztos rendben leszel, Bobby?- kérdezte halkan.

   - Úgy gondolom tudnotok kell…- ignorálta a válaszadást – Karen elmondta nekem miért volt itt Halál.

   - És miért?- faggatta Sam.

   - Értem jött.

   - Ezt meg hogy érted?- ráncolta a homlokát Dean.

   - Azért hozta vissza Karen-t, hogy üzenetet küldjön- magyarázta.

   - Miért pont neked?

   - Mert segítelek titeket, ti idióták- vágta rá – Én vagyok az egyik oka annak, hogy még nem mondtál igent Lucifernek, Sam.

Igent mondani Lucifernek? Mi a fene folyik itt? Bobby erről nem tájékoztatta.

   - Vagyis az életedet akarta?- értelmezte az idősebb.

   - Nem tudom- felelte fejcsóválva – Annyi biztos, hogy el akart távolítani a képből.

   - De megleszel- nézett rá a fiatalabb – Igaz, Bobby?

Némaság volt a válaszuk.

Hosszú perceken át ácsorogtak így egymás mellett, figyelve a tüzet. Taylor ezalatt összeszedte magát, s egy hirtelen pillanatban a torkát megköszörülve közölte:

   - Vissza akarok menni vadászni.

És itt kezdődött el minden.

_______________